ITT és MOST
Légy jelen az életedben, légy jelen a pillanatban, legyél ITT és MOST! Sokszor halljuk ezeket a spirituális ajánlásokat, de pontosan mit isjelentenek ezek és hogyan lehet megvalósítani?
Mi a tapasztalatod a jelenlétről? Neked miben segített?
Miben mutat mást ez, mint a többi spirituális gondolat? Beszélgessünk az ITT és MOST -ról!
Te a jelenben vagy? Itt vagy?
Összefoglalná valaki, hogy mi is ennek a tanításnak a lényege?
Nekem csak saját tapasztalataim vannak, de kíváncsi lennék a nagy tanítók tanításaira is! (pl.: Eckhart Tolle)
Szia!
Először is talán kezdjük két videóval.
http://www.youtube.com/watch?v=x5woFTacWPo
http://www.youtube.com/watch?v=DxoA08YU6oo
...
készítettem két újabb Eckhart Tolle videót "A halál és a meghalás a legnagyobb kapu" című előadásából, amiket az alábbi címeken nézhettek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=vlzeARg6GLY
http://www.youtube.com/watch?v=0Fx3IA9L0ew
(...lesz még :)
szeretettel
Az itt és most azt jelenti-megélni a pillanatot.A mai rohano világban soha sem ott vagyunk ahol épp vagyunk.Ha megfigyeltétek evés kozben sosem a kaján és ízén az evés élvezetén jár a fejunk,nem éljuk át a pillanatot.Ha autot vezetunk-nemvagyunk a kormány mellett gondolatban.Ez nagyon nehéz dolog-a gondolataink szuntelenul rohannak.Itt és most azt jelenti,hogy sehol máshol nemjár az eszed csak épp azon amit csinál.Ez a Joga,Pilates.....stb. lényege,odafigyelni amit épp csinálunk,a tornánál figyelni az izmok mozgását.Meditácioban epp a gondolatok áramának a megszuntetésén fáradozunk,és rendszeres meditácio segít az itt és most-ban,mert a zavaro-felesleges gondolatok áramát megszunteti-a célra valo osszpontosítást segíti.Ha valaki meg tudja figyelni a gondolatai áramát rájon mennyi rengeteg felesleges hang van a fejében ami az oszpontosítást ellehetleníti.Allando harcban van gondolataival.Az itt és most egy tudatállapot-az igazi élet megélése.A buddhisták szerint minden pillanat ami a nem "itt és most"tudatállapotban élunk meg elpazarolt élet.Még nekem sem sikerul mindíg-De fejlodom.
Gondolom az az bajunk,hogy nem élünk az itt és most-ban.A világ melyben élsz az itt és most.Tulzottan sokat agyalunk.Ez a rengeteg agyalás nemengedi,hogy az itt és most-ban.....azaz a TE saját világodban élj.
Nem ott vagy ahol a gondolataid.És a világ nem ott zajlik ahol a gondolataid,hanem ahol a tested van.
Gondolatban már a munka végén járunk,holott még el sem kezdtük.Reggel már az estére gondolunk,ezzel a reggelt nem éljük meg......kimarad az életünkből......csak tuléljük.Este meg már a reggelre gondolunk,ahol még messziről sem vagyunk....kimarad az életünkből.Vagy a multban vagyunk.Vagy álmodozunk.És így csak akkor vesszük észre az életet amikor már meg kell halnunk."jé,én nem is érkeztem élni"mondjuk 80év elteltével.A jelen az a világ melyben élsz.
Van egy mondás,melyet egy picit korrigálok,így hangzik:
"eltelnek és eltünnek napok,majd észrevesszük,hogy soha nem volt időnk nemgondolkodni...aki nem meditál nem lehet bölcs"
Gondolom már mindenkivel megesett,hogy túlzottan agyalt egy témán és mégsem született eredmény.
Miért?És amikor később nem is a problémára gondolunk,a semmiből jön a megoldás.Miért?
Nem érdemes a távoli jövőnkön agyalni,az itt és most-ot kell megélni,és a jövő magától megoldódik.
Így az UT-at mit keresünk,nem magunk előtt kell látnunk,hanem a talpunk alatt érezni.És az Út-bármerreis lépj,a lábod alá jön.Ne keresd az UT-at,érezd az ITT és MOST-ban.
Tegnap említettem a "TUDATOSAN NEM CSINÁLNI SEMMIT"-szabályt amit most nem részleteznék. nagyon szép magyarázat van két nagyon rövid és bályos könyvecskében melynek címei:
MICIMACKÓ és a TAO
MALACKA és a TAO
Ezek felnőtt könyvek,ha a címei mást sejtetnek,amúgy ezek már antikvár könyvek,egy nap alatt elolvashatók.....de,ha meg is akarod érteni szánj rá több időt.Ebben a könyvben ezt a tudatosan nem csinálni semmit az író..........wu-wei nek írja.Mindeki számára melegen ajánlom.
Igen! Ezt a két linket néztem meg én is, nem tudom Hajni te tetted-e fel, de jól tetted! :) Nagyon köszönöm! Abszolút megvilágosító erejű ... annyira, hogy azóta elkezdtem megtapasztalni. Három éve tanulom az ITT és MOST-ot, de nem sikerült. Erre, mire elengedem az egész hóbelevancot, éppen a kórházban elkezdem megélni....
Sanyi, lehet, hogy rühellesz a kilóméteres levelem után (sajnos van egy ilyen rossz szokásom, hogy nagyon hosszú tudok lenni - már dolgozom rajta), de te kérdezeted, kinek van tapasztalata... és mit tesz Isten, éppen nekem és éppen most... Hát, ezen most itt vigyorgok egyfolytában... na, mindegy..
Szóval, ahogy Tolle is mondta, amíg keresünk, nem találunk. Amíg gondolkodunk, nem élünk meg. Amíg hárítjuk, akár tudat alatt is a fájdalmat, addig nem fogadjuk el a jelenlévőségét, és nem tud feloldódni, annál az egyszerű törvényszerűségnél fogva, hogy csak az elfogadásban tud feloldódni. A szeretetben.
