Elfogadás, önelfogadás, feltétel nélküli szeretet
Azon filóztam a múltkor, hogy vajon az elfogadás az az, hogy feltétel nélkül elfogadva magam, el tudom fogadni a másik ember úgynevezett "hülyeségét" is, ugye? De vajon az is elfogadás, amikor bosszant a másik, aztán látom, hogy mi benne a mozgatórugó? Persze azért látom, mert magamban is megláttam, és emiatt nem bosszant már a másik ember viselkedése? Na, persze, attól még, hogy "látjuk", hogy mi motiválja azt a cselekvését, attól még nem biztos, hogy elfogadjuk! ...szerintem.
Ez lenne az elfogadás?
Hozzászólások
106 hozzászólásAz elfogadásnak szerintem van némi köze a feltétel nélküli Szeretethez is... :)
szeretettel:Bochecha ;)
Az elfogadásnak az én olvasatomban csak az a kritériuma, hogy ugyanazt a tulajdonságot felismerjem magamban is (hisz minden bennünk van, főleg ami másokban bosszant), tisztán lássam, hogy az milyen mértékben van meg bennem, és önmagamat elfogadjam olyannak. Szerintem a feltétel nélküli szeretet egy kicsit több ennél.
Én pont a másik irányból közelítettem meg. Ha az megvan, akkor az elfogadás/elengedés és még sok más is a helyén van. Szerintem. De ezzel elkanyarodtam a tárgytól... :)
Bochecha
... a Megértés.
Sokkal könnyebb elfogadni valamit, ha már megértettük a működését és összefüggéseit - rálátunk magunkban is és másokban is...
Megértés /
Az észérvek , amik a megértést hívatottak segíteni ,sokszor a szeretetet
illetően sem hozzák a kívánt eredményt.
Ha meghoznák , akkor már a tudomány vívmányai is bőven elegek lettek volna
az emberek globálois boldogságához.
Pl ::a tudomány bebizonyította , hogy a dohányzás káros . Mégis csinálják.
az ismeret rendelkezésre áll, érthető is és mégis sokan csinálják..
Évekig gondolkodtam azon miért kevesek az észérvek , az ismeret ?
Választ kaptam Aquioni szt Tamásnál.
Ő azt mondja : a lélek akar , a lélek ért és a lélek emlékezik ...
A jó belénk van kódolva és értjük is , de az értés sokszor kevés , mert mi mégis
teljesen mást teszünk.
Szt Pál írja : tudom a jót és testemben teszem mégis a rosszat...
ez az emberi természet sajátja.
Úá
Számomra az már maga a megvilágosodás... mint egy végcél: mikor már mindent értesz és mindent tudsz magában szeretni, pusztán úgy ahogy van, nem tuszkolnád előrébb, hogy "fejlődjél", vagy "gyeremár", "fogaddel", vagy "veddészre"... csak gyönyörködsz, és ha cselekszel is, akkorsem akaratból, "CSAK SZERETETBŐL" :)
Az elfogadásnak szerintem van némi köze a feltétel nélküli Szeretethez is... :) Bochecha
"Szerintem a feltétel nélküli szeretet egy kicsit több ennél."
A "van némi köze" nem zárja ki, hogy több legyen annál.
A Te olvasatodban az elfogadás elsősorban önmagad elfogadását jelenti?
Szerinted mi a feltétel nélküli szeretet?
( Az előbb nem voltam bejelentkezve, bocs)
Az elfogadásnak szerintem van némi köze a feltétel nélküli Szeretethez is... :) Bochecha
"Szerintem a feltétel nélküli szeretet egy kicsit több ennél." Csaesz
A "van némi köze" nem zárja ki, hogy több legyen annál.
A Te olvasatodban az elfogadás elsősorban önmagad elfogadását jelenti?
Szerinted mi a feltétel nélküli szeretet?
Üdv
Ez nagyon szépen hangzik..........!De sajnos még nem állok ott a fejlödésben hogy feltétel nélkül szeretni tudjak.......!:(
Még csak ott tartok hogy magamat tudjam szeretni,elfogadni,vigyázva arra hogy ez az önmagam szeretete és elfogadása nehogy átmenjen a másik végletbe.
A fenti hozzászólások nagyon szépen hangzanak,és nem kötekedni akarok de mivel gyakorlatias ember vagyok ezért nekem ez tul kevés!
Elérte-e már valaki hogy feltétlen szeretetet érez mindenki iránt?Oszd meg velünk légyszi hogyan sikerült mert szerintem ez a többségünk célja!
Üdv:Erika
Kedves Bochecha és Kuruc!
