Tükör által homályosan
Amióta megvédem magam, amióta nyíltabban kommunikálok, amióta nem veszek részt már egyes játszmákban, és amióta így, tükröt tartok, akaratomon kívül, vannak, akik nem bírnak. Persze azelőtt is voltak, csak annyira nem bírtam elviselni, hogy vannak, akik nem bírnak, hogy nem akartam tudomást sem venni róla. nekik is meg akartam felelni. Most furcsa, hogy vannak, akik nem bírnak. Még azért rosszul esik, de már nem késztet arra, hogy megfeleljek. Néha félelmetes. Pl egy nő követi az életemet a facebookon, amióta eldöntötte, hogy többet nem beszél velem. És bejelölte egy másik nő hozzászólását egy hozzászólásomhoz :), ami arról szólt, hogy úgy érzi nem lehet velem beszélni, mert nem tudom elfogadni, hogy másnak más a véleménye. Ez tetszett neki. :)
Szerintem meg el tudom fogadni, csak már nem kendőzöm a sajátom és azt, hogy hogy látom a másik véleményét. Nem játszmázok, csak megírom, vagy elmondom amit gondolok. Nem vagyok támadó, vagy durva, lekicsinylő sem. Sőt, udvarias voltam. Nem vitatkoztam tovább, amikor két forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy Ő akar meggyőzni az igazáról. Láttam, hogy nem érdemes. Hogy ki kell szállnia játszmából. Még fel is ajánlottam, hogy majd egyszer személyesen beszélgetünk róla. Ő úgy érezte a hangnemem nem megfelelő, és nem fogadom el az eltérő véleményt. érdekes, nekem ugyanez volt az érzésem vele. Rövidre zárta a beszélgetést, és közölte, a továbbiakban tartózkodik a velem való véleménycserében.
Tudom, hogy azért esik rosszul, mert megítélem magam (pontosabban az egóm megítéli magát) mások meglátása alapján. Megvizsgáltam az esetet, többször elolvastam, amiket írtam: tök barátságos. Szándékosan az. Csak őszinte. Ezek után csak arra tudok gondolni: neki is tükröt tartottam. Mostanában nagyon sok ilyen esetem van. Van, aki azt mondta, hogy SEMMIT NEM VÁLTOZTAM KÉT ÉV ALATT, SE KÍVÜLRŐL SE BELÜLRŐL. Szerencsére vannak fotóim. Különben szinte elhittem volna, hogy igaza van. Ő viszont nem változott. :) Hogy tévedhet az ember ekkorát? Hogy láthatja magát valakiben az helyett, akire néz? Mire figyel egy ilyen ember könyörgöm? Persze én is ilyen voltam. De akkor is megdöbbent.
Szerintetek?
Nem jó tükörnek lenni. De nem én akarom, amióta tisztábban látok, és viselkedem, azóta van ez így. Volt aki úgy reagált, hogy meg sem szólaltam. csendben ültem valahol. Tök ijesztő. Még a végén meglincselnek. De akkor sem tudok más lenni, mint aki vagyok.
Mit tegyek? Hallgassak, ha valaki hülyeségeket mond, ha látom, hogy túl alacsony szinten van ahhoz, hogy felfogja amit mondani fogok? Hallgassak azért, hogy elfogadjanak, hogy azt hihessék rólam, olyan vagyok, amilyennek képzelnek, hogy ne lincseljenek meg? Erre már nem vágyom.
Vagy mégis én vétek el valamit? Bólogassak, amikor látom, hogy téved, és elvárja, hogy szolidarítsak a tévedéséhez? És nem képes elfogadni, hogy az én igazságom más? Azt tapasztaltam az igazi barátaim el tudják fogadni ha máshogy élek és gondolkodom mint éppen ők. Akik elvárják, hogy igazoljam őket, azok csalódnak bennem. Mert már nem igazolok senkit a barátságáért. És nem hallgatok azért, hogy ne tudja, valójában mit gondolok. Kimondom, mert akit szeretek, annak tartozom az igazsággal, még ha fáj is. Aki közömbös, annak persze lehet bólogatni.
De kiátkozottnak érzem magam attól, ahogy reagálnak.
Namaszte
- Aditi blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
6 hozzászólásjó kis tudattartalom, érdemes teljesen befogadni, ha így előjött ettől a helyzettől!
Utána viszont megnézném, hogy mit tükröz nekem a környezetem, és elgondolkodnék az igazságáról.
Pl. ezeknek:
"úgy érzi nem lehet velem beszélni, mert nem tudom elfogadni, hogy másnak más a véleménye"
"nyilvánvalóvá vált, hogy Ő akar meggyőzni az igazáról. "
"Ő úgy érezte a hangnemem nem megfelelő, és nem fogadom el az eltérő véleményt. érdekes, nekem ugyanez volt az érzésem vele. "
eléggé ugyanazt tükrözik sorozatban! :)
Nekem az a meglátásom, hogy csak akkor kapunk a környezetünktől elfogadást, (de legalábbis nem derül ki számunkra, hogy nem vagyunk elfogadva...:) ha mi is tényleg elfogadjuk őket, és nemcsak úgy csinálunk. Az ő elfogadásuk tapasztalatom szerint együtt jár a mi régi énjeink teljes elfogadásával.