Ugyanígy a pozitív töltések (vágyak), elrántanak a jövőbe, ha nem ismerjük fel és fogadjuk el e jelen-lévőségüket.
A különbség a között, amit te tanítasz és amit ő szerintem csak az, hogy te még sokszor (nem mindig) elemzéssel, felismeréssel viszonyulsz a dologhoz, így vagy képes továbblépni. Ez is egy út. Megtapasztaltam. De vannak olyan félelemek és vágyak, olyan mélyen a tudatalattiban, hogy nincs elég élete az embernek, hogy így feldolgozza. Talán ezért hoztam ezt a született betegséget. Amit a méhben raktál össze, ember legyen a talpán, meg jó fizetése, mire kielemezteti magából. Azon kívül nem is kaptam több időt. Nagyon nehéz szinten tartanom magam a meglévő tudatosságommal, pedig nem kispálya volt a tanulásom, meg amit eddig haladtam vele. Nemsokára itt a máj-átültetés, és nekem kész kell lennem rá.
Úgyhogy imádkozni kezdtem, egy másik lehetőségért, amiben oldani lehet MINDENT és tovább lehet lépni. Erre jött ez.
Egy nagy trauma után ráböbbentem: hát itt az életem! Mit kapálózok? Fáj? Meg kellemetlen? Hát Jézusnak nem volt az? Teréz anyának nem volt az? Mózesnek a Tibetieknek...a sivatagban ..És sok embernek, akiről nem is tudok nem volt az? Hát hol tisztelem én az életem, ha úgy gondolom, nem ez jár nekem? Ha másban keresem a megoldást, az élni tudás lehetőségét? Ha egyszer az életem a tudatom tükre, nézzek már bele... de ez nem elég. ÁT IS KELL ÉLNI. MINDENESTÜL ÉS TUDATOSAN.
És ez az itt és most. Élni az életünket, ami megadatott. Abbahagyni az elemzést, a tanítást. Az akarást. Mosolyogni. Elfogadni mindent, minden szinten. Bízni az életünk, a magasabb tudatosságunk (amit nem ural az elménk) irányításában. Bárhová is vezérel, bármilyen szenvedéseken keresztül.. A felettes énünk jobban tudja mi kell nekünk és a környezetünknek a megtapasztalásaink által.
Észrevettem, hogy amikor elfogadom a dolgokat (mint pl. most a kórházat), nagyon sokat adok a környezetemnek... a szavaim semmi ahhoz képest, amit az életeink egységének elfogadásában meg lehet élni... és az ajándékok ilyenkor jönnek... soha nem voltam még ennyire jó helyen, ha a kórházak viszonylatában, vagy az emberek kedvességének viszonylatában nézzük... egy csomó kis és nagyobb csoda történik...
Itt és Most: teszem a dolgomat, de közben figyelek és kapcsolódom a környezetemhez. És akkor megmutatják, mi a következő dolgom. Elfogadom a feladatokat és az ajándékokat és közben belül dolgozom a megélésen... és ez a lényeg, amiről kérdeztél:
Éppen az élmények az emberek, a teremtett dolgaid megélése, átélése, elfogadása által tisztíthatod meg magad. De nem úgy, hogy változtatsz, befolyásolsz. Csak úgy, hogy a belső megélésen változtatsz.
A belső eltávolodást (félelem) átváltoztatod elfogadássá, az által, hogy átöleled az érzést, anélkül, hogy elemeznéd. Szereted. Elfogadod, hogy megjelent, jelen van veled együtt. Csak vagy. és minden érzésed is van veled együtt. Így a félelem átváltozik szeretetté, egységgé, a ragaszkodás elengedéssé, szeretetté. Fokozatosan, egyre több megélésben...
Az átváltozás végén azt tapasztalod, hogy csak a jó marad meg. Az öröm. és összekapcsolódik a másik dologban jelenlévő szép a tebenned jelenlévő széppel. Nagyon nehéz erről írni, mint ahogy Tolle is mondja ezt. Ő nagyon sok szép energiával adja át ezt a videókon.
Ezért lehetséges, hogy semmit sem kell tenni. Főleg nem gondolkodni. Amit gondolni kell, vagy megfogalmazni, azt úgyis felajánlja az élet, mert dolgod. (Mint ahogy mots nekem a "véletlen", az inspiráció. :) Persze én is szakaszosan élem. Egyszer meg van és fenn tudom tartani, aztán jön egy félelem és kiránt. De már felismerem és Tolle módszerével dolgozom rajta. Nem akarom tudni, miért félek, mi az oka. Csak átölelem a fájdalmam, és elfogadom, és a jóra figyelek. Mert az élet azonnal felkínálja a lehetőséget, hogy ne kelljen tipródni...
Azt hiszem ez a fényes úton való járás. Ha engedsz annak a vágyadnak, ami a hiányaid miatt merül fel benned, hogy pótold az örömeidet, ha magad akarod íly módon megszerezni az örömeid, azok valóban csak időlegesek lesznek, utána üresnek érzed magad. Ez a karma útja. csak arra tanít: a vágyadat összetévesztetted a jeleneddel. A vágy a jövőre irányul. A jelen elfogadja a jót és a rosszat is. És az örömöket, a örömök forrásait tálcán kínálja. Adják. Ingyen. Én így tanulok három éve. Mert ha a jelenben vagy, és elfogadod minden külső és belső dolgával együtt, oda teszik a rosszat, hogy kitisztítsd, és a jót, hogy tudj élni. de azt átélheted! Sőt az a dolgod, hogy örülj neki! Így lesz az öröm egy a boldogsággal!!!
Nem falból írok. Azelőtt mindenem megvolt. Családom, életem. Munkám, hivatásom. Fiatalabb koromban még egészségem is. Aztán hirtelen az egész fenekestül kifordult. Szinte mindnent elveszítettem, pedig mindig jószívű, engedelmes, tehetséges, és okos is voltam (nem azért hogy fényezzem maga, de még szép is). Három diplomám van, és sok barátom, kapcsolatom volt. Igaziak, mélyek. Akkor miért történt mindez? A betegség elvette a testem szépségét, az életerőmet, és fokozatosan elkezdte felmarni az egész életem. Hihetetlen erővel küzdöttem. Így utólag. Az utolsó csepp véremig. Tizrnnégy évig. Akartam. Akartam élni. Szörnyű volt.
