Tudatosan vagy ösztönösen?
A tudatossággal kapcsolatban szeretném, ha segítenél eloszlatni egy félreértést, vagy nem tudást, ami bennem van.
Rosszul gondolom azt, hogy tudatosak nem csak akkor lehetünk, ha mindent átgondolunk és tudjuk, hogy mit miért teszünk (egóból, vagy szívből)? Tényleg kell mindent elemezni az életünkben? Korábban ezt hittem, de rendre tévútra vitt.
Nem lehetséges, hogy ösztönből is lehet jó a választásunk? A saját életemben inkább az a jellemző, hogy minél inkább gondolkodok és elemzek dolgokat, annál inkább nagyobb káoszt tudok magam körül kialakítani. Nem jobb, ha teszem, amit éppen érzek és elfogadom, ha nem sikerült valami különösebb utólagos boncolgatás nélkül (mármint a tudatos vizsgálódásra gondolok itt).
Szerintem a tudatosság nem a gondolkodás,egészen mást jelent. Az ösztönösség pedig nem tévesztendő össze az intuícióval.
Nem ösztönből kell cselekednünk,hanem intuitívan,ami tulajdonképpen azt jelenti,hogy a ,,felső énünk " juttatja el valahogy hozzánk intuíció formájában a helyes megoldást.
Ösztönből az állatok cselekednek:),és bocsánat senkit nem akarok ezzel megbántani,csak szerintem nem a megfelelő fogalmakat használtad ahhoz,amit el szerettél volna mondani. Ettől még persze lehet érteni.
A tudatosság szintén egészen mást jelent,mint a gondolkodás szintjén a folyamatos ,,agyalás". Abba tényleg csak belezavarodik az ember és végképp elveszti a fonalat.
A tudatosság a magamra való reflektálás,hogy minden pillanatban igyekszem ott lenni,és tudni,hogy vagyok,mit és hogy teszek. A legegyszerűbb példa,hogy étkezés közben ott vagyok,nem az újságot nézegetem,vagy a TV-t nézem,miközben automatikusan nyeldesem az ételt. Szóval valami ilyesmi... Persze meg lehetne ezt sokkal jobban is fogalmazni,de most ennyire tellett:)
Köszönjük Éva, nagyon szépen megválaszoltad a kérdést!
Bennem annyi merült még fel, hogy vajon az állat, amikor ösztönösen él, neki nincsenek megérzései?
Előfordulhat az, hogy aki az ösztönei által irányítva él, az emiatt van annyira laza, hogy a megérzései is jobban működnek, mint annak, aki agyon kontrollálja magát?
Bár az ösztön is egyfajta kontroll, nem? - ez egy másik kérdés.
például a kutyáim tudják előre mikor és ki fogja őket megvenni. Annak ellenére, hogy pár hónaposak mindössze. Például ha jön a vevő, órákkal előre készülnek, várják. Szerintem valamiféle telepatikus információ áramlás jön létre ilyenkor.
A témához kapcsolódva, hogy mi az, ami tévútra visz.
Alapvetően az a meghatározó, hogy az ember milyen érzésből indítja a cselekvését, divatos szóhasználattal élve, milyen rezgésben van amikor a döntéseit meghozza. Ha valaki elkeseredett vagy fél, esetleg dühös, az agyalással ebből a tartományból nem tud kikerülni. Tehát félelemből hozott döntés olyan eredményt hoz, amitől félni fogunk.
Tudatos akkor tud lenni az ember, ha az elfogadás szintjére fel tud kerülni, jól bevált önismereti gyakorlat az okok megkeresése és az adott tanítás befogadása, az adott érzéssel való eggyé válás. Alacsonyabb tudatossági szinten működik az elfojtás, ami azt jelenti, hogy tisztább pillanatokban lerakjuk a magunk számára a követendő szabályrendszert, amihez akkor is tartjuk magunkat, ha ezek az érzések elborítanának.
Az intuíció görcsös, beszűkült állapotban nem működik. Az ösztöneink működnek és a mintarendszerünk is. A felsőbb énünk által küldött válaszok befogadásához nyitottnak és elfogadónak kell lenni. Amit Jessica ösztönnek hív az igazából mintarendszer, ami működik, a mintáinkon keresztül képesek vagyunk megteremteni a valóságunkat, de egy beszűkült formában, hiszen maga a minta kizárja a negatívot, de a jobb lehetőségeket is. A minta megadja az egó számára a kényelmet és a biztonságérzetet, viszont kizárja a fejlődést, az életterületek gyökeres átalakítását.
