Az élet adta feladatok, probléma megoldás.
Mit gondoltok arról, ha a fenn álló problémáik tartósnak bizonyulnak, ha azokat évek alatt sem sikerül megoldani.
Mi ilyenkor a teendő?
Esetleg az, hogy ne akarjuk azokat megoldani?
Mit és mire tanít?
Azt kell megtanulni, hogy megtanuljunk együtt élni a tartósan fen álló problémával? (pld betegség, amire semmilyen terápia, gyógyszer nem hoz javulást )
Vagy épp ellenkezőleg, mindenképpen meg kell azt oldanunk? (pld állást, hivatást kell, megélhetést kell találni)
De mi van. ha nem megy, sem egyik, sem másik? Csak teherként növekszik?
Közben próbáljuk az adott problémát elfogadni és úgy oldani a terhet. Vagy próbáljuk megoldani az előttünk álló feladatott, egyedül, vagy épp segítséggel, így oldva meg a problémát és felszámolni.
Tudom, a probléma sok esetben egy megoldandó feladat, ami akkor válik problémává, amikor nem boldogolunk vele.
De mi van, ha egy életen át nem sikerül ezt a feladatot megoldani? Mi van ha már akkora teherré növekszik, hogy a nyomás miatt akár öngyilkosságba torkollik.
Ti miként vélekedtek minderről?
Gábor
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Kedves Gábor!
Ez így túl általánosan van megfogalmazva, így nem tudok jó választ adni rá, sőt igazából így válaszolni sem igazán lehetséges rá.
De akkor vegyük konkrétan: ha pl. betegségről lenne szó, akkor biztos hogy van megoldás, csak tovább kell keresni és legfőképp az illető gondolkodásmódját, hitrendszerét, életvitelét kell átalakítani, de nagyon!
Ha állásról, hivatásról van szó, akkor is sok mindenfélét kell/lehet tenni, de legfőképpen hinni és hinni kell minden szinten (bármennyire is ez a legnehezebb ebben a helyzetben)
Ha megélhetésről van szó, akkor pedig be kell érni a leginkább elérhető pénzkereseti lehetőséggel, ami épp adódik/adódhat.
Ha mindezek mégsem mennének, vagy/sőt! ezek mellett is, valóban sokat segít a jelen helyzet elfogadása, mert ez ad egy olyan stabil kiinduló pontot, ahonnan el lehet indulni.
Azt is jó lenne tudni, hogy mit értesz az "élet adta feladatok alatt"? Megvizsgáltad-e, hogy vajon az Isten akarata megegyezik/megegyezhet-e azzal, amit "élet adta feladatnak" gondolsz? Nem hinném! Mert akkor a kellő égi segítséget is megkapnád az életed feladataihoz, ebben biztos vagyok!
Az "egy életen át nem sikerül megoldani" kifejezés nekem egy kicsit erősnek tűnik, mert az elmúlt 56 évben én azt figyeltem meg, hogy mindannyiónknak vannak nem csak hullámvölgyei, hanem hegymenetei is. Addig is míg az ember eléri a "hegymeneti" fokozatot lehet fohászkodni, imádkozni, közelebb húzódni Istenhez (templomon kívül is akár, egy csendes, nyugodt sarokban).
Imádkozni már csak azért is tanácsos volna, hogy az ember a rá nehezedő nyomástól felszabadulhasson, az ártó erők hatalma gyengülhessen.
Mindehhez kitartást és sok-sok lelki erőt kívánok!
Nemaste!
Szia,
Direkt általánosságban írtam a soraimat, mert nem az én adott problémáimra akarom helyezni a fókuszt.
Az élet adta feladat bármi lehet, de elsősorban arra gondolok, ami megoldása nem megy, ezért problémát lesz belőle.
A hétköznapi dolgokra gondolok, mint pld, karambolozol, és intézkedni kell, vagyis meg kel oldani egy feladatot, ami aztán nem megy és problémává fajul. És akkor jönnek a gondolatok, miért? Mire tanít? Miért kaptam ezt a feladatot? Miért nem boldogulok ezzel a feladattal? Miért okoz ez nekem problémát? és még sorolhatnám.
Hogy egy a fenti példához hasonló feladatot az Isten, a karma, vagy a sors rendelte, ahhoz én nem értek. Viszont nekem és más embereknek is vannak elhúzódó feladataik, problémáik, amikkel évek óta bajlódnak, nem sikerül rajtuk sem túl lépni, sem megoldani.
Ott volt pld a TV ügyvédje című műsor, abban is látható volt, hogy mennyi embernek, mennyi elhúzódó megoldatlan ügye van, amivel nem boldogul. És ara vagyok kíváncsi, hogy a fejlődés szempontjából mi a jobb, szembenézni ezekkel és megoldani, vagy együtt élni a problémával.
És továbbra is fen áll az a kérdésem is, hogy mi van, ha valakinek egy életen át sem sikerül megoldania a feladatait?
A téma továbbra is általánoságban érdekel.
Kedves Gábor!
