Terveink kinyilatkoztatásának hatása azok véghezvitelére
Pár napja belefutottam egy tanulmányba valahol a neten arról, hogy a szavakkal kimondott tervek valamifajta jóllakottság-érzéssel látják el agyunkat (/ egónkat?), és ezáltal megnehezítődik azok véghezvitele, mert egy látszat-beteljesítettség állapot következik be. Nagyon egyetértettem akkor ezzel, nálam is egyre inkább felszínre tör ez a probléma és azóta se hagy nyugodni.
De hogy lehetne ezt elkerülni? Cipzár a szájra, tervekről soha egy szót se?
A másik téma ami erről eszembe jutott és az is lehet hogy egy kategória, hogy pl várunk valamit, mondjuk egy jövőbeli eseményt dédelgetünk fejben... Arra már rájöttem, hogyha valamit így "leszimulálok" akkor megnyugodhatok, mert biztos nem úgy fog történni, valahogy máshogy, silányabbul az száz százalék. Erre az a remekül kifejlesztett módszerem, hogy mindig rosszra számítok, legyen az egy buli, utazás, mindig rossz forgatókönyvet kell elképzelnem hozzá és akkor működik is, kellemesen csalódok. Valahogy spontán módon jól alakul a végén a dolog, képzeletbeli átlagnál mindig jobban. Nade ez nem túl természetes dolog, hogyan lehet egy ürességet elérni itt, hogy ne számítsunk se jóra, se rosszra, mert úgyis mindig ellentétes pólusú lesz a végeredmény.
Meg egyáltalán, miért működnek így ezek a dolgok, mi volt az Alkotó célja ezzel a törvényszerűséggel?
Vagy ott van még a klasszikus csajozás-téma, talán az is idevágna? Ezt viszont biztos mindenki megfigyelte már: ha kimutatod az érzelmeidet valaki felé, onnantól nem érdekled a másikat, mert mindig az kell nekünk amit nem kaphatunk meg, vagy aki közönyös irántunk. Azokban a szitukban is fordított stratégiát kellett mindig alkalmazni ugye, "csak meg ne látszódjon rajtunk".. Mekkora hülyeség már belegondolva! Miért vannak ezek a dolgok ilyen fonákul elrendezve és mindhárom téma összefüggne valahol?
Lehet hogy nekem meg nagyon korán van, de nem értem mit értesz a jelen pillanatok sorozatán. Továbbra is ugy érzem, hogy a beletörődés az amit Edit is írt és nem egyenlő a befogadással.
Az utolsó mondatod nem tudtam kibogozni, segits lécci.
Jó lenne, ha elinditanád a középponról a blogot, mert ahogy irod, ott kezdődik az egész.
Üdv!
Hédi
Nagy hódolattal írom ezt, mert a férfi gondolkodás ezt már értené...:)))
Ha a jelen pillanatot egy vízszintes időtengelyen egy O pontban képzeled el, amitől balra van a múlt és jobbra a jövő, akkor ez a pont mozog a tengelyen balról jobbra, a múltból a jövő felé, a jelen pillanatok sorozatának mondhatjuk, de nincs különösebb értelme Ez adja az idő érzetét a fizikai síkon, hiszen a polaritásokat csak egymás utániságukban vagyunk képesek érzékelni.
Most vakarom a fejemet, mert úgy nézem, ez sem lett nőiesebb...:))
Minden következő MOST pillanat egy picivel odébb van tengelyen, tehát már nem ugyanaz, de mégis örök. És csak ebben élünk! A múlt is meg a jelen is csak kivetítés, illúzió. (Védikus filozófiában mondják még, hogy a tudatalatti az maga a múlt, a tudatfölötti pedig a jövő, de ez nem tartozik most ide, csak érdekességként írtam)
A jövőnket a MOST pillanatából kiindulva teremtjük, a jövő itt veszi kezdetét. Ebből az következik, hogy ha MOST elfogadást érzünk, akkor a jövőben semmi nem fog megváltozni a programozott dologgal kapcsolatban. Vagyis az elfogadásnak nem szabad a jelen pillanatba átterjednie, csak az addig előállt múltra, megtörténtre, megnyilvánultra vonatkozhat. Persze, általában a jelenben is helyes érezni, hiszen a jelenben teremtjük a békességet a jövőnkbe, de a programozott dolog kivétel!
