Félelem
Olvasgatom a bejegyzéseiteket, blogokat, bevallom elgondolkodtat :)
Kikapcsol és ideig nem gondolok semmire :) Viszont fogalmam nincs hogy csináljátok de én iszonyúan félek. Minden negatív dolgot amit csak lehet bevonzok az életben, azt érzem hogy 2010 augusztusától folyamatosan padlóról felkelek majd újra visszaküld az élet. Pontosítok már nincs kedvem felállni :) Pár hónapja csak azt csinálom meg amit muszáj, kényszerből dolgozom, a munkámmal kapcsolatban ha telefonon hívnak csak pánikot undort érzek. Nem tudok szeretni semmit, semmihez nincs kedvem, szinte minden emberi kapcsolatot megszakítottam, nincsenek barátaim. Interneten töltöm a szabad időm, játszok, eleinte még élvezve a játékot most már azt hiszem csak azért hogy emberekkel beszélgessek közben. Nevezzük nevén játék függő lettem mert itt olyan világban játszok amilyet én akarok ha nem tetszik abbahagyom. Leléphetek bárminő következmény nélkül. Menekülök? valószínű. Nem tudom elviselni a világot, folyamatosan olyan emberekkel találkozom akik bárkin bármin keresztülgázolnak a pénzért, mondhatjuk lopnak csalnak majd természetesen hazudnak másra tolva a felelősséget, és mivel eléggé hosszú a nyelvük sikerül is másra hárítani a felelősséget. Én egyszer hibázok aztán nyögöm is a következményeket mert nem tudom nem elismerni ha én vagyok a felelős. Folyamatosan kapom a bírálatot, a korholást mindenért, és ha igazuk van ha nincs még pocsékabbul érzem magam. Ez képletes leírás de az élet minden területén csak a korholást kapom. Már nem tudok előcsiholni pozitív gondolatot, ha sikerül jön egy telefon du. 17 órakor amikor már ugye nem kellene munkával foglalkoznom, ordítással egybekötve munkaügybe, végem is van jön a sírógörcs, szorongás, utálat érzése és az hogy valaki lőjjőn már agyon talán akkor megszabadulok. Anyám korhol hogy az a helyzet amiben vagyok több százezer embert érint mások is vannak így sőt sokkal rosszabb helyzetben, de ez engem nem vigasztal. Egyszóval nem birok a negatív gödörből kimászni így még több rossz történik velem, de fogalmam nincs ezt hogy lehet megállítani. Miért írtam itt? - talán a lelkem könnyebb lett kiírtam a nagy semmit vagyis azt hogy frusztrált, kedvetlen, lehet depressziós vagyok. Bárhová tekintek keresek megoldást olyan mérhetetlen közönnyel tekintenek az emberre hogy eszméletlen. Mindenhol csak a pénzbehajtás bírságolás csavarjuk ki még jobban elv érvényesül. Ebből hogyan lehet kiszabadulni? Miért érzem azt hogy mindent a pénz irányít? - ami egyébként egy papírfecni. Hmm nem tudom végül is mit akartam kihozni abból amit írtam csak jó volt leírni. Köszönöm.
Hozzászólások
14 hozzászólásAz élet tökéletes tükörképe a tudatalattiban rejlő erőnek, ami a tudatosításra törekszik. Az Egységbe minden tapasztalat benne foglaltatik.
A szüleid az tanították neked a világ rossz és Te kevés vagy. A mai napig folytatódik ez a tanítás. Egészen addig, amíg feldolgozod és a helyére kerül. Ez egy tapasztalat a sok közül, viszont a megélése az személyiség olyan mély átalakulását hozza, ami aztán szépen rátesz a spirituális útra.
Minden függés arról szól, hogy a világ elviselhetetlen ezért valamilyen megmásított világban kell élni. A dohányos füst ködbe burkolózik, a játékfüggő korlátlan ura és győztese lehet a virtuális világának.
