Hol akadtál el a Boldog Párkapcsolat keresésben?
Ha széjjel nézünk a barátaink, ismerőseink között, alig találunk olyat, aki egészséges, boldog párkapcsolatban él. Az emlékeimben az él, hogy régen többen éltek jó párkapcsolatban, ...vagy lehet, hogy akkoriban még nem láttam elég mélyen a kapcsolatok mélyére?
Vannak, akik évek-évtizedek óta keresik az Igazit, de csak esélytelen futó kapcsolatokba tudnak belebonyolódni, vagy még rosszabb, amikor harmadiknak egy amúgy sem működő kapcsolatba.
Mások párkapcsolatban élnek ugyan, de fásultak, boldogtalanok és csak a család ideának való megfelelésből, vagy a gyerekekre hivatkozva maradnak benne a fejlődéssel nem kecsegtető kapcsolatban.
Aztán előfordul olyan is, aki látszólag nagyon boldog, de ha jobban belelátunk a kapcsolatba, akkor kiderül, hogy ezt próbálja minden tettével elhitetni magával és a külvilággal is, csak hogy ne kelljen felvállalnia az elégedetlenségét, mert abból szakítás, majd a lélekőrlő magány következne.
Inkább él kapcsolatban magányosan, mint egyedül? Hmmm.
- Vajon miért ilyen nehéz megtalálni a boldog párkapcsolatot?
- Hol található az a partner, aki passzol hozzád?
- Mersz elindulni ezen az úton?
Kérlek, oszd meg velünk, hogy Te hol akadtál el a boldog párkapcsolat keresésében, megvalósításában!
Kérdéseidre válaszolni fogunk és mutatunk Neked egy olyan megoldási utat is, ahol önfejlesztéssel és tudatos belső munkával megtalálod, megvalósíthatod a szerelmet és a boldogságot.
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
63 hozzászólásKiléptem egy boldogtalan párkapcsolatból több, mint egy éve. Úgy éreztem, hogy nagyon jó döntés volt, végre szabadnak éreztem magam. Felépítettem újra saját magam és nem kerestem új kapcsolatot. Éreztem, hogy most már ideje lenne, de nem akartam erőltetni, gondoltam majd jön. Vizualizáltam, hogy milyen legyen, hogy milyen lesz majd vele, hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy akarjam majd.
Ekkor betoppant az életembe valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Az elképzeléseimnek csak néhány tételben felel meg. Úgy gondoltam, hogy egy futó kalandnak megfelelő lehet, így belementem. Annyira akar és szeret a mai napig, hogy én is megszerettem. Majdnem minden tökéletes vele, kivéve a külsőségeket (életkor, önállóság, felnőttség a szó financiális értelmében, műveltség...). Boldoggá tenne, HA... ha nem gondolkodnék minden nap azon, hogy nem-e kéne szakítanom vele és keresni tovább azt, akit elképzeltem magamnak. Az is megfordul a fejemben, hogy maradok vele és majd csak megtalál az, aki majd az igazi lesz, de így nem tudok boldog lenni.
A kérdés az: ő nem elég nekem, vagy én képtelen vagyok szeretni azt, aki nem az elvárásaimnak megfelelő? Én rontom el a dolgot a túlzott elvárásokkal, vagy egyszerűen csak elkápráztatott a pillanatnyi boldogság és beleragadtam egy nemműködő kapcsolatba?
Szerintem érdemes tovább keresned, ne add fel a vágyaidat!
Viszont azt is látnod kell, hogy most egy olyan kapcsolatban vagy, ahol lehetnél boldog is, de ebben pont a saját el nem fogadásaid, elutasításaid akadályoznak meg. Mi lesz akkor, ha tovább menekülve egy másik kapcsolatba, szintén belefutsz olyan tulajdonságokba, amelyeket nem tudsz elfogadni? Újra tovább szaladsz?
Előbb-utóbb meg kell tanulnod elfogadnod az eddig elfogadhatatlannak tartott dolgokat is. Szerintem erre tanít ez a mostani kapcsolatod.
Ha ezt megtanulod, ha már képes vagy elfogadni a másikat a hibáival együtt, akkor ezzel érdemled ki azt a bevonzást, ahol már nem kell az elfogadással sem bajlódnod, mert pont olyan partnert kapsz, amilyenre vágysz!
Vagyis amíg olyanokba futsz bele, akikben nem fogadsz el valamit és ez akadályoz a boldogságban, addig ebből tudhatod, hogy még fejlesztened kell az elfogadás képességedet.
Az elfogadás és szeretet fejlesztésére bátran ajánlom a Sirály 6-os csomagot, én is ezt gyakorlom és igen jó szintre sikerült fejlesztenem ezen képességeket!
Tények: férjemmel 34 évi ismeretség, 29 évi házasság, öt gyerek felnevelése után válnak ketté útjaink. Neveltük egymást, változtunk. Igaz, olyannyira másfelé változtunk, hogy ezért kell átalakítani a kapcsolatunkat. Nem megszüntetjük, hanem átalakítjuk. Többé már nem felelhetünk meg valami idilli családi képnek, még akkor sem, ha korábban nem igazán veszekedtünk. Számos újrakezdési kísérlet után döntöttünk így.
Itt az idő, hogy megtaláljuk először önmagunkat, átöleljük igazi valónkat, sőt szeressük! És... akkor több esély van arra, hogy berobog a valódi "másik felünk" az életünkbe. Ez a másik felünk akár lehettünk volna egymásnak, de eddig nem így volt.
Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás...
Enyém a felelősség, hogy már ne "keressem" a lehetőségeket, hanem folyamatosan teremtsem az életem alkotórészeit !
Jól látod!
Ha különváltak útjaitok, akkor már tényleg nincs értelme tovább erőltetni a párkapcsolatot, csak hogy megfeleljetek bármiféle külső-belső elvárásnak. Nem kötelező egymással leélni az életet, viszont kifejezetten ajánlatos keresni és megtalálni azt, akivel a következő szakaszon közös az utatok!
Ez a keresés nem kívül fog végbemenni, hanem a saját megváltozott énetek, értékrendetek és világnézetetek felfedezésével körvonalazódik egyre inkább, hogy végül felismerjétek, ki is illik leginkább mellétek?!
Sikeres Önfelfedezést kívánok!
"Többek közt a pénz miatt is változott a köztünk lévő erőáramlás..."
Pontosabban, nem a pénz miatt, hanem a pénzhez, az anyagi értékekhez való hozzáállásotok miatt, ami mellett gondolom más értékek így a háttérbe szorultak.
Ugyanakkor feltételezhető, hogy aki a pénzben látja, keresi a boldogulás útját, az vagy nem tudja, hogy ott nem leli meg, vagy tudja, de mégsem mer rálépni a belső útra, mert ott bizonytalan, fájdalmaktól tart, félelmek korlátozzák. Ezek ellen semmit sem ér a józan ész, vagy a vágy, a célkitűzés. Módszeresen kell kioldani a félelmeket, különben képesek elnyomni legigazabb lelki énünket is!