Ahogy Michaelita is írta, nagyon nehéz valamiről általánosságban beszélni. Nem igazán lehet, és nem is érdemes. Mert minden eset más.
Minden mindennel összefügg, ezért minden egyes problémának más az oka, az eredete, talán a megoldása is.
Szerintem nincs olyan, hogy valami megoldhatatlan. Olyan viszont létezik, hogy az ember tanulási célzattal szembetalálkozik egy esettel, a karmája miatt kap egy feladatot, illetve más egyebet.
Ha valami nem megy, mindig magadban keresd az okot. Ha megvan, elkezdheted megoldani azt. És még valami: az elfogadás. Mert előfordulhat az is, hogy valamin nem tudsz változtatni. (Haláleset vagy baleset.) És nem tehetsz mást, minthogy ezt elfogadod.
Az öngyilkosságról csak annyit, nem megoldás semmire. Sőt. Negatív karmát teremt.
Ha egy életen át sem sikerül megoldani a feladatot, akkor jön egy következő élet, ugyanazzal a problémával. Olyan ez, mintha a tanár addig íratná veled ugyanazt a dolgozatot, amíg a kívánt szintet el nem éred. Ezután jöhet a következő szint.
Kedves Linus,
Igen, sokfélék vagyunk, sokféle feladatokkal. Feladatokkal, amiket vagy megoldunk, vagy nem, kisebb, vagy nagyobb sikerességgel.
A napokban olvastam és hallgattam is ezzel a témával kapcsolatban pár pszichológusi véleményt, és elég sürün elhangzót az a szó, hogy luzer.
Luzer szót használták a szakemberek arra, aki nem tudja, mert nem hisz benne hogy képes rá, vagy mert nem motivált, vagy nem akarja megoldani az előtte álló feladatokat, aki elkerülő magatartást folytat és inkább nem tesz semmit.
Ahogy a hasonlatodat írtad, hogy a "tanár addig íratja míg meg nem tanulja", valóban igaz, de vajon ez milyen keserű, kényszerű megkeseredet emberé tesz, egy olyan emberré, aki ezt kővetően undorral néz minden előtte álló feladat elébe, mert azok megoldása nem okoz neki sikerélményt. (persze ez sem igaz mindenkire, csak sarkítom a dolgot).
Ha személyesebb kell, én úgy vagyok vele, hogy nem tudom megoldani a feladataimat, és bele fáradtam olyan szinten, hogy már nem is akarom megoldani azokat, nem is teszek semmit, hogy megoldjam. Ilyenkor az a gondolat is megfordul az elmémben, hogy lehet, hogy tévúton járok, és nem is azokat kellene megoldanom, amiket úgy vélek, hogy meg kell oldanom.
Honnét is tudható, ismerhető fel az, hogy mi az a feladat amit meg kell oldani? Mert egyáltalán nem biztos, hogy az a feladat, az, amit én annak gondolok.
Korábban már írtam, és fel is vállalom, hogy én már magát az életet sem tudom elfogadni, kényszerként élem meg az életem, a születésem. Ezért aztán minden, ami az életben adódik, mint feladat, számomra kényszerű teher.
Nem szeretném, ha leragadnánk az én problémáimnál, mert úgy gondolom, hogy rajtam nem lehet segíteni, hisz már én magam sem akarom, mivel az is az élethez kapcsolódik.(ezért van az, hogy a segítőkben "ellenséget" látok)
Furcsa vagy sem, de így élek, ami nehéz és lehet, hogy teljesen eltévedtem, mint gondolatban, mint máshogy.
Azt is látom, hogy mások is élnek így, legfeljebb nem ismerik be, még önmagúknak sem. De, miért is jó az a világnak, ha (luzer) a problémáikat meg nem oldó emberek élnek.
Hát ennyi jutott ma az eszembe.
Gábor
Az élet azt tanítja, amit az egó a legkevésbé akar megélni.
Egy helyen írtad, ahol javasoltuk, vissza kell menni a múltba, véleményem szerint elsősorban a gyerekkorba, ahol az első negatív élményeid voltak a közösséghez való kapcsolódásban és fel kell azokat dolgozni.
Erre az válaszoltad: a fene se akar ebbe belemenni.
A karma szerint van a megalázó, kihasználó, az egóból nyertes és a lúzer. Ebben a leszületésben a halhatatlan lelked bevállalta, megtapasztalom, milyen az, amikor lúzer vagyok. Ez egy érzés csomag. Ami megváltoztathatná a személyiségedet, ha el tudnád vinni a feldolgozásig. Ugyanis a fejlődés célja az, ha tudatos vagy arra, hogyan éli meg a másik ember a megaláztatást, a kihasználást, tudod, mert megtapasztaltad, akkor semmilyen körülmény között nem fogod ezt egy másik emberrel megtenni.
A tapasztalatok elől való menekülés feladása a lelked célja.
Ha három életre van szükség, pontosan azért, mert ellenállsz a tapasztalatnak, akkor háromszor leszületsz ugyanezzel a csomaggal.
