Nos... Teljesen átérzem ezt a helyzetet, amit most leírtatok. Csak sajnos miközben minden ismerősnek körülöttem a kapcsolata rendeződni látszik az enyém nem javul semerre. Már nem is számolom hány éve vagyunk együtt, talán 4 vagy 5... Eleinte minden jól indult, csak aztán szép lassan elromlottak a dolgok. Nálunk leginkább az intimitás megvonásával kezdődött minden. Először csak érthető kifogások... anyuka a másik szobában... költözzünk el, sok a munka, majd ha kevesebb lesz, nem elég az albérlet, lakás kell... Aztán ahogy minden megvolt, természetesen sok hitellel és kötöttségekkel még mindig nem változott semmi. Gyűlöltem magam. Minden az én hibám. Undorító vagyok és nem vagyok elég jó... Aztán szép lassan kiderült, hogy más igenis szeretne velem lenni, de hiába minden mert ott a lakás, a munka ami köt és nem mehetek el, mert az anyagiak nem engedik. Így, aki akart is velem lenni, inkább tovább ment...
Nem szeretjük már egymást ezt tudjuk, de kiút nincs, mert a munkahelyem nem merem otthagyni és az adósságok ahelyett, hogy csökkennének csak halmozódnak. Ő neki ez így tökéletesen megfelel, az meg, hogy nekem nem azt ő sajnálja, de nem tud mit csinálni... Marad a vergődés, a tanácstalanság, az önutálat... Azt hiszem a megoldás az elköltözés lenne, csak éppen lehetőséget nem látok rá... Addig pedig maradok a börtönömben.

Azt vonzod be, akit akarsz, akire vágysz és ahova elértél. Nincsenek véletlenek.

És máris: megjelent valaki :) Nagyon jól érzem magam vele. Nagyon sok mindenen ment keresztül amin én is. Nagyon sok a szinkronicitás :) És nagyon érdekel engem. És boldog vagyok, máshogy vagyok benne.

Nagyon jó kipróbálni magam. Várni, amikor türelmetlen vagyok :), elengedni, amikor követelni akarok. :) Játszani, amikor túl komolyan venném. :) Újra kislánynak lenni, de ébernek. Minden mozdulatnál, minden jónál és rossznál érezni, hogy bármi történik, többé soha nem leszek boldogtalanná, mert többé nem veszítem el magam: Tehát csak jó lehet. Ha máshogy alakul, mint ahogy elképzelem, azért. Ha úgy alakul, azért. Mint egy izgalmas, élettel teli film! Nagyon szép az egész. Nyugodt.

És érti. Érti, miről beszélek. :) Lehet, hogy találkoztam egy férfival, aki már felnőtt? :) Aki nem akarja odaadni azt a helyet a szívében, ami csak Istené? És tőlem sem várja ezt? Majd meglátjuk. De már eddig is megérte. :)

Minden nap egy új nap. Tanítom magam. És tanít az Élet. Ez a leggyönyörűbb dolog. Meglátni a dolgok mögött ezt. A boldogság ott van. Nem a dolgok által. És így már nem kell függenem. Micsoda szabadság!! :)

Namaszte

Ott akadtam el, hogy nem hallgattam a belső hangomra és belementem egy olyan kapcsolatba, amiben az erőm elveszik és teljesen felőröl az egész. Fogalmam sincs ezt hogyan hozhatnám helyre magamban. Mi lenne a megoldás, amivel nem megyek bele ezek után is ugyanilyen értelmetlen és fárasztó kapcsolatokba? Kiszolgáltatott és tanácstalan vagyok. Úgy érzem nincs erőm a változtatáshoz. Inkább választom a biztos rosszat, pedig minden vágyam fejest ugrani az ismeretlenbe. Miért nem teszem meg? Miért cipelek egy másik embert is magamon? Végigcsináltam a Vonzás Hatalma munkafüzetet és úgy éreztem ez vagyok Én. Tele voltam élettel és lelkesedéssel és energiával az életemmel kapcsolatban. Mégis abbahagytam ezt is, mint oly sok mást, ami változást hozhat. Most megint várok, pedig tudom, hogy a megoldás bennem van, valahogy mégis elhitetem magammal, hogy kell valami, mert egyedül nem megy. Legyen az egy Tanító, egy Társ, valaki, vagy valami külső dolog. Ez egy is 1000 szer megfutott kör már, mert egyik sem adhatja meg a megoldást, csak utat mutathat és feltöltheti a lelkemet, de lépnem Nekem kell.... mégsem teszem meg. A szakadék szélén állok és nem merek elrugaszkodni, pedig ha megtenném kinyílna a szárnyam és Én is repülhetnék, ahogy mindig is tudtam, hogy ez az utam. Csak azt tudnám mire várok még? Ez a nagy kérdés. A szüleim, a nagyszüleim leélték az életüket, de Én élni akarom. Nekem is pereg az idő homokja. Mire gondolok majd öregen vissza? A sok küzdelemre és szenvedésre, ami csak boldogtalanságot szült a szívemben, hogy csinálhattam volna másképpen is; bárcsak újra ott lehetnék, 25 éves lehetnék.
Azért akadtam el szerintem, mert nem merem felvállalni a vágyaimat és elfogadni azt, amire hivatott vagyok. Szerintem, ha megtöröm az ego köröket felszabadítom Önmagam és akkor ki is jelenthetem, hogy létezik boldog párkapcsolat....

