Kimondod amit gondolsz? ...meddig?
Hol van az a határ, ahol inkább hallgatunk? Ahol nem állunk le vitatkozni, ha másképp gondoljuk...
Eléggé elharapózott a vallás-ezotéria vita több fronton is, nos én minden hétvégén hazamegyek a katolikus családomhoz, és nem állok neki "ellenemondani", érvelni, hogy homlokegyenest másképp gondolok ezt-azt. Igyekszem elfogadni, hogy ők arra keresnek... ők is Isten felé haladnak :)
Előfordul, hogy mondok valamit, de ritkán. Ami nagy szó, mert általában sokat beszélek, és szeretem is úgy kifejezni magam, hogy ne maradjon kétség. De ott(hon) csak figyelek. Figyelem őket, amit mondanak, ahogy mondják... mennyire élnek aszerint, meg hogy mit vált ki belőlem, mit reagálok. Általában semmit. Vagy elvétve 1-2 praktikus dolgot (miért csinál xy valamit). Persze van nyitottabb családtag is, aki előtt több mindent "feltárok"... Nem konkrétan a vallásról van szó, hanem arról, hogy ők hogy közelítik meg a helyzeteket, és ebben mennyi szerepe van általánosságban bármilyen meggyőződésnek, értékrendszernek ami szerint él valaki.
Fontos-e az, pl. hogy nem mondtam meg, hogy már a reinkarnációban hiszek... elhallgatás? gyávaság? konfliktuskerülés? Volt, hogy felmerült a téma, és Apukám kijelentette, hogy az nincs. (Szemben ültem vele az asztalnál, és eszembe jutott az első ember, aki erről beszélt nekem, akinek ugyanilyen karakánul, fölényesen kijelentettem, hogy nem hiszek benne. Mire azt a választ kaptam, hogy jó, nem kell, és mondta tovább. Meglepett.) Végül semmit nem mondtam Apának... csak mosolyogtam ... talán azt is csak magamban...
A másik ami ezzel kapcsolatban foglalkoztat, az a titokkezelés. Szintén a családdal kapcsolatban megtudtam olyan dolgokat (évekkel ezelőtt), amit nem mondhatok el az érintetteknek, mert ... összeroppannának. Úgy érzem, nem tehetem meg. Van ami 5-10 éve történt, van ami több mint 40... Lehet, hogy csak egyszerűen hallgatást kell tanulnom, abban viszont biztos vagyok, hogy a sok nyitás által értek el ezek az információk. Vannak, akik szerint el kell mondani, ki kell mondani ami bent van. Vannak, akik szerint oda kell figyelni, hogy kinek mit mondasz el, és hogyan. Én az utóbbi szerint élek... Eljöhet még az a Pillanat mikor úgy érzem kibuggyan belőlem... és akkor ki fog... erre is volt már példa. Igaz, az a magam kis titka volt, a magam felelőssége...
Úgy fél éve még megfeszültem, mert úgy éreztem, otthon nem lehetek Önmagam. Ma már nincs bennem ez a fajta ellenállás. Egyszerűen figyelek. Gyakorlok.
Mit gondoltok erről? Ti mikor hallgattok? És meddig?
- Kirsikka blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
10 hozzászólásSzia!
Elolvastam az írásod, és gondolkodóba estem. Először is: nyilván senkinek sem egyszerű a családja/családi háttere. A mi családunkban is akad elég dolog, amit nem lehet tovább adni. Sem rokonnak, sem másnak. Ha elmondanak neked egy ilyen dolgot, titkot valószínűleg azért, mert megbíznak benned. Ha tovább adod-ahogy írtad is- figyelj, hogy kinek. Manapság ahogy én észrevettem, jobb ha az ember megtartja magának a véleményét. Hogy miért? Mert az emberek nem veszik jó néven. Mert negatívnak veszik, nem pedig "segítségnek". Ellened fordulnak ezután, mert ellenséget látnak benned.