Rossz mintákat örököltem szüleimtől, a környezetemben is sok-sok veszekedés, tettlegesség, hangos ordítás, elválások, szenvedés volt. Ezt láttam, ezért igen korán elhatároztam, miszerint én "soha nem fogok férjhez menni". Önbeteljesítő jóslat..
A legvégével kezdem, ha feldolgoztad, többé már nem fogod tapasztalni, bevonzani, megélni. Helyére kerül benned, eszedbe sem jut már, megnyílsz az újabb tapasztalatok befogadására, a beszűkült életed újra nyitott lesz. Amit megőrzöl az a tudatosságod és az empátiád.
A bántalmazásról tudni kell, hogy a traumatikus hatás szempontjából teljesen mindegy, hogy veled történik meg, vagy "csak" végignézed vagy végighallgatod. A sérülést az okozza, hogy az erősebb ezt megteheti. Ezt kell befogadni és feldolgozni.
Hogyan történik a feldolgozás?
Az összes érzelmet ki kell bontani. Először is itt van a düh. Megélni meditációban hogy aki büntetlenül megúszta, megkapja a büntetését.
A félelem. Itt két részre kell bontani a belső munkát. Az egyik, hogy meg kell élni a félelmet, hogy másokat bántalmaznak és én tehetetlenül kell végig nézzem. A másik része, amikor én kapom az ütlegeket, egészen addig, amíg bele nem halok.
A meditációban meg kell élni a megnyílást, a lelked nyisd meg a verésnek.
Ez nagyon durva tapasztalat, mindenképpen darabolni kell a feldolgozását. Ehhez szükséges a meditációs rutin vagy pedig lelki segítőtől kapott vezetés és tartás.
Amikor ilyen meditációt vezetek pontosan el tudunk menni addig a határig, amíg a lélek befogadó tud lenni az érzésre, elkerülve a komoly borulásokat, az önmegszenvedeztető zsákutcákat.
A bántalmazás feldolgozásában benne van a düh, a védtelenség, a szégyen, a szeretet hiány, az undor, a vég nélküli menekülés, az értelmetlen áldozat hozatal... A gyerekkor történetei, az előző életek feldolgozatlanul maradt élményei...
A fizikai fájdalmak feldolgozása gyorsabb és egyszerűbb folyamat, mint a lelki terror által okozott sérülések gyógyítása. A félelem helyére betöltődik az ősbizalom, a védettség, a bátorság érzése. Nálam ez teljes egészében a helyén van a fizikai területen, kifinomult veszélyérzet alapján érzem a másik embert, a legveszélyesebb helyekre bemehetnék sértetlenséget élvezve, kiírtam a programot, ami meghatározta, hogy ezt meg kell tapasztalni.
Fontos része a feldolgozásnak, amikor már képes rá az ember ( lánya ) hogy meglássa a bántalmazó lelkét. A választást, a mintát, ahogy ő választott. Megtapasztalta a bántalmazást, lelkileg arra ő arra érett, hogy azt mondja, ha a világ két részre szakadt, legyek inkább én az, aki üt. Majd el fog jutni ő is oda, ahogy a lelke fejlődik, ahogy a kontroll erősebbé tud válni, hogy elsajátítsa az intelligens és humánus konfliktus kezelés képességét. A saját védtelensége miatt üt, a saját dühével szemben védtelen. Képtelen szembenézni azzal, mi történne, ha be kellene vállalnia a saját gyengeségét. Inkább üt. A düh milliószorosan magasabb rezgés, mint a totális kétségbeesés.
Hab a tortán szembetalálkozni az intelligens pszichopatával. Aki nem dühös, viszont nagyon élvezi, hogy szórakozhat. Ezt a területet is meg kell élni és fel kell dolgozni, a legfinomabb gúnytól a legundorítóbb megszégyenítésig széles a skála, mivel tudja az egyik "ember" fizikailag és lelkileg megkínozni a másikat.
Summa summárum, az önbeteljesítő jóslatok, a minták másik jóslattal és minta rendszerrel átírhatóak. Be kell vállalni a feldolgozást, az évekig tartó kemény önismereti munkát, ugyanis az adott életterület beszűkítése, a bezárulás ideig-óráig adhat védelmet. A leszületésünk előtt bevállaltuk azt, mekkorát és milyen területen fogunk fejlődni, a gyerekkorban ehhez megkaptuk a megfelelő traumákat. Ha elbújunk a feladat elől, elégedetlenek leszünk, kiüresedetté és érzelem szegénnyé válunk. Ráadásul tovább görgetjük a feladatot, amit a következő leszületésben újra megkapunk.
Kérdés tehát feldolgozod vagy leszületsz újra egy bántalmazó környezetbe?
Most nem írnék arról a kb. 150 emberről, akikkel találkoztam, akik csak egy részt akarnak a másikból (kényelem,szex,pénz), mivel saját magamat megvizsgálva, az én érveim mellett is sajnos a biztonság szerepel. Mivel a családomon kívül nem találtam olyan személyt aki, legalább annyira megbízható lenne , mint egy munkahely, így feladtam. Én sokat segítek és megbízható vagyok a családom számára, a munkahelyemen, barátaimnál- nem ez a probléma. Az igazi az, hogy - bár már nem vagyok túl fiatal- igazából nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom, hogy mi az életcélom. Sok mindent szeretek, a munkámat hivatásnak tekintettem - amíg meg nem szüntették ezt a státuszt (kormánydöntés). Most azt látom, hogy a család nagyon fontos. (a szüleim, testvérem-merthogy nincs más) De képtelen vagyok rájönni, hogy mit akarok az élettől. 8-as születési és személyiségi számmal valami nagyot kellene tennem-de mit? Ha ebben döntésre jutnék, biztos vagyok benne, hogy a párkapcsolati rész is megoldódna.
nem azt jelenti, hogy nagyot fogsz alkotni, hanem azt, hogy vezetői képességeid vannak, amit ha jól használsz, sikeres leszel, mint vezető, ha nem, akkor szimplán karrierista. A karrieristák ha megérnek arra, hogy lelkileg fejlődjenek, bevonzhatnak egy olyan életeseményt, mint egy kormánydöntés.
Hogy elkerüljük a félreértéseket, a karrierista ember alatt azt értem, aki a szakmai előmenetelének lelki és emberi értékeket alárendel.
A nagyot alkotáshoz belső nagyság kell és rengeteg tűz. Ezen felül nyitottság, ugyanis a nagyság az Isteniből, az egón túlról származik. Aki nagyot képes alkotni az bizalommal tud fordulni az ismeretlen felé, kihívásokat lát minden problémában. Nyitottság, bizalom, lelkesedés, kitartás és tehetség - ez kell véleményem szerint hozzá.
