Kit csapok be?
Hello minden kedves forumozonak, tanacsra lenne szuksegem. Egy ferfi erdeklodik irantam es felvallalna a kapcsolatunkat, en is elvalt vagyok, es szabad, de van egy gyermekem es közöltem a ferfivel hogy en titokban tartanam a kapcsit mert akkor megoriznem a bejarasi jogom a volt ferjem hazaba, amikor a lanyom is ott van, mivel sajnos közös a gyamsagunk. A gyerek altal markaban vagyok a volt ferjemnek, mert meg tul kicsi es nem tud nelkulem lenni egy hetig az apjanal. Ez a kijelentesem vajon megalazo az uj ferfi szamara, serto e, vagy engem minosit sunyinak?
Sajnos tartok a volt ferjemtol mert aljas es bosszuallo es felek a pereskedesektol cirkuszoktol. Önhibamon kivul valtam el ettol az agressziv embertol. Ha megtudna a pasit sirhatna a lanyom az apja hazaban utanam. Mit tanacsoltok, mi lenne a helyes hozzaallas, mit erezhet az uj ferfi, hogy nem veszem komolyan?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Azt írtad, hogy szabad vagy. Ez biztos? A leírásod alapján te még a régi férjed hálójában vagy. Ha közös a gyámság, akkor éppen annyira közöd van a lányodhoz, mint neki, nem tilthat ki a házból.
Nem tudom, hogyan keveredhetnél ki ebből a helyzetből. Egy azonban biztos, nem tarthatod titokban örökké a kapcsolataidat. Az új pasi is valószínűleg azt gondolja, hogy nem gondolod komolyan, mert ha komolyan gondolnád, akkor előbb-utóbb kiderülne az igazság és akkor inkább előbb, mint utóbb.
Mellesleg köztes megoldásnem lehetséges? Például nem titkolod az új kapcsolatot, de nem is híreszteled?
Hat elszomoritoan igaz a valaszod, tenyleg szabad vagyok es nincs mar semmi köztunk a volt ferjemmel, egyszeruen szamomra a közös gyamsag egy istenverese, mert magamnak akartam, nem bizok az apjaban es senkiben, mindig magam mellett tudnam, es nem tudom hogyan szamolhatnam fel ezt a helyzetet
, en sem vagyok masra minthogy kiirtsam ezt az embert az eletembol. Teljesen elkeserito ez az egesz. Az uj erdeklodonek fölöslegesnek tartom bemutatni a lanyom, habar tett egy ajanlatot egy közös setara, mert szerintem amig nem tudjuk konkretan hogy kellunk e egymasnak, minek nevetseges lenni kutyat macskat bevonni, mindig leneztem azokat akik ilyet csinaltak, bevontak gyereket mindenkit egy kezdodo kapcsolatba. Nem akarok nevetseges lenni.
El vagyok keseredve, vivodom, hiszen nekem a lanyom a legfontosabb, es nem tudom mit tegyek...
Segitsetek
Voltam már olyan kapcsolatban,ami csak kettőnkről szólt.De ha a másik felé való nyitottság korlátozott,akkor a bizalmatlanság apró tüskeként ingerel,és nem mindenki tűri ezt jól,elindít a szétválást előkészítő lelki folyamatokat,érzelmileg megágyaz az elválás gondolatának.
Ha felismerted,hogy ebben az évtizedben a lányod a legfontosabb,akkor ezt óvatosan pendítsd meg a társadnak is,és ha nem vevő a gondolatra,akkor helyzetét illetően tartsd tovább is sötétségben(bár ez Számodra is romboló lehet),vagy keress felvállaltan laza kapcsolatot,amelyben nem állnak versenyben a figyelmedért,idődért a résztvevők,hanem egyértelmű a rangsor.Szerintem.
B variáció:Kérdezd meg a szíved,minden döntési lehetőségnél,hogy mit tenne most a társaddal,és a kislányoddal kapcsolatban,és tégy úgy,hessegesd el az aggodalmakat,észérveket.Kérdezd meg ,hogy melyikük a fontosabb Neked az adott cselekvési lehetőség megtételénél,vagy meg nem tételénél :a kislányod,a társad,vagy a nevetségessé válástól való félelmed?és ha tisztázott a rangsor,akkor tedd a legfontosabbnak megfelelőt,ha semmiképpen sem hangolható össze a második befutó igényeivel.
