10 spirituális úton terjedő betegség
Ha körbenézünk a világban, a spirituális életben éppen annyi útvesztőt találunk, mint az élet bármely más területén. Tényleg elhisszük, hogy ha valaki már öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, akkor ő már emelkedettebb, mint a többiek? Jó esetben egy kicsit tudatosabb a problémáira – egy kicsit.
Ez a gondolat indított arra, hogy az elmúlt 15 évben a spirituális utak zűrösebb részeihez szükséges józan ítélőképesség kialakításáról írjak könyveket – mint a hatalom, szex, megvilágosodás, guruk, botrányok, pszichológia, neurózisok. De ide tartozik még a fejlődni vágyó emberek tudás hiánya miatti zavaros motivációja is. A szerzőtársammal, Marc Gafnival (író, spirituális tanító) könyveket adtunk ki, tanfolyamokat és tréningeket tartottunk, hogy segítsünk tisztán látni ezekben a kérdésekben.
Utazásaim során spirituális tanítók százaival és gyakorlók ezreivel találkoztam. Szinte arcon csapott az a felismerés, ahogyan a spirituális nézeteinket, élményeinket és világképünket alattomos és észrevétlen módon, a szexuális úton terjedő betegségekhez hasonlóan „fertőzik meg" a fogalmi tévedések. Ezek a tévedések a spirituális elvekhez kapcsolódó éretlen hozzáállásunkban és zavart megértésünkben gyökereznek.
A spirituális úton terjedő betegségek tízes listáját gyűjtöttem itt össze – a felsorolás nem teljes, de érdemes életünkben odafigyelni rájuk:
- Instant spiritualitás: egy olyan kultúrában, amely a sebességet, az egyszerre több dolog párhuzamos végzését és az azonnali eredményeket értékeli, ott a spiritualitás is nagy eséllyel instant spiritualitássá válik. Ez nem más, mint egy kollektív elképzelés arról, hogy az emberi létből adódó szenvedésektől könnyen és gyorsan meg lehet szabadulni. Egy dologban biztosak lehetünk: a spirituális átalakulás soha nem megy gyorsan.
- Hamis spiritualitás: úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy spirituális embert elképzelünk. A spiritualitás ilyen imitálásának annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárd mintás anyagnak az eredeti leopárdbőrhöz.
- Zavart motiváció: bár a növekedésre való vágyunk tiszta és igaz, gyakran keverednek hozzá olyan szükségletek, mint a szeretet, a valahova tartozás, a belső üresség kitöltése iránti vágy, az az elképzelés, hogy egy spirituális ösvényt követve megszabadulunk a szenvedéseinktől, valamint az a törekvés, hogy különlegesebbek, jobbak, sőt kiválasztottak legyünk.
- Azonosulás a spirituális élménnyel: az ego spirituális élményekkel azonosítja magát, és azt hisszük, mi magunk vagyunk az a dolog, amivel az élmény során találkoztunk. A legtöbb esetben ez az állapot nem tart örökké, de hosszúra nyúlhat a magukat megvilágosodottnak tartó és/vagy spirituális tanítóként működő embereknél.
- A spiritualizált ego: akkor alakul ki, amikor egy erős egóval bíró ember személyiségét a spirituális eszmék és fogalmak megtámogatják, így tovább erősítve az egoját. Az eredmény ilyenkor egy „golyóálló" személyiségszerkezet, ugyanis amikor az ego spiritualizálódik, elvágjuk magunkat minden új behatástól, segítségtől, építő visszajelzéstől. Megközelíthetetlenné válunk, elzárva ezzel magunkat a spirituális növekedéstől – mindezt persze a spiritualitás nevében.
- Önjelölt spirituális tanítók tömegei: manapság számos felkapott spirituális iskola működik, és ontják a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, akiknek a valós tudatszintje messze elmarad ettől. Úgy működik ez, mint egy spirituális futószalag: gyere, vedd át a tüzet, érezd meg te is, és bumm, megvilágosodtál, mostantól te is képes vagy hasonló módon megvilágosítani másokat. A probléma nem a tanításokkal van, hanem azzal, hogy ezek a tanítók spirituális mesternek adják el magukat.
