Iszony
Nemrég olvastam az "Érzelmi Felszabadulás Technika"-ról. Aztán írtam annak, akitől kaptam, hogy nincs olyan félelmem - fóbiám, amin kipróbálhatnám. De közben beköszöntött a szúnyog szezon. És szombaton vettem észre, hogy valósággal rettegek tőlük. Szinte csak rá gondolok és viszketni kezdek. - Na jó, ez egy kicsit túlzás, de igen zavarnak.
Miért létetnek?
Mit nem szeretek bennük? Hiszen ők annyira oda vannak értem - nem hogy örülnék neki, hogy így oda vannak értem - ilyen sokan.
Milyen tanulságot hordoznak? Mi az amit nem ismerek fel? Mi dolgom van velük?
Miért ilyen kezdetlegesek? (Ugye a zümmögés figyelmeztetés, a csípés azonnal érződik, így rengetegen az agyoncsapás sorsára jutnak. Miért nem tanulnak a kullancsoktól érzéstelenítést?)
- Gyuri1 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
16 hozzászólásSzia Gyuri!
Hihetetlen, pont azért jöttem fel az oldalra hogy egy nagyon hasonló témról írjak. Radásul, amint néztem a képed erről a csúnya szúnyogról, akkor a monitorom fényében megjelent egy valódi és a frászt hozta rám... :D
Bogárfóbiám van... olyan szinten, hogy tegnapelőtt volt valami nagy fekete izé a falamon a hálószobámban és annyira megijedtem, hogy rácsuktam az ajtót és kint aludtam. Azóta nem merek ott aludni, pedig már többször átnézettem a szobát... Nemrég lakom egyedül, a tél kellemesen telt, mert akkor nincsenek bogarak, de itt a tavasz, és elkerülhetetlen a találkozás... Most úgy érzem, hogy valamilyen módon meg akarok szabadulni ettől a rigolyától, mert megnehezíti a mindennapjaim. De ha egyedül vagyok és meglátok egy bogarat, lefagyok és képtelennek érzem magam bármire is... Pedig az eszemmel tudom hogy én vagyok az erősebb, nem csinál semmit stb... hiába mondogatom akkor se merek hozzányúlni, még felporszívózni sem merem, semmi, mert annyira irtózom tőlük, a mozgásuktól a kinézetüktől... Nem tudom mit csináljak, de le szeretném győzni ezt a félelmet, mert nagyon kellemetlen! Közben meg itt csípked ez a szúnyog ... :D A szúnyogoktól nem félek, de természetesen utálatosak, ebben osztozom ... :D
Kérlek írjatok, hogyan szabadulhatok meg a fóbiámtól. Van valami ötéetetek, valami tanácsotok? V.mi terápia vagy valami hasznos módszer... Igazán akarom, annyira büszke lennék magamra! De az tuti, hogy segítségre van szükségem!
Köszi nektek!
Sziasztok!
Pár napja éppen hasonló témáról beszélgettünk az egyik barátommal, miközben leptek a szúnyogok. Megfigyeltem magamon, hogy egy ideje már nem csapom le őket, sajnálom őket. Mindazontúl nem is megyek sokra, hiszen van helyettük több milliárd; elérek valamit, ha kioltom az életüket? Mi is okozunk embertársainknak is elég bosszúságot, néha akaratlanul, néha sanos akarattal. Szerintem a szúnyogok is hasonló elv alapján kóstolgatnak minket. Elengedhetetlen az életükhöz.
A bogaraktól való félelem sztem enyhíthető, ha úgy gondolunk rájuk, mint a természet nagy egészének összetevőire, társainkra. Ha mi "jó szemmel" nézzük őket, akkor van félnivalónk?
Én egyelőre nem tudok ennyire "humánus" lenni a vérszívókkal, megszokásból csapkodom őket agyon. Lehet, hogy több millió van még belőlük, de legalább a közelemben nem zümmögnek annyian!
Viszont 1-2 hete én is felfedeztem, hogy sajnálom őket, sajnálom, hogy meghalnak, mert elveszem az életüket. Míg ezeket a sorokat írom, ez idő alatt is már leütöttem vagy hatot, jönnek a fényre ...vesztükre.
