Tamara története
Érdekes dolgokon megy át a barátnőm mostanság. Úgy gondolom érdemes megörökítenem, mert senki sem tudhatja mi lesz a végkifejlet, de mindenki kíváncsi rá.
Jó lesz visszaolvasni.
Most tudta meg, hogy a férfi, akivel el tudná képzelni az életét, gyerekek, család, már nős és körülbelül akkor volt az esküvője, amikor neki udvarolni kezdett, azaz kb. fél évvel ezelőtt.
De ne szaladjunk előre, nézzük sorban a történteken, amennyire vissza tudok emlékezni.
Barátnőm szerencsére eléggé bőbeszédű így aztán apró részletességgel elmesél mindent magáról.
Novemberben, egy barátkozós oldalon ismerte meg az említett fiatalembert.
Akkor épp egy furcsa, hármas kapcsolaton volt túl. 2 férfi, mindketten őt akarták, viszont ő egyiket sem igazán.
Aztán jött barátunk, és pár hetes levelezés után a személyes találkozás is megtörtént.
A fiú, nevezzük Patriknak, kicsit tartózkodó volt, bár tetszett neki nagyon a barátnőm.
Az elmesélés alapján, azt éreztem ki barátnőm szavaiból, hogy romantikus, érzelmes kapcsolat kezdett kialakulni.
Napi szintű e-mailezés, eleinte sűrű találkozások, majd eljött az a pillanat is mikor megtörtént a testi érintkezés.
Mindkettejüknek kielégítő volt az együttlét, teljes összhangban.
- Bár ezt majd megkérdem újra barátnőmtől, és később pontosítok :)
Egy idő után már nem voltak olyan sűrűek a látogatások, de amennyire lehet, az éteren keresztül mindent elsöprő szerelem alakult ki közöttük.
Heti egy találkozás azért megvolt. Bár ilyenkor volt panasz Patrik szexuális teljesítményére és időközben barátnőm látványosan lefogyott, kb.10 kilót.
Az állandó bizonytalanság, hogy ha nála volt Patrik, 2 óra elteltével mehetnékje támadt és semmi nem tudta visszatartani.
Barátnőm sokszor megkérdezte miért nem alszik nála, hiszen azzal időt, energiát pénzt spórolhatna. Autóval vidékről járt fel dolgozni Budapestre.
Éjfélre hazaért és reggel 6-kor jöhetett vissza.
Volt hogy ott aludt, ez ma már felvet bennem egy kérdést, mit mondott otthon hol van???
Mert a délutánokat estéket meg tudja magyarázni azzal, hogy sokáig dolgozik.
De az éjszakát?
Barátnőm tehát állandó bizonytalanságban élt, bár mondta neki Patrik, hogy nagyon szereti.
Óvatlan is volt néha a szexben, de úgy tűnt egyikőjük sem bánná, ha terhes lenne Tamara.
Ez az állandó bizonytalanság sarkallta arra a lépésre, hogy megbizonyosodjék afelől, van-e vidéken más nője Patriknak.
Amit megtudott, no arra nem számított sem ő, sem a barátai, akik ismerték a történetet.
Hozzászólások
6 hozzászólásSzerintem a végkifejlet már itt van... mi itt a kérdés? Meneküljön barátnéd, ahogy csak tud ettől a pasitól..
Szeretik egymást. Szeretik egymást? Azt az embert, aki végig hazudta a "kapcsolatukat"? Persze, tudom mit jelent szeretni.. és újra és újra hinni..mindenek, mindennek ellenére, de megéri - e?