Ezek a magatartási minták hasznosak, mert megvédik a személyiséget addig, amíg felkészül a feldolgozásra. Eljön aztán az a pont, amikor viszont a belső vágy, a lélek döntése erősebbé válik, mint a menekülés.
A feldolgozás folyamata abból áll, hogy minden olyan elfojtott érzést felszínre kell hozni és meg kell élni, ami a magzati kortól kezdődően a felnőtté válásig elfojtásra került, lesüllyedt a tudatalattiba.
Mivel ezek az emlékek olyan mély rétegeket érintenek, amik az éber tudatállapot számára nem hozzáférhetők a feldolgozás módosult tudatállapotot kíván, meditációt a fájdalmakra, transzot a dühökre.
A benned élő gyermek arra vár, hogy valaki végre elfogadja és felismerje csodálatos, Isten egy darabja. Meg kell hozzá találni az utat és meg kell szabadítani végre a szenvedésétől.
Amikor ez megtörténik, a világ meg tudja mutatni a mosolygó arcát, a bőséget, a sikert, a kreativitást, az elfogadást, a szeretetet.
Addig viszont a világ azt mutatja, amit a benned élő gyermek érez.
A weblapomon bővebben http://domoszlaikatalin.fw.hu/index.html
Lehet hogy így van, valószínű a tapasztalatok miatt vagyok ilyen amilyen bár ezért nem a szüleim tanítása rossz szerintem :) Nem mondták okolták a világot rossznak, mindig azt mondták tanuljak küzdjek és minél több rétegű a tudásom annál több lehetőség nyílik meg előttem. Az eszközöket mindig biztosították hozzá hogy tanuljak :) és én választottam ki mit is akarok :) ósdi példa de általános iskola után ugye másik iskolát kell választani nem szóltak semmilyen téren bele :) elvégzése után én döntöttem az egyetem mellett és fel is vettek ők csak azt látták jött a papír hogy felvettek. A lehetőségeimet én packáztam el :) Ha a gyerekoromra visszatekintek a görcsöket a dühöt a bátyámtól kaptam, soha nem éreztem testvéri szeretet hiszen születésemtől gyűlöl, bár nekem ő közömbös nem foglalkozom vele, persze ezt az idő hozta mert sokat dacoltam harcoltam vele :) iszonyatosan sokat verekedtünk, mivel erővel nem bírtam máshogy okoztam neki bosszúságot :) aztán ez elmúlt "felnőttünk" megtanultuk jó messzire elkerülni egymást. Azt hiszem mindig jobb akartam lenni mindenben mint ő, aztán ráébredtem semmivel nem vagyok különb :) Neki más a természete és nekem is, neki lehet az az erőssége ami nekem a gyengeségem. Vagyis valami ilyesmi következtetésre ébredtem rá . Tudod Katalin boldognak elégedettnek érzetem magam nagyon sokáig hiába volt mindig az életben gond. Ez az érzés a bizonytalanság elbújok mindentől, ez azt hiszem ott kezdődött hogy volt egy kapcsolatom 2010 évben ahol saját magamat vakítottam el hogy tökéletes lesz a kapcsolat persze ebben a másik fél is segített ebben ugyanis ő is vakította magát ezzel :) Persze csúful végződött ahol az önbizalmam nagyon lerombolták vagy én hibáztattam magam (nem tudom ) és itt elindult a lavina. Bár lehet a Te kevés vagy című dolgot anyu éreztette velem. Mivel most veszettül gondolkodom a gyerekkoromon nagyon sokat szembesültem azzal hogy a bátyámnak sok mindent lehet nekem pedig nem ! A konkrét emlékeim amikor nagyon kicsi voltam hogy a bátyám anyu nyomában jár ha WC-re megy az ajtó előtt várja és én nem közelíthetek anyuhoz mert konkrét csata van érte :)Hmm most eszembe jutott egy másik is, soha nem nyúlhattam a bátyám játékaihoz vagy ami az övé volt, persze hozzányúltam :) Legtöbbször neki adott igazat anyu, én meg maradjak már csendben. De én nem voltam egyáltalán jó gyerek hiszen emlékszem