Mélyalvás, vagy testen kívül?
Régebben is előfordult egyszer-egyszer, hogy ébredéskor nehezen tudatosítottam, hol vagyok. Amikor elköltöztem albérletbe, egy idő után rendszeresen így ébredtem. Azt gondoltam, biztos azért, mert jórészt a szüleim házában éltem, ők se költöztek soha. Én kétszer, amikor férjnél voltam, de akkor nem tapasztaltam ezt ilyen erősen.
Egy ideje nem volt jellemző, vagy nem zavart. de mostanában megint elkezdődött és rendszeressé vált. Egy hónapot voltam Keszthelyen, ott vettem észre, mennyire zavar. Hazajöttem, és itt is többször előfordult. Tegnap éjjel éjfél körül hívott fel a párom (én mondtam, hogy még ébren leszek, de bealudtam), és kértem, hogy ne tegye le a telefont, csak beszéljen. Közben tiszta kómában éreztem magam. Mielőtt felvettem a telefont, hosszú ideig igyekeztem tudatosítani hol vagyok. Az az érdekes, hogy tíz perc beszélgetés után sem éreztem még teljesen jelen magam.
Ébredéskor ilyen mondatok ugranak a fejembe: hol vagyok? ja, ez a zongora. De hol van a zongora? ja, a lakásban. De melyik lakás ez? Olyan ismerősek a falak. De hol? Ez otthonom? Ez Miklós utca? vagy nem?
Lehet, hogy az otthontalanság érzése kerít ennyire hatalmába? Vagy annyira testen kívül költözöm álom közben, hogy nehezen térek vissza?
Érdekes, hogy tudatomnál vagyok, képes vagyok gondolkodni, tárgyakat megfogni, tudatosítani, mégis egy bizonytalan érzés kerít hatalmába, hogy nem tudom detektálni MAGAM. meghatározni, azzal együtt, hogy azt sem, hol vagyok, pontosan. ilyenkor a félelem is hatalmába kerít, egy furcsa, nem tudom milyen félelem, és egyfolytában azon igyekszem, hogy tudatosítsam hol vagyok, hány óra, ilyenek.
Lassan visszatérek és megnyugszom.
Szerintetek mitől van ez?
Namaste
is hasonlóak, de engem nem zavar ennyire.
Én azt tapasztalom, hogy minél inkább messze voltam (teljesen másik dimenzióban, tudatállapotban), annál nehezebb lehet visszailleszkedni az evilági valóságunkba. Ez szerintem teljesen természetes, hiszen teljesen más törvényszerűségek uralkodnak itt és ott.
S minél inkább otthon vagyok ott, annál nehezebb visszajönni ide, az evilági valóságba, s ez is természetes.
S néha olyan is, mintha csak a tudatosságom egy részét tudnám visszahozni, más részei meg valahogy valahol leragadtak/ottmaradtak volna. Ezt sem tartom rendellenesnek, hisz a lelkem és valószínűleg a szellemem is jobban otthon érzi magát és kiismeri magát abban a valóságban. Szóval bárhol is jársz, akár testben, akár testen kívül teljesen érthető, hogy jól érzed ott magad és nem szívesen jössz vissza.
Az jön be még - megérzés szintjén - , hogy próbálj meg dolgozni a földi biztonságérzeted erősítésében. Próbáld meg minél jobban otthon/itthon érezni magad itt a földön. Ehhez persze hozzátartozik az, hogy a mindannapokban is csak olyasmit teszel meg, ami jó Neked, amiben jól érzed magad és semmit sem, ami nem tölt el jó érzéssel, megnyugvással.