Nem volt útjelzőtábla a változásban
Valami történik velem. Átrendeződtek bennem a szavak értelmei, értékei. Alapvetően másképpen állok az emberekhez, pozitívan. Azért csinálok dolgokat, hogy nekik jó legyen, még ha nekem sokszor látszólagosan károm is származik belőle. Ezért sokan minősítenek, sokan pedig aggódnak. de van itt egy kis mellékhatás is, ha ez az. Igazából nem tudom eldönteni, mert nem láttam erre figyelmeztető jelzőtáblát. mintha nem lennék képes szerelemre, olyanra, mint régen. Őrült, vad, szenvedélyes, térdremegős szerelemre, csak egyszerűen szeretek. Ez is átminősült bennem?! Érti ezt valaki? Mert én nem nagyon.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Az nem lehet, hogy öregszel?
Na ,de viccen kívül! Már tudod, hogy akit neked szánt az ég, az a tiéd lesz, és ajándékként éled meg, nem pedig szerzeményként.
Szerintem.
Noa
Talán a szerelemben is már csak a nyugalmadat, békédet keresed.
Azt írod:"csak egyszerűen szeretek"
Milyen csend lengi körül ezt az egy kis rövid mondatodat.
Hidd el sokan szeretnének csak egyszerűen szeretni!
S milyen szép az is, aki észreveszi a csendet...
Csak sokkal gyakrabban kellene....
A vad, eksztatikus szerelem többnyire egy merő túlzás, az illúzióinkból táplálkozó őrültség, ami szerte is foszlik, mihelyst rájövünk, hogy nem abba vagyunk szerelmesek, akit ölelünk, hanem a saját kielégületlen vágyainkba, álmainkba.
Talán beért benned ez is, felnőtt egy lelkileg tisztább szintre, ahol már látsz annyira tisztán, hogy nem csapod be magad hamis vágyakkal, ideákkal.
Így akivel jó, abba már nem leszel megtáltosodott, eszét vesztett hős-szerelmes, csak egyszerűen megbecsülöd, szereteted, és tudod, hogy azért van Veled, mert ott a helye.
Sokan vágynak erre a letisztult, lecsengett, nyugodt érzésre, miután a buta szerelem már szétkínozta őket.
Azt hiszem értem amit írsz!:)
Nekem ez a vágyam, hogy lássam a másikat "hibáival" és "erényeivel" együtt, és ő is így lásson engem. És akkor a szeretet amit érzünk egymás felé, egy tisztább szeretet, mert nem egy kivetített képet szeretünk, hanem egymást látjuk a másik valóságában, és tényleg az ő lényét szeretjük.:)))
Azt hiszem értem amit írsz!:)
Nekem ez a vágyam, hogy lássam a másikat "hibáival" és "erényeivel" együtt, és ő is így lásson engem. És akkor a szeretet amit érzünk egymás felé, egy tisztább szeretet, mert nem egy kivetített képet szeretünk, hanem egymást látjuk a másik valóságában, és tényleg az ő lényét szeretjük.:)))
Olyan jókat írtatok - szívemből valókat. Olyan érzés, mintha "felderítésre" is bátran elmennék vele... annyira vigyázunk egymásra. Semmilyen fölösleges energia nem megy el a játszmázásra.
Hasonlóképpen érzek, működöm jó ideje. Egy kis gond van vele... A hölgy partnereknek ez rendszerint nem eléggé intenzív, nem elég szenvedélyes. Kéne csinálni egy olyan klubot, ahová ilyen emberek járnak...:)))
Lehetek én az első jelentkező a klubodba?
Tényleg Sanyi, még a nyáron ígértél körlevélben egy hosszabb lélegzetvételű értekezést a Szerelemről. Megvalósult ez végül csak lemaradtam róla, vagy elfelejtődött? Csak azért, mert akkor meglepett nagyon, pontosan azért, mert ugyanígy látom ma ezeket a dolgokat, mint ahogy ezt tömören konkrétan most megfogalmaztad. Ötös. És kicsit meg is nyugtat. :)
Köszönöm, hogy megosztjátok velem ezeket. Kicsit még nehéz ezzel mit kezdenem, mondhatni szokatlan. S én is így látom, hogy "ebben a fázisban" ha lehet így fogalmazni, nem egyszerű hasonló "fázisú" párra lelni. viccesen úgy szoktam megfogalmazni, ha beszélek erről, hogy egyszerre annyi mindenkibe vagyok szerelmes és mégis senkibe sem.
