Kedves Aamate!

Nem gondolom, hogy arról lenne szó, hogy azért villogunk, mert azt szeretnénk, ha nekünk is villognának.
Mi arra az esély, hogy ugyanazzal találkozunk újra egy ugyanolyan szituációban, mint amikor én villogtam neki.

Azt hiszem erre nem sok....

Talán oka lehet az autósok "belső tiltakozása" a rendőrökkel szemben.
Nem ártanak, nem is mindig használnak, de mégis van az emberben egyfajta ellenérzés, amikor meglátja, hogy az út mentén ott áll az autójuk, vagy esetleg még ők is.
Még akkor is így van ez, ha közben tudod, hogy minden rendben van a papírokkal, a kocsival.
Igazából most hibáztam, hiszen általánosságban beszéltem, és én ezt nem tudhatom, hogy mások hogyan élik meg a "rendőr-találkozásokat". Kissé személyesre sikerült:)

Visszatérve a jelzésekre.
Intés és fény(jelzés)..... :))

...és amikor kapom ezáltal a "segítséget" akkor nem gondolom azt, hogy lenne bármiféle elvárása a velem szembejövőnek.

Talán nem is nekem akar segíteni, csak a rendőrnek nem akar "munkát" adni..... ez már azt hiszem más....

Mégis elgondolgodtató, hogy habár ezt nem tanultunk a tanfolyamon, (sőt a törvény bünteti is valamilyen szankcióval, )csak ellestük a szüleinktől és mégis annyi autós részese ennek az összetartásnak.
Az én kérdésem már csak annyi lenne ezzel kapcsolatban, hogy az élet más területén miért ne cselekedhetnénk ilyen összetartással, helyenként önzetlenül:)

A másik felvetésed:

"Figyelve magamat azt tapasztaltam, hogy nem is igazán a mások elvesztése bánt, hanem az, ami marad nekem utána. A semmi. "

Ha a semmi maradna talán az nem is fájna.
Ami marad-szerintem-az a fájdalom.
De mi az a fájdalom?
Az űr, amit a másik hagy bennem?
Vagy miket nevesítünk úgy, hogy Fájdalom....
És mi az, ami fáj?

"Gyermekeinkre, embertársainkra vigyázunk, amikor "jót" cselekszünk velük? Nem csak a saját félelmeinket próbáljuk elkerülni? Biztos, hogy Nekik akarunk jót? Általuk magunknak? Vagyis önzőségből?"

Azt hiszem, hogy ezt az "önzőségemet" most nem szégyellem:)
Olyat "játszok" mostanába, hogy naponta TUDATOSAN is figyeljek arra, hogy meglegyenek a "jó cselekedeteim".
Például megállok a gyalogátkelőhelyeknél.
Nem mindenki veszi jó néven azok közül, akik mögöttem vannak. Mindig mindenki csak rohan.
Én most igyekszem Nem rohanni.
Kaptam is rá jelzést álmomban az út közepére helyezett STOP táblával.
Önzőség az, ha jót teszek másokkal, ha segítek, ha figyelmesebb vagyok, és ezáltal én IS jobban érzem magam?
Milyen félelmemet szeretném elkerülni?
Nem törvényszerű sajnos, hogy ha én jót adok azt is kapom vissza....

Igazi önzetlenség? Szerintem létezik..... és talán úgy hívják, hogy őszinte, tiszta szeretet.

Szeretettel írtam véleményemet! :)

Szia Máté! :)

Szerintem ha 'elveszítünk' Valakit, leginkább magunkat sajnáljuk gyász címszó alatt. Legyen szó akár halálesetről, akár egy 'elvesztett' társról, barátról...

Pár hete 'veszítettem el' az egyik Barátomat. Sokkolt a hír, nagy üresség... Aztán álmodtam. Vele. Kacagott rajtam. Úgy teli szájjal. 'Hidd el, sokkal jobb helyen vagyok, mint Ti. Ez itt a Tiszta Boldogság. Akkor meg miért sírtok?'
Akkor leesett a tantusz, hogy igen, én most magamat sajnálom, mert mi lesz velem nélküle... Nem csak tudtam, hanem 'éltem'is... (Nem tudom jobban megfogalmazni.)
Gyorsan helyre is került a dolog.
Butaság az egész. Nem birtokolunk senkit. Akkor hogy is lehetne 'elveszíteni'? Csak Útitársakat kaptunk, nem 'tulajdont'... Ragaszkodás-mentesség... Nem könnyű...

Ha Szeretet van az emberben, akkor alapvetően igyekszik a lehető legkevesebbet ártani Másoknak. Vagy nem?!
Az önzőség, ha felismered, hogy Minden Egy, nincs különállóság, tehát ha Másért teszel valamit, akkor azt magadért is teszed, és fordítva?! Nem tudom...

szeretettel: Zsani :)

Amit leírtál az a hatás ellenhatás törvényét igazolja, ami természetesen működik.

Önzetlenség létezik, hiszen attól függ milyen a szándékod (SEGÍTEK SZERETETBŐL NEM VÁROK EL SEMMI, VAGY ÉRDEKBŐL), és ezt bizony te DÖNTÖD EL.
Olyan nincs, hogy kicsit ezért vagy azért.
ha szeretsz akkor abban nem lehet érdek, mert akkor az már más!!