A féltékenységet én úgy tapasztaltam, hogy valamit féltek. Például volt amikor azt képzeltem, ha ezt a pasit elveszítem, soha többé nem leszek boldog, mert csak ő tud azzá tenni.
Persze ma már tudom, ezen képzetem két sebből is vérzik. (magamtól kell boldognak lennem, más társ is megadhatja ugyanazt, sőt)

Tehát féltem, hogy a boldogságomat elveszítem. (persze meg sem volt)

Az elsőszülött gyermekek különösen érzékenyek a "hatalmi" szituációkkal szemben. Egyszer már megélték a trónfosztottságot, tehát általában van bennük egy állandó gyanu, hogy megint kitúrják őket a "helyükről". (Itt is félelemről van szó.)

Szerintem a féltékenység alapja, hogy félünk elveszíteni dolgokat, embereket, akik különféle minőségeket adnak nekünk. Ha ezeket a minőségeket "birtokolnánk" személyektől függetelenül, onnantól kezdve fölösleges lenne a féltékenység.

A másik, ha tudnánk, hogy nem csak a vakszerencse, hogy van egy számomunkra jó partner, hanem ezt mi értük el a magunkon végzett belső munkával, akkor tudnánk, ha elmegy az "ideális" partner, majd jön helyette egy ugyanolyan, vagy mégjobb, mert mi már azon a "szinten rezgünk" a lelki fejlettségünk miatt, tehát csak olyat fogunk, és fogunk bevonzani, amilyen szinten mi is állunk.

Tehát ami energiát a féltékenységbe fektetünk inkább a lelki fejlődésünkbe teszük, akkor egy csapásra két legyet ütünk, és tartósan.:)))

Üdv.:
Mackó

Na igen, pont ez lett volna a következő kérdésem a témával kapcsolatban, amit érintettél...

"egy kicsi féltés még normális is lehet, és a másik is érzi tőle, hogy fontos. :))"

Bennem ugyanis felmerült a kérdés, hogy a Féltényeségnek csak a Legkisebb Szikrája is egészséges, és teljesen helyénvaló érzés... vagy az az Igazi, ha az emberben semmilyen fajta és szintű félelem és féltékenység nincsen... egyáltalán...
És mindaddig amíg ennek a szikráját is tapasztalja, érzi... amíg ez az érzés nyomokban is, halványan is megjelenik benne... addig az intő jel, hogy valami még nincs rendben benne, nincs a helyén benne... és még dolgoznia kell magán... még van mit megoldani, feldolgozni, helyére rakni és elengedni...

Szerinted, Szerintetek egy pici Féltékenység még jó, vagy az a jó ha egyáltalán semekkora féltékenység sincs bennünk a Másik, a Társunk, a Párunk iránt?

Csizike ;-)

szerintem igen.
Mackó

Kedves Csizike!
Nekem most pont ez a dolgom, de ez őrült nehéz!! /mármint a maradék bárány felfalása odabent... :)/
Vannak olyan dolgok, érzések, amik zsigerből jönnek a korábbi rossz tapasztalatok miatt. Minden változik, az érzéseink is, vagyis, aki fél valamitől, az sem mindig fél, csak bizonyos élethelyzetekben, az emlékek miatt. Az érzelmeket szerintem nem lehet egy egyenessel ábrázolni, hogy csak szeretet, vagy csak félelem van, ez szerintem ingadozó, folyton változó.
Egyébként a pozitív, negatív gondolatokkal kapcsolatban igazad van. Abban is, hogy a maximális bizalom lenne az igazi, üzenem mindenkinek, hogy tapasztalja, élje meg! :)))

ezért írtam hogy mennyire nem tudunk Igazán Szeretni :)
..persze azt is írhattam volna, hogy mennyire NEHÉZ Igazán Szeretni ... lehet, találóbb lett volna :P

Csizike! persze tök jók a kérdéseid, de erősen sejtem bennük a te válaszaidat is. úgy gondolm, ha egy kapcsolatban nem boldog az egyik fél, akkor a másik sem tud az lenni, akkor meg minek ragaszkodni az elkívánkozóhoz. és ha kapszkodunk egy kapszkodásra szoruló kapcsolatba, akkor ráadásul még akár attól is megfoszthatjuk magunkat, hogy tényleg megtaláljuk az igazi társunkat. nézzetek körül, mit láttok, hogy élnek körülöttetek az emberek, és mért? mert nem mertek várni, kivárni. "két nagy ellenségünk van: a türelmetlenség és a félelem!"

