2012 december 21: Világvége vagy dimenzióváltás? | Önmegvalósítás.hu

2012 december 21: Világvége vagy dimenzióváltás?

Hozzászólások

20 hozzászólás
Világvége VS. kozmikus beavatás VS. semmi extra
2012. november 22. csütörtök, 10:20 | Cang (útkereső)

Ha az ember csak ül ölbe tett kézzel, és a Kozmosz meg magától elvégzi a nagy 2012-es beavatást, na arra befizetek. Sor régi iratot meg tanítást össze olvastam már, meg vetettem össze a saját tapasztalatokkal, és erősen úgy tűnik, hogy a szellemi fejlődés menete ezer évekkel ezelőtt is pontosan ugyanaz volt mint manapság, a tanítványnak ugyanazt az utat kell bejárnia. Mindenki a maga tempójában, de azért haladnak a lények. Ma, az internet világában könnyebb hozzájutni bizonyos információkhoz, ennyi előnyünk biztosan van, de a lényeg változatlan szerintem.

Persze, 2012 alkalmával a Kozmosz, vagy Isten, vagy a Teremtő vagy nevezzük bárhogy feladja ez eddigi működését, és egy nagy ugrással valahova máshova emelkedik? Mégis HOVA? A közbenső élmények meg kimaradnak?

A "Sötétség a fejekben" :-))) igen tetszett, jó duma, majd 2012. dec. 12. után ez egyeseknél alighanem ugyancsak jellemző lesz, amikor az emberek pontosan ugyanúgy élnek tovább mint korábban. A fejlődést valóban ajándékba kapjuk (kaptuk), sőt a magasabb szellemi kvalitások mindig is a miénk voltak, 2012 előtt is meg után is, de tenni kell azért hogy előbbre jussunk, sőt nagyon is sokat és kitartóan.

Úgy érzem, hogy idén valóban igen nagyot lehetett haladni, de az ilyen tudat "minőség ugrásokkal" úgy vagyok hogy a kisebbek is össze tudják zavarni a tudatot, ha pedig nagy "ugrás" történik, abba vagy beleőrül az ember, mert még készületlenül éri, vagy pedig el sem jut a tudatáig, mert nincsenek meg az oda vezető tapasztalatai.

A Világvége meg... tufa (scifi) álmodozás :-)

Nem lesz itt világvége :)
2012. november 23. péntek, 7:21 | Látogató (útkereső)

Teljesen kizártnak tartom, hogy a Föld csak úgy elpusztulna. Sokkal inkább reálisabb megoldás, ha a tudatszintünk emelkedik, egy újabb kort kezdve el ezáltal, de hogy ez egy nap alatt végbemenne? Szintén nem hiszem.
Az egyiptomiak sem 1 nap alatt építették ki a kultúrájukat és birodalmukat; az emberiség sem fog egyetlen nap leforgása alatt megvilágosodni. Ha valóban magasabb tudatszintre lépünk, az vagy csak bizonyos embereknél következik be, vagy hosszabb idő leforgása alatt.
Nem is egy embertől hallottam, hogy a rengeteg világvégére számító ember képes lehet még bevonzani is a világvégét vagy valami nagyobb katasztrófát, de ahhoz is rengeteg, elszánt és erős akarat, gondolat szükséges - így az általunk előidézett pusztulást sem tartom esélyesnek.
Ez a személyes véleményem, 21-én úgyis mindenre fény derül. :)

Egy ,,gyöngyszem" a facebookról:)
2012. november 25. vasárnap, 1:01 | Éva.

Most pedig idézem nektek a tényleges infókat:

"Földünk 2012 dec.20-án belép a Pofon-övbe.Ez egy Galaktikus
aknamező a Cipőkanál,és a Házmesterné csillagképek között.
Nagy magömlések,és elismerő füttyök fogják megelőzni ezt az
állapotot,többeknél szapora hazudozás a semmiből jövő
pofonok érzetével társulhat.Az Ó-hülye civilizáció mágusainak
számításai szerint olyan sötétség fog borulni bolygónkra,hogy
az na.Számos történeti forrás utal arra is,hogy a bútorok életre
kelnek,és ütni-vágni fogják azokat,akik nem kék kismackó mintás
pizsamában bújnak be az előzőleg téliszalámival megszentelt
asztalok alá.A kristály gyerekeket tanácsos újságpapírba
csomagolni,a szellemileg felébredetteket kezeljük emelt dózisú
antidepresszánssal.A két napon,és négy éjszakán át tartó
sötétségben ajánlott mondjuk folyamatos mozgásban lenni,
hogy ezáltal megakadályozzuk a Föld tengelyének megtekeredését.
Mások szerint célszerű sámlin szalonnázni csendesen danolászva,
hogy ne halljuk azokat,akik folyamatos mozgásban vannak.
Mindez rémesen hangzik,de nem kell megijedni,mert annál rosszabb.
Kényszerű vajúdása ez a természetnek,tisztítótűz,melyben
megszámláltatnak a szeplők,és párjukra lelnek a zoknik.
Sőt!Mindez egy Kozmikus Tüsszentés Megvalósulása,melyért
tudatosan dolgoznak immár nemzedékek óta a köztünk járó
órák,de némely percek,és másodpercek is!
A sötétség végét világosság jelzi majd,mely spontán megjelenik
majd az elmékben,és a villanyszámlákon,de soha többé nem
lesz hatása az óbégatásnak,és az aszpirinnek,az idő pedig
egyszerre minden irányban halad majd,és mi választhatjuk meg,
mennyit fizetünk a BKV jegyekért!
Sokaknak fájni fog majd a hasuk (például a mértéktelenül
szalonnázóknak,és felmenőiknek hetedíziglen),mások hülyén
néznek,megint mások pedig senki sem tudja,mit csinálnak majd!
Igyekezzünk addig is minél többekkel megosztani ezt a hasznos
információt,és pislogjunk,ha már nagyon muszáj."

