Kedves Csíziske !

Az általad idézett "A ... feláll, az ész megáll" szólással kapcsolatban kérdezném:

Ha úgy vesszük, ez az állapot bizonyos csakra túlpörgésére, míg a másik csakra alulműködésére utal, hisz ez a kétcsakra párt alkot.

Vajon a csakrák működésének kiegyensúlyozásával ez a "nagy étvágy" lecsökkenthető ?

Mi a jobb, a kiegyensúlyozás, vagy a kielégítés, megélés ?

Várom a választ! :-)

Üdv: Almás

nem vagyok elég kitartó, hogy követni tudjak minden engem érdeklő témát, ill. hogy végigértelmezzem hozzászólásaidat.
Nem tudom azonban megállni, hogy két dologgal kapcsolatban ne biggyesszem ide meglátásaimat nézeteiddel kapcsolatban.
Az egyik egy korábbi hozzászólásod, mely szerint a jóért meg kell küzdeni és csak az az igazi jó ami verejtékkel születik. Szerintem nagyon sok szülő pont ezzel az elmélettel teszi tönkre csemetéjét, itt kezdik el a gyereknek a feltételes szeretetet megtanítani a feltétel nélkülit pedig meg sem tanitani. Ezek után már persze lehet évődni arról, hogy ki tud szeretni meg, hogy a félelem kiszoritja e a szeretet rendelkézésére álló helyet.....
A másik pedig, hogy a "csajok legyenek kedvesek kiszolgálni a kedves párjukat és akkor nem mennek máshova". Egyrészt dehogynem, amelyik menős - még - az megy. Előbb utobb van olyan kivánsága amit nem tudsz kielégiteni. Másrészt pedig érdeklődnék, hogy te mennyire szolgálsz? Mármint ki, a szived hölgyét? Ugyan adj már egy tippet, hogyan lehet kitalálni a másik - sokszor tudat alattijában somfordáló - kivánságát és megadni neki azt, amiről ő sem tudja sokszor, hogy van neki. Aztán egyszer csak beviszi egy másik ágyba.
Előre elnézésedet kérem, ha netán valamelyik értekezésedben ezeket már kifejtetted volna.

Üdv!

Kedves Csízike!

Te olyan aranyos vagy! Bírom ahogy a szíveddel keresgéled a "jó" választ. Azt, ami harmonikus.

Előre bocsátom, jó válaszok nincsenek. csak válaszok vannak.

Nekem van egy válaszom . A saját bőrömön tapasztaltam meg. (Leírtam egy részét a "Szerelem, mint beavatás" c. írásomban). Ez a válasz lehet hogy valakinek felhasználható, lehet hogy szintén válasz, lehet hogy nem. Nekem az. Mert működik. (és nem csak elmélet...)

A válasz a következő:

A harmóniát nem a kapcsolatban kell keresni. Amíg a kapcsolatban akarsz harmóniát találni, addig csak energetikai szinten folynak az adok-elveszek, és cserébe vissza adok valamit játszmák. Ezt lehet csúnya érzelmekkel, és intelligensen, visszafogottan csinálni.

Az eredmény ugyanúgy nem a harmónia.
Mert senki által nem pótolható a te hiányod. És a másiké sem.

T
Tehát:

Szerintem az az ideális, ha találsz valaki olyat, aki elég sok mindenben passzol hozzád. Ő is szereti a mozifilmeket...stb. lelki és szellemi síkon is. Az ilyen emberek (mit tesz Isten) általában fizikai síkon is hasonlítanak...:) de ezt csak érdekességképpen teszem hozzá, nem ez a lényeg.

Ha ilyen párod van, akkor az áll fenn, amiről beszéltünk, hogy ösztönösen azt adod, ami a másiknak jólesik. Könnyen tudjátok szeretni egymást.

A feladat most jön:

Mivel senki sem pótolja a boldogságunkat, ezért adódnak területek, ahol mégsem passzol a dolog. Ilyenkor meglátásom szerint nem a kompromisszum a megoldás. Éppen azért nem, mert akkor elveszel magadból valami olyasmit, ami nem rólad szól, amit a másik úgysem tud hálával fogadni, legfeljebb kedves és nem visszautasító jómodorából adódólag. Hiszen az ő hiánya, csak ő tudja kibogozni, miért van. Ilyenkor olyasmibe fektetsz energiát, ami nem a te dolgod.

A másik adott esetben még nem is tudja (nem tudatosult benne) mi a baja, te meg megtömöd süteménnyel. Jóllakik, elvész az ébersége, aztán minden marad a régiben. Ebből van aztán később a bomba. Mert a szellem a késztetéseit, a hiányérzetet azért küldi, hogy tudatosítsd a hiányod okát, tegyél magadért. Ezt a hiányérzetet pótolják az emberek milliárdjai fizikai pótszerekkel, és hitetik el magukkal, hogy van mit enni, van kivel élni, akkor most minek panaszkodom, túlképp minden oké. Aztán évek múltán nem értik miért omlott fejükre a ház.

A párkapcsolat a legveszélyesebb "pótszer". Totál el tudja altatni az éberséget. De csak ha nem vagyunk tudatosak. Ha nem figyelünk a magunk jelzéseire.

