Ki akar örökké élni? - Halhatatlanság Leonard Orr szerint
Miközben az Újjászületés témához keresgéltem olvasnivalót, ráakadtam az újjászületés (rebirting) légzés kifejlesztőjének, Leonard Orr-nak egy könyvére és annak előszavára.
Teljesen ledöbbentem az ott olvasottakon, hiszen pont ugyan ezt tanítottam pár évvel ezelőtt az "öregedés és halál okának feltárása" témában valamelyik Tantra táborban. Az, akkor, valamelyik égi csatornából lejött, nem én találtam ki, de tudtam, hogy így van és most nagyon örültem annak, hogy mástól is ugyanezeket a gondolatokat olvashatom!
"Amíg erősítem magamban a létezés tudatát, megtartom az egészség és fiatalság állapotát. Gondolkodásunk könnyen kedélytelenné válhat, ha újra és újra elhisszük a halál elkerülhetetlen, s nem áll módunkban felülkerekedni rajta. Ha gondolataink, érzelmeink, cselekedeteink teremtik meg a valóságot (márpedig így van), a meg nem válaszolt és meg nem vizsgált halál utáni vágy, melyet a kizárólagos testi létezés tudatban élt nemzedékektől, végül szüléinktől és kultúránktól örököltünk, életünk nemkívánatos részévé válik és létrehozza jövőbeli gyümölcseit. Azaz a halál és nem az örökkévalóság kultúráját. Sokat bírált modern civilizációnk elszívhatja minden energiánkat, de támogathatja is örömteli, örök életünket. Nem szükséges és nem is lehetséges mindenkit meggyőznünk a halhatatlanságról. Néhányan vágynak a halálra, és ehhez joguk is van. Ugyanakkor mindenkinek joga van választani az élet és halál között. A könyvben található értesülések nélkül azonban nem hozhatjuk meg a helyes döntést. A legtöbb ember annyira belemerül a halál kötelező eljövetelének gondolatába, hogy fel sem merül benne a halhatatlan jógik, a felemelkedett mesterek által feltárt, valójában minden emberben benne rejlő isteni képességek kibontakoztatása. Leonard Orr"
Azon nyomban megrendeltem a könyvet és elolvastam ától-zéig.
Azt mondja Leonard Orr, hogy Ő vagy fél tucat halhatatlannal találkozott, de a Földön több ezren is lehetnek, csak ezt nem reklámozzák magukról, meg úgysem hinné el senki sem. Ő csak azokat sorolja halhatatlannak, akik már több mint 300 évet éltek.
Ezek a halhatatlanok tisztán táplálkoznak, tudatosan élnek, napi tisztító gyakorlatokat végeznek és többnyire spirituális környezetben-társaságban töltik idejüket. Mindezek kellenek, hogy ne rombolják testüket és a lelküket sem, hiszen mindkettő felől elérheti őket a halál.
Legelőször is a halálhoz, öregedéshez kötődő gondolatainkat kell felszámolni, elengedni és elhinni, tudatosítani, hogy örökké fogunk élni! Nyilván, aki ebben nem hisz és meghagyja magában az öregedésbe és halálba vetett hitet, abban ez egy tudatalatt működő programként fog hatni és akármilyen tisztán él, ez végül a sírba viszi.
De a tudat mellett a testet is tisztán kell tartani, a vegetárius táplálkozás és a tisztító gyakorlatok az alap, de rendszeresen kell böjtöt is tartani, hogy a táplálékhoz fűződő viszonyunk tudatossá váljon!
Fontosnak tartja Leonard Orr, hogy naponta végezzünk energetikai rendszerünket megtisztító gyakorlatokat az elemekkel, ami a tűz, víz, főld és levegő. Az ezekkel való napi kapcsolata meg volt a több ezer éve élt őseinknek, azonban mi annyira eltávolodtunk a valós természetünktől, hogy ezekre a tisztításokra mindenképpen szükségünk van a spirituális tisztaság eléréséhez.