- Spirituális gőg: akkor következik be, amikor egy gyakorló több éves kemény munka eredményeként elérkezik a bölcsesség egy bizonyos szintjére, és ezt az eredményt a további tapasztalatoktól való elzárkózásra használja. A spirituális felsőbbrendűség érzése szintén egy fajtája a spirituális úton terjedő betegségeknek, és úgy nyilvánul meg, hogy jobbnak, bölcsebbnek tartjuk magunkat másoknál, mert mi spirituálisak vagyunk.
- Csoportszellem, más néven ashram betegség: egy spirituális közösség normákat alakít ki a megfelelő gondolkodásról, beszédről, öltözködésről. Azok a személyek és közösségek, akiket megfertőzött a csoportszellem, elutasítják azokat az embereket, attitűdöket és helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a csoport íratlan szabályainak.
- Kiválasztottság érzés: annak a hite, hogy a mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb van az Igazsághoz – magyarul jobb, mint a többi csoport. (És ez nem csak a zsidókra érvényes.) Nagy különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a maga számára leginkább megfelelő utat, tanítót, közösséget, vagy megtalálja az Egyetlen Igaz Utat.
- A halálos vírus: „én már megérkeztem". Ez a betegség olyan súlyos, hogy végzetes lehet a spirituális fejlődésünkre nézve. Annak a hite, hogy mi már elérkeztünk a spirituális utunk végcéljához. Amint ez a hit beeszi magát az elménkbe, a fejlődésünk véget ér.
Ahogy Marc Gaffni tanítása szerint „a szeretet lényege az elfogadás", úgy az önmagunk szeretetének lényege az önelfogadás. Csak olyan embert szerethetsz igazán, akit a teljes valójában tisztán látsz – önmagadat is ideértve."
Marc tanítása szellemében én is úgy gondolom, a legkritikusabb pont a spirituális úton való tájékozódásban az, hogy fel tudjuk ismerni a személyiség egészét átható zavarokat és a mindannyiunkra jellemző önáltatásokat. Ehhez jó adag humorérzékre és a valódi barátaink támogatására van szükségünk. Amikor akadályba ütközünk a spirituális úton, a kétségbeesés, kételkedés és az önleértékelés lehet rajtunk úrrá, de bíznunk kell magunkban és másokban, hogy valóban változást hozzunk a világra.
szerző: Mariana Caplan
forrás: Huffington Post
No comment.
Namaszte
- Aditi blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
11 hozzászóláshttp://onmegvalositas.hu/szavazas/szerinted_mikorra_ered_el_megvilagosodast
Nem totál mindegy? :)
Miért tetted ide ezt a kérdést?
Namaszte
Nagyon érdekes cikk. Nekem még egy ilyen anomáliát juttatott eszembe... inkább tanítókkal, mesterekkel kapcsolatban. Amikor valaki a spiritualitás égisze alatt a saját "nagyságát" éli meg úgy hogy fölé helyezi magát másoknak, azoknak az embereknek akik tisztelik, szeretik, hallgatnak rá. (néha még egyenesen ki is beszéli azt, aki bizalommal fordul hozzá..) Nem olyan nagyon "gáz", és attól még egy csomó csodálatos dolgot adhat át, csak egy idő után kiábrándító lehet, ha ezen a szinten reked.
Viszont ennek az ellenkezője számomra nagyon-nagyon tiszteletre méltó és teljes bizalmat és elfogadást (néha elragadtatást) vált ki: ha valaki, akit az adott életszakaszodban mesterednek tekintesz őszintén, türelemmel, alázattal fordul ahhoz, aki kérdezi és tudja, hogy kihez milyen nyelven beszéljen. Nálam ez a két megnyilvánulás által kiváltott érzés generálja azt, hogy hiteles mesternek tekintsek valakit és spirituálisan tisztának érezzem, kövessem, tanuljak tőle.
