Kitört már belőled az ösztönállat?
"...a 2. világháború náci borzalmainak jelentős része nem az ördög műve volt, hanem egyszerű átlagembereké." - A "Csodás dolog volt egy pillanatra látni Hitlert" című cikkben olvasott idézet juttatta eszembe azt a gondolatot, hogy személyiségünk emberire értékeknek megfelelő felszíne alatt, egy olyan lény lapul, amely bizonyos körülmények között a legborzalmasabb rémtetteket is megteszi, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül.
Mit sem ér a több évtizednyi szocializáció, adott körülmények között bármelyikőnkből felszabadulhat egy olyan állat - egyesek szerint maga az ördög - , amely átlép minden erkölcsi határt és az ösztönvilág vadságával őrjöng, pusztít, tombol.
Vajon meddig képes elmenni a kontrollja alól felszabadított ösztön-ember? Van egyáltalán határa a rémtetteinknek?
A témát mély hitelességgel a "Kísérlet" című film is tárgyalja, amely egy drámaian végződött pszichológiai kísérlet történetét dolgozza fel: "Az ember valójában állat. Úgy működik, mint egy automata. Kívülről társadalmi lénynek látszik, ám az erkölcs és civilizáció vékony máza alatt ősi ösztönök és örökölt viselkedésformák lakoznak, amelyeknek csak egyetlen céljuk van: a túlélés. Aki nem öl, azt megölik."
Tényleg ennyire embertelen emberek lennénk?
Találkoztál már a benned élő vad ösztönökkel?
Milyen, amikor elborul az agyad, vagy kitör belőled az állat?
Hozzászólások
3 hozzászólásKedves Sanyi !
Kiábrándítanálak.
Van olyan kimutatás is ( az USA hadseregében ),
hogy az ember akadálya az ölésnek , nincs benne ösztönösen az
ölés.Ezért akarnak gépeket és robotokat.
Elméletben megteszi , de 10-ből 10 nem meri meghúzni a ravaszt...
csak "átképzés " után és ha nagyon muszáj...és máshová céloz
nem az emberre...
Sztálin , Hitler ba akarták bizonyítani , hogy nincs Isten...
Az pedig , hogy a rosszat is engedi Isten köztudott.
Ő nem teszi oda a pisztolyt a fejünkhöz , hogy legyünk
jók ha tudunk... (de szelíden kér minket )
Az Ő Üdvösségének Történetében pedig mit , miért enged ?
az az Ő Örök Titka: egy biztos azt Ő Szeretetéé
mindíg az utolsó szó.
Mi pedig dönthetünk szabad akaratunkból, akarjuk e
ezt a Szeretetet vagy ellenállunk Neki .
Baráti üdv.. Úá
Szerintem mindenkiben ott van egy bizonyos szinten. Van aki elfolytja, van akinek ez nem megy. Én sokáig csak azt éreztem, hogy van bennem valami, de azt ki nem engedem a világ minden kincséért sem. Ettől aztán olyan merev lettem mint a vincseszter. Vannak akik megélik, vannak akik megpróbálják minden áron elföldelni. Némi élettapasztalat, jóga, NLP és Hellinger és társai folyamatosan felszedték ezeket. Én csak félúton jöttem rá mi történik. Jó, persze én nem háborúkat akartam szítani, embert ölni, vagy macskát kínozni. Sőt, bennem jószerivel még az egészséges szúnyogagyoncsapási reflex is csak soká fejlődött ki. Valahol az az érzésem, hogy sokszor a nagyonpacifisták, nagyonállatvédők, akik már átesnek a ló túloldalára pont a saját ösztöneiket próbálják ezúton megzabolázni.
Mint ahogy a "vadállatok" is valahol a gyerekkorban elfolytott, szülők által lebetonozott ösztönöket engedik ki később és lesznek brutálisak.
Azt nem tudom, hogy mi van azokkal akikkel már kicsi gyerekkorukban sem lehet mit kezdeni, akik 20 év börtön után is mosolyogva nyilatkozzák, hogy ha kimennek vérben fognak fürdeni. Épp nemrégiben láttam egy ilyen amerikai tanulmányfilmet.
Most már így érett fejjel tudom, hogy a sport nem véletenül költözik az ember életébe és nincs annál szebb mint amikor az ember már rájön arra, hogy mit "csinál" és pl. egy fal közepén az áthajlásban a sziklába préseli ennek az erejét. Szép transzformáció :)
Bírom egyébként az olyan népeket, ahol az ösztönerő felszabadítást pl. tányértörő rituálékká alakították. Van egy haverom egy dagadt görög dög (ahogy ő nevezi magát) annyi decibellel teniszezik, hogy egyúttal a sátorban levők összes vesekövét összetöri. És egy mosolygós kiegyensúlyozott családapa.
Asszem, a korom előrehaladtával a maradékot kénytelen leszek meditációban feloldani. :):)
Kellemes napot nektek!
Hédi
Tuti biztos, hogy bennem is ott van, mert megfigyeltem már, hogy a borzalmas kínzásos rémtettek bár az egyik felemet elutasítással töltik el, de a másik kiváncsi rá.
És szerintem valahol belül vágyok is, rá hogy egyszer kipróbáljam a brutalitást, bár valószínűlg nem tudnám megtenni, egyrészt a másik felem miatt, másrészt meg utána nem tudnám feldolgozni.
És szerintem nem is kell kívül megélni, ahogy Te tanítod, de belül át kéne élni. De még ettől is írtózok.
És szerintem pont azért szunnyad ez ott mindenkiben mélyen belül, mert még a gondolatával sem merünk foglalkozni, mert sokunk tudja, hogy talán nem helyén való megtenni kint az életben, és azt meg sokan nem tudják, hogy hogyan lehetne másképp átélni, tapasztalatot, ismeretet szerezni róla. De mivel mindent meg kéne tapasztalnunk, így valszeg ez sem maradhat ki a tapasztalásból, de azt gondolom, hogy ez a tapasztalás típikusan az, amit belül kell megélni, megvalósítani, nem pedig kívül.
De szerintem amíg ezt nem tesszük meg, amíg a bennünk élő vadállatot nem ismerjük meg és fogadjuk el, addig nem lehetünk teljes megvilágosodottak. Bár még a részleges megvilágosodás sem fenyeget.:)))