Üdvözlettel:felacso
U . i . : N vedd túl komolyan az aggodalmaidat.Próbáld átélni,hogy tíz év múlva visszagondolva:mit szeretnél ,hogy átderengjen az emlékeiden;milyen fény ,milyen érzelem?
kell figyelembe venni elsősorban.
Hellinger szerint a családba belépő új személy el kell hogy fogadja azt, hogy a fontossági sorrend az érkezés ideje alapján alakul ki. Ha ez nem így történik, a családi mező energiája a kapcsolatot könnyűszerrel megbuktatja vagy állandó konfliktusok forrásává teszi. Tehát az új pasinak tisztelnie kell a gyerek érdekeit.
A végleges megoldás természetesen a félelem feloldása a volt férjeddel kapcsolatban. Ez nem megy egyik napról a másikra. Agresszív, bosszúálló ember jó tanítómester, ha ravaszságot kell a magadévá tenni. El kell fogadni, erősebb és nem válogat az eszközökben, így te sem vagy abban a helyzetben, hogy válogass.
Remélem az új partner megérti a helyzetet. Teljes, száz százalékos őszinteségre csak a szentek képesek és ők is gyakran fizettek az életükkel ezért :-)
Ha fel tudod dolgozni azt, miért vagy kiszolgáltatott helyzetben, akkor a helyzetet megoldja általában az élet. Például úgy, hogy a volt férj talál magának valakit és nem számít már, hogy Te kivel jársz.
a hozzaszolasokat. Korainak tartok barmilyen döntest ami a pasit illeti, mivel uj az ismeretseg, meg csak nem is kapcsolat egyelore, csak egy erdeklodo ferfi, ezert fölösleges volna nagydobra verni az elso naptol es aztan jovoheten lehet kiderul hogy nem is kellunk egymasnak, de mar mindenbe belemartottuk amasikat fölöslegesen, csak higgadt es normalis akarok maradni, kesz. Szerintem ez igy oke, hiszen meg el sem kezdodott semmi, miert kene rögtön a sajtot ertesiteni...
Egyetértek.
Viszont azzal a félelemmel foglalkoznod kell, amiért a téma indító kérdés megszületett benned, különben egy kapcsolatod sem lesz hosszútávú és mély!
A félelmed, hogy egy új pasi megjelenése konfliktust szül, ott van benned és tudatalatt megbuktat(hat)ja a kialakuló kapcsolataidat. Ilyenkor elképzelhető, hogy Te magad dobod a pasit ilyen-olyan indokokkal, vagy valamiért egyik sem jut el a révbe, hamarabb elmarad, minthogy szembesülhetne a nehéz háttereddel.
Ha láttál már ilyet a környezetedben, akkor tudod miről beszélek.
Szóval előbb-utóbb foglalkoznod kell ezzel a félelemmel, illetve a mögötte húzódó elnyomással, kiszolgáltatottsággal!
- Miért félsz felvállalni Önmagadat, életedet, kapcsolataidat?
- Azért, mert akkor elveszítheted a gyermekedet.
- Miért fontosabb Neked a gyermeked, mint a saját szabadságod?
- Azért, mert nincs helyén az értékrended. Önmagad kellene, hogy a legfontosabb legyen és mindenki más csak Te utánad következhet!
A gyermek magára marad, ha ez a sorsa. Ő választotta ezt a családot, ezt az agresszív Apát és ezt a gyáva Anyát. Nyilván azért választotta, mert ezt akarta tapasztalni, mert Neki ebből kell tanulnia.
Nem kell sajnálnod a gyermeket, Ő most biztosan a saját útját járja.
Viszont Neked, magaddal kellene elsősorban törődnöd, magadat kellene legelőször figyelembe venned! Ez minden ember, minden lény feladata, hogy a saját fejlődésén munkálkodjon, nem pedig hogy másokat próbáljon megmenteni abból, amiből nem lehet, vagy az illető (lélek) nem is akarja.
Na, ezen biztosan sokan felzúdulnak! Örömmel várom a kérdéseiket!