Eddig kerestem az okokat. Rájöttem: fölösleges vádolni magam, és mehetek vissza az idők végezetéig az ok-okozat szövevényes világában, és sohasem találom meg a választ, miért történt. Mert nem is kell tudni, mi miért történik, legfeljebb csak átmenetileg. A magyarázat egyszerű: mire tanított? Hát arra, hogy a jelenben legyek. ott nincsenek kérdések. csak válaszok vannak. Igenek. És öröm. És életerő.
Miért? Mert valószínűleg csak így tudom elfogadni azt a töméntelen mennyiségű és minőségű változást, amin át kell mennem. Miért kell átmennem? Nem lehet pontosan tudni. de az életnek célja van minden változással. Csak az elme nehezen viseli el. Főleg, ha mondjuk baleset ér, és elveszíted minden végtagod, meg mondjuk nem tudsz többet beszélni.Akkor ki vagy ahhoz képest, aki voltál? És hogy "elemzed" ki magadból?
Az Itt és Most bekapcsol az Univerzális tudatba. Abba, hogy minden egy. A te életed az én életem. A szeretet köti össze az életeket. Abból való minden. A bennünk élő szeretet tudatos megélése az Itt és Most. Az életünk elfogadása, a bennünk élő magasabb intelligencia vezetésére való hagyatkozás. Más szóval az életünkbe, a sorsunkba vetett bizalom tudatos megélése. Ami azt jelenti, elfogadjuk. Ezáltal megéljük a szeretetet, és kitisztulnak a töltések. Ez egyben a kiút a Szamszarából is...
Aki tudatlanul éli meg a sorsát, újabb karmákat gyárt, mert menekül és ragaszkodik a saját teremtései tárgyihoz. A tanulásunk csak annyi, hogy ezeket a félelmeket és ragaszkodásokat el tudjuk engedni, és a harmóniát, az egységet éljük meg a megtapasztalásainkban. Ennek a tudatos módszere az Itt és Most, amikor belül tisztítjuk a megéléseinkben felmerülő töltéseket, az által, hogy elfogadjuk és elengedjük őket. Megjelenik a szeretet.
Ezért írtam az előző párbeszédben, hogy minden boldogság, csak a megélésen múlik. És hogy aki alázatos, a kis dolgoknak is belülről örül, és a rosszat is elfogadja elemzés nélkül. Szívvel. Ez a Jézusi út. Ő is ezt tanította. Mivel a külső és a belső világunk egy, ha megtisztítjuk a belső megéléseinket, és megtapasztaljuk hogy minden szent, nincs jó és rossz, az csak a megélés illúziója, választhatunk. Választhatjuk a jót, a szentet. Az örömet. Ez az ember ajándéka Istentől. Hogy ily módon megélhetjük egységünket a külső világgal, vagyis MINDENNEL. ÉS MEGLÁTJUK A VALÓSÁGOT.
This is the ultimate teaching...
Megint hosszú voltam. Bocs. Az elragadtatást még tanulnom kell mederbe terelni. Ki is fáradtam, pedig ügyelnem kéne az egyensúlyra!
Mindenkinek kívánom az Itt és Most boldogságának megtapasztalását, a szeretet varázslatát erre a szép napra, és az összesre!
Namaszte
Aditi
Mindent elfogadni jó? Vagy kell?
Az életem nagy részét olyan elfogadásban éltem, hogy tanítani nem lehetett volna jobban.
Aztán történt valami ami ki billentett hál isten ebből az állapotból.
Érdekes mód komoly máj és epe problémáim voltak a nagy elfogadásban.
Ami azonnali műtétet igényelt volna. El is fogadhattam volna nem tettem.
Magamba néztem és megoldottam a problémáim.
Nem vagyok híve a mindent elfogadásnak, mert menekülés is lehet....
Használom az elfogadást, de mértékkel, mert ezt is tudni kell mikor van ott a helye.
És mikor van annak, hogy szembe nézzek a saját esetleges gyengeségeimmel, tegyek és megoldjam az életemet.
„Istenem, adj lelki békét, annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.”
Szerintem itt a lényeg.
Az elfogadás is csak egy szó. Az illúzióvilág része, ezért kettős természetű. Magyarázhatod így és úgy. Értheted millióféleképpen. A lényeg a megélés mögötte.
Az elfogadás nem azt jelenti hogy hagyod hogy átmenjen rajtad a kamion és mosolyogsz hozzá. Attól valóban májbeteg meg epebeteg lehet az ember. Egyszerű. Mert valódi elfogadás és elengedés (szeretet) helyett elnyomja, befojtja a rossz megéléseit. Persze tudattalanul. Az enyém annyira nem volt tudatos, hogy ezzel születtem. Képzeld csak el. Azt lehet mondani, szinte esélyem sem volt meglátni, mit teszek magammal, hiszen számomra ez a fajta létezés volt a természetes. Mert így születtem és így éltem. Elfojtott tudattartalmakkal, alul-működő májjal. Hat hetesen megoperáltak. Senki sem hitte hogy túlélem.
És túléltem. Kevesen élik túl, mert olyan nagy erő kell hozzá, és mert tudatosságra kényszerít. És a legtöbb embernek nincs bátorsága, vagy erős szíve végigjárni ezt az utat. Jézus azt mondta: 25 százalékotok járja végig... Én is tudatosulásra kényszerültem. De a kitartásom, az imáim meghozták a gyümölcsöt. Meg akartam érteni, mi történik velem, és miért. Mi a célja, amivel megválthatom a szenvedéseimet. Mert hittem az életben. És megkaptam a válaszokat.
