Mit jelent számodra a szabadság?
A mai egész földi társadalom a test és az egó általi szabadságra épült. Elfogadjuk a test, elme, egó létezését, de csak ezen emberi részek szabadságát elégítjük ki. Ezekre épült a mai "civilizációnk".
Materiális dolgokat találtunk ki ezek kielégítésére és be kell látnunk, hogy minden igyekezetünk merő kudarc! Hiába az ipari forradalom, hiába a világ összes materiális kincse, hatalom, kényelem, hiába hajszoljuk a szexet vég nélkül, hiába drogozunk, hiába alkoholizálunk..., mégsem vagyunk igazán sem boldogok, sem szabadok. Miért?
Mert rossz helyen keressük! Mindenki érzi és ha csak saját maga számára is vallja be, hogy valami nincs rendjén a világgal, már ez a kezdet. Minek a kezdete? Hát a keresésnek.
Ezért vagyunk, élünk, ez az élet egyetlen célja... maga az utazás-keresés.
Legtöbbünk ezt még nem érti, de idővel ha lecsupaszítja magát, az embert rájön mindenkinek ez a célja és egyetlen egységes cél ez. Szóval az ember egyáltalán nem gondol, nem törődik, és nem is vesz tudomást a Lélek létezéséről.
A harmónia mely a boldogsághoz vezet nincs meg. Kielégítünk mindent és közben elnyomjuk, megnyomorítjuk Lelkünk.
A harmóniánknak a test+elme+Lélek kielégítését nevezzük. Rendben van, hogy kielégítjük testünk, elménk, egónk, de az igazi boldogsághoz kellő harmóniát így soha nem érjük el! Engedjük szabadon megnyomorított Lelkünk! Ekkor leszünk csak igazán szabadok.
A materialista társadalmunk nemhogy szabadságot adna, de megláncol az újabb és újabb élvezetekkel.
Az igazi szabadságot nem a mások feletti hatalom adja meg, hanem a magad feletti hatalom.
Hogy hogyan kell ezt működtetni? Na pont erre szeretnék javaslatokat. Milyen a LÉLEK általi szabadság, mely megadja az ember IGAZI szabadságérzetét?
Hozzászólások
52 hozzászólásKifejtenéd mit értesz ezen:kitőrni az Egó rémuralmából?
Én magában a megvilágosodásban látom az egyedüli utat az Egótól megszabadulás felé. Számomra a megvilágosodás annyit tesz: hogy végérvényesen lehull szemem elől a fátyol, ami az elválasztódotság illúzióját (magát a hamis énképet, mint Egót) fentartja.
Mivel ekkor ébredünk Tudatára, hogy mi egyszerre vagyunk a nagy Egy és a végtelen semmi (Nírváná). Az Egó számomra is egy "bolond", aki retteg ettől az ellobbanástól, magától a Haláltól. Halál viszont csakis az ő számára létezik, nem pedig az Igaz Valónk számára. Olyan ez, mintha én egy bábut tartanék a kezemben, és azt játszanám, hogy én magam vagyok a bábu. Sőt, el is hinném, hogy én nem a bábut tartó kézzel vagyok azonos (el is felejteném), hanem magával a bábuval. Rettegnék, hogy elszakad a drót, amin csüngök. A megvilágosodás pillanatában viszont elillan, semmivé lesz a bábu is, és a drót is. És maradok Én.
Te hogyan látod ezt? Akkor most hogy is állsz az Egóval? Ha "el akarod űzni", Te hogyan tennéd? Ha viszont nem, akkor mit szeretnél?
Nem kell mindenki "céljának" lennie a megvilágosodás. Jól van az úgy, ha valaki inkább szebb, jobb, tartalmasabb életre vágyik. Csak ahhoz kell egy bizonyos tudatosság, a dolgok meglátása. Ez viszont a megvilágosodás felé vezet. Hisz előbb-utóbb, mind odajutunk.
Vannak akik csak szeretnének jól élni.
Vannak, akik csak megvilágosodni szeretnének, kilépni a létkerékből.
És vannak, akik már megvilágosodva erre az útra tanítanak.
A módszer mindegyik esetben ugyan az. Mégha nem is meditációnak nevezzük. Hívjuk magyarul: Figyelem.
Hiszen, ha csak jól akarsz élni, akkor is általában a figyelmed kell első lépésben ráfordítani azokra a dolgokra, amik zavarnak, vagy akadályként megoldásra várnak.