Egyetlen életre való rátekintéssel teljesen értelmetlennek tűnik valóban. Viszont az emberi tévedések azon alapszanak, a részigazságokat kiterjesztik az egész univerzum működésére. Tehát értelmet egy ilyen "elvesztegetett" élet akkor nyer, ha rátekintünk a fejlődési tervre, ami pontosan jól illeszkedik a több ezer leszületés sorába.
Ha valaki semmit nem fejlődik egy élet alatt és valóban sok ilyen megkeseredett, vegetáló sőt önpusztító ember van, ha nem dolgozza le a negatív karmáját, ha nem hoz létre jó karmát magának, akkor beszélünk arról, hogy a lélek arra a leszületésre túlvállalta magát, a leszületés értelmetlen volt. Korrigálni kell az utat. Tehát bár az egó úgy éli meg, semmire sem volt jó az egész, a léleknek fontos, hogy belássa, a terv túl nagy terhet tartalmazott.
Az öngyilkosság fontos kérdés.
Ugyanis egészen addig a pontig megmentenek, amíg esélye van annak, hogy lelkileg fejlődj. Ha ez a személyiség szétesése miatt már esélytelen, ha a tévútról való visszatalálás esélytelen, akkor hagyják, hogy meghalj. Tévút az, ami Istentől eltávolít és minden út jó, ami közelebb visz hozzá. Isten a feltétel nélküli szeretet, ha nem tudod magad szeretni, akkor tévúton vagy. Isten az egyetlen létező, az Univerzum, a Létezés, ha valaki a világot nem szereti, akkor tévúton van.
Még egy gondolat, a belső elégedettség, a belső harmónia a külső körülményektől független, belső képesség. Egyetlen dolog szabja meg, mivel a lélekből fakad, megfejlődted-e amit bevállaltál. Ha nem, a lelked hajtani fog, belső nyugtalanságon és hiányérzeten keresztül, keress, keress, keress...
Kedves Gábor!
Hiszed vagy sem, megértelek. Átéltem ugyanezt, ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel. Egy nagyadag életundorral, az emberektől való tartózkodással, hízással, fogyással, önmagam előtt is titkolt depresszióval. Mindennapos sírással, és kusza napokkal. Hibáztattam a szüleimet, hogy miért is hívtak életre. Ismerős?
Nos, ez csak egy holtpont. A gödör alja. És bármennyire elutasítod is a gondolatot, ki lehet belőle mászni. Sőt, ki kell. Itt és most szerintem nincs is más dolgod, mint önmagadat elfogadni és megszeretni.
A lúzer szó csúnya. Ezt akár, mint nyelvésztől is, fogadd el tőlem. Bizonyára hívogató az egónak ez az állapot, ahol mások is megrekedtek és lehet sajnálkozni. Viszont nem lehet viszonyítási pont a mások nyomorúsága! A keserűség meg éppenhogy nem a világalkotó célja.
Nem mondom, hogy a helyzeted könnyű, nem egyszerű a továbblépés sem. Egy valamit próbálj meg: ismételgesd csak úgy magadban ezt az egy mondatot: "Szeretem magam!". Nekem segített.
Nem is tudom, hol kezdjem.
Igen, a "nem akarás" konokul bennem van, mint aki fordítva műkőik, azaz csak azért is az ellenkezőjét teszem, mint amit tanácsolnak, javasolnak és vitába bocsátkozom mindenkivel aki segíteni akar.
Fogalmam sincs, mikor, és hol kezdődőt az élet elleni elenszemvem, de ahogy teltek az évek, úgy erősödőt ez bennem és egyfajta meggyőződésemmé vált.
Ahogy Linus is írta, a születésem miatt sokszor okoltam a szüleimet, és van bennem némi neheztelés, hogy miért kelletem én. Pedig jók hozzám, szuper gyermekkort biztositotak, de mindig is másodiknak éreztem magamat, mint a kisebbik fiú..stb.
A születésemről van egy furcsa emlékképem, amit leírhatók, ha érdekel valakit.
Orvosi szempontból fejletlenül jöttem a világra, mondták is, hogy nem élem meg a gyerekkort, ehhez képest....:-)
De vissza a jelenbe, én valóban úgy érzem, hogy nem boldogulok ebben a világban, meghaladja az erőmet, és valóban olyan fáradt vagyok, hogy a fáradsággal küzdők, nap mint nap és megszólalni sincs kedvem. (pedig sportolok, nincsenek káros szenvedélyeim..stb).
Hogy a helyzetembe bele kellene törődnöm, vagy meg kellene oldanom valamit, ezt sem tudom eldönteni.
Kati, szívessen meghalnék, így menekülve ebből az állapotból, de tudom, hogy soha nem leszek öngyilkos, nem tudnák az lenni, különben is egy extra szuper őrangyalom lehet, mert balesetek és egyebek szempontjából minden remek. Mindig mondom is, az őrangyalom megérdemel minden jutalmat, mert zseniális.