Amikor tudatosan, igazi önismereti utat bevállalva, elkezdjük a saját tudatalattinkat tudatosítani, felszínre hozni azokat az elfojtott, lehasított személyiség részeinket, amiket eddig megtagadtunk, sajátos problémával kelt tudni szembenézni. Tudjuk-e kezelni azt, ami a tudatalattiból a felszínre kerül? Ha a technikai tudás kevés vagy ha a felszínre kerülő tudattartam túl traumatikus, képes a személyiséget teljesen szétzilálni, mint például a pánik, akkor az elfogadás, a feldolgozás meghaladja a képességünket. Ezért szükség van profi segítségre. Később már a saját felsőbb énünkkel kialakított kapcsolat veszi át ennek a szerepét.
Az ösztön teljesen kézzel fogható vegetatív folyamat,ami tulajdonképpen nagyon is szükséges,mert a túlélésünket szolgálja. /Pl. megégetem a kezemet,azonnal elkapom,stb.../
A megérzés már nem egy ilyen kézzel foghatódolog,nem testi érzékelés,az érzékszerveink feletti érzékelés,tehát mindenképpen egy ,,hierarchia" van a két dolog között.
Szerintem az állatoknál is ez a helyzet,a megérzésük,nem az ösztönükből jön,hiszen náluk is felismerhető az ösztön,de ugyanúgy valami megfoghatatlan ,,érzékszerv" a megérzésük.
Szerintem az ösztönösség és az agyalás között kell megtalálni az arany középutat,mert mindkettő egymagában szélsőség,és az ,,ellenkező"/kiegészítő/ oldal hiánya okozza.
Az ember bizonyos energetikai csomaggal születik/ezért is nem vagyunk egyformák:)/,és az hogy ösztönös,vagy agyalós,vagy kiegyensúlyozott,az a két agyfélteke egymáshoz való viszonyától függ.
Ha a jobb agyfélteke annyira dominál,hogy elnyomja a balt,akkor az ember csak az ösztöneire képes hagyatkozni. /Bár talán intuitívabb is/
Ha ez fordítva van,akkor meg az agyalás,és a jobb agyfélteke teljesen elnyomott.
Ebből a kiút csak az lehet,ha fejlesztem a hiányos,elnyomott részt,és ha nem is tökéletes,de mégis némi egyensúlyra tehet szert.
Aztán vannak szerencsés emberek is,ahol harmonikus ez a működés,nekik nem kell megküzdeniük ezért az egyensúlyért:)
Viszont akármilyen energetikai csomaggal is született az ember,az mindenképpen igaz,amit Kati az elemzésében leírt ezekről a dolgokról.
,,Bár az ösztön is egyfajta kontroll, nem? - ez egy másik kérdés."
Ezt nem tudom hogyan érted? Így első hangzásra a ,,nem-éppen ellenkezőleg:)", szólat meg bennem,de amíg nem fejted ki mire gondolsz konkrétan,addig értelmetlen lenne erről értekezni:)
Szerintem az ösztön is kontroll. Ha stresszhelyzetben rágyújt az ember, az is ösztönössé válhat. A cigivel próbálja elviselhetőbbé kontrollálni a világot, magát pedig úgy kontrollálja, hogy lefoglalja a kezét, hogy ne hadonásszon ökölbe szorított kézzel mérgében, mint egy félbolond.
Sőt, szerintem konkrétan csak az ösztön a kontroll. Intuícióról szerintem pont onnantól beszélhetünk, ha nem a kontroll a mögöttes cél, hanem nincs is mögöttes cél, csupán a cselekedet, ami akkor és ott történik, amikor, és ahol kell neki. Ez egy minőségileg más, mélyebb dolog, ami magába foglalja az ösztönt, mert úgymond "ösztönösen" történik ez is, de már nem nevezzük "ösztönnek", mert nem mindegy, hogy ösztönösen teszel valamit a magad érdekében, vagy ösztönösen teszel valamit, ami egy magasabb rendű, a személyes akaratodon túlmutató, felsőbb akaratot szolgál.