Most már értem, hogy elfojtottam mindent és hogy a májam egy csomó nem tudatos elfojtás színhelye. Amit az anyámmal közös testben kaptam... És elkezdtem dolgozni azon, nagyon nagy erővel, hogy kitisztítsak minden dühöt, fájdalmat, félelmet. Én a legjobb példa vagyok erre. Mert a májam azonnal jelez, ha az egóm elvinne. Nincs kecmec. Mások kecmecelhetnek egy csomót, meg magyarázkodhatnak spirituális módon is. A dolgokat mindennel meg lehet magyarázni. De ha én indulattal élek, olyan rosszul leszek, hogy arról koldulok. Ha félek, ugyanez. A vágyak útját nem járhatom. Mert már nincs annyi életerőm pazarolni. A félelmekét sem.
Rászorít az életem a valódi elfogadásra, a valóság látására. Arra, amiről írtál, hogy azon változtassak, amin lehet. És felismertem, hogy ez a belső megélés. (Az én életemben legalábbis már csak ez maradt. Nem részletezem, de ne ítélj el. A legnagyobb tanításokhoz a legnagyobb feladatokat kapod. Akár mindent elveszíthetsz.) Rájöttem, hogy hálás lehetek ezért a májért, mert hihetetlen tudatosságot ad a belső megéléseim megváltoztatása által. És alázatra tanít. És az a leggyönyörűbb az egészben, hogy amikor megélem a valódi elfogadást, az egységet a világgal, az valami hihetetlen földöntúli és mégis itt és most megélhető csoda.
És olyankor jól vagyok. Tele vagyok örömmel. Mosolygok, és nem fáj semmim. Egy olyan májjal, ami alig él. Aki ránéz a leletemre, hihetetlenkedve néz rám. Orvosok.
Szinten tartom magam ezzel a tudatossággal. És érzem, minél többet tudok elfogadni a világomból olyannak, amilyen, vagyis minél több félelmet és vágyat tisztítok ki, annál jobban vagyok.
Ez az élet csodája. A szeretet elfogadás. Tudatos elfogadás. Az Itt és Most gyakorlása.
Egyébként Tolle nem mondja, hogy "nézz szembe a gyengeségeiddel". Mostanában a vád és önvád programja körül forgott sokat az életem. Rájöttem, hogy azért vádoltam az életet és másokat, mert belül vádoltam magam. Ezt is hoztam, hála Istennek, hogy ezt is feloldjam. De a lényeg most jön: amíg számon tartom, keresem és fellelem a gyengeségeimet stb, addig elválasztom magam tőlük. Tudat alatt vádolom magam.
Az első lépés valóban ez. A tudatlanságból kivezető út része a kérdések és válaszok szakasza. A felismeréseké, a dolgok elkülönítéséé. De a megoldás nem ebben van. hanem az egység megélésében. Ő is azt mondja, lásd és vedd tudomásul a létezését. Figyeld. Aztán öleld át. És a benned élő hatalmas és örök szeretet, a Mindenható Erő feloldja. Minden fájdalmad (testit is, lelkit is), bánatod, vélt bűnöd, gyengeséged....stb. Minden rosszat és mindent, ami elránt a jelen bátor és tiszta szívű megélésének valóságából.
Ezt értem elfogadás alatt..
Nem mindegy, ugye? :)
Namaszte
Aditi
az elfogadás nem azt jelenti, hogy beletörődsz a betegség(ed)be! az elfogadás annyi, hogy tudomásul veszed hogy beteg vagy, és elfogadod ezt jelen pillanatként. vagyis nem töröd magad ilyeneken, hogy "...minek jött ez a hülye betegség? ...pedig én elfogadó voltam! ...nem tettem semmi rosszat! miért bűnhődöm?"...stb, és miközben gyötrődsz a gondolatok erdejében, teljesen elveszíted a kapcsolatot önmagaddal, és a gondolataiddal -érzéseiddel azonosulsz. így a küzdelem kemény, könnyekkel teli, és nagy eséllyel reménytelen lesz.
ha a gondolataid olyanok, hogy "akkor is legyőzöm a rákot! én meg tudom tenni! nem mondja meg nekem senki..." talán egy fokkal jobb, de az sem te vagy! azok is csak gondolatok!!!
az az ember, aki elfogadja a tényt hogy rákos, már nem küzd a tény ellen hogy rákos. tudatában van a betegségnek, elfogadja a jelen pillanatot, és a jelenlét erejével indul a gyógyulás útján. az elfogadás állapotában is tudsz gyógyulni, sőt!!! És Te vagy az, aki meg fogod gyógyítani magadat, hiszen senki nem tud meggyógyítani téged rajtad kívül!!! :)
szeretettel
Nekem ez most nem eléggé tiszta itt.
Induljunk ki a példádból.
Rákos beteg rögtön elfogadja a tényt. Ebbe benne van az is, hogy meggyógyul és az is, hogy meghal.
De egy másik személy nem az elfogadásból indul ki, hanem a harcból.
Ő ezt szűri le a saját életére és ezt a tanítást tanulja.
El kezd harcolni és tételezzük, fel legyőzi a betegséget.
Lehet az egész életében elnyomott fél volt, és életében először megtanul harcolni, és ezáltal millió tapasztaláshoz jut.
Amit be épít és tovább visz az életébe. És életének leghálásabb tanításaként emlékszik vissza.
Pedig ő nem az elfogadásból indult ki, és akkor és ott nem az elfogadás volt számára a tanítás.