Vannak jó példák..., nem kell messze menni :)
Úgy gondolom, hogy a spirituális út az, ahogy a számodra előrírt tanulnivalókat elsajátítod. Ki magától, ki egy-egy trauma által... és meg kell tanulni azt is hogy a számunkra tiszta forrást tudjuk kiválasztani.
hogy az egyén más fejlettségi szintre jut el az életterületein.
Van például az erkölcsi fejlettség és vannak spirituális képességek. Ha az erkölcsi fejlettségben ott tart, hogy egocentrikus, mások fölé helyezi magát de magas spirituális képességei vannak, akkor elszáll.
A kibeszélés nem spirituális, hanem erkölcsi kérdés.
A tisztelet területén van a zavar, egyrészt hiánya van belőle, ezért nagyzási problémái vannak, felsőbbrendűségi komplexus a pszichológiai definíciója, másrészt a másik embernek sem tudja megadni a tiszteletet.
Még rosszabb variáció, ha valaki a képességeit manipulációra, a másik ember kihasználására használja fel.
Az egyén a karakter problémáinak megfelelően egy vagy több csapdába biztosan beleesik, ez tény. Nekünk az a dolgunk, hogy a mások és a saját hibáinkból tudjunk tanulni.
Ehhez a legegyszerűbb eszköz az, hogy vedd észre, mi dolgod vele.
Felsőbbrendűségi komplexus két okból alakul ki. Az egyik, amikor valaki a kisebbrendűségi komplexusát kompenzálja. A másik variáció, amikor a szülei úgy nevelték, hogy túlságosan a középpontba volt állítva, nélkülözte a nevelése az építő kritikát, vagyis mindent szabad volt neki.
A kibeszélés legegyszerűbb megoldása, hogy légy óvatos, kiben bízol, tehát megtanít az óvatosságra, a másik pedig, a végleges megoldás, ha elfogadod azt a dolgot, amit kibeszéltek. Ha bevonzod nem fog zavarni, hiszen azért zavart, mert saját magadat bántod a miatt a dolog miatt.
A kibeszélő tanító az önelfogadásra tanít. Még akkor is, ha ő erre még nem tudatos :-)
"Ha az erkölcsi fejlettségben ott tart, hogy egocentrikus, mások fölé helyezi magát de magas spirituális képességei vannak, akkor elszáll.
A tisztelet területén van a zavar, egyrészt hiánya van belőle, ezért nagyzási problémái vannak, felsőbbrendűségi komplexus a pszichológiai definíciója, másrészt a másik embernek sem tudja megadni a tiszteletet.
Még rosszabb variáció, ha valaki a képességeit manipulációra, a másik ember kihasználására használja fel.
amikor valaki a kisebbrendűségi komplexusát kompenzálja."
------ ezt mind hozta a volt a pasim, aki tanítónak mondja magát, és még egy sor másik tünetet, jó hosszú lenne ha felsorolnám. Elrémisztő. Érdekes, hogy egy becsület-nélküli, kisebbségi komplexussal küzdő, a tiszteletre képtelen ember, aki fél bármiért felelőssége vállalni, aki kihasznál, felhasználva a szellemi képességeit szó szerint élősködik mindenen és mindenkin, így nyerve energiát, mert képtelen jórészt szeretni magát, egy sor felső csakrás képességgel ámítva a környezetét tanít arról, hogy mi az Agapé és energiával "gyógyít". Nála pusztítóbb természetű emberrel még nem találkoztam, pedig egyszerűen csak annyira mérhetetlenül gyáva, hogy nem ismeri az élményt, amikor az ember szembenéz önmagával és a tetteivel, a sorsával, az életével, azzal, hogy él és mit gondol VALÓJÁBAN. vagyis az alapok hiányoznak neki, A TETTEIBEN (mert a tanításaiban persze reklámozza ezeket a technikákat) ami nélkül nincs önismeret, nincs változás. Folyik a kihasználós élet végtelenségig.
