Karácsonyi adok-kapok
Közeleg a Karácsony és ez bizony eszembe juttatja az évtizedek alatt belém kódolt programot: Menjél, vegyél ajándékot!
Persze azóta a tudatosabbja már átírta ezt arra, hogy nem kell feltétlenül venni, hiszen még szebb, ha saját kezűleg csinálod meg, de asszem ezzel még nem láttunk a probléma mélyére.
Miért nevezem problémának az ajándékozást?
No nem azért, mert nekem leggyakrabban probléma, hogy kitaláljam minek örülne a másik. (Erre megoldásként pár éve már meghirdettem az: Ajándékozd meg Magadat! - programot)
Inkább azért, mert ez megint egy öntudatlan program, amit évről-évre ismétlünk, mint a robotok, és közben azzal palástoljuk tudatlanságunkat, hogy a szeretet szép kifejeződése az ajándékozás.
Azonban ha megnézzük, hogy kiknek adunk ajándékot és kiknek nem, akkor láthatjuk, hogy adunk olyanoknak is, akiket nem feltétlenül szeretünk, de még csak el sem fogadunk, miközben vannak olyanok is, akiket sokkal jobban szeretünk, mégsem adunk nekik ajándékot!
Ebből következik, hogy a megajándékozottak köre inkább egy konvenciót követ, mint a szívünk valódi érzését.
De mi lenne akkor, ha az idén tényleg csak azoknak adnánk, akiket szívből szeretünk?
A többiek biztosan jól megsértődnének. : (
Ezt azért mégsem tehetjük meg velük, hiszen ez olyan, mintha a szemükbe mondanánk, hogy: Nem szeretlek, ezért nem kapsz ajándékot!
Ebből az őszinteségből születnek azok a konfliktusok, amelyek után szeretetet még mikroszkóppal sem lehet találni. Akkor inkább hazudjunk tovább és vegyünk mindenkinek?
Nagy dilemma!
A másik probléma az ajándékozással, hogy az nem a legjobb módja a szeretetünk kifejezésének. A szeretetet ugyanis nem kell mással kifejezni. Ha szeretsz, az pontosan elég és többet nem is adhatsz! A szeretet a legtöbb, amit adhatsz.
Megfigyelhető, hogy akkor van kényszerünk a szeretetnyelveken való megnyilvánulásra (szavak, idő, ajándék, segítség, érintés), amikor a szívünk zárva van, de mégis szeretnénk érezni a szeretetet. Ilyenkor a szándék öntudatlanul cselekvésbe hajlik, ami persze jobb, mintha sehogyan sem nyilvánulna meg, mégis rosszabb, az érezhető szeretetnél.
Tudom-tudom, a legtöbb ember szíve annyira be van zárva, hogy nem tud szeretni, de hogy ezt a katasztrófális helyzetét mikor oldja fel, az csakis rajta múlik! Van rá módszer, van rá ideje, csak el kell kezdeni a belső munkát és pár hónap alatt újra megtanulhat szeretni.
Összefoglalva:
Ha tudsz szeretni és azt érzi a szeretted, akkor ezt nem kell ajándékokkal bizonygatnod.
Viszont ha nem tudsz szeretni, akkor szaladj ajándékot venni, mert valamit adni kell majd, ugye?! ; )
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
12 hozzászólásEz nagyon érdekes, eddig nem gondoltam arra, hogy az ajándékozás valaminek a pótlása lenne. Sőt, én csak olyanoknak adok, akiket szeretek (igaz, azoknak sem mindig, de akkor kicsit hányavetinek gondolom magam). A munkahelyemen igyekszem elkerülni a kötelező ajándékozásokat (nagyrészt sikerrel).
De miért van az, hogy mégis örülünk, ha adunk/kapunk valamit? És miért van az, ha szemtanúja vagyok, hogy a többiek megajándékozzák egymást karácsony előtt a munkahelyemen, mégis rossz látni, holott én "akartam" így? Sőt még akkor se esik jól, ha gondolható, hogy talán ők is kötelezőnek tekintik ezt a gesztust.
Valami mégis lehet benne, ha ilyen jó érzés lengi körül.
(Nem is beszélve a magunk készítette ajándékokról.)
Vagy ennyire rosszul szeretünk?
Talán azért tölt el örömmel az ajándékozás, mert a szeretetet már olyan mélyen összekapcsolod vele, hogy amikor adsz vagy kapsz, akkor ez automatikusan kiváltja belőled, hogy szeretsz vagy szeretve vagy.
Amikor pedig azt látod, hogy a többiek megajándékozzák egymást, amit Te tudatalatt úgy fordítasz, hogy szeretik egymást, az rosszul esik, mert azt érzed, hogy kimaradsz az szeretetükből.
