Képességek, ha nincsenek... ?
Ha valóban úgy van, ahogyan többetektől is olvastam, hogy magunk választjuk, azt, ahová születünk, akkor szerintetek miért dönthet bárki is amellett, hogy az életét valamilyen fogyatékkal éli le? Vagy mi lehet az, amit így megtanulhat?
Ha a tudatosság, és a belső látás, megvilágosodás a cél, erre hogyan lehet képes pl. egy értelmileg sérült ember, akinek sajnos néha még a szabad akarata sem áll rendelkezésre az életéhez.
Nem kétkedés, csupán szakmai ártalom, hogy pont ez jutott az eszembe.
Kíváncsi lennék a véleményetekre!
Elnézést kérek mindenkitől, javítottam a címet, mert helyesebb így. Szükségletek azok VANNAK, csak épp kielégítve, vagy épp nem.
Hozzászólások
31 hozzászólásSzia! Ez érdekes dolog, nekem csak akkor/addig jutott eszembe, mikor a szemem előtt volt -hosszú úton előttem ült-, egy felnőtt férfi az anyjával, és a férfi úgy viselkedett mint egy kisgyerek. Plusz állandóan - ahogy legyeket szokás- elhajtott a fejéről, arca elől Valamiket. Akkor egész úton ezen törtem a fejem, hogy miért lehet ez?... és hogy vajon ő mit lát, amit elkerget...? mit hall amin nevet?...arra jutottam hogy valószínűleg a karmikus kiegyenlítődés az oka. És azoknak is akik velük élnek, gondozzák őket, a szüleiknek. Valamilyen törlesztés. Ahogy minden:) (bár addig nem jutottam el, mert ennyivel megelégedtem, hogy mi a helyzet azokkal, akik speciális otthonokban foglalkoznak sok sérülttel...)
A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy el se tudjuk képzelni milyen lehet nekik. (Az értelmi sérültekre gondolok, nem a testi fogyatékkal élőkre) Hiszen tudjuk, hogy a vakok hallása-tapintása fejlettebb. Szóval ahol becsukódik egy ajtó ott kinyílik egy másik. (Sőt, olyan született vakról is tudok, aki fest. Tökéletes színekkel. És rajzol. Perspektivikusan. Hoppá!) Tehát biztos vagyok benne, hogy valahol megkapják azt a többletet, és ők így Egészek. A testi sérültekről pedig az alázat jutott eszembe... meg az elfogadás...
Tehát, összességében ők ezáltal, ezek megtapasztalásával jutnak közelebb a megvilágosodáshoz. Elvégre az oda vezető út nem versenyfutás... :)
Mindenki ismeri a törvényt, hogy ha egy feladat elől kitérünk, és nem oldjuk meg, akkor azt később, keményebb formában kapjuk vissza...
A fogyatékok, a legkeményebb formák...
Egyetértek Szürkével!
Nem gondolom, hogy akik szellemileg fogyatékosok azok semmit sem fognak fel a világból. Az érzelmi világuk elég gazdag. Lehet, hogy pont azért nem kaptak elég értelmet, hogy "csak" az érzelmeikkel éljenek. Végre vegyék észre az érzelmeiket, és égjen beléjük ez a működési mód a következő életükre, amikor is integrálhatják magukba mind a két részt.
A végletek arra jók, hogy visszazökkentsenek. Nem lehet mindig csak a bal lábunkkal lépni ha haladni akarunk.
Üdv.:
Mackó
Mi az,hogy fogyaték?????????
Nem értem ki szemében az? A normális társadalom szerint?
Mert ők kevesebben vannak másként máshogyan viselkednek mint a norma?
Akkor ők fogyatékosok??
Ezt visszájára is fordíthatjuk azok az emberek akiket mi fogyatékosoknak nevezzünk,ők tekinthetnek minket annak és magukat pedig normálisnak.
Ők mások,másként viselkednek másként éreznek,más a tanulni valójuk.
Nem fogyatékosok!!!
Sőt hihetetlen nagy tanítást vissznek végbe az életük során.....
A fiam integrált oviba jár ami azt jelenti,van a csoportjába pár "más" gyerek.
Mikor mentem a fiamért és volt ídőm el néztem azokat a gyerekeket.