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2538651162947&set=a.125829059473...

GulyásÁgi képe
dec. 21...
2012. november 26. hétfő, 17:17 | GulyásÁgi

Én ezt kaptam.. ugyan nem a véleményem, de szerintem a sok ijesztegetős mellé talán jó elolvasni, mert számomra elfogadható pozitív gondolatok is vannak benne.
Mondjuk, ahogy kezdődik, hogy különleges Neptun-Uránusz-Plútó fényszög lesz, az abszolút tévedés...

Ősi jóslatok 2012-re - A húszéves átmenet az Aranykorba

Forrás: http://www.vilagvege2012.hu/2012/11/16/osi-joslatok-2012-re-a-huszeves-a...

Diana Cooper - 2012 és azután (könyv)

http://hu.scribd.com/doc/51300950/Diana-Cooper-2012-es-azutan

2012. december 21. egy 26 000 éves csillagászati időszak végét és egy új korszak kezdetét is jelzi. Azon a napon ritka együttállás lesz megfigyelhető a Föld és a Nap között. A múltban ilyen együttállások esetén szerencsétlenségek és katasztrófák következtek be az emberiség alacsony tudatossága miatt.

Ez alkalommal azonban lehetőségünk nyílik egy új és dicsőséges korszak megteremtésére – de mindenkit arra kérnek, hogy vegye ki ebből a részét, mert a végeredmény még nem biztosított. Lady Gaia, a Földet felügyelő hatalmas Lény elrendelte, hogy a Földnek és minden rajta élőnek fel kell emelkednie.

Ez azt jelenti, hogy mindenkinek és mindennek fokoznia kell a rezgésszámát. Ha készen állunk,akkor 2012 egy csodálatos, új életforma kezdete lehet mindannyiunk számára.

A húszéves átmenet az Aranykorba

2012. december 21. egy új, húszéves átmeneti időszak kezdete, amely eljuttat bennünket 2032-be. Ekkor valóban kezdetét veszi az új Aranykor.

2012 téli napfordulóján a Neptunusz, a Plútó és az Uránusz úgy helyezkednek majd el, hogy kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra. A Neptunusz a felsőbb spiritualitást jelképezi, a Plútó az átalakulást, az Uránusz pedig a változást.

Amint az energiák együttműködnek, erőteljes hatással lesznek a bolygó tudatosságára. Lehetséges a rezgésszám óriási megváltozása- egyénileg és kollektíven – mindaddig, míg bölcsen használjuk az energiát. A tervezett változás olyan rendkívüli, hogy az ősi bölcsek nem tudták megjósolni, mi fog történni e dátumot követően.

A régiek előrejelzései

A MAJÁK 2012. december 21-ét a Teremtés Napjának nevezték, és azt jósolták, hogy az aznap beérkező energia aktiválni fogja a kundalíni-erőt az egyénekben és a bolygón. A jóslatok azt állítják, hogy stimulálni fogja az elmúlt életeinkkel és a valódi énünkkel kapcsolatos genetikai emlékeket, és sok ember megvilágosodását és felemelkedését mozdítja majd elő.

Azt is előrevetítik, hogy a bolygószintű kundalíniereje segíteni fog az összes piramis aktiválásában és ki-igazításában, ami összeköt bennünket az univerzumon belül minket megillető hellyel, és azt is, hogy ez a szoláris tudatosság újjászületését fogja eredményezni az emberiségben. A piramisok (maja, egyiptomi stb.)kozmikus számítógépek. Emellett az univerzális energia generátorai és alállomásai is.

AZ INKÁK szerint 2013 előtt egy aszteroida fogja elősegíteni a Föld megtisztulását.

AZ AZTÉKOK szerint a jelenünk a világ ötödik napja vagy „korszaka”, amely egy 26 000 éves időszak vége.

A BENNSZÜLÖTT AMERIKAI bölcsek közül sokan egyetértenek abban, hogy 2012-ben kezdődik az ötödik világ.

A HOPIK azt állítják, hogy 2012 egy korszak vége – hogy egy 25 éves megtisztulási időszak után az általuk „Felemelkedésnek” nevezett kor következik majd.

A CSEROKIKNAK saját naptáruk van, amely 2012-vel befejeződik. Egyetértenek abban, hogy a korábbi világok kataklizmákban értek véget, és talán ez a világ is erre a sorsra jut.

