Mi történik velem?
Már jó pár éve foglalkoztat a spiritualitás, de kb. 2éve sokkal elmélyültebb lettem... rengeteget változtam és vele együtt jöttek a megfejthetetlen kérdések...
Elfordultam lelkiekben a gyerekkori barátaimtól, nem értem hogy miért.. Nem vagyok őszinte magammal szemben? Valamit nem akarok meglátni? Vagy pusztán csak annyiról van szó, hogy az embernek ahhoz, hogy megismerje önmagát magányra van szüksége?
Mégis nagy nehézség ez nekem és tanácstalan vagyok.. Nem tudom, hogy a lelkem vágya -e ez, vagy az elmém akar kirekeszteni bizonyos embereket?
Voltak 4-5 éve erős szorongásos tüneteim... és a mai napig néhány megmaradt... például nem tudok szemkontaktust tartani bizonyos emberekkel. Gondoltam arra is, hogy nem e a szorongásom áll ezen problémák hátterében, de később rájöttem nem ez az igazi ok.
Van sok barátom, de mégis van egy közösség, akiket leakarok zárni... de valahol mégis zavar... hogy hátat fordítok, hogy haragudni fognak rám... hogy lerázom azokat az embereket, akikkel együtt nőttem fel, csak azért mert most ezt érzem... és ha később megint mást éreznék?... olyan szeszélyesek és kiszámíthatatlanok az érzések...
Nagy érzelmi vihar van bennem... és nem tudom, hogy ez azért van e mert nem akarom őket még lezárni, vagy azért van, mert egyszerűen lelkiismeretfurdalásom van, mivel ők szeretnek, és keresnek engem.
de én mégsem akarom már ezt... mi történik velem? Olyan néha mintha 2én dulakodna bennem... és már fáradt vagyok ettől...
Kérlek segítsetek.
Talán ti érettebb lelkek tudtok olyan tanácsot adni, amivel tovább haladhatok majd utamon.
Előre is nagyon köszönöm válaszotokat!
Egy tanácstalan lány
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
a hozzászólásodat Kati.
Érdekes és elgondolkodtató, megmosolyogtató a kötekedő és házsártos emberekről írottak.
A lenyomással kapcsolatban már nem kevés önismereti kutatómunkát kellett végeznem. Rendszerint az derült ki, hogy azért akarnak lenyomni, mert öntudatlanul én is le akarom nyomni embertársamat. Mégpedig azért mert kevesebbnek, sebezhetőbbnek, tehetetlenebbnek érzem magam a másiknál, vagy pedig azért mert nincsen semmi megoldási ötletem az éppen adott helyzetre.
Az önelfogadásról írottak is teljesen helytállóak. Már régóta csiszolom magam ezen a téren, s még mindig van tennivalóm/tanulnivalóm. Hála Istennek ma is felvirradt rám a nap, így van rá esélyem/lehetőségem.
Nem azért írtam Éva, hogy már mindent elmondtam, mert megbántott volna valaki is és most durciznék.
Egyrészt azért döntöttem így, mert én tényleg úgy gondolom, hogy mindent elmondtam, amit fontosnak tartottam, másrészt meg, mert nem mondok olyat ami megerősít titeket, mert az hazugság lenne. Inkább azt teszem, hogy ha jót nem tudok mondani, akkor inkább vak leszek és néma.
Aztán még ott van a lemondás is amiről nagyon szívesen értekeznek az emberek, de nem tudnak belegondolni, abba, hogy vajon mi marad ha már mindenről lemondtál?
Vagyis helyesebben, nem is az ember mond le róla, hanem egyszercsak eltűnik az ember feletti hatalom. Ugyan úgy eszek, mint eddig, ugyan úgy iszok, nézek tv-t, olvasok, netezek, De nem csak hogy nem jelentenek semmit, de még zavarnak is.