Ha valamelyik tulajdonság hiányzik már a gyerekkorban a személyiségedből, akkor karaktered szerint nem leszel nagyot alkotó ember. Boldog és kiegyensúlyozott, önmegvalósított lehetsz ettől függetlenül.
Más kérdés viszont az, ha megvoltak ezek a tulajdonságaid, de történtek traumatikus események, amik megváltoztatták a személyiségedet. A kreativitás kiölhető a gyerekekből a folyamatos kritizálással, a beszűkített mozgástérrel, a lélekölő feladatok elvégzésének a kényszerítésével.
Visszatérve a számmisztikára. Ha egyetlen csalhatatlan módszer lenne az emberiség kezében, ami igaz választ ad, akkor nem alakult volna ki ennyiféle elemzési módszer. Tehát mindegyik rámutat valami igazra, de általánosít, az emberi lélek és a fejlettségi szintek szerint nem tud eléggé árnyalt lenni. Pontosabb képet adhat az enneagram, vagy a Jung teszt, hasznos infókat kaphatunk a karma asztrológiából is.
Az elemzések helyett viszont létezik egy módszer, amivel megkaphatjuk a kért válaszokat. Azzal kell tisztában lenni, hogy Isten mit akar tőlem és a lelkem mit szeretne.
Párkapcsolati elakadásaim miatt én is körbejártam az elemzések által adott szempontokat, a Tarot, a karma asztológia, Hellinger, előző élet látó stb.
Hasznos volt rálátni több nézőpontból a problémákra, a legtisztább választ azonban a meditáció adta. Erre a kérdésre, hogy Isten mit szeretne tőlem, gyorsan jött a válasz:
" Azt, hogy egészséges és boldog légy! "
A lelkem pedig ezt a választ adta:
" Azt szeretném, hogy szabadulj meg attól, ami szomorúvá tett! "
Nálam ezek a dolgok mély érzelmi sérülések, a gyerekkorból fakadóak. Ezeket gyógyítom, ahogy zajlik a folyamat, úgy leszek újra egyre nyitottabb, derűsebb, bevállalósabb, bizalommal teli.
Tehát azt javaslom neked, áss a mélyére, mikor és hol veszítetted el a bizalmadat, dolgozd fel és élj sokkal nyitottabban!
A csalódásoktól való félelem meditációban tökéletesen feldolgozható, persze időigényes a személyiség nagymértékű átalakítása. De megéri!
Sokan vannak hozzád hasonlóan, akik nem tudják merre menjenek. Nem érzik az útjukat, ezért kívül keresik a választ, nyúlva az asztrológiához, numerológiához, Tarot kártyához és más jóslási technikákhoz.
Talán a végtelenségig lehetne vitatkozni azon is, hogy vajon mit kövessünk, merre menjünk az életben?
Kövessük a vágyainkat? Hallgassunk a megérzésünkre? Misztikus módszerek tudják a választ? Vagy éljünk kedvünk szerint? Esetleg a világot kellene szolgálni? Nagyot alkotni? - el is tévednénk, ha ezek között keresnénk az igazságot!
Tapasztalataim szerint ilyen esetben két módszer segíthet:
1. Kövesd a vágyaidat!
A vágyak sok esetben (de nem mindig!) mutatják az utunkat. Ha érzékeled a vágyaidat, akkor elég azokat beteljesítve élned, és ezzel igen valószínű, hogy egyúttal az utadat is bejárod.
Azonban van, hogy a vágyak nem tiszták, mások vágyaival tarkítottak, vagy az ego vágyai és félelmei miatt zavartak. Ilyenkor ha ezeket követed, akkor rendkívül sok akadályba ütközhetsz, mind-mind olyan jelekbe, amelyek majd az önmegismerés felé, például a vágyaid megtisztítása felé terelnek.
2. Mélyítsd, tisztítsd magad!
Vannak azonban olyanok, akik nem érzékelik a vágyaikat, mert azokat korábban elnyomták (félelemből, megfelelésből), vagy soha nem is voltak a felszínen a vágyaik.
Ebben az esetben sem érdemes külső forrástól átvenni célokat (pl.: az asztrológusom azt mondta, hogy...), hanem önismereti, önfeltáró munkával kell megnyitnod, mélyítened magadat, ugyanis a legfőbb feladatunk ez!
Az életfeladatunk, sorsunk, életutunk, de még a vágyaink és félelmeink is, az önfeltáró, önmegismerő munka alá vannak rendelve, ami pedig azt a spirituális célt óhajtja elérni, hogy visszatérj valódi Önmagadhoz, a forráshoz.
Vagyis amikor nem érzed, hogy mi az utad, nem tudod, hogy mi legyen a következő lépés, akkor tegyél lépéseket Önmagad felé, gyakorolj önismereti vagy spirituális meditációkat és ezek eredménye egészen biztosan az lesz, amivel a helyedre kerülsz, közelebb jutsz éned és életed megértéséhez, elfogadásához.
Ez az utóbbi módszer mindig működik, mivel a legfőbb feladatunk megvalósításában segít (sanatana dharma).
Nehéz helyzetbe kerültem ismét. Két váláson vagyok túl. Most az első férjemmel élek a második házasságunkban. Az élet ismétli önmagát,és én mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Annak idején azért váltunk el,mert ellaposodott a kapcsolatunk. Nekem unalmassá vált. Elkezdtem élni a saját életem, nélküle. Neki ez annyira nem tetszett,ezért ő is elkezdett ismerkedni. megismert egy nőt,akibe azt hitte beleszeretett. Én akkor sírtam,toporzékoltam,mégsem szerettem volna elveszíteni. Mindent visszacsináltam volna,de már nem lehetett. Ő már nem akarta. Hozzá kell tennem,hogy ő nagyon szeretett és szeret a mai napig. Neki én vagyok a nagy Ő,azt mondja. Elváltunk. Mikor én két év múlva megismertem a második férjem,akkor ő akarta volna visszacsinálni az egészet,de akkor már én nem akartam. Férjhez mentem. Nem bántam meg,ő jobban passzolt hozzám,mint az első férjem. De talán ez volt a hiba,hogy nagyon egyformák voltunk. Ezért sokat veszekedtünk. Ő nem nagyon bírta a kötöttségeket, ezért elhagyott. Rá egy évre újra összejöttünk az első férjemmel. Én kezdeményeztem,de ő örült ennek. Nyugodt életre vágytam és tudtam mellette az lesz. Nem voltam szerelmes,nyalogattam még a sebeimet. De közben megismerkedtem valakivel. Nem kerestem,lassan alakult ki a dolog. Barátságnak indult,de nem az lett. Mindig véget akartam ennek vetni,de sohasem tudtam. Mindig mondtam neki,keress mást,de ő nagyon szeret. Elküldtem,visszahúztam. Ez ment. Én elválni nem akartam. Néha megfordult a fejemben,de hamar elhessegettem. Most ő talált valakit. Most megijedtem. Azt hiszem,most jöttem rá,hogy szeretem,vagy csak elették a játékszerem és az a baj? Nem tudom,de nem tudjuk elengedni egymást. Én sem,ő sem. Ugyan úgy kapaszkodok belé,mint annak idején a férjemnél. Megtalálom a boldogságot valaha??? Tudok boldog párkapcsolatban élni?