Figyelem kell az elmélyült meditáció lépéseiben is.
A figyelem után jön a dolgok befogadása, mikor egyé vállsz a figyelem tárgyával, szó szerint megszűnsz különálló egyednek lenni. Ez szüli meg a tapasztalatot, ebből lesz a Tudás, a Hit, a Bizonyosság. Így jön létre a tudatosság.
Bár ez is csak az én szemszögem, kérlek, írd meg Te mit gondolsz? Hogyan látod ezeket a dolgokat?
Ölellek,
Anita
Ezt nem én mondtam,hogy "kitörni az egó rémuralmából"-ezt a Sok számos Hajni mondta.Az én véleményem,hogy az egótol nem szabadulunk.Egy bizonyos idövel nagyon rafinállt módon állandóan visszatér.
De itt nem hiszem,hogy az EGÓ értelmezésén kéne lovagolnunk.
Tök mindegy ki hogyan látja az egót,FŐ,hogy abban egyetértünk,hogy nagyon károsan befolyásolja életminőségünk.
Szerintem nem helyénvaló a kettőt,mármint a megvilágosodást és a tudatosságot egy kalap alá venni.
Tény,hogy a megvilágosodott emberek tudatosak.
De az,hogy valaki tudatosan tanul,dolgozik még nem nagy megvilágosodás.
De minden ember igyekszik tudatos lenni,de nem minden ember akar megvilágosodni.
Szerintem nem kéne a megvilágosodáson lovagolnunk,igyekezzünk minnél inkább tudatosak lenni,anélkül,hogy tudnánk a megvilágosodás szó létezéséröl.
Igazad van, nem kell ezen lovagolni.
A tudatosodást illetően is.
Én csak szerettem volna tudni,Te hogy látod a gyakorlati részét, a "megoldást"..
De le is írtad a végén mit is gondolsz, bevallom, tetszik. A szó létezés része nekem ennyit jelentett: ne görcsölj azon, hogy megvilágosodj, az eleje meg: csak tedd a dolgod. Így helyes.
De én sem erőszakoltam, hogy legyetek megvilágosodva, csak leírtam, nekem mi a vágyam/akaratom, mit is gondolok. Sőt, le is írtam, mindegy ki mit akar, az úgy van jól.
Köszönöm, hogy írtál,
Ölellek,
Buddhanita :)
Köszi a kérdést.
A szabadság szellemi tulajdonság (te lelkinek nevezed, de ez csak szóhasználati kérdés). Ezért harmonikus. Valami olyasmi, ami folyamatos változásban van a többi dolog függvényében, de közben valóságában mégis állandó. Pont olyan, mint maga a Világegyetem a változó rétegeivel és az állandó, Mindent átható Tudat örökkévaló erejével. Csepp a tengerben.
Hogy hogyan lehet működtetni?
Nemrégiben felismertem, hogy a szeretet olyan, mint a konszenzus. Nem adja fel önmagát, mert akkor nem szeretné magát, de alkalmazkodik a környezetéhez. Nyitottan hallgat meg és figyel másokat, és kész változtatni, alternatívákban gondolkodni. Belülről változik. Így létrejöhet az a megoldás, amelyben mindenki jól érzi magát, mert kiteljesedhet a tetteiben, ugyanakkor az önmaga megélésével szolgál közös célokat. Ez a valódi egység, közösség.
A szabadság kérdése hasonló. Elsősorban mindenki maga felelős a belső szabadsága megnyerésében. Amíg szorongás van benned, félelem, gyűlölet, harag, amíg tudat-alatt, vagy máshogy kivetíted a problémáid, mást, másokat vádolsz, nem lehetsz szabad. Nem birtokolhatod az érzést, hogy magad alakítod a sorsod, hogy tudod, ki vagy, vállalhatod magad, és erőt nyerhetsz megteremteni mindazt, amire szükséged van. Az érzelmeink és gondolataink tudatos kezelése, önmagunk felvállalása és a felelősség mindezekért a valódi belső szabadság. Az utunk tisztán-látásának képessége.
De a tisztán látás önmagában nem elég. Mint ahogy az autós útját keresztezheti egy gyalogos a zebrán, a mi életútjaink, gondolati és érzelmi meghatározottságunk is keresztezik egymást. Ilyenkor már csak a szeretet képessége, és az önmagunkra és a másokra fordított éber figyelem, és tudatosság segít, hogy szabadságunk ne öntörvényűség legyen, szabadosság, hanem létrejöhessen az a bizonyos említett konszenzus.