Szerintem azért alakult ki ez az ajándékozósdi mert alapvetően mindenki szeret kapni, és tudjuk adni jobb mint kapni. Ez a kettő remek párosítása az ajándékozás. Amikor ezt valaki terhesnek érzi annak csak a lelki, érzelmi sivárság lehet az oka mert valakit akit szeretünk megajándékozni valamivel az a figyelmünk, szeretetünk, törődésünk jele. Lehet ez bármilyen apróság, kedves kis program, saját magunk készítette peglepetés. Az értéket a pénztárcánk határozza meg és nem a szeretetünk. Attól még lehet valami csodálatos, hogy nem drága, kifejezheti szeretetünket és akkor ott este a karácsonyfa alatt minden felértékelődik!
Szerintem amikor arról beszélünk, hogy mindenki ajándékozza meg magát az az érzelmi nihil csúcsa!
Bocsánat de ezt én így gondolom!
Boldog szeretetteljes Karácsonyt mindenkinek! :)
Árpi
Gyakorlatilag ugyan azt írtad le, mint ami a társadalom öntudatlan hozzáállása.
Az nem baj, hogy más véleményen vagy mint én, de ha meg is indokolod, hogy miért tartod érzelmi nihilnek és sivárságnak, akkor tudunk róla beszélgetni!
"...és tudjuk adni jobb mint kapni."
Mi az hogy tudjuk?? Talán ez olyan evidens, hogy mindenkinek jobb?
Nem értek egyet veled, hiszen sok esetben jobb kapni, mint adni. Ezt meghatározza az, hogy kitől-kinek, vagy hogy mi az, amit adunk-kapunk és mennyire van rá szükségünk.
Ismerem az érzést, amikor nagyon nagy örömmel adok és jobban is esik, mint kapni, de ezt nem mindenki felé és nem minden helyzetben élem át.
Sokszor hallottam én is a társadalmi programot, hogy "Legyél jó szívű!", meg "Adni jobb, mint kapni.", de ha ezeket lehántjuk magunkról és őszintén magunkba figyelünk, akkor ott mélyen bizony megtalálhatjuk az egonk önző hozzáállását és a lelkünk önzetlenségét is.
Mikor melyik van a felszínen, az cselekszik, éppen ezért egyértelmű jó vagy rossz megítélést nem lehet ráhúzni.
Amit az írásommal ki akartam váltani, az az volt, hogy nézz magadba és tudatosítsd, hogy mit miért teszel! Akár az egod cselekszik öntudatlanul, akár a lelkedből adsz szívesen, mindkettőt érdemes megfigyelned és beazonosítanod, ez az önismeret.
Szerintem az hogy tárgyakat vagy birtokolható dolgokat adunk szeretetünk és törődésünk jeléül, szellemileg egy elég sivár dolog, de azért az embereknek valamiért mégis jól esik. Amiért jól esik, az a birtoklási vágy, meg a "fontos vagyok valaki számára" tudata.
Igen fura dolog ez, mint ahogy az is fura, hogy az emberek általában attól is úgymond "boldoggá" válnak, ha különböző ételeket meg italokat tehetnek az arcukba, plusz hozzá még beszélhetnek meg ugrándozhatnak egymással, mindezt "igényes" környezetben, zajban, füstben, szép ruhában. Az alkoholról meg a többi drogról nem is beszélve.
Személy szerint kicsit herótot is kaptam a karácsonytól, mert az hogy mindenkinek adni "kell" úgymint illik, szokás, hagyomány valamit, az a legtöbbször messze nem az, amire az illetőnek valóban szüksége lenne. Az embereknek szüksége van türelemre, figyelemre, megértésre, néha útmutatásra, de amire a legnagyobb szükség van, az olyan példamutató jellegű szellemi támogatás, ami a fejlődésünket segíti. Minderre ott van a teljes év, nem kell karácsonyra meg esetleg szülinapra korlátozódni.
Ehelyett karácsonykor jól megtápláljuk a birtoklási vágyat meg a hamis öntudatot, ráadásul jó drágán, aztán a törődés le is van tudva. Na köszi..
