Meditatív íjászat
A napokban többször is eszembe jutott az íjászat. Először a londoni Olimpia kapcsán, majd valamiért többször nap közben is, most pedig egy ismerősöm utazik el egy lovas íjászhoz tanulni, gyakorolni.
Párszor én is lőttem már életemben és olyankor mindig előjött annak az érzése, távoli sejtése, hogy az íjászat egy meditációs technika is, amely az összpontosításról, célkitűzésről, Önfeladásról, akarat és szándék elengedésről, módosult tudatállapotokról, …egyszóval a tudatosságról szól.
A célba találni nem csak a hagyományos célzással lehet, hanem úgy is, hogy az íjász Önmagába figyel, ott megkeresi és felismeri, hogy Ő, az íj és a cél egyek, és amikor ezt érzi és tudja, akkor engedi útjára a nyílvesszőt, amely így biztosan a célba talál!
Az íj, a cél és Én, egyek vagyunk.
Ez képletesen minden cél elérésére igaz és az életben mindenre rávetíthető, nap mint nap gyakorolható. Amikor futsz a busz után, amikor időben be akarod fejezni a munkádat, amikor egy finom levest szeretnél főzni a családodnak, vagy ha egy fergeteges szeretkezésbe merülsz bele, olyankor is eggyé válhatsz az eszközöddel és a céloddal, hogy ebben az egységben éld meg a pillanatot.
Ha nem különülsz el a cselekvés eszközétől, hanem inkább eggyé válsz vele, akkor az már a Te meghosszabbításod lesz, az történik benne, ami benned is, mert már Te vagy az!
Gondolj bele, milyen lehet eggyé válni a testeddel, amikor futsz, szeretkezel, vagy a fakanállal, lábossal, fűszerekkel és nyersanyagokkal, amikor főzöl?
Ha egy vagy a kitűzött céllal is, akkor a cél már meg is valósult - Benned.
Ha pedig benned megvalósult, vagyis megélted, hogy elérted a célodat, akkor az már a Tied, innentől lényegtelen, hogy kívül is eléred-e azt vagy sem. Persze ha belül egy vagy vele, akkor az magával hozza, hogy a Téged tükröző világban is megvalósul az, de mivel a belső vágy kielégült a belső megvalósulástól, így a külső megvalósulásra már nem is vágysz.
Mi akkor a meditatív íjászat célja?
Az, hogy a belső egység megvalósulásaként, kívül is célba találj?
Nem.
Lépjünk tovább a célbaérés egoista vágyán és örömén! Az íjászat célja nem a cél eltalálása, hanem a tökéletesség megvalósítása az íjászatban.
Legyen tökéletes a mozdulat és legyen tökéletes a tudat, amikor az íjász kilövi a nyilat. A lövés alatt olyan egyhegyű legyen figyelem, amely csak arra a cselekvésre összpontosít, amit éppen végzel. Teljesen ott legyél a jelenben, a jelen tettben és késlekedés, kétség, döntés nélkül cselekedj. Erre törekedj, de ezt elérni, csak egy egótlan állapotban fogod.
Ahhoz, hogy egótlanná válj, akár csak egy pillanatra is, el kell engedned arra a pillanatra az egod gondolatait, kérdéseit és válaszait, kétségeit, érzelmeit.
Hogy mindezzel a célba találsz-e, az már teljesen lényegtelen. Az csak az egodat izgatja, mert attól érzi magát ügyesnek, eredményesnek és végső soron szerethetőnek.
Ami számodra fontos kell legyen, hogy egy cselekvésben önmagadat és a képességeidet fejlesztheted, közelíted és egyszer eléred a tökéletességet. A cél és az oda vezető út csak eszközök: Önmagad megismerésére, fejlesztésére, tökéletes éned megtalálására.
Vagyis mindegy mit főzöl ebédre, milyen munkát kell elvégezned a munkahelyeden vagy eléred-e a buszt! Nem a feladatok számítanak, hanem ahogyan Te benne vagy a cselekvésben. A lényeg, hogy figyelj a jelenlegi cselekedetedre és próbáld tökéletesen tenni azt, amit éppen teszel! Próbálj tökéletesen krumplit pucolni, tökéletesen fűszerezni, tökéletesen futni vagy tökéletesen érinteni.
Mondd, mit csinálsz most?
Csináld tökéletesen!
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
2 hozzászólásIdén jutottam el oda egy spirál meditácis élmény hatására, hogy keresem a "nemzeti" gyökereimet.
Eleinte nem fogllalkioztam vele, de a fellépő lekiismeret furdalás késztetett, hogy utána nézzek a magyar múltnak. Mi az amit átemelhetek a magyar gyökereimből jelen életembe?
Fogalmam nem sok volt. Valahol a sámándobolás környékén keresgéltem. Így felkerestem egy hagyományőrzőt. Hiszem hitelesebb, ha megnevezem. Regős Sziránszki József. Vele sikerült elbeszélgetnem, utaztatott is. Megmaradt a SZERtartások iránti érdeklődésem és tiszteletem. Elmélyítette a zene iránti tiszteletemet. És feldobott 2 akkor nekem meglepő, de amúgy teljesen egyértelmű témakört: Lovaglás és íjászat.
A lovakra nem vagyok olyan nyitott.