Ehhez azonban rendelkezni kell az alázat és az elfogadás képességével (pontosabban megélni), mert ez helyez el minket az Univerzumban arra a helyre, amelyre születtünk, amely egységben van mindenki más útjával, és amelyet csak a tudatosságunk és a szívünk által látunk. Amelyben megélhetjük a szabadságunkat, önmagunkat, és közben harmonikusan beleolvadunk a Mindenség Végtelen táncában.
Az alázat kulcsa a tudás, hogy a Mindenségben minden eleve tökéletes rendben zajlik, hogy minden ami az életünk része, nem véletlenül van jelen, és hiába menekülünk a feladat elől, amit jelenlétével ránk ró, éppen a megoldás megtalálásával, az alázat gyakorlásával, a szeretet megélésével oldjuk a nehézségeket, és tanítjuk magunkat a szeretet megélésére, arra a szabadságra, amely nekünk, és a körülöttünk élőknek is megadja a lehetőséget a szabadság megélésére.
A szabadság önmagunk vagyunk, önmagunk megélése a szeretetben, mert más szabadságára is tekintettel van.
Belső szabadság nélkül nem tudunk harmóniát teremteni nagyobb körben, de éppen a nagyobb kör, a körülöttünk létező dolgok azok, amelyek az alázat gyakorlása segítségével hozzásegítenek bennünket a tiszta szabadságunk megéléséhez. Ez gy oda-vissza ható folyamat. Úgy működik, ahogy maga a Mindenség. A szeretet.
A tisztánlátó útját a harmóniához, a bölcsesség elnyeréséhez, amely a szeretet, a Csillagszemű juhász című magyar mese jól szimbolizálja. A juhász látó, aki már eleve nem bonyolódik bele az öntelt király megfélemlítő drámájába, mert már rég eljutott arra a tudatszintre, hogy ezt felismerte, sőt, egyenesen a királylány kezét kéri cserébe azért, hogy teljesítse a király parancsát. Már lát, és tud, megőrzi a belső szabadságát, tudván, hogy még a halállal is szembe kell néznie! De tudja, hogy a következő szintre, a szeretet szintjére, a bölcsesség elnyeréséhez éppen ez, a bizony, rögös út vezet. Félelmeink legyőzése, az újabb és újabb kihívásokban, majd a csábítások, az ösztönerők legyőzése (katlanok, a kaszákkal teli kút, az arany-, és gyémánterdő, amit a király oda-ígér neki...), még a halálé is. Ismerős a király alakja? Valaki bennünk, aki MINDENT ELKÖVET HOGY LETÉRJÜNK A RÖGÖS ÚTRÓL. Ő az összes félelmünk, az összes vágyunk, amely hamis, és a tisztán-látás, bátorság, önuralom, türelem, béke, tudatosság, és ravaszság (nem véletlenül van ez a minőség is annyit jelen a magyar népmesékben) szellemi erőkkel legyőzhető. EGO-BÁCSI: :) A győzelem a szabadság.
Feladatainkat életünk tárja elénk, amely azonban végső soron csak saját belső erőink szolgálatba, a szeretet szolgálatába állításáról szól. És az út végén elnyerjük a királylányt, az arany koronával, mely a bölcsesség szimbóluma minden magyar népmesében. (Az Óegyiptomi vallás beavatottjai először az arany kígyó (bölcs gyógyító) koronát kapták meg, a teljes beavatás után. Ezután váltak papokká, papnőkké. )
Belső szabadságunk megteremtése a feltétele annak, hogy az életünkben és az életünk helyének megtalálásában, a Mindenségben is valódi szabadságot nyerjünk.
Namaszte
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de nem is akarok belefolyni a vitátokba.... helyette olvasok egy fantasztikus könyvet: Anthony de Mello: A szív ébredése
Annyira ébresztőek, frissítőek a szavai, apró kedves történetei:
"Még a szabadság után való sóvárgás is kötelék. Igazán csak akkor leszel szabad, ha már az sem érdekel, hogy szabad vagy-e vagy sem.
Csak a megelégedettek szabadok."
A hitvitáról pedig ennyit:
"Plutarkhosz meséli a következőt:
Diogenész éppen egy rakás emberi csontot nézegetett figyelmesen, amikor Nagy Sándor rátalált.