Tulajdonképpen egyik gyakorlat sem nehéz, sőt számomra mindegyik ismert volt, valamelyik időszakomban mindegyiket gyakoroltam már. Most már csak be kell ültetni a hétköznapokba és akár lesz ebből halhatatlanság, akár nem, a tisztább életért megéri ennyit tenni!
Te hiszel a testi halhatatlanságban? Szeretnél örökké élni?
Vagy inkább kötődsz a halálhoz, szeretnél a végére érni a szenvedésednek?
Ha eljönnél egy olyan programra, ahol a halhatatlanságért, vagy akár csak a hosszú, egészséges életért gyakorolunk, akkor kattints ide >> Életerő tábor
Hozzászólások
90 hozzászóláskönnyen át tudja az embereket billenteni a legnegatívabb tartományba.
Remélem az illető átmenetileg került ebbe az elkeseredett hangulatba, hiszen sokszor fordul elő velünk, hogy a helyzet kilátástalanná válik és mégis megoldódik sokszor magától.
Sajnos nem csak átmenetileg, hanem tartósan ez volt már a beállítottsága.
a pusztulás ereje mellett és hogy merre billen el, három dolog határozza meg alapvetően. Mekkora az ereje a sérült személyiségrészeknek, a diszfunkcionális működésnek. Van sajnos olyan, hogy erősebb, mint az öngyógyításé. Ebben az esetben a kívülről adott segítség max a tünetek enyhítése lehet.
A legtöbb ember a középső sávba esik, vagyis a romboló erők és az öngyógyító erők aránya hol az egyik, hol a másik irányba billen el. Itt nagyon fontos a kért és kapott segítség, lerövidíti a harmonikus működéshez vezető utat. Erre az embertípusra jellemző, hogy bármennyi negatív tapasztalat éri, addig megy, amíg a megfelelő emberhez el nem jut, a megfelelő módszereket amíg meg nem találja. Hajtja belülről a gyógyulás és a kiteljesedés ereje.
A harmadik kategória - ezen a szinten működik az önismeret a leghatékonyabban - ahol a sérülés mértéke olyan csekély, hogy a harmonikus működés a csináld magad módszerekkel is elérhető.
Ide, erre a szintre fel kell kerülni a másodikból, elengedve idővel a kapott segítségeket. Az elsőből nemhogy a harmadik szintre, de még a másodikra sem lehet felkerülni sajnos. A lélek a leszületése előtt vagy túlvállalta magát vagy ezt a tapasztalatot választotta.
Upssz, ez nagyon elgondolkodtató, így még nem láttam az embereket!
Mi van akkor, ha egy alkalmas technikával átírja a sorsát éltében az ember?
Olyan képet használnék erre, ahol a személyiség a ház, a sors pedig a közelgő vihar. Ha a lélek erre a leszületésre nem a teljes szétesés megtapasztalását tervezte be, akkor át lehet és át is kell ütemezni azokat a viharokat, amik jóvátehetetlen kárt okoznának. Erősíteni kell a személyiséget, tisztítani, tölteni, védelmet kiépíteni, hogy amikor megérett a tapasztalat befogadására, jól vegye az akadályt, a fejlődés lehetőségét megtalálva.
A transzperszonális pszichoterápia belülről is megvizsgálja a problémát. A képnél maradva, a pusztulás van amikor nem kívülről jön, a házon belül van a baj, a személyiség kialakulása során beépültek, mint önsorsrontó minták sora. Tehát a ház ingoványra épült, porlad a beton, vagy ketyegnek a beépült időzített bombák, dugulás vagy csőtörés van, ami szétáztatja a falakat, elektromos zárlat okozta tűz keletkezik stb. Az önsorsrontó minták hatására az ember saját magának teremti a bajt, a döntéseivel. Ilyen önsorsrontó minta például, ha valakit arra neveltek a szülei, hogy sokat adjon, sokat teljesítsen, ezért szeretet és figyelem morzsákat kapott. Abszolút hibás működés, ha a jóllakás érdekében egyre többet és többet akar adni magából, addig amíg teljesen ki nem készíti magát. A megoldás az, a befogadás mintáját kell átírni, megtanulni önmagunkat az első helyre tenni, szeretni és elfogadni magunkat.
