Stohl András 10 hónapot kapott | Önmegvalósítás.hu

Stohl András 10 hónapot kapott

Hozzászólások

13 hozzászólás
fehercsongor képe
A Stohl biztos vegetariánus,
2011. szeptember 08. csütörtök, 0:34 | fehercsongor

mert szerintem csak növényi drogokat fogyasztott,(esetleg néha szintetikusat ),de semmiképpen sem állati eredetűt.
De miből gondolod.hogy az ellene fröcsögők húsevők ? Én pozitívnak érzékelem ha rávetítik lelkük mocskát ,és ezáltal magukra követelnek büntetést ,illetve lelki mocskaik jelképére Stohlra , aki ugyan megváltozott ,de ennek az árát nem ő fizette meg , és előző életének sarát sajnos az új angyali énjéről kell lemosnia még ezután .
Isten és az áldozata megbocsátott neki , de a jogi következményektől nem mentesül , aminek én is örülök,mert nem a színpadon alakította ezt a szuper szerepet , és mint magánember jobb ha megkapja az érte járót : azt , amit bármelyik társa is megkapna a közemberek közül . Az csak súlyosbítja a büntetendőségét , hogy sokan felnéznek rá ,mint példaképre , mert ha ezt elnézik neki ,akkor ebben is utánozni fogjak .Üdvözlettel : felacso
U . i . : Állatkínzó honlapokra nem járok , így az lelkivilágukba nem tudom beleélni olyan könnyen magam . Két ilyen irányú élményemet ( egy zacskó béka agyonverése , és egy macska átreptetése a falon ) nem tudom a Stohl üggyel összekapcsolni , mert nem kábítószeres állapotban követtem el őket .

,,Hát ennyit a megbocsájtásról...''
2011. szeptember 08. csütörtök, 13:30 | Éva.

A megbocsátás és a törvények az két külön dolog. A megbocsátás az nem érvénytelenítheti a törvényt.

Te felmentenéd Stohlt, mert nem veszed figyelembe,hogy visszaeső.
Már egy ilyen ügyet korábban megúszott,akkor is esküdözött,hogy soha többé pia és drog,soha többé úgy nem ül kocsiba. Csakhogy abban az állapotban az ember nem igazán beszámítható,és pont ezért veszélyes magára és másokra is, ha ilyenkor mégiscsak kocsiba ül ./ taxi is van,tudod?:) /

Szép dolog ez a kampány,viszont csak enyhítő körülmény lehet,nem mentesítheti a büntetés alól.Felfüggesztettel meg végképp nem úszhatta meg-pedig ebben bízott-mert az visszaesőként lehetetlen,inkább súlyosbító körülmény.

Szerintem így is megúszta. Nagyon is,mert a 2,5 évből csak 10 hónap lett és abból is csak 5-öt kell leülnie!
Ez elkerülte a figyelmedet, tehát még fél évet sem,ami annyira kevés büntetés egy ilyen ügyben,főként egy visszaesőnek,hogy még igazán magába sem tud szállni.
Pedig egy ,,reális'' büntetés a javát szolgálta volna,valószínűleg lett volna ideje elgondolkodni a celeb élete felett,és lehet hogy új emberként jött volna ki a börtönből. Úgyhogy ez ,hogy ennyivel megúszta szerintem épphogy a kárára válik e miatt. Nem lesz lehetősége változtatni az életén. Egy ilyen rövid intermezzo után ott folytatja ,ahol abbahagyta.Öt hónap kevés ahhoz,hogy az emberben maradandó változásokat hozhasson.

Egyébként ne félj,jó élete lesz,ugyanúgy folytatja ezt a prevenciós programot,hiszen 4 évet aláírt,hogy addig tartja az előadásokat,beszélgetéseket. A börtönben nem fogja senki sem bántani Bucit,ahogy Cinit sem. Sőt!!!
És ne feledd Magyarországon is vannak luxusbörtönök,ahol vidám és gondtalan az élet:) A kollégái és a rajongói meg az újságírók, pedig nap mint nap látogatják majd,még el is fárad bele. És szerintem ,,eltávot'' kap majd ezekre a rendezvényekre./meg ide,oda/
Még az is lehet ,hogy színházi próbákra is kijár majd. Hiszen a Nemzetiben most is próbált, a másod fok előtt is,az első fokú 2,5 év ellenére is:)
Gondolod ,hogy beveszik a darabba,ha ő ténylegesen el lesz zárva?
Miki ,figyelj a részletekre is,és ne aggódj Buciért:)))

Öt hónap letöltendő....Maradandó sérülésért, visszaesőként,részegen,drogosan...Hmmm...Meg kéne nézned,hogy egy ilyen súlyú cselekményre mettől meddig terjed a büntetés a BTK-ban?

