hogy az addigi ego - ezt képzeld el egy viszonylag zárt körként - tágulni kezd. Felül vannak a tisztább, lelki és szellemi síkok, alul pedig az alsó tudattalan, az elfojtott érzések, lehasított traumatikus tapasztalatok.

Ahogy a tudat tágul törvényszerű, hogy a felszínre kerülnek, kerülnének az alsóbb régiók feldolgozatlan tapasztalatai.

Minden élethelyzet visszavezethető egy spirituális sebre.

Spirituális sebeink a Teremtéskor keletkeztek. Egyik legfontosabb ezek közül, amikor az egyéni lélek az anyagba süllyedt, még emlékezett az Egységre.

Viszont nem volt arról tudása, mit keres az anyagi síkon és hogy a francba :-) lehetne azonnal visszajutni a Fénybe. A nem-tudásunk mögött ennek az élménynek az érzései kavarognak. Ebből valamennyit feldolgoztunk a számtalan leszületésünk során.

Mik ezek az érzések? A nem értem döbbenete, a félelem, soha nem leszek rá képes. A düh, hogy mire jó ez. A sóvárgás a feltétel nélküli szeretet és elfogadás után.

Ezeket az érzéseket meg kell élni, befogadni és feldolgozni, mert a Mindenben ezek a tapasztalatok is benne vannak.

A másik nagyon fontos dolog, amiért az ébredezés szakaszában a gondolkodási képesség blokk alá kerül, az pedig az, hogy muszáj az egót lépésről lépésre feladni. Ezt, hogy az vagyok én, aki gondolkodik. Az is én vagyok, aki nem tud.

A megoldás az, hogy a problémát az egó megoldási módszerei helyett a Felsőbb Éned kezébe át kell adni, átadni az irányítást. Ha a spirituális utadat, úgy ahogy van átadod, onnantól kezdve nagyon intenzíven megvalósul az életedben az, hogy vezetnek.

Az egó persze belehullik újra és újra a kétségek birodalmába, hiszen a létezésének az alapja a Két-ség. El kell hát fogadni, hogy a nem-tudás kétségekkel teli világából hol végeláthatatlanul apró lépésekkel, hol pedig ugrásszerű áttörésekkel tudunk haladni.

Az alsó tudattalan tisztulási folyamata minden embernél más, ezért annyiféle út van, ahány ember létezik. Vannak viszont szakaszok, amik hasonlóak, ezért a másik embereknél bevált megoldások részterületekre jól alkalmazhatóak.

Nekem az vált be, hogy amikor a tisztán látás blokkját tapasztalom, hogy egyenként megvizsgálom meditációban, milyen múltbeli blokk áll mögötte. Ha a múlt érzései kitisztultak, akkor a tiszta gondolkodás képessége visszatér.

Az élet velejárója - nem csak a tudatosodásé - hogy mielőtt a dolgok elkezdenének jóra változni előtte garmadával jön a rossz (én így tapasztalom sokszor)
Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy az újdonság és az önmagunk belső ereje megmérettetik, hogy valóban azt akarjuk-e, hogy valóban elég elkötelezettek vagyunk-e.

Ebben az állapotban benne lenni, nem a legkellemesebb (sőt!), de utólag valahogy mindig kiderül, hogy ahhoz amit elértünk, ahhoz ahova eljutottunk ezek mind szükséges tapasztalatok voltak, hogy jobban tudjuk majd értékelni, azt ami utána következik.

Ezzel megfogalmaztam egyben azt is, hogy nálam a próbák/nehézségek elfogadása az, ami segítő és ez az, ami leginkább ki is hoz az ilyen helyzetekből (idővel).

Igen, összefügg. Nem lehetsz egyszerre remete és hadvezér.:)
Ha a "kinti" munkád a remeteségben végzett folyamatokkal függ össze, akkor hatékonyabb vagy benne. Amennyiben nem a remeteség talajából táplálkozik a munkád, másképp fogalmazva a munkád kiragad a remeteségedből, vagyis megakasztja a belsővel való foglalkozást, akkor hatékonytalanabb - hogy egy Fiala által utált szót kreáljak.:)

mert legbelül azt érzem, hogy egész nap csak itthon akarok lenni és spirituális dolgokat nézni/olvasni, valamint csak simán létezni, gondolatok nélkül... ez nagyon felemel. Az ismerőseim, családtagok is mondják, hogy milyen békességet árasztok. Másfelől viszont, mint családanyának, fontos lenne munkát keresnem és dolgoznom. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van emiatt, amiért ezt érzem. (Persze azért nézem az álláshirdetéseket, és jelentkezem is.) Úgy érzem, hogy egy új munkahelyre kerülve visszaesek a régi tudattalanságba (visszatérnek a régi kondicionált minták), ott nem tudom megtartani ezt az új látásmódot - a teljesítményemről nem is beszélve...mintha nem is én lennék :-(
De jó, hogy ezt itt leírhattam!...

Ezüstrózsa bízz magadban! Bízz meg abban, hogy képes leszel ebből az új tudatosságból/látásmódból annyit megtartani, amennyi éppen most megfelel/szükséges Neked.

És én úgy veszem ki, a soraid között olvasva, hogy nem kevés aggodalom és félelem is van Benned a munkába visszatéréssel kapcsolatban.
De persze erre az őszinte választ csak Te adhatod meg magadnak.

Megértem a félelmeidet, hiszen csak pár szabadnap, vagy egy rövidebb szabadság után is elég rossz tud lenni visszatérni a szürke hétköznapokat jelentő munkahelyi légkörbe.
Viszont a félelmeinket, csak úgy tudjuk kezelni, ha szembenézünk velük. Ha bevállaljuk, hogy igen ettől félek, de azért képes vagyok a félelmemnél erősebbnek lenni (lélekben és szellemben).
Én nem ismerek erre más módot, ezért Neked sem tudok vígasztalóbbat írni.