Ez is nagyon találó, amit írtál... De igaz, hogy a hormonokat nem lehet kicselezni, csak egyre kisebb a jelentőségük. Mármint az ilyen jellegű szenvedélynek, mert megtanuljuk, hogy múlandó értékű.
Viszont azzal, hogy fölébük kerülünk, a hangsúly feljebb tolódott - még megmaradt az a választásunk is, hogy ha úgy döntünk, és a hormonok is úgy akarják - fülig beleereszthetjük magunkat egy szerencsés konstellációba... Tehát ennek a "megszelidülésnek" elvben nem azt kellene jelentenie, hogy már nem vagyunk képesek szenvedélyesen szeretni... Ellenkezőleg, a jelen pillanatot sokkal intenzívebben lehet megélni. Itt jön be talán az, hogy már nem magához a szenvedélyhez ragaszkodunk, hanem inkább a Lélektársunkhoz, akivel éppen közösen tanulunk. A szerelmi vágy / feltétlen szeretet arány változik az utóbbi felé. Az előbbit tudatosan vissza lehet erősíteni, de csak ha alapból működik a vonzás.
Vagyis minél előrébb tartunk, annál inkább nehéz, ahogy írod, hasonló rezgésű partnerre lelni. Mert annál ritkább, több idő bevonzani, ezért annál nagyobb kincs, még inkább megbecsüljük. Tapasztalatom szerint kulcsfontosságú tényező az egósság mértéke, amire az önzésből és az érzelmi stabilitásból lehet leginkább következtetni. Ez meg nem más, mint tudatossági szint, amiről már rengeteget blogoltunk.
Van kedvetek megfogalmazni, hogy ki lehetne klubtag a mi virtuális klubunkban?
-------------------------------------------------
Hja, utólag írom hozzá, csak később esett le. Valaki azt írta a szeretetről itt a blogokban, hogy döntés kérdése... Igaz, de csak egy bizonyos szint fölött. Alatta hiába is akarnánk szeretni, megbocsátani...
Akkor viszont még inkább igaz, hogy a szerelem nem döntés kérdése... De csak addig, amíg valami magasabbrendű tudatállapotot meg nem tapasztalt valaki, meg nem tanulta azt rendszeresen elérni. Addig a szerelem maga az áhított módosult tudatállapot.
Ha már a szerelmen kívül is van más tapasztalás - innen kezdve mintha a szerelem is döntés kérdésévé válna:
- Becseréljük e a szeretet igényét, melegségét, nyugalmát egy lábremegős szerelmi vonzalomra?
Az előbbi és az utóbbi határai szerintem ugyanazok.
Szegény,szegény szerelem !
Mennyi , mennyi mindent fognak rád !
Mennyi , mennyi mindennel azonosítanak !
Pedig oly egyszerű vagy , hogy egyszerűbb már nem is lehetnél.
úá
"Sokan vágynak erre a letisztult, lecsengett, nyugodt érzésre..." írja Sanyi.
Nekem megadatott néhány éve. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mit is jelent "ezt a fajta szeretet" megtalálni.
Ne félj tőle, ne fogadd kétkedéssel! Csak elcsendesedve, békével.....
... amely talán kifejezi, amit megpróbáltunk megfogalmazni:
Miten and Deva Premal - So Much Magnificence
http://www.youtube.com/watch?v=SZf_-zDY4Cc
Szeretettel Mindenkinek, és kívánom, hogy legyetek részesei!
Köszönöm Neked azt, az érzést, amelyhez hozzásegítettél ezzel a dallal. Éreztem, ahogyan egyre jobban elmélyülök magamban, befeléfordulok minden erőfeszítés nélkül.....
Hálás vagyok....
