Domoszlai Katalin | Önmegvalósítás.hu

Domoszlai Katalin

Legmélyebb meggyőződésem, hogy a problémáink megoldása a gyökér ok feltárásával és kioldásával érhető el a leggyorsabban.
A gyerekkori, a születési és az előző életekben megélt, de feldolgozatlanul maradt lelki sérülései létrehozzák a jelen megoldatlan konfliktusait, működtetik az önsorsrontó programokat. Az énkép és a világról alkotott kép tisztává és tudatossá kell hogy váljon ahhoz, hogy szilárd alapot adjon a változtatáshoz.

A problémák megoldását három fő részre bontom:

1. Az egyik a hibás gondolati minták feltárása, látnod, értened és tudnod kell, hogy nem az vagy, akinek eddig gondoltad magad és nem az, amit mások gondolnak rólad. De legfőképpen nem lehetsz az, amit mások szeretnének, hogy legyél!
Meg kell tanulnod elfogadni önmagad és elfogadni a világot olyannak, amilyen. Ez az alapja annak, hogy a helyedre kerülj. Fontos a reális énkép kialakítása, hiszen nem tudod megvalósítani a vágyaidat ha alábecsülöd magad és elbuksz, ha túlbecsülöd a lehetőségeidet.

2. Az érzések és az ösztönök világa ugyanolyan fontos, mint a gondolkodás, hiszen azok erősebbé tudnak válni és át tudják venni az irányítást. A tudattalan világát meg kell ismerni, mert egy ember mozgásterét 95%-ban határozzák meg a benne rejtetten működő programok, lelki blokkok és kényszerpályák. Célunk, hogy ezt a hatalmas erőt támogatóvá és segítővé tegyük céljaid elérésének érdekében.
Ehhez meg kell tanulnod szeretni az egész lényedet, a negatív és a pozitív oldalt, elfogadni és békét kötni vele.

3. A harmadik rész a személyiség fejlesztése. Először is megkeressük milyen képesség hiányzik, vagy szorul erősítésre ahhoz, hogy az életed harmonikus és sikeres legyen.
Majd következik az Én-határok megerősítése, a saját akarat érvényesítésének képessége, játszmák felismerése és megszabadulás tőlük.

Módszereimről pár szót
Vezetett a meditációban a folyamatos párbeszéd segítségével kísérlek a belső úton, ahol megtanulod használni a szimbólumok, erőállatok, szellemi segítők energiáját. A születéskori problémákhoz és a kora gyerekkori sérülésekhez való hozzáférés a képek, szimbólumok világán keresztül lehetséges.

Mivel az egyes életterületeken lévő problémák átdolgozása évekbe telhet, ezért nagyon fontosnak tartom a módszerek, technikák megtanítását és elsajátítását.
A cél, hogy minél hamarabb segítő nélkül is boldogulj, önállóan járd az utadat.

A kapcsolattartás elsősorban Skype-on történik. Az első tájékozódó beszélgetés ingyenes. Ezután választ adok arra, hogy én vagyok-e az, aki a legjobb segítőd lehet, és Te is eldöntheted, kéred-e a segítségemet. 

Beküldte: | 2012. jan. 24. kedd - 07:00

Hozzászólások

9 hozzászólás
Vezetett meditáció
2012. február 04. szombat, 17:20 | Hiteles06

Nekem nagyon nagy élmény volt a vezetett meditáció megtapasztalása, és sokat segített, mert ugye nem egyedül, és nem felvételről hallgatom a meditációt, hanem aszerint, hogy mi jön fel egy-egy képben, a vezető alakítja a továbbiakat. Olyan gubancokra láthat így rá az ember, amire egyébként lehet, hogy egyébként soha. Olyan megértések jöttek belőle, amit addig csak olvastam, vagy hallottam, tudtam, de nem éreztem. Sokat lehetne mesélni arról a sok-sok lépésről, amit az utóbbi egy évben a Kati segítségével megtettem. Próbáljátok ki ti is!!!