rá mindig csavarogtam, engedély nélkül kilógtam az udvarról és macskáztam kutyáztam mászkáltam a faluban. Az iskola 5 percre volt a házunktól az ablakon kinéztünk ráláttunk az iskolára nekem haza út 1 óra volt minimum mert az összes kutyát macskát végig dédelgettem hazafelé :) Óvodából az emlékem az vicces :) nagymamám vitt a bátyámmal együtt minket reggel, amikor odaértünk engem az ajtóig kísértek, majd ők ketten indultak haza mert nagyit rábeszélte Zoli vigye haza :) én megvártam míg elmennek majd ellógtam és a templom kertben játszottam amíg meg nem kerestek :) Rengeteg gondot csináltam a szüleimnek hiszen ha Zolival kivételeztek én megoldottam hogy vállalva a büntetést ugyanaz a jogom meglegyen :) Lehet hogy nevelésük néhol elhibázott volt de senki sem tökéletes és én nem voltam könnyű eset. Így visszagondolva tuti infarktus kerülgette őket, hogy hová tűnhettem el, hol csavargok megint.
Na visszaolvasva amit írtam lehet hogy el kell gondolkodnom a gyerekkoromon mert a mostani bajaim gyökere ott van és ha azt megoldom könnyebb lesz utána. Hmm nem tudom mert nem érzem olyan súlyosnak azt ami akkor történt. A csavargásért a büntetés jogos volt mert felnőttként visszagondolva bármi történhetett volna velem, szerencsére nem lett semmi. Megpróbálok gondolkozni és megérteni, köszönöm az írásod Katalin :)
a tapasztalat fájdalmát képtelen befogadni, feldolgozni, akkor elfojtja, ezzel védve meg magát, tartja egyben a személyiségét.
Én is szuper vagyok!
Erre meg is találtad a módot a "rossz gyerekségben" abban ki tudtál tűnni.
A probléma csupán az, hogy a világ is elkezdett téged a "rossz gyerekeként" kezelni. Ezt kapod egészen addig amíg a gyerekkor nincsen átdolgozva. Ezekhez az elfojtásokhoz a tudatalatti nyitásán keresztül lehet hozzáférni.
Meditációban.
Annak látod a világot és magadat ami. Az igazságod egyszerű és letisztult. Nincs veled semmi baj, egyszerűen "fáj az igazság".
Majd ezüst tálcán érkezik feléd a DE igazsága....,
lehet, hogy ez meg az van, DE nem kell, hogy szenvedj, élhetsz jólétben, lehetsz pozitív, boldog, szerethetnek....
Ez megint egy másik igazság lesz, ami annyira kecsegtető, hogy lassan akár lehet a Te igazságoddá is válik és ez már nem is fáj annyira.
Egy játék amiben az lehetsz ami lenni akarsz és nem az ami valójában vagy.
Egy ember sem tudja megmondani, hogy Ki vagy Te. Erre csak Isten tud neked felelni.
Kérdezd meg tőle.
Ez érdekes téma :) Én hiszek Istenben érzem hogy van. De én nem tudom elfogadni azt amit pl. a családban sulykolnak, hogy templomba kell járnom, hogy adakoznom kell, hogy imádkozzam, hogy menjek gyónni és stb. Én elolvastam a bibliát és borzalmasan érdekesnek találtam, megfogott, de nem tudok elvakult módon imádkozni és azokat az imákat elismételni hiszen attól még változni nem fog semmi. Én Istent úgy tudom elképzelni, hogy ő egy lélek és ő látja az emberek igazi "arcát", ő meg tud bocsájtani, és ő érzéseket sugall mi lehet a te valódi "utad", az hogy te megérzed e a sugallatot hát ezt mi döntjük el. Azt hiszem Isten sugallata találjuk meg a "harmóniát" vagy ez rossz kifejezés inkább egyensúlyt. Bár lehet ez hibás gondolat :) A harmóniát én hol láttam megtestesülve a természetben. Amit mi emberek sajnos teljesen felborítottunk :(
Hmm bocsánat pohar, de az írásodról nekem ez jutott eszembe :) Köszönöm a hozászolásod :)
Az Istenképed jó, mert Isten lénye, hogy látja az emberek valódi arcát és valóban megbocsát.