- Mit keresel? - kérdezte Nagy Sándor.
- Valamit, amit nem találok - válaszolta a filozófus.
- És mi az?
- A különbséget az apád csontjai és rabszolgái csontjai között.
A következőket is éppoly nehéz megkülönböztetni: a katolikusok csontjait a protestánsokétól, a hinduk csontjait a muzulmánokétól, az arabokét az izraeliektől, és az oroszok csontjait az amerikaiakétól.
A megvilágosult még akkor sem látja a különbséget, ha a csontok húsba vannak öltöztetve."
Szeretettel küldöm és ajánlom mindnyájatoknak!
Köszönöm Kisrikka!
Végre nemcsak én próbálom terjeszteni, de Mello szellemiségét.
Valóban frissítően hatnak, hathatnának a szavai, de sokan nem veszik észre "az apró kedves történetek" mögött rejlő, a szavakon túli tanítást.
"A szív ébredése "bevezetője:
"Nagy titok, hogy bár az emberi szív arra az Igazságra vágyik, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis a gyűlölet és félelem az emberek első reakciója erre az Igazságra. Ezért aztán az emberiség nagy lelki tanítói, mint pl. Buddha és Jézus, olyan eszközhöz folyamodtak, amivel "kijátszották" hallgatóik ellenállását. Ez az eszköz pedig a történet. Tudták, hogy a legelbűvölőbb szavak így hangzanak: "Egyszer volt, hol nem volt..." Tudták, hogy az igazságot visszautasítjuk, de képtelenek vagyunk ellenállni egy rövid kis történetnek, mesének. Vyasa, a Mahábhárata szerzője mondja: ha figyelmesen meghallgatsz egy történetet, biztosan nem maradsz a régi. Mert a történet befurakodik a szívedbe, s ledönt minden akadályt, amely gátolt az istenihez vezető úton. Ha csak felüdülés végett olvasod is e könyv történeteit, nincs rá garancia, hogy egy kis elbeszélés át ne jusson védősáncaidon. Ott robban, ahol a legkevésbé számítasz rá. Én figyelmeztettelek!
Ha eléggé vakmerő vagy ahhoz, hogy a megvilágosodást keresd, a következőket ajánlom:
A) Hordozz magadban egy történetet, hogy ráérő pillanataidban elgondolkodhass rajta. Ez lehetővé teszi, hogy a tudatalattidra hasson, és felfedje rejtett értelmét. Meg fogsz lepődni, hogy milyen váratlanul, a legszükségesebb pillanatban világít meg egy helyzetet, s hoz el számodra felismerést, belső gyógyulást. Ráébredsz majd, hogy ha megadod magad ezeknek a történeteknek, akkor a Megvilágosodásnak azon a kurzusán veszel részt, amelyhez nincs szükség más gurura, mint saját magad.
B) Mindegyik történet az igazság megnyilatkozása, s az Igazság, ha nagy betűvel írják, rólad szól. Hogy minderről megbizonyosodj, minden alkalommal, amikor elolvasol egy történetet, céltudatosan kutasd, hogy ezáltal egyre jobban megértsd önmagadat. Olvasd úgy, mint egy orvosi könyvet, szembesülj a betegség tüneteivel önmagadban. Tehát ne úgy olvasd, mint egy pszichológiai könyvet, melyet lapozgatva azon töprengsz, hogy barátaid melyik típusba tartoznak. Ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, hogy másokról fedezz fel valamit, a történetek téged károsítanak meg.
.
Földünk valójában egész másmilyen lenne, ha a tudósok és ideológusok, akár vallásosak, akár nem, ugyanolyan szenvedéllyel viseltetnének az önismeret iránt, mint amit a dogmák és elméletek iránt tanúsítanak."
(de Mello)
Üdv: Kuruc
ui: az első idézeted már a "tanulság". Magát a történetet is érdemes idézni, szerintem van egyéb üzenete is.
Örülök hogy mások is ismerik Őt! De képtelen vagyok csak egy történetet hordozni magamban... mindig az aktuális helyzethez villan fel egy-egy. Viszont valóban EGY volt az ami nagyon kinyitotta a szemem, bár 2 nap alatt új EGY-em lett!:) ami szintén egy "tanulság":
"Az emberi lét tökéletesen megtestesül abban a szerencsétlen részegben, aki éjjel kint áll az utcán, veri a kerítést, és közben azt kiabálja:
- Engedjenek ki!"