Mindezzel nem azt akarom mondani hogy nem kell szeretni, de nagyon is kell, DE egy nem csak karácsonykor, kettő a szeretet nem az hogy veszek a bótba valamit a másiknak. Nőjünk már fel basszus :-)
Szerintem addig, amíg mások választását tudatlanságnak vélem, addig nincs másról szó, mint én választottam egy másik utat, mint amit eddig csináltam és még haragszom is azokra (valójában a saját korábbi választásomra), akik továbbra is azt az utat folytatják. Szerintem a tudatosság azt jelenti, hogy élek a saját választásom szerint és hagyom, hogy mások is megválasszák a magukét és elfogadom, hogyha a másik nem változtat, az is egy döntés és engedem neki, hogy a nem változtatás a választása. Mi van akkor, ha a szeretet ünnepe erre tanít igazán, hogy elfogadjuk mások másféle gondolkodását és cselekvését?
Régen magam is utáltam a karácsony körüli mizériát, egy nyűgnek érzetem az egészet, engem a gyerekeim tanítottak és tanítanak ma is nap-mint-nap arra, hogy vegyem lazábban az életet, nem kell mindent agyonértelmezni. Ugyan a mi családunkban már csak a gyerekeket ajándékozzuk, nekik a karácsony még az ajándékozásról szól, hiszen még csak 5 és 7 évesek, érthető ez, akkoriban még nekem is az ajándék volt a legfontosabb. Imádom nézni őket, amikor nagy izgalommal rajzolnak a Mikulásnak, meg a Jézuskának és kíváncsian szaladtak az ablakhoz, hogy vajon elvitte-e az angyal a kívánságlistájukat. Ebből persze vannak muris helyzetek, mert Nati lányom még meg is viccelt, mert eldugta az ablakból a karácsonyi rajzát. Mivel eltűnt az ablakból a rajz, gyorsan Sziszi lányomét is eldugtam, mert nem akartam, hogy a másik lányom azt higgye, hogy az övét nem vitte el a karácsony angyala. Persze mikor hazajöttek az oviból, Nati lányom bevallotta, hogy ő csak eldugta a kis rajzát, hogy azt mondhassa, hogy az övét már elvitték, és iszonyat szomorú volt, hogy így az ő kis listáját nem találta meg a karácsonyangyal és így itt maradt. Persze kitette újra és mondtam neki, hogy másnap az övét is biztosan elviszi (és el is vitte) :-DD. Szeretem velük ezeket a játékokat és ők is tudják, hogy az ajándékot anyáék veszik, mégis örömmel játszanak. És igen, ilyenkor finomabbakat főzünk, mint egy sima hétköznapon, felöltözünk csinosabban és a leglényegesebb, hogy együtt vagyunk.
Nincs ezzel semmi baj, elfogadom, hogy ajándékoztok, finomabban főztök, kiöltöztök. Tegyétek!
Csupán próbáltam megvilágítani a "választásotok" (?) mélyebb szintjét, hogy aki tényleg választani akar, annak valóban legyen mit.
Ugyanis a jelenlegi Karácsonyi ünneplés egyáltalán nem nevezhető választásnak, amíg nem tudatos az emberben, hogy miért is teszi, amit. Majd ha megszabadult a hagyomány követéstől, a megfeleléstől, a szeretet adás-kapás ilyen kényszeredett formáitól, akkor kerül igazán a választás helyzetébe.
Viszont izgalmas lenne arról beszélgetni, hogy az eszmefuttatásomat miért értékelted el nem fogadásnak?
Például amikor a gyermekedet tanítod, vagy iskolába íratod, akkor ezt azért teszed, mert nem fogadod Őt el?
Szia Sanyi!
Nem kizárólagosan a Te hozzászólásodra írtam ezt a dolgot az elfogadásról. Valószínű azért értékeltem el nem fogadásnak amit itt többen a tömegvásárlásról, a karácsonyi szokások átgondolatlanság nélküli betartásáról írtatok, mert jómagam beleestem ebbe a hibába korábban, hogy ezt az ajándékdömpinges, kaja felvásárlásos, megfelelősdis mizériát én sem tudtam elfogadni és akár el is ítéltem emiatt az embereket, ahogy írtam utáltam is a karácsonyt. Aztán egyszer csak megértettem, hogy azzal, hogy elítélem, még nem vagyok tudatosabb. Csak egy másik utat választottam és nem tudtam elfogadni mások választását, mármint hogy maradnak a régi (szerintem) elcsépelt verzió megtapasztalásában.
De a tudatossággal kapcsolatban szeretném, ha segítenél eloszlatni egy félreértést, vagy nem tudást, ami bennem van.
Rosszul gondolom azt, hogy tudatosak nem csak akkor lehetünk, ha mindent átgondolunk és tudjuk, hogy mit miért teszünk (egóból, vagy szívből)? Tényleg kell mindent elemezni az életünkben? Korábban ezt hittem, de rendre tévútra vitt.
