A sírásról megoszlik az emberek véleménye – és itt nem csak a férfi és női véleményekre gondolok.
Az köztudott, hogy minden folyadék, ami eltávozik a testünkből, tele van méreganyaggal, amit a szervezetünk nem tud hasznosítani vagy épp káros a hatása a testre. Nem tudok olyan kutatásról, ami vizsgálta volna, hogy milyen különbségek és egyezőségek vannak a vizelet, az izzadság és a könny összetételében, de asztrológiai szempontból természetesen van véleményem róla.

A vizelet-ürítés az életben maradáshoz szükséges – ha nincs, meghalunk.

Az izzadás már egy kicsit más: olyankor izzadunk, amikor a testünk másra vágyik, mint amit épp művelünk vele, vagyis lenyugvást, megnyugvást kérne.

A könny olyankor jön, amikor a lelkünk vágyik másra, mint amit kap – és ez alól nem kivétel az sem, hogy épp belement valami a szemünkbe (hihi!), hisz az sem „véletlen”.

A nők könnyebben sírnak, hisz ez a társadalmi megítélésükhöz hozzá tartozik – bár vannak nők (nem is kevesen), akik „nem engedik” meg maguknak a sírást, mert úgy gondolják, hogy ők „erősek” és mindent el tudnak viselni.

A férfiak sírását a társadalmi megítélés nagyon ritka esetben fogadja el – pedig nekik is szükségük van az e-fajta folyadék-ürítésre. Nem véletlen, hogy sokkal alacsonyabb az átlag életkor a férfiaknál, mint a nőknél.

Tehát, a sírás szükséges mindkét nemnél. De ügyelni kell arra, hogy ne önsajnálatból történjen, mert az nem hoz „megnyugvást”, hanem egyenesen a depresszióhoz vezet.
A férfiaknak azt javaslom, hogy, amikor úgy érzik, hogy sírniuk kell, és nem akarják, hogy bárki lássa, akkor vonuljanak el, sétáljanak olyan helyen, ahol egyedül lehetnek, és adjanak szabad utat a könnyeiknek – ezzel felszabadítják a lelküket és nagyobb erőbedobással fogják tudni megoldani a rájuk háruló, felvállalt feladataikat.

Én is ritkán sírok – túl „erősnek” érzem magam hozzá (sajnos még mindig) -, de ma megtettem. Nem tartott sokáig, talán 1-2 percig. Utána eltűnt a nyomás, ami napok óta rám nehezedett, amitől úgy éreztem, hogy megfulladok, hogy nincs értelme már a küzdelemnek. Most úgy érzem, hogy jöhet a következő menet, még akkor is, ha K.O. lesz a vége – hisz úgyis „felállok” – hahaha!