Nem az jutott eszembe milyen rohadt egy előző életük lehet,hanem az mekkora és milyen bölcs lélek lehet az aki ilyet be vállal.
Szerintem erre nem akárki képes.
Bennem nagyon nagy tiszteletet váltott ki,mind feléjük,mind a szüleik felé.
Ebbe az oviba ők nem fogyatékosok,hanem ők is normálisak lehetnek.
Nem ők a fogyatékosak meg betegek hanem a társadalom akik szerint azok.
Én nem nevezném fogyatékosnak azt akire a korlátozott elmével rendelkező emberiség rá nyomta ezt a bélyeget.
Ők külön állóak,különlegesek és eszméletlen sokat tanulhatunk tőlük.
Mit taníthat egy "ilyen ember"?Igaz és tiszta szeretet,Ők tiszta szívből és lényükből léteznek.
Nem akarnak és nem is tudnak megfelelni a társadalomnak.
Megtaníthatnak bennünket az együttérzésre,szeretetre,törödésre és odafigyelésre.
De szerintem ők tanítják a legnagyobbat az ELFOGADÁST.
Szia Bea!
Szerined az az elfogadás tudatos, amit az "ilyen emberek" tanítanak nekünk? (tehát egy meglévő képesség, amit a lélek kifejlesztett magában, és vállalja minden körülmény között, akármekkora fájdalommal is jár?)
A pici gyerekektől is nagyon sokat lehet tanulni, de ahogy növekednek, ez a szeretet "foszladozni kezd". Tehát igazából nem birtokolják azt a "tudást".
Ha egy "ilyen ember" hirtelen kapna olyan értelmi képességet, mint az átlag, akkor is olyan elfogadó lenne?
Üdv.:
Mackó
Szia mackó:-))
Ne haragudj, nem tudok válaszolni a kérdésedre. Nem állítok semmit se biztosan, az érzéseimre és az ösztöneimre hallgatok.
Amik azt súgják nekem ez nem betegség, nem fogyatékosság. /De lehet tévedek/
Az emberek megszokták, hogy mindent címkéznek és minősítenek. Nem nevezném fogyatéknak azt aki el üt az átlagtól. Én egy állapotnak nevezném.
A lélek folyamatos fejlődésen megy keresztül az inkarnációi során. Rengeteg minőséget képes így megtapasztalni.
És ezáltal fejlődik. Mi ezt itt emberként egy borzasztó nagy szörnyűségnek tekintjük. De ne felejtsük el az emberi elme elég korlátozott és kis térbe mozog. Amikor a lélek ki választja ezt a feladatot túl van a fizikai síkon.
Szerintem tudja mit vállal.
Lehet szolgálatot teljesít, lehet karmát egyenlít ki. Mindenféleképpen egy elég nagy lehetőséget biztosít a fejlődésre a környezet számára is. Arról nem beszélve, hogy ők függ, persze milyen fajta sérülésről beszélünk .Olyan tudatállapotokba mozognak amiben nagyon nagy spirituális élményeket megélnek.Pl Autista.
Nem látunk beléjük (legtöbben legalábbis csak találgatni tudunk, mint ahogy itt is látszik :P), nem tudhatjuk mi minden zajlik le bennük, amiről nem beszélnek.
Én úgy tartom, hogy mikor a lélek testet ölt, az elvégzendő feladathoz pontosan a szükséges és elégséges feltételekkel ruházza fel magát. Ezért nincsenek rossz tulajdonságaink, mert amit annak tartunk, arra szükségünk van. Akár úgy, hogy megtanuljuk letenni őket.
Összekapcsolva egy előző témával, azt látom, hogy az ilyen gyerekek szülei legtöbb esetben arról számolnak be, hogy a gyerekeik által tanulják-tapasztalják meg a Valódi Feltétlen Szeretetet :)
pár hete a nők lapjában olvastam egy nőről, aki 5 down kóros kisgyereket fogadott örökbe (a maga egészségesei mellé!) Gyönyörű cikk volt... csak ajánlani tudom!
Ha egy "ilyen ember" hirtelen kapna olyan értelmi képességet, mint az átlag, akkor is olyan elfogadó lenne?
A környezetét tanítja elfogadásra,a létével.
Én így értettem.Nem az ő elfogadására gondoltam.
Kedves Beatrix!