Mire tanítanak a szúnyogok?
Azt, hogy buta módon szívják a vérünket és fájdalmat okoznak. Félünk tőlük, pedig kis jelentéktelen vérszívók. Kicsinységük miatt nem tekintenénk őket igazi ellenségnek, mégis képesek megkeseríteni az életünket.
És mindezek ellenére még sajnáljuk is a halálukat, sajnáljuk lecsapni, helyre tenni a fajtájukat.
Számomra mindez az olyan embereket jelenti, akik alattomosan kihasználnak, szívják az erőmet, figyelmemet, időmet, pénzemet és közben kicsinek, szánalmasnak, szerencsétlennek mutatják magukat, hogy még meg is sajnáljam őket.
Ha bedőlök a manipulációjuknak, akkor tovább szívhatják az életerőmet, én meg nem teszem őket a helyükre mert sajnálom szegény szerencsétleneket. Hiába tudom, hogy mit kellene tennem, ők ügyesen kihasználják a sajnálat keltette bizonytalanságomat és nyíltan tovább szipolyoznak.
Ha ilyen tudatlan vagyok, akkor meg is érdemlem!
Nekem ezt tanítják a szúnyogok:
Agyon kell csapni őket, beteljesíteni a kivívott sorsukat és közben nem sajnálni, nem bűntudattal tenni mindezt, hanem tisztán tudva azt, hogy megérdemlik, kiérdemelték a halált.
A Halálról (Halál angyala - vagy hogy hívják?!) is sokan hiszik azt, hogy egy gonosz, rossz lélek. Pedig Ő csak a dolgát végzi.
Magával viszi azokat, akinek lejárt az ideje, vagy akik a problémáik elől menekülve bezárták az életre nyíló ajtajaikat.
Magunk miatt halunk meg, nem a Halál angyala szándékától vezérelve!
Ő csak bevégzi azt, amire mi beértünk. Mi vagyunk az ok, Ő csak a végrehajtó. Szívfájdalom nélkül képes ölni, nincs benne sem harag, sem kéjes öröm érzet. Megteszi, amit meg kell tenni.
Tudnál így szúnyogot ölni?
Egy kicsit utána olvastam a szúnyogoknak.
"Azt, hogy buta módon szívják a vérünket és fájdalmat okoznak. Félünk tőlük, pedig kis jelentéktelen vérszívók. Kicsinységük miatt nem tekintenénk őket igazi ellenségnek, mégis képesek megkeseríteni az életünket. "
A nőstények a fajfenntartáshoz gyűjtenek vért. Nem veszik el az életemet. Még csak nem is bántanak.
Olyan pici szúró berendezésük, hogy nem is érezni, ha megszúrnak. A viszketés-érzet abból jön, hogy a szervezet leáll harcoloni a szúnyog által belénk fecskendezett (köpött) anyaggal. Tehát értelmezésem szerint a saját reakciónk (immun rendszerünk) okozza a viszketést.
A szúnyog szerintem nem akar minket bántani. Megérdemli, hogy elvegyem az életét csak azért, mert a testem fájdalmat okoz magának?
Na persze ha árvizes területen élnék és ellepnének a dögök nem lennék ilyen kíméletes...
Mindenesetre...
Érdekes volt végiggondolni, hogy ki és vajon miért használ ki. Ezen gyakrabban is elgondolkodhatnék.
Tényleg vannak olyan szituációk, amikben benne maradok, csak mert sajnálnék valakit otthagyni.
De hol van a szabadság és az önzőség közötti határvonal?
Valóban igaz, én is próbálok így hozzáállni, szeretettel, tudom, hogy ők is hozzátartoznak a természethez. Amikor a természetben vagyok, érdekes módon nem félek tőlük annyira egyáltalán, sőt, szeretek a fűben feküdni... de amikor ott van egy a szobám falán és egyedül vagyok, leblokkolok és kész, rettegés. Ez a helyzet... Lehet Sanyi gyakorlata segíteni fog, bízom benne!