A transzperszonális pszichológiában a következőt vizsgáljuk: mennyire korán történt a traumatizálás, a személyiség torzulása, mekkora volt a rombolás, a torz növekedésre ható erők nagysága, és mennyi idős az illető, amire a segítséget megkapja. Magán véleményem szerint még van egy negyedik fontos tényező, az adott segítő tudatossági, tisztasági szintje és a megfelelő terápiás technika kiválasztása. Visszatérve a képhez, át lehet-e a házat építeni úgy hogy ne dőljön össze? Ha az alapok abszolút rosszak, sajnos nem lehet. A hibás működéshez ragaszkodik az illető, hiszen ezen kívül az égadta világon semmije nincs. Van amikor át lehet, maga a terapeuta a támasz, az aládúcolás.
A sors átírása egy mély és határozott lelki döntéssel kezdődik. Ki az, aki meghozza ezt a döntést, és ki nem? Aki meghozza, annak eleve elrendelt sorsa volt ez, vagy ezzel valóban átírja a sorsát?
A lelki döntést követően szükség lesz az átíráshoz lelki erőre és kitartásra. Ki az, aki hozza magával ezeket a képességeket, és ki az, aki elbukik? Akik hozzák, vajon nem azért hozzák-e, hogy képesek legyenek sorsuk szerint átírni a sorsukat? :)
szerintem, mert általános probléma hogy vagy alá, vagy pedig túlbecsüljük a képességeinket, a lehetőségeinket.
Érdemes kicsit ránézni nem-lineáris szempontból, az idő görbül, a jövő visszahat a jelenre és a jelen vissza tud hatni a múltra.
A lelki fejlődés nem 1+1 az kettő, hanem... :-)
Eszter, filozofálgatással további filozofálgatást lehet teremteni.
Véleményem szerint érdemes a kérdést úgy feltenni, abban a tudatállapotban, amiben most vagyok mit tehetek azért, hogy visszataláljak Istenhez?
Agyaljak?
Megnyíljak?
Építsem magam?
Romboljam az egómat?
Kérjek segítséget?
...avagy induljak el Isten felé?
Kedves Eszter!
A legnyilvánvalóbb egy ilyen "sorsdöntő" dilemmát úgy megválaszolni, ha kipróbálod!
Próbáld megváltoztatni a sorsod és szerezz tapasztalatot arról, hogy ki is akarja és ki teszi ezt?!
Várjuk a visszajelzésedet! ; ))
akkor én azzal kezdeném, hogy kioldom a félelmemet, mi van ha még jobban elrontom...
Érdekes ez a téma. Én is találkoztam már a halállal, sokáig meg akartam halni, de nem engedtek. Belenyugodtam, hogy biztosan dolgom van még itt. Majd utazások során átéltem több előző életbeli halált, ami teljesen pozitív élmény volt. Néhány hete pedig meghalt egyik régi ismerősöm. Húszas évei végén járt. Rég találkoztunk, nem is voltunk közeli kapcsolatban, és mégis elsírtam magam. Hogy miért ő? Miért nem én? Ettől viszont megijedtem. Miért jutnak ilyenek az ember eszébe? Azt hittem, minden rendben. De valószínűleg mégsem.
"A modern orvostudomány lehetővé teszi az öregkor elérését, de kizárja a fiatalon maradást. Megállapították, hogy akár 120 évig is élhetünk. De lehetünk-e 120 évig boldogok, egészségesek és aktívak? Attól függ. Hála a tornacipőnek, a vitaminkoktéloknak egyre több a fitt nyolcvanéves. A civilizációs betegségek azonban ma több áldozatot követelnek, mint a fertőző betegségek. Erősen ritkítja sorainkat a szívinfarktus, az agyvérzés, és a rák."
http://www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=304
A halhatatlanság valószínűleg természetes, ám egy másik szint. A vágyak elutasítása azonban ugyanúgy nem természetes, mint az akarat önös érdeknek való szolgálatába állítása. Az ego akar örökké élni.