1. Szerencsés vagy...
(hogy azt sem tudod, mi az a Féltékenység... ;-)
És ritka, mint a fehér olló... ;-)
Ilyen ember is létezik???

2. Ami a Zöldszemű Szörnyeteggel, a Zöld Szemmel, a Szív-csakra színével és a Szeretettel kapcsolatos kérdésedet illeti... passz...
Az tény, ezt én is hallottam már, hogy a Szív-csakra színe a Zöld... és akiben elkezd működni a Szeretet, azoknak Zöldre vált a szeme (ezt Kovács András Táltos Mester mondta...)

Tehát hogy a Zöldszemű Szeretetnek mi köze a Zöldszemű Szörnyeteghez, azt nem tudom...
Talán csak az, hogy Minden és Mindenki EGY... ;-)))

Csizike ;-)

Szia!

Én sem vagyok féltékeny, sosem voltam. Néha felsejlik bennem talán szeretni sem vagyok képes?
A féltékenység szerintem a legnagyobb önzés. Birtokolni a másik embert, uralkodni rajta, nem az én világom.

A zöldszemű szörnyet, pedig, ha jól tudom, Shakespeare emlegeti az Othellóban. Talán Jágónak volt zöld szeme??? Legalábbis az én emlékeim ezt mondják, persze az is lehet, hogy kislány koromban így képzeltem Jágót, aki Othelló fejébe ülteti, a gyanút, hogy a neje csalja.
Arról pedig nincs fogalmam, Shakespeare mit tudhatott a csakrák szinéről, és tudatos volt-e-ez nála...
Újra kéne olvasni/nézni! Ha rosszul emlékszem tegyetek helyre!!

Üdv: BÁGI

Féltékenység? Többször megéltem életem során. Mindig egyre erősebb volt az érzés, a vele járó fájdalom. És a kérdés: miért? Miért teszi ezt velem az élet? Közben pedig utáltam magam, azért, amit érzek.
Amikor utoljára tört rám már majdnem elviselhetetlen volt, nagyon intenzív, szó szerint azt éreztem, szétfeszít az érzés és azt hiszem, végül el is engedtem, de vele együtt távozott belőlem a szeretet is, amit akkori párom iránt még éreztem. Ez is elengedés?

Na jó Csizike, most nem bírom tovább...

Egyébként tuti ismerjük egymást, az OM jelből, meg az elszólásodból Jocó Lámát illetően tudom...

Néhány ellenlábasoddal ellentétben, tökre bírom a stílusod. És igen, mindig megmozdít bennem is valamit. és jó tűnődgetni rajta.

Azonban engedd meg, hogy felhívjam egy-két apróságra a figyelmed... kíváncsian várom a reakciód... :)

Szerintem sok szempontból keveritek a szezont a fazonnal...

Egy dolog a tiszta szeretet. És másik a párkapcsolat... FÚÚÚÚÚJJJJJJ. Mondja most mindenki egója egyszerre. Szinte hallom.

Sajnos azonban, így van. Saját tapasztalat. Megpróbálom leírni, miért. (Szép feladat)

A tiszta szeretet a mindenkivel és mindennel való egységünk megélése. Az Agapé. Ezzel gyógyítanak a gyógyítók, Jézus, meg a többiek, meg mi is amikor csak egyetlen pillanatra is megéljük.

Ebben az élményben nincs ott az ego. A személyiség. Épp ez a lényege. Csak az az énünk, a szellemi énünk van ott, amelyik képes összekapcsolódni bárkivel. Hangsúlyozom, bárkivel!!!

Erre mondta egy guru, h "hozzátok ide a legöregebb, legrusnyább, legrátartibb, legsárkányabb nőt, és én boldoggá teszem, amíg csak él..."