Azért köszi, igyekszem :D
Az egyik tanfolyamon egy hölgynek elmulasztottuk a pók-fóbiáját a félelem oldása gyakorlat erre specializált változatával. Szerintem Neked is hatna.
Ha gondolod, gyere el a jövőhéten és elmesélem Neked, megcsináljuk együtt a gyakorlatot. Felveszem diktafonnal és aztán belekerül a Félelmek oldása Sirály csomagba.
Szia Sanyi!
Jó, hogy írtál. Nagyon jó lenne, ha megszűnne ez. Szívesen eljönnék. Mikor? :D
Köszi!
Emailben megbeszéljük.
Nagyon aktuális, épp ma próbáltam megkeresni egy régebben olvasott cikket, amiben viccesebbnél-viccesebb fóbiákat írtak le (meg akartam keresni mi a neve annak a "fóbiának", amikor az utólag megnézni kívánandó sportmérkőzés eredményének a véletlen megtudásától fél valaki). Azt nem találtam viszont találtam egy ilyet:
Fóbiák listája a Wikipédián
Ez nagyon komoly, rájöttem két olyan fóbiámra a lista átfutása közben, ami súlyosan befolyásolja az életemet és egyáltalán nem is tudtam hogy neve van, meg hogy mások is szenvedhetnek ilyen dologtól. Ez tök jó, megnyugtat. Innentől ha egyáltalán felismerte az ember az "ellenséget", ez már egy komoly lépés, így már megindulhat a pontos feltérképezése ennek a valaminek, majd a hadművelet ellene. Az a baj, hogy szerintem a kutyaharapást-szőrivel ősi módszerét általában nem lehet megúszni. Viszont apró lépésekben kell..
Amúgy lehetne ez egy fóbiás-topik akár, akartam nyitni pont egyet.
Szerintem az állatokkal, akár a szúnyogokkal úgy tud az ember a helyén lenni, ha magára is mint biológia lényre tekint. Nekem van életterem, és megvédem azt attól, ami nem kívánatos. Ahogy nem engedem be a házamba a hajléktalanokat, úgy megvédem magam a vérszívóktól is. Már tavaly vettem moszkitó-hálót. Távol lehet és kell őket tartani. Nem kell sajnálni és felesleges érzelmeket bele vetíteni. Mert nem lenne énekes madár a Földön nélkülük, lenniük kell, a fecskéket, rigókat például imádom. Ezeket az állatokra kivetített érzelmeket mennyivel jobb lenne, ha az emberek egymás között élnék meg, lebontva az elidegenedés falait! Gondolok a sajnálatra...
A bogár és szúnyog fóbia, szerintem ha már kezelhetetlen méreteket ölt, előző életes emlék is lehet, meg lehetett halni maláriában vagy álomkórban, nem beszélve egy csatatér temetetlen holttestein mászkáló rovarokról...
A napokban újra hallgattam Sanyi egyik előadását, amiben a félelemről azt írja, hogy sok félelem a tájékozatlanság=tudatlanság következménye.
Ebből kiindulva összeszedtem magam szúnyog utáni irodalom kutatásra.
Hááát. Először egy videót illesztenék be, mint érdekesség:
http://videa.hu/videok/vicces/szunyog-vicc-fcuakle8aFPVdkTj
Már tudom hány szúnyog faj van Magyarországon, hogy alig 1-2 faj nőstény egyedei csipkelődnek, hogy a hímnek nincsenek "szuronyai", hogy gyengén látnak, főleg szag alapján mennek vadászni, és a sötéteb ruházatú "potenciális áldozatot" részesítok előnyben.
Az, hogy medig élnek nagyon változatos. Van, hogy csak 1-6 hétig, van, hogy át is telelnek. (Ha nem cspják le őket.) A madarak és denevérek a természetes ellenségeik, de mivel kicsik és táplálékszegények, nem a szúnyogok az elsődleges célpontjaik.)
Kederült, hogy benzin szívú szűnyog is van:
http://mese.tv/page/a_benzinszivo_szunyog
Sziasztok!