Tulképp igazatok van, ha szó szerint vesszük, tényleg van köze a feltétel nélküli szeretethez...csak nem az. Úgy jó, ha azt mondom: a feltétel nélküli szeretetben bennevan az elfogadás is, de az elfogadásban nincs benne a feltétel nélküli szeretet?
Szerintem ha magamban megtalálom a Mindent, akkor kívül is mindent el tudok majd fogadni... most csak azokat a tulajdonságokat tudom elfogadni, amiket már magamban is tudatosítottam és elfogadtam. Számomra az elfogadás egy-egy tulajdonság elfogadását jelenti. A Minden befogadása pedig talán már együtt jár tényleg a feltétel nélküli szeretettel.
Mindenki a szeretetet illetően "sérült ".
Amíg nem hiszünk egy mindent felülmúló Szeretetben ,ami értünk van,
ami ( aki ) úgy fogad el , amilyenek vagyunk,addíg nem tudjuk magunkat elfogadni
és főleg nem feltétel nélkül.
Amikor megérezzük azt a Szeretetet ,ami jóval felülmúl egy mindenkori emberi
szeretetet, ( persze előszőr a családban kapjuk meg , ha
megkapjuk )
akkor azért , mert ez a Szeretet elfogadott minket úgy, ahogyan vagyunk,
+ meg is tísztulunk ezáltal ( illetve hihetővé válik száminkra ,hogy
jók és tiszták vagyunk v jók és tiszták lehettünk újra )
-onnan tudjuk elfogadni a másik embert, nem azért mert kell,
hanem mert minket már elfogadtak...mi már teljes biztonságban vagyunk...
Nem vagyunk "rászorulva " emberi szeretetre , mert megkaptuk teljességgel.
Nem a másikból táplálkozunk már..., nem tőle várjuk az elfogaást ,
hanem képessé válunk mi elfogadni ! ! !
Ezért vagyunk itt , így nyilvánvaló,hogy
ezt a szeretetet tovább kell adjuk a megfelelő időben, a megfelelő
szerepben , munkában... stb , az embertársainknak ...
Amikor már így vagy , akkor már "részletkérdés ", hogy a másik
milyen tulajdonságokkal bír..., meg mi az indítéka...
Mert egy másik dimenzióból tudod nézni...
Emberek által igazán nem ismerheted meg magad, hiszen ők
mind a saját szűrőjükön át látnak téged és ez kevés a TELJES megismeréshez,
mert emberi...nem TELJES...
Szeretettel :úá
Sokat és sokfélét irtál már....... nem értettem veled egyet .......de
ez az irásod teljesen igaz!
Igy van, ahogy irod kedves ÚÁ, azzal a kiegészitéssel, hogy nem "hinnünk" kell egy mindentfelülmúló Szeretetben, hanem megtapasztalni és akkor már TUDJUK is.
Ti hogyan definiálnátok a feltételen szeretetet? Mi az? Mi jellemző erre az állapotra? Nemcsak én kérdezem, Erika is kérdezte, mások is írtak róla. Dobjuk össze, ki mit tapasztalt meg ebből.
Ti mit tanácsolnátok egy átlag haladónak, aki a fogalmat már ismeri, és mielőbb el szeretné érni, mit tanácsolnátok, mit tegyen hogy megtapasztalja?
Megfogható és kipróbálható tanácsokat adjatok, kérjük szépen! Hogyan tudja egy jóérzésű ember ezt az állapotot mielőbb elérni? Ti már tartósan benne vagytok, tehát tudjátok, ahogyan Névtelen írta is.
Tartósan még- részemről- nem vagyok benne (mármint a feltételnélküli szeretet állapotában), viszont megtapasztalni már megtapasztaltam egy sokkal magasabbrendű szeretetet, mely nem belőlem jött - az biztos :-)
Hogy hogyan?
Arra vannak gyakorlatok is, de kegyelem által jöhet spontán is.
"Nekünk azért vannak problémáink a feltételnélküli szeretettel, mert az isteni szeretetnek(mely egy és ugyanaz) csak egy kicsiny, kiszakitott részét, egy kis elhatárolt darabját birjuk.Mindnyájan bevagyunk oltva a megtévesztő emberi szeretettel, mely ha jók vagyunk elfogad és jutalmaz, viszont elitél és büntet, ha rosszak vagyunk.
