Elvárások
Sziasztok!
Először is köszönöm Annak, aki arra inspirált, hogy végiggondoljam ezt a témát (is). :)
Elvárások... Te hogy állsz elvárás-téren?
Neked mit jelentenek az elvárások? Hogyan éled meg őket?
Dolgozol rajtuk?
Szenvedtél már valaha attól, hogy Valaki elvárásokat támasztott Feléd?
Szóval akinek valaha voltak elvárásai, vagy szenvedett Másokétól... üdv itt! :)
szeretettel: Bochecha
Hozzászólások
33 hozzászólásBochecha
Kedves Bochecha, hát... ez necces téma, nagyobb lélegzetvételt igényel, légy türelemmel!
Pussz!
Cserkó :)
próba Cseresznye... ;)
pussz: Bochecha
Az elvárásaimmal leginkább csalódáskor szembesülök. Ekkor vagy kiakadok vagy az orromra koppintok, hogy hé, itt elvárás volt, necsodálkozz, nedühöngj, vagy nebőgjé :)
Mostanában legtöbbször figyelőre állítom magam, de azért akad ilyen jellegű szembesülés... Mindkét irányba. Több-és kevesebb elvárás...
Külön Az Elvárással még nem foglalkoztam... (meditációban)
Ha más támaszt felém elvárást, azzal attól függ mit kezdek, hogy felismertem-e. Ha igen, csak mosolygok. Ha nem, akkor nem...hehe, akkor gáz van. Néha rámjön a polgárpukkasztás, hogy olyat mondjak, amit tuti nem várnának. Egy vérőszinte valamit, vagy amit viccnek hisznek, de nemaz...
A magunkkal szembeni elvárások a legsunyibbak... asszem Tepperwein írta valahol, hogy ahogy haladunk, azt az elvárást is el kell engednünk, hogy jóemberek legyünk... szerintem ez lesz a legnehezebb.
Hát... cseresznye leszüretelve :)
Az utolsó mondatod nagyot ütött... Köszönöm! :)
Bochecha
Szia Bochecha,
nagyon tetszenek az írásaid és ez az egész. Én még most kezdem csak az utat, de ide járok majd olvasgatni, tuti hely.
Apám az én életemet is elég rendesen tönkrevágta a sokezer elvárásával, most kezdem elvágni a láncokat. Sztem most kezdem majd az életem jobbik felét :)
szia, Andi
Köszönöm szépen. Üdv a klubban! :)))
Régebben én is úgy éltem meg, hogy tönkre vágta az életemet- a szavaiddal élve. Szerencsére most már látom, hogy egyrészt egy 'nehezített' pályát választottam magamnak, tehát az én döntésem volt, hogy oda születtem, ahova.
Másrészt pedig nem a 'semmiből' lettek az Ő elvárásai, hanem a Szüleitől, tehát nem hiszem, hogy teljesen tudatában volt annak, hogy milyen fájdalmat okoz Másoknak az elvárásaival, amiket ugye otthonról hozott...
Most ott tartok, hogy oldom ezeket a dolgokat is, néha úgy érzem, hogy 'besokalltam' de aztán az ilyen mélypontok után mindig összekapom magam, és csinálom tovább. Szóval a kitartás nagyon fontos szerintem.