Íjászat kapcsán. Lehet vele zenélni, ha dobra helyezik az íj végét és pengetik az ideget. Segíti a koncentrációt. Segíti a helyes testtartást megtartani, kialakítani. Önbizalmat (vagy a határozottság a megfelelő szó rá) ad, ha az ember megtanul egy fegyverrel bánni. Íjászatban megvan a feszítés és elengedés. Ezek a mindennapokban is fontosak, hogy a megfelelő időben a megfelelőt nyilvánítsuk meg. Megjelenik a kitartás. Mert ha az ember nem megfelelően lő az íjjal, az büntet, fájdalmat okozhat (az alkaron vagy az ujjvégeken). Rendre tanít, mert a fegyverrel bánásnak szabályai is vannak, amiket be kell tartani. Úgy tartják a magyar nép eredetileg manipura csakra szinten tart. Nos az íjászat hitem szerint segíthet ennek a csakrának a harmonizálásában. Ezen hasznos dolgok miatt próbáltam ki én is az íjászatot.
Visszatérve a magyar gyökerekhez. Nem tudok még mindig sok mindent. De hiszem, hogy segít, ha tisztába kerülök pár dologgal, ami a hagyományőrzéssel kapcsolatos. A hagyományos zene, az íjászat érezhetően hasznos. Ezek hozzájárulhatnak a magyar emberek harmonikussá válásához.
Ezen kívül hasznos lehet elsajátítani a rovásírás szimbolikáját. Az egyes betük jelképek is egyben.
Ezen kívül a kardvívás és a lovaglás elsajátításának is látnám értelmét. És az öltözködésből, gyógynövény ismeretből is lenne mit átvenni.
Örülök, hogy előjött a téma.
De ha lenne valamilyen praktikus segítség, arra vonatkozóan, hogy miképp lehet gyakorlatiasabban megközelíteni a meditatív íjászatot, arra vevő lennék. P.l.: Hogy célszerű öszehangolnii a légzéssel? Meddig célszerű kitartani a feszítést?
Üdv: Gyuri
Tegnap délután kimentünk a homokbányába gyakorolni. Csak ő és én.
A jóga bemelegítésem már korábban megvolt. Így fizikailag, mentálisan és azon túlmenően már kész voltam a gyakorlásra.
Nem volt ott más. Amíg kipakoltam kapcsoltam be zenét. Gyorsan ment. Az idő kegyes volt. Még sütött picit a nap, a szél nem fújt. Levetkőztettem. Sajnos picit gyorsan. Aztán óvatosan „felidegeltem” és már túl is voltunk 2 meneten. Nem ment jól. Túl nagy volt a szórás. Pedig úgy éreztem, hogy jól tudok koncentrálni. Nem büntetett engem; nem fájt a tüzelés.
Gondolkodtam, mivel tudnám elmélyíteni a tevékenységet.
Eszembe jutott a Káma Púra című számomra „csodakönyv”. (Ez az egyetlen könyv – legalábbis idáig, amit úgy olvasok, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Az első könyv, amit úgy olvasok, hogy nem néztem meg, hány oldalas, nem nézegetem hány oldal van vissza. Sajnos már csak 1-2 nap és elfogy…) A 78-80 oldalon lévő rész jutott eszembe. Amikor megy a tanárnőhöz a srác és kezdődik a cselló óra. Próbáltam átültetni a szituációra.
Kezembe vettem. Elkezdtem simogatni szépen ívelt erős, feszes, kecses idomain, hullámain a bőrt. Még soha sem hallgattam eddig, milyen hangot ad, amikor puhán érintve húzom rajta a kezemet. Halk, és szép. Finom rezgése lesz. Aztán jött az ideg.
Jöttek fel gondolatok. Az íj a nyers erő, az energia az anyagon túlmutatóan. Tekinthetek úgy rá, mint a női princípium. Akkor keresem a férfit. Az kell legyen a figyelem, a kontroll, a tudatosság. Akkor annak nekem kell lennem. A férfi és nő termékenységi táncából a végeredmény, a gyermek: a vessző a célban. De micsoda a vessző még kilövés előtt? Csak a nevéből kiindulva, vagy a „gyémánt a lótuszban” szimbólumra asszociálva az is a férfi princípium kell legyen.
Mennyivel más az íjat megsimítani, mint egy vesszőt. Annak olyan hideg a hegye, bökős karcolós a tollazata…
Ha vissza gondolok az eredeti blog bejegyzésre. Én vagyok az íj, én vagyok a vessző, én vagyok a cél. Tökéletes harmóniában felébresztem magamban a férfit és a nőt. Androgén állapot. Ez mind milyen szépen, kívánatosan hangzik…
De jó lenne pár gyakorlati tanács. Mit figyeljünk? Mire tegyük a hangsúlyt, a vállak helyzete, az elengedés, a beállás, a markolat fogása, a kifutó képzése a kezemmel? Meddig szabad feszítve tartani?Vagy először nem is a „meditációs vonalra” kellene fektetni a hangsúlyt, hanem szárazon a technikára? Hogy jól menjen az elengedés, legyen atomstabil a fixpont? Akkor többet tud lőni az ember, talán gyorsabban beállnak a finom mozdulatok a helyükre. Stb…
Ha az íjat NŐ-ként tekintem, mennyivel más lesz a hozzáállásom. Már nem tárgy lesz a kezemben, hanem az anyagon túlmutató női lény. Akivel össze lehet hangolódni.
„Együttlét” után az íjat leoldás előtt ellenőrzöm. Ha szükséges kezelem az ideget. Megint csak simogatni kell. Vagy inkább dörzsölni… Hasonló, mintha egy nő bőrét kenné be az ember testápoló krémmel. Csak azt nem árt finomabban :D
A másik gondolatom. Ha pálcázom, a hangolódáshoz a manipura csakrához tartom kicsit a pálcát. Ezt megtehetem az íjjal is a vesszővel is. Ennek még nem jöttem rá a lényegére. Miért épp a manipura csakra. Hacsak nem a hierarchia, a tekintély, a tisztelet jelenségek miatt…
És egy friss gondolat. Érdemes lenne Íjászat előtt energetikailag megtisztítani az íjat és a vesszőt is, mint a pálcát.