Mégis tanult, tapasztalt fejlődött, és tudatossá vált.
tegyük hát rendbe ezt az "elfogadást"
idézlek:"De egy másik személy nem az elfogadásból indul ki, hanem a harcból." -e kettő nem egymás ellentéte. az elfogadó állapot ellentéte a valóságnak ellenálló állapot. a harc ellentéte pedig a beletörődés. ne harcolj a betegség ellen, légy a gyógyulás mellett! -ne légy a háború ellen, légy a békéért!
elfogadó állapot tehát az, amikor elfogadod a jelen pillanatot olyannak amilyen, és nem próbálsz változtatni rajta. azt mondod:rendben van, beteg vagyok. mindent meg fogok tenni amit csak kell azért, hogy meggyógyuljak.
valóságnak ellentmondó állapot az amikor nem fogadod el a jelen pillanatot, és küzdesz ellene. azt mondod:nem, én nem lehetek beteg! te jó ég mi lesz most velem? nem, én ezt nem hiszem el, kérem doktorúr vizsgáljon meg újra!
az én véleményem a következő: (és ez csak saját, csak egy vélemény. s mint tudjuk a vélemények változhatnak, ezért kérlek ezt ne vedd megint IGAZ vagy HAMIS állításnak :) szerintem az elemzés -hogy megTUDD miért lettél beteg, hogy levond a tanulságokat, hogy többé ne követhesd el azt amit annak előtte, stb stb mind valami, amit hozzáadhatsz a hamis énedhez. a lelkednek nem kell elemzés. ő tudja mit miért tesz. tudja miért vonzotta be azt a betegséget, és pontosan tudja azt is, hogy meg fog-e majd gyógyulni vagy sem. hiszen mindezt ő "írta be élete könyvébe". minden minden csak azért van, hogy megtaláld ŐT végre, és Önmagaddal légy Most és örökké!
szeretettel
Kedves Hajni!
Nekem úgy tűnik, hogy mégsem teljesen tiszta benned ez az elfogadás dolog. Egyik mondatoddal azt írod, hogy feltétel nélküli elfogadás, a másikban pedig mégiscsak cselekvésről írsz:
"elfogadó állapot tehát az, amikor elfogadod a jelen pillanatot olyannak amilyen, és nem próbálsz változtatni rajta.
azt mondod:rendben van, beteg vagyok. mindent meg fogok tenni amit csak kell azért, hogy meggyógyuljak."
Amikor elfogadunk valamit annak, ami, akkor abból nem fog születni motiváció, hogy utána mindent meg akarjunk tenni a megváltoztatásáért! Ha elfogadod, hogy beteg vagy, akkor elfogadod a betegségedet és a következményeit is.
Elfogadod, hogy szenvedsz, kínlódsz, fáj és esetleg meghalsz vagy éppen meggyógyulsz. Ezzel jár egy betegség, ezt fogadod el.
Fentebb meg még a beletörődést is belekevered ebbe:
"... a harc ellentéte pedig a beletörődés."
Lehet, hogy a beletörődést összemosod az elfogadással?
Van itt harc, gyógyulni akarás, elfogadás, beletörődés.
Hogy egy kicsit rendszerbe rázzuk ezt a sok fogalmat, nézzük onnan, hogy egy helyzethez kétféleképpen tudunk viszonyulni:
Ha cselekvéssel viszonyulunk, akkor az a cselekvésünk fakadhat a lelkünkből és fakadhat az egonkból is.
A lelkünkből kétféle cselekvés fakad: döntés és elfogadás.
Mivel a jelenlegi életutunk pontosan a lelkünk döntése, az válogatta össze ezeket a feladatokat erre az életünkre, ezért amit még lélekből tehetünk, az az elfogadás. Ez nem is lenne nehéz, hiszen a lelkünk bármit képes elfogadni, az elfogadásnak inkább az egonk szokott gátat vetni!
Az egonkból fakadó cselekvés lehet:
A harmonikus hozzáállásnál, az ego végigmegy egy megismerési folyamaton, ami által megérti, hogy miért történik mindez vele, mit kell ebből tanulnia, mit kell és mit nem kell megtennie. Cselekednie és elfogadnia is kell, mindent aszerint, hogy bevégezze a lélek által megtervezett fejlődési utat, az életútját.
Ha jól fejlődik, akkor egyre tudatosabbá válik és közben felismeri, hogy a saját léte sem valós, pontosan saját magát kellene elengednie, mert Ő a legfőbb problémaforrás! Ezzel az önfeladással térünk vissza Önmagunkhoz, a lélekhez.
A diszharmonikus hozzáállásnál az ego küzd, harcol, amíg el nem fárad, bele nem törik, és végül úgyis áttér a harmonikus hozzáállásra.
Vagyis az ego útja lehet rövidebb vagy hosszabb, mindenképpen az elfogadással és önfeladással fog végződni!
Fontos megjegyezni, hogy a beletörődés és a belenyugvás nem azonos az elfogadással, hiszen ezekben nem történik igazi befogadás a szívbe. Ezek az elme játékai, hogy ne kelljen elfogadni, mert nem képes rá az egonk, de feladni sem akarja önmagát!
Ha nem cselekvéssel viszonyulunk egy helyzethez, akkor nem teszünk semmit sem, sem kívül, sem belül. Ez egy teljesen passzív állapot, még elfogadás vagy beletörődés sincs benne.
Tapasztalatom szerint ilyet természetes módon nem szoktunk "tenni", de szándékkal elő lehet idézni.
A nem cselekvés tulajdonképpen egy abszolút elfogadás, mert abban még azt is elfogadjuk, ami akkor történne, ha nem gyakorolnánk elfogadást!
Egy bizonyos spirituális szinten ez is jó valamire, de erről most nem írnék, mert nem ez itt a lényeg.
kedves Sándor!
attól, hogy elfogadó állapotba lépsz nem válsz zombivá! :) tudsz cselekedni! ugyanúgy veszed a levegőt mint annak előtte. ugyanúgy eszel mint annak előtte. ugyanúgy vécézel mint annak előtte... nem az van, hogy éhes vagyok. oké, elfogadom hogy éhes vagyok, aztán lassan éhen halsz, oké elfogadom hogy éhen halok :D
én nem vagyok tanító, nem tudom úgy átadni még ezt az érzést. nehéz megfogalmazni és PONTOSAN leírni valamit, amit valójában NEM LEHET SZAVAKBA ÖNTENI! ezt értsd meg kérlek!! csak azt írom amit érzek -úgy tűnik néha pontatlanul- de írd le pontosan Isten jellemét és természetét! írd le kérlek pontos szavakkal, hogy ki és mi ő valójában és jellemezd a tulajdonságait! lehetetlen! és mellesleg mi értelme lenne? kérdések helyett inkább tapasztald meg!!! :)
hallgasd -nézd meg Tolle előadásait, és megkapod a választ minden kérdésedre!
szeretettel
Amiket írtam az elfogadásról, azt saját tapasztalatból merítettem, ezért is vagyok szinte biztos abban, hogy az elfogadás nem kelt utána cselekvési szándékot!