Mert a tiszta lelkű szeretet mindent/mindenkit képes elfogadni. Tiszta, mert nincs benne a személyiség (nem éled meg), és tudatosan elfogadó, mert szeret, elfogad, de nem határozza meg magát/a boldogságát semmi által, amit elfogad.

Namármost. Aki mindenkit képes szeretni, és nincs szüksége semmire a boldogsághoz, sugárzik a lénye az örömtől, és ezt árasztja, vajon miért választana ki egyetlen párt magának? És vajon mi alapján, ha egyszer épp attól boldog, hogy nem éli meg többé a személyisége korlátait (a MILYENSÉGÉT)?

Vagyok, aki vagyok. Ez a teljesség tudatának kulcsa. Nem az, hogy "vagyok, amilyen vagyok". Az is önelfogadás, hála istennek, ha már idáig eljutottunk. De az még mindig csak az ego elfogadása.

És mivel ez a csodálatos létezés a tiszta szeretet megtapasztalására tanít, addig nézegetheted magad a dolgoknak tükreiben, amíg (jó esetben) az össze ruhád, álarcod, személyiséged vonásait le nem veted, és magad is ezáltal, tiszta tükörré nem válsz. (És ha akarod, ha nem erről szól a földi létezés. Ezért kapod a férfiakat is. Tükrök. A saját teremtéseid!!!!!)

Viszont amikor már nincsen milyenség, meghatározottság, ("én jófej vagyok, és a vidám embereket szeretem. Aki nem hoz piros rózsát, az nekem nem szimpatikus, hanem inkább a szőke hajú, barna szemű...... stb"), és amikor már másban sem a meghatározottságát látod (mert nem ítéled meg), nem a személyiségét, hanem a szabad Magát (Őt), akkor mindenki egyformán szerethetővé válik. Nincs mi alapján választani. Nincsen többé "ez ilyen, ez tetszik, az meg olyan, az nem....."

Húha, na ez most fogas. Indul az ego: de akkor a hűség, meg a romantika, meg a piros rózsa.....??!!! Hát micsoda dolog ez, kérem szépen, az egészséges ember monogám!! Igenis!!! Meg a család!! Hogyan lehet ilyen erkölcstelenséget állítani!! és a gyerekek? Ezeknek is ezt tanítod????

Hihihi.

Az egészséges ember bármilyen. Isten is mindenféle. Miért szabna épp ebben a dologban korlátokat? Miért lenne az üdvözítő párkapcsolatban élni, miért is ne létezhetne másfajta társadalom? (Egyébként létezett is, úgy hívták matriarchális társadalom. Az Mount Everest-tel egészségesebb berendezkedés volt... )

A gyerekek pedig abban érzik jól magukat, amiben az őket körülvevő felnőttek jól érzik magukat. Mert ők egy ideig még kicsi Istenek. Elfogadóak. Szabadok. Azok, amire mi vágyunk lenni, "csak lehetőleg ne kelljen feladni az elképzeléseinket arról, hogy..".. és máris szabályokat, betanult sémákat mondunk, és feltételt állítunk velük.

A feltétel megöli a szeretet. A féltékenység is feltétel. Akkor szeretlek, ha csak engem szeretsz!!! Gáz, mi?::

Akkor most mi legyen? Dehát én csak egyetlen férfival vagyok képes élni!! Ezt tanultam!!! Igenis az az igazi! meg: létezik az igazi!!!! Egyszer úgyis megtalálom!!! BRÜHÜHÜHÜ

Egyébként meg nincs is olyan férfi, aki erre képes. Meg akkor, ki fog eltartani. Így is a csúnya férfiak mindig csak elhagyják a családjukat...

STB:

Csizike, kicsit átvettem a stílusodból, bocs. De jó játék.....