Tehát ha ezt megérted és belátod, akkor:
Ha mindent jól csináltál önismeretileg, akkor:
Ez lenne az önismereti megoldása ennek a problémának.
Tenyleg gyava vagyok, mindentol felek, legfokeppen a sajat erzeseimtol, attol, hogy ezekbol barmit eszrevegyenek, attol hogy nem megfelelo, nem kellokeppen motivalt emberre pazaroljam az erzeseimet, felek, nehogy rosszul iteljek meg helyzeteket, nehogy felreertsek embereket, a magany sokkal jobb, kenyelmesebb, mintsabb pazaroljam valakire az idom es az erzeseimet. Azt ketlem h szegeny pici gyerekem ezt a helyzetet valasztotta volna, de kenyelmes elgondolas az biztos, felszabadito. Szeretem a maganyt, meghuzodni egy sarokba mint egy pok, meditalgatni, ugy erzem nem tudnek senki elvarasainak megfelelni, nagy arat fizettem mindeddig amikor kapcsolatosdit jatszottam, amikor elkotelezodtem, amikor ugy dontottem beengedek valakit az eletembe, mindig csak önfeladas volt a vege, es ugy döntöttem jobb ha feladom, nem nekem valo a kapcsolatozas mar a gondolatatol is hanyingerem van, noiesnek lenni, csinosnak, alkalmazkodonak, edinek, bleh teszek ra az egeszre...
Amikor ennyi félelem van Benned, akkor elgondolhatod, ki irányítja tetteidet, ki hozza meg helyetted a döntéseidet?
A félelmeid, és nem Te!
Ekkora félelem hadsereg árnyékában egyértelmű, hogy ha kihívással, konfliktussal, vagy a megfelelés nehézségével találkozol, akkor inkább megfutamodsz, visszahúzódsz, hisz oly esélytelennek látod a megoldást! A félelem nyomaszt, elnyom, kicsivé és esélytelenné tesz. Azt mondja Neked, hogy inkább menekülj, mert semmi esélyed sincs a megoldásra, inkább bekapcsolja a védekezés és menekülés ösztönös képességét, hisz szerinte nincs más kiút.
Azonban a félelem nem mutat reális képet.
Felnagyítja a negatívumokat, azoknak sokkal nagyobb méretet, jelentőséget ad, miközben a Te erődből, lehetőségeidből elvesz. Ezért aránytalanul nagynak látod a félelem által átitatott dolgokat, magadat pedig borzasztóan kicsinek. Amiben Te vagy, az egy FÉLELEM BETEGSÉG!
Ahhoz, hogy kigyógyulj belőle, hogy újra a saját életedet tudd élni, először a helyére kell rázni a látásodat, le kell számolni a félelemeid nagy részét, hogy tisztán mindent annyinak láss, amennyi az valójában! Amíg ez nem történik meg, addig hiába minden erőfeszítés, annyira esélytelennek látod a helyzetedet, hogy a legkisebb nehézségnél el fogsz menekülni.
Persze ez majdnem a 22-es csapdája, hiszen ahhoz, hogy szembenézz a félelmeiddel, már jó adag bátorságra lenne szükséged, amit viszont a félelmeid miatt csak ritkán élsz meg.
De azért nem reménytelen. Ha úgy döntesz, hogy elkezded módszeresen felszámolni a félelmeidet, akkor megnyílik az út, mutatni fogja, hogy merre menj.
Egy döntés. Ennyin múlik.
Köszi a hozzaszolasodat , igen, en is ugy erzem, hogy elgurult a pirulam, kezelesre van szuksegem , panikbeteg vagyok, köszike meg egyszer
a félelem feloldására kezdők esetében az imaginációs gyakrorlat. Félelmeink nagy része a korai gyerekkorból származik, ezeket nagyon intenzíven éljük meg ha a felszínre kerülnek.
Gondoljatok bele, ha egy csecsemőt pár órára magára hagynak, azt éli meg ő éhen fog halni. A kisebb, nagyobb balesetek pedig a szülő reakcióitól függően épülnek be, mint pánikra okot adó vagy kezelhető jelenségek. A legnehezebb téma véleményem szerint az elhanyagolás mellett a bántás, fizikai és lelki szinten. Ha a szülő olyan mértékben teszi ezt, hogy a gyerek a teljes biztonságérzetét elveszíti, akkor az összes életterületre kiható sérülést tud okozni.