Mit kellene tenni vagy tudni a kullancs csípésről?
Gondolom a hétvégi kiránduláson szedtem össze, úgy hogy csak ma vettem észre, amikor már bőven jóllakott és viszketett a környéke is.
Kicsit megijedtem, de talán ez természetes reakció ilyenkor:)
Mit tehetek vele mostmár így utólag?
Fogadd el, hiszen tudod, beteg akkor leszel, ha erre van szükséged a fejlődéshez. Kisebb számban hordoznak fertőzést, de még amelyik viszi is, azt is játszva legyőzi az immunrendszered.
Nekem a kirándulással kapcsolatban valahogy az jött le, hogy olyan szinten van a többségünk urbanizálódva - én is - hogy elfelejtettük, vannak veszélyek, tudjuk, hogyan védjük meg magunkat, mégsem törődünk vele. Olyan nemtörődömség feeling. Pedig a testünk is megérdemli hogy vigyázzunk rá és megóvjuk.
Köszönöm a válaszodat, az elfogadás megtörtént ott rögtön. Ami megdöbbentett, hogy túlságosan gyorsan és könnyedén fogadtam el mindegyik lehetőséget. Természetes az, hogy még a halál tényét is ennyire lazán, magától értetődőnek tekintsem (?), mint ami megvált a bonyolultnak tűnő földi dolgoktól. (Vagy ezt a felismerést most nem a szokásos énből tettem, hanem belülről néztem rá a dolgokra??)
Lehetséges, hogy a nemtörődömség is közrejátszott...
A kirándulás, vacsorakészítés, vacsora, mosogatás után már túl fáradt voltam, hogy eszembe jusson magammal törődni, (ahogy máskor szoktam).
(Meg persze az is befolyásolhatott, hogy könnyedén, észrevétlenül hagytam hatni magamra egy előző véleményt, hogy nem kell ezzel ennyit foglalkozni).
Gyökércsakra került szóba. Úgy sikerült felfognom Orsi vagy András nem emlékszem pontosan melyikük volt ott akkor (csak azért írok nevet, mert így talán jobban követhető a gondolat, nem kell ismerni őket.) mondanivalóját, hogy amennyiben valaki tökéletesen harmonizálta gyökér csakráját, akkor ő már annyira biztonságban van a Földön, hogy még a vadállatok sem "bántják".
Először azt gondoltam, hogy ez eléggé meredek. Aztán felrémlett valami tévéműsor évekkel ezelőttről. Valamelyik ismeretterjesztő csatornán ment a reklám, ahol szerzetesek (talán) tigrisek közt éltek. És nem bántották őket. Mivel csak a műsor beharangozójára emlékszem, elképzelhető, hogy ezek az állatok nem is házicica nevelésben részesültek? Lehet, hogy ez egyfajta próba a szerzeteseknél? Aki uralja a gyökér csakráját, az élhet köztük és a tigrisek közt?
Ha ez így van, és a gyökércsakra harmonizálása segít a vadállatokkal békességben élésben, akkor a szúnyogok kapcsán is működnie kellene. Vagyis "csak" jól rá kell gyúrni a gyökércsakrára - harmonizálására! - és az embert elkerülik ezek a dögök?
Tamás kollégám mondta egyik ebédnél, hogy sokáig kisgyermekét nem ugatták meg a kutyák. Csak ha volt ott más valaki is. Aztán ahogy cseperedett a gyerek, elkezdték megugatni a kutyák őt is.
Ha jól emlékszem a következtetése az volt, hogy a félelmeinket tükrözik csak az állatok. Így amíg a kis gyerkőc nem félt, nem foglalkoztak vele a kutyák... Ez is idevág - mert ugye a félelem győkér csakra diszharmóniára utal.
viszont érdekes élményem volt egy óriás bögöllyel.
A tóparton szállt rá a kezemre. Olyan gyönyörűnek láttam, hogy szerettem volna lefényképezni. Egyszerűen eszembe sem jutott félni tőle. Nem csípett meg, odébb szállt, ami elég ritka jelenség.
Harmóniában voltam a bögöllyel :-)