Szóval keresztül ment rajtam egy hatalmas úthenger a magánéletben, némi szellemi tanítás felhanggal. Nagy szívvel és még nagyobb szájjal, meg legnagyobb egóval. :)) Kínlódtam, mint a kutya. Én sem voltam azelőtt féltékeny. Először, mert ártatlan voltam. (Mint egyikőtök a hozzászólásban. Aki hírből sem ismeri az érzést, az sajnos még el sem indult az úton) Aztán megtapasztaltam, milyen az, amikor bízok a másikban (néha felvetült bennem, hogy vajon minden rendben van-e). Utólag tudom, hogy amikor ártatlanul voltam, megcsaltak. Amikor bíztam, de néha kételyeim voltak, nem csaltak meg. (De akár meg is tehették volna) A harmadik párommal minden állapotot átéltem újra. Ez a kegyelem ajándéka volt, hogy tudatossá váljak. Amíg ártatlan voltam, nem volt semmi baj. (Mert amiről nem tudsz, az nem érint), amikor bíztam, és nem csalt meg, akkor sem. A baj akkor kezdődött, amikor bíztam és ő megcsalt.... :)

Jézus azt mondta: "ne bízz senkiben" . (Na most megint csörögnek az egók... nem én mondtam, hanem ő!!! :)

Komolyra fordítva a szót, én is ellenkeztem nagyon sokáig. De igaza van. Istenem Jézus, de szeretlek!! És a dolog nem azt jelenti, hogy légy bizalmatlan. Ez nagyon fontos. Én csak tudom, Abból az állapotból indultam el az úton. Az az állapot a halál széle volt. A dolog nagyon egyszerű. (Mint minden, ami bölcs.):

Bízz az Életben. Az Istenedben. A benned élő Önvalód erejében, ami összekapcsol a másikban élővel. Hiszen az egy. Az örökkévaló vezet az utadon. Az segít feloldani a karmikus dolgaidat minden egyes találkozásban. Sőt, mitöbb, ő hoz össze. Akkor meg minek a para, meg a féltékenység? Légy szabad, Szeress. De ne az egóját, az Isten szerelmére. Tanítsd magad szeretni ŐT. Légy hálás azért, amit kapsz tőle, és NE VÁRJ EL SEMMIT CSERÉBE. Azt adj, amit jószívvel adsz. Ne erőszakold meg önmagad.

Szóval Jézus tanítása csak arról szól, hogy aki tudatos, a másik igaz valóját látja, és összekapcsolja a szeretetben a szeretettel magát vele. És tudja, hogy a másiknak is van egója, ezért sohasem tudhatja, mikor hogy dönt. Ezért nem bízik az emberekben. csak ezért. Mert ráadásul istenadta joguk bárhogy dönteni. Ettől játék a játék!! És még ráadásul lehet, hogy neki az a jó!!!! SŐT. Egyedül az lehet a jó!!

Ha valaki ezt egyszer megérti, az megérti a szabadság, az igazi szabadság, és nem szabadosság alapjait. A szabadság harmónia. Önmagunkkal. A képesség, hogy szeretünk, és és nem várunk el semmit. csak adunk és örülünk a másiknak, annak, amit ad. És nem erőszakoljuk meg magunkat vagy a másikat semmilyen módon....

Na, még nincs vége. Mert most jövünk mi. Ugyebár a Jézus-, meg Buddha-palánták. Akiknek az agyacskájában benne van a jó régi, jól bevált évezredes program a családi fennállásról. Jól, mélyen, benn a tudat alatt. És ráadásul nem is vagyunk képesek megélni az Isteni szeretetet, csak igen kicsike mértékben egyenlőre... még csak olvasgatjuk a Mennyei Próféciákat, meg meditálgatunk, meg csettintgetünk. Aztán közben jól tele vagyunk a zűrzavarral... és ez milyen szomorú. Még vádoljuk is érte önmagunkat... Hogy aszondja hogy akkor most tudok-e szeretni vagy nem-e? Meg a bűntudat... hogy még mindig nem vagyunk Buddhák... ugye-ugye. :) Oszt a végén csak kilukadunk rá hogy "á, nem volt nekem való ez a pasi és kész...". Elválasztás. Ego-néni.

Aztán kezdjük az egészet elölről.... Milyen nevetséges, nem? Befűzték az oktatófilmet... már megint....:)) "elmúlt a féltékenység... de a szeretet is!!" haha

A szeretet SOHA NEM MÚLIK EL.