És akkor ennél is mélyebben pedig ott rejtőzik a tudatosság, ami meg már magába foglalja az intuíciót is. Mert az intuíció pedig nem mindig kell, hogy tudatos legyen. Előfordulhat, hogy csak később tudatosul benned, hogy az az intuitív tetted, amit tulajdonképp magad számára észrevétlenül cselekedtél, túlmutatott mindenféle személyes akaratodon, és egy magasabb "célt" szolgált. Viszont a tudatosság állapotában pedig már tudatában vagy a cselekedeted közben is a cselekedet előzményével, jelen beli szerepével, és következményével egyaránt. Anélkül, hogy egy percet is agyalnál rajta akár előtte, akár utána. Külső szemlélő számára ez is ugyanúgy "ösztönösen", vagy "intuitíven" történik, de ezen a szinten ezek a címkék már el is tűnnek, úgyhogy szerintem még tudatosságnak hívni is majdhogynem profán :)
És amikor valaki ösztönösen intuitív? Találkoztatok már ilyennel? Szerintem nem az az élet számára az általános, hogy önismeretet tanuló emberek a legtudatosabbak. Sőt. Azt gondolom, hogy akinek önismeretet kell tanulnia, az alapvetően azért van, mert NEM TUD CSAK ÚGY SPONTÁN, MAGYARÁZAT ÉS MEGÉRTÉS NÉLKÜL az intuíciójára hallgatni. Más kérdés, hogy a mai civilizált, vagy magukat annak nevező államok lakosságának a legnagyobb rész ilyen, vagy még rosszabb, hogy fel sem ismeri a rossz működését.
A természetes működés ezzel szemben, vagyis az, ami a természettel, vagyis a TERMÉSZETÜNKKEL egy, sokkal inkább a az ösztönösen megfigyelésre és éberségre épített, az intuícióra hallgató alapállás és viszonyulás az élethez. Szerintem az ösztönöket rosszul értelmezzük és rosszul éljük. És egyébként is: rossznak vannak nagyon sok szempontból és módon évezredek óta titulálva.
Pedig az ösztöneink felelnek az életben-maradásunkért, az ételért, az italért, azért, hogy életet adjunk, hogy örökítsünk, hogy felfedezzünk, hogy tapasztaljunk.
Szerintem téves elképzelés és a spirituális csapda egyik formája, hogy többnek képzeljük a gondolkodó és elemző embert, a spirituális keresőt az ösztönösen működőnél. Még a legegyszerűbb embertársaimnál is sokszor rácsodálkozom, mennyire jobban éreznek meg valamit, mennyivel jobbak az életösztönei, mint sok esetben nekem.
Azért keresünk, mert nem tudjuk csinálni. És bármilyen fájó, szerintem alapvetően ezért akarunk megismerni is.
Ezt szerintem nagyon jó ha belátjuk. És főleg a spirituális útra tévedetteknek nagyon jó szintén, ha minél előbb elkezdik megszeretni a legalantasabb ösztöneiket is. Mindet. Mert mind az életenergiájuk egy egy elfojtott és eltorzult változata, amit fel kell ismerni, hogy önmagunkért, az életünkért van, hogy jó és helyénvaló, Életenergia, ami tanít és lendületbe hoz. Cselekvésre motivál az elemzés helyett, érzésre az agyalás helyett.
Sok esetben csak a társadalmi írott és íratlan szabályok tükrében rossz valami, főleg egy ösztön. A gyerek még tudja, hogy el kell vennie az ételt az asztalról. Mi már alkalmazkodni akarunk, meg megfelelni mindenféle elvárásnak, mielőtt eszünkbe jutna, hogy az evés ivás pisilés kakilás alapvető, ezért a legfontosabb szükségletünk, ami nélkül ebben a testen nincs Mennyország, mert padló nélkül nincs plafon. A legtöbb hólyag-problémával és szorulással küszködő ember a tanárok köréből kerül ki. Miért? Mert nincs időnk rá- Sajnos magamon kívül nem ismerek olyan tanárt, aki akkor menne ki, amikor éppen érzi, fittyet hányva arra, hogy ehhez ki mit szól. És aki fel merné akár ilyen szinten is rúgni az elvárásokat. Inkább tönkre teszi a testét, egy elvárásnak, egy rossz rendszernek alávetve azt és az egészségét. pedig ha mindenki csak ennyit megtenne, nagyon sok minden széthullana a civilizációnkban, ami nem szolgálja az életet. Nem kellene forradalom, meg háborúk. "csak" ki kellene menni pisilni, és "csak" mindig a dolgunkat kellene tenni, és nem többet és nem kevesebbet. :)
Szerintem a spirik és az intellektuálisok félnek az ösztöntől, pedig abban van az életerő, amelyet ha megszelídítünk, sassá válunk. És persze megszelídíteni nem gondolkodással meg könyvekkel lehet. hanem azzal, hogy élünk, és érzünk, sírunk és megbocsátunk, és alázattal elfogadjuk, hogy amire az ösztöneink vezetnek, az MIND bennünk van. Az ösztön megtalálása és megélése nélkül nincs megváltás, és a lélek az, amelyik egyedül szabályozni tudja, hogy mit nem cselekszünk meg ezekből az ösztönökből, és nem a tudás. Mert a megszerezni való tapasztalatból leszűrt lelki kincsért folyik a küzdelem, nem pedig arról szól, hogy végül gazdagok, boldogok és elégedettek leszünk e vagy nem.
