Szellemi rendrakás | Önmegvalósítás.hu

Szellemi rendrakás

A szellemi rendrakás

Az elmúlt időszakban rengeteget beszéltünk a Merkúr bolygóról, kezdve a szeptember 18-i eseményektől mostanáig. Ugyan a múlt héten a Vénusz volt hangsúlyos, de most egy olyan áldásban lehet részünk, hogy azt a rengeteg sok gondolatot, beszélgetést, megértést, szellemi átalakulást, amit az elmúlt egy-másfél hónapban véghezvittünk, most élővé, szeretetteljessé és lelkivé alakíthatjuk. Nem is beszélve azokról a látszólag láthatatlan folyamatokról, amik szeptember 18-án indultak be, amelyeknek hatását mostanában kezdhetjük el csak igazán érezni.

A Merkúr a héten eléri a Szpíka csillagot, amely az aratás szimbóluma – s most végre a sok bennünk megszületett és átalakult szellemiséget learathatjuk és Rendezhetjük – hiszen a Szűz csillagképben járunk, aminek az üzenete a Rend s a karmikus aratás. Érdemes ezt az időt most egy kicsit a befelé fordulással tölteni, vagy legalább is időt teremteni a fejben lévő esetleges zűrzavar rendbetételére. S mivel a Nap a Szűz csillagkép angyali részében jár, ezért amúgy is most a felsőbb világokkal való kapcsolódás üzenete jelentőségteljes.

S miért is emeltem ki ennyire a héten a Merkúr bolygót? Mert az év eleje óta sokat emlegetett Jupiter-Neptunusz együttállással kerül kapcsolatba (ha esetleg szeretnéd feleleveníteni, itt találsz róla néhány gondolatot). Ugyan idén már találkoztunk ehhez hasonló üzenettel, de most a lényeg máshogyan jelenik meg, hiszen a Merkúr bolygó égi helyzete a Szűz csillagképben egyértelműen a szellem fényének learatásáról mesél. S arról, hogy miként lehet a látható világban megélt gondolatok aztán majd a jövő héten az angyal csillagkép által átalakítani a láthatatlan világ “megértéséhez”.

Ez magában hordozza a kiemelkedés lehetőséget: kiemelkedést a körforgásból, egy magasabb szintű rálátást a karma útjára, megérteni a cselekedeteket egy magasabb nézőpontból. Mert így könnyen más értelmet nyerhet minden gondolatunk, ha ebbe a nézőpontba helyezkedünk el: amit eddig például negatívnak vagy hátráltatónak gondoltunk, most megérthetjük vagy valójában miben segített bennünket.

Ha ebben a hétben erre fókuszálunk, hogy úgymond “meggyógyítsuk” a szellemünket, és a Szeretet Bölcsességének meglátásaival izzítjuk át, akkor igen mély belső igazságokra lelhetünk. Sőt, ideje lehet annak is, hogy a lelkünk legmélyét próbáljuk meg feltérképezni. S ha esetleg ott sok olyan dolgot találnánk, amelyeket eddig eltitkolni szeretettünk volna, most bátran elébe mehetünk, hiszen segítenek bennünket az angyalok, az égiek.

S amikor megérezzünk magunkon ezt az Áldást, akkor sokkal felszabadultabb lélekkel tudjunk az utunkat járni.

További aspektusból vizsgálva ezt az égi helyzetet, ezen héten a lelki beszélgetésekkel, a gyógyítással való foglalkozás messze túlmutathat az anyagi világon, és csodálatos magasságokba érkezhetünk meg. Ha valaki hang-terápiával foglalkozik, akkor a hét második felétől kezdve fókuszálhat a lélek legmélyét is megérintő és az angyalokkal összekötő módszerekre és így a bennünk lakozó legmélyebb Isteni minőségeket képes megérinteni. (ha valakinek majd a jövő héten lesz ezzel kapcsolatban tapasztalása, kérem ossza meg velünk).

A hét elején pedig a szellemi rendrakás idején olyan megéléseket hajthatunk végre, amellyel beleláthatunk a Teremtésbe, megérthetjük a Lét legcsodálatosabb megnyilvánulásait, kapcsolatba kerülhetünk a legmagasabb isteni törvényekkel és igazságokkal.

