Haladni vagy maradni?
Olvastam a fórumot, és megakadt a szemem, a pénz témánál, husztisanyi hozzászólásán.
-Idézem: "ha most nincs elég pénzed a változtatásra, akkor az azt jelenti, hogy nem is kell változtatnod, inkább abban a trutyiban kell tovább tocsognod, amiben éppen benne vagy!"
Vajon, ez az állítás igaz az életünk minden területére?
Tehát, amikor éveken át nem jön össze semmi, csak egy helyben topogunk, akkor valójában ebben kell lennünk, ezt kell huzamos időn át megtapasztalnunk? Vagy épp ellenkezőleg, az lenne a feladat, a lecke, hogy megtaláljuk az egy helyben topogásból kivezető utat?
Hogy lehetne ezt eldönteni? Ha egyáltalán el kel dönteni.
-Vagy, ahogy Sanyi írta: "tegyünk felé kérdéseket, mi elől menekülök? Milyen érzést, állapotot, nem akarok befogadni?"
Ez pedig már az én kérdésem: Menekülök? Vagy azért topogok egy helyben, mert kényelmes ez az állapot és ezért nem teszek azért, hogy változzon valamerre az életem?
Ezt, szintén miként lehetne eldönteni?
Szükségtelen bármiért is elnézést kérned.
A válaszaimat neked és nem csak neked írom. Sok ember jön a weboldalra olvasni. Ezért a válaszaimat nekik is írom, a tanácsaim ezért túlmutatnak a személyes problémáidon.
Természetes a reakció, hogy számodra ez túl sok.
Ellenkezik a hiedelem rendszereddel, a világról alkotott képeddel, a legjobb, amit tehetsz, hogy nem címkézed fel lehetetlennek, amit olvasol tőlünk és tolod félre. Az a legjobb, ha azt mondod rá, lehet, hogy működik. Lehet, hogy igaz. Ezzel nyitva hagyod a lehetőségét, hogy később letisztuljon, hogy később megértsd.
Oké, már ismerjük a karmámat. És akkor, most?
Adjam fel önmagam és rendeljek mindet a közösség, vagy más emberek elvárásai alá, hogy nekik jobb legyen? Függetlenül, hogy kik ők, milyen a közösség? Akár olyan áron is, hogy én belebetegszem?
Sohasem voltam társasági ember és nem szeretem a nagy társaságot. Persze voltak és vannak, kivételek, de ez attól is függ, hogy milyen emberekből tevődik össze, maga a társaság, vagy a tanfolyami csoport, vagy a munkahelyi kollektíva.
Ma már tudom, hogy amíg jó a kollektíva egy munkahelyen, addig mindegy mi ott a tényleges munka, akkor is jó azt elvégezni. Míg ha pocsék a kollektíva, akkor az álom munka is gyötrelem.
(most épp egy gyötrelmes kollektívából menekülök azzal, hogy felmondtam)
Közösségi vezető szerepet nem töltöttem be, az nagyon messze áll tőlem. Ha a jól tanfolyami, vagy a jó munkahelyi kollektívákat nézem, ott is kölcsönösen segítettük egymást, mert így egészítettük ki egymás tudását. Persze, bizonyos szempontból ez is segítség az egyénnek, a közösségnek.
Mit mond a karma a családalapításról, párkapcsolatról?
Mert olvasva a társkereséssel kapcsolatos írásokat, hozzászólásokat, az, az érzésem, hogy semmi nincsen bennem azokból a tulajdonságokból, amivel a férfiakat jellemzik, vagy amikre a nők vágynak. Akkor hogyan is lesz nekem, pld családom?
Most már annyi infot kaptam tőletek, hogy elveszek benne, és valóban nem is tudom mit kezdjek, most akkor tegyek valamit?
Már jó lenne megtalálni a helyemet, mert hajléktalan és magányos sem szeretnék lenni. Fogalmam sincs, mik a kilátásaim. Hogyan lesz otthonom? Társam? ...stb.
Gábor
UI: Katalin, a hitrendszerem valóban azt mondja, hogy ez Hü..ség. Ez az első reakció, de valahol nyitott vagyok a megismerésre.
Akkor ha kipihented magadat,és ülepedett egy kicsit a sok infó,ha újra visszanyered az érdeklődésedet,ahogy eddig is itt az oldalon,akkor nagyon jó tartalmakat találhatsz itt,amikből sokat lehet tanulni,felismeréseket szerzeni,és nem is csináltál semmit,csak egy kicsit olvasgattál.
