Idő kellett mire megtanultam értékelni az örömeimet, a jót.

Mert könnyebb volt befogadni a fájalmas érzéseket mint a jót. A jó  érzés az természetes, azt természetesnek veszem ha olyan időszakot élek mikor nincs problémám.

De ha valami nehézség adódik az életemben azzal szembe kell néznem. Igy bizony sokkal feltünőbb a rossz, mint a jó.

Idő kellett hozzá, hogy ráérezzek, az öröm miért olyan természetes?

Igy nekiláttam tudatosítani az örömeimet. Lássuk mik ezek: Egy csillagos égbolt, hemperegni a friss hóban, gyönyörködni egy szép tájban, egy jó együttlét a családommal, a barátaimmal, egy örömteli munka, bámulni a Balatont némán, hallgatni a tücsök ciripelést nyárese

te, ázni a langyos esőben, szeretni és szeretve lenni,szerelmesnek lenni, egy jót borozni kint a szölőhegyen, csak úgy lenni, beleszagolni az akácliget illatába és még sok-sok öröm van, de most ez jutott eszembe.

De a legnagyobb öröm, ha együtt lehetek azokkal akiket szeretek, legyen így sokáig, ezt kívánom. 

Öröm számomra minden felfedezése és gyönyöre a Teremtett világunknak, és a nem látható világunkból kapott ajándékok.

Gyerekeim éppen vasárnap szóltak be. "Anya Te a fűszálnak is tudsz örülsz".

Szól én akkor ennek örültem a legjobban, mert ez jelezte, hogy mindennek, és így úgy éreztem, jól vagyok, ahogy vagyok.

Ez az ajándék-képességem Istentől való, és hála figyelmeztetésüknek, tudatosították, hogy nam vágtam sutba.

...igyekszem a rossz-élménynek öltözött tanításnak is :)