Nem lehetséges, hogy ösztönből is lehet jó a választásunk? A saját életemben inkább az a jellemző, hogy minél inkább gondolkodok és elemzek dolgokat, annál inkább nagyobb káoszt tudok magam körül kialakítani. Nem jobb, ha teszem, amit éppen érzek és elfogadom, ha nem sikerült valami különösebb utólagos boncolgatás nélkül (mármint a tudatos vizsgálódásra gondolok itt).
Engedelmeddel, nyitok ennek egy fórumtémát, mert azt hiszem izgalmas lesz!
http://onmegvalositas.hu/topik/tudatosan_vagy_osztonosen
Üdv. Szerintem a karácsony ugyanolyan lett, mint a húsvét vagy más dogmatikus, elferdített ünnepek!
Köszönhetjük ezt a R.K. egyháznak is stb. már rég nem arról szólnak, mint amiről szólniuk kellene! Oda az ősi tudásunk, az értékrendünkről meg ne is beszéljünk, vegyél sok drága holmit, támogasd ezt az eszement rendszert, és légy eszmÉLETlen.
És te mész, mivel ez a trendi, ez a depresszív megfelelni akarás, rúgja ki a sámlit a lábunk alól, melyet TUDATosságnak neveznék.
Hazugság! Miért?? EGYszerű, mert a JÉ??zuska hozza az ajándékot, a fa alá! A nyuszi tojja a tojást!! A kölni árát, (mert az sem olcsó!)azt is össze kell locsolni. És mi ezeket a hibás programokat, már kicsi korban telepítjük gyermekeink adathordozójába. Tehát hazudtunk nekik, később majdan ha esetleg, hazugságon fogjuk, és megkérdezzük, MIÉRT?? APA-ANYA ti kezdtétek, a jézussal meg a nyúllal, és AKKOR??
Nos a szer-etet, ma már nem az, és talán soha nem is volt az, aminek lennie kellett volna, hogy legyen, az önzetlenség, és az oda adás ünnepének kell eljönnie MINDEN ünnepen!!
Amíg reklámhősök, papok, manEGEREK:)) mondják meg, és hirdetik a hatalmukat szimbolizáló SZERETETET, addig a tudatosság fátyla mögül kinéző, és élő embereknek ad, igaz boldogságot MINDEN ünnep, és a TÉLÜNNEPE(karácsony).
TUD-ADos ünnepeket.... )+(
Jó kérdés. Valószínűleg itt is valamiféle egyéni egyensúly az igazság. Ki hol tat, de legyen őszinte. Nem kedvelem a vásárolgatást, és a Waldorf közösség, a tudatosodásom és a pénztelenség miatt beláttam, hogy nincs is rá szükségem, valójában. És hogy valójában a gyerekemnek sincs, sőt jobban tenném, ha megtanítanám neki, hogy egy almának is lehet úgy örülni, mint egy mp3lejátszónak, és hogy a dolgol csak tárgyak, mulandó és változó, valójában értéktelen használati eszközök és az értékük csak annyi, amennyi szeretettel adják.
Most, hogy nehezen élek meg, legszívesebben csak egyetlen kis, szerény csomagot tennék a fa alá, vagy azt sem, csak ételt, italt és megpróbálnék olyan hangulatot teremteni, hogy átéreztessem a karácsonyt, a fény születésének ünnepét, így is.
A másik oldalon ott vannak az emlékeim, a gazdag karácsonyokról, a három méteres fenyőfákról, a csillogó díszekről, a gazdagon terített asztalról, a rengeteg ajándékról, amelyet örömből és örömmel kaptunk, anyám nagy hangsúlyt fektette az általa megszervezett és kivitelezett "polgári típusú" karácsonyokra. A legfurcsább az, hogy én abban is éreztem ugyanazt az érzést, amit most is érzek és amihez nem kellett semmilyen ajándék, és igazából furcsa, de senki más sem.
Furcsa, de még csak családi ünnepnek sem igazán érzem a karácsonyt. De mivel van egy fiam, és úgy tűnik most már egy párom is, mégiscsak azzá kell tennem.
Szerintem az alkalmazkodás módja a kulcs, és az csak egyéni lehet.
Nem tudom, mit lehet tenni a vaskor hibáival, ez is egy, a fogyasztói karácsony. De leginkább csak alkalmazkodni tudunk, elutasítani felesleges energiakidobás. Valamiféle életszerű és egyéni megoldást kell találni, ami kielégít, talán. Amiben nem veszik el a lényeg a körítésben, ami illik Hozzánk.
Még nem tudom, milyen lesz nekünk. Majd kísérletezem. :)
Namaszte
Mi lenne,ha nálunk is ennyit ,,jelentene'' a Karácsony?:(
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.144948008891274.31560.10000128...