"Megtalálom a boldogságot valaha?"
Azt hiszem attól még messze vagy.
Egyelőre a saját tetteid mozgatórugóit sem látod tisztán, azért kapkodsz ide-oda.
Mélyebben, sokkal mélyebben kell belelátnod a motivációidba és megértened a mögöttük levő vágyakat (amelyeket hiányok keltenek) és a félelmeket (ezeket is a hiányok keltik)!
Ha ezeket látod, megérted, akkor be kell tölteni, meg kell adni magadnak azt, ami hiányzik, hogy az abból fakadó vágy vagy félelem ne ráncigáljon tovább.
Így eléred, hogy rendezettebb leszel, tudatosabb, nyugodtabb. Ekkor a vágyak és félelmek nem zavarnak már meg, pontosan tudod, hogy mi az utad, kivel legyél és miért.
Egy váláson, majd egy hosszabb, hullámzóan működő élettársi kapcsolaton vagyok túl. A házasságom vége nem viselt meg, talán mert tudatos döntés volt részemről. Az élettársi kapcsolatom befejezése szintén az én döntésem volt, de már nem tudatosan. Az élethelyzet amiben váratlanul találtam magam, arra kényszerített, hogy lezárjam. Nehéz volt, hiszen nagyon szerettem, talán túlzottan is. Másfél év eltelt azóta. Eleinte pánikszerűen próbáltam társat találni. Rájöttem, hogy ez így nem fog menni, mert senki nem felel meg nekem, hiszen nem állok készen egy új kapcsolatra. Először nekem kell meggyógyulnom (szeretnem kell saját magamat) ahhoz, hogy valaki mást tudjak szeretni. Jó úton haladok, de elakadtam. Várom, hogy valaki belépjen az életembe, de nem történik semmi. Mivel párkapcsolatilag üres a jelenem, így mélypontokon még néha a múlton gondolkodom (mit rontottam el, hol hibáztam, biztosan jó döntést hoztam-e akkor, stb.). Azt a kapcsolatot, bármennyire megviselt és fájt, nem kezdeném újra. Hogyan tudok továbblépni? Ha a múltat véglegesen nem tudom (a fejemben) lezárni jöhet-e új kapcsolat? Azt mondják nem. Ha agyalok a múlton, az már hátráltatja, hogy haladjon előre, új irányba az életem? Mit tegyek? Esetleg még több időre van szükségem? Hát én itt akadtam el .... jól jönne egy kis segítség a "hogyan továbbra", mert szeretnék egy jó működő kapcsolatot! :-)
A múltad elengedése, vagy feldolgozása nem idő kérdése, hanem tudatosságé. Tudatosan kell feldolgoznod, különben csak betemetődik, de meg nem szűnik a hatása.
Ezt úgy tudod megtenni, ha meditációban újra éled azokat a helyzeteket, amelyeken a mai napig is rágódsz, hiszen ezek pont azért jutnak eszedbe, mert még van velük dolgod.
Az újra élés során indítsd el a történetet, majd onnantól hagyd, hogy kibontakozzon erre is, arra is, mikor melyik utat, alternatívát kell megélned. Mindegyik hordoz számodra valami tanítást, azok is amelyek jól végződnek és azok is, amelyek rosszul.
Ezeket átélve és elfogadva, a lelked is megkapja azokat a válaszokat, élményeket, amelyekre szüksége van a tovább lépéshez.
Például éld meg, mi lett volna ha:
- együtt maradtok és minden jól alakul.
- minden rosszul alakul
- találsz mást.
- totál egyedül maradsz.
stb-stb.
Mindegyik történet ad olyan válaszokat, amilyeneket most csak a fejedben ismersz, de mélyen, érzelmileg, lelkileg nem tudsz, pedig kellene az elengedéshez, a tovább lépéshez.
Segítségül az Érzelmek és oldások Sirály Cd-t ajánlom, amelyben megtalálod a Kötődések elengedése anyagot is
Köszönöm a válaszod és megteszem amiket javasoltál.
2000-óta élek a mostani Párommal.2001-ben megszületett közös gyermekünk.Sosem ment simán a kapcsolatunk,mert nekem az előző házasságomból van három gyermekem,igaz nem laknak velünk,de ez folyamatos vita volt és a volt páromat is folyamatosan szapulta velem együtt.Mellette sokat is iszik kétszer ezért szét is mentünk.De aztán újra összeköltöztünk,majd a volt férjemet kifizettem a lakásból ezért hitelt kellett felvennem.Ő NEM akart .aztán volt egy kis csend,de csak akkor,ha minden úgy történt ahogy Ő akarta.Egyszer be is nőzött amit Én megbocsájtottam.Majd megint csend következett kisebb vitákkal,de mindig visszaesik a mókuskerékbe,amiből nehéz kirángatni.Folyamatos napi ivás,ami szerinte nem alkoholizmus,a folytonos vádaskodása ordibálása Velem és Gyerekkel is ha olyanja van.Semmi nem jó neki,de mindig azt ordibálja,hogy nekem nem jó semmi.Kérte vágassam le a hajam,mert úgy szeretett amikor rövid volt megtettem.De így sem jó.KB három hónapja kiderült éreztem megint van valakije,és akár hozzá is költözhetne.Mikor kérdőre vontam ordibált,hogy süket vagyok Ő ilyet nem mondott.Beteg vagyok,kezeltessem magamat.A telefon beszélgetést amit végig hallgattam közel egy órán keresztül letagadta,pedig mikor kijött a szobából ott álltam az ajtóban.Nehezen tudom túl tenni ezen a dolgon.Azon túl tettem amikor tavaly ügyvédhez ment megfenyegettek,hogy elválik ha nem iratom a nevére a lakást három hónapos cirkusz és huzavona után visszamondott mindent,mert nem álltam kötélnek.Egy évig nem volt szinte semmi veszekedés.Közben lett egy Barátom még az ügyvédi perpatvar alatt,de sosem éreztettem vele.Megfőztem a Páromnak annak ellenére,hogy válni akart,kimostam vasaltam neki.Mikor úgy döntött Család kell neki a Barátommal a testi kapcsolat megszakadt,mert még mindig a Párom közelségét akartam érezni.De nem nyúlt hozzám nem volt testi kapcsolat köztünk.Ha elmentem dolgozni akkor inkább a neten a szex oldalakat nézte még akkor is amikor a kiskorú gyermekem itthon volt.Volt olyan,hogy arra keltem mikor itthon volt hogy kielégíti magát a számítógép előtt.Ez Engem dühített,mert úgy érzem nem vagyok csúnya NŐ sőt négy gyermek után is kívánatos vagyok.Ezt Ő mondta,de nem nyúl hozzám.Mondtam Neki akkor ha nem kellek meg kell mondani.Nem tette.Aztán mikor ismét Nő került a vonzáskörzetébe voltunk együtt Ő akarta.De valamit haza hozott gyógyszert kellett szedni mindkettőnknek.Aztán egy hétig megint csend volt,most a héten megint költözni akar,mert rátelepszek,neki nincs elszámolni valója felém,mit képzelek ÉN,hagyjam élni mert elege van a kapcsolatból.Nagyon csúnyán beszélt velem most már nem először elfáradtam,jobb volna ha elmenne végleg,de akkor nem tudom miből élünk meg.Azzal fenyeget semmit nem ad nem segít bennünket.A másik szavában meg az ellenkezőjét mondja.Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás.Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem és a Gyermekem.Ezek után kiváncsi lennék a véleményükre.Köszönettel Marika
Elképedve olvasom a történetedet. És Te mindezek után még azon gondolkodol, hogy vele maradjál?
