"Lelkek megmentője"
Nem tudom, fontos-e ez másnak, de azt érzem valamiért, hogy írjam meg.
Megmentősdi. Van ugye a játszma, amikor egónk ezzel szeretné megmutatni önmaga nagyságát, hogy másoknak fölébe kerekedik és minduntalan mindenkit meg akar menteni, aki erre vevő. Kétszereplős játék, mindkét fél egyformán benne van.
De most nem erről szeretnék írni. Szerencsére ez a "betegség" nem kínoz engem úgy általában, ha belevonódok egy ilyen játszmába néha, akkor is észreveszem, mert furán érzem magam benne, számomra nem komfortos ilyet játszani - ami persze szintén kezelendő, de nem tartozik a tárgyhoz.
Lélek szintjén is van megmentősdi. Ez más, nem fűre-fára irányul, csak egyes lelkekre. Akik számomra fontosak valamiért. Rég elmúlt, folyton visszaköszönő párkapcsolatok mentén vettem észre ezt magamban. Olyan lelkekre irányul, akik valamiben megrekedtek, vagyis inkább zárt, merev személyiségük rácsain épp csak pislákolnak kifelé, segélykérően. (Vagy ez is csak az én belevetítésem?) És rámozdulok, ki szeretném őket onnan menekíteni. Nem személyiség szintjén, érdekes, hogy ott nem is annyira... nem papolok, nem okítok, inkább csak valamiféle példamutatással, ölelésekkel, jelenben együttléttel. Aztán rendre mindig belátom, hogy kudarcot vallottam. Én, mint másik lélek irinyó-pirinyó vagyok ahhoz, hogy bárkit meg tudjak menteni saját magától, nincs hatalmam hozzá. De hiába távolodunk el, hiába nincsen több dolgunk egymással, ez a megmenteni akarás, mint kötődés a másik lélekhez, ott marad nagyon mélyre beágyazódva, és ez nem jó nekem. Akadályozza a további haladásomat.
Ahogy a napokban ezeken dolgoztam, oldottam a kötődéseket, rájöttem, mi az oka annak, hogy minduntalan lelki védőangyal-pózba vágom magam. Ez pedig a bizalomhiány.
Ha tudnék bízni feltétel nélkül a Létben, a másik Lélekben, nem alakulna ki ez a kötődésem. Bizalommal elengedhetném a dolgok megoldani akarását és csak egy szimpla eszközként simulhatnék a Teremtő Hatalom kezébe. Hisz ez az igazság: mindannyian csak eszközök vagyunk egymás életében, kapcsolódásaink által változunk, tapasztalunk, fejlődünk legjobban...de igazi hatalom nincs a kezünkben, a szálakat nem mi irányítjuk, és ez jóóó, ez tulajdonképp egész felszabadító.
Hozzászólások
9 hozzászólásA világítótornyok nem mennek körberohangálni a szigetet megmentendő hajók után nézelődni; csak ott állnak és ragyoknak…
Példáddal élve: azt hiszem, hogy egy világítótorony a jellegéből fakadóan nem is képes rohangászni a tévelygő hajók után, de ha egy-egy a fényébe kerül úgy magától, akkor sem felelős azért, hogy a hajó mit kezd a fénnyel. Ezt értettem meg most, hogy kapcsolódásainkban tesszük, ami tőlünk telik, és ez elég, nincs több dolgunk és nem miénk a felelősség a másik lélek sorsa iránt. Felelősséget átvenni a másiktól nem a szeretet jele, hanem a bizalomhiányé. De hogy ezzel a bizalomhiánnyal mit kezdek...az még a jövő zenéje.
Azt is gondolom, mindannyian világítótornyok és tévelygő hajók vagyunk egy személyben.
Azt írod: "Felelősséget átvenni a másiktól nem a szeretet jele, hanem a bizalomhiányé."
Hm. Felelősséget átvenni nem sikerül a másiktól, ha nincs neki. Ha van neki, akkor meg főleg. Szóval ha felelősséget át akarsz venni a másiktól, akkor lehet, hogy ez az önbizalom, önbiztosság, önszeretet hiánya?
Mi a különbség az önbizalom és az önbiztosság között? Van külön személyiség szintű önbizalom (ami mondjuk tulajdonságaink, képességeink helyes önértékeléséből fakad), és van lelki önbizalom is? A lelki önbizalmat mi növeli?
sikerül megmentened, felszabadítanod akit bezárva érzel, akkor kioldódna ez a fajta kötődés. Megadni magadnak azokat az érzéseket meditációban, ami a lélek szintjén hiányzik.
Ami igazából tükör, mégpedig a saját egóba zártságunk tükre.