Ó, még egy fontos dolog, amikor a feleségemmel megismerkedtem és vele voltam, azokban az években el tudtam fogadni az életet. Ő, olyan volt nekem mint egy angyal (nem olyan mint az előtte lévő szerelmek és párkapcsolatok), aki mellet elhittem, hogy az élet jó, de amikor elváltak útjaink, vissza is zuhantam abba az állapotba amiben most is vagyok. Vagyis hogy az élet az ellenségem.
Mindenesetre remek így veletek beszélgetni, ki és megbeszélni, bár néha úgy érzem, férfi létemre túlságosan elmentem a lelkizés, spiritualitás irányába, ami nem biztos, hogy jó.
Tehát, megtapasztalom a lúzerságot? Háááát, erre nem tudok mit mondani, de tényleg tapasztalom. Elég nehéz, de legalább egészséges vagyok:-)
Van a lúzerságnak előnye? Lehet belőle elönyt kovácsolni? Ó, csak ne lennék hulla fáradt.
Gábor
Kíváncsiságból beszélgettem pár barátommal arról, hogy szerintük ki számít lúzernak. Meglepő, de egészen más szempontokat soroltak fel, szemben bizonyos pszichológusok, vagy általános leírásokban megfogalmazottakkal, hogy ki is az, akire rámondható, hogy lúzer.
Megkérdeztem őket a problémáimról is, hogy ők miként látják azokat. Érdekes, de ők úgy látják, hogy rengeteget tettem azért, hogy elérjem a céljaimat, megoldjam a feladataimat, a problémáimat. Ugyanakkor ők sem értik, hogy mégis, miért nem sikerült egyiket sem érdemben megoldanom, és miért állandósultak ezek a problémák. (így teljesen tanácstalanok) Azt is elmondták, hogy becsülik a kitartásom, hogy tartom magamat, nem züllöttem el, nem lettem alkoholista....stb.
Lehet, hogy nem is probléma az, amit én annak gondolok? Lehet, hogy most az, az életfeladatom, amiben, ahogy élek? Mert ezt kell megtapasztalnom? Vagy ez az út visz ahhoz, amit meg kell tapasztalnom?
Megmondom őszintén, kezdek elveszni ebben az egészben, az életemben, vajon vannak akik még így vannak? Néha egyedül érzem magamat ezzel, mintha nem ebbe a világba tartóznék, amit világot nem szeretek, de miért olyan nehéz ezt a világot elfogadnom? szeretnem?
G.
a világot elfogadni és szeretni, mert nem ez a sorrend.
Először önmagadat kell elfogadni és szeretni. Ahhoz viszont, hogy ezt meg tudd tenni, fel kellene dolgoznod a kudarcaidat és a félelmeidet.
Kezdve azzal, hogy a második vagy a testvéred mögött.
A változtatáshoz szükséges erőt teljesen elszívja a csalódástól való félelem.
Félsz a segítőktől is.
Van egy sorsforgatókönyved, amit fel lehetne oldani. Igen, sok ember, sokszor átéli az elveszettséget.
Mi ezt úgy oldjuk ki, hogy belemegyünk. Megéljük, befogadjuk. Annyiszor elővéve, amíg az áttörés megtörténik.
A megoldásokat azoktól az emberektől lehet megtanulni, akik ugyanilyen helyzetben voltak és kijöttek belőle.
Ha a kocsid elromlik, nem a varrógépszerelőhöz viszed és nem a barátaidat kéred meg, javítsák meg, ha nem értenek hozzá.
Kedves Kati,
Egy biztos, hogy ez így nem mehet a végtelenségig, hogy látszólag ugyanazokat a köröket járom. Talán a változástól félek, amit mindig könnyebben viselek, ha van egy társ az oldalamon, erőt ad és biztonságot, mármint a társ jelenléte. De, most az nincs, se közel, se távol, csak a képzeletemben, mert annak hiányában már "beképzelem" magamnak.
A sorsomat, annak a könyvét nem ismerem, viszont nagyon hiányzik belőle a társ, a biztos megélhetés (hivatás, munkahely..stb).
No, de kik jártak hasonló cipőben mint én? Ki az, aki ebben benne volt, és sikerült tovább lépnie? Vagy az én tovább lépésem ideje még nem jött el?
"Úgy érzem magamat, mintha eltévedtem volna a hazafelé vezető úton és megkérnék egy arra járót, hogy mutassa meg az utat...................... most már nem kell egyebet tenned, csak megtalálnod az innen hazafelé vezető utat"
(Wittgenstein: Észrevételek)
Gábor
mert a külvilág és maga az ember is változik.
A gazdasági környezet ma, Magyarországon romlik. Tehát ahogy telik az idő, az esélyeid romlanak. Te pedig öregedsz, ami azt jelenti, a tested kopik, a gondolkodás merevebbé válik. Ismereteid elavulnak, a teljesítő képességed csökken.
Amennyiben tudatosan nem teszel ellene.
Voltam olyan helyzetben, ahol minden kör bezárult. Azon a síkon, ahol az addigi probléma megoldó módszereim működtek. Merthogy a kör az egy síkidom, az Élet viszont háromnál is több dimenzió :-) Volt olyan helyzet, ami attól oldódott meg, hogy eldöntöttem, bármit bevállalok. Mivel feladtam az elvárásaimat, amit kaptam messze jobb volt, mint amire számítottam.