AZ Istenbe vetett hit egyszer csak elveszi azt ami vagy, vagy aminek hitted magad. Az önmagam, és annak csodálatos megvalósítása többé nem lesz cél.
Alázatosan figyelsz és vársz, mert nincsenek céljaid, terveid, nincsenek utak, vagy feladatok.
Ez tényleg lehet kívülről irritáló, lehet, hogy félelmet kelt, és önszántából senki sem választaná.
Nincs semmilyen akaratom. Abszolút semmi.
Csak kérek. Amit kérek azt általában megkapom. Így számomra az ember teremtő hatalma is Isten akaratának a függvénye.
Az embereket nem lehet Isten felé téríteni. Sem nem lehet nekik hitet adni benne. Ezt mind csak Isten tudja megtenni. Ez az ő akarata.
Téves elképzelés, hogy én félelmemben, bánatomban, gyászomban (köszönöm szépen a lányom jó egészségnek örvend :)), végső elkeseredetségemben fordultam Isten felé.
Nem. Ő csinált mindent úgy, hogy ez így legyen.
Mert csak azt lehet megvígasztalni aki szomorú, azt lehet felemelni, aki lent vant, annak lehet adni, aki kér.
...amikor átalakult az oldal.
Nehezen válaszolok a személyes kérdéseidre,mert beszélgetni a chat szobában tudunk,úgyhogy ezeket ott kéne megvitatni:)
Itt a blogokban önismerettel kapcsolatos tanácsadás folyik,úgy hogy már megélt,megtapasztalt dolgokat az önismeret terén megosztunk egymással.
Sok kezdő útkereső is jön ,és így tudunk segíteni nekik is,meg egymásnak is.Tehát az önismereten kívül az egyéb dolgokat a chat szobában beszéljük meg.
Ezért most olyan témához szeretnék csak itt hozzászólni,ami az önismerettel kapcsolatos szerintem.
,,Az Istenbe vetett hit egyszer csak elveszi azt ami vagy, vagy aminek hitted magad. Az önmagam, és annak csodálatos megvalósítása többé nem lesz cél."
Szerintem azt ami valójában vagy azt nem veheti el,/mert az maga Isten/,csak arra döbbenhetsz rá,ami nem igazán Te vagy. Pontosan a szerepekre,játszmákra,ezért ,azért...Pont azokra a dolgokra,ami úgymond elválaszt Istentől,vagy az igazi Önvalódtól./ahogy tetszik/
Hogy az önmagam megvalósítása nem cél???:)
Attól függ mit értesz önmagam,Önmagam alatt?
Akkor én is Jézusra hivatkozok.,,Az Atya bennem van,és én őbenne.Tehát épp annyira van bennem Isten,ahogy én őbenne.
Vagyis szerintem kevés az ,hogy én Istenben vagyok,és nem tudom,nem élem át azt,hogy ,,Ő'' meg bennem.
/Sőt ,hát ki lehet mondani,hogy végső soron én vagyok az. Nem a Szűcs Éva persze,hanem az a létező,aki ,ami vagyok,de itt fontos ,hogy végső soron,mert általában e miatt vannak a félreértések/
Ha már a kereszténységnél tartunk,akkor szerintem pont ez a különbség a vallás,és az igazi keresztény ,,önmegvalósítás" között. Mert a vallás csak addig terjed,hogy élj Istennek tetsző életet,
hiába mondott Jézus ennél sokkal sokkal többet. A vallás megmarad egy morális tanításnál,és pont azért olyanok azok akik csak idáig mennek el,mert elmarad az Önmegvalósítás,és ezért,hiába a tanítás, ugyanolyan gyarlók maradnak.
Míg ha az ember tényleg komolyan gondolja,és valóban Krisztus tanításait követi,akkor bizony rájön arra ,hogy az Atya bennem van!/ahogy ő is mondta nekünk/
Tehát a vallást túl kell haladni,és ezt tették a keresztény misztikusok is,akik ugyanoda eljutottak,hogy
végső soron Isten bennem van,sőt ugyanarra jutottak,mint a keleti tanok,amik kimondják,hogy az
atman és a brahman Egy.