El kell fogadni, amíg az egó létezik, addig kötelékek is léteznek. Ahogy haladunk, egyre kevesebb :-)
Nos, most hogyan gondolod a hajózást, kedves Csaesz?
Mostanában nem gondolkozok a hajózáson. De ha van konkrét meglátásod, azt szívesen veszem. :)
Örülök, h írtál a témáról, mert időről időre nekem is szoktak lenni hasonló gondjaim.
Váradi Tibornál azt tanuljuk, h a természet bizalomra nevel. Jézus az első tanítványok elhívásánál olyan tanítványokat választott, akiknek a munkája természethez kötött volt (halászok, földművesek) Azért mert ők közel voltak a természethez és ezen keresztül annak Teremtőjéhez.
Ezt a gondolatsort ha megfordítom, akkor mi elvesztettük a kapcsolatot a természettel, lazult a kapcsolatunk belső önmagunkkal és a Teremtőnkkel.
Nekem a természetjárás, a kirándulás, a kertészkedés és mindenféle csendes befeléfordulás nem csak nagyon megnyugtató, hanem növeli bennem a bizalmat kifelé és befelé (önbizalomban önmagam felé) is.
A másik dolog, amin lehetne még változtatni - mert megnőtt rá az igényünk - az Istenbe (önmagunkba vetett) hit, a jelen pillanat értékelésén keresztül.
"Isten minden pillanatban hírt ad magáról, annak aki jelen van. Aki jelen van, az az Isteni JEL-en van. A jelenlétben igent kell mondani a mostra, el kell fogadni a mostot. Hagyni kell, h legyen meg az ég akarata.
Fizikai testünk mindig jelen van, de lélekben, figyelemben, tudatosságban lehetünk a múltban is és a jövőben is.
A jelen pillanat kapu a Magasabb Énhez. A jelen pillanatban tudunk kapcsolódni másik embertársunk Magasabb Énjéhez. A jelen pillanatban tudunk igazán és aktívan szeretni.
A múltban időzünk: ha bűntudat, neheztelés, harag, sértettség van bennünk.
A jövőre figyelünk: ha aggódás, szorongás, félelmek, hiú remények vannak bennünk.
Jelenben lenni, azt jelenti, h az igaz valóságban időzünk.
Tudatosság, jelenlét fokozó gyakorlatok:
- tudatos étkezésre figyelni egy hétig,
- figyelni a kezeinket: munka közben, v. pihenés közben,
- színeket keresni tudatosan: észrevenni, megfigyelni
- testtartásunkat megfigyelni: fáradt?, görnyedt?, nyugodt? Mind többször kiegyenesedni, éber, egyenes testtartást felvenni, belülről megtartani magunkat.
- hangok figyelése: tudatosítani, hogy mit hallunk, még a háttérzajokat is, v. a testünk hangjait is
- beszédkontroll
- szerető érintés: tudatosítani, ha megérintünk valakit, valamit. törekedni a gyengéd, szeretetteli érintésre, észrevenni, ha bennünket érintenek meg. az érintés felébreszti az Én élményt, járáskor tudatosítani, ahogy a lábunk érinti a talajt
- légzéskontroll: légzésünket naponta többször megfigyelni, tudatosítani. A légzésfigyelés jelenbe hozza a tudatot.
- tudatos küszöbátléés: fizikai küszöbök átlépését (két tér között átmenetet) tudatosítani, hiszen 2 helyiség energetikailag is eltérhet egymástól, ezzel meggátolhatjuk, hogy a másik helyiségben végzendő feladattal foglalkozzunk
- mondj igent mindenre!: tudatosítani az ellentmondási ingerünket (félelemből, szokásból, önzésből, lustaságból, dacból, lázadásból mondhatunk nemet). Csak az immorálisra mondjunk nemet, minden másra igent.
A beleegyezés életerőket ad, az ellentmondás életerőket von el. Tudatosítani, hogy miért mondok/mondanék nemet. Az igent mondás, a beleegyezés egyben a "legyen meg a Te akaratod gyakorlása is"
Forrás: Váradi Tibor: "Itt és most" Jelenlét, figyelem, tudatosság c. előadása
Ahogy így olvasgattam a cikket és a hozzászólásokat, úgy gondolom, hogy ez az egész "Segítsek? Ne segítsek kérdés?" mindenkinél a jó szándékból eredeztethető. Ettől függetlenül természetesen ennek is megvannak a veszélyei.
Aki esetleg kíváncsi rá, a közelmúltban írtam egy bejegyzést konkrétan erről, melyet az alábbi címen tekinthettek meg:
http://gondolatmorzsa.hu/jo-szandek