Én már ott elakadtam, hogy nem keresnünk kéne, hanem találnunk. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy "boldog párkapcsolat találás.
Hol akadtál el a boldog párkapcsolat megtalálásában? Vagy megvalósításában? :)

nem a boldog párkapcsolatot kell megtalálnom, hanem csakis az önmagammal való mély és elkötelezett belső kapcsolatot. Mert ha a lehető legmélyebben jó kapcsolatban vagyok a belső énemmel, s elfogadom a felszíni éneim megnyilvánulásának sokaságát, akkor másokkal is csak jó kapcsolatban lehetek, attól függetlenül, hogy ők hogyan éreznek velem kapcsolatban.

Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítettem ezt a dolgot, de én így tapasztaltam és tapasztalom meg ezt a dolgot.

Persze ez egyben azt is jelenti, hogy akit igazán megszerettem, azt a kapcsolat végeztével sem tudom nem szeretni és valamiféle szeretetkapcsolatban maradok vele, bár már nem tudunk egymásról semmit sem (nem szűntem meg szeretettel gondolni rá, még akkor is, ha akár évekig eszembe sem jut).

Miért olyan nehéz ez manapság? Úgy gondolom azért, mert olyan időket élünk manapság - a korábbiaktól eltérően - amikor a hibák, próbák, problémák, eltérések felnagyítódnak, azért, hogy észrevehessük és változtathassunk rajta. Tehát bármennyire is nehezményezzük a sok problémának tű nő próbánkat, azok nagyon is értünk vannak.

Régen én nagyon nehezen éltem meg az elválásokat, nehéz volt számomra az elengedés lelki gyakorlata. De ahogy egyre többet tanultam együttérzésből, megértésből és egyre merészebb lettem az érzéseim, érzelmeim megélésében, úgy egyre rövidebb idő alatt és egyre tökéletesebben tudok utána jutni egy-egy ilyen időszaknak, hála Istennek.
Persze még mindig van hova fejlődnöm, de nagyon örülök annak, hogy már itt tartok:)

Pffff. Na, ezt is csak kidobni kellett.. Mindegy. Ez már csak pár nap volt. A legutóbbi hasonló kaliberű 5 év. :) Vállveregetés. Megyünk tovább. Nem elég jó. Hálás vagyok, hogy már felismerhetem.

Namaszte

Idegenvezetőként dolgozom külföldön, de most, hogy vége lett a szezonnak haza kellett jönnöm. viszont kint megismertem egy férfit, akivel az utolsó egy hónapban nagyon jól megvoltunk, bár tudtuk, hogy jövök haza, megbeszéltük, hogy vissza megyek hozzá látogatóba. A jegyem is megvan már, november 6-án utazom. Ez a férfi 40 éves én 23 viszont nagyon jól kijövünk, nagyon sok közös van bennünk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat együtt, a szex az eszméletlen. 3 éve elvált, van egy 13 éves fia aki egy tünemény, vele is nagyon jól kijöttem.
Engem nagyon sok csalódás ért már az életben férfiak terén és szeretném ezeket levetkőzni és erre a kapcsolatra nem rávetíteni. Hamar kezdek ragaszkodni sajnos, és úgy érzem, hogy hozzá is már eléggé kötődöm, bár nem mondtuk ki soha úgy, h mi most barátnő és barát vagyunk, hanem, hogy egy jó kezdés egy párkapcsolathoz. Ha most vissza megyek hozzá 10 napra, igazából az a tervem, hogy keresnék valami munkát télre amíg nem kezdődik a szezon, hogy együtt lehessünk folyamatosan, mert úgy érzem nem vagyok elég erős egy távkapcsolathoz és ő sem, és még 3 hét van az indulásig de én már tűkön ülök. Sajnos sokszor vannak negatív gondolataim, hogy épp mit csinál és, hogy nem vagyok vele ez miatt nehogy elidegenedjünk. Kérlek segítsetek, nagyon nehéz időszakon vagyok túl, muszáj fejlődnöm, fejleszteni magam, hogy egészségesen tudjak gondolkodni, ugyanis néha elborítanak a negatív gondolatok és csak sírok, zokogok, nem tudom abbahagyni. Olvasok jó személyiségfejlesztő könyveket is, esetleg ha ajánlanátok még párat, annak is örülnék.
Üdv, és köszönet!