A számunkra fontos és megváltoztatandó dolgokban már a törekvés (a vágy helyett használom, mert az mindig egós) érzelmi potenciáljának kezdete kell hogy legyen a MOST, mert különben nem lesz bevonzás! Tehát valahogy egyszerre érzed az elfogadást és a törekvést is, csak különböző dolgokra vonatkoztatva. Szerintem itt követünk el hibát, amikor nem működik a dolog.
Ebben a nulla pontban el kell érni a kiüresedést, a vákuumot (ami lehetetlen, ha az addig történtekkel nem békéltünk meg), de úgy, hogy már az elfogadás se legyen benne a megváltoztatandó dologgal kapcsolatban, s aztán megjeleníteni a törekvés, a teremtő szándék érzésekben, gondolatokban átélt megvalósulását. Mintegy elvetni a vákuumban a magot. És aztán magára hagyni, elkülönülni tőle. Abban a pillanatban a beletett érzelmi potenciálnak nagyon erősnek kell lennie, ez adja a gondolat erejét. De utána csak úgy szabad újra ezt megcsinálni, ha ugyanolyan szintű, kétkedés nélküli potenciállal vagy képes rágondolni. Más szóval, ha a vonzott dolog "érzelmi jelentősége" változatlan, kitartott marad. Ezért Tilos méricskélni, hogy mennyivel kerültünk már közelebb a cél eléréséhez.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a bevonzandó dolognak csak lelkünk és saját utunk szerint valónak szabad lennie, mert minden más karmát teremt! Tehát pl. a pénz nem lehet cél, csak eszköz a fejlődéshez.
Bocsássatok meg, azt hiszem el fogok tűnni néhány napra, mert be kell fejeznem egy sürgős munkát. Már teljesen rászoktam a blogolásra...:)
Szép napot
Hát beletörődünk, elfogadjuk a jelen pillanatig, hogy távozol néhány napra Tőlünk.:)))
De várunk vissza, Te igazi férfi:))))
Ez jutott eszembe a témáról:
:)
"Naszreddíntól pénzt kért kölcsön az egyik barátja. Naszreddín meg volt róla győződve, hogy a pénzt sosem látja viszont, de mivel nem akarta a barátját megbántani, és az összeg is kicsi volt, hát adott neki, Legnagyobb meglepetésére pontosan egy hét múlva barátja megadta a kért kölcsönt.
Egy hónap múlva a férfi ismét megjelent, és egy kicsivel nagyobb kölcsönt kért. Naszreddín azonban nem adott. Amikor a barátja megkérdezte, hogy miért nem, Naszreddín ezt mondta:
- A múltkor nem számítottam arra, hogy megadod a pénzt, de te átejtettél. Most arra számítok, hogy visszaadod a kölcsönt, és nem hagyom, hogy megint átejts."
(Anthony De Mello: A szív ébredése c. könyvből)
...persze ez már a ló túloldala, de nem árt ha itt van.
Nagyon találó... fel is veszem az örökzöld tanmeséim gyűjteményébe!
De még találóbbnak érzem a korábban leírtakra, vagyis a tudatalatti "jó-rossz" hullámzás váltakozására nézve. A lovat meg nem is lehet féloldalról megülni hosszútávra...:)))
...és bármilyen vicces, ez pontosan így működik. Csak azt kell megérteni, miért. Két dolog van itt. Az egyik, hogy a gondolatok csak polárisak tudnak lenni. Vagyis vagy azt gondolom, megadja, vagy azt, nem.
A másik, hogy mivel minden egy, és az Univerzum közepén én vagyok (ami nem önzés, csak annyit jelent, hogy az én életem döntéseit én hozom), ezért én vagyok felelős a gondolataimért.
Amit gondolok, azt vonzom be - ez lenne az alapállás, amit a Secret, és a többi, a tudat működésével foglalkozó tanulmány hirdet. És így is van.