Az isteni szeretet vagyis a feltételnélküli szeretet egy állandó, eldöntött, szerződésszerű, következetes és folyamatos odaadás, szellemi áradás (energia), amely nem emberi érzelem, amelyre nem hatnak a pillanatnyi körülmények és nem változik.Nincsenek benne kihagyások, nem függ még attól sem, hogy mennyire méltó vagy érdemes rá az illető személy." (Merlin Carothers: A Magasztalásban rejlő erő c. könyvéből.Merlin tábori lelkészként dolgozott az USA-ban és nem volt egy átlagos pap)
A feltételnélküli-isteni szeretetet arról ismered fel magadban, hogy először is, érzed, hogy nem tőled jön.Nem belőled fakad, hanem vmi sokkal nagyobból, megfoghatatlanból.Megjelenik és átfolyik rajtad, mint egy csatornán.Sem elvenni, sem hozzáadni nem tudsz és az általad legkevésbé sem "olyannak" itélt szitukban vagy a számodra nem szimpatikus emberekkel szemben is megnyilvánul belőled.
Másodszor,az ego nem ismeri a hálát. A hála érzete tölti el az embereket ilyenkor.Ez elég biztos jel.
Szerintem te is és mindenki megtapasztalta már ezt a fajta szeretetet .... néha-néha.
Tartósan benne?
....a megvilágosodottak, azok igen.
Nekem elég a néha-néha...... csak jöjjön! :-))..mert enélkül élni nem tudok:-))
Ez nagyon jó! :)))
Azóta kezdtem el egyre gyakrabban érezni, amióta úgy döntöttem, hogy kimászok a másik blogban említett rendszerből. Azóta közvetlenebb a kapcsolatom az Önvalómmal. Talán ha nyitva van az ember Szíve, és megtalálja az Utat az Önvalójához, akkor egyre többször és egyre huzamosabb ideig érzi ezt?! :)
szeretettel: Bochecha
Hát persze, igy valahogy :-)
Az elfogadás, amit isteni szeretetnek hívsz, az olyan, mint a fraktál, minden elemében az egészet képezi le. Bármilyen kicsinek is gondolod azt az részét, ami velünk van, az egész van velünk. Az elfogadás nem kívül van, nem fent van, nem máshol van, nem máskor van, nem mástól van, bennünk van. Itt és most, minden másodpercben. Velünk van, valójában esszenciális részünk, annak kifejeződései vagyunk. Ebben talán egyet értünk.
A kérdés, hogy megéljük-e?
Nagyon tanulságos, ahogy a megélését interpretálod. Valami, ami rajtad kívül van, csak átfolyik rajtad, sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem tudsz, vagyis nincs közöd hozzá, valami megfoghatatlan. Ezzel elidegenítetted magadtól. Szerintem ez a problémák gyökere.
Az elfogadás, vagy a fogalmaddal, az isteni szeretet megélése számomra teljességgel hétköznapi, nem kell hozzá semmi misztikum, ami a hétköznapokban nincs, nem kell szikrányi emelkedettség, magasztosság és malaszt sem, ez a minimum, ez az alap itt a Földön.
Minden úgy jó, ahogy van.
A csótány is úgy jó, ahogy van, a galamb is úgy jó, ahogy van, a szomszéd is úgy jó, ahogy van, a szőlő is úgy jó, ahogy van. Sőt, én is úgy vagyok jó, ahogy vagyok, nem is beszélve Rólad.
De nem kell mindent és mindenkit szeretni. A pókok létét nem vitatom, szükség van rájuk, de nem a szobám sarkában, ezért minden alkalommal a kívül tágasabb című játékot játszom velük. A csótányt is úgy jó, ahogy van, de nem a lakásban, az tuti. Régebben az irtásukat minden további nélkül elfogadtam, ma már tudom, hogy vannak más módok is a távol tartásukra. Ahogy a szomszéd is olyan, amilyen. Elfogadom, de nem szeretem.
Nem tudom mi a baj az emberi szeretettel, szerintem nincs vele semmi gond. Az emberi szeretet csodálatos, úgy fent, mint lent éppúgy érvényes rá, mint bármi másra.
A feltétel nélküli (emberi) szeretet is a miénk, kisgyerekként a szülők felé, később a barátok felé, kamaszkortól a szerelmünk felé, majd a társ felé, szülőként a gyerekek felé szoktuk átélni, van, aki az egész családjára kiterjeszti ezt az érzést, van, aki minden szerettére. Elfogadom és szeretem, nincs ezzel semmi probléma.
Persze van, akinek fogalma sincs róla, hogy mi ez?
A feltételhez kötött szeretet az nem szeretet, hanem zsarolás, érzelmi zsarolás, a szeretethez semmi köze. Egy jelentős részének a szeretethiány megéléséhez van köze, és üzlet, másik része a problémamegoldó repertoár szegénységéről árulkodik. Érzelmileg zsarolunk másokat, hogy az történjen, amit mi szeretnénk. Hatásos, ámde pusztító technika.
A problémák tömkelege a fogalomkeveredésekből származik, csomó mindenre ráakasztják, hogy szeretet, ami nem az. A lélekturkászoknak biztosan cizellált fogalomrendszerük van arról, hogy mennyi mindenre ragasztják rá a szeretetet, holott nem is az.
