Ha annyira megvilágosodott vagy, tölts egy hetet a szüleiddel!
"Ha úgy véled, hogy annyira megvilágosodott vagy, akkor menj, és tölts el egy hetet a szüleiddel!”
– mondja Ram Dass.
Nos, hogy menne? Mennyire tartjuk magunkat megvilágosodottnak, és ez mennyire igaz?
Szoktátok tesztelni magatokat ilyen, vagy bármilyen hasonló helyzetekkel?
Eckhart Tolle egyik könyvéből idéztem... azt írja: Remek tanács.
Kivel tudunk eltölteni egy hetet? Feltétlen szeretetben és elfogadásban?
A szerelmünkkel? A családunkkal? Barátainkkal? "Spiri" emberekkel?
Csak akikkel nem áll fenn a konfliktus-veszély?
Elég súlyos feladat... még ha csak tanács is. Ti hogyan látjátok? Bevállalnátok?
- Kirsikka blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
47 hozzászólásAz egésznek pont az a lényege, ahogy egymás hibáit kezeljük, Kedves Útonálló...
A többihez inkább nem szólok egy szót se, én is egyházi (ciszter) gimibe jártam, szépen meg is csömörlöttem. Hála Istennek! :)
(a tökéletesek azért vannak idézőjelben, hogy "akinek füle van, hallja meg" :D)
Azért nem mindegy hogy éppen hol tartunk -a te példáddal élve- 2 év távlatában... van aki az elején, van aki a közepén, és van akinek már sikerült.
A feltétlen szeretet -nemcsak a szülők irányába, hanem bárkiébe- szerintem már maga a megvilágosodás... az meg nem megy csakúgy hipp-hopp.
Igazad van nem megy csak úgy. Vagyis, hogy startolj, döntened kell.
Ha döntöttél, minden lépésedben, tettedben ez kezd dominálni. Eleinte tudatosan figyelmeztetve magad, hogy döntöttel, nem tehetsz egyetlen egyszer sem ennek ellenében. A régi beidegződések így lekopnak, és szerintem ez az újjászületés.
Nem inoghatsz meg. Én kértem Istent vezessen, figyelmeztessen, és bizony hallgattam jelekre, amikor régi önmagam szerint akartam cselekedni (néha fájdalmas volt, mert az új ismeretlenségében nagy volt a csábítás, hogy a régi rossz de pillanatnyi "álsikert" ígérő cselekvést válasszam).
Ma egyre jobban megy (el sem tudom képzelni, hogy visszalépve cselekedjek), és akit lehet rávezetek erre.
Ja és persze a hála Istenemnek örök, és rengetegszer köszönöm Neki, hogy életembe belépett, pedig egóm eléggé makacsul tiltakozott.
Hellinger, az úgy nevezett családállitás atyja, sok értékes gondolattal segitett nekem a szüleim elfogadásában.
Néhány ezek közül:
"A gyermek úgy fogadja el azt, amit a szülei az életen kivül adtak neki, ahogy azt a szülei adták."
Mint gyermeke egy szülőpárnak, ezeket mondhatjuk:
"Nagyon sokat adtatok nekem és ez számomra ELÉG.
Nagyrabecsüléssel és szeretettel fogadom el.
Ami számomra hiányzott és hiányzik, arról a továbbiakban magam gondoskodom.
Az életet, amit adtatok, teljes mértékben elfogadom tőletek, azon az áron, amibe ez nektek került és azon az áron, amibe ez nekem került. Elfogadom mindazzal, ami vele jár: minden korlátjával és az összes lehetőségével.
Beleegyezem a valóságba és elfogadom azt, amilyen volt. ( lásd múlt)
Nem sajnálom, hogy igy alakult.
Ártatlan vagyok és a családhoz tartozom"
És most békében elhagylak benneteket".
Hogy működik a gyakorlatban ez a békében elhagyás? Ezt halott szülőknek mondjuk, vagy pusztán a lelki leválás, megbocsátás, stb. része?
Mi van akkor, ha én még nem váltam le teljes egészében a szüleimtől, (anyagiakban még szinte teljes mértékben a támogatásukra szorulok), viszont gondolkodásmódban, életszemléletben, majd' minden más területen már egész máshol járok, mint amerre ők (vezettek), tehát ott már önállósodtam. Nyilván ez egy folyamat része, de nem gondolom hogy csakúgy mondhatnám ebben a helyzetben, hogy "és most békében elhagylak benneteket"...
Kedves Kirsikka,
A szülőkről való leválás 1. fizikai (elköltözés, különélés, anyagi önállóság stb)
2. lelki - úgy, ahogy mondod.
A szülőkről való leválás egy folyamat - úgy , ahogy mondod.
A szülőkről való leválás a kulcsa - a minden értelemben vett - felnőtté válásunknak.
