Kedves Druszám!

Én szerintem nem kell a jó kapcsolathoz szerelem mer az elmullik. Utánna meg rosszabb lessz. Most vagyok a 4dik asszonnyal ezzel nem volt szerelem közöttünk csak megszoktuk egymást. Ő vele 5 éve élek eggyütt. Nem a szerelem a fontos. A megértés a lényeg meg az összefogás.

L Sándor

Ha definiálod a szerelmet, meg tudom válaszolni a kérdésedet.

Egyelőre két csoportját ismerem elméleti szinten a szerelemnek.
Lehet szerelembe esni és szerelembe emelkedni.

Tapasztalati szinten csak a másodikat ismerem. Úgy zajlik, hogy minél jobban ismerek valakit, annál több mindent van lehetőségem szeretni benne. Ezért az iránta való szeretetem és kívánalmam az idő előrehaladtával exponenciálisan növekszik. Akár viszonozza, akár nem. De ha viszonozza, és él a kapcsolat, akkor ez sokkal intenzívebben erősödik, mintha távol van.

Az első csoportot elbeszélés alapján úgy ismerem, hogy van valami egyidejű kölcsönös fellángolás, és ez idővel elmúlik. Mintha beleesnének egy gödörbe, és idővel kimásznának belőle.
Én ezt sosem éreztem, sose szűnt meg a szeretetem/szerelmem senki iránt, én az ilyet csak erősíteni tudom az idő előrehaladásával.:)

Mi kell egy jó kapcsolathoz?
Jó kommunikációs készségek, mentális és érzelmi egészség, az egyenrangúság igénye és fenntartásának képessége, erőszakmentes kommunikáció, közös metszet, érdeklődés egymás iránt, mondanivaló a másik számára, vonzalom egymás iránt.
Ha a vonzalmi szint mindezek megléte mellett eléri a testi együttlét igényét, akkor minden együtt van a folyamatos szerelembe emelkedéshez.:)

Szóval egy bizonyos tudatszint és/vagy személyiségstruktúra kell az állandó szerelemhez.

Szerintem ez is személyiségfüggő. Állítólag szerelmes típus vagyok. Amióta az önismeret útjára léptem ezt egyre kevésbé tekintem szerencsésnek, még vizsgálat alatt tartom... :)

Az biztos, hogy a szerelmet rossz helyre tesszük általában a kapcsolatainkban és nem tudjuk elválasztani a vágytól és a szeretettől a legtöbb esetben. Még úton vagyok ezek újbóli megtapasztalásában, máshogy, mint eddig, ezért nem tudok teljes értékű választ adni a felvetett kérdésre.

Megtapasztaltam, hogy el lehet választani a fizikai, érzelmi és szeretet-szinteket. Most mégis újra az integrációra vágyom, mert úgy érzem, nem teljes a megélésem egy kapcsolatban, ha ezeket elválasztva élem meg. Jó a szex, ha passzolunk a partnerrel, és ha magunk is elég szenvedélyesek tudunk lenni. De szerelemmel még jobb. Ha nincs benne szeretet, figyelem, katasztrófa. tehát végső soron integráltan, teljességében a legjobb. Szerintem így van ez a többi dologgal is, de azt valóban be kell látnunk, hogy az ember nem képes ezt a hármasságát állandóan hozni. Fáradt, rosszkedvű, akármi. Csak a szeretetre vágyik éppen. Ezer-féle helyzet lehet, ahol jó, ha nem várjuk el egymástól, hogy állandóan szerelmesek legyünk.

Még mindig hiszek abban, hogy ha a megfelelő két ember él együtt, meg tudják tartani a parazsat és megélni a szerelmet olykor újra és újra. Szerintem kell hogy legyen egy módja ennek. Már csak azért is, mert ha illúzió, ha nem, a szerelemre minden lélek vágyik, és semmi más nem pótolja. Ha nem élhetem meg a párommal, előbb utóbb vágyni fogom újra, és elvisz a kapcsolatból.

Persze akinek nem igénye, annak ez nem probléma. Ezért gondolom, hogy személyiségfüggő a dolog. Van, aki színesen és hangosan szereti az életet, és van, aki felvonul a hegyre, és úgy tudja élvezni, mert zavarja a zaj.

Namaszte

Na, Sanyi, most már jó volna, ha megmondanád, hogy mi Neked a szerelem!

"tudunk együtt élni békében, harmoniában és szeretetben.

A jó párkapcsolathoz, amely sok örömöt és boldogságot ad, nem kell feltétlenül a szerelem!

Elég, ha jól érezzük benne magunkat, ha megkapjuk mindazt, amire vágyunk, ha szeretve és elfogadva vagyunk."