A változás folyamatos. Lefelé a leépülés, lassú öregedés vezet, amit az önpusztítók, például az alkoholisták meg is gyorsítanak.
A körből való sikeres kilépés felfelé van. Visszatalálni Istenhez. Önmagunkban megtalálni az addig rejtett képességeket. Mint például a félelmek feloldásának a képessége.
Szia,
Nos, a barátaim szerint pont azért nem vagyok Luzer, mert az adódó lehetőségek jó nagy részét kihasználom, ha alkalmi, ha hivatalos, vagy ha egy tanfolyam az, de látszólag mégsem jutok előrébb és ahogy jönnek ezek a lehetőségek, rövid idő után pont úgy szűnnek meg, ahogy jöttek. Ezért, kicsit olyan ez mint a hullámvasút.
Természetesen előnye is van, mert ezáltal sok mindent megtapasztalok, de mégis, mintha ez a hullámvasutazás ismétlődne évről - évre.
Sokszor nagyon nehéz bevállalnom némely lehetőséget, mert olyankor nekem is le kell mondanom, bizonyos elvárásokról, de bele szoktam vágni, bár ilyenkor a lelkesedésem nem túl nagy. A másik az önbizalom hiány, hogy minden adódó lehetőségnél azt érzem, gyenge, kevés, buta vagyok az adott feladathoz. Aztán 90%ban kiderül, hogy ez nem igaz, de én mégis úgy érzem, hogy kevés vagyok.
Egy lehetőséggel nem éltem, élek ez idáig, az a külföld, mert lenne rá lehetőségem, még segítségem is van hozzá, de számomra az akkora feladással járna, amire nem vagyok kész, mert itt szeretnék élni ahol vagyok.
De lehet, hogy az feladatom, hogy sokkmindent megismerjek, megtapasztaljak, ki tudja? Mert én nem, de néha van egy ilyen jellegű érzésem. Hogy ez mire vezet ebben az életben azt nem tudom, de eddig úgy tűnik, nem sok jóra. Persze lehet, hogy a lelki tapasztalások ezáltal nő, de azért ott van benne a már régebben írt félelem, hogy magányosan, hajlaktalanként végzem, ha ez így folytatódik. Vagy ez csak a kishitűség a részemről? Mert a valóságban messze nem fenyeget a hajléktalanság, annál azért több van.
Szerencsére semmilyen önpusztító tevékenységgel nem éltem, élek, (az is az élet adta lehetőség, és mint tudjuk az élet nem a kedvencem). De lelkileg öregszem, ahogy mások mondják, néha olyan vagyok, mint egy életét leélt megkeseredet vén öregemben. És bár nem panaszkodom, csak egyszerűen nem érzem jól magamat.
Szép hétvégét.
Gábor
"Ambíciók nélküli férfi", ez az ami a legjellemzőbb rám, de miért is elfogadhatatlan ez a társadalom, az emberek számára?
Vajon miért nem voltak, vannak ambícióim?
Akinek van kedve erről beszélgetni, van ezzel kapcsolatban tapasztalata, véleménye, írja meg bátran.
Gábor
Érdekes.... miért nincs ambíció... Nálam is ugyanez az elkeseredettség, megyek de nem sok értelmét látom, depizek miközben mások nem értik mi bajom...
De ahogy a kérdést feltetted....... találtam egy kis választ magamnak: azért nincs ambícióm, mert SOSE volt! Gyerekkoromban mindent megkaptam - semmiért nem kellett lemondásokat vállalnom, mert megadták... NEM tanultam meg erőfeszítéseket tenni, lemondani a kényelemről VALAMILYEN CÉLÉRT. A mai napig nem megy. Elkezdem, abbahagyom h béna vagyok, utána meg kesergek..... - De mi lenne, ha egyszer megcsinálnám azt az egy célt?! BÁRMI is legyen az,csak lépjek már ki a KÉNYELMES önkesergésemből.... ....... De nem teszem....mert keseregni könnyebb.......utálom magam........ pedig mindenki szerint egy jófej és talpraesett, okos, ügyes csaj vagyok......... SZÓVAL meg kell tanulnom erőfeszítést tenni a régi berögződött rossz szokásaimon... állítólag ha 30 napig egyfolytában sikerül tartanom az új jó szokást helyette, akkor utána már erőfeszítés és akaraterő nélkül is menni fog....... De minek is erőlködjek magamért, mikor gyűlölöm magamat? MERT csakazértis BOLDOG akarok lenni a nyavalygásom helyett!! ......................szóval én meg ilyen béna LUSTA depizős vagyok :)
Rosszul közelíted a problémádat.
Az a gyerek, aki mindent megkap - ez persze, elméleti megközelítés, mert tökéletes szülő nincs - az lehetőséget kap a benne lévő kreativitás kibontására és korrekt visszajelzést a környezettől, hogy az életkori fejlettségi szintjéhez képest mennyire jó amit csinál. Motiválatlan csecsemő még erre a világra nem született. A motivációt és a kreativitást hozzuk, a környezet viszont képes teljes egészében lerombolni.