Elfogadóan őszintének lenni felszabadító.
Szerintem ne hallgass. Én egyszer-egyszer inkább mélyen kussoltam, pedig nagyon meg kellett volna mondanom az illetőnek amit érzek - vagy előre látok. A mai napig furdal a lelkiismeret hogy csendben maradtam. Nem akartam fájdalmat okozni vagy úgy éreztem nincs közöm hozzá. Úgy gondoltam, nagy felelősség befolyásolni valaki más életét. Ma már sokkal tisztábban látok és igenis megmondanám.
Mert mindig a másik ember döntése a lényeges, én max. felnyithatom a szemét, vagy elindíthatok benne valamit, ami gondolkodásra és nem vak cselekvésre készteti.
Szólni kellett volna hogy inkább ne nősüljön meg a barátom, ha egyáltalán felmerült benne a kérdés: akarom én ennyire ezt a nőt? Vagy fel kellett volna ébresztenem a hamis álmaiból azt a nőt akit szerettem: akkor nem tizenegynéhány év múlva döbbent volna rá, hogy nem azzal az emberrel köti össze az életét akivel a szíve diktálta volna.
Ezek a sorsok úgysem rajtunk múlnak... De nyugodtabb lenne most a lelkem, ha akkor nem hallgattam volna. Önzés a részemről? Lehet. Utálni fognak? Lehet. Mindenesetre most mondhatnám: én előre szóltam...
Van valamiféle erő a belső látásban. De ha megtanulja az ember kellő alázattal elfogadni hogy ez a küdetése része, bátrabban felvállalja.
Szóval, csak gyakorold bátran és tartsd a tükröt mindenki elé akik fontosak Neked. Most utálnak, később hálásak lesznek érte.
Örülök,hogy jól működik a lelkiismereted.Legközelebb tedd meg,de jól!
Nekem nem szóltak ill. rosszul szóltak.Szintén összekötöttem vk.-vel az életem,amiről majdnem mindenki látta,hogy nagy hiba. Csakhogy dühöngve szóltak,nem szeretettel. Inkább magukat féltették,mint engem. Egy valaki talán szeretettel figyelmeztett volna,csak rosszul választotta meg a körülményeket,akkor szólt,amikor az illető is ott volt. A barátaim nagy része vagy ostoba volt,na jó finomítsunk tapasztalatlan vagy érdektelen, vagyis nem igazi barát. Érdekes az ellenségeim tisztán látták. De nem segíteni akartak,hanem kihasználni támadásra a helyzetet. A szeretetlen figyelmeztetés meg dacot szül,ép az ellenkezőjét érik el vele.
Érdekes amit írsz!
Elgondolkodtam bizonyos szituációkon, amik velem estek meg…
Szerintem, nem kell mindenkire mindent rá zúdítani, főleg olyat amit nem ért.
Hallgatni, és csendben lenni is, tudni kell, nem, azért hogy elfogadjanak vagy megfelelj.
Hanem tudni kell, mikor minek van ott a helye, ideje és valamikor az elfogadásnak van.
Nem a beletörődésnek, vagy lenézésnek, hanem annak a folyamatnak a tanulásának,hogy elfogadom a másikat olyannak amilyen és nem akarom megmondani a tutit. Elfogadom azt, ahol ő tart éppen.
Egyébként titokban ettől is érezheti az ember többnek magát, na majd én……
Szerintem figyeld ezeket a szituációkat, magadat és érezd azt mikor mi a helyes,vagy mire tanít téged az adott esemény vagy illető, hisz valójában az elsődleges tanuló Te vagy a történeteidben,eseményeidben!
Biztos vagyok benne,hogy megtalálod!Csak figyeld magadat a reakciódat vagy a másikét,hogy belőled mit hoz ki...
Igen, kezdek én is erre jutni. Pl. tegnap is hozzászóltam egy témához, és valószínűleg nem kellett volna. Valószínűleg meg kell tanulni hallgatni. Jó lenne tudni, honnan jön a kényszer, h mégis kifejezzem magam, akkor is, amikor nem kellene...
Namaszte
én pár hònapja gondolkodok s cselekszek igy. gyönyörű dolgokat látok nap mint nap ami elött anno elsuhantam. sok ember azt hiszi él de valòjában halott. az elme folyamatosan gyártja a félelmeket,hamis elmés érzelmet. valotlan életet élve igy. aki tapasztalta s tudja mi a tükör tudja igaz. s egyedül vagyunk mindig.a tükör által ismerőseben régi levetett énem egyikét látom mindig. borzalmas sokáig én is halott voltam, de mostantol élek s fogok is. sajnos az emberek többsége nemérti ezt a nyelvezetet de nem is ismerik valodi önmagukat. folyamatos napi szenvedés az életük az elméjük által előre megélt érzelmeiktől cselekedeteiktől. ugyanakkor partnernek is csak olyat kapnak mint önmaguk. sajnálom ezeket az embereket de ők választják az értelmetlen életet!kár hog kevesen vagyunk normál gondolkodásu emberek s sokan vannak "halott elveszett"emberek. örülök hogy igy làtok érzek hallok tapasztalok