:)
Persze, h mindig velünk van az Egész is! De mi ezt - mint lejjebb Hermess irja - az ego miatt nem realizáljuk, magyarul, nem használjuk, a legtöbbször nem is vagyunk tudatában. Ezért irja Merlin, a tábori lelkész, hogy csak kicsiny részként éljük meg az Isteni Szeretetnek.
Tetszik, ahogy gondolkodsz Karmatörlő...
Azt irod: "Kérdés, h megéljük-e?"
"Sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem tudsz, csak átfolyik rajtad stb"- irtam én.
Te meg: "ezzel semmi közöd hozzá, elidegenitetted magadtól..."
Egyáltalán nem.
Nagyon is közöd van hozzá!
Képzeld el úgy, mint egy kis gyufa lángját - ez a te egyéni lelked fénye. Amikor az Isteni szeretet jön, akkor az olyan, mintha 1 szál gyufa lángja hirtelen eggyé olvadna egy hatalmas máglya tüzével.
A gyufaszál még azért ott van a maga fényével, csak nem észlelhető a gigantikus tűzben..............szóval valahogy igy van köze hozzád.
Egyetértek: nem kell mindenkit szeretni, nem is lehet.....nekünk...még.
Csak azt irtam, hogy ez a nagyobb Szeretet, ez szeret benned. Ez viszont tud szeretni bárkit, akit akar, úgy, ahogy akar.....rajtad keresztül...
NévtelenÁ - mint az első levélben
Az általunk használt kifejezések pontosan közvetítik a tudattalan viszonyulásainkat is.
Abban a pillanatban, ahogy a kifejezésben, amit alkalmazol benne van, hogy részed, vele élsz, együtt rezegsz vele, vele lángolsz, együttlángolsz, ilyesmi, ha bármi olyan kifejezést használsz, amiben a beleértés található, elhiszem, hogy közöd van hozzá.
Ez a keresztülfolyik, sem hozzárakni, sem elvenni belőle ilyesmit nem tartalmaz.
Ez a gyufás izé, hogy ott van, de nem látszik, ez már erre utal, de nekem még így sem egyértlemű a viszonyulásod.
Kinek a gyufa, kinek maga a tűz.
Én az utóbbira szavazok.
:)
A szeretet amiről írsz , itt , az a te biztonságod a családodban,
emberi kapcsolataidban ,ami jó és tiszta szívemből örülök,
hogy ezt éled...
...de vannak emberek akiknek ez nem adatott meg , vagy más
utakon jutnak el a célig , a másik ember szeretéséig...
a nem családtagok és barátok szeretéséig.
ÚÁ
Sok variáció van a szeretésre, a szeretet megélésére és a szeretetlenség megélésére.
Az egy nagyon egyszerű világ, hogy vagy van, vagy nincs.
Szeretni és szeretve lenni.
Az emberi szeretetre van szükség ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat a hétköznapi életben. Az emberi szeretet megélése minimum kétirányú, ez egyik magunk felé, a másik mások felé irányul. Az emberek zöme azzal, hogy mások felé szeretetet sugároz igen gyakran a saját szeretethiányát éli meg. Ezért van, hogy hiába sugároz másfelé szeretetet, nem kapja vissza. Miért? Mert a háttérben az alapérzés a szertetlenség, és az életében az alapmotívum a szeretetlenség megélése. Amit megélünk, azt kapjuk vissza. Ekkor könnyedén belecsúszunk az áldozatos szeretésbe, ami ugyanazzal az erővel, amivel szeretetet, figyelmet, gondoskodást, törődést ad másnak, az elutasítást is megteremti, nem éli át, hogy őt szeretik, figylnek rá, gondoskodnak róla, törődnek vele, így az alapérzés továbbra is a szeretetlenség marad. Ebben a csapdában van az emberek, különösen a nők zöme. Hiába szeretnek ők másokat, őket nem szereti senki. Pedig nem várnak mást, csakhogy visszakapják, amit adnak.
Ez a biznisz. Ez a játszmás szeretet alapkonfliktusa. Ekkor nem önmagáért szeretik a másikat, hanem azért, hogy visszakapják.
Azok, akik elsajátítják az önelfogadást, és megadják maguknak ugyanazt a figyelemet és gondoskodást, amit másoknak is, azok többé nem a szeretethiányt nem élik meg és nem várnak másoktól emberi szeretetet. Nincs szükségük arra, hogy mások szeressék azért, hogy szeretni és szeretve lenni érzése hassa át az egész életét. Ezért érzik nagyon sokam pl. Oshot ridegnek, savanyúnak és örömtelennek. Neki nem kellett senki szeretete ahhoz, hogy szeretve legyen.