" Aztán előfordul olyan is, aki látszólag nagyon boldog, de ha jobban belelátunk a kapcsolatba, akkor kiderül, hogy ezt próbálja minden tettével elhitetni magával és a külvilággal is, csak hogy ne kelljen felvállalnia az elégedetlenségét, mert abból szakítás, majd a lélekőrlő magány következne.
Inkább él kapcsolatban magányosan, mint egyedül? Hmmm. "

Elolvastam e bekezdést és én a saját jelenlegi helyzetemre ismertem rá.... Vajon kiút ? Hogyan kell felkészülni arra a változtatásra. Hogy lehet rossz napokat újakra cserélni. A férjem tiszta rosszkedvű, depressziós.... és veszi el tőlem is az energiát. Lehet, hogy én vagyok gyenge, hogy változtassak ? A válaszodat köszi Mária

Tizenharmadszor húztam ki a kezdősort, most már itthagyom...
Jónéhány éve keresem az "igazit". No, nem túl nagy intenzitással, mert soha nem tudtam úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy ez csak egy futókaland. Az én életemből kimaradt a kamaszkor, családi tragédiák sora tett hirtelen felnőtté - kb. tizennégy lehettem. Akkor kezdtem azt hinni hogy Isten nincs vagy csak nem szeret engem. Megtanultam hogy csak magamban bízhatok. Hamar magamra találtam és a mai napig merek nagyokat álmodni. Ez hajt előre. Néhányszor megbotlottam ugyan, de mindig talpra tudtam állni - akár munkáról, akár kapcsolatokról legyen szó.
Érdekeltek az emberek, a grafológia révén kiderült hogy az óvatos lélekvájkálásban is jó vagyok. Nagyképűen hangzik, de volt néhány barát, ismerős (vagy éppen társ), akinek segítettem már, hogy rátaláljon a saját útjára. Megtörtem a hazugságaikat, amiket szépen felépítettek maguk köré.
Soha nem osztogattam jótanácsokat, túl nagy felelősség lenne eldöntenem, hogy valaki másnak mi a jó. Valahogy mindenki rátalált a saját valódi megoldására, miután adtam egy jó adag kezdőlökést.
Volt néhány rosszul sikerült kapcsolatom. Nem szeretnék párhuzamokat vonni, a mai napig úgy érzem, hogy akkor és ott jól tettem amit tettem. Talán az volt mindennek a célja, hogy fejlődjek és tovább tudjak lépni.
Sok keserű pirulát nyeltem és ez egyre zárkózottabbá, mogorvábbá, elutasítóbbá tett az emberekkel szemben.
Odáig jutottam, hogy inkább egyedül lennék magányos mint egy párkapcsolatban. Párja amúgy is a cipőnek van... inkább csak kiegészítik egymást. Én társra vágytam: akik mint egy törött érme két fele pontosan összeillenek. Persze lehet ezen némi öniróniával egy jót röhögni - én is azon kaptam magam, hogy életem fele eltelt és már lemondtam a nagy találkozásról. De még mindig hittem benne. Sajnos le kell hogy lőjem a poént: rátaláltam. Első pillanattól fogva elvesztem a tekintetében.
Fizikai értelemben véve nem tettünk semmit - nem egyszer percekig szótlanul néztük egymást.
Eltűnt belőlem minden keserűség, mintha a szemeiben fürdettem volna a lelkemet.
Nincs katartikus érzésem. Pedig százszázalékig biztos vagyok benne, hogy ő a lélektársam. Csak éppen megtagad. Ő boldog akar lenni a jelenlegi kapcsolatában - szó szerint ezt mondta. Éppen most adja fel az álmait és arra készül, hogy kétéves emlékfoszlányok darabkáira építsen egy életet.
Szóba sem áll velem és ez mélyen megaláz. Úgyis arra vágytam, hogy ne csak a szereplők változzanak a férjes-elvált asszonykák szeretője vagyok című mókuskerékben; most legalább történik valami új :)
Hát tessék Aditi, én is lógyilkos vagyok! Mindig ezzel ölöm meg a lovam: nem engedem meg neki hogy hazudjon.
Mindig "márcsakazértse"-gyerek voltam: nem fogok beállni a sorba, ezt meghagytam azoknak, akik az első érettségi találkozón elmesélték hogy megnősültek, a másodikon hogy pokol az életük, a harmadikon hogy elváltak, a negyediken pedig hogy azért jó a második házasság, mert akkorra az ember már rájön hogy kell mellette egy-két szeretőt is tartani...
Ti mit gondoltok?