A lélek vágyik mindent megtapasztalni, az öregséget is, JÓL. Jól akar élni, nem elfojtani és magyarázni, nem ítélkezni és a társadalmi sémákhoz illeszkedni, hanem mindent megtapasztalni, amit hozott feladataként, emberi feladatának, itteni tanulásának beteljesítése céljából. Át akarja transzformálni a fiatalság erejét, a hormonokat, az agresszív és aktív vitalitást bölcsességgé, csenddé, elfogadássá, türelemmé, hallgatássá, alázattá. Ez az öregség, VALÓJÁBAN. A test korai elfáradása civilizációs betegség: A MEGÉLÉS ÉS A TANULÁS ELUTASÍTÁSÁBÓL FAKAD.
Én abban hiszek, hogy mint ahogy be kellett látnom, hogy a transzcendenciába nem lehet belépni az ego felépítése és önkéntes szolgálatba állítása nélkül, ahogy a sorsot meghatározni nem lehet a sors és a sorsfeladatok elfogadása nélkül, szerintem a halhatatlanságot sem lehet megvalósítani, az öregség elfogadása és megélése nélkül, a képességek megszerzése nélkül, mely abból fakad és arra irányul, hogy megtapasztaljunk és tanuljunk.
Nem kell akarni a halhatatlanságot, mint ahogy nem kell akarni semmit, csakis azokat a dolgokat, amikre a belátásunk és az éltettel szembeni alázatunk vezérel. Amit nem az egonak akarunk adni és az elmének. És amit azért adunk a testnek, mert a test szolgálata hozzátartozik a telességünk szolgálatához.
A Élet organikus és nem logikusan szabályos, hanem irracionálisan, intuitíven. A halhatatlanság útjának megtalálása is ilyen. Mert a halhatatlanság az ÖRÖK ÉLET. Nem az elmével, nem elhatározással és nem a puszta akarattal lelhetjük meg. Hanem mindezek összességének az alávetésével: a szeretetnek és a szolgálatnak, az élet szolgálatának való alávetésével.
Szerintem igaz, amit a mesterek tanítanak a halhatatlanságról. Hogy nincs halál, csak átalakulás, a test feltranszformálása, a lélek szintjének megtapasztalása és hogy ezt az életünkbe is megvalósíthatjuk. Amit írtam, csak azért írtam, mert TUDNI MÁS MINT CSINÁLNI.
Az ilyen szövegeken való elmélkedés nem vezet el a célhoz, legfeljebb a megértéshez, bár nekem ahhoz is kellett egy nagy "FLASH". Az élet útja a megöregedésen és a halálon ha úgy tetszik keresztül nem különbözik, mert természetesen nem is különbözhet a halhatatlanság megtapasztalásától. Hiszen az is maga a teljes és örök élet. A teljes és örök élethez nem lehet eljutni úgy, hogy ebből bármit is megtagadunk. A meditáció nem arra kell hogy irányuljon hogy "kiléphessünk" valamiből elutasíthassunk, átugorhassunk valamit, mert valami hatalmasabbat akarunk. Ego csapda.
Mindig csak egyet kell előre lépni, mindig azt az egyet, ami előttünk áll. Csak mindig éberebben, mint eddig.
Namaszte
A halhatatlanság természetes.
Igen, ezt a megfogalmazást kerestem! : )
Van egy olyan elgondolás, miszerint a köztes lét az alapállapotunk, hiszen akkor a lélek nincs testbe és tapasztalásba kényszerítve, csak pihen, "relaxál". Ehhez képest az élet egy pozitív elmozdulás, de itt a pozitív azt jelenti, hogy energiabefektetést igénylő manipuláció eredménye.
Vagyis amikor az energia elfogy, a manipulációs hatás alább száll, akkor visszaesünk az alapállapotunkba, a puszta - élet nélküli - létezésbe.
Hmm...
Ehhez képest pedig a nem létezés az alapállapot és a létezés az elmozdulás.
