Önfeláldozás
A helyzet a következő, nem találom a helyem a világban( oka. egy rossz társkapcsolat volt, hát igen ezért Én teljesen feláldoztam önmagam ( úgy értem hogy magam mögött hagytam mindent és hittel bízva a kettőnk jövőében, sajnos rosszul sült el) Volt egy jó munkám amit feladtam, építhettem volna a karrierem, de ez már a múlté, sajnos ezt nem csinálhatom vissza. Igaz a munkahelyemen is sok tapasztalatot szereztem, jót is rosszat is. Sajnos a szakmám amiből van papírom abból nem vagyok jó és ezért váltottam pályát, amiben jó vagyok, legalábbis így érzem szociális közszférában dolgoztam, nagyon is szeretek másokon segíteni közel áll a szívemhez, szeretek adni.Több évig dolgoztam benne, de most itt vagyok minden nélkül és papír nélkül. Egyedül érzem magam, sajnos a szüleim ebben nem tudnak segíteni. Zavar is meg nem is. De büszke vagyok magamra abból a szempontból, hogy anyagilag nem függők tőlük teljesen. Nagyon elkeserít az a tudat, hogy nőből vagyok és érzékeny és mindig olyan erősnek kell lennem mert mindig a nulláról kezdem, ez szégyen vagy nem de le mertem írni. Olyan nehéz mindig talpra állni, és ha már igaz a mondás, hogy az érmének két oldala van. Kérdem Én egy nővel nem lehet így bánni. Úgy gondolom a nők érzékenyebbek a férfiaknál.( tisztelet a kivételnek). Tudom hogy rá kell lépnem egy útra, és észre kell vennem a lehetőségeket, de nem akarok megrekedt gyámoltalan lenni, még ha nem is találom a helyem. És igen félek is kicsit. Sírhatnékom van. Barátaim nincsenek, a számítógép és a könyv a barátom. Rengetted cikket olvastam az elmúlt időben, de még mindig nem lettem okosabb.
Kérdés. télleg velem van a baj? Mit tanácsoltok?
Válaszokat előre is köszönöm szépen
- picur0000 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
11 hozzászóláséletvitel élhessen. Illeszkedni tudjon a világhoz.
1. Képes legyen örülni
2. Képes legyen létrehozni, megtartani és elengedni a szociális kapcsolatait pl a barátságot, társkapcsolatot
3. Képes legyen dolgozni
4. Képes legyen gondoskodni az önálló életvitelhez szükséges forrásokról
Véleményem szerint a sírás helyénvaló, ha meg kell gyászolni valaminek az elvesztését. A baráti kapcsolatok teljes hiánya viszont nagyon komoly problémát jelez.
Korai gyerekkori zavar az ok általában. Ha úgy érzed tudok segíteni, keress meg emailban. Vezetett imaginációs gyakorlatokkal oldom/oldjuk ki a blokkokat.
Szerintem nincs veled Picur semmi baj. Élsz és tapasztalsz. Egyszer fenn,egyszer lenn. Most elesettnek, árvának érzed magadat,de később visszatekintve erre az időszakra,meglátod majd,hogy mindennek meg van az értelme,mindenből tanulni lehet,és végső soron minden érted van,még amit most rossznak gondolsz,az is. Légy nagyobb bizalommal az élethez,bízz jobban a sorsodban,és akárhogy is alakul pillanatnyilag ,sohasem keseredj el.
A szerelemben,és minden másban is,van aki önző,és csak kapni akar,van aki önfeláldozó,ahogy Te is, hogy csak ad-ad,még a saját kárára is,és van az arany közép út,amikor adok is kapok is...
Az önfeláldozó ember sokat szenved,de tulajdonképpen magának köszönheti,hiszen senki sem kérte,kényszerítette rá,hogy mindent odaadjon. Ezt önként teszi. Sokszor esik pedig abba a hibába, hogy ezt nem ismeri fel és ezért másokat okol. Ez egy program magadban. Az odaadás,hogy a másik fontosabb ,mint Te. Ha hiszünk a karmában,az előző éltetek hibáinak ledolgozásában,akkor azt kell mondanom,hogy a sorsodat éled. Tartozásaid vannak,és most az odaadást kell megtanulnod,és gyakorolnod. Amikor már kiegyenlíti az ember a ,,múltbéli"hiányosságait,adósságait akkor engedheti meg magának az arany középutat. Hogy adjon,de szeretettel,szabadon,ne múltbéli kényszerből,és így ne a saját kárára. Próbálj meg utána járni a sorsfeladatodnak. A horoszkópodban a felszálló holdcsomópont mutatja a karmádat.