Nekem mindennek a tizede is sokk lenne, egy percig nem maradnék egy ilyen idióta alkoholista mellett!
Persze mindenkinek más a tűrő képessége, de azt hiszem ez nálad nem a tűrésről szól, hanem a félelemről!
Annyira félsz attól, hogy egyedül nem állnál meg (anyagilag) a lábadon, hogy inkább elviselsz egy ilyen megalázó helyzetet. Én inkább éhen halnék, mint hogy tovább tűrjem ezt!
...és azt hiszem, ez a legfőbb különbség köztünk!
Baj van az értékrendeddel, ezért kerülsz ilyen helyzetbe, illetve ezért nem tudsz/mersz változtatni.
Számodra az életben maradás fontosabb, mint a lelki közérzet, tisztaság. Márpedig milyen élet az ilyen?? Így akarod leélni az életed?
Meg kell cserélned a kettő sorrendjét! Legyen fontosabb az életed minősége, legyen felé elvárásod, tartásod!
"Inkább ne éljek, minthogy ezt egy percig is el kell tűrjem!" ...ha ezt már így érzed, így tartod, akkor képes leszel meghozni a döntést. Akkor már nem a félelmed irányít, hanem a józan eszed és a lelked szava.
Ahhoz viszont, hogy ere képes legyél, szembe kell nézned a megélhetési félelmeiddel! Fel kell dolgoznod az elszegényedéstől, nincstelenségtől, anyagi kiszolgáltatottságtól való félelmeidet. Amíg ezek ilyen erősek benned, addig nem látod tisztán az értékek (dolgok) megfelelő helyét, sorrendjét és így nem tudsz még egy normális döntést sem meghozni!
Valamiért te ragaszkodsz ahhoz, hogy téged folyamatosan megalázzon ez az ember. Ha nem magad miatt, akkor a gyerekedre való tekintettel kellene ebből a káoszból kilépni. Én biztosan nem hagynám, hogy a gyerekem ilyen légkörben nőjön fel. Vajon milyen felnőtté válik? Az embernek a félelmeit le kell küzdenie, főleg ha nem csak magadért vagy felelős. Ne tedd neki tönkre a gyerekkorát. Milyen minta lesz előtte? Így hogy fog tudni boldog életet élni, hogy a szülei folyamatosan ölik egymást? Másod sorban pedig tiszteld Önmagadat annyira, hogy ezt nem engedet, hogy megtegyék veled. Ennél rövidebb az élet, hogy folyamatos stresszben és megaláztatásban tartson ez az ember....
Szóval rajtad múlik minden, elsősorban a félelmeidet kell legyőzni, attól, hogy "egyedül" maradsz (mert most is egyedül vagy, az ilyen az nem társ...), az, hogy nem tudsz önmagad talpon maradni. Valahogy mindig lesz, és ha te igazán akarod, a megoldás adja magát. Ne tétovázz!
Tapasztalat: amikor belátásból és önmagadért elengedsz valakit, aki bántalmaz téged és mást mond mint amit tesz, akihez főleg félelemből ragaszkodsz, az Élet melléd áll. Amikor önmagadért, önmagad jólétéért, a lelki békéért, a szeretetért döntesz, és igyekszel megbízni a jövődben, önmagadban, bár még nem látod, a hogyanokat, az élet melléd áll, és segít mindabban, amiben szükséged van.
Ez azért van, mert addig is segít, csak te nem tudod felvenni, mert helyette egy nagy terhet cipelsz, ami nem is a tiéd. Ne hagyd, hogy kihasználjanak, ne hagyd, hogy meg légy félemlítve! Akard azt az életet, amiben nyugodt vagy, elégedett, és boldog. Amiben szeretve vagy és szeretsz, őszintén. Amiben megmondhatod, mit érzel, és meghallgatásra találsz. És hozz döntést érte! Engedd el a terhed és bízz benne, hogy a problémáidra megoldást találsz! csak döntsd el, hogy nem fogsz félelemből maradni, és már el is indul a folyamat!
De ehhez meg kell tanulnod nemet mondani: nemet mindarra, ami nem jó neked. Minden alkalommal. És a következő kapcsolatodban, helyzeteidben is így kell. Sok mindent magad mögött kell még hagynod, hogy elérj oda, amire valójában vágysz, mert sokszor megpróbál az élet, mennyire tartasz ki önmagad mellett, mersz e újra és újra nemet mondani arra, ami nem jó neked, mert csak így juthatsz el oda, ami valóban az, ami / aki neked kell!
Ez azért van, mert meg kell tanulnod szeretni magad és meg kell tapasztalnod, hogy ha Te szereted magad, az élet is szeretni fog! és az olyan emberek, akik így bánnak veled, mint akivel most élsz, már meg sem fognak találni. Mert te észre sem fogod őket venni. Mert az ilyen emberek azokra csatlakoznak rá, akik félnek szeretni magukat. Érzik, hogy gyengék, és érzelmi alapon nem fognak nemet mondani. Az Élet így tanít, hogy erősebbé válj és megtanuld szeretni magad, megtanuld, mit jelent szereti magad. Hogy a szeretet ne érzelmi alapú, nem csak adás, és hogy önmagadnak is adni kell. De azzal is szeretnek kell magad, hogy megállítasz minden ellened és a gyermeked ellen irányuló dolgot, tettet, szót. Meg kell védened magad, az is a szeretet egy formája, amit te még nem tudsz.
