Szerintem amit a múltban jól megoldottunk, az velünk van kellmes élmény, helyes ismeret és képesség formájában, amit pedig elrontottunk, és emiatt kellemetlen emlékeink vannak róla, azt úgyis meg fogjuk kapni újra és újra, megoldani való képében. Emiatt múltbéli sérelmek, sebek nyalogatása és gyógyítgatása helyett az aktuális megoldani valókra kellene összpontosítani, és helyes válaszokat adni a felmerülő kérdésekre, amiket pont mi kérdezünk - saját magunktól. A jelenben jól megoldott helyzet visszahat a múltra is, az immár megfelelő tudás birtokában a korábbi problémák elvesztik a jelentőségüket. A múltbéli tapasztalatok alapján persze ki lehet alakítani stratégiákat és cselekvési terveket, elhatározásokat, de a hangsúly így is a pillanatnyi lehetőségeken van.

Gyakran mondjuk azt, hogy így alakult, meg hogy ezek voltak a körülmények, meg hogy ez-és ez miatt történt úgy, ahogy történt, mindezek sokszor csak kifogások, kényelmes védekezések saját magunk előtt. A kellemetlen élmények azért történnek, mert toleránsak vagyunk velük szemben. Aki mindent megtesz, hogy a hülyeséget felszámolja és jól viselkedjen, az eredményeket fog elérni, bármivel is foglalkozzon.

A halál szerintem nem más mint lehetőség a jelenlegi kötöttségek felszámolására, a tudat teljes kiszabadítására, és új nézőpontok, új perspektívák elérésére. Az érdekesség az, hogy mindehhez nem is kell, hogy a fizikai testünk meghaljon, ha nem ragaszkokdunk a megszokott korlátainkhoz, akkor a széles perspekítvát és a nagy fokú szabadságot megtapasztalhatjuk már életünk során is. Ilyen tapasztalatok birtokában a halál csak a folymat egy pillanata, egy köztes lépcső, egy nézőpont-beli változás lehetősége. A halál mint megszűnés csak a fizikai testre vonatkozik, a test alkalmatlanná válik további használatra, de a tudat, a figyelem semmennyit sem sérül.

A "kedves" címben szereplő "illetőnek" köszönhetően Bostonnal vagyunk elfoglalva, miközben szintén a napokban 17 civilt (köztük 12 gyermeket!) öltek meg az USA drónjai, Irakban bombázás következtében több tucat ember (civil!) veszett oda ugyanúgy, mint Palesztinában ugyanebben az időben és ne soroljuk...

Amúgy érdekes, engem is mostanában jobban foglalkoztatott a téma, inkább kimondottan a testi halál, elköltözés és a köztes lét témája.
Néhány gondolatot le is jegyeztem ezzel kapcsolatban. Idézek belőle:
"Mivel a halálközeli élmények témaköre tudományos módszerekkel is megközelíthető, nem utasítható a vallási eszmék és misztikumok tárgykörébe.

Szomorú, hogy nagyon sokáig pontosan ezt tettük. Rengeteg fontos információtól megfosztottuk ezzel magunkat. Bizonyos helyeken és időkben természetes illetve természetes volt, hogy az élők sokat hallottak és tanultak a halálról, a köztes létről és más dimenziókról (gondoljunk például a Tibeti halottaskönyvre). Ennek a tudásnak -még ha soha nem is lehet teljesen valósághűen átadni az erről szóló információt, épp csak megközelíteni, érzékeltetni, szimbolikusan kifejezni lehetséges- megvan az a felbecsülhetetlen értékű haszna, hogy egyrészt felkészültebben és sokkal inkább félelem nélkül tudunk átlépni, ha eljön az ideje; másrészt a haláltól, mint ismeretlentől való rettegés híján mostani életünk számára is sokkal inkább jelen tudunk lenni; sokkal élőbbek lehetünk!"

a szívem felett van egy zárt és kemény energia gömb, ami nyomja rendesen a szívemet.

Felnyitottam a meditációmban, belenézem, férgekkel volt teli. Minden féreg egy-egy negatív érzés a múltból, sérülés, szégyen, harag, gyász, fájdalom... Rákérdeztem, mi történik akkor ha az egészet felnyitom, kettévágva, mint a gordiuszi csomót. A válasz a következő volt, felfalnak... Egyszerre ez túl sok...

Mit tegyek akkor? Megkérdeztem a Belső Bölcsességemet. Megmutatta. Ezek a férgek képesek pillangóvá válni. Kiveszek egyet ebből a bábként létrejött energia gömbből, feldolgozom a szív csakrába behúzva, a feltétel nélküli szeretetben feloldódva átváltozik, s gyönyörű pillangóvá válik, szivárvány színű szárnyain megcsillan a fény. A bábozódás az én érdekemben, a védelmemért jött létre, megadva a szükséges időt a gyógyulási folyamatnak.

Az újjászületés több szinten lehetséges. Valószínűleg mindhárom szinten az emberi hármasságunkban.

Azon szerencsések közé tartozom, akik megtapasztalhatták a testi újjászületést. Igaz, ehhez is kellett egy nem kicsi döntés, egy lelki lépcsőfok meglépése, valószínűleg ezt a halálban, az életünk végén is meg kell lépni ahhoz, hogy továbbléptethessük a lelkünk - hogy meg tudjunk halni, pontosabban el tudjunk engedni. azt gondolom, hogy az újjászületésem erről szólt: egy új lehetőség, mint amikor a csecsemő testben újra tapasztalni kezdhet a lélek.