Istent valóban nem lehet leírni, de ez itt nem jó példa, mert én nem Istenről vagy az elfogadásról írtam, hanem arról, hogy mi történik akkor, ha valamit valóban elfogadunk. Az elfogadás utáni folyamatot írtam meg, a saját tapasztalatom alapján.
Elfogadom, hogy neked más a véleményed erről. Hogy melyikőnknek van igaza, azt meg majd a tapasztalásunk úgyis helyre teszi idővel!
Nem akartam leírni, de úgy érzem, mégiscsak úgy korrekt, ha megteszem, hiszen Ti is őszinték voltatok hozzám:
Szerintem Te nem a valódi elfogadást tapasztalod, hanem csak egy ahhoz közeli folyamatot, ami még megenged egy kis csúsztatást.
Véleményem szerint, emiatt van ez a nézetkülönbség közöttünk.
Neked még belefér az elfogadás utánra egy "de", nekem pedig nem.
Gondolhatnák az emberek, hogy mi a fenéért vitázunk mi most ilyen apróságokon, de szerintem ezek a dolgok nem is olyan aprócskák, hiszen alapjaiban határozzák meg a filozófiánkat, gyakorlásunkat és így az egész fejlődésünket is!
Ezért fontosnak tartom, hogy akár mi, akár a többi olvasó helyére tegye, hogy pontosan mi és mennyi az elfogadás.
Én ebben a kérdésben is a véglethez ragaszkodom, nem hagyok kibúvót, kivételt, lehetőséget az eltérésre!
Ha így túl kíméletlennek vagy megvalósíthatatlannak tűnik a feltétel nélküli elfogadás, akkor nem a magunknak szabta elvárásokból kell alább adni, hanem tovább kell fejlesztenünk az elfogadás képességünket, hogy felnőjünk a feladatra!
Hadd idézzelek most én téged.... :
"Ha így túl kíméletlennek vagy megvalósíthatatlannak tűnik a feltétel nélküli elfogadás, akkor .................... tovább kell fejlesztenünk az elfogadás képességünket, hogy felnőjünk a feladatra!"
És ez ííígy van!!!!
Erről írok ott, eggyel lejjebb (ha lejjebb), az előbb küldtem be...
És még a Szerelem, szerelem c. írásomban. Ajánlom figyelmedbe, hogyan lehet az ego-nénit megzabolázni egy témában éppen ezzel a módszerrel.
Nevezetesen azzal, hogy tovább tágítjuk a tudatosságunkat, és újabb ego-palántákat gyomlálunk ki.
De fontos, hogy előtte fordítsunk a történeten azzal, hogy feladjuk az álláspontunkat....
Ez a kulcs... Mert csak akkor látjuk meg önmagunkat, ha elveszítettük.... így működik az Univerzum..
Sajnos...
vagy nem :)
El kell döntenünk, hogy mit látunk a másikban. Az egonkat (azt, ami más), vagy önmagunkat!!
Aditi
Szerintem a tudatosság, az az....elveszíteni, leépíteni, megtalálni, vágyakozni, vagy szándékozni, akarni nem akarni..Ez az EGO. A MOst-ban mindenki egyenlő és jelen van ugyanakkora arányban és tudatosság nélkül. Ez az EGO nélküliség pillanata. Mert nem tudod és nem emlékszel rá, nem fűznek hozzá érzések és nem beszélsz róla. Nem fűznek hozzá szándékok és nem akarod, nem félsz és nem örülsz. Hát akkor miről beszélünk mint tudatosság? Ha akarod ha nem akkor is tőled függetlenül VAN.
pusssz!!!
viták, kérdések, magyarázatok, pontosítások, megfogalmazások... ezek által soha nem fogod megtudni, megtapasztalni a Mostban rejlő erőt-ha nevezhetem így! ha tudni akarod milyen is az valójában, akkor kérlek húzd ki végre azt a bizonyos dugót a falból, és szánj pár percet az életedből hogy a MOST-ba lépj! túlbeszéljük és bonyolítjuk az egészet, pedig annyira egyszerű!
nem akarlak meggyőzni semmiről! sőt nem akarok már beszélni sem! bárcsak megmutathatnám neked szavak nélkül!!!... :)
...van egy fajta öröm itt benn, ami mindig jelen van. a gondolatok , a "problémák", az "evilági dolgok" úgy fedik el ezt az örömöt, mint a felhők a Napot. de ha a Most-ba lépek, a felhőket el tudom fújni, és újra érzem a Napsütést. úgy érzem, hogy az "idő haladtával" ez a Napsütés egyre melegebben süt rám, és egyre kevesebb a felhő...
nem tudom már másképp leírni. gondolj hát erről az egészről és rólam amit csak akarsz, és tedd magadban el egy helyre. vagy dobd ki, nem számít! :)
szeretettel
Szeretlek, Hajni... :)
De azért ne reagálj... Tudod, az is csak az ego.
Nehogy véletlenül azt hidd, nem vagy tanító. Nagyon is az vagy. Csak ne reagálj.
És szeretnélek emlékeztetni rá, hogy megmutathatod bárkinek ... még az interneten keresztül is...., mert a szavak valójában nem kellenek.... ezt is meg lehet tanulni...
Van kedved kipróbálni? :)
Namaszte,
Aditi
hát persze! :))))))))))))))
Nagyon egyszerű. A kapcsolódás a titok. :) Mint mindenhez. Az itt és Most. A szeretet tudatos áramoltatása. Akkor is, amikor írsz......
Emlékszel, amikor nagyon tetszett neked, amit írtam? Annak egy része is így született. A Flowban..
Átmennek az energiák.
Van egy írásom, az Istenről, itt, valahol, ilyen kérdésre válaszolva..
keresd meg. Azt tiszta transzban írtam...
majd még beszélünk!