Vagyis ez a kint és bent ez egy teljes azonosulás kell hogy legyen,és szerintem ez az önmegvalósítás,az Önvaló megtalálása,ami mindig is az igazi lényünk,csak hát rengeteg olyan dolog fedi előlünk,ami miatt ezt nem vesszük észre.
Erre lenne jó többek között az önismeret,hogy ezeket az elzáró okokat magunkban felismerjük.
Szerintem pont ez lenne az élet értelme,az igazi /isteni,Isten /lényünk megtalálása megélése.
Ha önmagam megtalálása,megvalósítása nem cél,ahogy mondod,akkor tulajdonképpen elárulom Istent,
saját magamat,az igazi Önvalómat,mert becsapom magam,a szerepeimben élek,áltatom magamat mindennel csakhogy nehogy ráébredjek az igazságra.
Ha bárminek is értelme van itt ebben a létezésben az szerintem az hogy megtaláljam az igazi Önmagamat. Ami nem más mint Isten. És ezt nevezik Önmegvalósításnak.Az illúzióktól,hazugságoktól való megszabadulásnak./hogy felragyoghasson az az Önvaló/
Ettől még lehet szeretni nagyon ezt a világot,mert pont ez a világ az,ahol erre az embernek a lehetősége megadatott:)
Ismerem azt az utat ,amit most jársz. A teljes hit,odaadás,alázat útja. De a befogadásé is,és egy idő után rá kell ébredni,hogy ez a fajta út úgy teljesedik ki,ha az ember ,,beengedi azt a külső Istent'',hogy ,,betöltse a lelkét".
Ezért mondja bármely tanítás is,hogy ami ennek az akadályában áll ugye azt el kell engedni, távolítani,ki kell üresíteni,hogy ott csak az isteninek legyen helye./persze ez bonyolultabb,a befogadás,azonosulás,és a többi,de most nem akarok erre kitérni/
Arra szeretnék csak kilyukadni,hogy a Te utadnak is a beteljesedése ez szokott lenni./jó esetben/ Vagyis az Önmegvalósítás. Mert az a külső Isten az csak egy ideig külső,amíg be nem engeded,aztán meg már úgyis rájön az ember,hogy ő mint létező,mindig is az volt. Egyszer kell csak megtapasztalni...
Inkább az a nagyon nehéz,ebben az állapotban megmaradni:)
Én aztán már komolyan benne voltam hosszú évekig a keleti utakban is ,ahogy keresztény misztikában is,tradicionalista filozófiában is,és voltak gyönyörű tapasztalásaim,megéléseim.
A csoda mégis Sanyi Istenkereső összejövetelén történt meg./az átélésről már voltak tapasztalataim, de/ Ott MEGLÁTTAM és átéltem magamat.
/Nem kívülről láttam,hanem én voltam,és mégis láttam.Ugyanaz a valaki látta saját magát,de nem kívülről,ahogy például az álomban látjuk...,az egész megmagyarázhatatlan és elmondhatatlan innen:),
főleg amit átéltem,de az egész további életemet meghatározó tapasztalattá vált. /
Szóval csak azt szeretném mondani,hogy nekem ,,van múltam'',de mégis hozott olyat ez az oldal,amiért azt mondom megérte ,és folyamatosan meg is éri itt lenni.
És akik kezdő útkeresők ,azoknak is csak ezt tudom mondani.