Az első történetet szándékosan hagytam ki, mert túl hosszú lett volna a bejegyzés. :) de pótolom, hátha érdekel valakit:
"A tanítvány hűségesen küldte havonta lelki fejlődéséről beszámolóját a mesternek. Először ezt írta:
- Érzem, hogy kitágult a tudatom, és megtapasztaltam a világegyetemmel való egységemet.
A mester ránézett a papírra, és eldobta. A következő hónapban ezt írta:
- Végre felfedeztem, hogy az isteni ott van minden dologban.
A mester elégedetlennek tűnt.
Harmadik levelében a tanítvány lelkesen magyarázta:
- Az Egy és a sok misztériuma megnyílt csodálkozó tekintetem előtt.
A mester ásított.
A következő levél ezt mondta:
- Senki sem születik, senki sem él, és senki sem hal meg, mert az "én" nem létezik.
A mester kétségbeesésében égnek emelte kezeit. Azután elmúlt egy hónap, el kettő, majd öt, végül egy egész év. A mester ekkor úgy vélte, itt az ideje, hogy emlékeztesse tanítványát kötelességére, hogy lelki fejlődéséről beszámolót írjon. A tanítvány azonban csak ennyit írt vissza:
- Kit érdekel?
Amikor a mester elolvasta ezeket a szavakat, megelégedettség ömlött el az arcán, majd így szólt:
- Hála Istennek, végre megtalálta!"
A Szív ébredése nekem is megvan... Jó, és jók a történetek... Ha valaki szeretné, dob egy mailt és csatolom. :)
Érezhetem...
bármikor...
bárhol.....ha,
....ha,
...hahahaHAAAAAA!
Ha észreveszem, hogy nincs HA : )
rajtam múlik, AKAROK-E még Valakibe, Valamibe kapaszkodni, vagy.....
elengedek mindent, és hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.....,
mert bármi jöhet...bármikor....
de hagyom, hadd jöjjön....
a figyelem már nem azon lesz, mi fog történni, ki lesz velem, stb.
a figyelem A BELSŐ SZABADSÁGON lesz,
egyszerűen érzem...érzem most! a szabadságot!
Elképzelni, érezni...megteremteni...és élvezni!
Nem kell keresni...,
mások előtt bizonygatni,
kiérdemelni...stb.
Ezeket a gondolatokat is el kell engedni és.......érezni kell, most!
Persze, lehet hogy még fontosabb nekünk a HA...
még elhisszük, hogy valami fontosabb a szabadságnál...ezért azt a valamit hajkurásszuk.
Mi a fontosabb?
Valami.....vagy....
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szabadság : hogy élvezhetem a világot .
Szabadság : az a tudat , hogy minden a legjobb . ( és ha nem ihletetten piszkálok bele , akkor csak ronthatok , de mivel minden a legjobb , így fölösleges is bele piszkálnom . )
Szabadság : hogy nem kell félnem . Átélhetem a pillanatot , de annak múltjára és lehetséges jövőire nem kell sem akarattal , sem aggodalommal reagálnom . Látom színét visszáját és összemérve már semmi sem totális .
Szabadság : amikor a vágy már nem perzsel , csak lágyan körülölel , és kérés nélkül is kapok .
Szabadság : amikor az elkerülhetetlen már nem az iszonyat , hanem a kíváncsiság tárgya .
Üdvözlettel : felacso
Ez tetszik és egyet értek vele!
Az utolsó állításod , amit írsz , azt éltem meg a legnehezebben,
egyszerűen nem hittem , hogy így is nézhetek a jövőbe...
Köszi !
ÚÁ
Nagyon szépen írtad!
Jó volt olvasni!
Üdv.!
Dori
A Szellem, vagy Isteni Tudatrész, amikor az anyagba ereszkedik, önként lemond a szabadságáról, és számtalan létformába korlátozza magát. Ez a legszentebb áldozathozatal, amiről beszélhetünk.
Minden létforma csak a saját korlátain belül lehet tökéletes és viszonylag szabad - e korlátok felismerésével és tudatos elfogadásával. Így az Isteni tökéletességet és Szabadságot csak a sokszínűség összessége és tökéletes együttműködése adhatná vissza a fizikai síkon, ha a forrásától elszakadt, önképének illúziójában élő, lassan fejlődő emberi tudat felnő idáig.