Jézus is megjárta a poklot. Ez erről szól. És az intuíció szerintem nagyon is ide tartozik, egy olyan erő, amely az ösztönösen és szabadon élő emberek jól működő része volt. És a mai, elsápadt és legyengült, lelkileg szemetesláda, szellemileg tompa és testileg beteg generációk csak álmodnak erről. Maximum beszélnek. Ritkán csinálják. Mert leginkább önmaguktól félnek. Éppen az ösztöneiktől, az Élettől és attól amit rájuk ró az életük, a Sorsuk, amivel születtek, és hordozzák, hogy beváltsák. MEGTEGYÉK.
Namaszte
Kezdjük először is az ösztönnel.
Jó és rossz mindig valakinek/valaminek a szempontjából. Amikor az ember kannibál volt, még a másik agyvelejének az elfogyasztása is helyes ösztön volt.
Az emberi fejlődés során elkezdtük meghaladni a bennünk élő állatot. Az ösztönök mellé bekerültek az emberi érzések és a gondolkodás képessége is.
Értelmetlen a gondolkodást és az ösztön fontosságát, értékét egymáshoz viszonyítani, emberi létben egymás nélkül nem létezhetne. Az ösztönök és az érzések nélkül a gondolkodás el tud szakadni a valóságtól, viszont létezik a megtartva meghaladás, ami a következőt jelenti. A saját és a fajom létfenntartását hogyan valósítom meg, elpusztítva más fajokat, a környezetemet, sőt a fajta társaimat, vagy pedig a gondolkodáson alapuló megismerés alapján egyre nagyobb közösséggel azonosítom magam? Először törzs, majd nemzet, aztán össz emberiség, majd minden létező.
Egyenlőségjelet tenni az agyalás és a világ kognitív megismerése között, komoly torzítás szerintem.
Mi a különbség? Agyalás az, amikor az egó olyan világnézetet, teóriát gyárt, amivel a hibás működését alá tudja támasztani, jellemző erre a működésre, hogy a teóriájába bele nem illeszthető tényekről egyszerűen nem vesz tudomást.
Kognitív megismerés az, amikor a gondolkodás képességével megismerjük a valóságot, benne a saját ösztön és érzelem világunkat, kapcsolódásunkat a társadalomhoz, fizikai valósághoz stb.
Önismeret alapja az őszinteség és az elfogadás.
Az általánosítás komoly hiba: "Szerintem a spirik és az intellektuálisok félnek az ösztöntől"
Fogalmazd át, azok az emberek, akiket Te ismersz közelebbről.
A spirituális ember az élet részének tekinti az ösztönt, az érzést és a gondolkodás képességet. Ezeknek a harmóniába hozásán dolgozik. Ehhez nagyon jó módszer az önismeret.
Intuíció és ösztön összemosódik akkor, ha valaki nem tudatos a saját belső működésére. Mi a különbség? Az egó feltesz egy kérdést és arra jön egy válasz, iránymutatás, érzés.
Honnan tudhatod, honnan jön? Ha van kapcsolatod a benned élő bölcsességgel és az idő, a valóság visszaigazolja, hogy a döntésed jó volt vagy nem.
A gondolkodás, az érzések és a viselkedés fejlődése több szintre tagozódik, ahogy az egó kialakul, majd az ember az egóját meghaladja.
Ál spirituális az a megoldás, amikor az ember alapvető élethelyzetekben nem képes jól működni, és erre kiagyal egy spiri-ezó elméletet, amivel a saját hülyeségét megmagyarázza. Ez tény.