Üdv!
+ férjem volt,a 4.-ik től most válok! De,már 1 éve élek együtt egy férfivel.Ez a legutóbbi,kb 30 szor torkollott összeveszésbe,aminek álltalában az az oka(legalábbis felszinesen)hogy én felhozom kedvesen a problémámat,amiről szeretnék beszélni,de innen nem jutunk tovább,mert a párom nem hajlandó semmit megbeszélni,hanem azonnal letorkoll,mondván mi bajod van már megint? De persze nem ilyen kedvesen,hanem válogatott sértésekkel tarkitva (káromkodásokra gondolok) Ezután feláll,és nagyon dühösen elviharzik,de először megmondja hogy pakoljam össze a cuccát,jön érte.Újabb legcsúnyább káromkodások,az én szexuális szokásaimat emlitve,úgymint mindenkivel meg amúgy is én egy beteg nő vagyok,és neki elege van ebből a rabságbó! Kocsmába megy és hányásig issza magát! 4 nap neki a regeneráció! De két hétnél hamarább nemjön békülni! Akkor sem mond semmit,csak megáll a kapumban,és aztmondja beszélgetni akar! Nahát többször megengedtem neki,de 4 nap is eltelik hogy arra várok akkor beszélgessünk! Semmit nemmond! Arra vár,hogy én mondjak valamit,ő legfeljebb azt mondja rá hogy jó! Legyen úgy! 2 nap sem telik el,már megint ugyan azt csinálja!
A problémáim vele: Piszkos,rendetlen,alkoholista,és nemhajlandó semmit megbeszélni!
Én azt várnám el tőle hogy csinálja a férfi munkákat,aminek neki is fog,de kétszeri megismétlés után nem teszi többet! Ha szólok érte akkor ne szekáljam,ha nemszólok,akkor nekem kell csinálnom!
Ahányszor összeveszünk,én találok munkát,elmegyek más városba dolgozni,amire ő saját erejéből képtelen! Ahol most dolgozik arra a helyre is én vittem magammal! Ennek ellenére nem számithatok rá,mert legalább havonta 2 ször lelép a pénzével,majd visszatér pénz nélkül!
Legutodd mondtam neki,ha mégegyszer anyagilag lehetetlen helyzetbe hoz,elmegyek külföldre dolgozni,amit mellesleg tőle várnék el,hiszen ő a férfi! Hát persze hogy ki kellett mennem.10.szer keresek annyit mint ő! Hogyan nézzek fel rá,annyira nemképes mint én! Ha nemlehetek nő mellette,akkor ő nem férfi,minek is nekem,ráadásul nem értékel hogy ügyes vagyok,még a vizet sem akarja meghordani,képes egyszerre egy vödörrel menni vizért! Ami egy hónap alatt 2 ször fordult elő! Én persze 2 vel hozok! Egész el vagyok keseredve! Nemtudom átlátható e ebből a leirásból mi is a gondom,de ha tudna megoldást,vagy felhivná arra a figyelmemet amit nemlátok,nagyon megköszönném! Ja még annyit hogy egyik összeveszésünk alkalmával,mikor szintén beszélgetni akartam,még meg is csalt! Természetesen soha nem vállalta fel érte a felelősséget,azt mondja én is tehetek róla! Vállaljam fel én! Hogyan lehet megbocsátani ha azt sem tudja hogy rosszat csinált! Segitsen kérem!
Üdvözlettel! Molnár Piroska

8 honapig voltunk együtt majd vége lett. de öt honap után ujra megjelent és ismét elment azt mondta a tulágosan ragaszkodom érte de tudom hogy szeret kértem isten segitségét akkor jött ujra vissza hozzám nem tudom mit tegyek hogy ujra velem legyen.

"Vannak, akik évek-évtizedek óta keresik az Igazit, de csak esélytelen futó kapcsolatokba tudnak belebonyolódni, vagy még rosszabb, amikor harmadiknak egy amúgy sem működő kapcsolatba." - írtad.

Vagy még rosszabb? Egy ismerősöm így volt egy kapcsolatban harmadik. Mindenki fejlődött ettől a kapcsolattól ahogy hallottam a sztorikat róla. Miért olyan rossz ez?

A saját példám például, hogy ki hol ilyen területen, ki hol olyan területen ideális. Számomra. De létezik egyáltalán olyan másik fél, aki 100%-ig a mi mozaikdarabunk? Vagy ha nem, akkor mi értelme bármilyen párkapcsolatnak is keretet adni és ezáltal beszennyezni két ember közötti kapcsolat tisztaságát?

Meg egyáltalán, honnan jönnek az érzelmek, mi dolgunk velük, meg kell tanulnunk érzelemmentes robot módjára szemlélni őket életünk hullámvölgyeiben?

Én például most azt vettem észre, amióta nem táplálok érzelmeket az ex-em felé, teljesen jó lett a kapcsolatunk. Egy legújabbat meg épp az érzelmek miatt küldtem vakvágányra úgy tűnik már az elején.