Mostanában nem gondolkoztam ezen, de most érzek rá késztetést. :)

Nálam a hit azt jelenti, hogy nekem saját tapasztalatom, felismerésem nincsen róla, hanem elhiszem másnak, hogy valami úgy van vagy nincs úgy. Szóval nem annyira vagyok hit mentén élő ember. Szerintem az ateisták is hívők egyébként, csak ők nem Istenben, hanem a Tudomány bizonyító erejében hisznek.
Én igyekszem nyitott lenni bármire, hogy akár igaz is lehet, amiről még nincsen ellentétes tapasztalatom. És arra is, hogy lehet, nem igaz.

Amivel bajban vagyok kicsit, az az, hogy saját megtapasztalásaimból képes vagyok messzemenő, sokszor általánosító következtetéseket levonni. Pedig egyre inkább azt érzem, hogy az élet sokkal árnyaltabb, gazdagabb, semhogy bele lehetne préselni valamiféle szabályrendszerbe. Így az éppen aktuális tapasztalatomból, felismerésemből sem szabadna általános, örök érvényű Igazságot alkotnom - még ha úgy biztonságosabbnak is érzem a létezést.

És van a bizalom, ami nálam más, mint a hit. Bízni az életben, annak igazában, a legapróbb történésig bezárólag. És nyitott szívvel átadni magam bármilyen esemény átalakító erejének, még akkor is, ha nem látom át, mivé fog fajulni, és nem értem, miért kaptam. Könnyebb leírni, mint megélni! A jelenlegi bizalmunk mértéke szerintem nem feltétlenül isteni adomány: sokunknál sérült kisebb-nagyobb mértékben, de szerencsére növelhető, gyógyítható.