A Hold pedig a héten a Skorpió és a Kígyótartó csillagképekben fog elhaladni, tehát ez is arra inspirál bennünket, hogy a láthatatlan világ dolgaival foglalkozzunk, megérthessük a látható mögött Valódi világot. Továbbá a gyógyítás üzenete így még fokozottabb lesz, hiszen a Kígyótartó csillagképben (21-22-23) járva a Hold az ezzel való foglalkozásra “buzdít”.

A jövő héttől kezdve pedig a Merkúr szinte csak az Angyal csillagképben fog tartózkodni (amely a Szűz angyali rész), tehát készüljünk fel annak a csodálatos lehetőségére, hogy az angyalokkal “beszélgessünk”: azaz majd sokkal fokozottabban megláthatjuk az angyali világ üzeneteit a látszat-dolgok mögött…

- – -

És ejtsünk még néhány szót a szintén a hét vége felén létrejövő Nap – Plútó kapcsolatról. A lényeg a Plútó csodálatos helyzetével kapcsolatban az, hogy most a Tejút Galaxis közepén, a Tejút dobogó szívében jár, ezért minden radikális átalakulásnak az üzenetében ott van a Fényteremtés lehetősége! Így, a Nap, azaz a Cselekvő Én szimbólumán keresztül képesek vagyunk megélni azt a cselekedeteink mögött, hogy amit eddig valami hátráltató és negatív előjellel ellátott valaminek éltünk meg, abban valójában ott van a lehetőség a megvilágosodásra, és ez egészít ki minket.

Érdemes a szombati napra valamilyen olyan cselekedetet beütemezni, amiben ott van a tett általi történő átalakulás lehetősége. Legyen ez egy jógával vagy csakratisztítással töltött néhány óra, vagy sámándobolás vagy egy hétvégi családi összejövetel, a lényeg az, hogy próbáljuk meg most teljesen más minőségben megélni. Mert szombaton minden lépésünkben ott lehet a Fénnyé való átalakulás üzenete…


Beküldte: | 2009. okt. 20. kedd - 21:59

Hozzászólások

14 hozzászólás
a forrás lemaradt...
2009. október 20. kedd, 22:04 | Bochecha

csillagbolcselet.hu /Kiss Balázs Kunó

Ki mennyire érzi ezeket a hatásokat? Én nagyon... hihetetlenül jó időszak ez most a belső rendrakásra...

szeretettel:Bochecha

Különvélemény
2009. október 22. csütörtök, 8:50 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Azt hiszem értem amit sugallani akarsz.

Azzal,hogy megmondtam a véleményem a mostani tudatállapotáról az embernek,és aki talán olvasta és elismeri........................az már magában egy tudatállapot emelés.
Az,hogy felismetük,beismetük.......hogy nem fejlődtünk,inkább az évek során visszafejlődtünk.....az már egy másik tudatállapot.Felismertük a hibát..........ez a kezdet.
Az embernek nem lehet megmondani mit tegyen,csak arra késztetni,hogy magába nézzen.És az írásom hatására egy-két ember magábanézett.Szellemileg a helyünkrekerültünk......és meg lehet kezdeni egy új világ építését.
A tudatszintemelés azzal jött létre,hogy azt mondtam nem lessz belőle semmi.
Az embernek ha megmondják,hogy itt a tudatszintemelés..............röhögnek
De,ha magukbanéznek és ott fogadják el....................................azt nagyon elfogadják
Kellett a tudatszintemeléshez,hogy lekerüljünk a gödör fenekére és felismerjük hol is vagyunk.
Most az emberek tudatállapota szerinti rangsor:Emberek,Isten,Univerzum,Föld,Természet,Állatok
Szerintem hogyan kéne lenni:Isten,Univerzum,Föld,Természet,Állatok,Emberek
Mindenki betölti funkcióját,csak mi emberek nem.Magunk alatt vágjuk az ágat.
Sajnálom,de nem én vagyok az emberetek.