Ő igen, de te képes vagy-e rá?
Te meg tudsz-e bocsátani magadnak? Nem, nem tudsz és hidd el őszintén soha nem is fogsz tudni megbocsátani önmagadnak. Merthogy te szívben élsz, van élő szíved és az fáj, ha a testvéredre gondolsz. Van igazság ami megmagyarázza, hogy miért van jogod haragudni, miért van jogod vissza ütni, miért van jogod őt nem szeretni, elkerülni, de van egy másik igazság is ami mindig a szeretetet fogja hirdetni.
A természetben nincsen egyensúly, hanem törvények vannak ami szerint működik. Egyáltalán nem harmonikus: ez megeszi azt, azt megeszi ez.
Az embernek sem kell törekednie egyensúlyra csak is a szeretetre.
Te el tudsz menekülni a nem kívánt rokonod elől, hogy "harmóniát" megteremtsd magad körül, de gondold el, hogy vannak emberek akik nem tudják ezt megtenni. Ilyen pl. az anya aki írt már a fórumon, akinek szellemileg beteg gyermeke van. Neki is el kéne hagynia a gyermekét, hogy békét leljen? vagy őt elítélnénk ezért a lépésért?
A kérdésedre az egyértelmű válasz nem. Lehet buta vagyok de minden anya szereti a gyermekét bármilyen. Elhagyni egy gyermeket már bocsánat de az az anya aki megteszi az nem normális. Nekem is van egy fiam és ő neki is vannak problémái, nekem a lelki nyugalmat az adta hogy megtaláltam azokat a módszereket amivel ő fejlődik, és szeretem feltétel nélkül ő pedig küzd és akar. Oxigén hiányos állapot lépet fel nála születése után e miatt elmaradt a mozgása majd a beszéde és folyamatosan valahol el van maradva a "normális" gyerekekhez képest, őt mindre meg kell tanítani magától nem megy a folyamat. Iskolás jó tanuló de csak olyan osztályban tud jó lenni ami kis létszámú és olyan gyerekek vannak ott akik ugyancsak problémákkal küzdenek. Pl. hallássérült, farkas torka van, diszlexsziás. Tudod a fiam csak szeretni tud :) Elképesztő számomra de komolyan mindenki felé mosollyal fordul mindenkiben a jót látja. Mondjuk ölni tudok érte amikor "lehülyézik" vagy gyagyázzák vagy a bátyám "Tódizza", mert ő a megszokotthoz képest más. Ezt a felnőttek teszik sajnos meg a bátyám kamaszodó fia ( bár az ő viselkedését a kamaszkornak tudom be, tudom hogy szereti a fiam csak a barátok előtt játssza magát ) míg a bátyám kislánya csak a fiammal játszik ha a fiam nincs itthon telefonálgat utána hogy unatkozik jöjjön hozzá. Na mindegy szóval attól hogy ő nem olyan mint a többi gyerek én csak szeretni tudom. Pedig amíg csecsemő volt csak azt hallottam szellemi fogyatékos lesz, törpe lesz, autista és egyéb vezényszavakat az orvosoktól de nem érdekelt mit mondanak engem az érdekelt mit kell tennem ahhoz hogy fejlődjön és lám általános iskolába jár normál osztály ahol max 15 gyerek lehet mert az iskola kiharcolta ezt a lehetőséget. Szóval soha eszembe sem jutott hogy feladjam hogy lemondjak róla a legrosszabb esetben sem. Azt hiszem akkor aztán nem lenne lelki békém ha elhagytam volna őt.
azért születnek ide, hogy megtanítsanak bennünket a feltétel nélküli szeretetre, a másság elfogadására.