Puszi!
Aditi
Kedves Sanyi és Hajni!
Hát, ez olyan bonyi, hogy megmondom őszintén, csak másodikra ment át... (Már a tisztázó írásod, Sanyi). Pedig én sem panaszkodhatok, ha elmefutattásról van szó...:)) ami egyébként nem mindig káros....
De ebben az esetben hajlok az egyszerű megoldásra, és továbbra is Hanjival rezgek egy húron.. :) (Ezek a képzavarok, mi van ma? :)
Megjegyzem, ez megint az a bizonyos pont, amit egyszer csak leteszünk..., amikor úgy döntünk: na ez vagyok én.... és már nem befolyásol semmi. nagyon érdekes, ahogy erre tanítasz ebben a blogban. Varázslatos. Remélem, te is látod... :)
Ugyanakkor elolvastam az írásod másodszor is, h értselek, és ne úgy reagáljak, h azt hiheted, nem értem az álláspontod. Mégis azt mondom: amíg az egót táplálod, soha nem lesz vége!!! A spirituális utat járóknak ez a tipikus csapdája. "Fejlődünk. Haladunk. Még több tudást szerzünk." Ahogy Tolle is mondja, ezek mind-mind az egóhoz adódnak hozzá. És az ego nem attól adja fel a harcot, az irányítást az életünk dolgai felett, hogy már eleget tud. Az ego soha nem tud eleget. és nem is lehet átminősíteni. Mert hamis képet láttat velünk a világunkról.
Az egot felismerni kell. Erre való az önismeret. Megtanulni látni magunkat kívűlről: jé, én ezt tanultam a világról, hogy ilyen.... :) ÉS AZTÁN FÉLRETENNI. Pont ahogy József Attila mondta: azért tanulunk, hogy utána elfelejtsük.
Az egész személyiségünk az egónk. Mert én ilyennek látom magam, meg téged, te meg olyannak ugyanazt a dolgot... Akkor kinek van igaza? Senkinek. A dolgok olyanok amilyenek. Első lépcsőben elég, ha elfogadjuk, hogy a megéléseink (Ami a személyiségünk függvénye) máshogy láttatja velünk a dolgokat. de aztán, második lépcsőben képessé válunk olyannak látni őket, amilyenek. De csak az egység megtapasztalásában lehetséges ez.
Továbbmegyek: egész kultúránk az egónk. Mert a kultúrák is csak abban különböznek, amilyenek. Legjobb példa erre a vallások és az istenek. Van az önvalónk, amiből minden előáll, ebből való nő és férfi, országok, hegyek, kultúrák, színek. Minden. Erről ír a Védák, a Biblia, a Tao, a Tarot. Ezt nevezik Jehovának, Istennek, Krishnának, Nirvávának, Napistennek, meg még van ezer neve. A forma más, de a megélés mindenkit ugyanoda vezet: az elfogadáshoz. A különbségek helyett a közös természetünk, az egy-ségünk megtapasztalásához. És ahelyett hogy irtóznánk, vagy félnénk, minősítenénk, vagy bármi más módon elválasztanánk magunkat egymástól, amit az ego tesz a tanult sémák alapján, isteni énünk (tudatállapotunk) megélésével gyönyörködni vagyunk képesek egymásban, önmagunkban. Mert tudjuk, hogy mindenben önmagunkat tapasztaljuk. Ezzel lehet gyógyítani, felemelni másokat.
A dolgok természete az, hogy ami elválaszt, az az ego. Bármi, ami elválaszt. És az a jó az egészben, hogy ez mindenkinél tök egyéni. Ezért kell, hogy a saját utunkra találjunk és ezért igaz a mondás: annyi vallásnak kellene lennie, ahányan vagyunk. És szépen megférnie egymás mellett.. és a végén, mégis mindenki ugyanoda jut. Az egység megtapasztalásához. Önmagához, aki mindenki mással egy.
És akkor rájössz, hogy nincs olyan, hogy a te életed, meg az én életem. Akkor képessé válsz az igazi szeretet adására úgy, hogy mégis önmagad maradsz. Mert amiből adsz, nem lesz kevesebb az által, hogy adsz, hanem azonnal feltöltődik újra. Mint a kosár hallal. A bőség szaruja.
Ezért kellenek a mesterek. A világ működését leleplezni az ego hamis illúziója előtt. És megmutatni az ego csapdáit. De aztán te jössz... :) és ez a keményebb része. Be kell fejezni a kutatást. Mert rájössz, soha nincs vége. Az ego világa ugyanúgy végtelen, mint a szellemé. A végtelen sötétségben való körbe-körbe járás. Pont mint a Szamszarában az életeké. A dolgok kicsiben is olyanok, mint nagyban. (Fraktál-rendszerű világ-szerkezet). Az elme végtelen módon be tud csapni téged. Csak hogy ne kelljen átadni a kormányt. És amíg gondolkodsz ott, ahol nem dolgod, be is fog.
A felesleges gondolkodás (amit természetszerűen nem tudod, melyik az és melyik nem) felváltására, a kormány átadására tanít az Itt és Most. Ettől függetlenül továbbra is meggyőződésem, hogy mester nélkül nem lehet legyőzni az egót. Persze vannak kivételek.
Namaszte,
Aditi
Bocs, hogy ide piszkálok utólag, csak most tévedtem erre blogra. Valahol már szóba került ez részemről, talán segit valamit az "elfogadás" vitában:
Szerintem az elfogadásnak csak a múltra szabad kiterjednie a jelen pillanatig, de azt már nem szabad magába foglalnia - azokban a dolgokban, amiben változást szeretnénk. A pillanat ugyanis örök. Ha az elfogadás kiterjed rá - akkor az is folyamatossá válik, és ahogy Sanyi írja később, ebből nem indulhat el cselekvés. Így lesz belőle beletörődés.