Legutóbb állítóéig meggyógyította magát a rákból, de olyan szinten hazudik mindenkinek, persze elsősorban önmagának, hogy már azt is simán el tudom képzelni, hogy az egész egy kitaláció volt. És ő az országban sok helyen "tanít" és meditációkat tart. Voltam egy két meditációján, és észrevettem, hogy ott is lopja az energiát. Azért tart meditációt, hogy lopjon. :) Van érzéke a fekete-mágiához az tuti.
Jó hogy írtad ezeket, egyetértek már: nekünk azt kell tudni, miért találkoztunk ezzel. A feldogozás fázisában vagyok. Nekem nagyon sokat hozott ez. Szerintem még évekig is eltarthat mire megfejtem mindet.
Mindenesetre néha azt gondolom, már csak ő érdekükben is meg kellene állítani az ilyen embereket. Mint a gyerekeket amikor rosszul viselkednek, hogy ne tegyenek önmagukban és másokban kárt. Még mindig nem tudom ezzel kapcsolatba mi az igazság. El tudom fogadni annak az igazságát, hogy ilyenek is kellenek a világba , persze én sem voltam egész életemben mindig csak jó és építő. Mindenkiben vannak tudatlanságok. Mégis, ha tehetem, egyszer, ha az asztalomra kerülne egyszer újra ez a téma az ő vagy más hasonló ember képében,. és rendelkezem addigra azokkal az eszközökkel és erővel, hogy megtegyem, azt hiszem segítenék a világnak azzal, hogy az ilyeneket letörölhessük a palettáról. nem bosszúból és nem erőszakkal.
Egyszerűen csak segítenék neki, hogy ráborítsa magára a saját kosszal teli asztalát végre. Elég lenne csak, h pl. utolérhetnék ők azok, akiknek milliókkal tartozik. Vagy mással. Ha csak az anyagi dolgiért sikerülne bíróság elé állítani, és elítélni, az már talán elég lenne, hogy elinduljon az a folyamat, ami a gyógyulás és a felemelkedés, az önismeret és az igazság útja a lélekben. Van, amikor csak a büntetésből tanulunk.
Sajnos elég ügyes volt mindig ahhoz, hogy olyanokat használjon ki, akik nem vonták felelősségre, vagy/és őhozzá képest elég tudatlanok és betegen ráadásul kiszolgáltatottak voltak ahhoz, hogy későn ébredjenek. Soha semmit nem írt alá, és vigyáz arra is, hogy ne legyen hivatalos keresete. Én akkor is bízok az igazságban, és tudom, hogy nem biztos, hogy az én dolgom. Én igyekszem megtenni, ami az én dolgom, lelkileg és anyagilag is felelősséget vállalni azért a tettemért, hogy hittem valakinek, akit nem ismertem eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy szélhámos, ezért most egyedül fizethetek egy hitelt, amit állítólag ketten vállaltunk, egy közös életre.
Bízom benne, hogy ahogy emelkedem és tudatosodom, megsegít az élet, ha én segítem magam és igyekszem belátni az igazságokat, azokat is amire az ő lénye tanított - önmagammal kapcsolatban.
Azóta a tetteikkel mérem az embereket és magamat is. Szerintem az Élet egyik legnagyobb igazsága az, hogy mindegy mit tudunk vagy nem, milyen örökségünk van, elemzünk e vagy nem, vannak kihívások amiknek meg kell felelnünk, vágyak, amiket meg akarunk valósítani, és az élet elénk hozza őket. És ott és akkor igazán egy dolog számít: hogy mit teszünk vagy nem teszünk meg. Az Élet ilyen szempontból kegyetlennek tűnik, de szerintem nagyon is igazságos. Aki megtette azt azért a dologért amire vágyott, amire az a dolog hívta, az élvezheti. Aki nem, az meg siránkozhat és próbálkozhat újra. És minden tettünknek van következménye.