Na mondjad már, hogy akkor mi van...
Hát, szerintem az, hogy a legjobb, ha tudomásul vesszük, hogy ha még nem vagyunk elég szabadok, szükségünk van a további párkapcsolatokra. De a lényegi különbség az eddigiekhez képest a tudatos figyelem. Hogy tudjuk, hogy mindez átmeneti, mert még nem látjuk a valóságot. Hogy látjuk a célt. Aki nem érti a célt, vagy nem fogadja el, arra ez nem vonatkozik. Majd ha megérti lesz esélye kikecmeregni a karmikus ok-okozati játszmából. És boldog lehet.

Szóval nem árt úgy kezelni a kapcsolatainkat, mint tükröket. és tudni, hogy ha bármi, bármi rossz érzés felmerül bennünk, az csakis és kizárólag miattunk van!!! ÉS A LEGFONTOSABB: KITISZTÍTANI!!! Ezért tanultuk ezt az egész önismereti izét. Haszáljuk már kéremszépen akkor... Hiszen a mi teremtésünk az egész hóbelevanc!! Ha még nem tudjuk elfogadni, hogy az ember egyszerre többet is szerethet, hogy meg lehet ezeknek a kapcsolatoknak is találni az egészséges helyét, mind a szívünkben mind társadalmilag, akkor éljünk tudatosan a párkapcsolatainkat. Használjuk a szellemi törvényeket, amire tanítottak bennünket a mestereink.

Adjunk önzetlenül. Ne várjunk el semmit. Vállaljuk az életünkért, gondolatainkért, érzelmeinkért a felelősséget. Ne akarjuk már áttenni arra a szerencsétlen emberre, aki szerelmes belénk. Tanítsuk meg neki ugyanezt! Válasszuk el amit el kell, és kapcsolódjunk össze ott, ahol szabad (mert már tiszták vagyunk) az út. És csak akkor. Legyünk rugalmasak. A dolgok változnak. És ha el akar menni, hadd menjen. Ha meg nekünk nem jó, akkor vagy tegyük helyre belül, vagy ha nem megy fogadjuk el alázattal. ne lázadjunk senki ellen. És ne keseredjünk el. Az élet ilyenkor mindig megtanít arra, ami segít továbblépni. És elhozza az új tanulást.

Ne keressük az igazit: Márainak van egy csodás mondása (nem tudom szó szerint idézni): Minden ember fény és sár. Nincsen olyan, hogy tökéletes. de még olyan, sem, akit keresel!!!

Mert te vagy az, akit keresel!!!

A boldogság bennem van. És bennetek, mind.

Úgyhogy, én is úgy döntöttem: elengedem szegény volt páromat végre. De közben szeretem. Elfogadom, amit ad, és nem várok el semmit. Így elkezdett sikerülni kitisztítani azt a töménytelen mennyiségű rossz érzelmet, amit felgyűjtöttem magamban. Nem akartam bántani., Ezért elfojtottam. majdnem belehaltam Szó szerint.

És tudjátok, mi történt? Hihetetlen gyorsan tisztulok és tudatosodok. Igaza van Oshonak: a szerelem is egy út a megvilágosodáshoz. De csak ha van erőd elengedni! Nekem sikerült. Nem kell ábrándokat kergetni. Olyan, hogy minden nagyon kényelmes, csak ritkán van. De a tisztulás folyamata tart, és fénysebességgel. Az ego még néha beköszön, és ilyenkor annyira tudja sajnálni magát... :)

A szeretet, az elfogadás, az elengedés a leggyorsabb út a tudatosság felé.

És közben önvizsgálatot tartottam. És megfogalmaztam magamnak, hogy bár az lenne ideális, ha már nagyon szabad lennék, meg Jézusi meg minden, de nem vagyok... :) Szükségem van valakire, akivel összefonódhatok, és begyógyíthatom közben a megcsalt szívemet... :) De már tudom, hogy csak átmeneti lesz az összefonódás. és tudom, hogy képes vagyok elengedni, És tisztelni a másik életét, és döntését, bármi legyen is az... Elmerülök az ego vágyaiba újra.., hogy élvezzem, hogy jól érezzem magam, amíg azt nem érzem, valóban nincs szükségem másra....De feledkezem bele... játszom.... óriási különbség...értitek?