Ne hagyd hogy elhitessen veled dolgokat, ne támaszkodj arra, amit mond, tudod te mennyit érsz, mit jó neked, van saját lelkiismereted, elég erős az, tudja mit vétettél, mit nem. ne add át neki a hited, vedd vissza tőle. ha megtanulsz tenni magadért, megsegít az élet. Csak arra vár, hogy tegyél magadért. Hogy becsüld magad annyira, hogy elhidd, sokkal jobbat és többet érdemelsz ennél. A hited akarja, a bizalmad, önmagadban és a tudást, hogy megszerezd, a tudást arról, hogy Beked csak azt kell megtenned, ami a te dolgod, az valójában nagyon kicsi ahhoz képest, amit az élet ehhez hozzá fog adni neked, hogy túlélj, és önálló lehess. csak keresd a lehetőségeidet, kezdd keresni máris, hogyan tudnád letenni a terhet, és felvenni azt, ami a tiéd: amit te teremtettél. Mert csak azzal tudsz megküzdeni. De azzal igen.
Namaszte
...hogy írhatsz, mondhatsz, mutathatsz amit csak akarsz? Nem számít! Nem változnak a dolgok, amíg nincs meg a maguk ideje!
Rengeteg "okosság" leíródott már ezen az oldalon (is) de hasztalan, ha nincs még szem a látásra és fül a hallásra. Sokan küszködnek itt azzal, hogy meghallanak, elolvasnak valami szívüknek tetszőt, és annak próbálnak megfelelni, aztán még mélyebbre csúsznak, mert azt hiszik, mindenkinek sikerül, csak nekik nem.
Teremteni? Nem teremthetsz magadnak Mennyországot alapok nélkül! A káoszból csak káosz teremhet, mint a fenti példa is világosan mutatja. Marika is teremt, mint mindenki más, de most ott van dolga, feladata, ahol, amiben éppen van.
Különben nem lenne ott... :))
...hiábavalóság? Lehet, h annak tűnik, még az is lehet, hogy az. Ez az írás, ezek a szavak, itt és most. De lehet, hogy hozzáadódnak ahhoz sok kicsi többihez, amelyet vagy egyszer megelégel :), mint én annak idején, félredobja, és elkezd cselekedni, vagy egyszer segít majd, amikor már ott jár.
Nekem a szavak, amiket éveken át hallottam, olyanok most, mint a lámpások az úton. Nem érdemes azt várni, hogy most történjen valami. Ezek a szavak kimennek az univerzumba és onnan jönnek vissza, amikor szükség lesz rájuk. Ha veszik őket, veszik, ha nem nem. De az már nem az én dolgom. :)
Namaszte
hogy hol vagyunk és mit tapasztalunk.
Az egyik a karma.
A második a szülőktől, családtól kapott mintarendszer.
A harmadik pedig a lélek fejlettsége, tudatossága.
A karma egészen addig megtartja az adott helyzetet, amíg a személyiséget meg nem tudja változtatni. Marika esetében az egó lerombolása már megtörtént, el kellene takarítani a romokat és nekiállni építkezni.
Itt jön képbe a tudatosság. Ő ott tart, hogy kívülről várja a megerősítést, jár-e neki más.
"Mindenért Engem okol mindenért Én vagyok a hibás. Már el is hinném ha a Barátaim nem lennének mellettem..."
Alapigazság, hogy ha ellentétesek a vélemények, a válasz minden esetben az IS!
Tehát oka-e Marika ennek a helyzetnek? Igen, pontosan 50%-ban, hiszen hiányzik az a belső alap, a lélek tudatossága, amire aztán építkezni lehetne. Tehát a barátok sem adnak jó tanácsot, ha minden rossz okozójának a férfit tüntetik fel.
Azért történik ez, mert Marikából hiányzik a belső erő és a tudás a változáshoz.
A megoldás az, hogy meg kell találni a belső bölcsességet, a saját belső erőnknek a forrását, a tiszta igazság hangját. Ezen kívül pedig fel kell építeni a stabil én-határokat, meddig szabhatja meg a másik ember az én létezésemet.
Ha valaki megélhetési félelemből beáldozta idáig magát, annak meg kell tanulni a megélhetést. Ha elszánja magát a belső munkára, akkor ki kell oldani a gyökér csakrás félelmeket, meg kell találnia a saját belső középpontját, plusz fel kell építenie és stabilizálni az én-határait.
Ehhez iránymutatást adhat elolvasni az okosságokat de szükség van elszántságra, lelki erőre és technikai tudásra is. Rengeteg módszer van amivel a folyamatot elő lehet segíteni.
Akkor csak: Ezt KELL megtenned, azt KELL megtalálnod, így KELL gondolkodnod, úgy KELL érezned, ezt KELL látnod, azt KELL felismerned, amazt KELL megtanulnod, itt KELL kioldani, ott KELL felépíteni, meg KELL tapasztalnod, szeretned KELL magad, stb.
Szóval azt gondolom, hogy a jó párkapcsolatra, - csakúgy, mint az érzelmeket érintő többi életterületre - se létezik jó recept. Mert az mindig olyan, amilyenné engeded, amilyenné teszed. Nem a másik, hanem TE!!!
Be lehet helyettesíteni az érdemes szóval :-) Szerintem érdemes megtanulni, hogyan lehet jobbá tenni, amit eddig rosszul csinálnunk. Érdemes törekedni a tisztességre, a hűségre, a gerincességre.
Érdemes megtanulni, hogyan tartsuk el magunkat például, érdemes megtanulni, hogyan törődjünk jobban a gyerekünkkel. Érdemes megtanulni, hogyan adjuk meg a tiszteletet a szüleinknek, a volt társainknak, egyáltalán a másik embernek, legelsősorban pedig saját magunknak. Dehogy kell, ha nem vagy rá képes. Viszont érdemes rá törekedni.
egy eljegyzésen, egy házasságon, és pár próbálkozáson vagyok túl...
A probléma, ami szerintem szinte mindenkinél igaz,az az hogy nem ismerjük önmagunkat. Ha nem ismerjük önmagunkat, azt se tudjuk mit szeretnénk, mit keresünk és mégis a másiktól várjuk hogy boldoggá tegyen minket.
Én minden kapcsolatomon érzem hogy feladtam magamat a másikért, az elején a szerelem miatt, később már megszokásból. Ez a feladás oda vezetett hogy boldog nem voltam, nem is kaptam semmit amit szerettem volna és a rengeteg elfojtásból sok-sok betegségem lett.
Hát, itt állok én 35 évesen, elváltan, gyerek nélkül, sok egészségügyi problémával....és próbálok rájönni mit is keresek, mit akarhatok még így, és hogy találok-e ehhez Társat?...
Így van, ahogy írod. Önismeret nélkül nincs képben az ember a legfőbb dolgot, Önmagát illetően!
Mivel életünk minden pillanata, mozdulata rajtunk keresztül áramlik, így aki magát nem ismeri, az képtelen irányítani, képtelen jó döntést hozni a megfelelő pillanatban.