Ha arra gondolok, hogy lehet, hogy ez az ember annyira jól tudja csinálni a manipulációit, mert annyira intelligens és tehetséges, hogy egész életében megengedni neki ezt az élet, akkor is úgy gondolom, hogy legkésőbb a halálában megfizet minden tettéért. Mert mindannyian megfizetünk. Ezért is nem járom az ő útját, megerősített a sajátomban, még ha nehéz is. Nehezebb, mint másokon élősködni, vállalni a sorsunkat és tisztulni akarni. De a halálomban biztos nem cserélnék vele.
Namaszte
ugyanúgy a karma törvényeihez tartozik, mint minden más cselekedetünk.
Minél nagyobb hatású képességekkel rendelkezik egy ember, annál komolyabb tanítást fog a mágia helytelen használatáért kapni cserébe. Mindenki szembe találkozhat egy nála nagyobb mágussal.
Mivel személyesen nem ismerem az illetőt, óvakodnék véleményt alkotni, viszont azt érzem, hogy erősen kötődsz hozzá a negatív érzéseid kötelékében.
Ahhoz, hogy el tudd engedni, érdemes megkeresni önmagadban ugyanezeket a negatív tulajdonságokat és elfogadni.
Ha Téged meg tudott téveszteni, azért volt mert megtévesztetted saját magad.
Megfizet mindenki azért, amit okozott. A kölcsön, amit most egyedül fizetsz, tartozásod egy előző életből. Szerintem amíg nem lesz rálátásod arra, előző életekben mi dolgod volt a csalással, mágiával, addig fogod újra és újra elővenni ezt az embert.
A helyére kerül, ha elfogadod azt ahol tart, elfogadod, hogy egy életen belül mennyit lehet fejlődni. Elengeded.
A kölcsön pedig kevesebb problémát fog okozni az életedben, ha az anyagi javak megszerzése és azokkal való gazdálkodás tudatosabb lesz az életedben. Tehát nem a kölcsön sok, hanem a bevételed kevés. Ez gyökércsakra probléma. Belőled jön, mint minden amit tapasztalsz.
A külvilág tükrözi, miben fejlődj.
Nem ismerem önmagam csalóként, becstelennek, tisztességtelennek. Igaz, becsaptam magam, mert nem ismertem magam, a világot és az embereket. nem tudtam, hogy a tudatalatti képes olyasmire, amit ezzel az emberrel tesz, és elhittem az álarcot, amit mutatott nekem, csak azért, hogy energiát nyerjen.
Én itt vétettem, tudatlanságom miatt, és felébredtem a negatív élmény miatt. Nem láttam és megtanultam látni.
Becsaptam magam, mert olyan dologban hittem, mi nem volt valóságos, egy olyan ember-képben és egy olyan szerelemben és jövőben. Becsaptam magam, mert azt hittem, segíthet nekem egy ember, pedig csak én segíthetek magamon, csak én gyógyíthatom meg magam, csak én élhetem az életem.
Nem voltam és nem vagyok tisztességtelen, becstelen, áruló és képmutató, másokon élősködő...stb, és még sorolhatnám, de minek. Az előző éltekben nem hiszek, illetve túl bonyolultnak tartom, nem érzem és látom értelmét, amikor nincs bennem töltés, hogy ezzel foglalkozzam.
Frusztráció van bennem és vádaskodás, de ezeket jószerével látom, és tudom, hogy belőlem származnak, egész mással vannak kapcsolatban, csak rácsatlakozik erre a sztorira is az egóm, hogy legyen min rágódni.
Minden belőlem származik, tudom, és ennek szellemében folyik a feldolgozás bennem. Biztos vagyok benne, hogy majd ezen is túl-leszek. :) de emberi szemmel nézve nagyon is érthető, hogy ha valakit kihasznált egy csaló és áruló ember, az, még ha ott is hagyja a múltat és új életet kezd, belátva azt, hogy ezek már nem változtathat, és hogy jobb a saját életével foglalkozni, mint a múlttal, még egy ideig cipelni fogja a múlt árnyainak súlyát, egyszerűen csak a fizikai törvényszerűségek, az okozatok törvénye miatt is. Tudom, hogy nincs értelme vádaskodni, de nehéz egy olyan életben lenni, amit nem akartam. Majd megbocsátom, ahogy megküzdök magammal, lassan.