Valódi spiritualitás, ahol az ember felismeri a saját működés képtelenségét vagy hibás működését, mint létfenntartás, testi vagy lelki egészség és más életterületek. A harmonikus működés megtanulásának az érdekében kell megismerni az érzéseinket - főként ami el lett fojtva, meg lett tagadva, az ösztöneinket ehhez segítséget tudnak adni spirituális technikák mint önismereti meditáció, Akasha de nem helyettesítik a valódi életben való helytállást.
Tehát az agyalás forrása az egó.
Az aha élmény és a felismerések forrása Isten, felsőbb én, szellemi vezetők. A gondolkodás beilleszti ezeket az egyre bővülő világképbe, egészen addig, amíg a buborék képes lesz elpattanni, amit úgy hívunk egó.
Igen, teljesen igazad van. És én még nem látom ennyire differenciáltan a dolgokat mindig és eleget.
Azt hiszem, csak valami olyan élményről igyekeztem megnyilatkozni, amit nehéz szavakkal leírni, mert túl van a szavakon, az elemzésen és a dolgokon való gondolkodáson, azok rendszerezésén, megértésén.
lehet, hogy semmi köze ennek az ösztönhöz, de még mindig nem győztél meg erről. Ismerek olyan embert, aki nem látja ennyire tudatosan és differenciáltan a dolgokat, de végigment egy hasonló úton, mint én. Gondolkodott, gondolkodott és elemzett. nagyon intelligens és érezni hajlandó ember.
És végül letette ezt az utat. Azt mondta, ennek nincs vége és nem vezet megoldáshoz. A megértés nem megoldás.
Visszatért önmagához. az egyszerű önmagához. Én nem tudom milyen volt, amikor gondolkodott a dolgokon, néha rákapcsolódik arra, amit csinálok, de szinte mindig arra jut, hogy jobb egyszerűbben. Csak élni.
Nem ismerek olyan embert, akinek jobban működne az intuíciója, megértés és a tudatosságra való tudatos törekvés nélkül.
Szerintem ez is ösztön, és az ösztönök nem csak állatiak, és ami állati sem feltétlenül torzult, lehet teljesen egészséges és teljesen helyénvaló még ha gyilkolás is. Pl amikor a vad elejti az áldozatát.
És még egy dolog: nemrégen értettem meg, és segít megbocsátani az örökségem, hogy ráébredtem, minden amit tettek az előző generációk helyénvaló volt. Ott és akkor megtettek mindent, amire képesek voltak. Ahová a szüleim fejlődtek, nem az ahová nekem kell. És innen nézve bizonyos tekintetben fejletlenek. De ugyanez vár rám a gyerekem szemszögéből nézve és ez így természetes.
vagyis bármi amit tesz egy generáció, egy bizonyos tudatszinten, az az ő eredménye. Az a tudatosság, ahol tart, amire jutni tudott, amit megvalósít. Hogy ne lenne az helyénvaló? Innen nézve bármilyen ösztön helyénvaló. Annak a generációnak, amelyik teszi.
Sőt, annak az embernek, amelyik teszi. Még akkor is ha megeszi a másik agyvelejét. Az teljesen más kérdés, hogy én nem teszem. legalábbis ebben a pillanatban.De ettől még nem nézem le. És ez itt a kulcs. Szerintem nincs olyan, hogy jobb és még jobb szint. Ez is összehasonlítás. Élet van.
Ez az a terület, ahol már nem lehet összehasonlítani, méricskélni, elemezgetni, boncolgatni. Ez az élet törvénye. Ezt csak élni lehet.
Szerintem a legtöbb ember és különösen az "önkeresők" nem képesek, nem merik ezt megtenni. (Az általánosítás valóban nem 100as valóság, de attól még túlnyomórészt igaz, amit a dominánsan intellektuális emberekről írtam, és a művészekről is ezt gondolom. Mert a gondolkodásuk olyan és annyira meghatározza őket, hogy ez az eredmény. Ez nem ítélet és ilyen értelemben nem általánosítás. Tényszer és statisztikai.)
Miért van ez? Mert félelmetes megismerni a valóságot, félelmetes meglátni magunkat az őszinte működésünk közben, félelmetes felvállalni a vágyainkat, megélni az ösztöneinket.
