Kicsiség megélése
Tizennégy évvel ezelőtt, mikor befejeztem az iskolát, úgy éreztem, hogy végre elmenekülhetek otthonról, otthagyhatom apámat, a szenvedést, a nyomort, és megalapozhatom az én nagyon tuti életemet, ami csodás lesz. Teltek az évek, de csak nem jött a nagy kitörés. Gürcöltem kevés pénzért, és szenvedtem, hogy ezt meg azt kéne, de nem lehet. De ha több pénz jött, az se volt elég, mindig találtam valamit, ami miatt nem éreztem jól magam. Mindig többet, jobbat akartam.
Kilenc évvel ezelőtt abba a helyzetbe kerültem, hogy már annyira megalázottnak, kicsinek és szerencsétlennek éreztem magam, hogy azt gondoltam, meg kell mutatnom, hogy igenis képes vagyok a saját lábamra állni, és egzisztenciát teremteni magamnak. Azt a döntést hoztam, hogy megmutatom mindenkinek, milyen fasza csaj vagyok. Kibírok bármit, és haladok előre a meggazdagodás útján. Két év alatt kiderült, hogy teljes csődbe vittem magunkat, amiből normális ésszel soha nem mászunk ki.
Akkor gondoltam még egy merészet, még nagyobb hülyeséget találtam ki, amivel még jobban megfejeltem a szerencsétlenséget, és az elképzelhetetlen mélységbe taszítottam magam anyagilag.
Hat éve nyögök ez alatt a súly alatt. Az időben visszafelé még sorolhatnám az eseményeket, amikor ugyanezek az érzések gyötörtek, csak még nem ennyire durván.
A napokban megint felszakadt a kicsiség és megalázottság sebe. Még nagyobb erővel tört rám a felismerés, és tódulnak elém a helyzetek, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Megaláznak, a képembe nyomják, hogy senki vagyok, nem vittem semmire, és egy szerencsétlen balek vagyok. Most új döntést hoztam. Hagyom lenni ezt a helyzetet. Igyekszem meditációban megélni, de még sok. Lassan haladok. Éberen, napközben is tudatosítom, hogy ez a feladat, ezt kell megtanulni. Nem menekülök el többet. Értelme sincs. Sokszor menekültem már. Benne vagyok, élem.
Nemrég felmerült egy beszélgetés során, mit tennénk másként, ha visszamehetnénk az időben. Én azt tanácsolnám annak az énemnek, aki akkor eldöntötte, hogy felveszi a hiteleket, hogy ne tegye, inkább élje meg a kicsiséget, a szerencsétlenséget, a lúzerséget, mert az úgyis megtalálja. Hol tarthatnék most, ha akkor ezt megteszem?
- Hiteles06 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
5 hozzászólásEz a kérdésed még mindig a nagyság vágyából fakad.
Bezzeg ha akkor olyan szuper lettem volna, akkor aztán...
:-)
De nem.
Igazad van Kati! Erről szól az egész életem, folyton a nagyságra és a szeretetre vágyakozom. Nehéz leadni :) a dolgokat. Eddig azt gondoltam, hogy ezektől leszek több. Pl. a spiri fejlődéstől, vagy ha megtartok magamnak ezt-azt. Ja, és még ott van a türelmetlenség is. Örülök, hogy már látom ezeket a dolgokat.
... és ez aztán tényleg nagy dolog.
A szeretetet leválasztani arról, mi a kicsi és mi a nagy, mérettől függetlenül, feltétel nélkül szeretni. Ez az egyik lépés.
A másik, hogy a nagy és kicsi, mint a dualizmus pólusai, úgy működnek, hogy ha választani akarsz, az egyik szélsőség között, akkor keletkezik egy ellenirányú energia, ami a kiegyenlítődés felé hat. Vegyünk egy olyan hasonlatot és ez igazi sprirituális gyakorlat, hogy egy inga vagy, amit félelemből, megfelelésből, múltbeli rossz minták alapján most erőből tolsz a kicsiség felé. "Csak" a gravitáció dolgozik ellened :-)
A gyakorlat maga, a középpont megtalálása, a helyén levőség érzésének a befogadása, pont elég vagyok. Ha billenek erre, majd billenek vissza. A középpont maga viszont örök.
Az út spirális. Nincs mélyebbre zuhanás, mint ahol valójában tartsz. Amikor belekóstolsz a magasabb állapotokba, az azért van, hogy tudd, ha megfejlődöd, ami ahhoz kell, akkor oda el tudsz jutni. Mindig arra a pontra csúszol le a spirálon, ami a tied már. Tartsd észben, embernek születtél le, meghaladva nagyon sok egyszerűbb, alacsonyabb fejlettségi szinten álló életformát, ebből már nem csúszol vissza. S hogy ez nagy dolog, vagy kicsi, egó dolga :-) Mondjuk inkább, így van a helyén, így természetes.
Azért is hátborzongató amit írtál, mert tegnap pont jött egy olyan érzés, hogy a nagyságot kell megélnem. Kezdtem volna megint egy kicsiség megélése meditációt, aztán közben megjelent egy gyerekkori minta, akkor gyorsan megkerestem a minták feldolgozása meditációt, és alig értem az ötödik percig, beugrott, hogy egy teremtés meditációra van szükségem, de amikor elkezdtem, már tudtam, hogy a nagyságot fogom megélni benne. Hát nem voltam semmi :) Először harcos voltam, és egyre nagyobb, aztán talán Isten, és a rossz érzések is kitisztultak. Nagyon szuper volt. Erről még beszéljünk!
és tudatosítása nagyon fontos lépés.
A harcos rendesen csinált nekünk negatív karmát. Amikor ezzel szembesültünk, ezt a részünket megtagadtuk, lehasítottuk.
A harcos visszafogadása és a megbocsátás neki azért fontos lépés, mert az utunkon szükségünk van a jó tulajdonságaira.
Ezek a következők: bátorság a rettenthetetlenségig, kitartás, erő, bajtársiasság és ami a legfontosabb a feljebbvalónak való engedelmesség. A harcos kemény, de az egóját alárendeli a csapat érdekének.
A harcos erejére és bátorságára támaszkodtam, amikor meditációban a legsötétebb helyeket bejártam, s bár sokszor káromkodik, mint egy kocsis, a Felsőbb Én adta utasításokat mindig végrehajtotta.
Amikor ezt a részemet rendbe raktam, akkor először túl domináns volt bennem a harcos, megszokta az idők folyamán ő nem kap semmit, ha nem veszi el erőszakkal. Háborút teremtett ott is, ahol teljesen felesleges volt. Most rend van, ha kell előhívom, a belső harcaimat viszont belül oldom fel, nem pedig kivetítve a külvilágba.