Sziasztok a tapasztalataim alapján csak jót mondhatok már az
2012. február 04. szombat, 17:28 | Látogató

Sziasztok a tapasztalataim alapján csak jót mondhatok már az első alkalommal egy nagyon őszinte nyílt beszélgetés alakult ki köztünk ami szerintem feltétlenül szükséges ahhoz,hogy a foglalkozások eredményesek legyenek, egy biztos nekem nagyon sokat segített és ezúton kívánok mindenkinek akik segítségért fordulnak Katalinhoz hasonló jó és eredményes foglalkozásokat.

Domoszlai Katalin képe
Hogyan működik az imagináció?
2012. március 18. vasárnap, 9:27 | Domoszlai Katalin

Az imagináció a kulcs ahhoz hogy tudatossá tehessük, hogy végre megértsük és irányítsuk az ösztön világunkat és az érzéseinket. Feldolgozzuk a traumáinkat, a születéstől a közelmúltig. A múltban lévő mély hiányok feltöltésével megéljük azt, hogy szerethetőek és elfogadottak vagyunk, biztonságban élünk és a szellemi erők támogatását élvezzük.
A tudatos gondolkodással lehetetlen az érzésekre, ösztönökre közvetlenül hatni. Erre nagyon jó példa, ha azt mondják neked, ne légy szerelmes valakibe, vagy fogadd el és szeresd a hibáidat, bocsáss meg a világban létező borzalmas dolgokat elkövető embereknek. Még ha meg is érted, felismered hogy ez a jó út, az érzéseket parancsszóra átírni lehetetlen. Ne félj a póktól, a gazdasági válságtól, attól hogy elhagy a szerelmed, tudod jól, hogy a félelmeddel pont a negatív történéseket erősíted fel, de még sem megy. Elfojtani persze el lehet, sőt hazudhatod, de jól csinálod, de az életed mindig rácáfol erre, megmutatja miben kell fejlődnöd. A megoldás az őszinteségen alapuló önismereti út választása. Mit jelent ez? Igen, felvállalom hogy félek, de szeretném a félelmem tárgyát tudatosítani és feloldani, megértve a benne rejlő tanítást.

Az imagináció szabad képalkoltást jelent, ahol megnyitjuk a tudattalanunkat, felhozva a kirekesztett, elfojtott érzéseket, amik képekben jelenítik meg az üzenetüket. A képek világa a híd a gondolkodás és az érzések között.

Mondok egy konkrét példát. Fiatal lány másfél éves koráig többször élt át kórházi kezelést, nagyon sok alkalommal injekciózták, lefogták, lekötözték. Ezek az emlékek az iszonytató félelem és kiszolgáltatottság érzéseként rögzültek a tudatalattijában. Vezetett képalkotó meditációban gonosz kaktuszok földjén találta magát, akik bántani akarták. Mély, zsigeri szintű félelmet és tehetetlenség érzést élt át. Megoldásként segítőt hívtunk be a képbe, hatalmas és erős kutyát imaginált, aki megmentette őt. A kiszolgáltatottság és a félelem érzését felváltotta az, hogy átélhette, a megoldás kulcsa a kezében van, a segítség bármelyik pillanatban elérhető, csak hívni kell. Az élmény, ami a felnőtt memória számára hozzá sem férhető így feldolgozottá vált.

Mikor kell a vezető segítségét kérni kép meditációkhoz?

- ha az imagináció blokk alatt van, nem vagy csak akadozva működik. Mindenki, aki hozzám fordult, arról számolt be hogy meglepő módon egyszerű és gyors volt a képek létrehozása, elmélyülés nélkül is sikerült.

- a másik ha a feltárandó tudattartam megborulással, pánikrohammal és más kritikus reakciókkal fenyegetne. Pontosan megszabható ugyanis a tudatosítandó csomag, ami elég nagy ahhoz, hogy lényegi változást idézzen elő az adott életterületen, de még biztonságosan kezelhető a feltárt érzés.

- ha a sok tényező közül végre a meghatározó, a gyökér ok megtalálása és kioldása a cél. Olyan, mint amikor a gordiuszi csomó éveken keresztül történő bogozgatása helyett egy kardcsapással kettévágjuk, ahogy Nagy Sándor tette.

- ha a képalkotás sikeres, színes, viszont problémát okot az adott szimbólumok megfejtése, a tudatalattiból jövő üzenet megfejtése. Ezek az imaginációk nagyon sokban hasonlítanak az álmodáshoz. Amikor az üzenet homályos, érthetetlen, ott lépek be, mint segítő, használva az intuíciós forrásomat. Vagy a képi utazás alatt vagy utána, értelmezzük és átbeszéljük az képek üzenetét, a szimbólumok jelentését.