Vagyis a sor kb. így néz ki:
Nem létezés - Létezés - Élet-halál körforgása - Halhatatlanság.
"Vagyis a sor kb. így néz ki:
Nem létezés - Létezés - Élet-halál körforgása - Halhatatlanság."
"Biztos?" Valahogy ezt a részt olvastam, elég disszonánsnak érzem...
Igen, nekem is furán hangzik. Még lehet, hogy nincs a helyén.
Emésszük!
...csak a kezdettel /nem létezés/ kéne zárni is,és ott harapna a farkába a kígyó,záródna a kör.
Nem létezés:a potenciális,megnyilvánulatlan,az Abszolútum.
Létezés:amikor a fenti megnyilvánul,létbe jön...
Élet halál körforgása: ez maga a létezés,a szanszárá
Halhatatlanság,amikor valaki ebből az örökös születés-meghalásból képes kilépni/ez még nem a legvége:)/...
...hanem az amikor újra a nem létezésbe,az Abszolútumba ér,és ez a kezdet és a záró ,,állomás" is...
tehát szerintem:
,,nem létezés"/abszolútum/ - létezés/lét/ - Élet halál körforgása - halhatatlanság - ,,nem létezés"/abszolútum/
Csak félig értettem ( a manipuláció rész kissé zavaros), de az utolsó mondatod szerintem is okés.
A különbség csak az, h szerintem a Halhatatlanság nem visszaesés, hanem "előreesés". Szóval, hogy csak középre "esünk" vissza, de ez a közép már nem ugyanaz a közép. Na itt válnak használhatatlanná a szavak.
Olyasmi ez, mint a Tarot-ban a Bolond és a Bölcs kártyái. Szinte megkülönböztethetetlen a viselkedésük kívülről, természetesen nem az őrültre gondolva, a gyermeki életérzés mindkettőnek ugyanaz és legfőképpen ez határozza meg az energiáikat. A bölcs azonban tudatosabban teszi ami tesz ennek a gyermekiségének szellemében, míg a gyermek "csak tesz".
Szerintem a Halhatatlanság a tudatos "semmi a mindenben." Ha ez érthető.
Namaszte
A manipuláció annyit jelent, hogy hatás-gyakorlás.
Az ürességre hatást kell gyakorolni ahhoz, hogy létezés legyen belőle.
A létezésre ismételten hatni kell, hogy leszületés legyen belőle...
Mindehhez energiára van szükség, mert az tartja fent a magasabb szintet.
Ha az energiát megvonod a halhatatlantól, akkor halandó lesz.
Ha az élőtől veszed el, akkor meghal.
Feltételezem, hogy ha a létezésből is kivonom az energiát, akkor visszatér az alapállapotába, a nem létezésbe.
Akkor a melyik a Köztes lét? Ez nem egészen tiszta.
De elgondolkodtattál a leírásoddal, két vonatozásban is.
Az egyik: megfigyeltem, hogy vannak olyan állapotaim, amelyek a semmittevéshez (és pl a kórházi létekhez) kapcsolódnak, és amelyek rendkívül relaxált, és boldog állapotok, és ahogy nő a tétlenség bennük, a testiből a lelki és szellemi felé, annál jobban nő a boldogság. Ez valamiféle meditatív állapot lehet. A zavaró az, hogy amikor újra cselekszem, megszűnik. Megfigyeltem, hogy nem kötözhető "be" a cselekvő tudatállapotba. Ha cselekvőként vagyok boldog, az egy másik állapot, én egységállapotnak hívom. A felépülésem időszakában volt a legjellemzőbb, és bár ettem, ittam, sétáltam és rajzoltam, jógáztam és mosolyogtam, még nem volt akkor sem jelen a felelősség és a vaskori világban való létezés tudományának tanulása, mert még mindig védett környezetben voltam, nem kellett ön-ellátnom. Ez az utóbbi dolog még jobban lehúzott, azóta legjellemzőbben krízisek utáni oldásként, szenvedések feloldozása után, néha a csendben jelentkezik az egységállapot, egyébként az ego olyan erővel dolgozik, hogy bár érzékelem, nehezen emelkedek "vissza", és épp ahogy írod, rengeteg és tudatos energiát kell beleölnöm hogy így legyen.