A SZENEKA INDIÁNOK szerint 2012-ig lesz egy 25 éves megtisztulási időszak.

A MAORI hagyomány szerint 2012-ben felemelkednek az illúzió fátylai, és egybeolvadnak a fizikai és a spirituális síkok.

AZ AFRIKAI SÁMÁNOK is beszélnek 2012-ről. Például a zuluknak van egy meséjük a 2012-es katasztrófáról.

AZ EGYIPTOMI mítoszok arra utalnak, hogy 2012 vége egy bolygószintű tudatosságváltozás előhírnöke.

A PLEJÁDOK NAGY NAPTÁRA, amely egy, a Plejádok mozgására alapozott kozmikus naptár, 2012. december 21-én ér véget. Jelenleg a más galaxisokból a Földre érkező, magasabb energiák a Plejádokon keresztül érkeznek. Most sok csillaggyermek egy ideig a Plejádokon marad – amely a megtestesülés előtti pihenőhely – annak érdekében, hogy felkészüljenek a Föld lassúbb frekvenciáira.

2012 után minden ilyen csillagember közvetlenül egy fizikai megtestesülésbe érkezik majd, átalakító nélkül, és így magasabb rezgést fog hordozni. Magas rezgésszámú anyát kell majd választaniuk, aki képes ezt befogadni.

A TIBETI ÉS A ZSIDÓ NAPTÁRAK azt jelzik, hogy 2012 egy hosszú ciklus vége. A Védák szerint a visszaemelkedés a fénybe 2012-ben kezdődik. Sok HINDU hisz abban, hogy Kalki, akit avatárnak és Visnu úr utolsó megtestesülésének tekintenek, 2012-ben jön el.

Ha képes megvilágosítani 60 000 embert a téli napforduló előtt, akkor elindíthat egy megvilágosodás-hullámot. Ha nem, akkor a Földön elmulasztjuk ezt a rendkívüli lehetőséget.

BRAHMA KILÉGZÉSÉRŐL úgy vélik, hogy 26 000évig tart. A kilégzés végén van egy kozmikus pillanat,amelynek során megnyílnak az ég kapui. Ebben a né-ma időpontban csodás dolgok történhetnek, beleértve az emberiség átalakulását is.

A 25 éves megtisztulási időszak

A bölcs öregek szinte mind belefoglalták jóslataikba azt a tényt, hogy 2012 előtt egy 25 éves megtisztulási időszak fog bekövetkezni. Kecalkoatl nevéhez fűződik a„13 mennyország és 9 pokol” nevet viselő jóslat.

Azt állította, hogy az 1987. augusztus 16-án véget érő „Pokol-ciklus” után egy békés időszak következik majd.1987. augusztus 17-én következett be a Harmonikus összerendeződés néven ismert bolygóegyüttállás, 2012 előtt 25 évvel. Aznap több ezer fényküldött ment fel hegytetőkre vagy szent helyekre, hogy szeretetért és békéért imádkozzon, illetve meditáljon a Földön.

————-

2012-es év

MI FOG TÖRTÉNNI 2012-BEN?

Azt mondták, ha készen állunk, egy fokozatos, de gyorsuló ébredés következik, amint az emberek megnövelik a rezgésszámukat.

Ez mindenütt az embereken múlik, és ezért olyan fontos, hogy a fényküldöttek a jóra koncentráljanak, és megtartsák Arany Atlantisz visszatérésének látomását. Számos jóslat nagy kihívást jelenthet. De felül kell emelkednünk rajtuk, és a csodálatos lehetőségekre kell koncentrálnunk.

2012-t a „magzatmozgásnak” tekintem. Ez az a pillanat, amikor érzed, hogy a baba rugdos a méhedben, és tudod, hogy az átalakulás valódi. De még van időd az előkészületekre, mielőtt felbukkan az új élet.

A végeredmény azon múlik, hogy hányan készülnek fel rezgésük megemelésével erre a jelentős időszakra, és hogyan fogadják a kozmikus pillanatok energiáját.

A 2009-es tudatosság alapján valószínűleg a következő eredményt fogjuk megtapasztalni

A harmadik dimenzióban élő hatalmas tömegek, akik materialisták és spirituálisán zártak, mindent visszatartanak. A felkészületlen lelkek jelenlegi megtestesülésük végén azt fogják választani, hogy útjukat egy másik harmadik dimenziós bolygón folytatják. Ügy távoznak majd, hogy hálásak lesznek az itteni létezés lehetőségéért. Pillanatnyilag azonban rengeteg emberre van nagy hatással a világszerte bekövetkező változás légköre.

Tehát az általános tudatosság szintjétől függően sok olyan ember, aki jelenleg csak a fizikai világban hisz, felébred majd, és lelkileg megnyílik. Lesznek, akik kezdenek majd szellemeket, tündéreket vagy akár angyalokat és megvilágosodott mestereket látni vagy hallani.