Olyan így élni, mintha egy olyan hajóval utaznál a viharos tengeren, amelyik kapitánya nem ismeri a hajója működését, de még a tengerét, sőt a viharét sem! Ugyan mire számíthatnak így? Jó esetben arra, hogy a hajótörést túlélik és a hibákból tanulva, legközelebb tudatosabban hajóznak majd az élet tengerén.
Mindig elakadok, és mindig ugyanúgy, ugyanott. Az elején minden szépen indul, ahogy az lenni szokás, és amint telik az idő, valahogy elmarad a férfi érdeklődése irántam. Hiába mindig "kedvére teszek", szeretem, ahogy csak bírom. Aztán persze sohasem jön össze, mert kivétel nélkül elhagynak, egy Másik Nőért, aki izgalmasabb, szexibb, kisugárzóbb. És ez újabb frusztrált sebet hagy bennem, ami méginkább nehezíti az újrakezdést. És mindig ugyanazokat a hibákat követem el. Legbelül talán már el sem hiszem, hogy valaki mellettem is fog maradni.
Másik problémám, hogy mindig olyanokat vadászok ki, akiknek eleve nem tetszem IGAZÁN, és nem vagyok számukra elég fontos. Vagy olyanokba, akik nekem nem jönnek be!! Arról már nem is szólva, hogy nős emberek, vagy, akiknek van barátnőjük, tehát én nem vagyok egyes számú. Tehát olyan, ami nem MÉLTÓ!Jelenleg is egy olyan férfivel tartom a kapcsolatot, aki nős, és emellett még van 4-5 szerető párhuzamosan, és néha én is divatban vagyok nála 1-2 órára. Csak hát ez így nem jó. A sebek mélyek, és fájnak, az idő telik, és nem tudom hogyan lehet ebből
kimászni, hogy egyszer viszonzott, boldog párkapcsolatban találjam magamat. Azt gondolom, hogy "nem vagyok elég jó" a számukra, hogy úgysem tetszem nekik, a Másik Nőt biztosan jobban kedveli nálam.
Kétségtelen, hogy a férfiakat az izgalmas, szexi nők jobban vonzzák, mint a kedvesek háziasszonyok. Ez ugyan olyan, mint ahogy a csajok a rossz fiúkra buknak, nem a jól neveltekre. Kezdheted innen is a megoldást, hozd ki magadból az izgalmas, csábító nőt és akkor ostromolni fognak a pasik. Azonban megtartani így sem fogod tudni Őket, mert a hiba mélyebben van!
A történeted tipikus "Nem kellek!", "Nem vagyok elég jó!" - többnyire - gyerekkori mintából táplálkozik. Többnyire, mert leggyakrabban a gyerekkorban szedjük össze ezt az énképet (játszmát), aminek megéléséhez (bizonyításához) aztán újra meg újra bevonzzuk az arra megfelelő szereplőket. Amikor nem gyerekkorban, akkor pedig az előző életekben találjuk az okot, de ennek kifejtésébe most nem megyek bele.
A lényeg az, hogy van egy ilyen énképed, vagy esetleg egy kép a szüleid kapcsolatáról, amit újra meg újra lejátszol, de soha nem tanulsz belőle! Hiába az önigazolás, hogy elég jó vagy, hiába az önbizalom erősítő mantra, a vége csak mindig az, hogy nem kellesz!
Ezt kioldani csak úgy lehet, ha egyszer végre rendesen megéled, hogy nem kellesz (de aztán senkinek sem!!), majd pedig elfogadod ezt az állapotot.
Ne tévesszen meg az "egyszer", ez nem ilyen könnyű feladat. Több körön keresztül fogsz eljutni oda, hogy képes leszel tudatosan beleengedni magadat ebbe a mély állapotba és nem összeroskadva, hanem az elengedésektől Önmagad lényegét megtalálva térsz majd vissza.
Mert mit is kell megtalálnod?
Leginkább azt, hogy nem attól vagy valaki, hogy kellesz a másiknak! Te egy tudatalatt működő tévedéstől hajtva arra használod a párkapcsolatot (de feltehetően más kapcsolatokat is), hogy bebizonyítsd saját létjogosultságodat, fontosságodat, értékességedet.
Miért másoktól akarod ezeket megkapni? Te nem tudod mindezt Önmagadról?
Természetesen nem.
Rá kell jönnöd arra, hogy Te magad miatt élsz, mert Te meg akartál születni és nem azért, mert a szüleid akartak is, meg nem is.
Rá kell ébredned arra is, hogy nem azért vagy értékes, mert kellesz a másiknak, hanem azért, mert valóban vannak benned értékek! - már amennyi van, hiszen még nem vagy abszolút értékes, vannak értéktelen részeid is.
De mindezeket leginkább az önmagad el nem fogadása hajtja, hogy nem fogadod el magad olyannak, amilyen vagy, nem szereted magad, nem rajongsz magadért!
Ezt viszont nem tudod odahazudni, vagy úgy tenni! Lépésről-lépésre kell mindezt az utat bejárnod, Önmagadban felfedezned.
Azt javaslom, indulj el az önmegismerés, önértékelés, önelfogadás útján az alapoktól kezdve és meglátod, a fentebb említett felismerések szépen beérnek majd.
Az élet tükröz:
Ha magadnak már kellesz, szereted, elfogadod magadat, akkor bevonzod azokat a partnereket, akiknek szintén kellesz, akik szeretnek, akik meg akarnak tartani, akiknek fontos vagy, számítasz!
Kedves Sanyi!
Már jó ideje gyűröm ezt a témát, de sajnos még messze nem tartok ott, ahol szeretnék.
Biztosan, mert akkor a "tükör" más lenne!
Köszönöm a válaszodat! - dolgozom tovább!
üdv, Klári
Hát én már kipróbáltam sokféle variációt. Tudatlanul benne lenni egy sémába, (házasság), és nem érteni, miért nem működik elég jól. Tudatlanul másoknak megfelelni próbálni, elhinni, hogy amit a jelen társadalom tud arról, hogy kellene boldognak lennem, annak működnie kell. :) Robbantani, és más sémákat kipróbálni, a sémát okolni ("azért nem voltam boldog, mert a házasság intézménye rossz" -típusú próbálkozások), próbálgatni más kapcsolódásokat, hogy megtalálhassam azt a formát, amit el tudok fogadni.
Belátni, hogy a két ember milyensége meghatároz egy kapcsolatot, és az is, melyik, mennyit akar, képes és tud fejlődni. Rájönni, hogy ez is, mint minden azon múlik, BELÜL mi van. Milyen vágyak, milyen félelmek, miről való tudás és nem tudás. Hogy itt is igaz, hogy nem az tesz boldoggá, a másik milyen, nem az, házasság vagy nem, elérem e amit akarok, amire vágyok, hogy milyen ideáim vannak arról hogyan tudnék boldog lenni... stb.