Amíg benned van az "ölni tudok érte" nagyon messze vagy az elfogadástól.
Az a kamasz, vagy felnőtt aki a fogyatékost lehülyézi éppen olyan fogyatékkal élő - mégpedig belül. Torz, sérült a lelke, ezt sem elfogadni, sem feldolgozni nem tudja ezért a saját belső szégyenét kivetíti és megtámadja a külvilágban.
Akkor tudod a testvéred viselkedését elfogadni, a mostanit és a gyerekkorit is, ha megismered az igazi motivációit. Mennyire éhezte az elismerést és a szeretetet, mennyire kevés volt ebből, ha ekkora vetélkedést és harcot eredményezett köztetek.
Harcot a nélkülözés szüli, a bőség békét és harmóniát ad.
Az elsőszülöttek egész világa összeomlik, amikor az egykeségüket elveszítik és megjelenik a második gyerek.
Pszichológiai kísérletek bizonyították, hogy hét éves kor alatt a gyerek őszinte szeretettel és elfogadással csak a szülei felé tud fordulni, a testvért játszótársnak tekinti, ha az alkalmas erre a szerepre. A testvéri szeretet 7 éves kor után tud kialakulni, addig a gyerek a szülő viselkedését utánozza és megpróbál megfelelni az elvárásoknak.
Elfogadás? El kellene fogadnom hogy csúfolják a fiam? Nem tudom elfogadni. Totál mindegy ki mit gondol a fiamat szeretem úgy ahogy van a hibáival együtt. Azt pedig nem fogom tűrni 1 másodpercig sem hogy bármilyen módon bántsák.
Elfogadni a bátyám viselkedését ? Én semmilyen módon nem akarom már megismerni, elfogadni, minek ? Legjobb ha elkerülöm, ha nem teszem a vége az hogy ordít és jön nekem ököllel. Köszönöm de inkább nem :) Ha a szülő viselkedését utánozta a bátyám gyermekkorában akkor konkrétan megfogalmazva nem is szerettek a szüleim. Azt tudom a nagymamám elbeszéléséből, hogy csecsemő voltam az időpontot nem tudja de a bátyám húzott ki a kiságy rácsán hogy kidobjon a szemétbe, ha nem veszik észre megfulladok. Sőt folyamatosan megvert amint nagyobb lettem én meg vissza bosszultam. Ez a szeretet hiánya miatt? Ő kapott belőle mindig én pedig már írtam megtanultam lelépni elszökni csavarogni. Ez most is tart haza kellett anyagi gondok miatt költözni a szüleimhez a családi házba, így hétvégenként amikor itt van a bátyám is én még enni sem megyek max akkor ha senki nincs a közelben. Inkább bezárkózok a szobába és mindegy mit csinálok de a se lát se hal nem beszél stílust folytatok észre se vegyék hogy létezem.
Feltétel nélküli szeretet 1 irányban van a fiam felé. Az emberi kapcsolatokban mást nem látok csak feltételeket :) És lenézést mert igazad van engem elítéltek "rossz gyereknek" és örök életemben bármit csinálok az leszek. Pedig csak menekültem :)
Sokat gondolkodtam de minden cselekedetemben menekültem otthonról. Amit soha nem dolgoztam fel, iskolás voltam már amikor egy kis sárga tacskóval összebarátkoztam a kutya a gazdájától elszökött reggel elkísért iskolába, vége lett a sulinak az udvar bejáratánál várt. Gazdája hazavitte visszaszökött hozzám a vége az lett a gazdája erdész lévén lelőtte mert állandóan velem volt a kutya. Előtte megbeszéltem vele hogy eladja nekem a kutyát mert nagyon szeretem és nem akarok gondot, azt mondta hogy 500 Ft. Ez a 80-as években volt nagyon sok pénz, addig könyörögtem míg megkaptam szaladtam vissza Tigiért, ő pedig megmutatta a lelőtt kutya testét hogy most temeti el. Most visszagondolva is borzalmas és fáj. Ezt leírva is elsírtam magam, nem emlékszem a képre nem emlékszem a kutyára meg senkire csak az érzésre de az nagyon rossz és kínzó. Miattam ölték meg.
