Eckhart Tolle tiszta tanításai | Önmegvalósítás.hu

Eckhart Tolle tiszta tanításai

Hozzászólások

33 hozzászólás
Az írás erőt adott, hogy folytassam
2008. november 21. péntek, 9:58 | Névtelen (útkereső)

Tegnap előtt este volt egy élményem a MOST-tal . Mint már sokszor, este is annyit mondtam magamnak,
a mostot akarom látni, nem számít, milyen , mit veszítek vele.
Csodálatos " kiemelkedés" élményem volt , megláttam a jelen életemet , mint a mostani gondolataim
kavargó szinte " nyúlós" folyamát.
Ahogy ránéztem kívülről, már ott is volt a megoldás , egy lendületes, jókedvű erő, ami átjárt, hogy újraszervezzem és újraírjam az életem a nekem tetsző szabályok szerint.
Már láttam is az új életem , mint aki a víz alól emelkedik ki egy új világra, ami mindig is itt volt neki.
Sehova sem kellett mennem . Bennem volt.
Megláttam az emberi kapcsolataimat a MOST - ból. Volt, akitől bocsánatot kellett kérjek gondolatban,
amiért nem vettem komolyan, nem láttam , mi a fontos neki a MOSTban.
Semmiféle gondot nem okozott az elengedés.
Könnyű lettem és tiszta.
Reggelre eltűnt az érzés, most is küszködök, hogy visszahozzam. Pedig az eszemmel egyszerű, csak
annyit kell mondanom, hogy a JELENT választom. Mégis valami miatt nehéz.
Ez az írás erőt adott, hogy folytassam . Köszönöm.

Sziasztok...én 15 éves srác vagyok és imádom az ilyen dolgokat
2009. május 11. hétfő, 19:16 | Iszi (útkereső)   Előzmény

Sziasztok...én 15 éves srác vagyok és imádom az ilyen dolgokat meg olvasom is nem tudom ismeritek e Osho-t aki nem az neézzen utánna megéri:)

Úgy legyen!
2008. november 21. péntek, 16:36 | Gizella35 (útkereső)

Ámen.

"Meglátni, hogy ragaszkodsz a fájdalmadhoz, meglehetősen sokkoló
2009. február 17. kedd, 18:05 | Névtelen (útkereső)

"Meglátni, hogy ragaszkodsz a fájdalmadhoz, meglehetősen sokkoló felismerés."

megtörtént velem. NINCSENEK SZAVAK, HOGY LEÍRJAM.

jöjj rá hogy minden porcikád kívánja azt, ami miatt szenvedsz az életben

tvir képe
Olvastam a Most hatalmát, de valószínűleg ez is egy olyan könyv,
2010. október 02. szombat, 8:47 | tvir   Előzmény

Olvastam a Most hatalmát, de valószínűleg ez is egy olyan könyv, amit rendszeresen újra kézbe kell venni.
A fentiek újabb löketet adtak, hogy megpróbáljam a fájdalmat elfogadni, másképp szemlélni. Remélem az elhatározás ugyanilyen erős lesz az adott pillanatban is.

Eddig csak arra jutottam, hogy a szorongásokat már nem próbálom "figyelem eltereléssel" szüntetni meg, hanem inkább figyelem, mi zajlik bennem. Azt vettem észre, hogy mintha kicserélnék a tudatomat, teljesen másképp állok a félelem megítéléshez harmóniában és félelmek között. Ez talán evidensnek hangzik, de ott akkor, mégis egyfajta felismerésnek tűnt...

Végre leesett a tantusz
2009. február 18. szerda, 13:57 | zsuzsanya

Újra elolvastam, de most egész máshogy hatott rám. Eddig teljesen el voltam foglalva a saját magam sajnálatával, a szenvedéssel. Valahogy nem láttam át a lényeget, mert nem is figyeltem másfelé.