Szeretni és szeretve lenni.
Az önelfogadás semmi más, csak ugyanúgy figyelembe vesszük saját igényeinket is mint mindenki másét, teszünk érte, odafigyelünk magunkra is, mint gyermekünkre, párunkra, szülőkre, barátokra. És itt a hagsúly az egyensúlyon van. Ahogy magunkat, úgy másokat sem teszünk előbbre, mindenki fontos, ugyanúgy.
Amikor ezt mondja valaki, akkor előjön a szegénységtudatos érvelés, dehát nem adhatunk meg mindenkinek mindent, amire szüksége van! Ez tévedés. A szegénységtudat beszél belőlünk ekkor.
Ez az, amit szintén megteremthetünk, ha úgy tudjuk, hogy mindent, amire szükségünk van azt megteremtjük. És el is jut hozzánk, ha el tudjuk fogadni a nagy jólétet.
A jóléthez azonban a keresztény kultúrkörben a bűnt és a bűntudatot kapcsolták, a szegénységtudatot erősítették, ezért a jólét, különösen a szeretve lenni érzésének az elfogadásával elég nagy gondok vannak.
Van mit átalakítani.
A perszonális szeretet soha nem alakul át univerzális szeretetté. Ugyanis nem tudunk törődni, gondoskodni egyszerre az összes emberről. Különösen azért, mert igen sokan nem kérnek belőle.
A nem barátok, általában az emberek szeretése a hétköznapokban az esetek 999,99 tízezrelékében egy humbug. Szép érzés, ámde annyit ér, amennyi a gyakrolatba átmegy belőle. Nekem arról, hogy általában az emberek, minden ember szeretése, az együttérzés beszél az emberekből, az jut eszembe, hogy általában igen nagyon tudják szeretni a máshol élő szegényeket, szerencsétleneket, hajléktalanokat, alkoholistákat, kábszereseket, éhezőket, stb, és vajon tudják-e szeretni a multimilliárdosokat, gazdagokat, a gyerekednek kábítószert áruló maffiózót, a gyilkosokat?
Na, de a szomszédban? Elköltöznél oda, ahol a szomszédban szegények, szerencsétlenek, hajléktalanok, vagy betörésért, emberölésért lesitteltek, drogdílerek élnek? Beengednéd a házadba?
Osztottatok már adományt hazai rászorultak között terepen? Amikor a sok szerettel a szívében érkező önkéntest megrohamozza a sok rászoruló és kitépik a kezéből a szatyrokat, a teherautóról pillanatok alatt ledobálják a cuccot és még aznap, legfeljebb másnap már árulják is a piacon, hogy a liszt, cukor árából egészen mást vegyenek? Az adományok 20%-a hasznosul arra a célra, amire adták.
Minden tiszteletem azoké, akik megvalósítják a mindennapokban általában az emberek szeretését, tetteikben megélik, gondoskodnak róluk, törődnek velük, Teréz anya nyomdokain járnak. A szociális munkások túlnyomó többsége 2-3, de legfeljebb 5 év alatt tökéletesen meghasonlottá válik. Nem azért, mert nem lelkesek, lelkiismeretesek, idealisták, mert azok. Azok akik teljes elhivatottsággal segítenek a fázós, tetves hajléktalanokon, a penészes, rendetlen putrikban élőkön, a hónalj- és szarszagúakon, hanem, mert azok, akiken segítenek, közülük nagyon kevesen veszik fel a segítséget és kezdenek el felállni, megküzdeni saját méltóságukért.
Mert nem tudunk mások helyett élni és mások helyett szeretni. Aki nem törődik magával, nem tiszteli önmagát, nem figyel magára, aki nem gondoskodik magáról (vagyis nem szereti önmagát), azt Te hiába szereted, a Te szereteted nem pótolja az önelfogadást.
Elfogadással
:)
valami nem oké... bocs
Mivel feltettem a kérdést, így kénytelen voltam magam is átgondolni, és rendszerezni a dolgokat magamban a feltétel nélküli szeretettel kapcsolatban. Már csak a magam okoskodó módján...
Igen, a feltétlen szeretet egyben elfogadás is, tehát Karmatörlőnek valahol igaza van. De szerintem nem egészen úgy, hogy a feltétlen szeretet= elfogadás, mert két különböző dologról van szó. Egyik sem következik a másikból, hanem az egyik benne van a másikban, és viszont - egyszerre történnek.
Ugyanis:
- az elfogadás (és előtte a megértés is) - a mentális testben,
- a feltétlen szeretet – az asztrális testben,
- a kiáradás érzése – az étertestben,
- az ellazultság pedig – a fizikai testben jelentkezik egyidejűleg, és összetevője ugyanannak a „stressznélküliségnek”, vagy ego nélküliségnek.