Mert nekem az, ami a fentiek következtében létrejön.:)
Ezekből születik a szexuális vágy is, és a testi beteljesedéssel folyamatosan erősítjük a szerelmet. És az ilyenkor nyíló csatornán át hazajárunk a Mennybe.

A témában –amikor felvetődött - magamban csendben megállapítottam, hogy mivel számomra Sanyi tanításai sokszor csak évek múlva igazolódnak be, nyilván még nem tartok ott hogy ne kelljen a szerelem.. és kicsit szomorúan gondolok arra, hogy egyszer majd talán tényleg nem fog kelleni. Értem én hogy az is jó lesz, csak innen úgy tűnik, hogy nagyon fog hiányozni ! 
Most azonban a jelenlegi állapotomban és fejlődi szintemen teljes meggyőződéssel azt gondolom, hogy akár induló, akár régebbi párkapcsolatban legalább az egyik fél részéről muszáj hogy ott legyen a szerelem. Ha esetleg sok-sok év után már nem is az a jó kis eszevesztett lángolás, akkor annyi hogy bármit tesz is a másik szeretem, mert elfogadom, mert ismerem és mert tudom hogy szeret, csak az élet néha nehéz és boldogan ölelem át ha végre kibékültünk. Ez is valamilyen szerelemféleség, ami kell. Sőt szerintem ez a legerősebb. Mert ugye kellenek még közös célok, közös érdeklődés, ami azonban az évek folyamán sokszor változhat és elmehet teljesen eltérő irányba is, mert jó esetben az ember változik, bővül a látóköre, új tapasztalatokra vágyik. Ha ketten más irányba formálódnak, akkor viszont mi más tartaná össze, mint valamiféle örök szerelem a másik iránt. (vagy a hitel, meg a kényelemszeret, gyávaság, anyagi függés stb, de az már nem párkapcsolat, csak valamiféle kölcsönös érdekszövetség, amit lehet szeretetben is vagy szeretet nélkül, hazugságban végigcsinálni )
Na és mit gondoltok mi befolyásolja a szerelemérzéseinket és azt, hogy kinek mit jelent a szerelem? Hát a bolygók… természetesen, mondom én, az asztrológus.
Azt asztrológiában a szerelemért a legfőbb felelős a Vénusz, ez a bennünk élő öröm és boldogságérzés, vidámság, felhőtlenség többek között. A szerelmesség asztrológiai megközelítésből is természetesen személyiségfüggő . Másképp szeretünk.
A Víz jegyűek (Rák, Skorpió, Halak) szeretnek a legmélyebben és legállandóbban,
a Tűz jegyűek (Kos, Oroszlán, Nyilas) a legégetőbben, és legintenzívebben.
a Föld jegyűek (Bika, Bak , Szűz) a legmegingathatatlanabbul,
a Levegő jegyűek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) pedig a legésszerűbben.
Ez azonban csak valamiféle alap, nem lehet általánosítani. Ami tovább színezi a képet, az a tény hogy a Vénusz bolygó az égen soha nem hagyja el a Napot 30 foknál nagyobb távolságra, ezért aztán bármikor születünk is a Vénusz vagy ugyanabban, vagy az előtte vagy pedig az utána levő jegyben található, mint a Nap, azaz a születési jegyünk. A más jegyek más elemhez tartoznak, ezért változó lehet a szerelem hőfoka az azonos jegyűeknél is.. Például egy Oroszlán jegyű nő vagy Rák (érzelmes) Oroszlán (tüzes) vagy Szűz (racionális) Vénusszal születik . Nem mindegy az sem hogy az adott Vénusz milyen fényszögeket kap, melyik bolygóktól és hogy milyen asztro-házba kerül, ezek tovább befolyásolják hogy milyen megélésű.
Lehet olyan Vénusz, amely fényszög nélkül árválkodik egy bonyolult karma házban és olyan amelyik a szerelem házban virul, pozitív fényszögeket kap valamely férfi-bolygótól, lehet tippelni, hogy kinek könnyebb és boldogabb, színesebb a szerelmi élete. (a férfiaknál a Vénusz a szeretett nőt szimbolizálja a szerelem-érzés és egyebek mellett)
Azonban nem csak az alap horoszkóp határozza meg azt, hogy éltünkben megadatik-e a a szerelem érzések színes skálája. A születési horoszkóp egy alap helyzetet jelöl, amit azonban szerencsére „bemozgatnak” az égi bolygók, ahogy a Zodiákus különböző pontjain mozognak. Ezért is tévedés azt gondolni, hogy a horoszkóp determináltságot jelent. Lehet hogy valaki kamaszként átesik a mindent elsöprő érzésen, van aki negyven vagy ötven évesen, van aki később. Egyszer ajánlottam a hírlevél olvasóimnak egy ingyenes „Vénusz-naptár” lehetőséget, és esküszöm, hogy az első érdeklődő egy 80 közelében levő hölgy volt. Visszakérdeztem, nagyon diplomatikusan, hogy nem írta-e el az évszámot, és válaszolta hogy nem!
Szóval az történik, hogy valamelyik égen járó „ütős”, erős hatású bolygó rááll a Vénuszra (vagy más egyéb szerelmes pontunkra) és akkor jönnek az egészen más, ismeretlen, addig elképzelhetetlennek, őrültségnek tűnő árnyalatok. Egy-egy ilyen folyamat akár évekig is eltart, aztán az illető lassan megnyugszik, remélhetőleg a sok-sok új tapasztalattól ezerszer gazdagabban és érettebben és boldogabban.
Azt gondolom, hogy az életútjában kivétel nélkül mindenkinek ott van a nagy-nagy-nagy szerelem, akár többször is, még akkor is ha önmagát nem szerelmes típusként azonosítja. Függ attól is hogy mennyire vagyunk hajlandóak nyitni, változni vagy mennyire ragadunk bele a megszokottba, mennyire ragaszkodunk a saját határainkhoz, korlátainkhoz. Szerintem a szerelem pont olyan dolog, ami képes változást generálni az emberek életében. Nagyon mély, ismeretlen érzéseket képes megmozgatni, olyanokat amiket rossz esetben csak a nagy tragédiák, betegségek, veszteségek. Sokszor az van, hogy ilyen mélységű érzést csak olyan személy képes kiváltani egy érzelmileg zártabb emberből, akit már lélekként ismer, tudattalanul felismer egy régebbi inkarnációból. Ilyesmi a duálpár, ikerláng, és sokszor még csak nem is szerelem jellegű a „régi ismeretség” . Sokunkat csak a szerelem tesz képessé arra, hogy feladjuk a régi önmagunkat és merjünk kicsit változni, nyitni, elrugaszkodni, tapasztalni. Ebben is a változás és a tapasztalás a legfőbb lényeg.
Én úgy gondolom hogy ha az ember eljut valamilyen nyugalmi állapotba és ott olyan jól érzi8 magát, hogy nem tud már fejlődni, akkor toppan be valami addig ismeretlen, hogy új távlatokat nyisson.