Végre eljutott az agyamig, jó sokára. Ha a negatív gondolati energiákkal, a saját magam korlátozásával is hozzájárulok a "környezetszennyezéshez", akkor MOST már tényleg időszerű lenne összeszedni magam, hogy segíthessek kicsit a Földnek, és magamnak.
Vagy fogadjam el a szitut, vagy cselekedjek.

Csipkerózsika, ébresztő! Itt az ifjú királyfi, egyszer vagy csak 16 (116) éves, és az most van! Luxus eltolni az időt a múlt és a jövő képeinek rendezgetésével!

Köszi, hogy felráztál!

zsuzsa

Csizike képe
A MOST hatalma HANGOSKÖNYV!!!
2009. február 18. szerda, 18:34 | Csizike

Sziasztok!

Amint azt már talán tudjátok IMÁDOM Eckhart Tolle-t...

A MOST hatalma című hangoskönyvet szoktam hallgatni november eleje óta, rendszeresen, mikor melyik részleteihez van éppen kedvem... mikor melyik témakör aktuális éppen...
De szenzációs!!! Ebből értettem meg azt, amiről minden valamire való mester beszélt és beszél azóta is... Hogy miért is olyan nagyon fontos ez az Itt és MOST... Eckhart Tolle ezt olyan áthatóan megvilágítja... ;-)

Olvasni is szerettem, de a hangoskönyv változatát még jobban szeretem hallgatni... pl. fürdőkádban relaxálva (persze úgy, hogy víz is van benne... méghozzá jóóó meleg... ;-), vagy lefekvés előtt...
Dr. Domján László Agykontroll-Isten Eckhart Tolle magyar-hangja... Isteni jó őt hallgatni... Nagyon megnyugtató... Egy ismerősöm MOST volt Agykontroll tanfolyamon és azt mondta, hogy már csak azért is érdemes volt ott lenni, hogy hallotta Domján László hangját... ami olyan volt mély megnyugtató hatással volt rá... mintha dalolt volna a Lelkének...

A kísérő hangoskönyvet is nagyon szeretem...

És persze a DVD-előadásokat is...
Csend a világ közepén (2 részes) és Az Örökkévaló megérintése (6 részes)...
Egy szóval imádom Eckhart Tolle-t és tanításait...
Szeretnék Vele élőben is találkozni és közvetlen közelről megtapasztalni a Belőle Áradó Jelenlétet.

Ha megtudjátok, hogy jön Magyarországra, vagy ide a közelbe, azonnal szóljatok!!! ;-)))

És még valami: a www.tudatossag.com oldalon az Olvasóteremben olvasható Vele egy-két interjú, és Az Örökkévaló megérintése előadássorozat teljes szövege magyarul...

Aminek a 4. nap délelőtti előadása az egyik kedvencem...
A Szenvedésfüggőségről szóló...
Megdöbbentő, hogy a "fejlett" társadalmakban élő emberek minimum 99%-a Szenvedésfüggő...
Nem semmi ezt észrevenni és felismerni, felfedezni a környezeteden (szüleiden), a munkatársaidon és a társadon... De amikor mélyen rádöbbensz, hogy Te is nyakig benne vagy a mazochizmusba... az valami megdöbbentő...
Minden ember ezért szeret úgy panaszkodni... (főleg a "sírva vigad a magyarok"... az őspesszimisták... )ezért szeretjük úgy úgy sajnáltatni magunkatt... ezért okozunk magunknak direkt fájdalmakat... hogy szenvedjünk... és hogy aztán tudjuk magunkat sajnálni és sajnáltatni... ezért vagyunk önsorsrontók... és ezért igaz az a mondás is, hogy "Vagy igazad van, vagy boldog vagy"... és mi minimum 99%-ban inkább az elménk igazságát választjuk... mert függők vagyunk... újra és újra meg kell etetnünk a fájdalomtestünket... hogy az tovább élhessen...

Ez a kondicionált elménk folyamata...