Kedves Skorpio!
2009. október 22. csütörtök, 9:24 | Bochecha   Előzmény

Ki mint vet, úgy arat... Tudod, attól függ, hogy hol vágja az ágat. Vagy hogy vágja-e egyáltalán...

szeretettel:Bochecha

Nem az embernek
2009. október 22. csütörtök, 11:33 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Mi az emberi tudat differencia specifikája? Vagy pusztán az elfoglalt forma alapján ragasztasz címkét?

Scorpio, nem az embernek a tudatállapotáról mondtál véleményt, hanem a saját tudatodat rajzoltad fel.
Az általad véleményezett ember nem létezik, csak az elképzelésed az emberekről, és azt jól megkritizáltad.

Szerintem elég nagy különbség.

Tudatilag nem létezik olyan, hogy ember, valamennyien kifinomult tudati mixtúrák vagyunk. Egyik szintje a testi csakrákban található.

Nem kell nekem hinni, tapasztald meg, elvégre minden benned van. Hogyan? Meditálj rá a csakráidra és kérdezd meg, hogy ki lakik ott? Egyenként kérdezd meg. Szerintem elég hatásos tudati szint emelő meditáció lenne. Érdekes válaszokat kapnál. Tudati szint emelőket.

Ha már meditálsz, akkor kérdezd meg a tudatalattid, hogy hányféle lényként inkarnálódtál az utóbbi 300-500 millió, kisebb távlatban a modern emberi ciklus szerinti 200 ezer évben, és melyik univerzumban. Hányféle formában nyilvánultál meg és gyűjtött tapaszatalatot a tudatod? Kikkel együtt? Nagyon érdekes válaszokat fogsz kapni. Tudati szint emelőket.

Minden válasz ott van benned.

Ha megtapasztaltad a saját tudatod mixtúráját, megint állítanál-e olyat, hogy van olyan, hogy az emberek tudati állapota? Írnál-e olyasmiket, mint a minap?

Bár tudom, hogy az embereknek nem lehet megmondani, hogy mit tegyenek, főleg az olyan tudatosoknak, mit Te, aki a maga útját járja. Ha teljesen végigviszed a logikád és azt is megnézed, hogy milyen energiákat hozol le a Földre vele, akkor talán rájössz, hogy szándékod szerint a tudati szintet akarod emelni, de közben az implicit gondolati struktúrád a logikai szerkezetéből következően elárasztja negatív energiákkal, és ez gátolja a tudatosodást.

Érdemes messzebbre tekinteni, vagy inkább közelebbre, egészen közelre, magadba tekinteni. Elvégre tudatában vagy annak, hogy minden benned van. Kérd a semleges gondolatmintát. Ha akarod megtapasztalod. Útba esik. De, ha nem, nem.

Csak ha már tudatosnak érzed magad, és mások tudati szintjét akarod emelni, legyél minden pillanatban annak is tudatában, hogy mit teremtesz ide a Földre.

:)

Karmatörlő
2009. október 22. csütörtök, 12:08 | skorpio (útkereső)   Előzmény

"senki sem téved,csak mások szemében"
Tao bölcsesség

Szeretnélek érteni,nem jönnél le hozzám,nam érlek fel tudással,ez nekem Indiánnyelv.

Karmatörlő
2009. október 22. csütörtök, 14:35 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Meditáltam azon amit mondtál.És megszületett a válasz.
"
Meditációmban megjelent egy ember....nem tudom férfi e,vagy nő.
Volt neki egy varázspálcája és akit megérintett vele,az hatalmas tudatszinti változáson ment át...egy pillanat alatt.Azt mondta Ő még csak el fog jönni.Nekem csak az a dolgom,hogy beharangozzam eljövetelét.
Azt hiszem Te és a hozzád hasonlók ŐT várják.
"
Tudom,hogy sokan ilyen tudatszintváltozásra gondolnak.
Semmi nem fog változni,míg csak várjátok a csodát.
Senki nem tud tudatváltozást nálatok elérni,csak Ti magatoknak emelhetitek a tudatotok szintjét.
A csodát nem várni kell,hanem csinálni.
Ha a gödör mélyére lekerülni kétezer évbe került,a tudatszintemelés se történik egyik napról a másikra.
uff-beszélt az indián

Tudatszintemelés
2009. október 22. csütörtök, 15:22 | Bochecha   Előzmény

Kedves Skorpio!