Szerintem azok az emberek,akik ezt keveslik,nem gonoszak és nem ,,fröcsögnek'',csak igazságot,és esélyegyenlőséget szeretnének. Hogy mindenki azonos elbírálás alá kerüljön /a törvény előtt/ ,és ne feledd ,volt már egy Császár Előd ügy,ahol addig ügyeskedtek,amíg egy halálesettel is terhelt ugyanilyen szitut el tudtak sikálni.
Csodálkozol ,ha ez az embereknek nem tetszik?

Én személy szerint nem foglalkoztam ezzel az üggyel. Nem az én dolgom bíráskodni,sem felmenteni.
Neki kell majd elszámolnia a lelkiismeretével, és 5 hónap ehhez nem is olyan sok idő.

Ui:
Ha én bíró lennék,akkor úgy róttam volna ki a büntetést,hogy mit mond a BTK erre a cselekményre?
Mettől meddig tartó szabadságvesztést?.
A visszaesése miatt a maximumot adtam volna,a drogprevenciós programja miatt /4 év nem semmi/,tehát azért a minimumot.
Összességében valahol a tól-tól, ig-ig felénél tartottam volna igazságosnak. /mint bíró,mert mint magán ember,nem az én dolgom/
Esetleg még bevontam volna pszichológus igazságügyi szakértőket,hogy valóban van e megbánás,komolyan gondolja e?,és ha igen ,akkor még csökkentettem volna,mert a túl sok büntetés viszont az ellenkezőjét válthatja ki.
Na most nem tudom,hogy ez pontosan mennyi lehet,de az elsőfokú 2,5 évet tekintve /már az is gondolom a legkevesebb kiróható/, biztos hogy nem 5 hónap:)
Úgyhogy Miki ,örülj Bucival együtt,hogy így ,,megúszta'':)))
Nagy ötlet volt ez a drogprevenciós program. Megmentette őt 2 év börtöntől.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Az igazságosság és egyenlőség elve erősen sérült ezzel az ítélet
2011. szeptember 08. csütörtök, 23:05 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Egyetértek Éva, az igazságosság és egyenlőség elve erősen sérült ezzel az ítélettel. Ugyan mit várnak, hogyan fognak erre reagálni az emberek? Majd nem majd drogosan és részegen a kormány mögé?

Ha van bármiféle elrettentő hatása a börtönbüntetésnek a társadalom felé, akkor ezzel az ítélettel azt üzenték, hogy nyugodtan szegjétek meg a törvényt, pláne, ha híres (hírhedt) emberek vagytok!

Ha viszont nincs elrettentő hatás, akkor nyilván Buci belső változását akarják kikényszeríteni az elzárással. De vajon elég lesz egy mély belső változáshoz az a fél év egy luxus börtönben, ennyi engedménnyel? Nehezen tudom elképzelni.
Sőt, inkább azt érzem, hogy Buci is próbálta megúszni a büntetést. Márpedig, ha próbálja megúszni, akkor még közelében sincs a megbánásnak!

wmiki képe
a jog 10 hónap börtönre ítélte, ennyit adott a független magyar
2011. szeptember 08. csütörtök, 19:04 | wmiki

a jog 10 hónap börtönre ítélte, ennyit adott a független magyar bíróság, kár ezen rugóznod csongi

az érdekes itt az, hogy szintén szenvedélybetegek (húsfogyasztók/állatkínzók, alkoholisták, drogosok) (akik bucival ellentétben a megbánás semmilyen jelét nem mutatták semmire, talán egész életükben), szóval "normális" emberek hogy felháborodtak azon, hogy csak ennyire ítélték, és nem mondjuk halálbüntetésre

Domoszlai Katalin képe
Igazság kontra igazságtalanság
2011. szeptember 09. péntek, 8:08 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Valamennyien megtapasztalunk életünk során agressziót, legyen az fizikai vagy szóbeli amit teljesen igazságtalannak élünk meg vagy pedig el tudjuk fogadni az igazságát de a büntetés mértékét túlzónak érezzük.

Normális emberi reakció az agresszióra két féle lehet, az egyik azonosul az agresszorral és keres egy gyengébbet akinek tovább adhatja. A másik, hogy nem meri megélni az agresszióját és befelé fordítja ezért önpusztítóvá válik. Létezik a kettő együtt is, iszik és még a családját is terror alatt tartja.

Tipikus önpusztító módszerek az alkohol, drog, féktelen vezetés az elfojtott agresszióból táplálkoznak. A szenvedélybetegek törvényszerű megnyilvánulása, hogy kivetítik a saját elfojtott agresszivitásukat bárkire, leginkább olyanra, aki irigyelt, híres, sikeres. Hiszen ha kezdeni tudnának a saját lelki problémáikkal valamit, akkor nem lennének szenvedélybetegek, hanem a gyógyulás útjára lépnének.