Mivel a csakráik nincsenek hozzászokva a magasabb energiához, ez megzavarhatja és megrémítheti őket. Különösen akkor, ha a hitrendszerük vagy a vallásos hátterük azt sugallta nekik, hogy nincs ilyen dimenzió. Ennek következtében alaposan megnövekedhet a mentális betegségeknek nevezett jelenségek előfordulása.

Sok ilyen embernek kicsúszhat a talaj a lába alól, és segítségre lehet majd szüksége. Már láttunk példát olyanokra, akik nem képesek megbirkózni a beérkező fény gyorsabb rezgésével. Alantasabb fantáziáikat élik ki, amelyhez az internetet is felhasználják. Ha segíteni akarsz nekik, nagymértékben támogathatod őket azzal, hogy megáldod a világhálót, és fényt küldesz neki.

A legfőbb lehetőségek 2012-re

A legfőbb lehetőséget az jelenti, hogy a harmadik dimenzióban élők közül rengetegen megnyitják majd a szívcsakrájukat, és a fény negyedik dimenzióssá változtatja őket.

Ha a szívünk nyitott, akkor nem tudunk egymásnak ártani, ez tehát bolygónkon mindenütt a békemozgalmak spontán felbukkanását fogja eredményezni.

A spirituális világokra való ráébredés számukra tudatosságuk csodálatos kiterjesztését jelenti majd. Nyitott szívükkel automatikusan szeretni és tisztelni fogják a többi kultúrát és az állatokat, és így a gyerekek,az állatok és a menekültek számára az egész világon jobb feltételek születnek.

Emellett kezdik majd megérteni az elmúlt életeket is, tehát egyre inkább emlékezni fognak arra, hogy kik ők valójában, és méltányolni fogják hosszúra nyúlt lelki utazásukat. Amint felismerik nagyszerűségüket és értéküket, elkezdik majd tisztelni önmagukat, egymást és minden más lényt.

Az Egység érzését fogják átélni az állatokkal, a növényekkel és az embertársaikkal. Az embereket testvéri érzések fogják átjárni, és a közjó érdekében kezdenek el tevékenykedni.

Rengetegen fognak a megvilágosodás és felemelkedés útjára lépni!

—————-

Hogyan segítsd a folyamatot?

1.Tedd békéssé és harmonikussá az életedet. Ekkor energiád automatikusan megemeli majd minden-kinek a rezgését, akivel kapcsolatba kerülsz.

2. Ismerd fel, hogy mindenki egyenlő, és bánj velük eszerint.

3. Tisztelj minden életformát a bolygón, a szikláktól,rovaroktól és növényektől kezdve az állatokig és emberekig.

4. Ne adj energiát a félelemnek, a sötétségnek vagy a tömeghisztériának. Ehelyett koncentrálj a jóra,a bölcsre és a nagyszerűre, hogy az terjeszkedjen.

5. Vizualizáld, hogy a világ minden táján békében és szeretetben éljen mindenki.

6. Járj úgy, hogy lábadat a földön, fejedet pedig az égben tartod. Ha elég ember követi ezt, akkor elkerülhetetlenül növekednie kell minden ember tudatosságának. Az a feladatod, hogy állhatatosan tartsd a fényedet és viselkedj világítótoronyként. Azt fogod tapasztalni, hogy képes vagy több ezer lelket befolyásolni, és még arra is, hogy a felemelkedésbe vezesd őket.

Forrás: http://www.vilagvege2012.hu/2012/11/16/osi-joslatok-2012-re-a-huszeves-a...

Diana Cooper - 2012 és azután (könyv)

http://hu.scribd.com/doc/51300950/Diana-Cooper-2012-es-azutan

Domoszlai Katalin képe
Elég nehéz kikapcsolni a lineáris gondolkodásomat
2012. november 27. kedd, 8:07 | Domoszlai Katalin   Előzmény

ezért kiszámoltam, esélyes-e a 60.000 ember megvilágosodása. Ha lineáris lenne ( de nem az ) akkor kis hazánkra 10 ember jutna :-) Ezt el tudom képzelni.

A szívnyitásról pár gondolat.

A szívcsakra mint energia központ különböző helyzetekre megnyílással vagy bezárulással reagál. Hogy mennyire tud megnyílni az több dologtól függ. Ilyen például, hogy a fölötte és alatta lévő csakra elveszi-e tőle az energiát. Ha a solár a szív rovására pörög, az egoizmus betegessé válik. Ha a torokcsakra túlpörög, akkor az illető a felszínen rengeteget kommunikál, de az igazi, mély érzéseit képtelen megélni. Ezek hibás viselkedési minták.

A megnyílást akadályozzák a feldolgozatlan érzelmi sérülések. Annak is érdemes ezektől a megkövesedett energiáktól megszabadulni, aki még a megvilágosodásra nem "hajt". Minél nyitottabb a szív, annál intenzívebb az életöröm és a szeretet megélése. A negatív érzéseké is, viszont ha a feldolgozás képessége ott van, be tudjuk vállalni mind a két oldalt, fokozatosan oldva a polaritást.