Ha azt éled meg, béna vagy, azért van, mert a szüleid " kivették a kezedből" a dolgokat, mert ők, felnőttként gyorsabban és könnyebben megcsinálták.
Ez a szülői viselkedés a saját egójukból fakad, sajnos lenyomták a tiedet azért, hogy a sajátjukat emeljék.
Tették ezt a Te rovásodra, hogy más életterületen lévő kudarcaikat kompenzálják.
Maradandó sérülést okozva ezzel a visszajelzéssel: Te béna vagy. Te ezt elhitted, mivel a 7 éves korunk előtti visszajelzések így épülnek be: Ez a világ rendje!
A megoldás az, hogy ha már tényleg eleged lesz a trutyiból, amiben tocsogsz, kérsz segítséget ahhoz, hogy a benned élő gyermek megtalálja újra és kibontsa a kreativitását. Ez fájdalmas élmények átdolgozásával jár, ez mellett az önbizalmat fejleszteni kell, de a legfontosabb, megtanulni szeretni magad, olyannak, amilyen vagy.
Ugyanis ezt sem kaptad meg a szüleidtől. Te arra szolgáltál a léteddel, hogy prezentáld, milyen fantasztikusan jó szülők ők, de ez a kép hamis, ahogy hamis az önmagadról alkotott kép is.
http://domoszlaikatalin.fw.hu/
Az életben érnek bennünket ilyen-olyan kihívások, amik valóban elhúzódóak lehetnek.
Én ilyenkor nagyon mélyen önmagamba szoktam nézni és megvizsgálni, hogy valóban meg akarom-e oldani a problémát, vagy valóban probléma-e számomra is, vagy csak a környezetemben bárkinek, vagy éppen kinek, minek akarok megfelelni (a szeretteimnek, a társadalmi elvárásoknak, vagy hasonlók)
Érdekes dolgok derülnek ki néha az ilyen önvizsgálatok után, ezért mindenképp érdemes időről időre elvégezni egy-egy problémásnak ítélt élethelyzetben.
Meg persze az is kiderülhet, hogy valamivel kapcsolatban azért van belső ellenállásom, mert gátlásaim vannak, vagy kudarcélmények rakódtak le az életem folyamán és nem merek hinni abban, hogy az számomra sikerülhet.
Akkor ha ilyesmi derül ki én EFT-s kompogtató módszerrel pozitív megerősítéseket végzek.
Aztán van még olyan élethelyzet is, amikor valamit meg kell tennem, - amit nem igazán akarok, csak kell - nos az olyan, mintha erőszakot kellene tennem magamon, hogy végig tudjam csinálni.
Az ilyen helyzet, vagy helyzetek nagyon nagy energiarablók tudnak lenni, utána időt kell szánnom a regenerálódásra, feltöltődésre.
S ha sok ilyet kell megtennem, akkor egy időre nekem is el tud menni az életkedvem. De amint visszatérek a szeretem dolgokhoz, újra megjön a természetes, spontán, ösztönös életkedvem. Ahhoz, hogy ez ne épüljön be mélyebben az életembe azt kell csinálnom, hogy igyekszem olyan dolgokat is beiktatni a napi ritmusomba, amit szívesen csinálok, amit szeretek, ami jó érzéssel tölt el. Igyekszem olyan emberek társaságában tartózkodni, akikkel jól érzem magam, akikkel jó együtt lenni (avagy inkább egyedül "lazítok/töltekezem", ha ez nem lehetséges)
S összegzésül még egyszer: sokszor sok mindennel kapcsolatban felteszem önmagamnak a kérdést, most ezt valóban én akarom, igazán, mélyen? Valóban szükségem van erre, igazán, mélyen?
Valóban most van itt az ideje ennek, vagy egy másik alkalommal? (A nem megfelelő időben megtett dolgok ugyanúgy visszahathatnak ránk - energetikailag lemerült helyzetben még jobban lemerítenek - még ha azok alapvetően jók is)
Ez egy érdekes élethelyzet,volt benne részem nekem is. Szenvedtem is rendesen, de mint mindent ezt is meg lehet oldani belátással és elfogadással.
Vegyük azt ,hogy valamit tényleg muszáj megcsinálnom ezért,vagy azért,tehát nem olyasmiről van szó,hogy büntetem magamat,stb. Mondjuk pl. a munkájával jár az embernek olyan dolog,ami a terhére van. Problémája van az adott dologgal,de mégis meg kell csinálnia,úgymond ,,meg kell erőszakolnia magát".
Miből ered ez a magamon tett ,,erőszak"? Abból ,hogy hárítok,elutasítok valamit,tehát a megértés/ok-okozat/,az elfogadás,befogadás hiányából.