A másik amit nagyon fontos lenne megérteni és elfogadni, hogy tökéletlen világ nem létezhet igazságtalanság nélkül. Ha igazságtalanság ér és lázongok, harcolok ellene Isten fölé helyezem az egómat. Ha megismerem és elfogadom az érzést, megtapasztalom azt amire tanít, akkor képes leszek arra, hogy igazságot meg és felismerjem. Majd ha eljön az idő és minden elutasításunk megszűnik, akkor eltűnik az egó is és megmutatja a világ azt, hogy valójában tökéletes.

Az együttérzés képessége azt jelenti, képes vagyok azt érezni amit a másik ember. Aki nem tud együtt érezni a húsevőkkel, az mit javasolna az eszkimóknak?

Aki nem tud együtt érezni azzal az emberrel aki igazságtalanságot követ el az elfojtja és kivetíti a saját igazságtalanságát. Aki a harcot választja, nem tudja létrehozni a békét. Ezt hívják karmakörnek, addig változik a tettes-áldozat, áldozat tettes, amíg a tettes státuszban lévő nem követi el a tettét. Azért nem követi el, mert elsajátít egy képességet, megszerez egy tudást, felismer egy magasabb szinten lévő megoldást.

Ha a megbocsátás fontos neked, Miki, kezdd el és mutass példát, bocsáss meg az állatkínzóknak és a húsevőknek. Ha ez nem sikerül, ne kérdd számon bárkitől képes-e a megbocsátásra.

fehercsongor képe
Független magyar bíróságot
2011. szeptember 10. szombat, 0:03 | fehercsongor   Előzmény

nem ismerek hazánkban, sőt függetlent sem és magyart sem .A bíróság pedig gúnynév számukra.
Én többet adtam volna neki,
bár komolyabb bűnösök esetén vakarhatnám a fejem,
hogy amennyivel bűnösebbek Stohlnál azt a tíz hónaphoz hozzáfűzött ejnye-bejnye eléggé kifejezi - e.
( Általában én mindenkinek többet adnék: jóból is rosszból is.
Fulladjon bele bármelyikbe: legalább eltelve vele , hamarabb leszokik róla. )
Érdekes , hogy én Stohl ítélete súlyosbításának az álszent módon való követelése miatt nem a
húsfogyasztókra/
állatkínzókra,
alkoholistákra,
drogosokra haragudnék,hanem inkább a
szadistákra ,
pederasztákra, és a
pökhendi nagyképű pimaszokra.
Nekem inkább ezekkel a kategóriákkal kapcsolatban nem eléggé letisztult a lelkem,
ezeknek tudom bármilyen megnyilvánulásán felhúzni magam, ill.
ezekről tudom feltételezni,hogy bármilyen ügyben az enyimével nem megegyező álláspontot képviselnek. Üdvözlettel : felacso

Egy elég közeli hozzátartozóm két évet ült börtönben lopásért.
2011. szeptember 09. péntek, 9:26 | Hiteles06

Egy elég közeli hozzátartozóm két évet ült börtönben lopásért. Valószínűleg a tehetetlenséget kellett volna elfogadnia, és azt, hogy nem irányíthatja a dolgokat. Ez tíz éve volt, és azóta se tanulta meg. Utána kapott egy irtózatos anyagi csődöt, amiből ebben az életében valószínűleg nem mászik ki. Szintén változnia kellett volna. Ekkor sem tette. Nem tudom mi lesz a következő.
A főnököm hat éve két ember halálát okozta közúti balesetben, azóta se vonult be a börtönbe, jók az ügyvédei, húzódik az ügy. Szerintem neki is a tehetetlenséget kéne elfogadni, de kézzel-lábbal hadakozik ellene, küzd.
Szerintem nagyon nehéz változni. Borzasztó a félelem. Nekem is időszerű a kérdés, és már a helyzeteket is felismerem, de egyszerűen lefagyok, ha belegondolok, hogy mit kéne tennem, hogy változzak. Pedig ha már ott leszek, nagyon jó érzés lesz, azt tudom. Csak amikor jön a pillanat, és másképp kéne reagálnom, hát az dermesztő. De megcsinálom, már benne vagyok :)

Domoszlai Katalin képe
Szerintem több minőség
2011. szeptember 09. péntek, 9:54 | Domoszlai Katalin   Előzmény

van a főnököd esetében, amit el kell fogadnia, mint a tehetetlenség. Te a tehetetlenséget látod, mert neked ezzel van dolgod. Erre tükör neked.