Ez nagyon fontos. Egyébként a Tizedik Arkánum a Tarot-ban. Az örökös változások örökös elfogadása. Elmerülés, és kiszállás a megélésből. Mint ahogy a lélek is beszállt a Szamszarába, aztán elfelejtette kapcsolatát Önmagával, Istennel. Ezért szenved. Eljut az Ördög Arkánumáig, majd a Toronyig. és ott ledőlnek az illúziók. Aztán elkezd felfele kapaszkodni, Önvalója teljes megtapasztalása felé. Visszatérni a Mennybe. Ahonnan valók vagyunk. Ahonnan leszülettünk erre a bolygóra. A Remény az első társ. Majd a tudatosság fokozatai.

Végig az vezérli a felemelkedésben, hogy megtapasztalta a szeretetet. Az ego lerombolódása, az illúzió elveszítése után..

Esetünkben az illúzió: hogy felek vagyunk, és van egy másik felünk.

Ez sajnos nem így van. Természet-adta törvény, hogy Isten vagyunk. Úgyhogy jobb felkötni a bugyit, és belenézni a nyúl üregébe. Jó mélyen.... meg bevenni a piros kapszulát, vagy melyiket...:))

Csak addig szenvedünk, amíg fenntartjuk az illúziót a tudatunkban. (Buddha) Amint hajlandóak vagyunk megvizsgálni és meglátni a valóságot, már elindultunk felfelé. És boldogok lehetünk, bármilyen kapcsolatban. mert tudjuk, hogy hová tartunk. És tudunk szeretni. Játszani. Belépünk az Itt és Most-ba. Minden mindennel összefügg.

Hát, ha elbír egyáltalán a rendszer, nagy nagy kíváncsisággal várom erőteljesen ego-irtó értekezésemre válaszaitokat. Csak ne túl hevesen... !!

És nagyon köszönöm mindannyiótoknak, hogy leírhattam ezt, mert nagyon sok minden tudatosult közben!! Amikor adunk, mindig kapunk is!!

Sziasztok, Istennők!

namaszte

Aditi

Kedves Csizike!
Köszönöm Neked ezt a pár percet, amit gondolataid olvasásával tölthettem.
Számomra nagyon hasznos volt! Igencsak bukdácsolok még az önismeret útján...
Nehéz kérdést kezdtél el boncolgatni.... legalábbis nekem az.. Nagyon megérintett a téma...
Talán tényleg a múltból táplálkozik a meg-megjelenő féltékenység, féltés.De azonnal jön is a kérdés, hogy miért a jelenünket-jövőnket árnyékoljuk be a múltban szerzett negatív élmények miatt?
Végig gondolva életem utóbbi tizenöt évét, sok mindenre rá kellett jönnöm....
Hogy miért kapunk dolgokat, érzéseket, amelyeket akkor, abban a pillanatban negatívan élünk meg....
Valóban minden a saját fejlődésünket szolgálja....
Néha mégis olyan nehéz gondolatok terhét cipeljük magunkon...

nem egyedi szerintem, én régen nagyon féltékeny típus voltam ("mások által annak mondott" féltékeny típus persze - én úgy voltam vele, hogy nem velem van a baj, volt okom rá és kész).
de ez régen volt és évek óta nem sikerült felidéződnie a féltékenységnek a mostani párkapcsolatomban részemről, lehet hogy egyszerűen legyőztem és már nem tud elhatalmaskodni rajtam?

Szia!
Na ez nálam is pont így van!dettó!Pontosan így vagyok ezzel a dologgal és borzasztóbban viselkedem ilyenkor-de van oka!Érzem..és ugye ki is derül.Na a pasi ettől meg még jobban menekül aztán meg már azért is megteszi mert a "hisztis"nő megérdemli.Na ettől meg végképp "kiakadok".Ugyhogy nem egyedi a dolog,de ahogy lehet én palástolom és eléri hogy aztán meg én adjak rá okot!