Szerintem ez mindenkinek nehéz. Más kérdés, hogy idővel el lehet fogadni a tévedéseinket. De a nagy tévedést nehezebb, mint a kicsit. Egy olyat, ami az egész életedet megváltoztatja, gyökerestül, azt több idő feldolgozni, mint hogy rosszul választottál mondjuk szeretőt. Ráadásul nekem, akkor, az akkori tudatszintemen valóban szükségem volt egy segítőre.
Ez egy olyan eset, mint amikor sétálsz a sivatagban szomjan-halva majdnem, már ne látsz és nem érzékelsz, nem is tudod felmérni, kik azok, akik rád találnak, de bízol az életben és elfogadod a kulacsot, amit azok adnak, mert élni akarsz. És a kulacsban mérgezett víz van, és azok, akik "segíteni" jöttek neked, kiderül, hogy csak azokat a kincseket akarják elvenni, amik még vannak neked. Kíváncsiak, mitől élsz még, honnan van az erőd, a lélek benned, mert nekik nincs. És a legnagyobb kegyetlenséggel bánnak veled a saját tudatlanságuk miatt. Mindent elvesznek még amit lehet, bekerítenek és kicsalják a lelked titkait, használják a lelked erejét, te pedig odaadod, mert hiszel bennük, mert nincs meg az a képességed, hogy felismerd az árulókat, a lelketleneket, a tudatlanságot, hiszem a saját tudatlanságod sem tudod még. És a végén gyáván elfutnak.
Tudom én, hogy "ők sem tehetnek róla". De földi élet kegyetlenül következetes, és mégiscsak, igenis tehetnek róla. Ezért írtam, hogy amivel neki kell elszámolni, azzal nem szívesen cserélnék.
Én túléltem, mert annyi erő volt bennem, hogy még mindig maradt. Igaz, most megrendülve úgy érzem, kevés. Igaz, úgy érzem, kicserélődtem ettől, mintha nem ugyanaz az ember, nő lennék. Mintha nem úgy működének a dolgok, ahogy eddig. És ez nehéz és furcsa és sokszor ijesztő.
De élek, és mindent újrakezdhetek, és nem adom fel a tiszta lelkiismeretem és a lelkem senki kedvéért. És most már látok is, hogy ne kelljen megtenni. Ha sikerül felépítenem magam, még erősebbé fogok válni. Lehet, hogy ezt akarja a szellemem, nem tudom. Nehéz, de már rajta vagyok az úton, úgyhogy nincs visszafelé.
Én látom az ő csomagját, és tudom, hogy az az övé, és hogy nekem azzal nincs dolgom, és a tudatlanságom következményeit viselnem kell. Ezen vagyok. Élem az életem, és ahogy jönnek az új élethelyzetek, az új szerelem, az új megélhetés, az új helyek, feldolgozok, feldolgozok. Már érzelmi és lelki szinten. Fáj, de megéri.
Nem vádolom magam, én, szerencsére nem vagyok olyan, mint ő. Ez bebizonyosodott és hálás vagyok, hogy ezt láthatom, hogy láthatom, hogy hol tartok, hogy valójában ki vagyok én. . És inkább választom a nehéz utat, a belső utat, mint hogy hazudni kelljen magamnak. És inkább vállalmom a következményeket, minthogy lealacsonyodjak önmagammal szemben. Én erős vagyok, van lelkiismeretem, és meghallgatom, mit mond. Képes vagyok küzdeni és legyőzni a félelemeim.
Ez egy világegyetemre van attól, ahol ő tart. És már látom. Nem érdekes, mit műveltem eddigi életeimben, mert mindenki művelt mindenfélét, de a lényeg az, hogy túl vagyunk már rajta. Most mást tanulunk. És választani kell, mindig csak választani, hogy milyen lélekkel akarunk élni. Hazudni akarunk e, meg a múltban vájkálni, vagy menni tovább.
Namaszte
Kedves Aiditi!