Saját létformámban a lehető legnagyobb szabadságfokot a korlátaim elfogadásával és akkor érhetem el, ha képessé válok a Felsőbb Énemmel kapcsolatba lépni, azt folyamatosan fenntartani, és az ő irányításával, tudatosságában élni az életem. Vagyis megszabadulok a kis egóm által begyűjtött azonosulásoktól testi, érzelmi és gondolati szinten egyaránt. Amint ebből az állapotból kiesek, már nem lehetek annyira sem szabad.
És akkor még itt vannak a sorsom és a kitermelt karmám korlátai: a karmikus feladatok és a hozzárendelt emberi kapcsolatok hálója, amelyek valamilyen irányba kényszerítenek. Erre ugyanaz érvényes - növekszik a szabadságfokom, ha felismerem ezt az irányt és a feladataimat, és önként megyek arra, vállalom azokat... Ekkor talán már kevesebb friss karmát teremtek, ami egyszer majd újra korlátozhat, és így lassan elfogy...
De akkor már meg sem kell újra születnem...:))
Kihagytam valamit?
Korlátaimból kitekintve, szeretettel: hermess
Én nem nagyon értek a karmához,azt se tudom milyen az enyém.És még sok mindenhez nemértek és sok mindent nem tudok.De nem is törekszem 1000rel mindent megtudni.Hagyok másnak böven felfedezni valót.
Nem csak szépnek,nagyon valóságosnak tünik amit irsz,ezt neked kell érezni,hogy helyes e.
Sajnos nem tudok veled erröl csevegni.
... aztán ki-ki veszi-viszi belőle, amire szüksége van...:) Vagy az is kiderülhet valamiről, hogy még sincs úgy, ahogyan tudtam, s akkor korrigálható. Mindenképpen jó dolog megosztani.
Én sem tartok még ott, hogy lássam a saját karmámat. Az én fajtámnál a tudás rendszerint előre szalad, s a tapasztalás néha utoléri. Kegyetlenül. A gond akkor áll elő, amikor az ember azt hiszi, hogy ha majd nagyon spiró lesz, akkor milyen könnyű lesz az élete...
Nagyon gyorsan jön a lehetőség, hogy megmutassa, hogyan működik, amit már megértett az ember. Le kell vizsgázni belőle. Néha kiderül, hogy amíg kevesebbet tudtam, addig azon a szűkebb szinten kiszámíthatóbb volt az életem. Ezért aztán még tovább kutakodsz, hogy vajon miért...
Cca. két év alatt annyi tökönrúgás ért, hogy kíváncsi lettem, mi a fenét követhettem el az előző életemben, vagy mit csinálok rosszul, hiszen abban biztos voltam, hogy rosszabb, önzőbb ember nem lettem. Minél többet ért meg valaki, annál inkább felszínre úsznak a meg nem oldott, elsüllyesztett élmények, stresszek, minták és karmikus hatások. S egy ideig nem lehet tudni, hogy valamit rosszul csináltál-e, vagy csak kispadra vagy ültetve...
De így megy ez valahogy, gondolom nagyjából mindenkinél... aki a megértés útját járja. Míg el nem engedjük az egészet, hogy csak legyünk... mert nálunk a megértésből jön az elfogadás, és a hit. Ha nem jön, akkor baj van.
A másik úton előbb van hit, az önátadás, és csak utána a megértés, ha jön egyáltalán. Mert vagy nincs rá szükség, vagy fanatikus lesz valaki.
De végül minden út összefut a célegyenesben... a belépés előtt...
Üdv: hermess
Nagyon tetszett amiket írsz... nálam is épp így működnek a dolgok. És örülök h valaki talán megérti ezeket a "mellékhatásokat".
Azt viszont észrevettem, hogy mintha a megértés és az odaadás útját EGYÜTT járnám, ami elég észbontó... de így van.
Zenészként, és nőként (ilyen nőként) mindig is ezt gyakoroltam, és e mellett azonban mindig élt bennem a megértés vágya...
Szerinted hogyan lehet ezeket összeegyeztetni?
Namaszte
párhuzamosan haladni. Valószínűleg nálad már egymásba futottak a különböző életekben talán külön-külön is megjárt utak... Ez most már mindegy a számodra, de ettől még nem lehet/lehetett könnyebb Neked most egyszerre mindkettőben fejlődni. Azt hiszem célegyenesben járhatsz...