Valóban el kell fogadni őket, de azt is, hogy ennek bizony ez a neve.
Fogyaték = képességek teljes, vagy részleges hiánya, ami fejlődési, születési, stb rendellenességek, de akár egy baleset következtében is létre jöhet.
Ha hallottál Maslow-ról, ő egy piramissal ábrázolja a különböző szinteket. Legalsó szinten vannak azok az alap képességek, mint pl. evés, ivás, alvás, ürítés, ... az érzelmek, a beszéd csak a következő szinten jelennek meg. Vagyis, amikor fogyatékról beszélünk, az nem hátrányos megkülönböztetés, vagy előítélet, csak egy állapot jellemzése.
Ahol vannak érzelmek, már tanulási folyamat is van bizonyos szinten. Ők olyanok számomra mint a nagy gyerekek, imádom őket, elfogadom az állapotukat, és szeretek velük dolgozni, ezt másképp nem is lehet csinálni. Szerintem. :))
A kérdésem azokra vonatkozott volna, akik az alapszintű dolgokban is segítségre szorulnak, vagyis önállóság nincs az életükben, sem érzelmek, sem szabad akarat. Nem őket célom véleményezni, hanem arra lennék kíváncsi, mit akarhat megtanulni az, aki így akar élni.
Én az ösztönre tippeltem volna, de kíváncsi lennék, ti mit gondoltok, mert én még csak... na. :))))
Kedves Ying-Yang!
Mit értesz az alatt, hogy az ösztönre tippelsz? Azt, hogy megérezzék, megtanulják, elfogadják az ösztönöket?
Szerintem, akik ilyen súlyos fogyatékossággal születnek (nem minősítés, csak egy állapot megjelölése) azoknak talán az a tanulni valójuk, hogy el tudjanak fogadni másoktól. Milyen sok ember van, akik büszkék arra, hogy ők még soha senki segítségére nem szorultak, és bár majd belehalnak élethelyzetekbe, de nekik akkor sincs szükségük másokra. Na egy ilyen élet után el tudom képzelni, hogy a lélek azért választ (vagy választattnak vele) ilyen életet, hogy ezt tanulhassa. A teljes kiszolgáltatottságot. Egyik végletből át a másikban, hogy helyreálljon az egyensúly.
Azt viszont én nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan "fogyatékosság" melynek során egyáltalán nincsenek érzelmek. Max. nem kapunk visszacsatolást, de szerintem belül élnek meg érzelemeket ezek az emberek is, hiszen alapvetően az érzelmeink által tanulunk.
Üdv.:
Mackó
...vagyis, ha jól értem: ha ebben az életemben nem szívesen, vagy nem tudom elfogadni mások segítségét, akkor köv. életemben azt választhatom, hogy majd így élek, és másoknak kiszolgáltatott leszek, ..úgymond segítség-függő? Így működik?
Én nem tudom biztosan, de erős gyanum van rá, hogy így működik. Biztos nem mindenki fog úgy élni, csak akit már sehogy másképp nem tud a sors "rákényszeríteni" az elfogadásra.
Ugyanis csak akkor mehetünk be Isten királyságába (valahogy így áll a bibliában) ha tökéletesek leszünk.
Ahhoz viszont minden minőséget magunkévá kell tenni, mindent tudnunk kell működtetni, semmit nem zárhatunk ki magunkból, hisz Isten megteremtette azt a minőséget, akkor mi miért akarjuk azt kizárni magunkból.
Üdv.:
Mackó
Én tudom.
Az Én kislányom, ALYSSA, fogyatékos, halmozottan fogyatékos.
Mióta gyermekre vágytam, mindig azzt kivántam- bárcsak lenne egy speciális, különleges... gyermekem.
Amikor párommal összejöttünk, hazamentünk, nyaralni, mert Ő külföldi, csak azt kértem, bár ekkor megtörténne, teherbe esnék.
Igy is lett, elsőre, aug.18.n telehold idején megfogant.
Minden rendben volt a terhességgel.
Május 5.én kissé elöbb, mint vártuk, megérkezett.
A negyedik hónapig minden okés volt, akkor kezdtük felfedezni, hogy nem olyan, mint a többi....