Íme a "bevált" recept:

Ha valami hiány lép fel, dolgozz magadon. Pontosan úgy, mint mikor egyedül vagy, és nem mással élsz. Amikor a másik ugyanígy hiányérzettel küszködik, és ezt rád akarja testálni "édesem, vasald ki az ingem mert olyan ideges vagyok, hogy elkések, nem olyan fontos most az a dolog, amit csinálsz...", ne engedd hogy rád testálja. Az hogy ideges, az ő baja. Az hogy a három gyereketeket indítod az iskolába meg nem fogja senki megcsinálni helyetted. A fejedre zúdul az energiahiány az idő, késés, vagy bármi formájában akkor, ha a másik energiáját pótolni kezded a magadéból.

Ez az energetikai szintű elengedés.

Ha mindkét fél teszi a dolgát, és ha valami nem stimmel, először magában keresi az okot, és figyel magára meg a másikra, és hajlandó tanulni, akkor viszonylagos harmóniában vannak önmagukkal, ezért képesek a kapcsolatot is harmóniába hozni.

Ennek ellenére ez az energetikai egyensúly könnyen felbomolhat. Mert ahogy tanulunk, változunk, nem egyforma módon és gyorsasággal zajlik. Lehet hogy az egyik rezgésszintje sokkal gyorsabban nő meg, mint a másiké, ha nem vállal el egy munkát egy másik városban, elfojtja a fejlődését, nem engedelmeskedik a szelleme parancsainak. Míg a másikat ott tartja vagy máshová vezérli a tanulása. Ebben az esetben el kell engedni egymást.

Az Univerzum útjai nem mindig láthatóak számunkra. Nekem így kellett elengednem a volt férjem. Azóta mindkettőnk számára világossá vált, hogy így kellett lennie.

Én majdnem meghaltam mellette, mert nem tanultam meg engedelmeskedni a szellemem hangjának. És ahelyett hogy a saját életem éltem volna, az övét éltem. Hogy megtartsam. Meg mert hittem a házasságban, meg az örökké együtt-ben. Meg mert van egy közös, csodálatos kisfiunk.

Őt is iszonyúan megviselte, mert ki akart tartani mellettem, holott nem tudott segíteni, csakúgy, mint az orvosok se, a szüleim sem,...senki. Csak én tudtam segíteni magamon. De ehhez meg kellett tanulnom tudatossá válni. Első lépésben el kellett fogadnom, hogy fontosabb a gyógyulásom, az életben maradásom, a saját életem feladatai, mint egy párkapcsolat, még ha házasság is.

Így ébresztett rá a sorsom, hogy ne éljem mások életét. És nem azért, mert buta, vagy önző voltam. Csak tudatlan. Nem tudatos. A tudatlanság idejét elnézik odafönn. Mert a sors-programod része, amit fiatalon játszol. Azért, hogy tudatossá válhass, és megválthasd a sorosodat.

El kellett fogadnom egy új szerelmet, ami mindent hozott utána, hogy képessé váljak magamra lelni, tudatossá válni. Elképesztő a fordulat. Mintha kicseréltek volna. És ne ítéljetek, volt hogy azt olvastam ezen az oldalon, hogy csak az kap nagy pofonokat, aki nem lát a kis jelekből. Ez csak akkor igaz, amikor már beavatott vagy, és tudod, minden érted van és rólad szól. Nekem esélyem sem volt, senki nem tanított az élet törvényire, és senki nem élt vagy próbált úgy élni körülöttem. És felnőtt koromig minden rendben is volt. Jó életem volt. Sőt: egészséges voltam!

Van hogy a sorsunk része a sorcsapás, mély álomból kell ébrednünk.

Ez volt az Univerzum szándéka velem. Tudtam én? Nem, dehogy. És tudta a volt férjem,, ? Ő sem.

De éreztük. Egyetlen rossz szó nélkül váltunk el. Sohasem veszekedtünk előtte sem. Azóta is egymást segítjük, amiben tudjuk, és vigyázunk a kisfiunkra. Nincsenek láthatási szabályok, meg ilyenek köztünk. Ő az apja. És most is az. Ez csak belső döntés és tudatosság kérdése. Mint minden más.

És azóta az új szerelmet is el kellett engednem. A fent említett írásomban benne van, hogyan. Ez már a tudatos elengedésről szólt. A szeretet megtapasztalásáról.

Tudom, hogy most is létezik az, akit éppen most könnyű szeretnem, és neki is engem. Mert éppen keresztezik az útjaink egymást, vagy éppenséggel egy darabig egymás mellett repülünk. És akitől ezért sokat tanulhatok. Hogy egyre jobban tudjak szeretni.

De már nem akarom megtartani. Csak hálás vagyok az örömökért, amit adhatok, és amit kapok.

Namaszte

Szerintem is az egyik, tán a leghatékonyabb megoldás. Nekem az a tapasztalatom, hogy sajnos felejtünk beszélgetni és ez igaz a párkapcsolatokra is.
Annak idején egy idős haverom azt mondta, hogy aki már előrehaladottabb évekkel választ párt az arra nagyon ügyeljen, hogy csivitelősen válasszon, mert azon múlnak a boldog idős-évek. Asszem igaza lehet.....

A másik talán a figyelés. Sok minden kiderül egy rezdülésből, egy szemvillanásból, egy gesztusból. No persze ilyenkor nem csak a kellemes visszacsatolások jönnek.........

Üdv!