Szerintem a megoldás,hogy megvizsgálom,hogy miért is van arra szükség,amit én hárítok,miért is hárítom,állok ellen ennek ,és amikor belátom ezeket a dolgokat feloldódik az ellenállásom,és be tudom fogadni,amit addig nem.
Vagyis a lényeg az,hogy feltárással, belátással,elfogadással, befogadással az ember elérheti ,hogy nem kell megerőszakolnia magát. Fontos ennek a problémának a megoldása,mert hosszú távon egy ilyen kényszerhelyzet -saját magam megerőszakolása- , betegségekhez vezethet.
Nem akarom elkiabálni, de a napokban változást tapasztaltam. Valami energia jött, (kaptam) és olyan energikus lettem, hogy a "világ megváltására" is képes vagyok.
Életem folyamán volt már pár alkalom, amikor ugyanezt éreztem, és olyankor mindig új, pozitív irányt vett az életem. Ilyenkor olyan lehetőségeket, feladatokat kapok az élettől, amik akkor is összejönnek, ha nem teszek érte semmit.
Soha nem értetem, hogy honnét jön ez az energia, és azt sem, hogy olyakor évekig miért nincs nyoma. Pedig nagyon jó lenne, mindig ennyire energikusnak lenni, de tudatosan ezt az állapotot még soha nem sikerült elérnem.
Mi ez az energia? honnét jön? miért sikerül ilyenkor minden, ami előre visz?
Mindenesetre most nagyon jól érzem magamat, kiélvezem ezt az állapotot, mert nem tudhatom meddig tart.
Micsoda különbség ez azzal az állapottal szemben, amikor nem találom a helyemet a világban, amikor nem tudom megoldani a feladataimat, amikor álmos és fáradt vagyok...hm...és vajon miért ebből van több és nem az energikus állapotból? Amit mint írtam, tudatosan nem tudok előidézni.
Gábor
Lehet hogy azért jött, mert kicsit foglalkoztál önmagaddal, (ha megtetted) és bolygóállás/támogató bolygóenergia is lehetett.
Reméljük tartósan, sokáig fennmarad ez az állapotod és tudsz belőle építkezni.
Amúgy az jutott eszembe, hogy ha nagyon merülnél esetleg ki próbálhatnád hogy kérsz energiát, mondjuk odaföntről, de nyilván itt is több olyan ember lehet, aki olvasgatja a fórumot és tud energiát küldeni, akik tanulták, használják. AZ tényleg nem kerül többe mint pár perces koncentrációba, és akinek van ilyen képessége az szívesen megteszi - gondolom /nem tart órákig/. Ha többen teszik ugyanabban az időben, akkor elég erős lehet és kiderül hogy tudod-e fogadni, van-e rád hatással. Csak akkor működik, ha kifejezetten kéred, mondjuk megadsz egy időpontot és "fogadod" akkor...
A küldött energia tisztasága függ attól, az adott lélek mennyire tiszta és milyen technikát használ. Lelkes amatőrök, vagy egós szándékkal terhelt "mágusok" rosszabb állapotot hoznak létre, mint az eredeti.
Másrészt a tiszta prána kivételével - amit magas rezgésű természeti helyeken tudunk felvenni - bármelyik energia jól működő földelés nélkül túltöltésből eredő állapotot idézhet elő.
Az alsó csakrákból, mint a talp és a gyökércsakra, fel tudjuk venni a földenergiát, a koronán át az égit, a légzéssel pedig a pránát vagy amire a légzést programozzuk. Az áramlás, ami a csakrákat összekötő középső csatornán folyik, elakad a blokkokban.
A túltöltés víz típusú, szennyezett energiával zavaros, elmosó érzelmi hullámzást eredményezhet.
Tűzzel történő túltöltekezés esetén pedig túlpörgés jelentkezik. Levegő típusú szennyezett energia zavaros gondolkodást, fejfájást eredményez. Túl sok föld pedig földhözragadtságot, nehézkességet.
Ha valaki életerő hiányos, azt jelenti, a kettes csakrája alul működik. Ha a szolárnál, az egó központnál akad el az energia folyam, az életben így jelentkezik: nem akarom, mást akarok, másképp akarom, sehogy sem akarom. A hajléktalanságtól való félelem komoly gyökércsakrás blokkot jelez.
A kettes csakra, az életerő központon kívül felelős az új megszületéséért és a közösséghez való alap szintű kapcsolódásért.
A közösen átcsatornázott energia a fentiek ellenére hasznos tapasztalat lehetne Gábornak, megtapasztalni a telepatikus segítségnyújtás erejét. Én szívesen csatlakozom, a küldött energián kívül mindenképpen beépítenék a folyamatba egy tisztító szűrőt :-)
Szia
Megbeszélhetjük, benne vagyok, ismertessétek velem ennek a módját.
Gábor.