A lényegre térve, Én láttam Őt előző életében, fekete mágiával foglalkozott-egyébként a nevét is a bűbájos boszik sorozatból kapta még azelőtt, hogy tudtuk volna akár a nemét-de már akkor kezdte tőrleszteni, felvállalta rengeteg ember bűnét, fájdalmát, tehát ezért lett halmozottan sérült.
Ja igen- főképpen azért, hogy megtanitson Engem a TÜRELEMRE A SZERETETRE AZ ELFOGADÁSRA és még sorolhatnám.
Ő EGY IGAZÁN CSODÁLATRA MÉLTÓ LÉNY, talán nem is csak ember.........
Kedves Beatrixalyssa!
Hallottad azt, hogy - úgy tudom - Indiában Isten különleges ajándékának tekintik a sérült, a mi társadalmunk szerint fogyatékosnak minősülő gyerekeket? Tehát ha így vesszük, akkor valóra vált a vágyad, amikor speciális, különleges gyermekre vágytál. Bár gondolom ezzel Te is tisztában vagy.
Olvasva azonban a hozzászólásokat, miközben arról vitatkozunk, hogy mit taníthat, illetve mit tanulhat egy lélek ebből a választott életfeladatból, életformától, nos ebben lehet, hogy a tapasztalatom eléggé sajátos.
(S innentől Beatrixalyssa már nem személy szerint hozzád szól ez a vélemény, persze a te véleményedre is kíváncsi vagyok.)
Nekem az a tapasztalatom és azt látom, hogy az emberek többsége, ha fogyatékossal találkozik, inkább zavarban van és inkább "elszörnyed", mint elfogadná vagy az jutna eszébe, hogy hú milyen emelkedett lélek. Látszólag, kívülről elfogadunk, türelmesebbek vagyunk, jó esetben jobban odafigyelünk is rá, tekintetettel vagyunk rájuk, de ez nem a valódi elfogadás, hanem inkább csak egy belénk nevelt udvariassági formula.
Ez azért jutott csak eszembe, mert a szomszédunkban lakik a legjobb barátnőm, van egy egészséges kislánya és egy autista kisfia. Normál óvodába jár, mert nem olyan súlyos eset, amit tulajdonképpen nagyon helyesnek tartok, mert valóban tanítja az elfogadást, a szeretetet. Az autista gyermekeknek úgy tudom (nem vagyok szakértő) egyik jellemzője (többek között), hogy szeretnek apró tárgyakat a kezükben tartani, s nem viselik el, ha azokat elveszik tőlük. Ezért az óvodában megtanították a gyerekeknek, ahogy amivel ez a kisfiú éppen játszik, azt senki ne vegye el tőle, hagyják őt azzal játszani, mert különben iszonyatos balhé kerekedik. S a gyerekek ezt az óvodában megtanulták és nincs is ebből konfliktus. De azért elgondolkodtam ezen, hogy tényleg ez a helyes megoldás? Persze nem biztos, hogy igazam van és nem biztos, hogy tudok jobbat. Tehát nem ítélkezem. Néha én úgy érzékelem, hogy azért a kisfiú visszaél a sérültségével időnként. Nem súlyos mértékben, de azért észrevehetően. S ilyenkor sokszor elgondolom, hogy az az automatikus reakciónk, hogy igen, vigyázva vele, ne legyünk türelmetlenek, figyeljünk oda, tegyük meg, amit kér tőlünk. De mindig, minden esetben ez a jó reakció? Azt nem tudom, hogy barátnőméknél ez hogyan zajlik a nap 24 órájában, de nála is azt látom időnként, szerencsére nem folyamatosan, hogy az autista gyerek rácsaphat az egészséges testvérére, ugyanakkor az egészséges gyerek nem vághatja hátba a tesóját, ha amúgy gyerekmódra szemétkedik. Persze nem ítélkezem a barátnőm felett, valószínűleg én is így csinálnám, (sőt, csodálom azt a türelmet, ahogy bánik a gyermekeivel), de nem feltétlenül értek egyet ezzel a hozzáállással. Hogyan lehetne ezt szépen, szeretettel elérni, hogy ne essünk át a ló túloldalára? Tényleg azzal teszünk jót, ha állandóan "tekintettel vagyunk" a sérült személyre? Azt hiszem ez a legnagyobb tanítás ebben a helyzetben, ha ezt megtanuljuk jól kezelni.