Az Ébredésnek az is része, hogy erre rájövünk, ezt felismerjük... és hogy lemondunk a Szenvedésről és a Fájdalomról... és inkább a Boldogságot választjuk... mint Létformát és Tudatállapotot...

Szóval: ha valaki, hát Eckhart Tolle tudja, hogy mi az Igazság...

Éredemes odafigyelni és hallgatni Rá...

Nekem MOST Ő a Mesterem..., mert Ő szólított meg...
És érzem, tudom, hogy az amit Ő mond, az nagyon is úgy van és IGAZ.

;-)

Csizike ;-)

csizike1@gmail.com

Sziasztok. Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Hasonlóan
2009. március 28. szombat, 20:39 | Quakes (útkereső)   Előzmény

Sziasztok.
Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Hasonlóan Csizikéhez, én is hangoskönyv formában hallgatom, de én még csak egy pár hete. Lehet, hogy csak figyelmetlenségemből adódóan, de mikor egy pár hónappal ezelőtt letöltött Most hatalma című hanganyaghoz hozzájutottam, az kb max 100 perces volt. Persze akkor nem tudtam hogy hiányos. Úgyhogy, mindenesetre szólok aki nem tudná, teljesben A most hatalma című hangoskönyv mp3-ban közel 600MB, több órányi hanganyagot tartalmaz a 10 alcímmel rendelkező mappa. Nekem egyébként egy pár szám akad, vagy ugrik, de gondolom ez csak letöltési vagy feltöltési hiba és ti nem ugyanonnan szedtétek le. Jelenleg a 2/3 ánál járok. Előtte olvastam A.J.Cristiant, foglalkoztam agykonrollal, A titokkal, de igazán csak ezt próbáltam ki és hát megdöbbentő.
Egyszerű, nem kell hozzá semmi, sőtt pont a semmi kell hozzá:) Egy pár fórumra már leírtam észrevételemet úgyhogy átmásolom:

’’Úgy érzem, nekem nem okoz gondot az, hogy figyeljem saját gondolataimat, vagyis mégis, mivel ha figyelek, akkor megáll. Tehát az nem megy, hogy figyelem és ő közben tovább elmélkedik. Ez szerintetek jó, vagy nem ártana látni a pörgő elmét?
Szóval inkább csak a belső csendre figyelek.
Ilyenkor megkönnyebbülök, és mintha elmúlna a nyomás a fejemből (amit egyébként észre sem veszek, hogy jelen van, mivel szinte eddig ez állandó volt és e miatt hozzászoktam), tágra nyílnak az egyébként szűkre nyitott szemeim, az arcizmaim ellazulnak, nem erőlködöm és mégis sokkal több mindent érzékelek, stb... Hosszútávon azt veszem észre magamon, hogy amit eddig megterhelésnek éreztem, most már egyre inkább élvezettel töltenek el. Legyen az akár végzendő munka, várakozás vmire, stb.. Mintha eddig mindég siettem volna, mintha sajnáltam volna az időt a csendtől, vagy kerestem volna valamit.
Szerintem képes lennék erre tartósabban is, de nem szeretném erőltetném, az eredmények így is lenyűgöznek.
Mindehez szerintem talán az is szükséges, hogy az elmém rendelkezzen a megfelelő információval, okokkal a gondolkozás fölöslegességéről.’’

Általában vezetés közben vagy reggeli ébredés után halgatom, de ma kivételesen én is magammal viszem a fürdőkádba. Tényleg, létezik víz alatti hangszóró vagy fülhalgató? Nem járt nagy sikerrel mikor utoljára megpróbáltam átalakítani a headsetemet.:)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Tényleg, létezik víz alatti hangszóró vagy fülhallgató?
2009. március 29. vasárnap, 12:21 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"Tényleg, létezik víz alatti hangszóró vagy fülhallgató?" - igen, létezik, én már láttam ilyet a neten. De ha egy jól záródó nylon zacskóban belelógatod a hangszórót a vízbe, akkor azt is hallani fogod. Olyat lógass, ami ha elázik, nem üt agyon!