Szóval mintha ezek a tudatállapotaim mintáznák a szinteket...
Másik: Valószínűleg becsapás, de úgy tűnik, hogy akkor mégiscsak " vissza" lehet menni az élet és halál körforgásából a létezésbe és a nem létezésbe.... legalábbis mintha a meditációs állapotokkal ezt csinálnánk. De mi értelme az egésznek, kérdezem én, ha úgyis át kell rekednünk magunkat az élet és halál körforgásán, ha úgyis meg kell halnunk ahhoz, hogy túlléphessünk rajta? Szóval akkor merre is van az irány? És miért tűnik úgy, hogy "vissza lehet menni"?
Azért fontos ez nekem, mert az egyik dolog ami segített visszatérni önmagamhoz és elszakadni a volt pasim ámításaitól az az volt, hogy félretettem mindazt amit tanultam tőle vagy mástól s úgy döntöttem, hogy majd meglátom magam. Ezen az úton elindulva úgy tűnik nekem, hogy az út nagyon is előre van, és a halhatatlanság is túl van a dolgokon, beváltott és tudatosságra váltott megéléseken, mint ahogy arról írtam. A volt pasim meg álladóan a spirituális dolgokkal jött, meg a meditációval, mintha az mindent megoldana, miközben rengeteg kakit hagyott maga mögött az életében, bocsánat a kifejezésért, és persze az én életemben is, mert egy ideig hittem neki. Az ő élete példája nagyon rossz és szerintem önbecsapás is, mert nem él tisztességesen és szívvel, épp az hiányzik az életéből, amiről papol, a szeretet, épp hogy az eszével él és a spirituális egoja fogja, és nem éli meg az életét, nem vállal felelősséget, nem tudj rendbe tenni a földi dolgait.
Szerintem az ő útja az önbecsapásé, és szerintem meditációval nem lehet angyallá válni, elutasítva a földi dolgokat. Szerintem nagyon is meg kel élni mindent, mert aggyal és megértéssel nem lehet letenni, csak a megélés segít és a tudatosság mindazzal kapcsolatban, amit felhoz a megélés.
Ha mégis igaz lenne, hogy elég meditálgatni és a felelősséget szépen az ajtó előtt hagyhatjuk, mert mint Tolle és társai megvilágosodhatunk egy padon, akkor én eret vágok!!!!!!!!!!!! (Csak vicc.)
Namaszte
..ha ugyan valóban megvilágosodott,hanem a ,,megvilágosodása következtében az emlékezetét veszítette el,és úgy találtak rá egy padon bambulva,ahol azt sem tudta kicsoda,hogy került oda. /Valószínű lebotorkált oda a lakásából/. Ezt többször is elmondták többen is,hogy ,,ilyenkor" előfordul,hogy az ember sokáig azt sem tudja kicsoda,és mi történt vele:) Bár Maharshi és egy két ,,társa" ilyesmiről nem számolt be:)
...Hogy a megvilágosodásának azért voltak előzményei is,tehát nem volt az annyira váratlan és spontán. Komoly előzményei lehettek ennek azért,mert az előadásaiban rengeteget beszél Buddháról,a tanításairól,a buddhizmusról. Talán ez az út segíthette el őt oda,ahova végül is eljutott...
Ilyen értelemben pedig teljesen mindegy,hogy a ,,megvilágosodása" egy padon,vagy a szobájában következett be,hiszen az benne ment végbe,a földrajzi hely teljesen mellékes:)
viszont a mögé beépült pénzcsináló iparág már kevésbé :-)
El akarják és jó sok embernek el is tudják adni, hogy ez az ÚT.
Ilyen tuti út sajnos nincsen, rész megoldásokat átvehetünk, egyes nagy igazságok rést ütnek a tudatlanságunkon, de a saját utunkon nekünk kell végig menni.
Hellinger: egy ember súlyát az adja, hogyan áll helyt a helyén.