Talán csak annyi a különbség ahhoz képest, mintha valóban csecsemőként kezdeném újra, hogy a "Maja fátyla" most nem takarja el az előző tapasztalásaimat, tanulásaimat az életből, tehát azonnal hasznosítani tudom. Szükségem is van rá, valószínűleg ezért is élhetek két életet egy testben, mert annyi ledolgozni valóm van, és olyan típusúak, amiket így tud feloldozni a lélek (szellem).

Most már biztos vagyok benne, hogy ezért kaptam az új lehetőséget az életre, nem másért. Hogy a tanultak alapján feloldhassam azokat a karmákat, amik az "előző" életemben halálra ítéltek, és egyén, más illúziókat működtettek bennem. Ez a szint a lelki újjászületés, amin elkezdtem dolgozni. Azt csinálom, amit ti is, igyekszem a tudásommal és a tapasztalásaimmal a lélekről növelni a hála-érzetet, és megbecsülni az életet olyannak, amilyen. Ezzel feloldani a tévedéseket, a generációs tévutakat, programokat, amik szenvedésbe taszítják a lelket.

A harmadik szint ezekhez kapcsolódik, valójában ez volt az első: a szellemi újjászületés. Számomra ez azt jelentette, hogy teljes tudatlanságomban, a halál kapujába érkezve megismerhettem egy olyan világképet, amely képes feloldozni a testbe ragadottságból, felszabadítani a halálból és szabad szellemet, lelket teremteni, egészséges testet és egy teljesebb életet. Ez természetesen a szemléletváltás a világképemben, az önismeret útja és az önmagam tiszta hangjára találásra való törekedés, ami szerintem a végső célja mindezeknek.

A harmadik, a szellemi újjászületés volt a kulcs, ezen keresztül történik a lelki, aminek egy állomásán megtapasztalhattam a testit is, de ez csak egy segítség volt a haldokló testemnek, hogy folytathassam a lelki munkát. Tudom, hogy a tudatos énemmel való munka és élet segít tudatosan is újjászületnem a testemben is majd, újra - ha sikerül eljutnom odáig.

De ha nem, már akkor is megérte ezért az életért. :)

Egy másik kérdést vetett fel bennem az, amit írtál, Sanyi arról, hogy újabb és újabb megtapasztalásokba veted bele magad a jóga segítségével, hogy tisztulj. Nemrégiben felvetődött bennem az, hogy lehet, hogy az önismeretnek ez az útja egy végtelen mély kútba való újra és újra tekintgetés, és hogy lehetséges hogy van egy másik, amely véget vet ennek az ördögi körnek, anélkül, hogy ugyanakkor beleragadnánk a nem tudatos programjainkba.

Azt hiszem, én ezt művelem, régóta, eddig nem tudatosan. Élek, és tudom, az élet elhozza mindazt a problémát, amellyel dolgom van, ott és akkor ráállhatok, hogy megoldjam, és ha kell a "mélyére" nézzek. De nem kísértem s nem erőltetem az életet ilyen értelmen. Van elég feldolgozni valóm (egy tíz centis vízzel telt cisztában manifesztálta a testem nagyon bölcsen az elmúlt fél éven keresztül), és ha nyugalom van éppen lelki téren, tudni kell azt is élvezni. Hisz olyanná teremtettük az életünket, amilyen, éppen. Ehhez kapcsolódóan nemrégiben lezártam és elengedtem egy embert, akivel olyan módon kapcsolódtam szellemileg, hogy folyton arra kényszerített, nézegessek a kutamba. Egyenlőre itt tartok, most így érzetem igaznak, és megnyugodtam a döntésemtől. Úgy érzem, utat választottam, de még kíváncsian várom a fejleményeit.

Mi a véleményed erről?

Namaste

Sokszor érzem azt, hogy egy döntésemmel bezárok egy lehetőséget és irányt változtatok, meghalok a régi lehetőségek számára, hogy bátran valami újjal próbálkozhassak.
S egyáltalán minden éjszaka egyfajta kis halált választok és mennyire szeretem ezt az éjszakai állapotomat, amely feltölt, regenerál és segít a feledésben is:)

S igen én is úgy gondolom mint Ti, hogy több szakaszban, több szinten és folyamatosan kell, hogy jelen legyen a halál az életemben ahhoz, hogy jelen lehessek az új, a most, az aktuális tapasztalás/érzés számára.

Ami számomra megdöbbentő, az inkább az, hogy már olyan régóta csinálom ezeket a szembesüléseket önmagam tartalmaival és az elengedéseket különféle szinteken és még mindig nem látni a folyamat végét (még mindig van mit elengedni:) ... talán ez is jól van így, de ezen a szinten, számomra akkor is megdöbbentő:)

S természetesen nagyon hálás vagyok azért, hogy ezek időről-időre maguktól előkerülnek, úgy hogy még csak erőfeszítéseket sem kell tennem érte. Mi emberek csodásan vagyunk megalkotva és az is nagyon jó, hogy mindig csak annyi tanulnivaló/elengednivaló "zúdul ránk" amit még fel is tudunk "dolgozni".