A
Aztán itt vannak az ingyenes CD-k,amiket letölthesz,vagy csak simán meghallgathatsz.
Az önmegvalósítás filozófiája: http://onmegvalositas.hu/siraly/1
A meditáció alapjai: http://onmegvalositas.hu/cikk/meditacio_alapjai
Őszinteség: http://onmegvalositas.hu/cikk/oszinteseg
Az egész anyag itt van: http://onmegvalositas.hu/cikk/siraly_onismereti_tanfolyam
1. Az önmegvalósítás filozófiája
2. A meditáció alapjai
3. A lelki fejlődés útja
4. Önértékelés
5. Őszinteség
6. Elfogadás és szeretet
7. Életerő
8. Érzelmek és oldások
9. Vágyak és félelmek
10. Életvezetés I.
11. Problémamegoldás I.
12. Belső látás I.
13. Gyorstanulás
16. Párkapcsolat
19. Belső látás II.
20. Lélekpár
21. Megvilágosodás technikák
Ezeket meg érdemes átböngészni,mert egész hosszú leírások vannak bevezetőként,amiből szintén lehet profitálni.
Ha egy kicsit nézgelődsz,keresgélsz,meg fog jönni az ihlet ,hidd el:)
Én Sanyi tartalmaiból is sokat tanultam. Ott is lehet böngészni.
Biztos hogy lesz számtalan felismerésed,és jöhetnek újra a kérdések,hogy mit is kezdj ezekkel?
Bármi is ez,......... karma, Ego, Isten, Sors, én,............... bele fáradtam. Előbb, vagy utóbb meghalok és többet nem születek újjá, egyszerűn megsemmisülők.
Mindenesetre jót beszélgettünk:-) Köszönöm szépen.
Tapasztalatom szerint, aki kedves, segítőkész, megértő, az cserébe bunkóságot, lenézést, megvetést kap.
Nem igaz, hogy azt kapjuk vissza, amit adunk.
A legtöbbször pont azt verik át, hagyják ott, használják ki, aki önzetlen, szerető, figyelmes, ..stb.
Sokszor el gondolkozom, miért is nem születtem bunkónak, mert szemmel látható, hogy nem a kedves és figyelmes emberek érvényesülnek ebben a világban.
(vajon miért zavar ez engem?)
"Dolgozni kell" társadalmi elváráshoz, mert aki nem dolgozik éhen hal. Sajnos még én sem fedeztem fel, hogy miként élhetnék meg úgy, hogy "nem dolgozom".
A múltban, és a jelenben, összességében, amíg bírtam, összeszorított foggal, morgolódva dolgoztam és gyűjtöttem a pénzt. aztán, amint rendelkeztem elegendő megtakarítással, azonnal felmondtam és elmenekültem a munkából. Ezután, ésszel beosztva, szűkösen élve, minél tovább húztam a megtakarításból.
Mikor elfogyott, megint dolgozni mentem, mert nagy úr a kényszer.
Ez ismétlődött az évtizedek alatt, így volt negyven éves koromig 15 különböző állásom.
Nem tudok megbékélni azzal hogy muszáj dolgozni, de így, látszólag nem értem el semmit.
Vagyis sok szabadidőt nyertem, amit persze nem tanulásra, vagy az életem jobbáttételére fordítottam, inkább csak pihentem és a szabadidős tevékenységeimnek hódoltam.
Ma már útálom, a hol, mit dolgozol, van házad, van családod kérdéseket. Mert hát nincs, és ezt valahol szégyellem és bánom. mert mindig is vágytam egy otthonra, családra.
Munkát is egyre nehezebb találni, így nem tudom meddig folytatható ez az élet mód, így, ebben a formában.
Más megélhetési megoldást nem ismerek, bár már próbálkoztam az MLM, Tőzsde és egyéb pénzkereseti tevékenységekkel, de több volt a veszteségem. Akkor is veszteségek értek, ahányszor a hobbijaimból próbáltam megélni.
Nem vagy egyedül. Én is hasonlóan élek, hasonló gondokkal- gondolatokkal. Kedvenc mondásom, hogy a remény hal meg utoljára. Egy könyvet olvasok, A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása a cime Stephen R. Covey-tól. Talán téged is érdekel.