Huszti Sanyi: azt tudatosítsd, ami a legkevésbé megy.
Az ál spiritualitásba menekülés is egy út, természetesen, méghozzá zsákutca.
Egyszerűen és tömören megfogalmazva nagy igazságokat szedtél össze...
A ,,köztes lét" szerintem még a létezés körébe tartozik,csak ott test nélküli ez a létezés. Lehet ,hogy alszik,pihen a lélek,de akkor is létezik.
"Te hiszel a testi halhatatlanságban? Szeretnél örökké élni?
Vagy inkább kötődsz a halálhoz, szeretnél a végére érni a szenvedésednek?"
Na, ez az önellentmondás! Ha az életemben eljutok oda, hogy véget érnek a szenvedéseim, totál nem fog érdekelni a halhatatlanság!!! Ha meg halhatatlanná váltam, akkor már nem fogok szenvedni. Mert a halhatatlanság eredmény, nem cél. Nem kell meghalnom ahhoz, hogy ezt elérjem. Mégis: meg kell halni legalább egyszer ebben az életben, ahhoz, hogy ne kelljen testi halált szenvedni a tudatosodáshoz.
Ezek a paradoxonok mind az elme poláris működés miatt igazak. de igazak.
Csak látszat, hogy választanunk kell élet és halál, szenvedés és halhatatlanság között. Valójában ezek mind illúziók!! Az Élet ugyanaz, mint a Halál. Változás. Önátadás. És az örök élet nem ment meg semmitől. A szenvedéstől sem. Nem vagyok benne biztos, hogy szívesen befizetném mindazt, amit ezek a "guruk" befizetnek az "örök életért". Nekem egyenlőre tökéletesen elég tudni, hogy van, és nem magam miatt. Csak a lelkem miatt, mert tudom, hogy annak ott jobb egy kicsit. De itt, a földi életben mindennek ára van, ahogy azt Rumplestealskin is megmondja az Egyszervoltholnem volt c. sorozat minden egyes epizódjában, legalább egyszer. :) Mert így van.
Szerintem az élet értelme nem ezek körül a spirituális foglmak körül kering és nem ezeknek függvénye. Sőt, megkockáztatom, hogy nem is mindenki útja ugyanoda vezet, mint ahogy ezt eddig hittem.
kezdem azt hinni, a hit, és a döntés, a választás sokkal fontosabb.
Elmentem és visszajöttem a határmezsgyéről. és most úgy érzem, nem az a lényeg, hogy hova és meddig jutok, és mindennek az ellenértékével tartozom ezen a bolygón. Hanem csak az, hogy MIT VÁLASZTOK. ÉS HOGYAN.
Most éppen azon vagyok, hogy családot és életet építsek. Ezúttal belülről. Úgy érzem, egy szép élettel meg tudnék elégedni. Egy szép öregséggel, és sokkal kevesebbel, mint eddig valaha.
Mindig az egész világot akartam. Valami nagyon fontosat. Csodás gyógyulást, spirituális tudást és hatalmat. Végtelen életet, halhatatlanságot.
Most azt érzem: egy egészen pici, de csillogóan tiszta dologgal meg tudnék elégedni. Egy társsal aki szeret, egy aranyos családdal, a hétköznapokkal, munkával, a problémák megoldásával, a belülről való gyógyulással és a kapcsolataim gyógyításával. A megbocsátással, elengedéssel és a halállal is.
Nem érdekes, valahogy már nem érdekes a többi.
Namaszte
Namaszte
Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav.
...
Forrás: http://huwazzeg.petty.hu/a-halott-orvosok-nem-hazudnak/
Sokat oldottam mostanában a halállal félelmeimet és eljutottam egy érdekes tapasztalathoz.
Már vagy 2 hónapja nem jöttek elő újabb félelmek, - bár érzem, hogy nem oldottam még ki mindet! - most valahogy mégis sikerült mélyebbre ásnom magamban és hatalmas adag halál tudattartalmat találtam. Ami a meglepő, hogy ez nem félelem!