... csak úgy szelíden, kifelé áramolva...:)))
Csak elmélkedek ezeken a dolgokon, amiket írtok ,s miket jómagam érzek. Így nyílt ki a szemem is valami felé. Van közvetlen közelemben pár ember, ki hasonló szinten mozog, mondhatni rezgésszámunk nagyon hasonló, s igen akadnak páran az ellenkező nemből is. Egy egyértelmű dolog. Mégis nagy felismerés volt számomra. Attól, hogy valakivel egy hullámhosszon mozgok, nem jelenti azt, hogy ő megfelelő társ lenne nekem. Leginkább azt vettem észre, hogy akik "hozzám" vagy "elém" kerülnek ebben a vándorlásban (most párkapcsolati dimenzióban értve) szinte egytől egyig egy "alacsonyabb szinten" működnek. Sokat gondolkozok mostanság ezen, valószínűleg túl sokat is, hogy ennek mi az oka, hogy miért pont ezt vonzom magamhoz. De ekkor felmerül bennem egy dilemma a predestinatio és a vonzás tekintetében. Mindemellett igyekszem azt csinálni, hogy nem csinálok ezzel semmit. Csak hagyom, és figyelem, hogy merre terelődik az a bizonyos út, melyet taposok, igaz jelenleg mintha egy körforgalomban ragadtam volna s talán várok valami lendületre, mely megadja a következő irányt. Oly erős bennem egy társ iránti vágy, hogy talán észre sem veszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt a lendületet megadhatná nekem......
Merj nem kapcsolatfüggő lenni! Azt írod:
"akik "hozzám" vagy "elém" kerülnek ebben a vándorlásban (most párkapcsolati dimenzióban értve) szinte egytől egyig egy "alacsonyabb szinten" működnek."
- lehet hogy veled van a probléma és te állsz jóval átlag feletti szinten, ezen nem gondolkodtál még? Meg szerintem az utolsó mondatodban választ is adtál magadnak. :)
(vagy, az is lehet hogy kell egy kis alázatot gyakorolnod és nem is állsz azon a szinten mint gondolod magad, ezért dobálódnak olyan társ-jelöltek eléd?)
Én azt látom, hogy ha valakivel párkapcsolatban vagyok, akkor látom a fejlődését, változását. tudom ítélkezésnek hangzik, mikor azt írom, hogy alacsonyabb szinten van. De nem annak szánom, s nem helyezem magamat a másik fölé. Persze volt olyan korábban, hogy elkövettem ezt a hibát, de beláttam, s tanultam, s észreveszem, ha az egom feléled. A másik érdekessége írásodnak a kapcsolatfüggőség.
Nehéz ezzel is azonosulnom. Mármint magammal és a kapcsolatfüggőségemmel. Megmagyarázni sem tudom hogy mi is ez pontosan, csak érzem, hogy ha párkapcsolatban vagyok, akkor mintha felerősödve "működnék". Tudom, hogy magamra kell találni és erre csak magammal vagyok képes. Nem pedig mással. De az én világképemben a férfi és nő kapcsolata egy elválaszthatatlan és szükségszerű lelki folyamat, mely a másik építésére szolgál. Kiegészíteni a másikat. Mivel ő még nem önálló egész. Hiányzik belőle valami. Nem mondhatom amint az ki is tűnik írásaimból, hogy egész vagyok. S nem kishitűség, hanem érzés. Talán ezért van az, hogy jobban "működök" mikor mellettem van egy társ......Fejlődésemmel, s az út taposásával, ahogyan előrehaladok lelkem labirintusában hiszem, hogy elérem azt az állapotot, mikor társ nélkül is teljes leszek.......
Ha kinevelsz, felemelsz magad mellé egy Társat! Tudom, ez sem egy könnyű feladat, de lehet, hogy éppen ez lenne a feladatod... Számmisztikában, vagy valami más módon érdemes utánajárni.
Egyébként meg az a gyönyörű, szelíd, békés szeretet érzés, amiről írtunk, és ami ha még szerelemmel is társul - szerintem éppen hogy csak akkor lehetséges, ha már mindketten valahol Egészek a társak. A másik nemű energiákat is képesek voltak beintegrálni önmagukba, mégis meghagyják egymás számára a saját szerepeket, ha együtt vannak. Ez óriási művészet ám...
Lehet, hogy írtam már máshol Osho szép hasonlatát, hogy a két "fél" szerelmes egymás kezét fogva csak egymásra tud nézni, beleveszni a másikba - amíg tart a vonzalom. Két Egész szerelmes viszont képes egymás kezét fogva valami más felé is közösen odafordulni - a szerelem-szeretetben valami közöset építeni... például a kapcsolatot, önkiteljesítést, üzletet, hivatást, bármi felemelőt. Így lesz a kettőből három, valami egészen új minőség...
------------------------------------
Ha-ha... (megint utólag írom hozzá)
Amikor elküldtem az előző szöveget, a matematikai kérdés 1 + 1 volt éppen... szinkronicitás?
