Temető és kötődés a halottakhoz
Ma sétáltam a temetőben és hallgattam nagymamámat, mennyire kötődik halottaihoz. Érdekel, hogy mások hogy viszonyulnak a halottaikhoz. Van, hogy hosszú ideig nem gondolok halottakra. Míg nagymamám rengeteget foglalkozik a temetővel, halottakkal.
Vajon azért van ez, mert még fiatal vagyok és még nem sok embert veszítettem? Vagy kevésbé merek (mertem) embereket közel engedni magamhoz és ezért nem hiányoznak? Vagy csak ilyen rohanás az életem, hogy nem jutnak eszembe?
Gondolom az a kevésbé egészséges, ha valaki túl sokat foglalkozik a halottakkal. Mi az, hogy túl sok? Mi az, hogy túl kevés? Az évi 1 nap (pl. nov. 1) az kevés?
Nagyon érdekel a véleményetek.
Üdv:
Gyuri
Nem gondolom hogy a temetöbejárás az idös emberek ,,kedvelt" elfoglaltsága lenne.
Èn például kicsi gyerekkorom óta szerettem temetöbe járni..Amióta meghalt az apám azóta elment a kedvem,de a temetöknek szerintem nagyon különleges hangulata van,ami számomra vonzó!Szerettem a nézegetni a sírokat,olvasni a sírkövek feliratait kitalálni hogy ki lehetett életében az elhunyt.Föleg a régi sírok érdekeltek...Olyan mint ha valami múzeumban járkálna az ember,hiszen ott már minden csak emlék,a mult sok sok információját örzi.
Az én nagymamám is szívesen járt a temetöbe,és gyakran énekelt otthon halottas énekeket magában.A halálról ugy beszélt,és mindenki a családban mint ha mondjuk az idöjárásról beszélnénk.
A temetöben (jó idöben;))sétálgatni szerintem nagyszerü spirituális gyakorlat!:)
Üdv!és Boldog Karácsonyt Mindenkinek!Erika
Kedves Erika,
köszönöm a hozzászólást. Lehet, hogy nem sikerült igazán jól megfogalmaznom a kérdésemet.
A temetőben sétálni szerintem is jó dolog. (Régen azért szerettem, mert csigát gyűjtöttem.) Ma szeretem a csöndes sétát a jó levegőn. Ha a temetőben sétálok, ott nincs rohanás, béke nyugalom van. Szeretem a szabad madarakat is nézni, hallgatni. A sírok nekem nem jelentenek sokat. "Csak" a hangulathoz járulnak hozzá. Viszont annyira nem jó, hogy oda menjek sétálgatni. Évente 1-2 alkalom elég kevés.
A kérdésem konkrétabban az lett volna:
van-e annak jelentése, ha valaki túl sokat gondol a halottakra, vagy túl keveset. Pl.: ha én nagyon keveset gondolok a halottakra, az jelentheti, hogy nem engedem magamhoz közel az embereket? Vagy azt, hogy nem merek a múltammal foglalkozni? Vagy azt, hogy elengedtem halottaimat?
Ha valaki túl sokat gondol rá, akkor fél a haláltól vagy valami hasonló?
Üdvözlettel:
Gyuri
U.i.:
Boldog Karácsonyt és Vidám Boldog Új Évet Kívánok!
Nem hiszem hogy az aki túl sokat gondol a halottakra félne a haláltól....Azt gondolom hogy az illetö inkább már keszül a velük való találkozásra,mert amikor meghalunk találkozunk az elhunyt szeretteinkel.
Azon már én is gondolkoztam hogy aki már leszületett,az valószínü nincs már ott,de valaki biztosan elénk jön üdvözölni.;)
Elöfordulhat hogy egy embernek az ismerösei és hozzátartozói zöme odaát vannak már ezért ugy éreztheti hogy ö is hamarosan sorra kerül,és izlelgeti a gondolatot.
Azt mondták hogy a dédnagymamám rendszeresen élcelödött a nagyapámmal aki a veje volt hogy menjen ö is vele a temetöbe mert neki is ideje kinézni hogy hová temessék!:)10ével volt fitalabb a nagyapám nála.
Az apám is gyakran felhozta a saját halálát témának viccesen..Ilyeneket kérdezett olyankor:-Kislányom,el fogsz jönni a papa temetésére?Fogsz sírni a papa temetésén? Persze csak hülyéskedett,de tudjuk hogy amit poénból mondunk az részben igaz.Ö már akkor jólehet semmi oka nem volt rá de tudatalatt sejtette hogy nem lesz hosszú életü,vagy nem szeretett volna öreg és beteg lenni...!?De azt hiszem próbálta vizualizálni a saját temetését.Próbálta beleélni magát.
Az anyám szerintem hosszú életü lesz,de gyakran beszélünk a haláláról.Szerintem megnyugtató számára tudni hogy én és a tesvérem hogyan folytatjuk tovább nélküle.
Gyuri!Azt gondolom hogy Te most azért gondolsz keveset a halottakra mert akikhez eleven élmények füznek ök itt vannak Veled.De ha megöregszel majd és az életed szereplöi nagyrészt odaát lesznek már,akkor bármire visszaemlékszel egyre több olyan személyhez tudod az emlékeid kötni aki nincs már veled.
,,Mert látja minden embernek kell valami hivatása legyen.Valalmi elintézni való feladata ezen a földön.Amíg van feladata,addig él.Amikor nincsen több,akkor meghal." (Wass Albert:Ember az országút szélén) és így folytatja:,,Engem nem találhat bomba,se semmi egyébb.Nekem még élnem kell.Azt hiszi,hogy olyan nagy öröm élni?Hogy olyan nagy öröm lesz élni a következö esztendökben?Nem.Èn irígylem azokat,akik meghallhatnak.De én nem hallhatok meg.Nekem még feladatom van."
Szeretettel:Erika
Kedves Erika!
november elsején a temetőbe be költöznek az emlékezés angyalai. de éjszaka a lélek gömböké.
mivel polgár őrködtem így a temetőkre is figyelni kellett.11 óra körül értem a temetőhöz, és amit ott láttam azt szavakba nem lehet ki fejezni. 100 meg 100 lélekgömb volt látható a sírok felett. olyan volt a temető mint egy külön mesebeli város. felemelő érzés volt látni.meg próbáltam fel venni telefonra, de nem látszott a telefonon semmi. pedig a lélekgömbök ott voltak. tudom hogy most ki nevetsz, de ez nem vicc. ez volt a valóság.
Én azt gondolom, hogy akinek nincs mit gyászolnia, az nem gondol sokat a halottakra. Én pl. szeretek a temetőbe menni a nagyimékkal, mindig mesélnek az őseimről, akiknek a többségét nem is ismertem. Ennek ellenére nem őket gyászolom. Érdekes módon én elfogadtam, hogy ők már nincsenek. Persze hagytak maguk után űrt, de -sajnos- sok olyan rossz élményem van/volt, ami miatt sokkal nagyobb okom van gyászolni. Csak sajnos a jelent nem lehet lezárni. Mert ugye a gyász, az valaminek a lezárása. És szerintem biztos fogsz gondolni a veszteségekre, ha közelebbről érnek, és ha túlsúlyba kerülnek a mérlegben.
Szerintem az hogy most nem gondolsz a veszteségekre, az azt jelenti, hogy kellemes, jó az életed. Örülj neki :)
Minden jót!