Miért lehetséges mégis, hogy épp az ellentéte történik?
Egyszerű. A döntő: a motiváció.
Ha van mögöttes (bármilyen, jó vagy rossz) motivációd, vagyis ha GONDOLATOT FŰZÖL a dologhoz, ahhoz, amit adsz, ahhoz, amit elfogadsz, ahhoz, amit teszel, akkor már feltételt szabsz. Nem teszed a dolgod tiszta szívvel, mert tiszta szívvel tenni, tudatosan szeretni annyit tesz: gondolatok nélkül tenni.
Egyetlen dolgot tanulunk itt: mindent tiszta motivációval (bármilyen érdek, gondolat, ítélet nélkül) megélni. Csak amikor nem fűzünk gondolatot a tetteinkhez, akkor vagyunk a flowban, a szeretet áramlásában.
Amint gondolatot fűzünk hozzá, az már nem a valóságról szól, és az Élet megmutatja nekünk: nem az van amit akarsz, vagy nem akarsz. Legalábbis a szeretet szintje nem így működik.
Nem az a lényeg visszaadja-e az illető vagy nem. A szeretet feltétel nélküli. Amit adsz, odaadtad. Pont. Azért, mert szívesen adtad. Az örömért. Mert jó játék. Mint egy gyermeknek. A szeretet csak erről szól. A többi már az emberi világ alacsonyabb rezgésű része. Hogy vajon, visszafizeti-e?
Megfelelő tanulási szinten játszadozni kezd az Élet velünk, hogy megmutassa ezt az arcát. A szeretet -hatalomnak arcát. A bölcs tudja, hogy nem érdemes másodszor is adnia, ha vissza akarja kapni. Mert az elméje az előző tapasztalat alapján azt el fogja várni. De mivel elvár, tudja, hogy szellemi szinten leblokkolja a dolog, és nem fogja visszakapni a pénzt.
Az egész miatta van. A gondolatai miatt. De mivel már bölcs, és ismeri a saját részeinek működését, tudja, h alapban minden általa és a gondolatai által teremtődik, h a szellemi felülírja a a gondolati szintet is, tudja, hogy működik a pszichéje, az elméje, .... egyszerűen figyelmen kívül hagyja az elméje (test) elvárásait. Szellemi szinten működik.
A döntő a motiváció. Ha a motiváció tiszta, csak az öröm, ha nincs elvárás, akkor egyszerű az eset. (mert nincs elvárás). Ha nem teljesül ez a feltétel-nélküliség, akkor van valami mögöttes motiváció (elvárás, érdek, bármilyen érzelmi ok...stb) akkor az megjelenik egy gondolat formájában és az elvárás, a cselekedet kimenetele kétségessé válik (KÉT-ségessé). Mert megbolydul az EGY-ség.
A szeretet, a szellemi tudatosság mindig felülírja az alsóbb tudatosságokat. A gondolatot is.
Ezért csak az a gondolat teljesül úgy, ahogy szeretnénk, amit tiszta motivációval, vagyis szeretettel, elvárások, feltételek nélkül éljük meg (akár magunkkal vagy másokkal kapcsolatban kapcsolatban).
Az a megoldás, hogy nem kell agyalni. Az Élet felszólít a feladatainkra. Abban vannak örömök, és vannak "rossz" megélések, de az utóbbiak is csak a tanulásunkért vannak, azért, hogy végül elmúljanak, a szeretet megélésének segítségével eltűnjön a blokk, a gondolat, ami okozza a rossz megélést. Végső soron minden a kivetülésünk. És arra jövünk rá: minden jó. Ezért nem érdemes agyalni, és tulképp mindegy, melyik utat választjuk a forma szintjén.
Soha nem a megnyilvánult dolgokban rejlik a megoldás. Mindig abban, hogy hogyan éljük meg azt az utat BELÜL. Vagyis szeretettel, vagy nem. A feladataink minden úton egyformák, mert a saját energetikánk kivetülései. Ha elfogadjuk az utat, elfogadjuk magunkat. Ha elfogadjuk magunkat, megéljük a szeretetet. és oldódnak a blokkok.