Szia,
Na, akkor már ketten vagyunk:-))
Az általad említett könyvet még nem olvastam. Egyébként, számodra hasznos, hoz valami változást a könyvben található ismeret?
Látsz valami megoldást?
Gábor
Kedves Gábor, Bikfitz!
Nem tudom a tutit...
45 leszek és mostra értem el odáig, hogy örülni tudok annak amim van.. És ez, mit szépítsük, a mai káderezős kérdéseken igen csak megbukik. Nem tudok felmutatni semmit, ami ezzel a mércével vagyonnak számít.
A fiam mondta karácsonykor a fa alatt, hogy nem volt még ilyen fantasztikus ünnepünk (de ilyen szegény se, teszem én hozzá magamban), mert a szeretet itt volt a fa alatt.. 8 éves a kis fickó, de ennél kézzelfoghatóbban én sem fogalmaztam volna meg a különbséget az előző karácsonyokhoz képest. Ma, ha kérdezed, a gyerekeim mosolya - amikor együtt nevetünk - a legnagyobb öröm és gazdagság, amim van.
Nem vagyok büszke azokra az időkre, amikor erről fogalmam sem volt.. A válásom után kétezerrel próbáltam bizonyítani a világnak, hogy NŐ vagyok, nem pedig egy eldobott, elhasznált izé, ami semmire sem jó.. Akarattal írtam "semmit" - még senkinek sem éreztem magam! És ezen az sem változtatott, hogy a gyermekeim ott voltak körülöttem és szükségük lett volna legalább az anyjukra. Tudtam, láttam, mégsem voltam képes kilépni a tipródásból. Mondhatott bárki, bármit, csak a tipródás volt, meg bennem a görcs bizonyítani, igenis érek valamit, van nekem is ez+az..
Aztán egy éve kezdődött a változás. Nekem a hegy a víz a túrázás hozta meg a minőségi változást, azokat a barátokat, akikre most is sokban számíthatok, azokat a csendes felismeréseket, mi az amim van ás amitől boldog vagyok. Nem lettem gazdagabb.. vagy mégis?
Elkezdetem csokorba szedni, hol merre jártam, mit csináltam ahelyett, hogy egzisztenciát teremtettem volna. Elkezdtem nem haragudni magamra, amiért ilyen balfék vagyok, hogy más nőkkel ellentétben én kizárólag a gyerekeimhez ragaszkodtam a váláskor és nem nulláztam le a volt férjem bankszámláját. Aztán ezzel párhuzamosan kezdett helyreállni az önértékelésem. És ahogy engedett bennem a feszültség, úgy jöttek a segítők ingyen! Olyan is volt, akinek én segítettem előbb (ne anyagiakra gondolj), de a többség önzetlenül állt mellém.
Ezen az oldalon is azért regisztráltam, mert Huszti Sanyi rengeteg ingyenes anyagok tett közzé. És már ezek is sokat segítenek, bár igyekszem megfogadni a tanácsát: semmit sem veszek készpénznek: gondolkodom, és formálom a saját véleményem.
Rengeteg Popper Péter előadás van fenn pl a Youtube-on, nagyon hasznosak.
..ja és amiért ezt mind leírtam: fel a fejjel!
Van egy csomó dolog, amiért más irigykedne rátok - a szabadságotok pl. - és Ti mégsem értékelitek. Mint ahogy nekem volt (és van is!) szerető családom, amire Ti vágytok, engem mégsem tett boldoggá, mert nem tudatosult bennem mi az amim van..
..szóval, ha van reinkarnáció, akkor dolgozzunk fel most minél több feladatot, kevesebb marad későbbi életeinkre, ha meg nincs, akkor mindent bele, ezt az egy életet kell maximálisan kihasználni, élvezni, megélni minden pillanatát! Erre jutottam én az elmúlt egy év alatt.
Ez az én utam, ezért más számára járhatatlan, de hátha van benne valami ami nektek is fontos lehet.
Melinda
Kedves Melinda!
Helyzeted ismerős.Ami fontos: felhívtad a figyelmet létező dolgaim-dolgaink megbecsülésére.
Évek óta, egész pontosan 6 éve élem az "apanya"-i sorsot,3 ifjú "medvém " és jómagm anyagilag fenntartva.