Nos, valahogy azonosítanunk kellene Téged, név, születési adat alapján. Ha ezt nem szeretnéd, akkor esetleg azt lehetne, hogy feltöltesz egy képet, ha nem akarod magadról akkor válassz egy olyan képet, ami téged a leginkább kifejez. Igazság szerint én nem vagyok ennek a mestere, van pár pránanadi avatásom, többhöz nincs is ambícióm, a családom körében nagy sikerrel használom kisebb dolgokban és párszor már vettem részt ilyen közös "kezelésben", de azt egy nálam szakavatottabb vezényletével, aki itt lehetne Kati. Én magam nem gondoltam erre, hogy esetleg mellé is lőhetünk, de ő gondolt :)
Csak annyi hogy kitűzünk egy időpontot, mondjuk holnap este 9 és akkor egy 5-10 percig csak arra figyelsz, hogy be tudd fogadni, amit kapsz.
Szia,
Kérlek beszéljétek meg.
Hogy ki is vagyok? Ime, itt az egyik nyilvános társkereső adatlapom:
http://www.parom.hu/adatlap_Gabor_c1308431.html
Jöhet az, az energia:-)
Gábor
Mint írtam, ritkán (5-10évente egyszer) vannak ilyen hirtelen jött energikus időszakaim. Ilyenkor mindig változás áll be az életembe és amint megtörtént a változás, az energia is (ahogy jött) eltűnik és vissza süllyedek a hétköznapi megfáradt energiaszintbe.
Olyan ez a kapott energia, mintha csak magát a változást segítené, az utána következő utat már nem.
A konkrét új út, a változás startvonalára már rá is álltam, és érzem hogy csökken az energiaszint. vagyis megint csak a beállt változáshoz kaptam "támogatást".
Ki dönti el, hogy mikor jönnek ezek a változások, amikhez még energiát is kapok?
Néha tényleg úgy vagyok, hogy szigorú utam van, amit be kell járnom. Ezeken az utakon belül pedig kicsi a szabad akaratom adta mozgásterem. És ezt is már párszor megtapasztaltam, aztán valami úgy dönt, hogy most...változás...és akkor változás van.
Régebben már próbálkoztam technikákkal, hogy pld, az univerzumtól kapjak energiát, de ez nem sikerült, vagyis nem tapasztaltam, hogy akkor kaptam volna, amikor én tudatosan kapni akartam.
Az internetes fórumokon, a munkahelynem egyre több olyan emberrel találkozom, akik okoskodnak. Azaz olyan személyekkel hoz össze a sors, aki (akik) megmondja a másiknak a tutit, mindenkinél okosabb, jobban tudja, bele beszél és csak az a jó, ahogy ő szokta, vagy ahogy ő csinálta, ahogy ő tudja.
Nem tudom mi okból kapom a nyakamba ezeket az embereket, ahogy azt sem értem, hogy hová tűnt az emberekből az empátia. Kezdem úgy érezni, hogy ebben az országban megzakkantak az emberek.
Nem értem mi a dolgom ezekkel az emberekkel, de egyre nehezebben tolerálom. Gondolkodom azon is, hogy elmegyek külföldre, mert kezd elegem lenni ezen emberek mentalitásából. De, vajon ezzel meghátrálok valami feladat elöl? Vagy épp ellenkezőleg, pont azt akarja velem közölni az élet, hogy menjek?
A felsőbbrendűségi komplexusos ember keres valakit céltáblának. A célja, hogy a másikon keresztül bebizonyítsa ő tényleg nagyszerű. Ha ez rendben lenne, nem kéne prezentálni.
Általában arra tükör, hogy Te viszont alulértékeled magad.
A gyerekkori oka mind a két esetben, felül ill. alulértékelés esetén a hamis szülői követelmény rendszer és a jutalmazási-büntetési eszközök.
Magyarországon ma a legtöbb ember valóban zakkant ez miatt, teljesíts ezerrel, cserébe morzsákat kapsz.
Viszont ha karmikus terhed van, viszed a feladatodat külföldre is. Ennek ellenére én azt ajánlom, ha mehetsz, tedd meg. Vannak élhetőbb helyek :-)
Igen, ezek az emberek csak tükröt tartanak neked. Akárhova mész, ilyen okoskodó embereket fog az élet eléd sodorni. Lehet, csak el kell fogadnod ezt s minőséget, vagy lehet a benned lakozó "okoskodót" kell elfogadnod. Azt kellene megvizsgálnod, miért zavarnak ezek az emberrek. Ha nem lenne ezzel gondod, nem zaklatna fel ez a fajta tulajdonságú emberek, fel se vennéd, csak legyintenél és élnéd tovább az életed. Szóval én ezt deríteném ki, mi dolgom az "okoskodással"
Gondolkodtam és arra jutottam, hogy ez volt az, az évek alatt előforduló utolsó „jel”, csepp a pohárban, ami megerősített abban, hogy mennem kell ebből az országból. No, nem az ország miatt, hanem magam miatt, életmód és környezet változás miatt, tapasztalatszerzés miatt. Jelenleg se kutyám, se macskám, se család, sem semmim, csak pár tárgyam van, így mennem kell, magam miatt, hogy új kihívásokkal nézek szembe, új kultúrát ismerjek meg, új lehetőséket ismerjek meg.
Lezárni egy korszakot és kezdeni egy újat, most jött el az ideje.