a szerepre volt tudat alatt szüksége,a hozzátartozó kettősséggel a vonzás és a kapcsolat hideg fejű meggondolással való megítélése,vagyis a tarthatatlanság között.Végül úgy döntött,hogy tudati szintre emeli azt,amit addig sejteni sem akart,amit addig a lelke mélyére tuszkolt.Jött neki a nagy szembenézés a helyzettel,egy kellemetlen átértékelése a szerepnek,annak,amit képzelt magáról,hogy a kapcsolatban játszott arra a nézetre,ahogy most látja.Szerintem köszönje meg Patriknak az eddigi szerepjátszását,azt hogy legalább az illúziókat úgy-ahogy megadta neki,és nem rombolta le a valósága megmutatásával az álmait.Tekintse egy szép álomnak,a képzelete egy kalandjának,és tegye el az emlékei közé.Remélhetőleg több lett tőle,vérévé vált egy tapasztalat,és legközelebb hasonló kapcsolatban,hasonló jelek esetén hamarabb lép(ha nincs szüksége megtévesztésre),ill.ha játszani akar,akkor tudatosan éli meg a helyzet bizarrságát,és és elfogadja,élvezi azt.Én ezt látom az esetében.Egyébként amíg a "szeretjük egymást"belső program energiája ki nem merül,vagy át nem teszi másra a kapcsolattól való függését ,addig sajogni fog a szíve,és talán még a nem egyenrangú szereposztást,a kihasználtságot is nemes lelkű áldozatként éli meg,értelmezi saját maga felé.Üdvözlettel:felacso
Nagyon jól látod... erre a szerepre volt szüksége /kinek-kinek mire/, h valamit megtanuljon../ és ezt most magamnak is írom/, szóval köszi h leírtad.
Kedves Margarett,
Én is voltam már olyan szerepben amikor mellőlem ment félre az akkori párom. A tények szembe mentek a mesékkel de csak én nem akartam észrevenni...
Szörnyű érzés és az ember úgy érzi magát mintha belekerülne egyfajta örvénybe, és mintha nem lenne ereje, és képessége kikerülni onnan.
Sokáig győzködtek ismerősök, barátok, család hogy felejtsem már el, mégis ragaszkodtam hozzá.
Tudom ez a másik oldal, mégis hasonló érzelmi háló.
Azonban azóta egy dolgot nagyon megtanultam.
Minden ilyen esetben határozottnak kell lenni. És tényszerűen át kell venni mi történik itt.
A lényeg az hogy MIT TESZ az a férfi! A szeretet az tett, és ha a tettei mást mutatnak mint amit mond, ott nincs igazi szeretet, pláne nem tiszta szerelem.
Kemény szavak ezek tudom, de mégis tiszta vizet kell önteni a pohárba!
Ebben az esetben a férfi tettei (mást vett el, ráadásul az a nő babát is vár tőle, stb.) azt bizonyítják, hogy nem Tamarát képzeli el maga mellé hosszú távon.
Az biztos hogy Tamara is kellene neki és a felesége is, de hosszú távon a vesztes Tamara lesz.
Nem éri meg, nagyon sok nő esik ilyen csapdába, szenvedések hossszú sorára ítélve önmagát és - ha úgy alakul - a közös gyermeküket. Mert annak a gyereknek sose lesz igazi apja.
Azt nem lehet megtiltani hogy egy nő szeressen valakit, szeretni fogja az elhatározás után is...
De önmaga érdekében keménynek kell lenni most és lehetőleg minden kapcsolatot megszüntetni a férfival.
Ugyanolyan határozott tettek kellenek önmagáért, amilyeneket a férfi hozott saját magáért és az ő kényelméért!
Ha megpróbálja, és ráérez, hirtelen megvilágosodik minden, nagy erőtartalékai szabadulnak föl, és bár a szíve egy ideig még törött lesz, tudni fogja hogy jól cselekedett.
Szorítok neki és kívánom hogy találja meg azt akivel nagyon boldogan élnek majd!
Sziasztok!
Én is voltam már második, szarügy...
Viszont az a történet tényleg durva, a férfit sajnálni tudom, igazán megérdemelné a leckét, de sajnos nincs jogunk ítélkezni, egy gyenge ember aki felelőtlenül megházasodott és amit most csinál...
Szerintem is Tamara lesz a vesztes ebben a történetben.
Amikor benne van az ember egy ilyen történetben, akkor írhatunk mi itt akár százan is, ennek a történetnek lesz egy folyamata.
Margarett te legyél mellette, ennyit tudsz tenni és vigyázz a barátnődre.
Te most mint külső szemlélő vagy, fel tudod mérni mit csinál jól a barátnőd mit nem, vigyázzál rá.
Minden jót!
Sz
csak megköszönni tudom, mert nem keresed, a történetben, hogy én mit akarok elsumákolni, hanem a történetet önmagában értékeled.
Köszönöm, igyekezni fogok.