Tisztán körvonalazódik, hogy mennyi örömben és segítőskészségben volt részem az elmúlt időszakban, amiért nagyon hálás vagyok! Az biztos: legritkább esetben tett valamit értünk az, kitől esetlegesen elvártam volna(gyermekeim édesapja). De voltak és vannak körülöttem mindig, akik figyelemmel kísérik élethelyzetünket , minderre nem csak jó szót-időt is szánva.
A gyerekek nőnek, kamaszodnak. Tudunk örülni egymás jelenlétének.
Csak közben elfelejtettem nő lenni. Ebből a szempontból van mit kibontani.
Köszönöm a megerősítést!
Ágnes
Igen, hasznos a könyv, habár elég változást hozott az új lakhelyem.
Gábor nagyon érdekes dolgokról beszél Daubner ebben a videóban. Már csak azért is,mert ott van konkrétan a Te problémád is /az állandóan visszatérő,ismétlődő ugyanazon probléma/ és beszél a lehetséges megoldásokról is.
Érdemes meghallgatni, nagyon sokat lehet tanulni belőle.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=o_RFcMf013A
Kedves Éva,
1:
Meghallgattam a videót, az abban elhangzottakat.
Szinkronjelenségek, oké, elfogadom, hogy vannak és mindez az én fejlődésem érdekében. De, hogyan tudnám ezt meghaladni? Ha egyáltalán meg kell.
Társadalmi szinten viszont aggódom, mert hát miből és hogyan fogok megélni? Ugyan soha nem éheztem, és mindig volt hol aludnom, de félek, hogy ez a: "van / nincs munkahely" ismétlődés a hajléktalanságba / éhezésbe vezet.
Ezért, már több alkalommal törekedtem arra, hogy olyan megélhetési / pénzszerzési formát találjak, ami nem kötődik egy munkahelyhez. Sajnos nem találtam meg és amiket megpróbáltam, kudarcba fulladtak, veszteséggel. (ez is szinkron jelenség)
2:
Én élvezem a szabadságot, vannak kedvteléseim, (pld amikor kerékpárral járom az erőket, és élvezem azok csendjét, vagy ücsörgök egy forró nyári napon egy tó partján) Sajnos ezekhez a tevékenységekhez nem találtam partnerre. Olyan, mintha csak nekem okozna örömet a csend és a nyugalom.
De, ennek a szabadságnak az élvezéséhez, szükséges az, hogy legyen egy biztos háttér, otthon, étel, fűtés, amihez manapság pénz kell.
3:
Most divatosak az ökó házak, az önfenntartó házak, én már iskolás koromban is ilyenről álmodoztam. Függetlennek lenni minden szolgáltatótól, vagy legalábbis minél többtől, de soha nem volt ennek a megvalósítására lehetőségem.
És nem is találkoztam olyan emberrel, társsal, aki ebben partner lelt volna.
4:
Maradt a racionális, a szülőktől látott, nevelt, a társadalom állttal elvárt életmódba történő beilleszkedés. Dolgozz keményen, és akkor megélsz valahogy, vagy tanulj sokat és akkor kicsit jobban megélsz.
Ez valahogy nekem nem megy, valahol soha nem tudtam ezt elfogadni.
Gábor
Katalin hozzászólását olvasva (az élet céllal kapcsolatosan) én is feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amikről írt.
"Mi az a tevékenység, ami hasznos a többi embernek, nekem örömöt, anyagi javakat és lelki fejlődési lehetőséget biztosít?"
Én, a múltban két munka terülten voltam sikeres. Ez a két munka terület, időnként újból és újból felbukkan az életemben, mint lehetőség, de:
Tény, hogy mint a két tevékenység hasznos a többi embernek.
Tény, hogy egyik sem okoz nekem különösebb örömöt.
Tény, hogy mindegyikből meg lehet élni, de más - más mértékben.
Hogy lelki fejlődést hoz? Na, ezt nem tudom
Ha az eddigi 15 állásomra vissza gondolok, voltak pocsékak, sikeresek, kevésbé sikeresek, voltak amikben rövid ideig jól éreztem magamat (de az is csak a jó kollektívának, a jó közösségnek volt köszönhető). De elmondható, hogy nem találtam még olyan munkakört, ami mind a négy kritériumnak megfelel volna.
Most, hogy ismét állás nélkül vagyok, elhatároztam, nem keresek többet állást. Nem pazarlom az időmet az állás keresésre. Hogy, hová vezet ez? Még nem tudom.
azt a lelki feladatot, hogy megkeresed és feloldod annak az okát, miért nem okoz számodra örömöt majdnem semmi?