Nem biztos, hogy helyesen teszem, de néha szoktam vigyázni az én 2 lurkómra, meg erre a 2 kisgyerekre, és amikor ez az autista kisfiú kicsit elkanászodik, én bizony szelíden, de megszidom és nem engedem, hogy a többi gyereket egrecíroztassa. Lehet nem teszem helyesen, de akkor ott élesben, időnként elszáll az agyam és bizony nem tudom azt az udvarias hangnemet fenntartani. Persze nem ütöm meg, meg ilyenek, de hangot adok nemtetszésemnek. Persze sír ilyenkor, meg kicsit hisztizik, de később odajön és azt mondja: "Szeretlek, Krisztike." Jól esik, bevallom. Nem akarok nagyképű lenni, de ilyenkor mintha megköszönné, hogy szelíden, de helyrebillentettem. (Szerencsére az édesanyja sem kifogásolja a nevelési módszereimet.)
Én nem teszek különbséget, egyikük szempontjából sem.
Ha Én azt kivánom, hogy a beteg gyerekem egészségesként kezeljék, elfogadják, akkor ugyanezt teszem Én is.
Nekem is van egy egészséges 10 hónapos másik kislányom, de egyik sem élvez különleges nevelést.
Puszka
Kedves Beatrix :-)
A fogyatékot, azért használtam, mert akinek a választ szántam, ezt a szót használta, a megszokottól, eltérőre.
:-)
Nem gondolnám, hogy a mellékneveknek lenne jelentősége...
Vagy talán, nem ekkora...
:-)
Szeretettel:
Szürke :-)
Nagyszerű ez a válasz!
Nagyon tetszik!
Végre!
Valaki megvilágította ezt az egész témakört egy nagyon egészséges és józan oldaláról és megközelítésből is!!!
Gratulálok!
Hála érte.
Alapjában véve nincs semmi se.
Pl. alapvetően nincs probléma és nincs betegség se.
Akkor születik meg egy objektív tényből vagy történésből egy probléma... amikor Te annak nyílvánítod.
De az alapvetően nem az.
Ugyanez igaz a Betegségre is.
MINDEN A TUDATBAN DŐL EL.
Számodra csak az létezik, amiről Te azt gondolod, mondod, hiszed, érzed... hogy az Létezik...
Tőled (Benned) születik meg valami... és hal meg... vagy nem is létezik...
Érted?
"Nem ők a fogyatékosak meg betegek hanem a társadalom akik szerint azok."
A Szent mindenkit Szentnek lát.
A Bűnös mindenkit Bűnösnek...
A Fogyatékos Fogyatékosnak...
Csak azt tudod észrevenni... ami Benned van.
A külvilág csak egy tükör...
Már az is, amit gondolsz Másokról...
Mert a gondolat, a vélemény Benned született meg...
Tehát a Tiéd.
A dolgok csak vannak...
Az emberek is olyanok, amilyenek...
De hogy Te milyen címkét ragasztasz rá... "Jó", "Rossz", "Fogyatékos", "Nem Fogyatékos"... az csak Tőled függ... a Te választásod...
Egy biztos...
Ha van olyan, hogy Karma... és hogy semmi sem Véletlen... akkor gondolj bele, hogy ez egy ilyen ember családjának és környezetének mekkora nagy tanítás lehet...
Amikor egy Lélek emberi testet ölt és leszületik ide a Földre... egyrészt Önmagáért jön... hogy Ő fejlődhessen..., másrészt a többi emberért is... hogy nekik (akarva-akaratlanul, tudatosan vagy teljesen öntudatlanul) segítsen... hogy Általa, Rajta keresztül is szembesüljenek dolgokkal és megéljenek helyzeteket, szituációkat, élményeket... amik hatnak Rájuk... és amikkel kezdeniük kell Magukban valamit...
Másrészről azt mondják, hogy kölcsön kenyér visszajár...
Vagyis, ha valaki megvakított valakit... legközelebb lehet, hogy Őt vakítják meg, vagy már eleve vakon születik...
Vagy pl. a négereket írtó legközelebb esetleg néger lesz... és megtapasztalja milyen is az... amikor Őt bántják...