Nagyon nehéz megszólalni, vagy NEM megszólalni ebben a témában. Hiszen teljesen világosan és egyértelműen azt írod, nem hiszel az előző életekben. Tiszteletben tartom a véleményedet, talán igazad is van, de mégis valahogy muszáj volt billyentyűt ragadnom, maximálisan egyetértek Katival és csak azt szeretném, ha szentelnél pár gondolatot a témának, csupán azért mert egyszerűen szívszorító látni az elzárkózásodat és ha már itt vagyunk ezen az oldalon, akkor tényleg esetleg segíthetünk egymásnak.
Abból amit elmeséltél számomra is teljesen egyértelműnek tűnt az, amit Kati is írt.
NYILVÁN, mit lehet kezdeni azzal, amiről fogalmunk sincs, ami olyan távol áll tőlünk, hogy feláll tőle a szőr a hátunkon (becstelenség, tisztességtelenség, csalás a Te esetedben). Ha azt mondod, hogy a történeted arra tanít, hogy ne bízz az emberekben, ne nyisd ki a szívedet, ha valaki azt megérinti, légy óvatos, ez vajon jófelé vezet? Én attól féltelek, hogy egy rossz példa miatt majd egyre keményebb páncélba zárod magadat, és az semmire nem jó. Persze nagy felelősség efféle tanácsokat osztogatni, főleg kéretlenül, de én mégis valahogy teljes biztonsággal merem neked azt tanácsolni, hogy ne zárj be, ne légy bizalmatlan és gyanakvó, hanem rendezd a soraidat ezzel a fiúval. Ha nem teszed meg akkor talán az élet újabb és újabb alanyokat hoz majd eléd, hogy bebizonyosodhasson a tételed, hogy óvatosnak kell lenni VAGY más megközelítést választani. Gondolj bele, még ha nem hiszed is, a saját lelked vállalta ezt a leckét, arra visz az utad, hogy legyen lehetőséged megtapasztalni. De az még nem befejezett tananyag, aminek a végén fájdalom és keserűség marad.
Ha elengedted őt szeretettel, lelki fájdalom nélkül, elfogadással és megértéssel, tudva, hogy valóban az a konzekvencia, amit Te magadnak levontál, akkor minden rendben van és nem is kell a karmát vizsgálgatni. Ebben a kérdésben az ember könnyen becsaphatja saját magát: hát persze hogy elengedtem!!! Ha azonban maradt benned fájdalom, tüske, harag vagy bármi más, akkor nincs rendben. A soraidból úgy tűnik, hogy ez a helyzet, nincs rendben. Ez pedig azért nem jó, mert nem tudsz továbblépni az utadon, hanem talán újra ugyanabba a tócsába kell belelépned. Ezért talán érdemes lenne átgondolnod a karma törvényeinek a működését. A karma felvállalása az a pillanat, vagy folyamat, amikor megengeded magadnak azt a gondolatot, hogy talán igen, esetleg létezik és valóban egy előző inkarnációs tévedés miatt kell vezekelned, és kellene felülemelkedned a nehéz dolgokon. Amikor ez megtörténne, az nagyon jó érzés lenne, és egyszerre értelmet nyerhetne a sok kellemetlenség, sőt akár még ez a hitel dolog is valahogy rendeződhetne!!!! Arról nem beszélve, hogy maga a probléma, a sok nyűg és fájdalom egycsapásra eltűnne az életedből. ( esetleg több csapásra, de valahogy megindulna)
Sokféle technika, módszer létezik, ha kicsit belemélyedsz, meg fogod találni azt amelyik Neked működik!!! Nem győzködni szeretnélek, csak lehetőségként nagyon jónak tartanám, hogy valóban tudj menni tovább!!! És természetesen lehet az is hogy ez nem a Te utad és nem a Te Igazságod.