Ez egy áldott, spontán kegyelmi, vagy tudatosan elért állapot, amikor a spirituális szintű szeretet lefelé áradását az ego nem zárja el, mert időlegesen vagy tartósan feloldódik – nem szorong, nem sértődött, nem vágyakozik, nem védekezik, nem ragaszkodik - hanem elengedi a kontrollt maga körül. Ez a Létezés a pillanatban, a „Van”-ás a jelenben.
Az is igaz tehát, hogy tőlünk függetlenül létezik, csak mi saját magunkat zárhatjuk el tőle. És nem más, mint a Felsőbb Énünk békéje, harmóniája, ok nélküli öröme és szeretet leáradása a szívcsakrán keresztül - egyesülése Mindennel és Mindenkivel, amikor felismeri önmagát mindenben, hiszen mindannyian az Egy Élet része vagyunk.
Vegyük fordított sorrendben: Ha az egot bármilyen kontrollvesztés, kudarc, vagy veszteség éri – stresszhatás alá kerül. A stressz fizikai szinten izom összehúzódással jár, ha valaki álladóan fél, szorong - a szívcsakra és a gyomorszáj környékén görcsösen összehúzódnak az izmok, ami lezárja az energiaáramlást az étertestben. Az asztrál-mentáltestben pedig a védekezéssel, túléléssel, megszerzéssel kapcsolatos érzelmek és gondolatok dominálnak – tehát kész az elzáródás, az elszakadás a felsőbb energiáktól.
Vannak jóga gyakorlatok, alulról fölfelé építkezve, csakratisztítás és gondolati koncentráció-kontempláció, amelyek segítségével el lehet érni a Felsőbb Énhez kapcsolódás, az ego nélküliség, a stresszmentesség, vagy a feltétlen szeretet állapotát. Lehet a megértést kihagyva a hiten keresztül elérni, és föntről lefelé következik be az elfogadás. Alkati kérdés. Vagy megtörténhet spontánul, rendszerint valamilyen sikerélmény, szeretetélmény következtében.
A gond csak az, hogy elmúlik, nem tartós állapot. Arra nincsenek gyakorlatok, hogy tartósságot is növelni lehessen, ezen csak a tudatosság elért szintje segít szerintem. Meg kell érni rá, kitakarítani a ballasztot. Talán csak annyit tehetünk, hogy minél gyakrabban érezzük, keressük, választjuk – annál könnyebb felidézni, visszakapcsolódni és átáramló állapotba kerülni általa.
Hogy milyen érzés a feltétlen szeretet? Nálam egy kiáramló és egyszerre befogadó érzés, a szívcsakra környékén teljesen ellazul minden és pulzál. Megértek, átlátok, elfogadok és szeretek mindent és mindenkit – egyszerűen azonos vagyok mindennel. Semmi sem reménytelen, mindenre képesnek érzem magam, ilyenkor nem lehet nem segíteni akarni, mert az ember árad kifelé, bizsereg a fejtetőm, mindenkit a keblemre ölelnék, mindenki a barátom... minden bajom, sértődésem apróságnak tűnik, nem akarok senkitől semmit, még megbocsátani sem akarok, mert nincs mit, és fülig ér szám… Jól írja Névtelen, ilyenkor mérhetetlen hála van bennem, hogy létezhetek.
Aki ezt meg tudja tartani 24 órában, minden kapcsolatában és szituációban - az szerintem megvilágosodott. Jómagam ott tartok, hogy bármilyen kiborulásból átlag fél/egy óra alatt el tudom juttatni magamat idáig (vannak azért dolgok, amikor hosszabb munkát igényel). Sőt, egy egynapos tréningen 90 %-ban meg tudom bárkinek tanítani, aki legalább szívcsakránál tart.
De megtartani más kérdés… Én is ezt gyakorolom éppen! :-D
Igen, igen, igen ....mindenre csak bólogatok itt , mig a fejtegetéseidet olvastam,kedves Hermess...!
Már sokunknál előbbre tartasz... kiborulás után ilyen gyorsan feljutni megint arra a magasanrezgő állapotba...nem semmi!
Örülök :-)
Hermess, ez nagyon szép, kerek egésznek és valóban nálad néz ki így. Nagyon kompakt, sok hívószóval, ami hozzákapcsolódik az olvasmányokhoz.
Az okfejtésed a "hiszem, ha értem" alapbeállítottságodat tükrözi.
Nem tudom, hogy hány embernek tanítottad már meg, hogy előbb a megértés és utána bármi más.
Á-Á.
Az elfogadásnak nem feltétele a megértés. A viszony éppen fordított. A megértésnek a feltétele az elfogadás.