Neked meg pohár azt,hogyha Te ezen úton vagy,és hiszel benne,hogy téged Isten vezet,akkor miért nem hiszed ,hogy Ő vezérelt ide,miért gondolod pont az ellenkezőjét? Azzal ahogy itt elkülönülsz tőlünk ,mert mi így, meg úgy...ahogy írod, mintha ellenségek lennénk?:) Jézus valahogy mást mond nekem:)
Amit például idéztél ,hogy hagyd el/gyűlöld/ anyád,apád,házad...stb...ott a kötelékeink,ragaszkodásaink levetéséről,elengedéséről beszél szimbolikusan,nem a gyűlöletről,vagy hogy ne szeressem apám anyám:) mert azt mondja mindenit úgy szeressem,ahogy saját magamat. Ezek szerintem nagyon beszédes egyértelmű kijelentések.
Én nem mondtam, hogy ne Isten vezérelt volna ide, de teljesen más okokból, mint azt saját magadból kiindulva gondolnád. Még megkérdezni nem tudtad, mert te véled, hogy "tudod", hogy ki miért van itt.
Jézus sokmindent mondott, van aki ezt szereti ismételgetni a szavaiból, van aki azt.
Én is a meghasonlásról, vagy más szóval az elengedésről beszéltem amikor Jézusnak azt a kijelntését idéztem, miszereint én nem a békével jöttem, hanem fegyver van a kezemben...
Isten kint és bent.
Igen az ember végső legtisztább állapota, mint Jézus Krisztus. És igen az ember is Istenhez hasonlatos és tökéletes, De ezt az állapotot nem Önmagán keresztül éri el, hanem Jézus Krisztuson keresztül (senki nem mehet az Atyához, csak is Énáltalam).
Csak akkor tudnád elérni önmagadon keresztül, ha már isten lennél, és csak "megvalósítanád" magad. De Isten csak Egy van, és nem lehetsz belőle Egy, hanem te is az Egyben lehetsz.
Én benne, Ő bennem. Jézus nem hangoztatja, hogy Ő is isten, csak azt mondja, hogy Ő Isten fia, és Ő semmit nem cselekszik önmagától, csakis azt teszi amit az Atyja akar.
Te szereted a múltadat a tapasztalataidat, én nem.
Mert a múltam és a tapasztalataim miatt egykor nagyon erősnek, bölcsnek, "tudatosnak" hittem magam, és még azt is hittem, hogy tudok bármit is az Igaz szeretetről.
De ez mind hazugság volt. Akkor áldottam a sorsom, most szégyenkezem miatta.
Hiába is látom ezen tapasztalatok segítségével, hogy ki mibe van beleragadva, mert nem tudok érte semmit sem tenni. Legalább is olyat nem amit ti értékelnétek, olyat ami látványos.
Mert csak azt tudom tenni, hogy kérem Istent, hogy segítsen megnyitni a szíveteket, de ő csak úgy tudja ezt megtenni, ha elveszi azt amitek van, és ekkor meg azt kérem Istentől, hogy mégse vegye el, mert szenvedtek nélküle.
Én szeretném, ha olyan ember lehettem volna, akit születésétől fogva az Isten szeretetére nevelnek, akivel eljárnak templomba, akinek a kötelező olvasmánya a Biblia lehetett volna.
Én szeretném ha egyszerű ember lehettem volna, akit az én és más emberek tapasztalatai, szavai, gondolati nem emeltek volna egy hamis magasságba. Ha elvenné azt amit "tudok".
Arra vágyom, hogy Isten tartson meg egy egyszerű embernek, akinek vannak hibái, vétkei, mert nem elég erős, hogy megállhasson. Aki nem több másoknál, és ha mégis az csaki Isten akarata és nem az én érdemem.
Akarom érezni a szívemet, ami vérzik, ha másnak fájdalmat okozok, vagy akarom érezni a vétkeim súlyát, hogy Isten megbocsáthasson és soha többé nem akarom az ártatlanságomat hangoztatni, a karma tanával, vagy a tapasztalatok fontosságával, vagy a minden úgy jó, ahogy van bölcsességekkel.
Számomra ez az Élet. Mert az Élet az a Lélek, és én ilyennek látom a Lelket.
Nem lehet soha egyensúlyban a világban, mert nem ez az otthona.