Egyébként van egy dolog, amit ha tudatosítunk, és beengedünk a szívünkbe és sikerül megtartani, nem fogja engedni, hogy bármilyen tudástól vagy képességtől "elszálljuk". Ez az alázat. De egyszerűbben csak annyi, hogy tudom, hiszem és érzem, mindig is így volt, hogy embernek lenni mindenki számára egyenrangú dolog. Embernek lenni ajándék, bármilyen is a sorsunk. És embernek lenni azt is jelenti, hogy nagyon kicsik vagyunk. És egyformán vagyunk kicsik. Mert a legfiatalabb lélek és a legbölcsebb megvilágosodott is megszületik és meghal egyszer. És a kettő között amit csinál, azzal elszámol.
Ilyen egyszerű.
Én szeretek ember lenni, bár azt hiszem már ismerem az angyali létet. De mindig az a csodálatos és nehéz egyszerre, amiben vagyunk, amit magunk választottunk, még ha nem is tudatosult még bennünk. Én szeretem azt, aki vagyok és akivé lettem, még ha látom is a hibáimat, és szeretem a többieket is ezekkel a hibákkal együtt. És nem bántam meg hogy megszülettem, és azt sem, hogy sokat hibáztam és hogy még fogok is. És a halált sem bánom. Tulajdonképpen azt hiszem, a szenvedést sem. Elfogadom ezt az egészet olyan tökéletlennek, amilyen és tanulgatok evickélni benne. :)
Mert ez alapvetően a dolgunk emberként, és végső soron nem az számít, amit megtanultunk, hanem amit megéltünk és megtettünk - vagy nem. Szerintem a spiritualitás is csak egy elmélet. És mint ahogy a szó mondja, az elmébe raktározódik a tudás, amit a spirituális életről gyűjtünk és ugyanúgy megboríthatja a fenti írásra utalva, mint bármi más. Mert nem ez a döntő. Nem az, hogy spirituálisan akarunk e élni, hogy egyáltalán tudunk e erről, hogy van ilyen. Hogy tanuljuk e légzést, vagy nem, hova születtünk, milyen kultúrába, ahol létezik e ilyesmi vagy nem. Persze tudom, hogy ez az elmélet egy olyan életre utal, amely kiegyensúlyozott, és harmonikus. De akkor csak ELME-(é)let. És akkor is működik az élet enélkül is.
Ez olyan mint tanítás: soha nem azt tudja az a gyerek akit tanítok, amit tanítok neki VALÓJÁBAN. Mindig csakis önmagát tudja. Én két dolgot tehetek: vagy elvakulok, és azt hiszem én dogom megtanítani zenélni, vagy hagyom hogy megmutassa azt, amit magától tud, és csak abban segítem, hogy ezt előhozza.
És mindenki, minden egyes lélek ezt kívánja előhozni és erre törekszik. Hogy ehhez tanul e spiritualitásról, hol él, és egyáltalán bármilyen másik körülmény csak körülmény. Semmit nem dönt el. Mert ha rossz akkor megtanulhatja felhasználni azért amire törekszik, ha meg támogató, akkor élvezheti a támogatását.
Ezért egyre inkább abban hiszek, hogy VALÓJÁN SEMMI NEM MŰLIK A TUDÁSON. Hogy a tudás csak egy átmeneti lépcső, amit otthagyunk egyszer. Ha olyan helyre születtünk hogy meg kellett tanulnunk. És hogy a VALÓSÁG mindentől mentes, és bárki rátalálhat, a saját valóságára. És bármi elengedő lehet ehhez.
Namaszte
http://adastra.blogger.hu/2013/05/06/ezoteria-vs-hulyeseg
Rám a 3-as jellemző, és a hetes.
A hetes amúgy szerintem amolyan "szükséges rossz", hisz az emberre a földi fizika törvényei érvényesek, azaz motiváció nélkül mindig a legkisebb ellenállás irányába mozdul el.
Spirituális viszonylatban ez azt jelenti hogy motiváció nélkül ki ölne bele pénzt, energiát, időt a fejlődésbe? Valószínűleg e nélkül nem tudnánk fejlődni, amikor kell - vagy adott szintre érünk - akkor úgyis lekopik rólunk gondolom...