Vagy aki gazdag és harácsol, másoktól mindent csak elvesz... és nem ad semmit, nem segít az éhezőn, a fázón, a betegen, az legközelebb megtapasztalja ezt... hogy a másik szempontból is lássa a világot...
Mindenkinek meg kell élni a tetteinek a következményeit is...
El kell szenvednie ugyanazokat az érzéseket, amiket Ő okozott Másnak...
Hogy megtapasztalja, mit tett...
Hogy ebből a fájdalomból és szenvedésből tanuljon, és máskor ne tegye azt...
"Mindenki a Maga Sorsának a Kovácsa."
Tehát sajnálni senkit sem kell.
És ki tudja... az aki ma lefelé megy a hullámvasúton... holnap milyen magasságokba emelkedik...
Itt minden élet csak egy aprócska kis mozaik darabkája egy Végtelen Fejlődési Folyamatnak...
Egy képkocka a Végtelen Filmtekercsen...
Máskülönben pedig a Lényeg Láthatatlan...
A fizikai valóság, és ami a szemnek látható, az csak egy dolog... de hogy mi van mögötte... ???
Ugyanúgy, ahogyan egy Csúnya Lány...belül lehet Gyönyörű és fordítva...
Vannak a Szegény Gazdagok... és a Gazdag Szegények... ;-)))
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
Minden relatív, minden csak viszonyítás kérdése... hogy mihez képest...?
Mihez képest jó vagy rossz valakinek az Élete, a Sorsa?
Mihez képest sajnálatra, és mihez képest irigyelésre méltó...
Ha akarom "De jó, hogy van fél pohár vizem!", és ha úgy akarom "De kár, hogy csak fél pohár vizem van!"
Szóval minden relatív...
Tőled függ az Egész...
hogy Egész lesz-e
vagy csak Rész...
;-)
Csizike ;-)
Mi van azokkal, akik messze nem tudnak arról, hogy a karmájuk miatt pl. tolószékesek ?
Tudatosság nélkül is fejleszti ez őket ?
El tudjátok képzelni, hogy milyen lenne egy tolószékessel szembeállni, és el/kimondani neki, hogy ez a szelleme fejlődéséhez szükséges ? Tudom, lehet ez nem a mi dolgunk... De ezt honnan tudhatom ?
Ha valaki azt mondja, nem tudja elfogadni a bénaságát, mit mondjak ? Harcolj ellene, vagy azt, hogy ha elfogadod előbbre vihet ?
Várom a válaszokat...
Ha nekem nem, hát magatokban...
Számomra az egyenlőre elfogadhatatlan felelet, hogy a rászoruló, alkalom, lehetőség nekem az irgalmasság, elfogadás, segítő szeretet gyakorlására...
Üdv: Almás
Szerintem akkor is fejleszti őket, ha nem tudatosak. Ugyanis én úgy látom és tapasztalom, hogy a "lélek "mindenképpen fejlődik, mert ami őt érte, hatással van rá, és ami hatással van ránk, az valamilyen mértékben, és valamilyen irányban változtat minket.
Persze tudatossággal "turbózhatjuk" a fejlődésünket.
Megmondani szerintem akkor kell, ha belül érzed, hogy most ez a helyes, ezt kell mondanod. De ez nem az egódból fog jönni. Amíg onnan jön, addig szerintem igaz a mondás, hogy hallgatni arany. Bár ha megmondod neki, az sem véletlen, hogy pont Téged vonzott be magának, tudat alatt már kész rá, hogy kezdjen valamit az infóval.
De ha konkrétan rákérdezne, hogy szerintem miért kapta, akkor én figyelve az érzéseimre, hogy mennyivel "terhelhetem meg" beszélnék neki finoman az összefüggésekről. Persze csak annyit, amennyit éppen tudni akar. A képet neki kell össze rakni, Te csak megmutatod a puzzle darabokat.
Üdv.:
Mackó
Kedves, Almás :-)
Hozzászólásoddal, elgondolkoztattál...
Köszönöm neked :-)
Arra jutottam, hogy nem ismerek senkit, akinek ne lenne valamiféle fogyatéka, ergo, mindannyian fogyatékkal élünk...
Én is...
Nem hiszem, hogy az, aki jelentős túlsúllyal küzd, az kisebb problémának éli ezt meg, mint az, aki például, a lábait nem tudja használni...
