A fenti cím az ayahuasca nevének jelentése, amely egy dél-amerikai sámánszertartásoknál használatos kétféle őserdei növényből előállított főzet neve.

A Pszichedélikus Sámánizmus című könyv így ír a kémiai működéséről:

"Érdekes megjegyeznünk, hogy orálisan adagolva ezen növények egyike sem pszichoaktív. A DMT semmilyen mennyiségben nem lesz aktív szájon át, hacsak nem egy MAO-inhibítor (a monoaminooxidáz enzim működését gátló) vegyülettel használjuk. Éppen ez az az elv, amely miatt hatásos lesz az ayahuasca: a Banisteriopsis caapi folyondár harmala-alkaloidjai erős, de ideiglenes MAO-gátlók, melyek együttműködnek a DMT-t tartalmazó Psychotria viridis leveleivel, s így hozzák létre a legmélyebb pszichedélikus kalandot.

Amikor a MAO-védelem ki van kapcsolva, a test sokféle veszélyes kémiai reakciónak van kitéve. A monoamino-oxidázt bénító anyagok esetében nyilvánvalóan az a legfőbb gond, hogy ha nem elég bölcsen, azaz ha nem sámáni módon használják őket, akkor bele lehet halni a használatukba. Kötelezőek az étrendi megkötések, ha MAO-gátlókkal élünk!"

Feldmár András pszichiáter a hatásáról a következőket említi:
"az élmény az, mint hogyha egy szellem, egy egészen más intelligencia lépne be az embernek a tudatállapotába... néha, mint egy kígyó, néha, mint egy tigris végigszaglássza és nyalogatja az összes szerveimet. A májamat, a szívemet, a hasamat, a beleimet, mindent. És utána megmondja, hogy mit kell csinálnom ahhoz, hogy egészséges legyek. És akkor a lelkemet is megvizsgálja, és megmondja, hogy hogy kell élnem, hogy boldog legyek.
Nagyon sokat hánynak az emberek, amikor Ayahuasca-t isznak. És a hányás az egy nagy megkönnyebbülés, mert mindazokat a hazugságokat, amit lenyeltünk, az Ayahuasca segít, hogy kihányjuk."

Sokáig úgy gondoltam, hogy egyszer majd el kell utaznom Dél-Amerikába hogy kipróbálhassam. De aztán mégis úgy alakult, hogy véletlenül más módon is sikerült hozzájutnom egy ayahuasca analóghoz. Ezt követően hosszú hónapokig a polcomon figyeltek az összetevők, várva a megfelelő alkalomra. Ez végül egy lehúzó, krízisekkel teli januárban következett be. Különböző területeken fordulóponthoz érkeztem az életemben, el kellett hogy engedjek addig fontosnak tartott dolgokat a továbblépésemhez. Bizonyságot akartam, hogy megfelelő irány az, amerre tartok. És hogy hogyan tovább.

Tíz napig készültem rá testben és lélekben, elengedve félelmeimet, emberi kapcsolataimat és minél több földi kötődést. Mintha meghalni készülne az ember, nincs különbség, minden ilyenfajta utazás egy kis-halál, tudtam jól. Késznek kell lennie az embernek meghalni is akár.

Összeírogattam a kérdéseimet amikre választ szerettem volna kapni, párat közülük további alkérdésekre bontottam. Központi szerepet a belső látásom, imagináció-hiányom okának feltárásának szántam. Egy nappal a kitűzött időpont előtt olvastam Sanyi mediballos alázat-leckéjének sztoriját és eszembe jutott, hogy valóban, nekem is jobban recseg a térdem mostanában. - Tényleg lenne összefüggés a térd és az alázat-hiány között? Hát elég bizarr. Mindegy, most ez részletkérdés, volt már egy csomó fontosabb kérdésem felírva ígyis.