A szív megnyílására hat a környezet. Olyan emberek között, akik magas rezgésűek, ahol árad az elfogadás és a szeretet, a szív könnyebben meg tud nyílni. Durva rezgések, kíméletlen emberek között a szív zárul, hogy annyi alacsony rezgést engedjen be, amit fel tud dolgozni.

A szív reggel nyitott, ha békén hagynak bennünket a gyötrelmes álmok. Nyitott szívvel ébredve zárul a szív napi nekem-ez-nem-tetszik élmények hatására. Az elfogadás az a lelki tett, amit erőből megtenni nem lehet, a technikáját, ahogy a szív nyitásáét is, érdemes Sirály csomagból megtanulni.

Ha a beavatás kozmikus méretekben megtörténik, az azt jelenti, a megnyílást kívülről kapjuk. Segíthet elengedni azokat a korlátokká vált kapaszkodókat, amiket eddig nem sikerült.

A csúcsélmények megtapasztalása akkor is nagyon fontos, ha nem tudunk tartósan azon a szinten maradni. Hiszen aki volt "ott" az már tudatossá válik arra, hogy az Egység nem mese, hanem "az" a valóság. Amit most tapasztalunk, az a majdnem valóság.

Kalo Jenő dec. 21-ről
2012. november 27. kedd, 2:31 | Éva.

Érdemes meghallgatni. Önismereti szempontból is.

http://asztrologia.noxnet.hu/2012/11/26/2012-december-21-a-rettenet-napj...

u.erika képe
Jóslat
2012. november 28. szerda, 8:43 | u.erika

Ugyanolyan nap lesz mint a többi.
Persze aki hisz benne hogy valaminek történnie kell ök jobban fognak magukra és a környezetükre figyelni arra várva hogy mikor történik már ,,az a valami" és így észrevesznek és a dimenzióváltásnak vagy ki miben hisz tudja majd be azokat a dolgokat amikben semmi extra nincs (pl.testérzetek,idöjárás,vagy esemény) amik voltak ezelött is,csak nem a ,,világvégén" ;)
Aztán másnap ki elégedetten,ki csalódottan fogja konstatálni hogy az élet megy tovább,és nem jöttek sem lények az ürböl sem a megvilágosodás,sem a világvége,és egyik ,,nagy változás"-t ígérö jóslat sem látszik beigazolódni.
Tehát kénytelenek leszünk karácsonykor szeretni egymást...már megint...! ;)
Aztán Szilveszterkor a remények újra életre kelnek...mert hátha...Most..De csak a tüzijátékok fénye fog max felgyulladni...aztán azok is el fognak ,,sötétülni" :) és aztán minden remény elvész...kénytelenek leszünk a munkahelyeinkre befáradni és újra beindul a mókuskerék.Már akinek van munkahelye ahová befáradhat...mások talán most éreznek motivációt hogy kezdjenek magukkal valamit ha már a 2012 dec 20-a vagy 21-e nem hozott semmit de valahogyan és valamiböl azért mégis meg kell élni,az életünket tovább kell csinálni.
Ez az én jóslatom...

Változások persze vannak ....Most is.Én kb 3éve vélem felfedezni saját magamon,és megállíthatatlan...és meggyözödésem hogy mindenkit érint csak sokakkal úgy történnek a dolgok hogy észre sem veszi,azaz a változásait mindenki megéli valahogy csak sokakban nem fogalmazódik meg az amit éreznek/átélnek/tapasztalnak.
Ha csak a saját változásaimra gondolok vissza meg kell állapítanom hogy így a legjobb hogy fokozatosan élem meg az ,,emelkedést" mert soha nem volt könnyü,a testileg és mentálisan is olyan ez mint egy edzés.
Ha ezt nem évek során hanem egy nap alatt kellene megélni akkor azt senki nem élné túl...épp ésszel és testel legalábbis biztosan nem.
...és ha a várva várt ,,nagy csoda" elmarad akkor be kell látnunk hogy csak magunkat húzhatjuk ki a pocsolyából amiben már nagyon nem érezzük jól magunkat de amíg még volt remény hogy valaki vagy valami kiránt bennünket innen addig minek is strapálnánk magunkat... ;)
Ezt a pontot érzem esélyesnek hogy ,,valami történni fog" amikor már minden remény elveszett és rá kell ébrednünk arra hogy ne kívülröl várjuk azt ami megment a saját tudatlanságunkból önmagára káros primitív embert.

Sok szeretettel!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Bolygó konstelláció vagy közös kozmikus változás?
2012. november 28. szerda, 14:20 | Huszti Sándor -...

Köztudottan nem hiszek az embertömegek nagy-közös-kozmikus változásában, de az utóbbi hetekben nagyon sok önismereti úton aktívan járó ismerősöm (és én magam is) éli az elmúlt évek egyik legmélyebb krízisét.

Ez véletlen egybe esés lenne, vagy tényleg működik a közös átalakulás-változás-tudatszintemelkedés-2012-dimenzióugrás?
Netán valami bolygó konstelláció lehet az oka? Ezt azért valószínűbbnek tartanám.