Várod Éva te is, mint itt sokan az aranykort. Várjátok, hogy az emberekben végre láthatóvá váljék a fény, hogy a világ általuk jobb lehessen.
És mégis, minduntalan kijavítandó hibának, múltban (előző életek) elkövetett bűnök miatti engesztelésnek tekintitek egy odaadó szív meg nem érettségét.
És ha az Ő szíve igen is képes sírni, meghasadni, szenvedni akkor vajon ő -e a hibás és az valójában hiba-e, vagy a világ kegyetlen és Ő érzi ezt?
Jobb neki a világban megértetten, vagy jobb neki a valódi lényében kirekesztve?
Editkém én nem várom az aranykort:) Úgy gondolom,hogy nem véletlenül születtem ebbe a korba.
Itt szeretném megoldani az itteni feladataimat,és nem egy elképzelt álomvilágba menekülni a helyett,hogy nehogy véletlenül csinálnom kelljen valamit itt és most.
,,Várjátok, hogy az emberekben végre láthatóvá váljék a fény, ''...
Hát ezt sem várom,merthogy az a fény mindenkiben ott van,eredendően. Nem ,,valamikor" lesz majd ott,amit várni kéne. Mindenkiben ott van az isteni fény.
/Namaszte...Így üdvözlik a benned is lévő Istent,fényt.../
De hivatkozhatok Jézusra is:,,Ne valahol kívül keressétek az Isten országát,mert az bennetek van,a ti szívetekben"
Annak valóban nem vagyok híve,ha mindent az előző életekre fogunk,de tagadni sem fogom,hogy igenis van egy bizonyos kiegyenlítődési igénye a léleknek,amit bizony meg is akar élni,tapasztalni. És ugyanakkor ez a kiegyenlítődésre törekvő vágya tulajdonképpen az egyik mozgató rugója is a jelenlegi létezésének.
,,És ha az Ő szíve igen is képes sírni, meghasadni, szenvedni akkor vajon ő -e a hibás és az valójában hiba-e, vagy a világ kegyetlen és Ő érzi ezt?"
Az ,,Ő szíve",nem él önálló életet,hanem a megéléseiben értelem és ok van,ami miatt úgy éli meg a dolgokat ahogy.
A világ pedig nem kegyetlen,sem nem ilyen sem nem olyan,hanem pontosan olyan,amilyennek az adott ember megéli,tapasztalja. Ha ő kegyetlennek éli meg az bizony probléma,ha csak ezt veszi észre,és jóból szépségből,semmit.
Ez már nagyon elcsépelt,de még mindig igaz:),hogy a világ a mi bensőnk kivetülése.
Az ,hogy mit látunk meg a világból,az pontosan minket tükröz. Ezt nem elhinni kell,hanem tapasztalhatja az ember nap,mint nap. /Meg kell nézni,ha jókedvűen ébred az ember,mennyivel másképp lát mindent,mintha bal lábbal kelt volna:)/
Persze ez sokkal bonyolultabb. Erre lenne való többek között az önismeret.
,,Jobb neki a világban megértetten, vagy jobb neki a valódi lényében kirekesztve?"
Hát szerintem nem arra kell törekedni,hogy engem megértsenek a világban,/aki erre törekszik becsapja magát!/,hanem arra hogy én megértsem a világot,és első sorban a saját belső világomat,mert úgy fogom megérteni az egész világot.
A valódi lényedben pedig hogyan lehetnél kirekesztve? Ki rekeszt ki, kit?:) Az ember maga a lény, minden kiterjedésével egységben,egy lényként,...nem tudja kirekeszteni magát saját magából:)
A válaszomban belevettem a te válaszodat, melyben a fórumozók figyelmét arra hívod fel, hogy a világban ha körülnézel, nem látszik annyira a fény (tudatosság), sőt azt látod, hogy egyre rosszabb ez a hely.
Én picurt olyannak látom, aki a szíve miatt ütötte meg magát. Aki azért szenved, mert szeret és aki arra a következtetésre jutott, hogy ez rossz. Rossz, mert többé nem akar érzékeny lenni.