KÖSZI a tanácsot, ki fogom próbálni.
2009. március 29. vasárnap, 16:46 | Quakes (útkereső)   Előzmény

KÖSZI a tanácsot, ki fogom próbálni.

tvir képe
víz alatti fülhallgató ;)
2010. október 02. szombat, 8:57 | tvir   Előzmény

ha hosszú távra tervezel, talán érdemes befektetni, hátha van otthon is hasonló:
http://www.amazon.com/FINIS-SwiMP3-1G-Waterproof-MP3-Player/dp/B002LBQWM...

az Örökkévaló megérintése
2009. május 12. kedd, 1:22 | hajni19840203 (útkereső)

láttátok az Örökkévaló megérintése és a Findhorn című előadásait? őszintén ajánlom mindenkinek aki még nem látta!!!
könyvben elolvasni vagy hangoskönyvben meghallgatni egy dolog. de amikor látod őt, és hallgatod a szavait teljesen magával ragad, szinte kirángat az álmodból.

-eléd teszi a jelen pillanatot, mint Morpheus a piros kapszulát-

...én amióta végignéztem a fenti összes előadását, azóta egyre többet ébredek a jelen pillanatra. egy ideje éjszakánként néha arra ébredek, hogy az egész testem bizsereg. nappal is, mikor a jelenbe lépek és elfog ez az érzés csak élvezem a belső csendet gondolatok nélkül egyre erőteljesebben és egyre hosszabb ideig. s az érzést nem tudnám szavakba önteni, úgyhogy inkább nem is teszem... a legnagyobb kihívás az emberek között megtalálni a MOST-ot. folyamatosan bombáznak a gondolataikkal, és egyszerűen hiába próbálok a jelenben maradni mindig elragadnak magukkal. remélem hamarosan eljön az az idő is, amikor már ez sem lesz akadály.
ti, akik hallgattátok vagy olvastátok Tolle tanítását mennyire tudjátok a "tanultakat" alkalmazni? tudtok a MOST-ban lenni hosszabb ideig? és mi a helyzet a nap mint nap felbukkanó negatív érzelmekkel? átérzitek, szembe néztek velük úgy ahogyan ő javasolta?

Probáld érezni belső tested, az tart a jelenben (én ezt a
2009. július 01. szerda, 9:18 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Probáld érezni belső tested, az tart a jelenben (én ezt a tanácsot kaptam).
De ezzel nekem is akadnak problémáim, UGYHOGY ÉN IS KÉRDEZNÉK VALAMIT.
- Amíg vannak bennünk érzelmek addig képesek vagyunk belsőtestünket érezni?
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de érdekelne a véleményetek.

Szia! Igen, és azt javaslom olvasgasd át az ITT és MOST című
2009. július 01. szerda, 19:06 | Látogató   Előzmény

Szia!
Igen, és azt javaslom olvasgasd át az ITT és MOST című fórumot. Ott épp Tolle tanításairól beszélgetünk.

Kösz az infot. de nem találtam a fórumot. Megköszönném ha
2009. július 01. szerda, 23:18 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kösz az infot. de nem találtam a fórumot. Megköszönném ha küldenél egy linket.

Ok megvan.
2009. július 02. csütörtök, 0:10 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Ok megvan.

Nem! Bár ha a belső testet keresed, az nem különbözik egy
2010. december 21. kedd, 20:41 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Nem! Bár ha a belső testet keresed, az nem különbözik egy hajszálnyit sem a külsőtől. Az érzelmi-test is "csak" egy másik test. Keressünk valamit ezeken túl.

XxX

Nem! Bár ha a belső testet keresed, az nem különbözik egy
2010. december 21. kedd, 20:43 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Nem! Bár ha a belső testet keresed, az nem különbözik egy hajszálnyit sem a külsőtől. Az érzelmi-test is "csak" egy másik test. Keressünk valamit ezeken túl.