És még valami: a Szeretet csodát tesz! ;)
szeretettel:Bochecha
Kell és lehet
Nem kell jónak lenni
Nem kell rossznak lenni
Nem kell gonosznak lenni
Nem kell tündérnek lenni
Nem kell okosnak lenni
Nem kell ostobának lenni
Nem kell türelmesnek lenni
Nem kell hisztisnek lenni
Nem kell unalmasnak lenni
Nem kell érdekesnek lenni
Nem kell szépnek lenni
Nem kell csinosnak lenni
Nem kell soványnak lenni
Nem kell kövérnek lenni
Nem kell pontosnak lenni
Nem kell trehánynak lenni
Nem kell sterilnek lenni
Nem kell koszosnak lenni
Nem kell tökéletesnek lenni
Nem kell vidámnak lenni
Nem kell szomorúnak lenni
Nem kell szeretned magad
Nem kell útálnod magad
Nem kell
Akkor sem ha elvárják
Akkor sem ha elvárod
Lehetsz jó
Lehetsz rossz
Lehetsz kegyetlen
Lehetsz kedves
Lehetsz ördögi
Lehetsz angyali
Lehetsz okos
Lehetsz libaid
Lehetsz birkaid
Lehetsz hisztis
Lehetsz unalmas
Lehetsz érdekes
Lehetsz sármos
Lehetsz csúnya
Lehetsz sovány
Lehetsz súlyos
Lehetsz precíz
Lehetsz trehány
Lehetsz steril
Össze is koszolhatod magad
Lehetsz tökéletes
Lehetsz vicces
Lehetsz rémes
Lehetsz erős
Lehetsz gyenge
Lehetsz lelkes
Lehetsz közömbös
Lehetsz tudatos
Lehetsz ösztönös
Bármilyen lehetsz
Bármit megtehetsz
Bármit megszerezhetsz
Bármit megtanulhatsz
Bármit érezhetsz
Mindenhez jogod van
Követhetsz mintákat
Kitalálhatsz mintákat
Élheted a mások életét
Élheted a magad életét
Megfelelhetsz mások elvárásainak
Megfelelhetsz a magad elvárásainak
Akár önmagad is lehetsz.
Éled is? :)
szeretettel:Bochecha
Igen, akkor írtam, amikor letettem az elvárásokat.
Üdv!
köszi!
Bochecha
Szia Bochecha!
Nekem utamba került egy régi barátom, aki NLP-t tanult és saját rendszert alakított ki belőle. A sokadik NLP gyakorlat volt, amikor az elvárásoknak nekiestem. Először is rá kellett jönnöm, hogy a frusztrációim jelentős részét magam generálom, mások elvárásai velem szemben kismiskák ahhoz képest, amit én művelek magammal.
Azután rájöttem, hogy az elvárásaim nem segítenek engem, nem ösztönöznek magasabb teljesítményre és örömtelibb életre, arra használtam, hogy állandóan frusztráljam magam. Sosem voltam elég jó magamnak és a hiány oldalát éltem meg.
Miután definiálni tudtam, hogy mit csinálok, akkor azt kellett megtudnom, mi van akkor, ha nincsenek elvárások? Ha nem veszem fel az elvárásokat?
Akkor kiszabadulok a korlátaim közül és az lehetek, aki vagyok. Nem kell sem szebbnek, sem jobbnak, sem okosabbnak lennem. Mindent tudok menedzselni az életemben, minek frusztrálom magam még további elvárásokkal?
Akkor úgy döntöttem, hogy megszabadulok az elvárásoktól.
Hozzá tartozik, hogy a külsős elvárásoknak gyakran nem voltam hajlandó korábban sem megfelelni, de mégis frusztrált az elvárás ténye is. Ma már nem zavar. Megválasztom, hogy mit tegyek. Ma már ezeket nem elvárásként, hanem kérésként értelmezem, amit vagy teljesítek, vagy nem.
Mondjuk nem megy még profin a nemet mondás, de ebben is nagyon sokat fejlődtem.
Azután a vezetésnek megfelelően megkerestem az elvárásokat, hogy hol vannak rajtam és leszedtem magamról. Az elvárásaim gyakorlatilag gúzsba kötöttek. Eszméletlen jó volt megszabadulni tőlük.
Utána hosszú távú fixáció és azóta is tart a gyakorlat hatása.
Üdv:
Én is
Már a megszületésem előtt voltak velem szemben elvárások.
Apám részéről. Hogy fiú legyek. Mert akkor majd... tovább viszem a nevét, a mesterségét, és majd én megvalósítom az Ő meg nem valósított vágyait...stb.
Annyira belegabalyodott az elvárás-kupacába, hogy észre sem vette, hogy ezekkel mennyi fájdalmat okoz a környezetének.
Ez a 'miért nem fiú lettél?!' nagyon mély sebeket okozott, de erről már írtam egy másik blogban.
Ergo szerintem ha elvárásaink vannak Valakivel szemben, akkor azzal kisebb-nagyobb fájdalmat okozunk Neki.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de a legnagyobb fájdalmak, amiket megtapasztaltam az életben, valahogy mind elvárásokhoz köthetők. Vagy a velem szemben támasztott elvárásokhoz (lásd fenti eset ), vagy pedig az általam másokkal szemben támasztottakhoz (pl amikor szerelmes voltam Gipsz Jakabba, de közben azt akartam, hogy legyen már 'téglagézásabb' ).