A szülőkről való leválásnak akkor is meg kéne történnie, ha még élnek és akkor is, ha már nem élnek testben a szüleink. A leválásnál ez nem szempont.
Egyéni, hogy kinek mennyi időt vesz igénybe ez a folyamat, de a SZÁNDÉK,hogy belekezdek ebbe az igen "munkás" feladatba, az ezzel a mondattal fogalmazódik meg: "és most békében elhagylak benneteket".
A leválás fokozatos és teljesen rendben van, hogy lépésenként történik meg és mondjuk egy ideig még pl. anyagilag függő vagyok tőlük, de más dolgokban már független.Ez a folyamat része.
Az a lényeg, hogy megtörténjen és egyszer be is legyen fejezve - lehetőleg még ebben az életben.
A lelki-belső leválás a nehezebbik része a dolognak.
Az is előfordulhat, hogy konfliktusokkal és fájdalommal jár. A szülői minták erősen belénk épültek, némely esetben szinte észrevehetetlenek, de ezek a minták a szüleinké és nem a mieink. Nekünk a saját szuverén mintáinkat, hozzáállásainkat és hitrendszerünket kell megtalálnunk illetve kialakitanunk életünk során.
Ez egyetemes feladata minden embernek, mivel nem utánzatnak jöttünk a földre.
Egyedi lényekké kell válnunk.
Az előző beirásban lefelejtettem a nevem:
Még mindig Ramina
Nemrég vettem részt családállításon, és hát nagyon megdöbbentő válasz érkezett számomra. Sok mindenért az apukámmal való kapcsolatomat tettem felelőssé, kiderült, ő nem ellenem hanem mellettem áll. Érdekes módon, a közöttünk lévő szakadék szűkült a családállítás után, valahogy "hirtelen", egyik napról a másikra mindenféle külső behatás nélkül a kapcsolatunk elkezdett javulni. Már lassan az apa-lánya viszony kezd kialakulni közöttünk, és ez örömmel tölt el. Eddig nagyon bántott, hogy annyira távol vagyunk egymástól lelkileg.. Úgy látszik ehez az eredményhez kellett a családállítás!!! Nekem rendkívül hasznos volt, azt hiszem a jövőben is fogok részt venni ilyen programon
Szerintem keveritek azt, hogy ELTÖLTESZ a szüleiddel egy hetet pl egy nyaraláson, vagy kényszerűen VISSZAKÖLTÖZÖL a szüleidhez. Nem ugyanaz.
Egy hetet tölteni a szüleiddel, az még OK, de nem mindegy, hogy szabad akaratadból, anyagilag függetlenül, érzelmi kiegyensúlyozottságban, vagy kényszerű hazaköltözésben, anyagilag és sok-sok mindenben tőlük függve hazaköltözöl, ahol kihatással és hatalommal vannak az érzelmi, spirituális, szexuális életedre. Persze kérdés, hogy annyi hatalmuk van-e, amennyit te adsz nekik, vagy ennél több, mert tehetetlen vagy. És lehet, a tehetetlenséget kell átélned. Ha az is idegesít, ha csak együtt kell velük lenned szabaon, akkro tényleg érdemes rajta dolgozni!
Nekem egy korai gyerekkori incidens miatt volt rossz velük a kapcsolatom, amiről nem is ők tehettek (hanem egy nagybácsi) , és annyira pici voltam, hogy nem emlékeztem a dologra, utólag raktam össze a lépet. Se nem ők, se én nem tehettem róla. Ezért nem szeretem, ha bűntudatot kelt akárki is a másikban, ha a szüleivel nem jó valami miatt a kapcsolat. A legjobb hozáállás a nem ítélkezés.
Az eredeti cél az volt, hogy egy olyan környezetben tölts el bizonyos (viszonylag hosszú) időt, ahol már jó sok felgyülemlett adok-kapok van. Legalábbis én így értelmez(t)em. Az összes többi körülmény, hogy mennyire vagy kiegyensúlyozott, meg stabil, vagy még neheztelsz rájuk valamiért (teljesen mindegy, kinek a hibájából) ebből a megközelítésből mellékes. Hisz az egész egy gyakorlat, egy ellenőrző feladat, hogy valóban helyesen értékeljük-e magunkat.
Ahogy senkinek nem egyforma a gyerekkora, az élete, úgy senkinek nem egyforma a kapcsolata a szüleivel. Ezért rengeteg a "nemmindegy"-tényező... szép színes a kép. De mégis mindenki egyfelé tart: A Fényre. És ezért mindegy hogy milyen kanyargós úton jutunk el oda, odajutunk. Mégse árt körülnézni, hogy hol is vagyunk...
Telefonon szoktam beszélgetni az anyámmal mert nagyon távol vagyunk egymástól.Feltünt hogy minden témában negatív a hozzáállása,ha valamit mondok mindig az a válasz hogy nehéz,ugysem sikerül és ilyenek.