Nagy szimpátiával és érdeklődéssel olvasgatom az írásaidat - én még nem tartok ott, ahol Te. Én még nem tudok az agyalásról lemondani... De tudom, hogy mi következik/het ezután, mert elég sokat tanulmányoztam a tudatfejlődés szintjeit. Ezért nagyon érdekes olvasnom a megéléseidet...
A megértésből következő hit és önátadás szerintem sokkal stabilabb, mint a csak hiten alapuló "visszatérés", mert ha egy előbbi esik ki az elért Egységérzet állapotából, akkor képes megkeresni és megérteni a hibáit. Míg a másik esetben visszaeshet a fanatizmus, a kirekesztés, a gyűlölet állapotába, hiszen soha nem járt a másság elfogadása, megértése szintjén - átugrotta azt.
Szívemből kívánok Neked most már könnyebb utat, s hogy legyen erőd másokat is segíteni!
Namaszte
Nem hagytál ki semmit!
Amit hozzátennék:nem tudsz kiesni ebből az állapotból,
mert nem Te tartod fenn...
A kegyelem tart meg !Ha ezt megérted és mered meglépni
HITBEN a RÁ hagyatkozást / felsőbb " én " ahogy te nevezed /
valóban már nem kell újra születned.Ez pontosan így van....
Mert nem teremtesz többé más utat / karmát /, hanem Vele
az Ő Örök Terve szerint élsz, MÁR ITT a földön is.
ÚÁ
Számomra azt jelenti, hogy SZADAD vagyok, nembefolyásol semmi, sem vétkek, fájdalmak, érzések, sem vágyak stb.
Szabad a LELKEM, az egységben létezem és élem.
Hát ez életem célja!
Nekem szűkre szabott ez a szabadság fogalom.
Nem pusztán a földi egónk szabad, hanem a lelkünk is itt a szabadság univerzumában. Sőt a teljes tudatunk szabad, a lelkünk szabad, leszületésünk előtt lehetőségünk van szabadon döntenünk minden dolgunk felől. Nem mindenki hozza meg ezt a döntést, egyben nincs szabad döntésünk, fejlődnünk kell. De ez a létező alaptermészete, nem pedig kötelezettség.
A lélek típusú tudatformák fejlődésének egyik tere a földi inkarnációs, korábban karmikus kör. Ez szabadon vállalt kötelmeket jelentett, nincs senki, aki ítéletet mond feletted. A szabadság totális.
A kötéseket, kötelmeket, irányításokat szabadon fogadtuk el.
Nem csak földi egónk van, hanem spirituális egónk is van. Olvassátok csak az oldalt, igen számos formában megnyilvánul a sirituális egó.
A szabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek kötelezettségeink. Csak annyit jelent, hogy mi magunk választjuk meg kötelezettségeinket, jelöljük ki határainkat, rajzoljuk meg egónkat és formázzuk lelkünket.
Köszönet a szabadságért!
Köszönet Mindenkinek, aki lehetővé tette.
Köszönöm!
Olvastam a kommenteket és egyálltalán nem találtam
téma jellegünek-mert a kérdés az,hogy mi a szabad-
ság?-és inkább vallásos köritést kapott a szabadság fo-
galma és mivel az a"trendi"letámadva a biblia,pedig ér-
dekes dolgok vannak a bibliába...
-Minden szabad nékem,de nem minden használ;minden
szabad nékem,de nem minden épit.IKor.10,23.
-Az Úr pedig a Lélek;és a hol az Úrnak Lelke,ott a sza-
badság.IIKor.3,17.-érdemes ezen elgondolkodni......
Függetlenséget a világ elvárásaitól. Függetlenséget az ennek hatására bennem kialakult hamis elvárásoktól és ábrándoktól.
Függetlenséget az érzelmi libikókától, az érzelmektől való teljes megfosztottság nélkül.
Álmodtam. Álmomban egy gyönyörű, kreatív tündérvilágban éltem. Álmom vége felé kinéztem egy ablakon. Ott volt a való világ, minden nehézségével. (Akkor a szépségeit nemigen láttam. :)
Azt mondtam: nem akarok kimenni!
Akkor egy hang válaszolt: Te? Aki percekig bámul egy fát és mosolyog a napsütésben (halkan éreztem még a kaján gondolatot, hogy "mindezt a Körút közepén akár...:)))
Nagyon ritkán emlékszem az álmaimra...