Elmarad
2012. november 28. szerda, 14:58 | csaesz   Előzmény

Én azt hallottam, a decemberi dimenzió váltás elmarad, mert még nem vagyunk készek rá. Égiek üzenték....:D

Amúgy nem tudom, mi ez a dimenzióváltási mizéria, de abban hiszek, hogy ha tényleg lesz ilyen valamikor, arra előbb nekünk kell önerőből késznek lenni, semmit nem kapunk csak úgy, elhamarkodottan. Pont azért, mert szeretve vagyunk: egy túl nagy mértékű rezgésszint emelkedést nem élnénk túl.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A Leonard Orr féle Halhatatlanság könyvben idézték Babajit: "Egy
2012. november 30. péntek, 9:40 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A Leonard Orr féle Halhatatlanság könyvben idézték Babajit:
"Egy nap alatt meggyógyíthatnálak, de ugyan mit tanulnál belőle?"

GulyásÁgi képe
A bolygó konstellációkról, ha már felmerült :) Valami mindig
2012. november 28. szerda, 16:54 | GulyásÁgi   Előzmény

A bolygó konstellációkról, ha már felmerült :) Valami mindig van.... Most novemberben 2 nagyon fontos égi dolog történt az egyik 6 majd 11 körül csúcsosodott, ez a Neptunnal kapcsolatos téma: elengedés, teljes elfogadás, megbocsájtás, oldások. AZért volt különleges mert olyan égi lehetőségek voltak, amelyek előhozták és egyben segítették is a tisztázéásokat most sokkal nagyobb erővel, mint máskor. Aztán utána egy régi lemez: a Plútó és az Uránusz van folyamatosan erősebb, tágabb, ilyen-olyan negatív kapcsolódásban. Ez arról szól hogy az életünkben a legmélyebb belső változásokat és a "legvagányabb" nyitásokat kell valahogy tető alé hozni, csak nem éppen kellemes események által.... Ez a folyamat már több mint egy éve itt van velünk és marad is még ebben az évebn, hogy erősebben hol gyengédebben. Most a napokban a Mars is bekapcsolódott és még kicsit marad is, aktiválja a folyamatokat, amiken esetleg csak filózgatnánk. Ezek (Uránusz és Plútó)ugye valahol vannak az égen és mélyebben érintettek azok az emberek, akiknek az égi csillagtérképén (a horoszkópján) azokon a pontokon található valami (bolygó, fontos pont stb). Az hogy ez aztán lejátszódik az ismerőseink körében is, meg azért van, mert azért a barátaink és ismerőseink, mert az születési bolygóink is kapcsolódnak, ezáltal ők is érntettek lesznek valamilyen módon. Bővebben, a novemberi általános bolygóállásokról: http://asztrodimenziok.weebly.com/blog.html ha valakit érdekel és szabad itt reklámozni ...
Még esetleg annyi, hogy az említett Uránusz és Plútó néha retrográd, néha előrehaladó mozgásban van, a retrográd mozgás mindig arról szól, hogy karmikus ügyeket kellene tisztáznunk.

A dimenzióurással kapcsolatban szerintem csak az ugrik, aki "akar"...., de ezek a bolygóállások tényleg nem mindennaposak, és fontosak és nem igazán voltak még jelen ilyen módon... Én lehetősélget látok bennük, csak amolyan szenvedős lehetőséget, ami aztán eredményre vezet..

Aditi képe
Advent és Végitélet
2012. december 02. vasárnap, 23:29 | Aditi   Előzmény

Én is észrevettem a krízis párhuzamokat, már egy jó ideje aktívan figyelem egyes barátaimmal és ismerőseimmel való hasonló periódusainkat, tanulásainkat. Szerintem van kollektív tanulás és hát épp az általam annyira nem istenített Mennyei Prófécia mondja, meg talán mások is, hogy a dolgok megvalósulásához elég a kezdő löket, egy bizonyos százalék, ami viszi a többit. Ez elv alapján elképzelhető, h sikerült a "nagy terv" már ha tényleg van ilyen, ami azt irányozta meg, hogy rezgésszínt emelkedést idézzen elő az emberekben mely most már érezhető sok szellemileg képzett és nem képzett ember éltében is, oly módon és akkora százalékban, hogy az felemeli a többit is épp a tudattalan, a kollektív tudattalanban előidézett átprogramozás által.

Mindenesetre én érzem, a sorsunkat illetően szerintem még mindig kétesélyes, bár ha az életemre nézek, kétségtelen, hogy bármennyire is kételkedek olykor, vagy szenvedek, vagy küzdök, felfelé ível. kettősséget élek, hol az ego és az örökségek látszanak győzni, hol pedig elengedek és felszínre tör a szeretet, olyan nagy erővel, mint soha korábban.

Kezdem hinni hogy nem hülyeség a maja jóslat, bár nem érdemes félreértelmezni, legfeljebb csak megfigyelni. Ez az év a fordulat és a megvalósulás éve, az 5ös, a Főpap, a szabadság, a szeretet, a tanulás és tanítások éve. Nekem eddig minden sikerült és a negatív tanítások is a legerősebbek voltak eddigi pályafutásomon a szellemi tanulás terén.