XxX

tvir képe
Nekem is sok pluszt adott a könyvhöz képest, hogy láthattam őt
2010. október 02. szombat, 9:04 | tvir   Előzmény

Nekem is sok pluszt adott a könyvhöz képest, hogy láthattam őt és még hitelesebbé vált minden, amit leírt azáltal, hogy láthattam, milyen végtelenül "szerény"(ez az első szó, ami a hétköznapokból beugrik) ember, a belőle áradó nyugalomról nem is beszélve.
És a viccei is pluszt adtak bele ;)

A csend a világ közepén előadás 2.részében egy hallgatói kérdésre kifejti, hogy milyen fontos a humor, és az is egy eszköz lehet a jelen átélésére. És óva int az olyan tanítóktól, akik folyton mogorvák és képtelenek a humorra...;)

Légy légzésed tudatában!
2009. szeptember 01. kedd, 23:51 | hajni19840203 (útkereső)

""Valaki nemrég megmutatta nekem egy nagy spirituális szervezet éves programkínálatát tartalmazó prospektusát. Átlapozva azt meglepődtem, milyen sok érdekes tanfolyamot és műhelymunkát kínálnak föl. Svédasztalra emlékeztetett, arra a skandináv büfére, ahol ínycsiklandó ételek hatalmas választékából szedegethetsz tetszésed szerint. Az illető megkérdezte, tudnék-e ajánlani a kínálatból egy-két kurzust. „Nem is tudom –feleltem. – Valamennyi érdekesnek tűnik. Egy dolgot azonban tudok – tettem hozzá. – Légy tudatában a légzésednek olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz, valahányszor csak eszedbe jut! Tedd ezt egy éven át, és az nagyobb mértékben alakít majd át, mintha ezt az összes tanfolyamot elvégeznéd. Ráadásul ez ingyenes.”
Ha tudatában vagy a légzésednek, az elvonja figyelmedet a gondolkodásról, és teret teremt. Ez a tudat létrehozásának az egyik módja. Bár megnyilvánulatlanként a tudat teljessége már létezik, mi azért vagyunk itt, hogy tudatot hozzunk ebbe a dimenzióba.
Légy légzésed tudatában! Figyeld meg a lélegzés érzését! Érezd, ahogy a levegő be- és kiáramlik! Figyeld meg, hogyan tágul kissé, majd húzódik össze mellkasod és hasad a be- és a kilégzés közben! Egyetlen tudatos lélegzés elegendő ahhoz, hogy némi teret teremtsen ott, ahol korábban csak szakadatlanul követte egyik gondolat a másikat. Ha napközben többször tudatosítod egy-egy lélegzetedet (kettőt-hármat még jobb), az kitűnő módszer ahhoz, hogy az életedbe teret vigyél. ... Hogy aztán használod-e a légzéstudatosságot tényleges, formális meditációhoz, azt már te döntöd el. A formális meditáció azonban nem pótolja a tértudatosság hétköznapi életben történő alkalmazását.""
E.T.-Új Föld

Amit itt idéztél, a hindu joga tanítások légzés gyakorlatainak
2010. október 02. szombat, 11:28 | Éva.   Előzmény

Amit itt idéztél, a hindu joga tanítások légzés gyakorlatainak a legelső fokozata.
Nagyon-nagyon régen kitalálták már,és alkalmazták évszázadok óta.

wmiki képe
hát igen, tolle nagyon okosakat mond kár, hogy vele viszont pont
2010. október 01. péntek, 20:50 | wmiki

hát igen, tolle nagyon okosakat mond
kár, hogy vele viszont pont nem így történt a megvilágosodás

Ademon képe
Ez bővebben kifejtendő!
2010. október 01. péntek, 21:12 | Ademon   Előzmény

Ez bővebben kifejtendő!

wmiki képe
leírta a könyvében: szenvedett, szenvedett, aztán egyik reggel
2010. október 01. péntek, 21:37 | wmiki   Előzmény

leírta a könyvében:
szenvedett, szenvedett, aztán egyik reggel már úgy ébredt, hogy meg volt világosodva

Ademon képe
Igen, ezt részét ismerem, de mire mondtad, hogy "kár, hogy vele
2010. október 01. péntek, 22:04 | Ademon   Előzmény

Igen, ezt részét ismerem, de mire mondtad, hogy "kár, hogy vele viszont pont nem így történt"? Arra gondolsz, hogy a tanítása nem fedi le a tapasztalatait?