Valójában nem kellenek a gondolatok, csak addig, amíg be nem látjuk ezt. És hogy csak tenni kell a dolgunkat, amik a feladataink, mert abban van a szeretet megélésének kulcsa.
Amit a randizással kapcsolatban írt Jaguár, egyszerűen nem is értem. Persze a mechanizmust igen, de szerencsére sosem éltem át. Egyszerűen előre elagyaltad a még meg sem történt dolgot. Mert volt mögöttes motivációd, ami egyébként a FÉLELEM. "Ha megmutatom magam akkor..." Ezek mind feltételek.
Hol érdekel téged, mit gondol rólad a másik? Nem az érdekel szeret-e? vagy az, hogy számodra szerethető-e? És ha azt akarod, szeressen, miért nem mutatod meg magad? Ja, hogy félsz, hogy nem tetszik? Akkor ne szeress. Tök egyszerű.
A többi gondolati előjáték felesleges, és csak előre tönkreteszi a dolgot. Te magad kergeted az ördögi körbe magad. A gondolataiddal.
Csak szeress. És kész.
Namaszte
... úgy, hogy nem gondolod végig mit is akarsz?
Úgy értem, ha valamilyen céllal kapcsolatban tiszta motivációból megjelenik a szándék Benned a megteremtésére, a tervezésnél csak kénytelen vagy gondolkodni, nem?
Hát, ez egy érdekes dolog. Pont ma beszélgettem erről valakivel.
Van, hogy ÉRZEM mit kell tennem, és olyankor fölösleges a gondolat. A szeretetben nincs megelőző gondolat. Csak szándék van, és az akaratot és a gondolatot (pl autó vezetésnél: most jobbra megyek vagy balra...) az elme intézi, de a szándék szolgálatába állítva.
Van egy olyan szint, amikor már annyira a szellemet szolgálja az elménk, hogy soha nem kérdezünk, és nem tervezünk, mert annyira rábízzuk magunkat a belső hangunkra. De ezt sokat kell gyakorolni.
Ezt a szintet szimbolizálja a Mátrix című filmben, ahogy Neo elhajol a golyók elől. A szellem időn és téren kívüli, ezért az elme számára felfoghatatlan módon működik. Olyannyira a szolgálatába lehet azonban állítani az elmét, hogy időn és téren kívüli módon és cselekedekre használja a testet. Ezek a csodák.
Így lehet uralni az anyagot, meg a testet.
A végiggondolni az egy szint. Meg az akarat irányítása is.
De én nem erről a szintű működésről beszélek. Az akarat a harmadik csakra. A gondolat a hatodik. A MIndenségben való helyünk, a szeretet "akarata" a hetedik csakrán keresztül áramlik belénk.
De mi döntjük el, az akaratunk irányítsa az életünket, az elménk tervei, vagy a Mindenségben elfoglalt helyünk szolgálatába állítjuk ezeket. Hogy Mindenki boldogságát szolgáljuk-e az életünkkel.
Ezért a bölcsek mindig rugalmasak. És nagyon jól tudnak figyelni. És ismerik az elméjük működését, és el tudják választani a szellem, a szeretet megélésétől.
Namaszte
az összes eddigi csak felvezetés volt... Azt hiszem értelek, de mint írtam egy másik blogban, én még nem tartok ott. Viszont megértem, amiről írsz, úgy vélem.
Csak a fogalmak tisztázása érdekében tenném hozzá, hogy a harmadik csakrás "elmés" akarat, az nem más, mint az erős vágy... spanyolul nem is úgy mondják, hogy szeretlek (a kívánlak szintjén), hanem akarlak - "te quero". Ezek a vágyból szőtt madzagok teszik lehetővé a még alvó, "marionett" emberek megvezetését és marketinges manipulálását.