Szerinted mióta dolgozunk ezen? Azt hiszem, nem tegnap óta...
A 'mi'-be a 'Te' is beletartozik...

szeretettel:Bochecha

Igen
2009. október 22. csütörtök, 15:31 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Szeretnék én is változni,még távolról sem közelítettem meg a megvalósítást.Csak egyre döbbentem rá,azt,hogy még nemtudok semmit.De épp ez az én kezdetem.
Már több hetek készülök szabadságra,remélem ezuttal sikerül.

kérdés
2009. október 22. csütörtök, 15:26 | Shrek (útkereső)   Előzmény

Skorpió!
Nem akartam a levegőbe beszélni, ezért körülnéztem egy kicsit ezen az oldalon.
Te mindenkinek tudsz valami okosat mondani. Ráadásul, bár kereső vagyok, mint ti, valahogy érzem, ki magasabb tudatszintű, mint én és ki szaván lehet elgondolkodni.
Eszméletlen, hogy te mindenkit ki tudsz oktatni...

Szerencsére nem ismerlek és nem is élek a környezetedben.

Figyelned kéne. Olyan sokan leállnak veled vitatkozni, mert érzik: rossz úton jársz. Mind a javadat akarják.
Hány blogon kerültél már összetűzésbe másokkal?
Nem gondolod, hogy ez intő jel?

Shrek
2009. október 22. csütörtök, 15:35 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Igazad van,de komolyan,elszaladt velem a ló.Ezt én is érzem.

És minden vitád után eljátszod a megértőt.... Aztán kezded
2009. október 22. csütörtök, 15:50 | shrek 2 (útkereső)   Előzmény

És minden vitád után eljátszod a megértőt....
Aztán kezded előröl....

játszma
2009. október 22. csütörtök, 16:02 | Bochecha   Előzmény

ugyanaz a játszma...

de amíg nem akarod meglátni, kedves Skorpio, hogy mit is 'játszol', addig ugyanabban a 'trutyiban' csücsülsz...

szeretettel:Bochecha

...
2009. október 22. csütörtök, 15:46 | aamate (útkereső)   Előzmény

Skorpió ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni valamit:

"Senki nem tud tudatváltozást nálatok elérni,csak Ti magatoknak emelhetitek a tudatotok szintjét."

Akkor Buddha, Krisna, Jézus, Ramana, Saibaba; az emberek, akik leírták a Mahábaratát, stb., stb., stb., mit kerestek itt?

Nem azért, hogy emeljék az "átlagos tisztulni vágyók" tudatszintjét? Nem azért, hogy utat mutassanak?

A meditáció
2009. október 22. csütörtök, 20:15 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Scorpio, az, hogy minden benned van, talán megérzed.
De amikor egészen konkrét dolgot kellene megtalálni? Hát, az nem megy.

Milyen érdekes, hogy csodavárásról beszélsz, miközben ecseteled a tehetetlenséged.
10 év meditáció és hova jutottál?
Értem én, hogy jobban tudod. Értem az indulatod, hogy elégedetlen vagy az eredménnyel.
Már jó ideje egy helyben toporoghatsz. Ott az a sok bölcsesség, betéve fújod a bölcsek köve összest, és nem, és nem oldják meg helyetted a problémáid.

Csak amikor már teljesen nyilvánvaló, hogy nem jutsz előbbre, akkor miért csinálsz mindent ugyanúgy?
Ha ugyanúgy csinálod, mint eddig, miért várod, hogy az eredmény más lesz?

A magam részéről két lábbal állok a Földön, mert tudom, hogy itt van dolgom. Minden feladatom és mindennek a megoldása itt van. Nem megyek sehová, nem kell sehová se menni. Minden itt van. Ennek teljes tudatában vagyok.

Neked kellene leszállni ide, hozzám a Földre. Hogy a magas lóról vagy a felhőkről, azt Te tudod.

Mindazt, amit a meditációban keresel, itt kell megtalálnod az emberek között. Mert itt van.
A békét nem csak fél órányi meditációban kell megélni, hanem a mindennapok 24 órájában.
Nyitott szívvel nem csak félórányi meditációban kell élni, hanem a hétköznapok 24 órájában.

Csak bátran!

:):):)