Most olvastam Oshonak egy mondását a fb-on.

"Aznap, amikor úgy döntesz, hogy nem keresed többé azokat a dolgokat, amelyeket kedvelsz, inkább azokat a dolgokat kedveled, amelyek megtörténnek, aznap válsz éretté.

Megteheted, hogy szüntelenül azokat a dolgokat akarod, amelyeket kedvelsz. De akkor mindig boldogtalan leszel, mert a világ nem a te vonzalmaid és ellenszenveid szerint alakul. Nincs rá garancia, hogy amit te akarsz, azt a világ is akarja; nincs rá biztosíték. Minden lehetőség megvan rá, hogy az élet olyasvalami felé tart, amiről egyáltalán semmit sem tudsz.

Olykor, ha megtörténik az a dolog, amelyet kedvelsz, akkor sem fogsz boldogságot érezni, mert mindent, amire vágysz, már megéltél a képzeletedben. Ezért az már csak másodlagos lehet. Ha azt mondod, hogy szeretnéd, ha egy bizonyos férfi a szeretőd lenne, akkor sok-sok álomban és számtalan fantáziálásban már szeretted azt a férfit. És ha bekövetkezik, akkor az igazi férfi nem fog felérni a fantáziaképeidhez; csak egy másolat lesz, mert a valóság sosem olyan fantasztikus, mint a fantázia. És akkor csalódott leszel. De ha kedvelni kezded azt, ami történik – ha nem helyezed szembe az akaratodat az egésszel, ha egyszerűen azt mondod: oké; bármi történik, egyszerűen igent mondasz -, akkor sosem leszel boldogtalan. Mert függetlenül attól, mi történik, mindig pozitív a hozzáállásod, készen állsz kapni, és kiélvezni azt, amit kapsz.

Osho"

A szerelem kérdéskörre vetítve ez érdekes dolgokat vet fel. Ez hihetetlenül érdekel most engem, talán a jelen párkapcsolati helyzetem miatt is.

Azt hiszem nemrégiben nekem sikerült ezt a szívemben belátni, amiről Osho ír. Talán az életemben még nem valósítottam meg eléggé, mert most hogy olvastam rádöbbentem, hogy mennyire elvitt az utóbbi időben megint az elégedetlenség és a vágyakozás dolgok iránt, de azért már voltak periódusaim amikor tudatosan sikerült eszerint élnem, és sokat hoztak is a "konyhára".