Végül elérkezett a kitűzött nap. Az este és a főzet elkészültének közeledtével viszont barátnőm egyre bizonytalanabb lett, mintha csak az egója érezné a vesztét. Rábíztam a döntést, mondván szívesen megiszom egyedül azon ne múljon, a többhónapnyi tárolás során így is túl sok hatóanyagot veszíthetett.
Ezt a beszámolót egyébként nem kedvcsinálónak szánom (hanem hogy a tapasztalataim valódiságát más nézőpontokat képviselők, más módszereket alkalmazók megerősíthessék, vagy megcáfolhassák - ezért is nem a daath.hu-n teszem ezt közzé végül), úgyhogy szót kell ejtenem a prózai első felvonásról elöljáróban:
A főzet íze hányingerkeltő, ihatatlan, mint valami sötétbarna, fűrészporos, keserű híg sár. Barátnőm nálam hamarabb lecsapta az adagját, igen, jobb túllenni rajta gyorsan. Én apró kortyokkal haladtam, talán hiba volt, negyedóra után nem bírtam tovább lent tartani, kihánytam az egészet amit addig leszenvedtem. Szomorú lettem hogy kárbaveszett a nagyrésze, alig volt már egy kevés hátra, de azért azt még legyűrtem. Így jártam, gondoltam ez biztos kevés lesz, mindegy, meditálgatok legfeljebb, hátha lesz valami vizuális hatása.
Másfél óra után viszont arra ébredtem, hogy nem lesz ez kevés mégsem. Sőt olyan szinten megterhelő a gyomornak, testnek, hogy az ember csak fetrengeni, vonaglani tud az ágyban tehetetlenül, az elviselhető mérték határán. De azért lassan kezd jó is lenni közben, csukott szemmel egy fraktálszerű színes, folyton mozgásban lévő világ kezd kibontakozni. De ezeket innen már lehetetlen szavakkal hitelesen leírni *1. A háttérzene ezalatt teljesen összhangban, együtt mozdul minden a zenére, mint valami chillout videoklipp ahhoz hasonlít ez a szakasz *2. Mindeközben az egóm apránként foszlik le rólam, érzem hogy leválnak a felesleges "szennyeződések", letisztulok. A tisztítótűz állapota lehet ez.

Majd mikor ez az egész megviselt fizikai állapot kezd alábbhagyni, csökkennek a víziók is, következik a tanítás fázisa. Ezt onnan tudom, hogy hirtelen beugrik egy-egy élethelyzet, emberi kapcsolat, és elképzelődik, hogy ez a "folyamat" a jövőben mivé alakul a szokott hozzáállásommal, milyen lehetőségek rejlenek benne. Aztán mintha ezt az egész szituációt csak egy tanító mutatná és mintha így szólna ekkor: "Jól van, akkor most nézd csak meg mi történik akkor, hogyha ezt az egészet másképp csinálnád, mondjuk így! Ez a kívánt eredmény amit szeretnél, nemde?"

Igen, ez már nyilvánvalóan a tanítási szakasznak a kezdete jajdejó! - gondoltam. Eszembe jutnak a kérdéseim, amikkel készültem, idézzük csak fel gyorsan!
De hirtelen félresöprődnek! Amolyan csendreintés-szerűen. Mintha az a valaki ezt mondaná: "Felejtsd el, most megmutatom mit jelent az Alázat, figyelj!". És csak áradtak a benyomások, megértettem mit is jelent alázatosnak lenni, miért olyan fontos, miért nem lehet tökéletes alázattal fordulni ehhez a növényhez sem, pedig igyekeztem. Mintha egy szintet elérve az alázatod mértékétől függene, hogy egy szent növény mennyit hajlandó megmutatni neked a valóságból. És az ayahuasca képes a legtöbbre mind közül. Viszont a legtöbb áldozatot is kell hozni érte. De aki hajlandó ezeket meghozni, sőt feláldozni akár az életét is *3, az kiállja a próbát és elnyeri a jutalmat (közben az is felmerült bennem, vajon van-e összefüggés eközött és a Maják állítólagos emberáldozatai között?)

Majd bepillantást nyertem az alázat fontosságába az élet egyéb területein *4. Milyen fontossággal bír ez például az emberi kapcsolatok terén. Itt is ugyanez lenne a helyzet? Mintha ez egy hiányzó összetevőm lenne amely nélkül nem véletlen hogy nem működnek mostanában a kapcsolataim barátokkal, ismerősökkel, szülőkkel, új emberekkel való megismerkedéskor. A belső fejlődés automatikusan "alázatot von el" az egyéntől, amelyet tudatosan pótolni kell, mégpedig arányosan, folyamatosan.
Elgondolkodok azon is, létezik, hogy ha bármit a világon meg akarsz ismerni, csak közelíts felé a lehető legnagyobb alázattal és akkor az kitárulkozik előtted a maga őszinte valójában? Ez az amit egy ideje kerestem volna csak nem tudtam róla? Ez az ami nagyon hiányzott belőlem és ha jobban figyelek a környezetemre, kimondatlanul is felfedezhettem volna bennük, mint saját tükreimben?