Sajnos, a hármat nem fogadta el jó feleletnek...:D)))
Hát eddig pontosan ezt csináltam eddig. Kineveltem egy párt, majd közölte, hogy önmagára talált, s továbblépett :-D
talán a soros iróniája.....
... eljön az Igazi!
Hogyan is ismerhetnénk fel, hogy Ő az, ha az addigi gyűrődéséket, csalódásokat nem szenvedjük végig?
Pepitában fogalmazva, mi pedig így válunk alkalmassá őhozzá... Mert ha nem, akkor fordított szereposztásban most ő próbálna minket magához felnevelni, és mi lépnénk le az elköteleződés pillanatában!
Ki van ez találva!...:-D))
Nem is olyan rég volt mikor rájöttem, bár sokáig szerelmes voltam a szerelembe, hogy a szeretet több, mint a szerelem.
A szerelem múlékony, de a szeretet az mindig bennünk él, és mély nagyon mély, bár a szerelem is bennünk van mindig csak ritkán tör a felszínre és elhamvad újra alámerül.
Szeretet egy egyensúlyban tartó érzés, biztonságot, harmóniát ad. Míg a szerelem, ajjaj, lent és fent, mint a hullámvasút.
Számomra is több a szeretet
a szerelem egy drog, hogyan hasonlíthatnánk össze a Szeretettel? :)
... és elég tartós a hatása, mert csak egyszer kell évente, kétévente bevenni! :))
csakhogy elborul az agyad - mint a piától - és nem tudsz tisztán gondolkodni, az a baj vele..
Jaguár, nem értem miért ágálsz a szerelem ellen, ha a hasonlítás másik fele ellen nem, arról már nem is beszélve, hogy a szerelem vezetett el életed legnagyobb spiri élményéhez... ? hm? :)
valahol olvastam, hogy a szerelem olyan mint a megvilágosodás... kár hogy már nem emlékszem ki írta és melyik könyvben...
Na jó, de ha "beveszed" a szerelmet, akkor rajtamaradsz ki tudja meddig, akár évekig, az a nem mindegy! Alkoholt meg nem a nap 24 órájában nyomja 7napon át egy héten az ember.. Egyébként az alkoholnak is inkább csak a szalonspicc állapotig van értelme, csak hát nehéz megállni azon a ponton.
De hogy a szerelem vezetett el?.. Szerintem inkább volt az feltétel nélküli szeretet. Meg kellett hozzá még pár dolog, alkohol, depresszió, mélypont.
Két fajta szerelem létezik, szerintem ezért ellenkezel ellene, mert még csak az egyiket ismered:
1. mikor még Egóból vagy szerelmes, valóban illúzió. Meglátsz valakit, fantáziálsz milyen lehet, milyen csodálatos, majd hullik a lepel, meglátod a hibáit is, már nem illik a képbe, ami csak a fejedben létezett, jön a kiábrándulás, na meg a vád, hogy becsapott.
2. Kirsikka jó írja, olyan, mint a megvilágosodás. Túl vagy a saját blokkjaidon, sérelmeiden, félelmeden, beengeded a másik lényét úgy ahogy van a saját lényedbe. Itt a "hibáit " is látod, de ezt felismered, hogy nem hiba, csak tananyag. Itt nem a személyiségbe, hanem a lényébe vagy szerelmes.
Az utóbbiban viszont már nincs meg a kizárólagosság, a követelés, hogy csak az Enyém a másik, én meg az övé. Mindenki lényét látod ugyan úgy, ezért olyan érzés, mintha mindenkibe szerelmes lennél.
Az előző szerelemben vannak villanások, mikor megláthatod mi is a megvilágosodás. Ha szerelmes vagy, plussz energiád van, szárnyalsz. Szeretsz élni, szereted azt, ami van. Szereted, hogy szeretve vagy. Sokkal több kell, hogy kibillencsen ebből az egyensúly állapotban, mint mikor nem vagy szerelmes.
Egyébként miért a szerelmet emeled ki? Az is egy érzelem, és nem is a legkártékonyabb. Vizsgáld meg innen: düh, gyűlölet, apátia.
Na ezek az Egóban tartanak, ezeken kell túllépned, a szerelem (bármelyik is) csak felemel. Míg a harag, a düh, csak elválaszt, így sosem fogsz megvilágosodni, sosem tudsz befogadni másokat. Csak a magányodnak fogsz élni,új köröket futva.
Mit gondolsz?