Mondom, megéli!
Azt hiszem, azok, akik ezt a hozzászólásomat olvassák, sokan tudnának mondani, egy-egy személyes "fogyatékot" amivel ugyan ők, sokat küzdenek, ám a világ, még sem ismeri el fogyatéknak...
Azt hiszem, a lényeg, itt is, nem a minőségen van, hanem a megélésen...
A megélés minőségén...
Egy újabb nézőpont... és, szerintem igazad is van. Elgondolkodtató. Köszönöm!!
Sziasztok!
Nekem kicsit más véleményem van mint nektek, de egy kicsit úgy is gondolom, hogy ezt mindenki máshogy alakítja ki magának, úgyhogy senkit nem akarok meggyőzni vagy ilyesmi.
Szerintem a fogyatékosok jobban tudnak önmagukra, befelé figyelni. A "fogyaték" nem nekik kellemetlen, vagy éppen kínos (belső, lelki fogyatékról beszélek), hanem a külső környezetüknek. Nekünk kell velük foglalkozni, stb.
MÁSOK, mint, mi de nem biztos, hogy fogyatékosak. Persze, ez szubjektív. Lehet, hogy a lelkünk, hozzájuk képest fogyatékos, de én azt is el tudom képzelni, amit szürke mond.
Hiszek ebben a mi választjuk az életünket dologban. Mi nem tudhatjuk, nem foghatjuk fel azokat a szempontokat amiket a felsőbb énünk maga előtt tart. Persze most így mi azt mondanánk, hogy azt választanánk, hogy TÖKÉLETES életünk, lehet, csakhogy a tökéletes az a felsőbb énünk számára pont TÖKÉLETLEN, merthogy alig, vagy egyáltalán nem tudunk TANULNI. Szerintem ez az élet lényege: a Tanulás. Mindenki erre törekszik, akárcsak mi (felsőbb énünk) vagy a lelkek.
Úgy gondolom a fogyatékosok is tanulnak valamit. esetleg TÜRELMET, vagy valami teljesen mást, de ez szerintem nem is lényeges.
Sokszor gondolkodom azon, hogy nekem mit kéne tanulnom, mi volt a célja ezzel az élettel kapcsolatban a felsőbb énemnek. A PROBLÉMÁK pedig szerintem kellenek, mert azoK nélkül soha nem tanulnánk. Minél több probléma oldódik meg, annál többet tanulunk, épp ezért nem szabad elszaladni tőlük, úgyis egyszer meg kell oldanunk őket. Ezért van ez a sok élet, mert 1 életben nem lehet MINDENT MEGOLDANI. Legalábbis így gondolom.
Tehát akkor összefoglalva: szerintem simán lehet ez a választós dolog, hiszen a fogyatékosok is tanulnak!
Persze én ezt nem tudhatom, mert még csak 16 vagyok, de talán TANULHATOK tőletek valamit ;)
További szép napot: Fanni
Ja és még valami...
Pl. egy kő is fejlődik azalatt az x év alatt, amíg létezik... vagy egy fa is, ami helyhez kötött... de akár több száz évig is elél...
Tehát a fejlődés nem mindig látványos... de attól még van. valós és létezik.
Egy "sérült" vagy "fogyatékos" ember miért ne fejlődhetne?
És ahogy írtam, sokszor többet segít fejlődni egy családtagjának, akihez leszületik, vagy egy osztálytársának, mint amennyit eközben Ő maga fejlődik...
De ezért az Övé minden tisztelet és megbecsülés... hogy ezért... hogy másokat támogasson és másoknak segítsen a fejlődésben... ezt bevállalja... hogy így éljen...
Miattad. Miattam...
Jézus Szerinted miért vállalta Kereszt-halált?
Maga miatt, vagy Miattad?
Ha a válaszod: is - is... akkor már kapizsgálod a lényeget...
Szerintem...
;-)
Csizike ;-)
Attól, hogy valami nem látszik, még nem biztos, hogy nincs is...
pl.: Istent láttad már?
És Szerinted létezik?
Csizike ;-)
Na ! Hát ezt a témát alaposan kitárgyaltuk.
Csak pár szót szeretnék én is hozzáfűzni.
Az asztrológia szerint, a lélek leszületik egy feladattal,de nem biztos, hogy meg is tudja tenni. Ha nem,- akkor átviszi a következő életébe.