Viszont a párkapcsolatban már azt hiszem eljutottam ide, nevezetesen, hogy már rég nem a szőke herceget várom, hanem valakit, akit meg tudok szeretni és tanulhatok elfogadni. És ez örömet okoz. Sokkal több örömet, mint amikor azzal kínlódtam, hogy reméltem, megváltozik valaki annyira, hogy megszűnjenek a problémák. Tévút volt.

Érdekes módon a szerelemmel is valahogy így vagyok. Értékelem, hogy szerethetek, hogy érzem a vágyat, a szerelmet. És nemrégiben átéltem, egy dolog kapcsán, sőt talán már több dolog kapcsán is, ami történt, hogy a sérelmem, fájdalmam szabályosan feloldódott a szeretetben, amikor elfogadtam valamit. Fantasztikus érzés volt, mert nagy fájdalmat, az elutasítottság érzését oldottam fel, ami nálam csecsemőkori traumák miatt nagyon súlyos.

Szóval eszerint, amíg szeretni tudsz, a szerelem is megmarad, legalább egy kicsit. :)

Az egyetlen problémám, hogy látom, a párom még korántsem tart itt. Érdekes módon nagy hatással vagyok rá, az, amit már tudok és élek, és ez változtatni kezdte. Ennek már több történés is, döntés is és cselekedete is jelét adta. Ám tudom, hogy addig, amíg ő is úgy el nem tud fogadni, és ezt a kapcsolatot, ahogy én, addig nem fogunk tudni együtt maradni.

Mert pontosan látom már, hogy az együtt maradásnak ez az egyik kulcsa (vannak más feltétételei is): hogy egyszer rájöjjünk, hogy bárkit el tudunk fogadni, akit eléggé szeretni tudunk, hogy a problémáinkra nem a változtatás a megoldás, hanem az elfogadás. Végső soron.

Namaszte

Találni jó, akár szerelmet is, de meglátásom szerint a szeretet az igazi, ami a kölcsönös elfogadásban és vonzalomban testesül meg. Valahol ez egy tudatos döntés is, hogy ő az akit elfogadok társnak, az erényeivel és a hibáival.
A társkeresés során, sokan nem tudják, nem akarják ezt a tudatos döntést felvállalni, mert egyszerűbb várni az elsöprő szerelmet, azt a kis csodát, ami lényegében dönt helyettünk.
Vannak, akik soha nem tapasztalják meg ezt a mindent elsöprő szerelmet, és vannak, akik megtapasztalják, akár többször is, míg rá nem jönnek, hogy nem ettől működik, vagy nem működik egy párkapcsolat. És vannak a szerencsések, akik szerelemmel találnak társat, együtt alakulnak, és szeretetben képesek együtt élni, ha meg nem, akkor elválnak útjaik.
Ha magamat nézem, voltam vak szerelmes, voltam első látásra szerelmes, voltam úgy, hogy idővel az együtt élés alatt szerettem bele, és voltam úgy is, hogy inkább csak szerettem, de mégis, ez az utóbbi volt a legjobban működő párkapcsolatom.
Az együtt maradás kulcsa, is a döntés. A döntés, hogy vele alakulok, vele maradok, átvészelem vele a jót, a rosszat, vagy lépek, más utat választok, és ezzel befolyásolom mind az ő, mind az önmagam életét, annak alakulását.
Mert ez mindig, mind a két személyre, személyiségre kihat, hisz társas tevékenység, ami akkor is hat a másikra, ha már nem vagyunk vele.

Szerelem nélkül jól működő párkapcsolat? :-) Ugyan már! Ez is csak egy önbecsapás. Kevésbé fáj, ha majd végetér ugyanúgy ahogy az előzőek... legalábbis ezt hisszük.

Létezik igazi szerelem, de nagyon kevesen találják meg.
Hogyan is találhatnák meg azok, akik nem is hisznek benne!?
Ráadásul legtöbbször nem is másikba, hanem magába a szerelembe vagyunk szerelmesek, vagy abban az ideálba, akit a társunkba belevetítettünk. Nem a szelem múlik el, hanem akibe azt hittük, hogy szerelmesek vagyunk az nem létezik és sohasem létezik. Csak ezt nem vettük korábban észre...

Úgy gondolom, hogy a szerelmes tipusú embereknek szükségük van a szerelem érzésére/illúziójára, arra, hogy egyfajta rózsaszín ködön át láthassák társukat.

Annak, aki nem szerelmes típus, természetesen nincsen szüksége szerelemre, ő nagyon jól el van nélküle is a párkapcsolatban.

Baloldalt van ez a szavazás:

"Párválasztásnál melyik partnert választanád?
1. Aki lelkileg nagyon fejlett, de csak közepes kinézetű.
2. Aki nagyon jól néz ki, de a lelki értékei csak közepesek."

Én természetesen mind a kettőt!:)