Ha elhiszem, hogy a boldogság mindig velem van, és alapvetően csak rajtam múlik, merem meglátni a valóságot, és elfogadni. Azt is, hogy milyen emberrel hozott össze a sorsom. Merek elengedni, amikor kell, és nem megerőszakolni a kapcsolatot, magam és a másikat. Merek befogadó és önátadó lenni, és nem várni érte semmit, mert ez önmagáért van, és az örömért, amit nyerek belőle. Merem látni a rosszat is, önmagamban és elkezdeni dolgozni rajta, és a másikban is és azt elengedni, de ugyanakkor és ott meghúzni a határaimat.
Ha elhiszem hogy az élet értem és a fejlődésemért van, nem akarom befolyásolni azt, ami rajtam múlik, és elfogadom, hogy bölcsebben tanít azzal, kit vonzok be, mint amit adott esetben elképzelnék magamnak. Hagyom, hogy tanítson. Arról, hogyan kell elfogadni és elengedni, önmagamról, arról, ki is vagyok, kivé akarok válni és ki az, aki valóban illik hozzám, csak még nem tudom, vagy nem hiszem el. Elfogadom az ajándékait, amiket emberek és kapcsolatok, örömek és tanulságok formájában kapok, hálás vagyok, azért ami sikerül, és újra kezdem, ami még nem.
Tapasztalataim miatt nem ítélkezem. Sem azok felett, akik házasságban élnek és boldogtalanok, sem azok felett, akik sok szeretőt tartanak. Sem azok felett akik félnek, sem azok felett akik azt hiszik valami másban van a kapcsolati boldogságuk titka, vagy valaki más az oka annak, hogy boldogtalanok.
Sem azok felett, akik árulják vagy árultatják magukat sem azok felett akik államilag törvényes kapcsolatban teszi ugyanezt.
Már nem keresek. Élek, elfogadok, tanulok. Már tudom, hogy semmitől sem függ az, hogy boldog vagyok e e kapcsolatban, sem attól, milyen formátumú kapcsolatban vagyok, sem attól, milyennek ismerem meg a másikat. Csak tőlem, és attól, mennyire tudok élni. Tudom, hogy mindegy milyen formáját választom a szerelmi kapcsolatnak, ha elég tudatos vagyok.
És tudom, érzem és érzékelem, ahogy haladok előre a tanulásomban, hogy egyszer, nem is sokára eljutok oda, hogy megtalálom azt, amit ebben az életemben hosszútávra választani fogok. És azt is, akit.
Namaszte
Gyerekkoromban volt egy furcsa álmom. Reggel volt, egy teljesen idegen helyen voltam. A környezet nagyon szép volt, ápolt gyep, öreg fák, kőút, a szélén patkával. Sok autót láttam, és kerestem valakit. Megtaláltam az egyik autóban, egy fiatal férfi volt, az arcára nem emlékszem. Az autó hátsó ülésén ült, és egy tányérsapkás sofőr vezette a kocsit. Az esküvőjére ment. Elé álltam és azt mondtam neki, hogy ezt nem teheti. Visszakérdezett: miért? A válasz nagyon mélyről jött belőlem; mert engem kell feleségül venned. Mintha születésünk előtt megállapodtunk volna abban, hogy összeházasodunk, azért mert szerettük egymást. Ezen annyira meglepődtem, hogy ki sem mondtam, de ő válaszolt. El kezdte sorolni, hogy miért nem mondhatja le az esküvőt. Az elsődleges érve az volt, hogy nagyon sok olyan embert megbántana, akit szeret, és akik őt is szeretik. Nem csak a menyasszonyra gondolt, hanem a családjára is. A sofőr azt gondolta, hogy magában beszél és bepánikolt az esküvő előtt, próbálja magát meggyőzni, hogy miért is nősül meg. Fájó szívvel ugyan de elfogadtam a döntését.
Látni akartam a menyasszonyt. Szép volt, és tudtam, hogy nagyon szerelmes. Ez megnyugtatott. Legalább jó kezekben lesz.
Ezután felébredtem és sírtam. Még három napig sírtam, amikor nem látott senki. Azután arra gondoltam, hogy abba kellene ezt hagynom, mert ha véletlen meglátnak, és megkérdezik, hogy miért sírok, akkor mit fogok mondani. Nem mondhatom meg az igazat, mert bolondnak néznének, és ha bele gondolok igazuk is lenne, mert egy bolond álom miatt borulok ki ennyire.
A férjemet úgy választottam ki, hogy apát kerestem a születendő fiamnak, és bementem a moziba akkor amikor a legtöbben voltak, (ez még a videó előtti korszak volt, amikor a fiatalok moziba jártak) és kiválasztottam azt aki a legjobb genetikával rendelkezett. Egy év múlva összejöttünk, házasság gyerek (fiú) és persze válás lett a vége. Utána is próbálkoztam, de úgy éreztem mindig, hogy fényévekre vagyok az igazitól. Utána hagytam, hogy anyám válasszon helyettem. Gyorsan kiderült, hogy rossz választás, ezt anyám is belátta, de nehéz volt tőle megválni, mert nagyon jó volt az ágyban.
Utána találkoztam valakivel aki nagyon emlékeztetett az édesapámra, gondoltam talán Ő az. Mások jóképűnek mondják, de nekem nem tetszett soha. Inteligensnek tűnt, mert keveset beszélt, de később kiderült, hogy nem így van. Láttam róla egy gyerekkori fotót, és gyönyörű kisbaba volt, ezért úgy döntöttem, hogy ő lesz a lányom apja. Így is lett, de lelépett amikor terhes lettem. Elegem lett a párkapcsolatokból egy időre, úgy hogy magányos korszak következett. Ebben az időben is volt egy furcsa álmom. Egy nagyon jóképű férfi jött hozzám, akiről tudtam, hogy szeretők voltunk. Nagyon megörültünk egymásnak, és rámfeküdt, úgy hogy a lábát a lábamra tette, a kezét a kezemre, a fejét a fejemre. Furcsa póz, de ez a testtartás állt legközelebb ahhoz, hogy eggyé váljunk. Nagyon jó érzés volt, a teljesség érzése, amikor semmi nem hiányzik, de a legfurcsább az volt, hogy egyikünk sem érzett szexuális vágyat. Nagyon boldogító és intim volt ez a találkozás, és megtanított arra, hogy nem kell szex az intimitáshoz. Felállt és elment, és tudtam, hogy nagyon sokáig nem jön vissza.
Most a fiam tizenhét, a lányom hat éves, és ismét furcsa dolog történt velem. Beleszetettem valakibe interneten keresztül, úgy, hogy ő nem is ismer engem. Sajnos nős, és ezért nem is akarom, hogy megismerjen.