Már utaltál rá, hogy ebben közrejátszhattak az iskolai negatív élmények.
Veled az történt, hogy elvették tőled az örömmel alkotás lehetőségét. Olyan régen történt, hogy azóta el is hitted, Te valóban az vagy, aki erre nem képes.
Ez egy program, ami beíródott. Átírható.
Ezt bebizonyítani virtuálisan nem lehet. Az emberek általában akkor változtatnak, ha valami már nagyon elviselhetetlen. Pedig ha sikerül rávenni az egót hamarabb lépjen a tettek mezejére, hatékonyabb a változás.
A személyiség sérülései ugyanis az életkor előrehaladtával egyre nehezebben lesznek korrigálhatóak. Az idő ebből a szempontból ellened van.
Örömmel tölt el, amikor kis időre anyagilag független és szabad vagyok.
Örömmel tölt el ha látok egy szép női mosolyt, ami felém irányul.
Örömmel tölt el, amikor átölelhetem azt, akit szeretek és az vissza ölel.
Örömmel tölt el az, amikor valaki keresi a társaságom.
Örömmel tölt el, mikor a forró nyári napon a Balaton parti köveken ülve nézem a lágyan hullámzó vizet.
Örömmel tölt el, amikor elhagyott utakon járok a kerékpárommal, vagy túrázóként az erdőben, élvezve annak szépségét, csendjét. És még jobban ha van hozzá egy partnerem, aki velem élvezi mindezt.
Örömmel tölt el amikor a saját otthonomat (otthonunkat) újíthatom fel, rendezhetem be.
Örömmel tölt el, ha vonattal, autóval nyaralni indulok a kis hazánkon beül.
Ezek, azok, amik a leginkább örömmel töltenek el. És ezek azok, amelyekből olya kevés van jelen az életemben. Így kevés az öröm is.
Munka:
Már nincs állásom, de az élet úgy hozta, hogy egy nem oly közeli ismerősömnek dolgozom, csak úgy, szívességből. Nem okoz örömet, de az időmbe belefér. Ugyanakkor félek, hogy ez az ismerős rám akaszkodik, és hosszú távon is szeretné tőlem ezt a szívességet. Márpedig, hosszútávon ezt nem szeretném végezni.
Most megint jönnek a kérdések, hogy miből, hogyan fogok megélni, hogyan és miből lesz így nekem saját otthonom..stb? Pedig ki kellene élveznem a szabadságot.
A társ kérdéskörét nem is említem, úgy tűnik senki nem lát bennem fantáziát, hogy velem töltse az idejét.
a gyerekkorod és a mostani életed közé, plasztikusan kidomborodik és tisztán látszik
öröm a szünidő
keserves amikor teljesíteni kell.
Ahhoz, hogy öröm legyen a teljesítmény, a munka, ahhoz fel kell oldani a múltbeli tapasztalatokból megalkotott "zárt pályát". Utat nyitva a változásnak.
Képzeld el, hogy egy videójáték szereplője vagy. Már rég teljesítettél mindent, már minden full unalmas, már rég nyitva az ajtó, hogy egyel feljebb lépj, de a rajtad lévő szemellenzőtől észre sem veszed, automatikusan rovod ugyanazokat a köröket, újra és újra.
Csodálkozol, hogy senki nem vágyik arra, hogy beszálljon?
Kedves Katalin, nem sokat tudok a feloldások hatékonyságáról, de ahogy már írtam, bennem szkepticizmus van, ezért kételkedem abban, hogy azok feloldása bármiben is segítene.
Ezen a szkepticizmusón még nem tudtam túl lépni, gyanakvón, kétkedve fogadom az ilyen jellegű megoldásokat.
Ezért aztán csak beszélgetek.
Igen, csodálkozom, mert rengeteg ember él a földön, aki hasonló köröket jár mint én, mégis talál hozzá partnereket, akik vele együtt, vagy épp egymást támogatva járják a köröket.
Biztos extra különleges, speciális eset vagyok, hogy nekem nem jut..........na jó csak viccelek, de én ezeket a köröket járva is érzem magamat annyira értékesnek, mint bármely más ember a földön.
Gábor,
"Hiába fürösztöd önmagadban,csak másban moshatod meg arcodat" J.A.
Amit itt leírtál...szerintem sok nő szívesen venné.
Te mélyen biztos tudod miért nem jön össze....