A jelen pillanat már a kezdete kell legyen annak az érzelmi potenciálnak (vágynak, szükségletnek), ami a változás kívánt állapota felé mutat. Ez a változásra irányuló, kétely nélküli szándék az, ami a cselekvést képes elindítani. A működő szándék mindig a MOST-ban gyökerezik. Ha nem ezt teszi, akkor csak álmodozás.
Nagy utazásra vittél írásoddal. Minden történésnek célja van életünkben, és életünkkel.
Próbáltam érteni mindazt amit olvastam, s egyben felidézni az általad megtapasztaltak részleteit saját életemben is, melyeket már felismertem.
Összpontosíts most arra, amire a legnagyobb szükséged van.
Sok erőt kaptál, mert megdolgoztál érte.
Ez most bizonyára így szükséges.
Sikerüli fog, ami még előtted áll.
Ha átadtad magad az újabb változás szükségességének, ismét újabb titkok birtokába jutsz, melyeket megfejtve már számodra nem lesz titok.
Újabb felfedezések az ÉLET sugaraiban.
Kevesen kapnak ekkora lehetőségeket az élettől, melyekben hatalmas felfedezéseket lehet tenni.
Ez kiváltság.
Amikor valaki már ilyen mélységekig eljutott mint Te, az hatalmas ajándék.
Ezt már tudod is így kezelni, hiszen Te magad összegezted a környezetedben lévőkhöz való viszonyulásaiddal.
Sok erő van benned, és ehhez sokan küldjük neked a megerősítést!
Szeretettel, biztatással!
Nagyon köszönöm! :)
Köszönöm...
Leírom azt, ahogyan én értelmeztem Tolle tanításait.
(a szöveg lehet, hogy túl nyersnek tűnik majd, ezért próbáld minél lassabban olvasni, és a figyelmed ne csak a szavakon legyen, inkább azon, amire a szó mutat!!)
Az ember Lénye a Tudatosság, -vagyis mindannyian a Tudat, a Tér emberi formában való megjelenései vagyunk. A Tudat, Tér, Csend, Béke, Isten, Most, Lélek...ezek mind ugyanarra mutatnak rá, ami valójában Megnevezhetetlen, a Lényedre!
Te vagy a Tér, az Örök Most. Ami a térben megjelenik, az Forma, amit a Most -a Jelen pillanat felvesz. Te Örök vagy, és soha nem vagy boldogtalan, soha nem vagy dühös, soha nem gyűlölsz! Megjelenhet benned a boldogtalanság, a düh, a gyűlölet, de az nem Te vagy! Te csak Te vagy most és mindig az Örök Jelenben! A boldogtalanság, a düh, a gyűlölet pedig csak egy fajta energia, ami a testeden keresztül próbál táplálkozni azáltal, hogy azonosulsz vele. Ha a Mostban vagy nem azonosulsz semmivel. Akkor Te Önmagad vagy!
Hogyan tapasztalhatod meg hát a lényedet? Hogyan léphetsz a Most-ba?
A legegyszerűbb módja, hogy megfigyeled vajon meddig bírsz gondolatok nélkül csendben lenni. Figyeld azt a csendet! Ha megjelenik egy gondolat, hagyd azt elmenni, és figyeld tovább a Csendet!
Gyakorold ezt minél többször a napok folyamán! Eltarthat egy ideig amíg megtanulsz a Mostban maradni, de biztosíthatlak afelől, hogy megéri a fáradtságot! Minél többször lépsz a jelenbe, és minél tovább maradsz benne, annál hamarabb átlényegülsz, és egy idő után egyre kevesebbszer azonosulsz majd a gondolatokkal, érzésekkel, a hamis éneddel. Míg végül … innen viszont már nem folytatom, mert itt még nem tartok :)
A tudatosság tehát nem fog azonnal állandósulni benned, újra és újra reinkarnálódni fogsz a gondolataidba. De amint ráébredsz arra, hogy megint azonosultál valami gondolatfüzérrel, akkor ismét belépsz a Mostba, és akkor megint csakFigyelj!!!
Ehhez nem kell egész nap ücsörögnöd a szobában, közben végezheted a teendőidet. Amikor csak tudod figyeld kívülről magad ahogyan szórakozol, beszélsz, dolgozol, eszel...stb. Közben NE kezdj el gondolkodni magadon hogy mit miért teszel, csak Figyelj! Bármilyen gondolatod támad önmagadról, az ételről, vagy arról, hogy hogyan eszel, ne merülj bele!! Hagyd elmenni a gondolatot, mondj le róla!!
Vedd észre akkor is önmagad, ha düh, félelem, bánat, harag vagy bármilyen negatív érzelem jelentkezik, és „uralma alá akar venni” téged. Engedd meg a haragnak, hogy legyen! Csak ÉREZD akkor és ott át úgy ahogyan csak tudod! Csak hunyd le a szemed, és minden figyelmed tedd az érzésbe! Ne gondolkozz róla, ne figyelj a gondolatokra, csak az érzésre! Érezd azt át úgy, ahogyan csak tudod. S ha így teszel (akár 1-2 percen belül) feloldódik a harag.
Az, hogy „boldogtalannak érzed magad” is azonosulás egy Formával. Ám amint a jelenbe lépsz leszel Te, és lesz a boldogtalanság -mint kényelmetlen érzés. S ha Figyeled és hagyod lenni, akkor az is feloldódik. Talán jön majd egy újabb érzés, vagy 1-2 gondolat, de ha megfigyelőként maradsz jelen, akkor egyszer majd ráébredsz, hogy Te valójában maga a Folyó vagy, amiben bár úszkálnak veszélyes halak, de többé nem kell félned tőlük, hiszen azok már bántani nem tudnak :)
...egyenlőre ennyit tudtam én ide tenni. :)
szeretettel
Köszi Hajni. Te egy tudatos ember vagy. :)
Aditi
ne építsd az egómat :DDD
egyszerűen csak bennem is ébred az, ami benned is, és Istennek hála már nagyon sok emberben! :)
Ne haragudjatok most felmerült bennem a kérdés aki nem Eckhart Tolle tanításának követője az tudatlan?
Tehát aki más utat választ jár az a tudatosság hiányában, szenved?