Mindenképpen szükséges a támaszt adó terapeuta, lelki segítő jelenléte. Aki tart, véd és óv a félelem feldolgozása során.
Előfordulhat hogy a tudatalattiból felszínre kerülő félelem olyan erős, hogy pánikot okoz, borulást eredményez. Ha valaki egyedül próbálkozik ezzel, nagyon negatív élményt szerez és elmegy a kedve a további munkától. A másik probléma az ellenkezője, túlbecsüljük a félelem romboló hatását, a feldolgozandó élmény erejét, már képesek lennénk kezelni, de pont a félelemre hallgatva bele sem vágunk.
Terápiában fél év, egy év az az idő, amit a személyiség felerősítésére szánnak. Ez azt jelenti, hogy a félelmet képi munkával megjelenítjük, majd az imaginációban megjelenő alakzatot, a lényt elfogadjuk és biztonságos távolságban tartjuk. Van viszont olyan, amikor egyetlen gyakorlat alatt ellenségből baráttá válik és van olyan, hogy egyszerűen megkapja amire szüksége van és távozik.
A gyakorlatot a következőképpen vezetem: el kell képzelni egy rétet, a rét mellett lévő erdővel. Biztonságos távolságra állva a fáktól, ami 2-3 méter, megengedjük a tudatalattinak hogy megjelenítse a félelem tárgyát egy lény formájában.
Folyamatosan visszakérdezek a gyakorlat során, mit érzel, mennyire félsz. A másik ami nagyon fontos, meg kell tudni a lénynek mire van szüksége, hogyan tudjuk kibékíteni, hogyan tudjuk megadni amire szüksége van. Hiszen a félelmeink értünk jöttek és jönnek létre, a túlélést, a fajfenntartást, később pedig a személyiség érzelmi védelmét szolgálják.
Középhaladó szinten konfrontálódunk a lénnyel, haladó szinten pedig eggyé válunk vele, befogadjuk, a saját részünkké integráljuk. Hogy ez mennyi idő alatt érhető el függ a kliens személyiségének az önerejétől, a gyakorlatok gyakoriságától és a sérülés nagyságától, keletkezési idejétől. Minél korábbi a sérülés annál nagyobb a probléma amit okozott. Szerencsére elmondható, hogy a spirituális technikák bevonása a gyógyulás folyamatát jelentősen lerövidítik. Már az alapfokon kezelt félelmek is jelentős javulást okoznak az életminőségben.
A másik nagyon jó gyakorlat a belső gyermek és a felnőtt én összekapcsolása. Itt már konkrét életeseményekbe történő időutazás történik, mivel a feldolgozandó történet olyan időszakban történt, amire képesek vagyunk már visszaemlékezni. A cél, hogy a belső gyerek megélje újra a helyzetet de úgy, hogy megossza az érzéseit a saját felnőtt énjével, aki megvédi őt, megérti és megvigasztalja. Megtanul támasza lenni saját magának.
A gyerekünk sorsa, veszélyeztetettsége nagyon sok esetben arra mutat rá, hogy a saját belső gyermekünk az, korábbi önmagunk, aki annak idején komoly veszélyben volt. Ezért a jelen helyzetet addig nem tudjuk jól és tudatosan kezelni amíg a gyökér probléma nincs feltárva és meggyógyítva.
Köszi, hogy vetted a faradsagot, es ilyen jo tanacsokat adsz, felnezek rad, hat lehet bantalmazva voltam csecsemo meg gyerekkoromban, annak idejen ez nem volt szokatlan, nem volt a mai gyerekkultusz, a lanyomert tenyleg betegesen aggodok. Sajnos a felelmeim miatt nem tudtam emberi eletet elni, menekultem mindentol, igy csak keves ferfivel volt dolgom, es csak azok ferkoztek hozzam akik nagyon hatarozottan udvaroltak, maskepp, ha csak egy lehetosegem volt elkerultem volna oket is. Sose mertem kimutatni az erzeseim , pokerpofaval eltem az eletem, sok embert kerultem ki, sok ertekes lehetoseg maradt ki az eletembol, nyomorekkent eltem. Sajnos.Sok puszi