Eddig a bolygókonstellációkban sem igazán hittem, csak akartam, egészen addig, míg nemrég ki nem derítette az unokatesóm, hogy amikor meghaltam és újjászülettem, majdnem az összes bolygóm a halál házában volt, majd másnap hajnalban megérkezett a hit és a szeretet bolygói, és én élettel teltem meg. Ezek után semmin sem csodálkozom, a kollektív elrendelésen sem.

Csak azért imádkozom, hogy meg tudjuk tenni, azt, ami a dolgunk, egyenként és együtt is.

Ma találkoztam vele, mennyire önző vagyok és mennyire azonosítom még mindig magam valakivel, aki nem én vagyok és ezért ragaszkodom annyira dolgokhoz. Soha nem féltem ennyit oktalanul, látszólag, mint mostanában, és már nem segítenek azok a módszerek, amiket ismerek.

Nem régóta azt érzem, más kulcsra van szükségem, ami szerintem a feltétel nélküli szeretet és hit nem önmagamban, hanem ennél nagyobb dologban és nem félni odaadni mindent és tenni és élni, és nem önmagamra gondolni. Azt érzem, csak ez segít.

Soha nem értettem ennyire Advent értékét, hogy fényt vigyünk az egyre növekvő sötétségbe és várjuk a fordulatot, amelyben megérkezik a fény, amiben megkönnyebbül a lélek, és elkezd kinyílni az új tavaszra, az új és megújult életre. A nagy dolgok csak a kicsi dolgok analógiái, amire várunk szerintem csak ennyi és szerintem történik, de látványos csak belül lesz és csak azoknak, akik akarják, felfogják és sikerül az egojukat eléggé félretenni.

Azért gondolom ezt, mert a világ mindig ugyanolyan volt csak más színekben és más csak belül születhet a vaskorban. lehet, hogy mi ezért születtünk le, hogy megéljük, és itt legyünk és megküzdjük, és letegyünk sok sok karmát, hogy a gyerekeinknek már ne kelljen cipelnie. Ezért az ezoterika, a sok tanítás kiáradása, egy nagy fordulat, ami azonban csak egy apró kis váltás lesz belül, egy lépés az új élet felé, a szemléletváltás, aminek a valódi gyümölcsit majd csak évtizedek múlva láthatják- Mi a láthatatlan harcosok vagyunk, akik a meggyőződésük, hitük, belső útjuk miatt vannak itt, hogy ebben a fordulatban benne legyenek, aktív részesként, alázattal tudván a valódi dolgunk magunkkal van - mindenkiért.

Az élet nem lesz szebb, vagy könnyebb mostanában, még az is lehet, h nehezebb lesz, mert egyre élesebben érezhető, hogy el kell engedni ami nem dolgunk és mégpedig élő bizalommal, de meg kell tennünk ami a dolgunk, mert keményen elszámolunk vele. És mégis szebb és könnyebb lesz, ha sikerül a megértésnek egy új szintjére lépni és megélni szívvel, mert sokkal több lesz benne a szeretet, az önátadás, a nyitottság, az elengedés, a bölcsesség, a türelem, az alázat, mert sokkal több lesz ezekből BENNÜNK.

Tisztelet a bennetek élő Istennek

GulyásÁgi képe
Saját véleményem: 2012 dec.21 asztrológiai elemzése,
2012. november 30. péntek, 22:56 | GulyásÁgi

http://asztrodimenziok.weebly.com/blog.html
Ha érdekelnek Benneteket az aznapi pontos bolygóállások és azok értelmezése..

A december 21-én várható változás lényege
2012. december 01. szombat, 18:38 | Látogató Moetrius az élet működésé összefüggések közvetítője (útkereső)

AZ aspektus könyvekben, jelenleg 34 könyv, leírásra került, hogy miképpen működik a körülöttünk és bennünk is működő mikro és makrokozmosz, ennek milyen statisztikai valószínűségre alapuló törvényszerűségei vannak. Az esemény konkrétan, a Földbolygónak a Napi ekliptikához képest az északi, a Napnak apai, hidegfúziós élőrétegéből áthaladás az ekliptikán, a napi egyenlítőn, tömegfelezőn, a nagyévi tavaszi napéjegyenlítőn áthaladás a déli, az északinál melegfúziósabb differenciáltabb, nagyobb változás sűrűségű élőrétegébe, amely során a naphoz viszonyítva is külsőbb pályára, külsőbb, a naptól távolabbi élőrétegbe, keringési pályára kerülhet a FÖld. A változás során az érett gyümölcsnek, a gravitáció hatására a gyorsabban változó melegfúziósabb talajrétegre leesésével analóg, amely nagyobb sűrűségű köztes rétegekben fékeződhet, visszapattanhat, kifelé tartó lendületváltozás közben a korábbi tömegben osztódás alakulhat ki. A Föld részben áthalad a nagyobb változássűrűségű közegbe, közben elvesztheti a légköre és az aurája, a felszíni vízkészlete jelentős részét. Az események bekövetkezésének nincs időben biztos, de a bekövetkezésben közel 99% valószínűsége van, de a többszöri naptár módosítás miatt nem biztos hogy az idei év a 2012-es év...