Annyit tehetsz még, hogy sokat imádkozol és gondolatban egy olyan munkahelyet képzelsz el magadnak, amiben többnyire jól tudod érezni magad. Ezzel magad mellé állítod azokat a belső teremtő erőidet, amik a segítségedre lehetnek.

Sok erőt és kitartást hozzá.

... amivel most otthon foglalkozol, amivel szívesen foglalkozol? Találd ki ezt, hogyan tudnál evvel keresni! Vagy írj könyvet! Vagy adj bérbe valamit...?:)

Kedves Ezüstrózsa!

Az első lépést, a tudatosítást már megtetted.
Vállald a többit is, hogy önmagad számára jól kerülj ki ebből a helyzetből.

A kudarc az csak előzetes ránézésre félelmetes. Ha már megéltem, feldolgoztam, és elfogadtam, hogy nem történt igazi bajom, csak az elvárásaim ellenére történtek a dolgok, akkor már nemhogy nem számít, hanem edz bennünket.
A sikeres emberek sem egyből lettek sikeresek, hanem attól, hogy megtanulták az életükben a kudarckezelést, megtanultak minden sikertelenség után felállni.

Nem könnyű ez, de hidd el Téged fog építeni ez is.
Én nagyon szurkolok Neked és sok sikert meg kitartást kívánok hozzá.

Kedves Ezustrozsa!

Szinte szo szerint ugyan ezek a dolgok tortennek velem is! A valaszokat pedig mintha nekem is cimeztek volna!

Érdekes témákról írtatok eddig. De mindettől fűggetlenül felmerült bennem az a kérdés, h ezekkel segítettünk a kérdezőnek? Most 1 pillanatra nem nézem, h megköszönte a válaszokat és leírta a tartalmat, amit "észrevett". Biztosan jók a válaszok? Én nem igazán tudtam szó szerint mindet végigolvasni, ezt bevallom. De ha én lettem volna a kérdező, akkor ezt írtam volna válaszként.: - Jó, de mi az, h tudatosodás, honnan tudom, h elértem, ott vagyok, vagy felé haladok..? - Tegyem félre, hozzam előre...stb Mindezt hogyan csináljam? Azt gondolom, nem is jut eszembe több, mert ez már bőven elég. Ezzel nem kötözködni szeretnék, hanem arra IS rámutatni, h nem mindenki járatos ezeked a vizeken és egyformán, ahol többen hajózunk ÉS az általános szövegek nem érvényesek az egyedi és egy meber sajátosan egyedi kérdésére, mert nem ér semmit. Pontosabb és hasznos válaszra gondolok a szakemberektől. Azt is meg kell jegyeznem, h nagyon sok jó információ is volt, amit szívesen olvastam és okosodtam. Csak drukkolok, h Ő is össze tudja rakni, remélem.

De remélem tévedek, és kapok valamilyen csudajó helyreigazítást. Amit kérek is.

Kobold

Az elmúlt fél év (1 év) eddigi életem legfelforgatóbb, mindent átégető éve volt. Amikor anno elkezdtem az önismeret útját tudatosan is járni - bár mélységes vágy vitt az útra - lelkem mélyén mégis a boldogulást, szép és jó életet vágytam problémáim megoldásától. Ahogyan az ezoterikus körökben ezt mindig elmondják, és bizonyítékkép nézzük és hozzuk guruk, tanítók, úton haladók hátterét, magánéletét, mintegy megcélzandó, meghatározható helyét ezáltal annak, hol is tart valójában valaki spirituálisan, életfeladatainak megoldásában, ezáltal mennyire fejlett is ő. De tényleg így van-e?
A tanulás, érés, fejlődés egyenes úton visz el bennünket a boldog sikeres, egészséges és zökkenőmentes élethez?
Egy darabig az önismereti munkával, tanulással párhuzamosan valóban tapasztaltam az "egyre jobban és jobban" népszerű elvét. A felszíni történések, problémák megoldása viszonylag gyors sikert és elégedettséget hozott az életembe. Legalábbis egy időre. Aztán egy mélyebb rétegben kezdtek dolgozni bennem a szamszkárák, késztetések, lelkem mélyéből kitörni akaró tartalmak. Minél mélyebbre megyek, annál nehezebb, sűrűbb, gyötrőbb a megélés, feldolgozás, elengedés. Most nem hiszem, hogy ennek valaha is vége lesz, hisz a szamszkarak végtelen számban állnak és várnak a tudatban való megnyilvánulásra. Minden megdolgozást nyugalom követ, majd újabb és újabb még drasztikusabb munkafázis. Az életem kívül nem lett simább. Egy cseppet sem. Sőt! A feladatim egyre nagyobbak és nehezebbek kívül is. Ami változott, az az, ahogyan kezelem ezt, megélem, hozzáállok, megoldom és mindemellett vagyok boldog és elégedett és energiával teli. Nézem, ahogy összeomlik körülöttem minden.
Lehetséges-e a teljes transzformáció a régi lerombolása nélkül?
Kell-e, hogy a nagy belső változások kívül egyengessék az utat simává? Vagy a belső felforgatása mindezzel egyidőben jelent törvényszerűen külső felforgatást is?
Kislánykoromban édesanyám azt mondta, mikor takarítottunk, hogy ne csak ott mossak föl, ahol a papok táncolnak. Igen - takarítani lehet úgy is, hogy a látszat szép, csillogó tisztaság legyen, de a sarkokban és a kanapé alatt áll a kosz. Ahhoz, hogy igazán rend és tisztaság legyen, ahhoz először kurva nagy rendetlenséget kell csinálni a házban, és csak azután kerülhet minden a helyére!