Az alázat valahol az előítélet, a dolgok skatulyákba tömködésének ellentéte is. Az alázat elvész ott, ahol megpróbálunk mindent előzetesen ismert dolgokhoz hasonlítani, vagy megítélni viszonyukat. Az ego kényszeresen mindent be szeretne sorolni valami számára ismerős fogalom közé, ez biztonságot nyújt neki. "Ó hát ezt ismerem, ez olyasmi mint ez és ez.." Ilyenkor a figyelem tárgyának kibontakozási folyamata megáll és az bezárulkozik (legyen az zene, vizualizáció akár), elvész a lehetőség hogy magától megmutassa legmélyebb rétegeit.

Ja és a kérdéseim. Azok nagyrésze valamilyen módon megválaszolódott. Vagy már-már nevetségesen (és szomorúan) egyértelmű megerősítés érkezett a sejtett válaszra, vagy volt ahol kitaláltam a választ magam. Volt amire nem jött, vagy még nem kell rá válasz, nem éreztem fontosnak akkor ott.

A belső látásom, imaginációm hiányából, úgy érzem előnyt is kovácsolhatok, csak rajtam áll. Van egy török festő, úgy hívják Esref Armagan. Születése óta vak. Nehéz magyarázatot találni arra, hogyan képes olyan tájakat, épületeket lefesteni amelyeket nem is lát. Éppezért nem biztos hogy most egyből van szükségem a belső látásomra. Csak elvonná a figyelmet más érzékszervekről, amelyek enélkül nagyobb szerephez juthatnak, jobban kibontakozhatnak. Először erősítsük meg az alapokat!

Próbáltam diktafonnal rögzíteni a felmerülő gondolatokat a trip alatt. Lehetetlen. Ez olyan mintha a pillanatot akarná megragadni az ember, nem fog sikerülni csak tökéletlenül. Kétszer is megpróbáltam bekapcsolni a felvevőt, de mindkétszer, még a zene is egyből "elromlott", silányult. A benyomások pedig elakadtak, nem jöttek a gondolatok úgy. Ez a beszámoló is csak egy gyenge próbálkozás arra, hogy szavakba öntsem utólag az élményt, esélytelen.

Akkor, a letisztultság, a jelenlét pillanatában egyetlen mondatot éreztem, ami hitelesen visszaadja a kapott tanításom lényegét. "A titkos összetevő: Alázat." Nem lehet szavakkal méltó módon kifejezni, minden további hozzáadott szó csak elvesz belőle, amellett hogy félreértések forrásává teszi. Az alázat az univerzális kulcs, mindennek a nyitja. Ez a kulcs a valóság igazi megismeréséhez.

Jézus egyszer ezt mondta a tanítványainak: "Ha meg nem változtok, és olyanokká nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a Mennyek országába!"
Ezt biztos sokféleképpen magyarázták már, de vajon mi lehet a legfontosabb, ami egy gyermekben maximális mértékben van jelen? Nem lehet hogy az alázat az?

*1
Pontosan azért, mert:
"Amit gondolkodásnak hívunk, nem egyéb, mint a benyomások szavakká szervezése. Felmerül benned egy benyomás, és az agyad egyből nekiáll kifejezni azt, szavakat keres, mondatokat alkot, és ami ebből a "gépből" kijön, azt a szádra adja. Ám amíg az agy mondatalkotó képessége dolgozik, addig nem merülhet fel újabb benyomás. Benyomások csak akkor merülhetnek fel, amikor nincs mondatalkotás. Amikor az agy "üres"." (http://iqdepo.hu/dimenzio/15/15-11-16.html)

- Legtisztábban most tapasztaltam ezt meg, bár sokszor feláldoztam a benyomások folytonosságát a fontosnak vélt információk bevéséséért cserébe.

*2
A winamp shuffle ennyire még soha nem érzett rá a kellő hangulatra. Előzőleg gondosan kiválogattam 57 órányi szóbajöhető zenét, de mintha mindig pontosan tudta volna a véletlenszerű lejátszás hogy éppen mire van szükségünk. Gondosan cirógattak a zenék: Tortoise, Rokia Traoré, Goldfrapp, régi Van Morrison dalok kerültek eddig nem hallott megvilágításba, később a tuaregekből álló Tinariwen - Aman Iman (Water is Life) albumcímével tudtam mélységesen együttérezni és egyszer-egyszer Nina Simone is megmondta nekünk a frankót.

*3
Szimbolikusan az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmből azokat a jeleneteket tudnám hasonlatként felhozni, amikor ki kell állnia Indynek a bátorság-próbákat a végén.

*4
Közben valamikor megszólalt a chilei The Ganjas zenekartól egy szám. "Hmm, de jó ez, de mi is a legnagyobb érdeme ennek a zenekarnak? Miért olyan hiteles? Hát persze! Egyszerű rockzenét játszanak, és semmivel sem akarnak többnek látszani annál, amik valójában!"