Én okoztam saját magamnak (is) fájdalmat azzal, hogy 'szerencsétlen' Jakabtól azt vártam, hogy legyen másmilyen. Arról nem is beszélve, hogy Ő hogy élhette meg ezt...
Elvárások: elfogadás hiánya... hogy is van ez? Azt gondolom, hogy akkor vannak elvárások, ha elveszítjük a Bizalmat az Univerzumban- ego, azt gondoljuk, hogy na majd mi jobban tudjuk, hogy mi kell nekünk ahelyett, hogy örömmel fogadnánk azt, amit az Univerzum elénk rak... Még nem tiszta teljesen a kép, de kezd kibontakozni... :)
szeretettel: Bochecha
Kedves Bochecha!
Nem gondolnám, hogy az elvárások megmagyrázásoz szükségünk lenne az Univerzumra. Az Univerzum semminek sem oka az életünkben.
Apád elvárásai az övék voltak, nem az Univerzumé, az elvárásai egyúttal kijelölték a korlátait.
Az elvárások mindig korlátok. Az elvárások nagyon sokféle funkciót ellátnak a jótékony irányításon keresztül a mazohista önostorozásig, sokfélére használhatók. De mégiscsak korlátok.
Az Univerzum nem totózik, az Univerzum nem ad meglepit. Csak olyasmit ad, ami benned van, azokból is azokat, amiket behívsz magadhoz. A világodnak Te vagy a kiindulópontja, magad generálod. Az Univerzum nem rajtunk kívülálló valami. Ha olyasmit kapsz, ami meglepett, az csak annyit jelent, hogy nem voltál tudatában annak, hogy az is benned van és ráadásul aktív.
Ahhoz, hogy feladjuk az elvárásainkat magunkkal és másokkal szemben, ahhoz sem kell az Univerzum. Nem az Univerzum engedi el az elvárásokat, tökéletesen elegendők vagyunk mi magunk hozzá.
Bizalommal
Én is
amit mondani akartam, kedves Én is!
Nem arról beszélek, hogy az elvárásokhoz kellene az Univerzum, hanem arról, hogy az elvárásokat az ego gyártja, mert az gondolja, hogy Ő jobban tudja, hogy mire van szüksége ahelyett, hogy elfogadná azt, amit éppen kapunk az Univerzumtól (amit ugye mi vonzottunk be, mert dolgunk van vele). Szerintem. Remélem, így tisztább...
Az Univerzum valóban nem ok, hanem Forrás nálam...
szeretettel:Bochecha
Bochecha, így már jobban értem, mit akartál mondani.
A magam részéről egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az egó gyártja az elvárásokat. A tudatalattink, a lelkünk ugyanúgy gyárthatja. A tudatalatti a háttérből mozgatja az egót, gyakran "oktalanul" felülírja.
Az egó boldog akar lenni, de a tudatalatti megakadályozza, állandóan olyan helyzetekben találja az egó magát, ahol szenved. Az egó nem akar szenvedni, aki szenvedni akar az a lélek. Ez lelki defektus, a magyar nyelv nagyon kifejező, pontosan elmondja, hogy mi a helyzet. A lélek a beteg, lelkifurdalás, stb. nem az egóval, a lélekkel van baj. Nem az egónk, hanem a tudatalattink irányítja és futtatja automatikusan a lélekölő programokat is.
Az egónk az adott földi élethez kötött, a leszületéssel elég rendesen amnéziát kapott tudat. Éppannyi a létjogosultsága, mint az összes többi tudatszintnek. Nem véletlenül van.
Az egó nem szükséges rossz, hanem a tudatalattinkban felhalmozott lelki defektusok feloldásának eszköze a meglehetősen sűrű anyagban. A tudatalattink az életciklusokban felhalmozott rengeteg traumával nem tud mit kezdeni, az életciklusban az egó segítségével, szoros kooperációban lehet feloldani a traumákat, ez szolgálja a lélekfejlődést.