Amiről írsz, az amikor a cselekvés szándéka csak felülről, a Felsőbb Énen keresztül lejövő szellemi akarattal egybevágó, amit inkább érezni lehet, mint gondolni, mert az intuíció (a felső spirituális hármasság letükröződéseként) magasabb szintről jön, mint a gondolatforma. Tehát ez az "érzés" általi irányítottság lenne kívánatos, nem pedig a vágyból, érzelemből eredő... Erre próbáltam korábban utalni, amikor azt írtam, hogy csak a lelkünk, vagy saját utunk szerint való dolgokat érdemes bevonzani. Jól értelmezem?
Ez hasonlít a flow állapothoz, ami értelmezhetetlen a szeretet (s ebben az önmagam szeretete is benne van), a cselekvéssel való azonosulás, és az elvárás nélküliség megléte nélkül. Te meg tudsz ebben hosszabb ideig maradni, és végezni a mindennapi feladataidat, ügyintézéseidet, találkozásaidat?
Írnál arról az átmenetről, ami előtte volt, és amiből ez bekövetkezett? És vajon mitől következett be a váltás, van-e valamilyen általánosítható kritériuma? Valszeg lennie kell, azon kívül, hogy nyilván mindenki egy kicsit másképpen éli át....
Szeretettel: hermess
Kedves Hermess!
Köszönöm hozzászólásaid, nagyon jól esik, amikor valaki hasonló tapasztalatról számol be, vagy felismeri azokat a dolgokat, amiket én is. Nekem is megerősítés, és öröm!
Ugyanakkor nem hinném hogy bármennyivel "előrébb" járnék, azt hiszem az utunk csak más, tapasztaltam, hogy szinte soha nem lehet felmérni pontosan, ki hogy áll a saját tudatosságával, mert sokszor egy-két dologban nagyon le lehetünk maradva, míg más dolgokban hihetetlenül "jók" tudunk lenni.
A tudatosodásnak sok oldala van, erre szokták mondani a mesterek h "össze kell álljon a kép". Ami valóban hasznos, és ami nélkül nem ige lehet működni. Mert ez az új világkép, ami arról szól: magad ura vagy ezen a földön, és csak az a dolgod, szeretettel élj! Furcsa, de ennyire egyszerű.
Nem tudom, hogy a felgyorsult világ teszi-e, de én még a kép összeállása előtt elkezdtem élni, amire már jutottam, ami egy kissé megnehezíti a folyamatot.
Ennek eredményeképpen a legkülönbözőbb tudatállapotokat élem át folyamatosan, és közben gyakorlom a felettük való uralmat. Ami azért is nehéz, mert amikor már úgy tűnik, sikerült, jön egy új, és az egész rendszert borítja...
Mégis azt hiszem, mostanában kezdek stabilizálódni, és a kilengéseim egyre ritkábbak (érzelmi, egós), és egyre gyorsabban visszaállnak, ami már a stabilan működő tudatosság egy elég jó mértéke. Azt hiszem a mostani tanulási szakaszom a szeretet tudatos tapasztalásáról szól, és azt hiszem ez lesz a tanulásom (A "KÉP" összeállásának) utolsó része, legalábbis, ami azt illeti, hogy meggyógyulhassak, és "jól" élhessem az életem.
Persze ezután jönnek a transzcendentális szintek (amiből már szintén kaptam kóstolót bőven), de őszintén szólva én már attól is full boldog leszek, ha a helyemre kerülök végre., és meggyógyulhatok...., de legalábbis egy érzelmileg stabil, és tudatos, egészséges életet élhetek.
Nem tudom, tudok e neked válaszolni, mert nálam minden egyszerre történt. A megmenekülés a haláltól, a tudatosodás útján való elindulás, a Nagy Szerelem átélése és elengedése, a meg nem élt dolgok bepótlása, (feladatokkal együtt!), a "csodákkal" való találkozás és tapasztalatok, az önmegismerésben való útra-találás, a nem-élet életté transzformálása, a karmák felfejtegetése, tanulás a szellemi tanokból, az új világkép megértése és megfigyelése, és alkalmazása.
De örülök, hogy itt tartok. A szeretetet gyakorlom élni. Amikor nem sikerül, az hihetetlen rossz, és visszahúz a poklomba is akár. Amikor sikerül, az egy varázslat. Uralom a testem, és átformálom a személyiségem a szeretettel. Egy egészen új életet kapok általa, ami kezd bekúszni feltartóztattlanul az életembe, mint a hajtások a beton repedéseibe.