Helyette inkább mindenféle elméleteket gyártunk a fejlett agyunkkal és tévutakra tereljük magunkat: egy illúzió-életbe , egy ELME (é) létbe, elemzésbe, ahelyett, hogy egyszerűen élnénk és mernénk élni. Mert jobb úgy látni magunkat, kellemesebb, de még ennél is fontosabb, hogy KONTROLLÁLT. Gondolkodunk és válogatunk, mérünk és összehasonlítunk, elemzünk és félünk, magyarázunk és elhitetjük magunkkal, hogy ez az élet. Pedig nem.
Szerintem épp az ösztönök azok, akik képesek kirángatni ebből a zombi-létből. De csak akkor, amikor már nem ítéljük el magunkat ezért, és nem hasonlítgatunk..
Szerintem azt az létet amit a spiritualizmus megpróbál definiálni, és az önismerettel keresünk, azt a fajta életet, minőséget csak úgy lehet elérni, ha amit megtanultunk van bátorságunk mind félretenni az elme örökös elemző-kényszerével, a kifejezés kényszerével, a megértés és megismerés-kényszerével együtt. Ezt már József Atilla is megmondta. Az ő állítása szerintem itt is érvényes.
És amikor elkezdünk élni, minden kiderül és a mi saját utunk és hitvallásunk is csak abban tud kiforrni. Amikor újra bukdácsolókká válunk. A sokadik osztályos önismereti tanulóból és eminens meditálóból újra egyszerű emberré válni, és első osztályos tapasztalóvá és a sorsunk őszinte alanyává válni, ehhez bátorság kell. Ezért nem engedik el sokan a pszichológia, az önismeret, a spirituális tanfolyam és ismeret, a meditáló körök....stb. kezét. Valójában mankónak használják.
Mert az ego azonnal támad, ha elkezdesz élni. legalább akkora erővel akar visszarántani a sémáidba, amelyek a zombi-létben tartanak, mint amekkora erővel kiléptél belőle, amikor eldöntötted, hogy saját lábra állsz. És ha mást nem legalább azt elhiteti veled, hogy mankóra van szükséged. Hogy nehogy kikapcsold az agyad kontrolláló szelepét. Mert az neki végzetes. Az egóval ilyen téren meg kell küzdeni, és a szellei erőknek győzni.
Mankó nélkül.
Azt nevezik mesternek a spirituálisok akik ezt meg tudják tenni.
De ehhez el kell felejteni a spiritualitást magát is, és a fogalmakat és megkockáztatom: szinte mindent, amit az elmébe raktunk ezzel,kapcsolatban.
És vissza kell változni azzá az önmagunkká, azzá, akit nem akartunk elfogadni, vagy nem tudtunk és ezért "kerestük" és akartuk "megismerni" oly soká,
pedig végig velünk volt. Végig azok voltunk, akik.
Én így látom. Most.
Namaszte
ugyanúgy vannak szintjei, mint az erkölcsi fejlődésnek vagy a világnézetnek.
A gondolkodás szintjeit az integrál elmélet úgy írja le, hogy a tapasztalt világ jelenségeit és annak összefüggéseit az ember milyen mélységben képes átlátni és megérteni.
A teremtett világ működése tiszta, logikus törvényeket követ. A megismerést a gondolkodás fejlettségi szintjén kívül két dolog határolja be alapvetően.
Az egyik a világnézet. Ami kapaszkodó és korlát is egyben. A materialistánál például szélesebb sprektumot enged be a tudatába az, aki a világot bármilyen Istenként és annak megteremtett valóságaként tapasztalja.
A másik pedig az egyén érzelmi sérülései miatt adott érzelmi reakciói. Ha dühös vagyok, nem tudom belátni a másik ember igazát. Ha rajongok valakiért letagadom a hibáit. A szerelem a legintenzívebb gondolkodás torzító :-)
Az emberi gondolkodás legmagasabb szintje az un. konstruktum tudat, ami azt jelenti, hogy bármikor hozzáférhetővé és felfoghatóvá válik bármilyen információ, összefüggés, a kérdés feltevése után azonnal megjelenik a legtisztább válasz, a legmélyebb összefüggéseket is megmutatva. Tehát nem az van, hogy agyalsz és ha képes vagy abbahagyni, akkor bekattan egy aha élmény, hanem nyitott a csatorna, minden pillanatban.
Tudat tágulása, megnyílása az amiről beszélek. Ami azért kell legyen egy lassú folyamat, mert könnyen átbillenhet az őrületbe, ha valaki besokal, ha egós kivagyiságból túltölti magát az Akashából.