Én látok benne olyat, hogy el kell fogadnia, embert öltem...
Aztán még, a saját hülyeségem ellen nincs ami megvédjen, kiszolgáltatott vagyok neki...
Kicsi vagyok a társadalmi gépezethez képest...
Alávaló vagyok...

Az, hogy benne igazából mi munkál, nem tudhatjuk, lehet félelem attól hogy rászokik a csúszós szappanra,ki tudja :-)

szeges képe
Nincs majd, csak MOST...:)
2011. szeptember 10. szombat, 9:01 | szeges   Előzmény

"...egyszerűen lefagyok, ha belegondolok, hogy mit kéne tennem, hogy változzak. Pedig ha már ott leszek, nagyon jó érzés lesz, azt tudom."

Ha tényleg tudod, akkor már ott vagy. A többi önámítás. Szerintem.:))

fehercsongor képe
A változáshoz sokszor jól jön egy kisebb földrengés ,
2011. szeptember 10. szombat, 11:27 | fehercsongor   Előzmény

ami ledönti és az általa kiváltott érzelmi szökőárral elmossa a maradványokat és a régihez fűző megszokást és nosztalgiát , a megszokott elvesztésének félelmét . Akkor az addig már ingatag lábakon álló ,de még álló és működőképes lelki építmények lábai megroggyannak és szépen összedől az egész és a tisztára mosott rommezőkön elkezdhet kiépülni a rég vágyott és odaképzelt új szokásrendszer , aminek a képe már többé kevésbé tisztán látszott előtte is vágyként , szándékként megjelenve .Ez a kisebb földrengés lehet bármilyen esemény amit elég jelentősnek érzünk , és ami váratlanul meglepve kicselezi az addigi változás elindítását halogató hessegetéseket ,amit elég katartikusnak élünk át ahhoz , hogy ezt a hatást kiváltsa belőlünk . Üdvözlettel : felacso
U . i . : Az előtte levő időszak az , amikor a még álló régi falakon már feltűnik és áttűnik a szándékolt újaknak a képe .

Ez jól hangzik, DE: a jó érzés, amit el tudok már képzelni:
2011. szeptember 10. szombat, 19:45 | Hiteles06   Előzmény

Ez jól hangzik, DE: a jó érzés, amit el tudok már képzelni: Amikor ordít a főnök, és porig aláz, én szemrebbenés nélkül, megalázkodás és játszmák nélkül tudom, hogy mennyi vagyok, és velem ezt nem teheti.
Amikor lefagyok, és mégsem állok ki magamért, akkor dolgoznak bennem azok a félelmek, hogy kudarcnak élem meg, nem tehetem meg, hogy munka nélkül maradjak, újra állást kell keresnem, megérdemlem, hogy így viselkedjen velem, mert én voltam a béna, kevés vagyok, kicsi vagyok.
Amíg nem szeretem magam, nem érzem úgy, hogy én megérdemlem a jót, és amíg ilyen erősen irányítanak a félelmeim, addig hiába képzelem el a szép jövőt. Akkor újra bevonzok egy ugyanilyen főnököt. (Mint az apám :)

fehercsongor képe
Főnöki orditás :
2011. szeptember 10. szombat, 20:08 | fehercsongor   Előzmény

olvastam valahol,hogy egy ilyen szuperhős rendszeres áldozata az üvöltés alatt nemcsak gondolt arra ,hogy a főnök bekaphatja , hanem erőteljesen el is képzelte azt : látta lelki szemeivel a tevékenységet : amitől rögtön helyrebillent a lelki egyensúlya , már csak azért is ,mert a figyelme egy számára kedvezőbb energetikájú témán időzött . Nekem a módszerrel szemben az az egyetlen kifogásom , hogy állatokkal nem szexelek még megalázási célból sem , ezért én úgy módosítottam számomra használhatóvá az elképzelést : hogy az illető az üvöltéstől eltorzult arccal egy begerjedt elefántéval birkózik .
Üdvözlettel : felacso

szeges képe
Ezért aztán...
2011. szeptember 11. vasárnap, 10:18 | szeges   Előzmény

...beleragasztod magad a biztos, és anyagilag biztonságosabbnak tűnő rosszba ahelyett, hogy kimozdulnál belőle?
De hiszen a mostani negatív gondolataid, hozzáállásod pontosan a múltad kivetülései. Attól félsz, ami pedig nem biztos, hogy úgy lesz. Sőt! Az élet a bátor lépésekért nem büntet, hanem jutalmaz, de ha Te egy helyben toporogsz, akkor ő is.
Érzed hogy hív, s alig várja hogy segíthessen, csak még nem tudod/mered elfogadni, elhinni.
Pedig lehet, hogy itt az Idő.
Drukkolok Neked..:)