Én ezeket mind megéltem már, és már régóta azon az elven élek, hogy senkinek semmi bizalmasat. Az élettársamat, és édesanyámat kivéve, mert tudom, hogy bennük bízhatok meg, és ők is bennem. Tudnék családon belül olyanokat mondani, elmondani rokonoknak, hogy a viszony is megszakadna mindenki között.
De nem teszem. Hogy miért nem? Mert nem éri meg. Hallgatni kell. Saját magában mindenki tudja, hogy mit tett, vagy mit nem. Számoljon el magában.
Vallás... ez amolyan problémás "téma". Mint a politika. Mely ugyanúgy szétrobbanthat családot, és baráti viszont is, ha ellentétesek a nézetek. Hallgatni arany.
Szia! Természetes, hogy megtartok titkokat. Itt arról van szó, hogy valaki konkrétan hazugságban nőtt fel, de nem mondhatom el, amit tudok -az érintettnek- mert nem szeretném az idegosztályra juttatni... ez néha nyomasztó, főleg mert többször is felmerült a téma az utóbbi időben, és nagyon nehéz visszafogni magam.
Tanulnom kell hallgatni :) hallgatok a megérzéseimre is, hogy még nincs itt az ideje szólni. Se titok-ügyben, se világnézetileg...
Tudod, Klári, nagyon nehéz megitélni, hogy az ember hallgatásra, vagy felvilágosításra "kötelezett". Valamiért a titok birtokába jutottál.Lehet, hogy azért mert támogatnod kell, hátulról, látaltlanul. Lehet, hogy azért, hogy hallgatni tanulj, de az is előfordulhat, hogy te vagy az a kiszemelt személy aki elfogulatlan és van annyira stilusos, hogy felvilágosítja az embert a hazugságról amiben él. Szerintem nem tudja senki megitélni, hogy ki miért megy a zárt osztályra. Lehet, hogy évek óta rágódik, csak nem mutatja és hálás lenne azért amit te tudsz. Ezt soha nem tudhatjuk. No meg azt sem, hogy adott esetben valakinek az a dolga, hogy diliházba kerüljön. Ha nem most, majd esetleg később, a 12. házat elkerülni nem lehet.
Sokszor láttam már pl. nyüglődésben felnőtt gyereket, aki nem tudta mi a baja, miért nem illik sehova miközben a szülei az ő érdekében nem akarták elmondani származását. Szóval meggondolandó az ember mit tesz.
Nekem ezekkel a szituációkkal mindig mázlim van. Egyrészt mert nem nagyon szoktam agyalni, ha arról van szó, hogy valaminek ki kell belőlem jönnie, másrészt ilyenkor szoktam "kérni" olyan szituációt amikből kiderül, hogy fel kell e tárnom a titkot vagy sem. Sosem felejtem el, amikor egy baráti társaságban már évek óta sajnáltuk az egyikünket, mert a felesége csak vele nem csalta meg. Nekem már sokszor úgy kellett csomót kötni a nyelvemre. Egyszer békében néztük a feleséget egy teniszversenyen amint a szeretőjével ütötte a labdát. Milyen nagy összhangban vannak, nem gondolod, kérdezte tőlem hirtelen a férj. Erre én kinomban csak mosolyogtam és felhúztam kicsit a szemöldökömet. Na mesélj! Te legalább el fogod nekem mondani, mindenki más csak kertel nekem, fakadt ki a férj. Korábban azt hittem kiszalad a világból ha megtudja imádott, iszonyúan csinos felesége csalja őt. Mikor elmeséltem amit tudok (hisz a feleség ebből oly nagy titkot egyébként nem csinált..) nagyon megkönnyebbült. Szépen elváltak.
Üdv!
Hédi
Megerősítést kaptam Tőled.
Nagyon figyelek, hogy mikor jön el az idő, mert nem gondolom, hogy véletlenül bízta rám az Élet ezeket a titkokat. Jelenleg az infót szem előtt tartva próbálom kicsit vezetni a gondolkodás vonalát, pl megjegyzéseket hintek el. És várom, hogy nyiladozzon, ami szépen alakul is, magától is rájön egy-két dologra, ahogy a vak düh, sértettség helyét átveszi az elfogadás és a szeretet. Bízom a megérzéseimben, hogy fel fogom ismerni, mikor kell kinyitni a számat :)
Szia Klári!