Ha már sok sok életen keresztül görgeti maga előtt,akkor legközelebb megéli betegség formájában.
Pl:A Rák jegyében született emberek feladata a gondoskodás, de ha Ő ezt elodázza, akkor egyszer majd róla fognak gondoskodni.
A tapasztalatokat így is belehet gyűjteni , csak sokkal nehezebb.
Noa
Akkor én a lehető legjobb úton haladok ezek szerint??? :)))
..mármint úgy értem, ha én másokról gondoskodom, ..akkor feladat teljesítve? Vagy ez a megfelelő út a lelki fejlődésem felé?
Azt hiszem, ennek itt a helye:
Egy nap megkérdi apját a fia: "Apu, részt vennél velem a maratonon?"
Az apa szívbeteg, de mégis igennel válaszol.... és így közösen elhatározták, hogy beneveznek a maratonra... Nem sokkal később kérdi a fia az apját:
"Apu, mit gondolsz jelentkezhetünk az Ironman-ra?"
Az apa igennel felelt.."igen,......de ez a legnehezebb triatlon a világon, melyet évente Hawaion rendeznek, ahol a versenyzőknek 3,86 km-t kell úszni, 180,2 km-t kerékpározni, 43,19 km-t futni a szigeten keresztül.."
Apa és fia egy testté váltak, hogy részt vehessenek ...
most pedig nézd meg a filmet...
http://www.tangle.com/view_video.php?viewkey=8cf08faca5dd9ea45513
Köszi, hogy ezt az eszközt is "idehoztad". Úgy gondolom, hogy ez az egyik, olyan mód amivel még az út elején járóknak is sok támpontot lehet adni. Egy képlet sokat megmutat az életfeladatból és abból is, hogy milyen segitséget, ill. akadályokat hoztál hozzá. Ha valaki nagyon bolyong, vagy csak el akar valamerre indulni, jó segítség.
Egyébként szerintem a hiányosság kifejezést nem igen tudjuk kikerülni. A baj inkább azzal van, ha valaki ezt leminősítésként mondja. Itt ugyanis valóban a képességek hiányáról beszélünk. Tehát ha nem minősítés csak megállapítás, akkor helyénvaló. Persze lehet, hogy van rá szerencsésebb szó is, de ezt szoktuk meg. A nyelvvel sosem lehet mident kifejezni, mint ahogy szerintem tökéletesen fordítani sem lehet...
Én láttam már down kóros gyerekes családot. Soha semmi pénzért nem cseréltek volna. Azt mondják, hogy olyan feltétel néküli szeretetet senkitől sem tapasztalnak mint a csemetéjüktől.
Nem tudom tudja e valaki annak az amerikai srácnak a nevét, akinek van egy olyan képessége, hogy egyszer megnéz egy városképet, vagy bármi mást és teljesen hűen lerajzolja azt. De olyan szinten, hogy egész városlátképet tud úgy rajzolni fejből, hogy még az ablakok száma is stimmel egy 50 emeletes épületen.
Egy filmet láttam róla, az életéről. Egyedül nem tudja élni az életét, de a testvérei imádják.
Azt is mondhatnánk persze, hogy az ő memóriájához képest a miénk fogyatékos... Az is igaz lenne.
Amikor ilyen emberek társaságában voltam, mindig az volt az érzésem, hogy nekik bérelt vonaluk van az Öreghez. Bölcsek, átlátnak egy csomó emberi játszmán. És tanítanak, tanítanak. Ti nem voltatok úgy, hogy láttok egy bájos lányt akinek hiányosságai vannak. Szivesen legeltetnétek rajta a szemeteket, mert láttok benne valamit, valami fényt? Aztán szégyellősen elfordultok és arra gondoltok, milyen ciki megbámulni, szegény biztos roszzul esik neki. Én pl. kiváncsi lennék rá, hogy nekik tényleg rosszul esik e.
Van egy autista ismerősöm. Mellette jöttem rá arra, hogy csak engem zavar, hogy ő a megszokott dolgain kivül nem ad visszajelzést semmire. Arra nekem "van szükségem", ő tök jól van úgy, hogy csak a belső világa érdekli.
Üdv!
Hédi
Ez nagyon jól esett!