Az elfogadás feltétele a megengedés. Meg kell engednem a létét, meg kell engednem, hogy olyan legyen, amilyen. Ha megengedem, hogy olyan legyen, amilyen, akkor elfogadtam. Amit nem tudok elfogadni, aminek a létét nem engedem meg, az számomra nem létezik. Elfogadás nélkül nincs miről beszélni, amit nem tudsz elfogadni az nem létezik, sem megvizsgálni, sem megérteni nem tudod.
(Szeretem az egyszerű dolgokat, de az nekem túlságosan egyszerű, hogy a megértésnek mindössze két lehetséges útja van, de az talán nem ide tartozik.)
Az elfogadáshoz nem kell semmi más csak a megengedés. Az elfogadásnak pont az a lényege, hogy semmiféle előfeltétele nincs, csak meg kell engedned a létét és kész. És, amit nem engedsz meg, az nem is létezik, azt el sem fogadhatod.
Megengedés.
Megengeded úgy, ahogy van. Kész.
Nincs semmiféle viszonyulás és előfeltételezés, vizsgálódás. Olyan amilyen.
Elfogadom.
Szerintem ez az a frekvencia, amit feltétlen szeretetnek hívnak.
És az elnevezéssel azonnal összezavarják az embereket, akik úgy tudják, hogy jófiúnak és jókislánynak kell lenni, csakhát tényleg nem tudnak mindenkit feltétel nélkül szeretni. Ez végtelenül nagy romboláshoz vezet a világunkban. Ezért következetesen elfogadásnak hívom, mert így egyértelmű és nem kell magyarázkodni.
Az elfogadás nélkülünk nem létezik. Mi fogadjuk el és a saját univerzumunkat éljük. A létünknek a feltétele, hogy az alkotóink elfogadtak bennünket, ezért az elfogadás frekvenciája eleve bennünk munkálkodik. Így kapcsolódunk a nagy egészhez. Velünk és általunk, velünk együtt létezik.
A kérdés, hogy ezt mennyire tudjuk megélni?
Számomra nem szükségesek olyasféle feltételek a megéléséhez, amiket írsz, Hermess.
Nyitott szívvel, nyitott szívcsakrával élni, ennyi az egész. Ehhez semmi más nem kell, csak odafigyelés és éberség. Ehhez nem kell varázsgyakorlatokat csinálni, nem kell meditálni, hosszasan előkészülni és elmenekülni a világtól arra a néhány percre, amíg sikerül. Az egész iszonyú görcsösen hangzik. Mintha az olyan bonyolult lenne. Nem az.
Bízni kell mindabban, ami történik velünk, és tudnunk kell, hogy minden, de minden felmerülő akadályt könnyedén veszünk. Valóban, ha begörcsölünk, akkor nem nyitott a szívcsakránk. Csak, ha begörcsölünk, azt vegyük észre és nyissuk meg a szívcsakránkat és minden kisimul. Akkor elénk jön a leghétköznapibb, a legnehezebb és a legváratlanabb probléma megoldása is. Csak el kell tudni fogadni.
Szegény egó, már megint az egó.
Az egó nem zárt le semmit. Az egó a határain belül tud mozogni és természetesen egyesülni is tud a tudat többi részével. A leszületés aktív memóriavesztése zárja el az utat önmagunkhoz, ez nem az egón múlik. Hogy mégis visszataláljunk önmagunhoz, ahhoz minden velünk van, százféleképpen belénk kódolt a tudás, csak az egónak ezekhez nincs szabad hozzáférése. Jelzéseket kap, állandóan, folyamatosan, ha odafigyel ezekre, visszatalál önmagához.
Az egó játékszer, a lélekfejlődés játékszere.
Bújócskáznak vele.
Kitörölték az aktív memóriáját, ugyanakkor a tudatalattiban a lélek összes tapasztalata, az abból származó gondolatminták és lenyomatok, viselkedésminták ott munkálkodnak. Az, hogy mit és hogyan élünk meg, az igen nagyon kis részben az egó, a jelenbéli leszületésünk tapasztalatain múlik, a megéléseink zöme a tudatalattinkban futó programjaink szerint történik. Ezek a programok természetesen nagy tudatossággal átírhatók, átprogramozhatók, és meglehetősen könnyű kellemetlen eredményeket hozó rutinokat előállítani.
A helyzet kábé olyan, hogy az egó hátul összekötözött kézzel és megkötözött bokával kánkánozzon. Mert tud kánkánozni. Nagyon érdekes és izgalmas feladat. Jót nevethetünk az állandó hasraeséseken. Előbb utóbb csak sikerül megszabadulnia kötelektől és szabadon táncolni.