Ha egyszer velem is tudatni akarnak valamit hálás lennék, ha igy csinálnák!
Üdv!
Hédi
Mostanában nem vitatkozom.
Figyelmesen meghallgatom mit mond a másik (nem csak a spiri világi beszélgetésekkor, hanem úgy általában), aztán elmondom én hogyan látom. Ha nagy ellenállásba ütközök, amit mostanában egyre inkább még csak nem is tapasztalok, akkor hozzáteszem, oké, te úgy látod, én meg így. Jól van ez így.
A vége mindig az, hogy azok, akik eleve a vita kedvéért akartak beszélni, csendesen elmennek, de nincs harag. Aki meg nyitott, az továbbra is figyel rám és részletesen megosztjuk egymással a "tudásunkat". Nagyon jó beszélgetések alakulnak így ki, mindig valami több jön ki a közös témából.
Szeretem az ilyen beszélgetéseket, mégha nem is egyezik a véleményünk.
Üdv
Buddhanita
Mondják, nem az okoz gondodt ami beléád megy, hanem ami kijön.
A kérdésre válasz, az attólfüggg és sorolhatnám:
ki, kinek, hol, szándékok, célok stb.
Szerintem alapelv, hogy ne botránkoztass meg, és ne árts, röviden egyértelműen fogalmazz. Tiszteld a másikban azt, hogy Ő is Isten kincse, és gondolatai a saját újszülöttjei, tehát kincsként tekint rá, ahogy Te is. Kincsekről általában helyesen tudunk beszélni.
Köszönöm, ez jó kulcs lehet... mindenki kincs-mindenKIncs... :)
A megbotránkoztatással nem értek egyet.. az botránkozik meg, aki szűklátókörű... pl: a szüleim totál megbotránkoznának, ha benyögném hogy reinkarnációban hiszek.
Ártani pedig lehet jó-akarásból is.
Akkor hogy is van ez...? :)
Ezt azért írtam, mert amint jelezted, nem mindenki áll azonos szinten. Hogy segítsem őket, szűk látókörük bővítésére, ezért nem megbotránkoztatni a célravezető, hanem motíválni. Jó kommunikációval több legyet is lecsaphatsz, (vagyis, ha lúd, legyen kövér alapon), segíthest, növelheted a másikat, és ez igen jó.
Ártani jóakarásból nem lehet (ez meggyőződésem), mert minden hasznodra-hasznunkra van.
Téveszteni lehet.
És nem mindegy az indíttatás, mert az ártás-kár okozás rossz szándékot takar.
Ja és tisztázni kell megfelelő kommunikációval a célokat, és szándékokat. Ez "szerződés" szerint is kötelesség lenne, még ha nem írod le akkor is, tehát kárt semmiképp nem okozhatsz.
Nálunk ugyanez a helyzet, ami nálad-nálatok.Katolikus család, és én, aki már a reinkarnációban hiszek, illetve a keleti filozófiák, a buddhizmus hozta meg életembe azt a minőségi változást, amit anno a katolikus hit nem tudott.Megtapasztaltam milyen felhőtlenül boldognak lenni, örülni az élet minden pillanatának, elmerülni önmagamban és segítő erőkből meríteni enrgiát, ha kell.Rámosolyogni az emberekre, együttérezni, önzetlenül segíteni.És persze tudatosan élni.Tudatosan csak a jóban és a jónak élni.
Otthon ezekről nem mernék beszélni, annyira merev és konzervatív a gondolkodásmód...
de persze észrevették a szüleim a pozitív változást rajtam és biztos elgondolkoztak.Látják nálam a kis Buddha szobrokat és mosanra odáig jutottunk, hogy megkérdezte Apám, miért is festetek mandalát.
Nos, annyira váratlanul ért a kérdés, hogy nem mertem belevágni a válaszba.Úgyis lehurrogna...de lassan eljön az idő, mikor beszélni fogok róla.Egyelőre még őrzöm azt a féltett kis világot, ami elhozta számomra aboldogságot.