,,Ne valahol kívül keressétek az Isten országát,mert az bennetek van,a ti szívetekben"
"Az ,,Ő szíve",nem él önálló életet"
- akkor most van ott valami, vagy nincs?
"nehogy véletlenül csinálnom kelljen valamit itt és most"
- sok mindent tehetünk itt és most, a kérdés csak az, hogy Kiért?
szerinted érdemes, sőt pont ezért vagyunk itt, szerintem meg amit önmagunkért teszünk az semmit nem ér ahhoz képest amit másokért.
Abban igazatok van, hogy nagyon kevés az önzetlen, tiszta szívű ember. A legtöbben akik ilyennek vallják magukat, hazudnak, lopnak és csalnak.
Ez azért van, mert nagyon nehéz megtartani a tiszta szívet, amit kaptunk. Csak Jézusnak sikerült, embernek még soha.
Ezért irgalommal kell fordulni a többi ember felé, hiszen éppen úgy mint nekünk, nekik sem sikerült az ártatlanságot megtartani.
De van út és az visszavezet az Igaz lényünk természetébe.
Én ezt az utat támogatom. Nem kell senkinek sem bocsánatot kérnie, sem magától, sem mástól, sem a világtól, mert szeretett. Ez a világ nem támogatja, sőt megöli a szeretetet.
Kedves Picur!
Amikor feláldozzuk magunkat másokért, az a lehető legnagyobb bűn, amit elkövethetünk saján önvalónk ellen, saját belső lényünk ellen. Tudom, mert ezt én is elkövettem.
Ebből nem könnyű felállni, de nem is lehetetlen. Ne hibáztasd magad, mert nincsen miért! Meg kell tanulnod a saját erődből felállni minden helyzetből, s erre a sors is rákényszerít. Neked lehet hogy az életedben sokkal jelentősebben jelen lesz az újrakezdés, mint bárki másnak, de ez tulajdonképp megerősít és megnemesít és megtanít arra, hogy csak önmagadban bízz és senki másban.
Tanácsokat ne a könyvekből meg kivülről jövőktől várj, hanem a saját belső megérzéseidre, saját belülről jövő ösztönzéseidre hallgatva.
Ha kifelé segítőkész vagy, az azt jelenti számomra hogy befelé saját magad felé nagyon-nagyon vágysz a segítségre (ezzel pótolod úgymond az önmagadnak nyújtandó segítséget).
Megértem, hogy sokat csalódtál és nehéz bíznod másokban, de jó lenne barátságokat kiépítened, mert a barátok körében eltöltött idő tud átsegíteni sok nehézségen. A zárkózottságunkat a barátok mellett is meg tudjuk őrízni. Én a problémáimról nem igazán tudok nekik beszélni, csak ha már megoldottam, vagy látom a megoldás lehetőségét, de ők elfogadják ezt mert ismernek és így is elfogadnak, s már megtanulták, hogy egy ponton, majd utólag úgyis elmondom azt, hogy min vagyok túl. Ez nálam azért van, mert csak így tudom az erőimet a probléma/próba megoldására fordítani. Ha beszélnék róla, akkor szétapróznám a belső erőimet, amit a megoldásra fordítanék.
Szóval barátok között is lehetsz és maradhatsz önmagad, de a társaságukban, közelségükben mégis sokkal inkább feloldódhatsz, hogy újult erővel és keddvel folytasd azt, ami éppen foglalkoztat.
Még azt is megtanultam, hogy nem kell mindig erősnek, örömtelinek, vagy pozitívnak lennem, hanem bármikor bevállalhatok bármit, ami belülről jön, a gyöngeségemet, a bánatomat, az elkeseredettségemet, a haragomat, a dühömet, a lázadásomat, az ellenállásomat. Mert miután utat engedtem a megnyilvánulásának úgyis elmúlik és a helyébe lép az ellentéte, amire az adott helyzetben a legnagyobb szükségem van.
Kedves Picur!
Azt ne gondold, hogy Veled bármi féle baj, vagy gond lenne! Úgy vagy jó, ahogy éppen most vagy és úgy vagy szerethető, ahogyan éppen vagy!