Eddig nem volt ilyen!
Azelött a ,,sajnálat energiábol" élt....Most már hogy a betegségeit már megszokta a környezete,lehet hogy taktikát váltott és igy probál létezni....:)
Bocs hogy így nyilatkozok róla de nem hunyhatok szemet ha látom hogy a szeretteim egyre mélyebbre süllyednek bele a saját valóságukba!
Az anyámmal már vitatkozni sem lehet,érzem hogy azt gondolja hogy nem értem meg!Pedig dehogyisnem de ha korusban sóhajtozunk az nem megoldás!
A volt barátomal is ugyanez a helyzet!
Nem segíthetek,mert minden embernek szabad akarata van és ha szenved az az ö választása!
Na ezt jól megválaszoltam magamnak!:)
Lehet ahogy fejlödöm egyre vesznek körül azok az energiák amik próbálnak visszahúzni a Földre? :)
Szia Erika!
Néhány éve lépten-nyomon minden közösségből azok találtak meg akik a Te szavaiddal élve "a vesztükbe rohannak"... kevésbé finoman fogalmazva öngyilkos-jelöltek. (remélem a családodban nem ilyen súlyos a helyzet) Nemrég jöttem rá, hogy azért csimpaszkodtak rám, mert rengeteg felhasználatlan, kiaknázatlan energiám volt "fölösbe", ezt nyúlták le szépen. Nemhiszem hogy a fejlődés miatt próbálnak visszahúzni. Lehet, hogy még több van benned, lehet hogy csak irigykednek mert Te jól vagy...
A "kórusban sóhajtozás" (milyen találó megfogalmazás! :)) valóban nem vezet előre... Anyukámat furcsamód egy MLM céghez való csatlakozás rántotta ki a sóhajkórusból, könyveket olvas, pozitívan gondolkozik, lelkes, aktív, jobban törődik magával, egész kivirult! szóval ne add fel. Ilyenkor szerintem a jólirányzott kérdések segítenek. Akkor nem vitatkozol, mégis próbálod a kifelé irányba vezetni az önsajnálatból.
Sok sikert!
Szeretettel:
Klári
Kedves Erika!
Amit a szüleiddel kapcsolatban írsz, az a gyermeki szeretet megnyilvánulása. És ezzel nem vagy egyedül. A gyermeki szeretet odáig is elmehet, hogy a gyermek meghal, ha úgy gondolja, hogy ezzel segít a szüleinek. Ha van kedved, próbálj ki egy dolgot. Nézz képzeletben édesanyádra, alulról felfelé, ahogy egy kicsi gyerek látja a szüleit és mond azt: "Majd én segítek. Majd én megoldom a gondodat. Szeretetből." Figyeld meg mit érzel.......
Aztán még mindig fölfele nézve(!) mond:"Nagyon szeretlek, és nagyon aggódom miattad. Szeretnék segíteni." Figyeld meg az érzéseidet.
Aztán mondhatod: "Szeretnék segíteni, de nem tudok. Nagyon nehéz ezt elismerni, de én vagyok a kicsi, és te vagy a nagy. Tisztelem a sorsodat, és szeretettel meghagyom neked.
Figyeld meg mit érzel,miközben ezeket mondod. Ha úgy,gondolod többször elismételheted "gyakorlatot.A lényeg, hogy mindig gyermekként - felfele - nézz rá, és az utolsó mondatokkal fejezd be. Ez fontos!
Sok sikert!
Ildikó
Hellingeri gondolatok.....miért nem irtad mellé?
de azért jók :-)
Így van. Hellingeri gondolatok. Családfelállítás nézőpontjából született gondolatok. Ha ez változtat valamin...(Azért nem írtam, mert nem az volt a szándékom, hogy reklámozzam a módszert.)
Köszi Ildiko!
A belsöm azt mondta hogy az édesanyámat a vallásosságánál ragadjam meg.Mondtam neki kérje meg a közösség vezetöjét tartson elöadást erröl a témárol!Hogy van az hogy a hit hegyeket képes megmozgatni?Hogy legyen a ti hitetek szerint?Ezeket mondtam.
Erre!...Most volt ez a téma!;)
Nem nekem kellett ezt megoldanom!Hiszen én csak egy gyerek vagyok,nem mondhatom meg az anyámnak hogy mi a helyes.....és ez így van jól!:)
Azt tanultam hogy minden emberhez a saját nyelvén kell szolnunk és akkor megértik hogy mit is akarunk mondani.;)
Èdesapám már nem él,vele beszélnem sem kellett .....egyformák voltunk.
Szia!
Ez naggggyon betalált! Igaz,igaz, igaz....
Csak az a gáz, hogy közben meg én is anya vagyok...
Lesz min tűnődnöm!
Köszi, még sok ilyet!
Harmoncsy