Nemrég írtam egy bejegyzést az álmok amikben lehet hinni címmel. Akik olvasták tudják, hogy milyen rendszeres visszatérő álmom volt! Azonban egy igen megrázó dolog történ Velem, amit megint csak az álmomhoz tudok kötni, ezt szeretném megosztani Veletek.
Már meséltem édesapám elvesztéséről, hogyan éltem meg azokat a pillanatokat!
Viszont márciusban múlt el egy éve, hogy elveszítettem a világ legdrágább nagymamáját, akiről szeretnék még majd írni, de most talán maradok a mai bejegyzésem témájánál. Szóval nagymamámmal a kapcsolatom, nagyon bensőséges és meleg volt! Egyszerűen nem tudom szavakba foglalni azt, hogy mennyire imádtam, szerettem és tiszteltem mint embert, igaz a sors csak nagyon későn adott nekem az igazi szeretetéből pár évet.
Éjszaka volt egy álmom. Még 2 órakor néztem az órát, nem tudtam aludni, feszült ideges voltam és az agyam is csak kattogott mint egy kakukkos óra, a kezem vagyis pontosabban a bal kezemet pedig húzta a görcs, sehogy sem tudtam úgy elhelyezni, hogy nekem jó legyen. Valahogy csak el tudtam aludni. Álmomban, igaz semmi másra de erre a jelenetre emlékeztem:
A nagyim falujában voltam, sőt abban a házban ahol élt, ahol a gyerekkoromat töltöttem el. A nagymamámat láttam csak, aki olyan egészséges volt mint a makk, mintha megfiatalodott volna, odaszaladtam hozzá, megöleltem, majd azt mondtam neki:
Mama, mintha nem is lettél volna beteg, hol a botod, de szép vagy!
És abban a pillanatban, elkezdtem mutatni neki a Convers cipőmet, tudni kell, mindig ha valamit vettem, mindig véleményt mondott róla, most is ezt tette:
Jaj, kislányom, a sárga papucs jobban áll a lábadon!
és abban a pillanatban eltűnt a nagyim, és megpillantottam nagymamám unokatestvérét, ott állt a bejárati ajtóhoz közel az udvarban, most is előttem van! Kék kabátban volt, és kék parasztszoknya lehetett rajta, és fekete napszemüveg volt a szemén.
aztán már csak arra emlékszem, hogy azt mondtam a nagyimnak:
mama, megyek itt az Irennéni..
és abban a pillanatban felébredtem.
Nem is fogtam fel mi történt, de megjegyeztem ezeket a képeket és vissza aludtam.
Reggel fele többször felébredtem, nem aludtam nagyon mélyen, de mégis álmodtam.
Megint megjelent álmomban a nagymamám, aki most a házának a szobájában ült anyukámmal. Mikor beléptem a szobába, sötétség volt, odaszaladtam a mamához és a nyakába borultam és nagyon elkezdtem sírni.
Nagymamám ennyit mondott:
Kislányom ne sírj, én vinnélek magammal, de a Zoli......és durr egy nagy dörgésre ébredtem fel....
nem tudtam a Zolit hova tenni, sőt még ezt a "sok" jelenetű álmom sem.
Anyukám 10 óra fele telefonált, és sírt.
Meghalt hajnalba nagyim unokatestvére az Irennéni, akit a nagyim testvéreként szeretett. Kirázott a hideg és eszembe jutott a hajnali álmom, hogy ÉN láttam...
Nagyon jó kapcsolatom volt Vele, mindig kérdezett és szinte unokájaként szeretett...
Még nem tudtam felfogni mi történt..
soha nem álmodtam vele, sőt az agyamban sem volt mostanában hogy mi lehet vele...
Ez nem visszatérő álom volt...
Szomorú vagyok, mert gyászol a szívem, elveszítettem még egy nagy lelket...:-(