Talán egy kicsit több tűz energia,aktivitás és merészség....a passzív energiák helyett.
üdvözlettel:gabi
Köszönöm a soraidat, de mind a netes, mind a való életben történő társkeresési tapasztalataim mást mutatnak. Többek között ennek köszönhetően csökkent az önbizalmam és lanyhult a tűz.
Szóval tudnék mit mesélni:-) De, ezzel tele vannak a társkereső tapasztalatokat taglaló fórumok.
És ha már a szkepticizmusról írtam, ez a társkereséssel kapcsolatban is kialakult bennem. Mindez nem úgy kezdődött, hogy egyszer csak szkeptikus lettem. Voltam én sokáig lelkes, optimista, határozott, aztán az élet, és a megtapasztaltak tettek arról, hogy szkeptikussá váljak.
Persze, lehet, hogy ezt kellet megtanulnom.
Miből, és hogy éljek meg? Mi való nekem? Miből legyen pénzem? De ha nem eszem, akkor is elmegyek az idei Kecskeméti repülőnapra, a Balatonra, és még egy angol nyelvtanárra is befizetek, de az autómat sem adóm el, a kerékpáromat meg végkép, ami már alig várja a jó időt, hogy rá üljek és bejárjam vele a Mecsek remek dombjait, völgyeit.
Jó ide írni nektek, bár nem tudom, hogy szabad-e ennyit megosztani magamról egy online felületen, persze nem biztos, hogy mindig itt leszek.
Emberek közötti szimpátia mitől függ?
Külső jegyek, arcvonások, test tartás, öltözködés, hangtónus, tekintett? Belső kisugárzás, fellépés?
Vajon, aki nem szimpatikus, úgy általában szinte senkinek, az örök egyedüllétre van ítélve? Kell-e ellene tennie? Vagy jobb ha így fogadja el az életét?
A nem szimpatikus ember, a vonzás törvénye szerint nem vonz senkit? Sem hozzá hasonlót, sem önmaga ellentettjét? Vagy csak olyanokat vonz, akiknek nem szimpatikus?
Mondhatnánk azt, hogy biztosan nem fogadja el önmagát és ebből adódóan nem szimpatikus másoknak. De ez a megállapítás tévút, mert nem egy ember él a földön, aki önmagával nincs kibékülve, mégis rengeteg barát veszi körül.
Mit gondoltok?
Sok mindenre rá jöttem önmagammal kapcsolatban, a gyermekorral, a közel és távol múlt eseményeivel vagy a jelenlegi körülményeimmel. Az állapotom bármi lehet, rá foghatnám, hogy ez depresszió, kiégettség.
Egy biztos, hogy elkerülő magatartást folytatok, úgy mindennel szemben, mindenről lebeszélem magamat, de ha más javasol valamit akkor is ellenkezem, hogy az miért nem jó, miért nem kell, miért nincs rá szűkség. Mindet megmagyarázok, csak ne kelljen tenni semmit.
Így süllyedek egyre mélyebbre, egyre jobban elgyengülve és mérges vagyok, amikor reggel felébredek, mert örökre elaludni szeretnék, és azt mondom, nem nekem való az élet, mert arról is lebeszélem magamat.
Katalin írta, hogy vállaljam be, pld a segítséget, de arról is lebeszélem magamat, csak vagyok és várom a csodát.
Miért kell megtapasztalnom és átélnem ezt az állapotot? Én okozom magamnak, én magam tartom fent, azzal, hogy mindenről lebeszélem magamat?
Gábor
Az idő halad, és én is valamerre.
Önmagammal kapcsolatban jó pár dologra rájöttem, és sikerült megszabadulnom a fásultságtól, azáltal, hogy elfogadtam azt, aki én vagyok, mert rá ébredtem, hogy én így is értékes vagyok, ha mások számára nem is, de önmagam számára mindenképp.
A körülményeim és az emberi kapcsolataim ettől nem változtak, csak a fásultság tűnt el a fejemből.
Továbbra sem látom, hogy miből, és hogyan fogok megélni, eltartani magamat, de ennek ellenére is azt mondom, hogy jó döntést hoztam, amikor februárban felmondtam a munkahelyemen, legalábbis így érzem.
Hogy találjon rám a lehetőség és ezáltal a pénz? Mert keresni szép dolog, de találni, vagy kapni forrásokat, lehetőségeket, jutalmakat, kincseket, még jobb.