Na ez nem tudom hogy jutott eszembe.
Amit pedig felnőttként megtanultam csak akkor vannak barátaim ha segítem őket, ha problémájuk van segítek megoldani, csak akkor keresnek ha lelki kínjuk van hallgassam meg és segítsek. Ezt megoldottam úgy hogy max e-mailben érnek el , de így nem akarnak semmit közölni :) Sőt sok baráti kapcsolatban csak akkor voltam jó ha pénzem volt ha mentem bulizni vittem kocsival valahová. Felnőttként szüleimmel a kapcsolat a mostani, ha tudok annyi pénzt adni hetente hogy mindenre fussa ami kell akkor csend és béke ha nem pokollá teszik az életem folyamatosan ordítanak, ócsárolnak üldöznek keressek még több munkát hajtsam be a pénzem, vagy menjek ki külföldre de már mondják úgyis csak a bajt csinálom majd nekik mert jöhetnek majd értem. Sőt ma spec a fejemhez vágták hogy én alja vagyok már várják mikor leszek alkoholista narkózok be. Nem iszom soha nem drogoztam pislogtam mi bajuk van, de mindez is persze a pénz miatt van jön a húsvét én nem tudok többet adni a bátyám hazajött és itthonra kell napi 4kg hús mert ő éhen hal neki főzni kell. A hús pedig drága. Visszaszólok ordítás megy hogy megver ezért engem az isten, mert én megint nem feleltem meg az elvárásaiknak. Mindig rám erőszakolnak valamit amit nem akarok, megcsinálom a vita elkerülése miatt, rosszul sül el természetesen én vagyok a hibás. Már nem akarok megfelelni nem csinálom meg, mert mindegy így is úgy mindenről én tehetek :D Ha az a kérdés merül fel bennetek, a bátyám miért nem vesz magának húst hogy megfőzze anyám pont ezért a kérdésért hozta fel, verjen meg engem az isten mit képzelek :DD Ő dolgozik fizet a két ex-feleségének, mindenhonnan van 1 gyermek. Én meg lusta dög vagyok nem megyek munkát keresni, sőt azért nem találok én nem akarok dolgozni. Bár ebben van igazság, nem keresek szívvel lélekkel, elolvasom a hirdetések jelentkezek rá és ennyi. Nos pont ezért én most mondhatom gyűlölöm a pénzt, értéktelen valami és mégis milyen sokat számít :((.
Jogos kérdés tőletek a fiam hol van ilyenkor hál istennek az édesapjánál, a közelben lakik 3 házzal arrább és a gyerek amikor csak akarja átszalad oda. Nagyon jó a kapcsolatuk. A fiam előtt nincs ordítozás ócsárolás, ezt kiharcoltam, 2 alkalommal veszekedtek velem ő előtte, amit szegény először tágra nyitott szemmel majd potyogó könnyekkel és kiabálva kérte fejezzék be. Nos azóta ha ő itthon van csend van egyedül rá vannak tekintettel.
Jól odakötözted magad a haragoddal.
A másik ember, a bátyád, olyan, amilyen, igazából ami lényeges, az hogy benned mi van. Nem azt mondtam, hogy ne védd meg a fiad, vagy helyeseld a gúnyolódók, mocskolódók tetteit. Azt ajánlom, dolgozd fel és fogadd el tőlük ennyi telik.