Szerintem az elvárások és azoknak az elengedése kapcsán tökéletesen elegendő a földi síkokon mozogni, szükségtelen univerzumozni, az égvilágon minden itt van, ami az elvárások elengedéséhez kell.
Tiszteld az egód is, nagy szükséged van rá.
Üdv:
Én is
ujujuujj... A lelkemre még inkább... :) Mi az a lelki defektus? És szerinted miért az egó a fontos és miért nem a lélek?
Szerintem, a az egó híd/kapocs a tested és lelked között..... Elvárásokat szerintem is az egó generál... Egy másik egó mondja meg nekem, hogy mit csináljak mikorra, mert ha nem, akkor juj ez és ez lesz... Egó persze megijed és szolgálni fogja a másik egót, pl..... egó szintezik, hogy alsóbbrendű valaki vagy felsőbbrendű, a Lélek nem, hisz a lélke tudja, hogy mind ugyannak a tengernek a cseppjei vagyunk.....
Tény, hogy tisztelni kell az egót, de én azért igazából nem azonosítanám vele magam....Persze kell, mert ő tart játékban, de akkor a megvilágosodással kapcsolatban mit mondasz?
Annak a kiderítése, hogy mit is vársz el, egészen komolyan turkálni kell a, hol is?
A tudatalattidban. A tudatalattihoz garantált hozzáférése a léleknek van, az ő egyedi mintázata. A lélek pontosan tudja mi van a tudatalattidban, az egó nem.
Nem állítom, hogy az egó nem gyárthat elvárásokat, az állítom, hogy a lélek éppúgy igen.
Mi is a lelki defektus?
Hát például az, ha állandóan olyan kapcsolatban találod magad, ahol szenvedhetsz. A másik nyavalygásától, elvárásaitól, a saját gyávaságodtól, kisebbrendűségi érzésedtől, a saját megfelelési kényszeredtől, stb. stb. Ezek forrása a tudatalattid éppúgy lehet, mint az egód földi tapasztalata.
Az, hogy a földi tapasztalást hogyan dolgozod fel, az a tudatalattiban futó programok irányítják. Ezek a programok mélyen bevésődöttek, javarészt nem ebből az életedből, hanem a korábbiakból. A frissebbek természetesen élénkebbek, de nem törvényszerűen. Ezért nem evidens, hogy az egó a hunyó az elvárások gyártásában. Az egó az életét a megszületéseddel kezdte, a lelked kora milliók vagy milliárd években mérhető. Szerintem mégis melyik az "erősebb"?
Ahogy a kommunikációdnak is a töredéke (2-10%-a) az, ami az egód által ellenőrzötten, általa irányítottan történik, ugyanígy, az életed nagy részét sem az egód irányítja.
Szerintem közkeletű tévedés az egóra húzni az életünk eseméyeinek alakulását, egy része rajta múlik, de nem minden. Az életünket a rutinjainkban éljük le, és azoknak csak egy kisebb része származik a mai földi életünkből. Az egó esélyt nyújt arra, hogy a tudatalattidban futó automatizmusokat felülírjuk. Immár tudatosan. Nagyon fontos az egó. Nem elsődleges vagy másodlagos vagy harmadlagos. Feladatmegosztás van. Számomra ezért is-is a válasz az elvárások gyártására is.
Üdv:
Én is
Úgy voltam vele, hogy elkerülném a szócsatát... Alapjába véve Neked és Nekem is igazam van.... vagy mégsincs! :) Előbb-utóbb úgyis oda fogunk kilukadni Te is Én is, akármit is hiszünk az egóról. :))))
Annyit akartam még leírni, hogy szertem az egó híd, ahogy írtam. Képzeld el, ha a tudatba kapnád a sok infót, beleőrülnél...(Nagykálló, 3. emelet 2es kórterem :D) Szóval kell, ami megszűr, autómatizál, segít véghezvinni a leszületéskor vállalt feladatokat, szóval azért valamiben egyetértünk... csak ugyanannak az érmének látjuk a másik oldalát(relatív :) )
Tudatalatti: na, most nekem erről az ugrott be, hogy ez eléggé lekorlátolt megfogalmazás... A tudatalattiban marha sok minden minden van ám.... én úgy képzelem, hogy ami a "személyiségünkhöz" kell, az eléggé kicsi százalék... Rengeteg minden van azért ott...