Spontán megvilágosodásról én még nem hallottam,de elméletileg
2010. október 02. szombat, 0:21 | Éva.   Előzmény

Spontán megvilágosodásról én még nem hallottam,de elméletileg minden lehetséges.
Ezen az alapon a sok hajléktalannak az aluljárókban is nagy sansza van ,hogy reggelre megvilágosodottként ébred.
Ezzel persze nem Tollét akarom kicsinyíteni,semmi esetre sem,de ez nekem valahogy mindig sántított.
Ráadásul azt mesélte,úgy derült ki ,hogy megvizsgálták,és akkor állapították meg ,hogy megvilágosodott.
Az orvosok? Ez egy betegség,vagy miiiii?
Na ez végképp kivágta nálam a biztosítékot,remélem nem kell magyaráznom,miért?

kancsokanna képe
_megvilágiasodottság_
2010. október 02. szombat, 9:54 | kancsokanna   Előzmény

Szerintetek egy „megvilágosodott” agyában szükségszerű-e, hogy ennek az állapotnak megfelelő „szinapszok” jöjjenek létre? Vagy semmi köze a neurofiziológiai, vegetatív folyamatoknak ami bennük zajlik? Az agyban egy szinapszis képes létrejönni akár…akár 3 óra alatt, tudtommal.

Azért kérdem, mert úgy általában ha betegségbe „botlik” az ezotérikus azonnal ennek a vegetatív állapotnak keresi a neki megfelelő tudati tartalmat, tudatalatti tartalmat…Gondolom fordítva is igaz kéne legyen. Egy megvilágosodottban is valami vegetatív „bizonyítéknak” lennie kell…Ugyanis az elme az agy produktuma, lélek ide meg oda, enélkül nem tudja a spirituális massza kifejezni önmagát a fizikai valóságtérben.

(Igen, „betegség” ez az állapot, az agyban úgy elszaporodhatnak a megfelelő „patológiás” szinapszisok, hogy a kérdésekre adott válaszokhoz való eljutás majdnem „spontán” s azonnali…:))), ráadásul nagyon ritka betegség.
Kevesen „kapják el”;))

AnnA,
:)

Anna én értelek; ,,(Igen, „betegség” ez az állapot, az agyban
2010. október 02. szombat, 11:21 | Éva.   Előzmény

Anna én értelek;

,,(Igen, „betegség” ez az állapot, az agyban úgy elszaporodhatnak a megfelelő „patológiás” szinapszisok, hogy a kérdésekre adott válaszokhoz való eljutás majdnem „spontán” s azonnali…:))), ráadásul nagyon ritka betegség.
Kevesen „kapják el”;)) ''