Ha érdekel, ha szívesen kipróbálnád, írj!

Önismeret
2012. április 03. kedd, 9:32 | Látogató   Előzmény

Egy ember azt mondta a Buddhának: -Segíteni szeretnék az embereken. Taníts meg rá, hogyan kell!
A Buddha ránézett, és nagyon elszomorodott.
A férfi tanácstalanná vált, zavarba jött.
- Miért szomorodtál el? Valami rosszat mondtam?– kérdezte Buddhától.
Mire Buddha azt felelte: - Hogyan segíthetnél az embereken, hiszen még magadon sem segítettél! Csak ártani fogsz nekik a segítségnyújtás nevében. Először a saját lényedben gyújts fényt, önnön tudatodban lobbantsd fel a lángot, és akkor sosem fogod feltenni ezt a kérdést! Akkor természetes módon nagy segítséget fog jelenteni a puszta jelenléted, és minden, amit teszel.
A vágy csak vágy marad. Nem létezik olyasmi, hogy anyagi, vagy spirituális vágy. Az emberek megsegítésével csupán a hiúságodat legyezgeted; azt képzeled, hogy szentebbé válsz másoknál, bölcsebbé válsz a többi embernél – hogy te tudsz valamit, amit ők nem. Azért akarsz segíteni, mert te célhoz értél, a többiek pedig tudatlan, sötétben botorkáló emberek, akiknek te akarsz lenni a vezérlőfénye. Mesterré akarsz válni, hogy őket tanítványokká fokozhasd le. Ha ez a vágy ott rejlik benned, akkor nem fogsz segíteni rajtuk – és nem fogsz segíteni önmagadon sem. Csak megkettőzöd a kárt. Nem építő, hanem pusztító eszköz.
Ott van aztán a segítség másik fajtája, amely nem a vágyból fakad, nem az ego kivetüléséből támad. Ez a fajta segítség, ez a fajta együttérzés azonban csak a meditáció legvégső csúcsán jelenik meg, korábban sosem. Amikor a forrás feltört a tudatodban, amikor virágba borult a bensőd, az illat kezd eljutni másokhoz is. Erre szükségtelen vágynod – igazság szerint, ha akarnál, akkor sem tehetnél ellene. Hiába próbálnád megakadályozni, nem járnál sikerrel. Elkerülhetetlen, hogy az együttérzésed eljusson másokhoz is. És ekkor válsz az életük jelzőfényévé, az új kezdetek hírnökévé – nem azért, mert erre vágysz, hanem azért, mert te magad átalakultál.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ezen az alapon csak Buddha taníthatna, csak Aszklépiosz gyógyíth
2012. április 04. szerda, 12:39 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Az idézett szöveggel teljesen egyetértek, hiszen aki még nem tökéletesen tiszta, annál biztosan belekeveredik valami ego szándék-akarat a segíteni vágyásába. Azonban az idézet idemásolásával azt sugallod, hogy aki (például Kati) nem érte még el ezt a makulátlan állapotot, az meg se próbáljon segíteni másokon, mert több kárt okoz, mint amennyit segít - ezzel viszont nem tudok egyet érteni.

Gondolj csak bele, hogy ezen az alapon csak Buddha taníthatna és csak Aszklépiosz gyógyíthatna, miközben emberek milliárdjainak van szüksége a segítségre, támogatásra, útmutatásra. Mind a betegnek, tudatlannak, mind a még ego szándékkal szennyezett gyógyítóknak, tanítóknak szükségük van a közös munkára. Az egyik így találja meg az utat a gyógyulásához, szellemi fejlődéséhez, a másik pedig csiszolhatja technikáit, gyakorolja az együttérzést, szembesülhet hiányosságaival, szándékai valódi okaival.

