Vonzás törvénye - vágynyilatkozat | Önmegvalósítás.hu

Vonzás törvénye - vágynyilatkozat

39117-sunset in the eye1.jpg

Elkezdtem hát végre, érzem is már, - vonzom!
Sikerült magamat jó helyzetbe hoznom,
Mely megadja mindazt, mind, amire vágyom.
Fényes gazdagságom, és új hivatásom,
Mely életre kelti egy örökös álmom.

Bízom önmagamban, és boldogan élek.
Jövőt én senkivel többé nem cserélek.
Jól ismerem magam. Tudom, hogy mit érek!
Kovácsa vagyok a saját szerencsémnek,
És hasznára válok az emberiségnek.

Szeretem az újat, a változatosságot.
Színessé teszem a szürkülő világot.
Örömérzést adni, és örömöt kapni,
Fejlődésben mindig csak tovább haladni.
Lelkiismerettel embernek maradni.

Mindig van szép célom, és teszek is érte.
Semmit sem hagyok már mától kezdve félbe.
Mind végig csinálom, és ezután végre,
Méltó leszek mindig a megbecsülésre.
S munkám fizetségét is megkapom érte.

Amit én most adok, - az kell a világnak,
És akik megkapják, azok mind jól járnak.
Van már elég pénzem, hogy tegyem a dolgom,
- Vevő is, árus is, keressen a bolton! -
Családomat mindig a tenyeremen hordom.

Megvan a megoldás, felismertem, végre!
Gondjaim megoldja a VONZÁS TÖRVÉNYE!
Mind megadja nekem, amire csak vágyom.
Amit elképzelek ezen a világon,
Váljon mind valóra, úgy, ahogy kívánom!

ARANYOSI ERVIN

Beküldte: | 2008. okt. 04. szombat - 19:29

Hozzászólások

6 hozzászólás
SZABÓ GABRIELLA képe
Szenzációs :)
2008. október 05. vasárnap, 13:59 | SZABÓ GABRIELLA

Szenzációs amit írtál:) .

Öröm olvasni az ilyen írásokat! Fantasztikus.Gratulálok:)
2008. október 06. hétfő, 15:42 | Clarita

Öröm olvasni az ilyen írásokat!
Fantasztikus.Gratulálok:)

gyönyörü
2008. október 08. szerda, 13:29 | angyalka36

mosolygos,sikeres legyen aki ezt a verset olvasta és aki irta gratulálok.

Fantasztikus vers, csak gratulálni lehet hozzá))) További sikere
2008. október 13. hétfő, 19:53 | Névtelen (útkereső)

Fantasztikus vers, csak gratulálni lehet hozzá))) További sikeres versírást annak, aki írta. És még valami) Mindaz amire ma sokunknak szüksége van, rímbe fogalmazva. Csodálatos írás.

Minden jót és szépet kívánok!
2008. október 14. kedd, 0:22 | spirit2012 (útkereső)

Kívánom, hogy teljesüljön minden álmod,
és legyen örömökben gazdag a világod.
Fessél le egy gyönyörű képet,
melyen mindenki csodálatos színeket nézhet.
Ezáltal majd ők is kedvet kapnak szeretni,
és így fognak majd a gyerekek fényben nevetni. :)

Mindenkinek!!!
2008. október 14. kedd, 12:37 | Katta (útkereső)

Ervin!

A versek legszebbje mit valaha olvastam,
Ki e szerint él, az élhet boldogan!
KisHazánknak ez legyen szigorú törvénye,
büntetés járjon,nehogy valaki megszegje!
Az az Ember ki ezt alkalmazni tudja,
elillan minden búja gondja!
Kár,hogy csak kevesen ismerik és hiszik,
gondba,szomorúságba temetkezik!
GONDOLAT,kimondott SZÓ,CSELEKEDET formál minket,
ez alapján éljük Életünket!
Ürítsük ki Lelkünket ,gondoljunk a szépre,
hogy Életünk szép legyen végre!