Eddig azt gondoltam, hogy a halálról csak gondolataim és félelmeim, no meg valamennyi vágyam van. De amit most találtam a félelmek mögött, az pusztán a tudata, a berögzültsége annak, hogy meg kell halnom.
Olyan, mintha mélyen a tudatban be lenne programozva, hogy halni kell, vagy talán az elmúlt életek feldolgozatlan halál élményei ezek? Úgy konkrét emlékek, képek nem jönnek fel belőlük, viszont nagyon tömény halál érzést adnak - félelem nélkül - amikor rájuk figyelek.
Halál tudat. - ez jut eszembe, amikor belemerülök.
Elkezdem oldani, aztán majd meglátjuk mire jutok! :-)
Jóformán tavaly óta csak ezzel a halál-tudat oldásával foglalkoztam, más nem is jött elő a mélyből. Rengeteg volt, még mindig van belőle, bár mintha lassan-lassan fogyna.
A napokban viszont feljött belülről egy kérdés: Hogyan kellene élnem ahhoz, hogy a testem örökké éljen?
Válasznak majd minden nap egy ugrálásban és csápolásban kifejeződő örömujjongás jelent meg, aminek teret is adtam itthon a nappaliban, meg hétvégén az egyik tanfolyam ebédszünetében. (mondanom se kell, simán hülyének néztek! :-)
Furcsa is volt, 10 perc után fárasztó is és nehezen éreztem rá, pedig elég egyértelműen jött, hogy mit kell csinálni. Pár nap után dereng csak valami olyasmi, hogy talán így vezet rá a belsőm arra, hogy ennyire élveznem kellene minden pillanatban azt, hogy élek, létezek!
Nos, ez nem megy ...egyelőre. Többnyire nem szenvedek az életemben, igen sokszor jól is vagyok, de ez még nekem is túlzásnak tűnt így elsőre. Második átgondolásra viszont teljesen egyetértek a tanítással!
Aki ekkora örömben, ujjongásban éli élete pillanatait, annak a lelke és a sejtjei is biztosan örökké akarnak élni!
Volt még egy másik üzenet is a kérdésemre, ez pedig rengeteg felszabadító, örömet és vitalitást keltő gyümölcs fogyasztása volt, főleg a délelőtti órákban. Ez ment.
Csináltam egy meditációt, amelyikben arra kerestem a választ, hogy vajon miért van belénk kódolva a halál? A válaszhoz nem volt elég mélyre merülnöm, konkrétan a halál programot kellett megkeresnem és attól kérdeznem. A válasz nagyon meglepett:
A halált mi lelkek kértük egyöntetűen, ugyanis annyira sok feldolgozatlan emlék, gondolat, érzelem (tudattartalom) gyűlt össze ahogy éltük örök életünket, hogy már kezdtünk ettől bedilizni, kiakadni - így pedig megrekedtünk volna a fejlődés folyamatában.
Az élet-megszakítás és felejtés tűnt az egyetlen jó megoldásnak, ezért kértük magunkra égi törvénynek a halált.
Ebből számomra az következik, hogy aki nem képes lépést tartani a tudata mélyéről feláramló tanításokkal, tudattartalmakkal, feldolgozni való információkkal, az inkább haljon meg, felejtsen és így szülessen egy új életbe!
mint a Létezés része, számomra ezzel a képpel került a helyére: a Lélek halhatatlan, olyan, mint egy évelő növény, az egyéni leszületés pedig, egy-egy virág egy adott síkon.
A lelkünk tapasztal, feldolgoz, fejlődik a leszületésekben, ahhoz, hogy a női és férfi oldalunk is végigjárhassa az útját meg kell halni, az adott életet, a kötődéseket, a fizikai testet elengedjük, hogy a másik nemben leszületve tovább fejlődhessünk.
Azok az életeink, amelyek öngyilkossággal végződtek, azért történtek így, mert feldolgozhatatlan volt, ami történt. Ugyanis a kiszállás nem az ego kezében van, ha valakinek érdemes maradnia, akkor megmentik.