...de nem így értettem ,hogy spontán,hanem úgy hogy minden előzmény nélküli
Ilyenről nem hallottam még,de azt hiszem nem csak én.
Azon kevesek ,akikről ,,tudni vélik'', vagy esetleg bizonyított ,hogy elérték a megvilágosodást,mindannyian az életük nagy részét ezzel töltötték,tehát tehát 20-30 éves kemény belátás és praxis után érték el ezt az állapotot.
Tollénál semmi előzménye nem volt, erre értettem ,hogy spontán.
A szenvedése ehhez még vajmi kevés,mert ez a folyamat pont a szenvedés felszámolása lenne,amit ő
egyrészt fel sem ismert,/akkor/és nem is tett ellene semmit.
Én ezt így részemről ha nem is lehetetlennek,de hihetetlennek tartom.
A tanításaival nincs semmi bajom,azonkívül ,hogy semmi újat nem mond.
Amiről ő tanít,azt már sokan elmondták előtte szerintem,nem hiszem ,hogy ehhez szükséges lenne egy megvilágosodott állapot.
A minap ez a Dalai Lámánál lett kétségbe vonva ,én viszont -fentiek alapján- Tollénál vonnám kétségbe.
Lehet hogy ez valami módosult ,kitágult tudat állapot,ezt is tetten érhették nála a ,,vizsgálattal'',de nem hinném hogy ilyen egyszerű lenne a megvilágosodás,hogy a kisujjunkat sem kell mozdítanunk,egyszer csak felébredünk.De szép is lenne:)))
Akkor már tömegesen lehetnének felébredettek,de az talán kiderült volna már.Mint ahogy tudunk konkrét elismert esetekről,úgy erről is tudnánk.
Szóval nekem ez sehogy sem áll össze.
Az jutott most eszembe,hogy :Kegyelem. Ezt jobban el tudnám fogadni,de ez sem a Megvilágosodás.

kancsokanna képe
Éva…:), én csak felvillanyozodtam, azon amit írtál. Vitatkozni
2010. október 02. szombat, 16:32 | kancsokanna   Előzmény

Éva…:), én csak felvillanyozodtam, azon amit írtál. Vitatkozni azért nem tudok, mert eléggé dilettáns ezotérikusnak tartom magam, csak felmerült bennem, hogy végső soron mégiscsak egy elért LÉTÁLLAPOT, aminek ehhez megfelelő idegrendszeri alapja kéne legyen, praxis ide vagy oda. Én értem, hogy nem fog az állapot váratlanul érni, meg hogy vannak paraméterei, akkoris ha nem vagyok a megvilágosodás híve :).

Elég ha gondolkozott-néha maga a pokol tisztítótűze is lehet-, az maga a cselekvés legszubtilisabb művelete, megjegyzem a fizikai valóságban való cselekvés az maga a legbrutálisabb, visszafordíthatatlan energiamanipulálás, ezotérikus definició szerint. A kisujjamat is a gondolataimmal irányítom, viccelek:).

Mért ne lehetne, csak „ráébredni”? hol írja ezt? Nem arról szól a mai ezotéria, hogy a lineáris tudáshalmozásból át kéne lépni egy nem-lineáris tudás képességére? Ezt mondjuk nem tudjuk, hogy „néz” ki.

A szenvedés is csak egy rossz szokás, aminek megint megvan a neki megfelelő idegi pálya, az asszociációs folyamatai, energetikai meződinamikája.
Lehetséges, hogy kvantumugrást csinált egy éjszaka alatt :), mint ahogy egyesek lottón is nyerhetnek, nem csak kemény munkával vagyont.

http://www.youtube.com/watch?v=m8NN4fpdm40&feature=related

Az Isten áldjon meg Anna ezért a zenéért! A hegedű egyébként
2010. október 02. szombat, 17:06 | Éva.   Előzmény

Az Isten áldjon meg Anna ezért a zenéért!
A hegedű egyébként is a ,,gyengém'',de ez a Hölgy ahogy játszik ez a szférák zenéje.
/nem kellett nyitogatni a szívcsakrámat:))) /
Érdekes hogy a trombita,valahol a 2-es 3-as között maradt,de odáig is valószínű,hogy a hegedű húzta fel.
Persze ez csak szubjektív észlelés,de összességében nagyon nagy örömöt szereztél.
Köszönöm: Éva

Ui:Egyszer már szerettem volna elmondania véleményemet ebben a Tolle ügyben,és nyilván nem olyan hozzászóláshoz írom ezt ,aki a ,,rajongója'',mert senkit nem provokálnék ezzel,hogy megbántsam a ,,meggyőződésében'' Hát így került a Te hozzászólásodhoz a véleményem.