Nos, mi most éppen ott tartunk, hogy eloldozták a köteleket, csak még az emberek zöme nem vette észre, akinek felhívták a figyelmét rá, azok nem hiszik el vagy kétségbeesve kérdezik, és mi lesz most? Ahelyett, hogy megdörzsölnék kezüket és lábukat és nekiállnának táncolni.
Olyan a helyzet, mint az elefántoknál, akiket bébikorukban megkötöznek, és felnőttkorukban sem szabadulnak meg a kötelektől, pedig már nagyon régóta könnyedén elmehetnének, a kötelektől már könnyedén megszabadulhatnának. De nem. Mert mélyen bevésődött.
Vagy mint a Nikita című filmben volt. A lány a börtönben eltöltött évek után az első szabad napján kétségbeesve menekült haza, a jól ismert börtönbe.
Természetesen kell meditálni, kell tisztítani, hihetetlen nagyerejű tapasztalás. Szükség van rá. Valóban meg kell tisztulnunk az összes korlátozó mintánktól és energia béklyóktól. Szükség van arra, hogy megtapasztaljuk önmagunkat, hogy felfedezzünk az univerzumunkat és folyamatosan tágítsuk a határainkat. Mert a világunk végtelen és határai vannak. A tudatosságunk a határa.
De a hétköznapokban is élni kell, és abban az esetben, ha szakadék van a két világ között, az könnyedén meghasonláshoz vezet, idegennek élhetjük meg, valami olyasminek, ami tőlünk, hétköznapi emberektől nagyon távoli. Pedig nem az.
Egyszerű praktikákkal be kell húzni a mindennapokba ezeket az energiákat és néhányszori karbantartás mellett állandósítani lehet. Az, ha megtanulunk nyitott szívvel élni, akkor a két állapot közötti átjárót folyamatosan nyitva tartjuk. Szerintem csak ennyi a feladatunk.
Nem érdemes olyasmivel frusztrálni magunkat, hogy mindenkit feltétlenül szeretni kell. Ez fogalmi zavar. Csak mindenkinek meg kell engedni, hogy az legyen, aki. Olyannak elfogadni amilyen. Kész. Ez nem szeretet, ez elfogadás.
Nem kell mindenkit feltétel nélkül szeretni. Hiszen a szeretetnek nagyon sokféle minősége van és nagyon sokfélét tartalmaz. Nekünk emberként nem kell mindenkivel törődni, azzal kell törődni, aki, ami szembe jön velünk. A törődés a szeretet elengedhetetlen része. Csak óvatosan ezzel a szeretettel.
Nálam így áll össze.
Szabó, nem akarsz egy topicot nyitni a szeretetről? Biztosan sok hozzászólás érkezne. Jól kiokosodnánk a szeretet összes minőségéről.
Karmatörlő, nem akarsz egy topicot nyitni a szeretetről? Biztosan sok hozzászólás érkezne. Jól kiokosodnánk a szeretet összes minőségéről. : )
Szabo Peti kezde az alapfogalmakat végigvenni, a világért sem csonkítanám meg a gyűjteményét.
:)
Karmatörlő !
Jól írod:
" az elfogadásnak nem feltétele a megértés "
Lehet , hogy itt a nyitja annak is amiket nekem írtál.
A bűn és annak a következménye a szenvedés,nem érthető ,
( érthetetlenül állunk vele szemben )
mert nem a jó miatt van , mert hasadás az ember IGAZ voltával ,
ahogy ti mondjátok a felsőbb én -jével.
A tudatos áldozatvállalás , pedig egy magasabb tudati szint...
Beengedem a valóságos életet az életembe...
Tehát nem érthető , de mégis ( el kell fogadnunk , hogy ) VAN.
Nem érthető mindíg a jelenben azért sem , mert az ÉLET
TÚLMUTAT a jelen pillanaton
és lehet csak évek múlva kapunk választ erre vagy arra a helyzetre.
Itt válik érvényessé a második megállapításod :
A megértésnek a feltétele az elfogadás.
Ha a múltban nem fogadtad volna el a szenvedést , akkor
arra nem is lesz válaszod a jövőben...
De attól még szenvedés volt...nem tehetjük semmissé...
mert olyan nincs....
Attól , hogy szerenénk mindannyian , hogy ne legyen attól még van...
Bocs , hogy újra illúzióromboló vagyok...
Szeretettel :Úá
Most van.
A moston semmi sem mutat túl.
Minden más illúzió.
:)
NévtelenÁ, ÚÁ leírta, hogy miért szeretetről beszélt Krisztus. A bűntudat miatt, valahogy ki kellett billenteni a bűntudatból a keresztény világot, a szenvedős kultúrát a negatív energiaciklusból ki kellett rángatni. Most talán sikerül.
:)