Lelki sebek | Önmegvalósítás.hu

Lelki sebek

2012. november 29. csütörtök, 17:05 | linus12

Néhány éve kényszerből együtt kellett élnem olyan emberekkel, akik ugyan a családhoz tartoznak (szerzett rokonok), de nem érzem őket odatartozónak. Olyan lelki sebeket szereztem, amiket azóta sem tudtam kiheverni. Okot sem adtam rá, mégis folyton bántottak, szóval, tettel, sokszor a hátam mögött. Gyűlöletes volt maga a környezet is. Minden erőmmel azon voltam, hogy kilépjek belőle. Végül sikerült.

A mai napig nem értem, hogyan juthattunk idáig, én igyekeztem megértő lenni, ők viszont a butaságnak azon a fokán állnak, hogy képtelenség velük beszélni, megbeszélni bármit. Mindenkit lenéznek, tudatosan megbántanak, bírálnak. Mindeközben tudatmódosító szereket használnak szünet nélkül. Fölösleges részletezni, sohasem kerültem hasonló helyzetbe, és többnyire kijövök az emberekkel. Náluk rosszabb, aljasabb embereket azonban nem ismerek.

Próbáltam elfojtani ezeket az emlékeket, nem sikerült. Évek teltek el, mégis szinte minden nap eszembe jut valami. Hogyan oldjam ezt fel? Nem tudok meditálni, és a munkám miatt sok időm nem is jut semmire.


Domoszlai Katalin képe
Kedves Linus!
2012. december 01. szombat, 10:17 | Domoszlai Katalin

Vannak emberek, akik azért bántanak, mert nem tudod megvédeni magad. Két fő okból teszik ezt. Az egyik, azért mert a saját kisebbrendűségű komplexusukat fordították át un. felsőbbrendűségi komplexussá. A másik pedig tanult mintakövetés, a kíméletlenségre, az egoizmusra kaptak az erősebb szülőtől követendő mintát, a lelkiismeretük hangját pedig a tudatmódosítók könnyedén elfedik.

Ezért ha megpróbálsz alkalmazkodni, megértő lenni, elviselhetővé tenni a helyzetet, az olaj a tűzre, annál inkább felbátorítod őket, tobzódik az egójuk abban, ők mindent megtehetnek!

Az első lépést megtetted, kiszálltál a kényszerből.

A további megoldás az, hogy fogadd el, tedd a helyére, ami a mai napig probléma véleményem szerint az értékrendedben, hogy saját magadnak Te kell hogy a legfontosabb legyél.

Mindig van valami, ami fontosabb, mint Te. A kényszer. A megfelelés. A munka. Legközelebb mi? Addig a pontig mindig lesz valami, amíg azt nem mondod elég. Innentől a saját lelki békém a legfontosabb.

Mint terapeuta a feldolgozást a következő területeken javaslom:

1. Az én határok megszilárdítása. Ez mit jelent? Meddig tart a másik ember akarata és hol kezdődik a te, saját belső világod, a saját akaratod.

2. A fájdalmak, a harag, a gyűlölet, a kétségbeesés feldolgozása, lépésről lépésre.

3. Betekintés a karma világába, miért vállaltad be ezt a lelki feladatot.

4. A félelmek feloldása, mi van ha újra megtörténik?

A terapeuta által vezetett gyakorlattal azok is sikeresen el tudják kezdeni a belső gyógyító erejük megtalálását, akik még eddig nem szereztek tapasztalatot.

A skype tökéletes eszköz azok számára, akik nagyon elfoglaltak és/vagy külföldön élnek.

Nálam az első alkalom teljesen ingyenes, hiszen a kölcsönös bizalom plusz az első elvégzett gyakorlatból adódó sikerélmény nagyon fontos ahhoz, hogy valaki bele merjen vágni.

Továbbiakról beszélhetünk privátban.