Ezek a dolgok(egó, tudatalatti, lélek, and so on) olyanok, mint, ahogy az egyik tanárom mondta, mint az orgazmus... órákig lehetne róla beszélni, körülírni, de konkrétan róla nem tudsz beszélni... :)
Az egó, a lélek és szellem tudati hármasságban élünk. A lelkünk egyediségét a tapasztalatai és azok nyomán kialakuló egyedi mintázata, a tudatalatti adja. Folyton összekeverik a szellemi valónkat a lélekkel. Nem a lélek az ún. tökéletes, amelyik mindent tud, nem is a tudatalattink, hanem a szellemi valónk. Ő a góré. Ő nem a tudatalattink része.
A tudatalattiban van az összes inkarnációd összes tapasztalata és még annál is több. A lélek nem tud minden tapasztalatával mit kezdeni, egy csomó feldolgozatlan traumával küzd a tudatalattiban. Ezek egy részének feloldására -- bevállalt feladatként -- az inkarnációban az egóval működik együtt.
Ebben a földi világban, a testedhez kötődően a lélek és az egó van jelen, a szellemi valónk csak nagyon speciális esetben képes testi szinten megjelenni. A test a lélek nélkül meghal, anélkül nincs élet. Az egó a testhez kötötten létezik és haladnó. Az egó a test halála után egy-két héttel szertefoszlik, a lélek az életciklus után ugyanúgy létezik.
A lélek egyszerre több testben is jelen lehet, több inkarnációja is lehet egyszerre és nem is feltétlenül egy bolygón, egy fajban.
És a lélek összes tapasztalata, amit az inkarnációk sorozatában összeszedett ott lapul a tudatalattinkban.
Az inkarnációban nemcsak az egó tapasztal. Az egó érzékelési küszöbén és az érzékszerveinken túl a bennünk lakozó lélek, az egótól és a testi érzékszerveinktől teljesen függetlenül magától is érzékel, tapasztal, tanul, és bizony előfordul, hogy nem tud vele mit kezdeni.
Ahogyan gyakran az egó sem képes mit kezdeni a tapasztalataival. Ebből következően legfeljebb csak remélheted, hogy az egó bármit is megszűr. Nem látok rá semmiféle garanciát, hogy úgy is van. Az, amire szüksége lehet az egónak itt a Földön, az természetesen egy válogatás, de ott van az összes többi és nem mindig az egó választja meg, hogy melyik rutint futtatja.
Ariel arkangyali közvetítésben azt mondta, hogy egy ember, ha csak azzal foglalkozna, hogy a tudatalattijában lévő traumákat egyenként feloldja, az kb. kétmillió évbe kerülne.
A magyar nyelv egyedien kifejező, halld meg, vedd észre, hogy mit az, amit mondani akar. A lelkedet gyógyítják, lélekgyógyászok vannak, lélekdoktorok, spirituális lélekgyógyítók, a betegségek lelki eredetűek, mind-mind elmondja neked, hogy annál lényegesen mélyebb a probléma és a feladat, minthogy az egó mit gondol magáról. Miért akarják spirituálisan gyógyítani a lelked, ha az olyan tökéletes? Hát azért, mert nem az. A problémák gyökerei a lélekben és nem az egóban vannak.
Igen, lehet sokat nyammogni a fogalmakon. Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy mihez kezdesz a mindennapokban. Ha állandóan ostorozod az egód, mert valamit elcsesztél, akkor hagyd abba és kezdj el gondolkodni és új utat találni. Az egóval nincs semmi baj, ha arra használod, amire való. Arra való, hogy itt és most a hétköznapi ügyeidet korrekten el tudd intézni. Van segítsége belső és külső is, csak használni kell.
Olyan olvasmányízű, hogy az egó játékban tart. Nem az egó tart játékban, hanem a lélek. Ha a lélek elszáll, az egó nem tud tenni semmit, a test meghal, egó szertefoszlik. A tested is a lelked manifesztációja. Stb, stb, stb.