Csak az élet Neked egy kicsit más feladatot szánt, hogy megtanulj kiállni önmagadért és felvállalni azt az önmagadat, akit eddig még nem sikerült felismerned és felvállalnod. Szeresd magad ezért a lehetőségért és kihívásért mert belső értékeket rejteget a számodra!
Az önfeláldozás/áldozat/ szerintem egyáltalán nem bűn . Éppen ellenkezőleg gondolom. Az ember ilyenkor nem a valódi Önmagát áldozza,hanem éppen hogy az egóját!:)
Persze ez csak akkor lehet igaz,ha az áldozata után,nem bánja meg,nem kezd el keseregni,hogy ,,milyen hülye voltam" egyebek,mert akkor bizony nem áldozatot hozott,hanem valamiféle mártírkodás az utólag...
Szóval szerintem az igazi önfeláldozást ne keverjük össze ,mondjuk ezzel.
Ha az ember úgy tud áldozatot hozni,hogy azt utána nem sajnálja,mert őszintén,tiszta szívéből adta valamiért,az nagyon is helyénvaló ,magas rendű dolog. Az egót áldozza,és pontosan Önmagáért teszi,nem Önmaga ellen. De ehhez ,,fel kell nőnünk":)))
hát így nézve, igen kevés ember önfeláldozó. Mert az elme idővel úgyis rávesz, hogy mekkora egy hülye voltál, hogy ezt meg ezt megtetted valakiért.
Pedig az a lényeg, hogy megtetted, de mégis sok embernek "ciki" az odaadó életmód, és később okot fabrikál, főleg a környezetének. Ezért "ne tudja a te bal kezed, hogy mit csinál a jobb"
És mi van akkor, ha mégis szerettél valakit annyira, hogy érte mindenről lemondtál, mi van akkor ha kifosztott, anyagilag és lelkileg, mi van akkor ha palira vett, ha hülyített és te még mindig szeretted?
"Mert a gonosz is szereti azokat, akik őt szeretik és mi gonosz létünkre mindent megadunk gyermekeinknek", akkor mégis hol lehet a határ egy Igaz szív előtt? Talán az egó az, talán egy ember, talán mi magunk?
Vagy lehet, hogy nincs is határ, mert egy odaadó, szerető szív valóban megbocsát és nem megfagyasztja a szívét, hanem látva a másik kő szívét, miatta sír.
Szerintem nincs ilyen,hogy: ,,kifosztott, anyagilag és lelkileg, ... palira vett," egyebek...
Ez így nagyon téves felfogás,mert a saját cselekedeteimet,áthárítom a másikra,és őt okolom azért amit tulajdonképpen én tettem /ilyen ,olyan okokból/.
Egyszerűen az van,hogy vagy hiszékeny, naiv, tudatlan voltam,vagy éppen önként adtam,teljesen mindegy,a helyzet miattam alakult ki. Ezt kéne beismerni,elfogadni,megbékélni vele,és nem a másikra hárítani,mert akkor még az ilyen ember nagyon sokszor lesz ilyen helyzetben. Egészen addig ,amíg meg nem tanulja ezt.
Én fosztottam ki magamat,én csaptam be magamat,és senki más!
Rá kell jönni,fel kell vállalni,és megbocsátani magamnak...És nem a másikra hárítani a felelősséget. Én meg vagyok a szegény mártír:)))
Az önfeláldozás/áldozat valóban nem bűn önmagában. S nem is a tisztaszívű áldozathozatallal van a gond.
Hanem azzal amikor azonban olyan méreteket ölt maga az áldozathozatal, hogy attól az ember letér a saját életútjáról és elveszíti önmagát, a saját személyiségjegyeit is beáldozza, nos akkor van belőle gond.
Mert miután kikerülsz a kapcsolatból akkor nem is tudod, hogy ki vagy Te (annyira a másik voltál).
Sajnos ez több embernél is elő tud fordulni, ahogy én megfigyeltem (leginkább nőknél, vagy nagyon kapcsolatorientált férfiaknál).
Lehet, hogy ez annak aki ilyen soha nem csinált - még kicsiben sem - elképzelhetetlennek tűnik, pedig sajnos van ilyen.
Vajjon Picur olvassa a megkésett hozzászólásokat is?
Kedves Michaelita!
Mndkét hozzászólásod "ütött"... Biztos nem véletlen, hogy erre az oldalra kerültem, ennél a témánál ragadtam le.