Ha lenne munkád, saját otthonod, jó távol :-) társad, aki tisztel és szeret, számítania a bátyád viselkedése?
Azért fáj, mert ezt mind nélkülözöd. Elismerést, elfogadást, szeretetet.
Ha valaki haragszik a saját világát mérgezi meg. A haragot azért kellene feldolgozni, hogy el tudd engedni a köteléket, ami odaköt a szülői házhoz. Érdemes lenne megnézni azt az előző életet, ahol a karmikus kötelék keletkezett és Te voltál a főgonosz...
Saját magadért és a gyerekedért kellene megtenned hogy kiszállsz a karmikus körből.
Katalin alaposan átgondoltam a haraggal kapcsolatos megjegyzésed és pusztító haragot nem érzek. Inkább azt mondanám adott pillanatban fellobbanó düh. Düh a tehetetlenség érzése miatt. Előző életben lehet hogy én voltam a fő gonosz de nem akarok tudni róla egy dolog miatt attól hogy megtudom milyen rossz voltam abszolúte nem fogom jobban érezni magam sőt még jobban nem szeretem magam. Sokat gondolkodtam és én saját magamat nem szeretem. Erre rájöttem a nagy gondolkozások közepette. Nem tudom milyen vagyok hiszen elbújok még magam elől is és próbálok megfelelni másoknak ami nem megy :) Megkérdezed hogy mit látok a tükörben pontosan azt amit belém sulykoltak értéktelen vagyok, semmire nem jó hiszen én semmit nem úgy csinálok ahogy elvárják. Akkor felvetődik bennem hogy ha én nem szeretem saját magam hogyan várhatom el hogy más szeressen? Hát sehogy :) Nem mindig volt így, de most ez van. Nem tudom hogy történt mi miatt de ez a nagy igazság. Egyebet nem kaptam csak lebecsülést folyamatos negatív ítéletet és ezt el is hittem és már saját magamat nem szeretem. Tudod mi a legnagyobb bűn egyre jobban kívánom hogy történjen már valami és haljak meg akkor vége lenne az egésznek, míg a másik érzés tiltakozik hogy a fiam itt van és gondoskodnom kell róla hiszen neki szüksége van rám. Jött is az újabb kérdés, hogyan segítsek neki felnőni úgy hogy elégedett és normális lelkileg teljesen felkészült legyen mindenre ha én abszolúte nem tudom feldolgozni a saját lükeségeim mert nem tudom szeretni magam és ebből kifolyólag őt sem tudom rendesen szeretni. Említettem hogy a szüleimnél lakunk ugyanazokat az elvárásokat kell teljesítenie amit anno gyerekként nekem és ő próbál és kesereg én pedig próbálom védeni enyhíteni de nagyon nehéz. Nem tudom hol rontottam el, mert amig iskolába nem került én folyamatosan küzdöttem vele hogy minden hiányosságát pótolja és ő nagyon akart imádtam, de visszamentem dolgozni egyedül maradtunk ketten, anyu segítségét kellett kérnem, napi 16 órákat is dolgoztam és lassan ő vett át mindent ő tanult vele stb. Most hogy alig van munkám alig dolgozom anyu nem engedi hogy újra együtt tanuljunk hogy segítsek max rámbizza hogy csináljuk meg utána pedig egyből keresi ebben is a hibát és üvölt és újra bizonygatja hogy nem érek semmit . Érzem hogy ő akar mindent csinálni vele de közben bizonyítani akarja hogy ő engedi hogy én is tanuljak vele de erre sem vagyok jó, és ő ön-feláldozza magát mert ő tesz meg mindent a gyerekért. És én erre reakcióként elfogadom ezt is nem harcolok csak megadóan elbújok mint aki nem létezik. A gyerek is menekül amikor teheti szalad az apjához és én alig látom a fiam. Esténként amikor hazajön aludni. Megértem őt hiszen az apját pont ezért szerettem meg árad belőle a szeretet feltétel nélkül és iszonyatosan kedves. Szóval nem a karmikus körök a baj Katalin nem az hogy ki mit tett, hanem az hogy én nem szeretem magam, én nem tudom saját magam megérteni, gyávaságból vagy önzésből vagy nem tudom miért képtelen vagyok mást tenni csak elbújni, észre se vegye senki hogy létezem és mondjam azt hogy ha ez sikerül boldog vagyok addig a percig amíg hozzám nem szolnak. Nekem kell megtalálni a kiutat ha megtaláltam tudok változtatni mindenen, de egyáltalán nem tudok hogy hozzáfogni. Hogyan szeressem és fogadjam el magam? Ez a veszett nagy és nehéz kemény dió :) Tudod nem haragszom a tesomra sem a szüleimre igazából nincs miért. El kell fogadnom hogy semmi jót nem látnak bennem, bár ez elszomorít de ez van. Szóval először is meg kell szeretnem magam ha ez sikerült talán tudok változtatni máson is. Viszont hogyan fogjak hozzá nem tudom.