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem kéne már eldönteni végre, hogy miért is (nem) lesz világvége
2012. december 06. csütörtök, 10:02 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Ezt egy New-age-be gabalyodott őrült asztrofizikus írta? : ))
Érdekes megfigyelni, hogy ahányféle foglalkozású ember, akinek éppen az Égiek megsúgták a tutit, annyiféle lesz a stílusa, szóhasználata és okfejtése ezeknek a világkatasztrófa előrejelzéseknek.

Az egyik a Föld rezgésszint emelkedésére hivatkozik, a másik a szíriusziak visszatérésére, van aki szerint Mihály arkangyal küzd a sötétség erőivel, vagy az Illuminátusok elnyomása alól csak így szabadulhatunk fel.
Nem kéne már eldönteni végre, hogy miért is (nem) lesz világvége?! : D

Aditi képe
Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a nappal.
2012. december 02. vasárnap, 23:46 | Aditi

Csak érdekességként, húztam egy lapot 2012 12 21 re. Íme:

XVIII. A Hold

A Hold

Kulcsszavak:
Halak; utolsó próbák, tévutak, illúziók, a karma beteljesedése, szembenézés a tudatalattival, új tudati szint küszöbe.

Útmutatás:
Meghallottad az ismeretlen hívó szavát. Új tapasztalatok küszöbén állsz. Figyelj szíved hangjára és vizsgáld meg nyugalomban a tájékozott vezető felkínálta segítséget.

Kérdés:
Mely belső területek idegenek számodra? Hol vannak vakfoltok? Mely tapasztalatoktól félsz a legjobban?

Javaslat:
Meditálj rendszeresen: Válassz egy neked tetsző technikát és gyakorold naponta, legalább három hónapon keresztül. Figyeld eközben gondolataidat és a megjelenő képeket, időnként írd fel, illetve fesd vagy rajzold le azokat. Foglalkozz éjszakai álmaiddal.

Megerősítés:
Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a nappal.

A kártya szerint sem marad el. Persze csak a mostból nézve.

:)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ez a megerősítés sem a fizikai síkon, sem a lelki értelmezésében
2012. december 06. csütörtök, 10:08 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Ez a megerősítés sem a fizikai síkon, sem a lelki értelmezésében nem fedi a valóságot: "Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a nappal."
Kérlek, ne használjatok ilyen elhomályosító önszuggesztiót!

Ehhez mit szóltok? "Amikor a legsötétebb az éjszaka, akkor még ugyanennyi út lesz a reggelig." : D

Aditi képe
Hold
2012. december 10. hétfő, 23:17 | Aditi   Előzmény

Mindkettő igaz, más síkokon. A felismerés szikrája gyakran a teljes elhomályosulás állapotában születik. Talán persze nem mindig, de ismerem ezt a működést. Ez egy természeti működés is: a születésnél a görcsé, mely kitolja az életet. A fájdalom csúcsán az elengedés, a szenvedés mélyén a megvilágosodás analógiái ezek.

A te magyarázatod az újjászületésem juttatta eszembe. Nemrég villant belém: az út elején vagyok, de mégsem 1974ben, mégis újra az elején. Egy ideje értem, hogy a feléhez értem. A másik fele, mint az éjszaka másik fele egy másik út. Addig a besötétedés folyamat zajlott, majd fokozatos világosodás történik. Mint a Tarotban: a pakli első fele a "megszentségtelenedés" útját szimbolizálják, az angyali lélek földivé válását, a földiségével való azonosulásának folyamatát. A második fele a történetnek az újbóli kivilágosodás, a visszatérés a "szent" állapotba, a tisztába, a tudatosba, a bölcsbe, a beteljesedettbe, új tanulással övezve.

Valami ilyesmi zajlik a próféciák szerint most globálisan. Épp fordulunk. A történelmünket vizsgálva logikusnak tűnik. Kíváncsi vagyok, valójában mi van.

Szerintem nem negatív ez a mondat, és nem használom önszuggesztióként, csak megfigyelem mint jelenséget a világban és önmagamban. Szerintem van ilyen. A megfogalmazása talán nem egyértelmű, némi képzavar van benne, de szerintem szándékosan.

A laphúzás csak egy játék volt. Csak egy érdekes egybeesés.

Én eléggé élem ezt a minőséget, a Holdat, mostanság. Több vonatkozásában is, dominánsan előkerült az életemben. Kíváncsian várom a folytatást.

Namaszte

dec21
2012. december 05. szerda, 23:34 | Látogató (útkereső)

Sziasztok,

a dolgok maguktól mennek tovább, ez 1 új szakasza a tudatosságnak, mi lassan bedifundál a köztudatba.
1 örök a Változás, ilyen még NEM Volt.

minden Jót

.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ha ezt a videót nézed, a világ nem ért véget tegnap
2012. december 15. szombat, 21:31 | Huszti Sándor -...

"Ha ezt a videót nézed, a világ nem ért véget tegnap"
Ezzel a mondattal kezdődik az a NASA által készített videó, amely a világvége elmaradása miatt kér bocsánatot. : ))