Ez egy hullámvasút. (Még) Néha pillanatokra, néha órákra élem az éberség, a szeretet, a tudatosság különböző szintjeit. Néha bepánikolok újra, görcsölök, és már TUDOM mi történik, mégis küzdök, hogy elengedhessem. Néha hihetetlenül éber vagyok, és "varázsolok", néha csak úgy vagyok, néha még kétségbeesek újra nagyon.
Kaptam egy hihetetlenül hatalmas tudást az Élet és az Univerzum működéséről ajándékba, és azon vagyok, hogy működővé tegyem az életemben. Ez egy hosszú folyamat, és most itt tartok.
Mi előzte ezt meg? Temérdek szenvedés, aminek nem értettem az okát, és mások sem. Rengeteg kitartás és kutatás. Remény, hogy megtalálom az életem értelmét. Sok-sok tanulás. És a tanultak alkalmazásának megkezdése. Sokmindent megértettem és felismertem, és elkezdtem tapasztalni az új világot.
Örülök, hogy itt tartok. Azt hiszem, mindig is a szeretet-vezérelt életet kerestem. És most van alkalmam átalakítani az életem ilyenné.
Azt hiszem a váltás az volt, hogy meg kellett tapasztalnom: az én keresztem csak én bírom el.
DE ÉN ELBÍROM. ÉS LE IS TUDOM TENNI.
Hogy szállhassak.
Namaszte
Aditi!
Tényleg így van, megerősítelek, mert nálam is így kezd működni minden. Ccodaként élem meg.
Annyit írnék kiegészítésül. hogy az indítógomb a FELTÉTLEN szeretet, és ezt tök egyszerű (Nem tudom az egó miért tartvissza?!) megnyomni. Vagyis egy döntés, hittel, melynek alapja, hogy ha kérsz megadatik, (vagyis nem tervezel, a célt (szándék szavaiddal) fogalmazod meg és bedobod a Teremtő postaládájába). A másik, a teremtő kegyelmében való hit, mert akkor kéretlenül is kapsz.
Kísérletezve-játszva kezdtem élni kb másfél éve, és hihetetlen, de veszem a bátorságot, hogy egyre inkább nem tervezek (kérek ,hálálkodok csak), a jelen pillanatait élem, és adott pillanatban tudom (hittel tapasztalom) hogy kell tennem. Tudatosítom magamban Teremtőm létezését, és azt, hogy Benne vele élek, minden javamra van. Erre nagyon sokszor gondolok, szinte felhőként burkol be e "gondolat"-érzés , nem is tudom mi.
Én nem győzök hálát mondani, mert özönlik rám a szeretet, még a korábban "rossznak" vélt dolgaimat értékelve sem értem miért nem láttam akkor (már tudom) ezeket.
Időnként egóm lehúzni akar, ha észreveszem kiröhögöm, és eltakarodik, ha nem akkor megszivat, de TUDOM, ez csak szükséges jelzés, hogy a másik oldal a működőképes.
Szóval merjetek RÁHAGYATKOZNI a Teremtőre és FELTÉTEL nélkül szeretni!
Jó kísérletezést!
A hiszem, részemről most van itt egy olyan pillanat, amikor meg kell hogy köszönjem a szeretetteljes és irányt mutató gondolataitokat, írásaitokat... Mindenkinek, akivel kicsit is megérintettük egymást.
Semmi különös alkalom, csak nálam tetőzött valami és kezd formát ölteni. Nem megyek sehová - ez csak egy intermezzo. Nálam, az én történetemben.
S hogy ez létrejöhetett, ebben köszönöm a segítségeteket... olyan szeretettel, mint amiről Aditi írni próbál...
Ez itt most a személyiségetekhez szól, de elmegyek a Lelketekhez... és ott is megköszönöm!
Namaste!
Köszönöm nektek ezt az eszme futtatást.
Sok mindent megértettem, általa az eddigi életemből, és most csak ülök itt döbbenten.
Noa