Úgyhogy azt gondolom, jól ki van ez találva, mindenki megkapja a magáét és közben még lehetősége is van a tovább fejlődésre. Ugyanis nem minden gyógyító, tanító foglalkozik magával, tekint vissza magára munkája közben-után. A legtöbbjük napi rutinnal végzi munkáját és elfelejt/nem tud/nem akar szembenézni azokkal a tanításokkal, amelyeket pont a páciense, tanítványa mutat számára.
Hál Istennek Kati nem ilyen, Ő nem csak tanítja, hanem Önmagára is alkalmazza az önismeretet. A napjai ezzel telnek, Önmaga gubancait vizsgálja, oldja és közben rengeteget tanul belőlük. Nem sok ilyen lelkes önmegismerőt ismertem eddig!

u.erika képe
Csodálatos képességek
2013. március 19. kedd, 19:11 | u.erika   Előzmény

Ùgy vélem a spiri biniszbe is csak úgy szállhatok be tisztességesen ha van valódi ,,portékám".
De az ,,emberek milliárdjai akiknek szükségük van a segítségre" nem biztos hogy rajtuk segít az önjelölt gyógyító beavatkozása ami a zavarosban való halászás,és nagyrészt sikeredik inkább az ártás.
Persze csábító lehetöség jövedelem szempontjából a spiri üzlet!Hiszen a csalókat csak nagyon csekély eséllyel éri el a törvény keze...és ha mégis nincs igazán következménye.
Persze a saját lelkiismerete...de aki hozzá nemértö létére a mások gyógyítását vállalja az bizonyára azon a tudati szinten van hogy fogalma sincs arról hogy mit müvel mert ha tudná akkor nem tenné mert látná hogy mekkorát árt ezzel elsösorban saját magának.

Hozzátenném még hogy persze lehet venni is tudást,amikor képzi magát az ember,de akkor azt a tudást illik továbbadni úgy hogy annak a forrását is megemlíti az ember,mert a másoktól szerzett tudás nem meggyözödésböl hanem csak hítböl ered,így nem is állhat biztos alapokon,és nagy égés ha egyszer kiderül hogy megdölt az elmélet... ;)
De felbecsülhetetlenül nagyobb értékkel bír az a tudás ami a tiszta forrásból ingyen kap az ember ha le tud csendesedni,és elvárások és kutakodás nélkül csak befogadja azt az informciót ami jön.
Na és persze születnek emberek olyan képességekkel akik valóban segítenek,de ök a szerényebbek...

Üdv!Erika

gyökér ok
2013. március 18. hétfő, 17:41 | tanika

Szeretném megkérdezni gyökér okkal kapcsolatban, hogy több gyökér ok van-e vagy csak egy? Pl. Külön gyökér okai vannak a bűntudatnak, haragnak, párkapcsolati gondoknak, hivatásbeli elakadásnak stb., vagy minden egy konkrét gyökér okra vezethető vissza?
Előre is köszönöm a válaszokat!

Domoszlai Katalin képe
Kisebb problémának lehet egy gyökér oka,
2013. március 19. kedd, 13:55 | Domoszlai Katalin   Előzmény

ha nagy élet területeket megnézünk, mint a párkapcsolati vagy a hivatásbeli elakadások, általában több okot találunk.

A megoldásfolyosó meditációval szoktuk megnézni, pontosan hány szálat szükséges visszafejteni a teljes oldáshoz.

Mondok egy példát.

Valaki nem tud eljutni programokra, mert egyedülálló anya. A felszínen okként megjelöli, azért mert kicsi a gyerek. Vezetett meditációban megnéztük, hány gyökér oka van valójában, belül.

Az első az volt, hogy a nagymama, aki vigyázhatna a kisgyerekre, rendszerint kifogásolja, hogy a gyerek rossz és neki szemrehányásokat kell hallgatnia, ha rábízza, amiért rosszul neveli a gyereket. Itt azt oldottuk ki, hogy fogadja el, hogy milyen mint anya. Ha ez a helyére kerül, nem kap külső negatív visszajelzést többet.

A második ok az volt, hogy félt attól, hogy a gyerek nem csak őt fogja szeretni. Ez alatt azt találtuk, a pótolhatatlanság érzésére vágyik. A vágyat megélte meditációban, betöltötte az itt lévő hiányt.

A harmadik pedig az volt, hogy félt attól, hogy a közösségben szerepet kell játszania, mert különben kiközösítik. Ezt a félelmet úgy oldottuk, hogy megélte, hogy a teljes kirekesztettség megtörténik.

http://www.domoszlaikatalin.fw.hu