Őszintén szólva nem egyszer azt éltem meg, hogy a lelkem az egómmal takarózik. A megélt lelki probléma nem az egójé, az egó segít a léleknek, hogy boldoguljon a lelki problémával. A lélek áhítozik megoldások után a testben manifesztált betegségek révén is. Az egóm egy balek, elviszi a balhét a lelkem helyett.
Na, ehhez mit szólsz?
:):):)
szeretettel:Bochecha
:):):) nyitott vagyok az új infókra! :)
amit írsz. Tetszik, hogy teljesen más szemszögből világítod meg az egó-lélek-szellem triót.
Most már értem, miért kell maga az önmegvalósítás, az önismeret útja, és miért nem elegendő "csak" az energetika kezelés.
Idáig csak éreztem, most általad meg is értettem, köszönöm, hogy szavakba öntötted!
A megvilágosodás nem tudom micsoda.
A földi életünk feladata, hogy eljussunk önmagunkhoz, ami semmi más, mint egyesíteni tudatrétegeinket és boldogan és integráltan élni együtt, a Földdel harmóniában és veri tudatosan, nagyon a jelenben, a jelenbe húzva minden szépet és jót, itt megélni a Forrást.
Egy tojás feltöréséhez pl. nem kell sem a lelkünk, sem az szellemi valónk, azzal az egónk elég jól boldogul általában. (Kivételek azért előfordulhatnak.) De egy finom étel vagy egy sütemény elkészítésébe azért beleadjuk szívünket és a lelkünket is. :)
Egy másik egó mondja meg nekem, = Egy másik egyén egója... :)
Nekem csomó ilyen élményem van, amikor világos, hogy nem én fogalmazom a mondataim. Semmi köze az egómhoz, valakinek el kell mondanod valamit és nem az egód az, amelyik el akar juttatni egy üzenetet a másikhoz.
:)
"A részletek adják az egészet!"
Az üzenetek jönnek-mennek...
Talán nem nekem szólt,
de nálam is célba talált.
Én köszönöm! :)
Egyre jobban élvezem, hogy mindig olyanba futok bele, amivel dolgom van, komolyan, nekem ez egyre jobban tetszik. Mióta visszajöttünk Pestre, kb. három hete, folyamatosan belefutok az elvárás-csalódás (pzitív/negatív) dologba, most nagyon besűrűsödött. De abszolut pozitív értelemben. Csupa rosszat nézek ki emberekből, és folyamatosan pozitívan csalódok. Valahogy úgy egyszerűsítettem le magamnak (szeretem az egyszerű dolgokat), mint amikor járni tanult a gyerekem, és folyton odafutottam hozzá, hogy elkapjam, de ha nem futottam oda, akkor szépen odatotyogott hozzám.
Szóval, ha megszabadulok az elvárásaimtól, nagyon pozitív élemények érnek, néha már csodaszámba megy. Olyan embernek ismertem az emberi oldalát a napokban, akiről sose gondoltam, hogy ilyen kedves. Hát én most ezen dolgozgatok: elengedni a félelmeket, vágyakat, terveket, amiket gyártok. Dehát mindig ide lyukadok ki, bármin kezdek agyalni. Azt gondolom, jól megy, de mindig csak úgy tudom tesztelni, mikor éles helyzetben próbálom ki magam. Most már várom ezeket a helyzeteket, és kíváncsi vagyok, mennyit fejlődtem. Én itt tartok az elvárásokkal.
Ja, még az jutott eszembe, hogy amikor valakitől ezt hallom: Nem benned csalódtam, hanem az elvárásaimban, az olyan, mint amikor a lány azt mondja a fiúnak: Nem vagyok elég jó neked, te jobbat érdemelsz. Csak újabb problémát generál.... meg újat, meg újat....
Hiányoztál, Vera! :) úgy örülök Neked!!! :)))
Én örülnék neki, ha valaki bevallaná hogy az elvárásaiban csalódott, nem másra kenné... de nem értem, miért generálna ez új problémát? Szerintem pont hogy közelebb visz a megoldáshoz, mintha fel se ismerjük, hogy a saját elvárásaink miatt szenvedünk nem azért mert a másik ilyen-olyan...
Szeretettel:
Klári
Amúgy meg abszolút egyetértek Cserkóval, szerintem is nagy előrelépés ez...
szeretettel:Bochecha