A szívedben ott van a szeretet, viszont ahhoz hogy saját magadat szeretni tudd, meg kell tanulni meditálni, első körben a szívnyitás, a személyiség szeretete meditációt.
Ahhoz a tudati réteghez, ahová a rossz minta beépült, csak módosult tudatállapotban lehet hozzáférni.
Vetettem szívnyitás meditációt valakinek, ahol menet közben tudatosítottuk és oldottuk ki a generációk óta a családot terhelő blokkot.
A technika megtanulható, gyakorlott meditálók számára ajánlom a 6. Sirály csomagot, Elfogadás és Szeretet témában
http://onmegvalositas.hu/siraly/6
és ha valaki igényli a személyes segítséget, szeretettel várom a privátban történő személyes megkeresést.
Katalin biztos hogy szükségem lesz a segítségedre így privátban mindenképp megkereslek, sok mindent nem tudok feldolgozni sajnos :).
Most minden pozitiv energiám ami van arra fordítom hogy sikerüljön külföldön a munka amit egy barátom segít elintézni. Nagyon remélem hogy sikerül ugyanis ezzel teljesítem anyám óhaját, dolgozok küldöm haza a pénzt és nem élek velük együtt.
Távol tőle pedig tudok azzal foglalkozni hogy kimásszak a saját lükeségeimből, ugyanis nem ordítják nap mint nap a képembe hogy értéktelen vagyok semmire sem jó és bánja hogy megszült, mert miattam egyebe nincs csak gondja.
Szóval minden estét imádkozással töltök a csendben sötétben, hogy hívjanak fel és júniusban indulhassak ki.
Köszönöm az eddigi tanácsaid :)
Most bízom abba, hogy sikerül feltérdelni a gödörből azzal a lépéssel hogy kint sikerül a munka.
"Feltétel nélküli szeretet 1 irányban van a fiam felé. Az emberi kapcsolatokban mást nem látok csak feltételeket :)"
Igen, mert az ember Isten nélkül nem tökéletes lény. Hanem olyan, mint az ember akit látunk bármerre is nézzünk.
Nem lehet varázsütésre megbocsátani és nem lehet varázsütésre szeretni sem.
A szeretet annyira mélyen el lett rejtve, hogy Isten az emberrel leásatt egészen a pokol kapujáig , hogy azt meglelje.
Szerintem szenvedés nélkül nincs újjászületés.
Annyira emberi a történedet, annyira szívszorítóan fájdalmas, hogy én ha tudnám megadnám neked azt amire vágysz: Szeretetet.
De mivel bennem sincs meg az a fajta Krisztusi önzetlen szeretet amiről írok, így nem tudnák még a szemedbe nézni, hogy lásd amiben reménykedsz létezik.
Egyenlőre még én is tanulok, a mesterem: Jézus.