...vagy valakibe :)

Én régen eléggé féltem a repülő bogaraktól, meg egyéb rovaroktól, viszont amióta megvettem a fényképezőgépemet és makro-fotózom őket, azóta egyre jobban elvagyunk :)
Az ember fél ettől meg attól, de sok esetben ez a félelem nem megalapozott, inkább valamiféle gyerekkori dolog lehet.

A egyébként pókok nagyon hasznos állatok, és nagyon jól meg lehet lenni velük egy lakásban (én pl. mindig meghagyom őket, és nincs is semmi baj velük).

Gondolkoztatok-e már azon hogy miféle félelem ez?
Példának a pókoknál maradnék hátha a mondanivalóm így érthetöbb lesz.

Tehát a pókoktól félek konkrétan,vagy az érzéstöl amit fogok érezni ha a pókkal valamilyen formában érintkezésbe kerülök.Mondjuk rám mászik.
Hogy felboncoltam ezt a félelmet,ami egyébként az enyém is volt,és éppen a pókokkal ráadásul,rájöttem hogy nem magától az állattól félek hanem attól az érzéstöl,attol a forgatókönyvtöl amit én írtam a fejemben,miszerint a pók ha rám mászik szörnyen fogom magam érezni,és ettöl az elmém gyártotta szitutól félek.
Az ember annyira képes beleélni magát bizonyos meg nem történt helyzetekbe,hogy azok bár nincs fizikai valóságuk hiszen meg nem történt események,de már érzéseket azt keltenek bennünk.

Ha nyitva hagyom a lehetöséget hogy történjen bármi,és nem gyártok elméleteket hogy hogy fogom érezni magam általam kitalált helyzetekbe,akkor ha az a pók úgy dönt hogy rám mászik,akár még jó is lehet. ;)
Hm? ;)

Nekem is vannak pókjaim,és szerencsésnek tartom a jelenlétüket.(ez meg legyen az én ártalmatlan hitem..;)
Van kettö amik elég nagyok ahhoz hogy már felismerjem és számon tartsam öket.
Kb egy éve fedeztem fel az egyiket,tehát nem mai gyerek...;)
Olyan fajták akik esténként kijönnek vadászni valami jól látható helyre,és nappal elvonulnak.Írtó gyorsan szaladnak,talán ez a vadászmódszerük is mert nem tünt fel hogy pókhálóznának.

Talán számomra nem jött pókhálós üzenet?
Csak úgy ala natur pók,háló nélkül tálalva...!? :)))

A ragaszkodásról, kötődésről, felismerhetetlenségig űzött játszmákról van szó. A pókháló pusztán egy hasonlat.

...dehát kinek a pap, kinek a paplan.

Szerintem is azok a dolgok a pókháló, amelyek megkötöznek, a szabadságunkat elveszik (ez persze csak látszat, de valóságnak éljük meg). Ezek minták, amiket örököltünk, sémák, félelemek, ragaszkodások.

Energetikailag érzelmi és gondolati csatornák, amelyeket hagyunk magunkra csatlakoztatva lenni, befolyások, hatások, amik észre sem vesszük és irányítanak. Elgondolások, vélemények, ítéletek az életről, magunkról, másokról.

Illúziók.

Ezen kívül pedig szerintem nagyon egyszerű okból félhetünk a pókoktól, meg attól, hogy ránk másznak: a haláltól való természetes félelmünk miatt.

Hogy miért pont a rovarok meg a pókok azok, amik ezt ilyesfajta intenzitással váltják ki, arról csak azt tudom gondolni, hogy amolyan kicsi, megfoghatatlan lények, nagy hatalommal (gondolok itt a csípésre, méregre). és bár nem mindegyik elég erős ahhoz, hogy valóban el tegyen láb alól minket, egy is elég, illetve az, h ezt tudjuk. és azt, hogy ezek annyira ösztönös és vad lények, hogy nincs esélyünk, ha beindítjuk akárcsak véletlenszerűen is a védekező, vagy támadó funkciójukat. hacsak nem elég kicsik és mi elég gyorsan tudunk kikerülni a mezőjükből. (De egy ugrabugráló madárpókfélénél pl. ez nem lehet olyan egyszerű...)

A kollektív tudatban/tudattalanban is benne van ez, és állítólag még lehetnek benne olyan ősi emlékek, amelyek olyan időkről szólnak, amikor az ember még sokkal kiszolgáltatottabb volt a természetnek és hasonló lények valóban pusztították sorainkat. Erről nem tudok vallani, mert nem kutakodtam utána mediben, valahogy nem érdekel, hogy volt....:)

Én egyébként emlékszem, hogy gyerekkoromban nem féltem a pókoktól. Ahogy a darazsaktól sem, stb. Szerintem ennek az egésznek egy nagy része tanult, vagy a tudatalattiból felélesztett.

És arra is emlékszem, amikor az első horrorban láttam egy óriáspókot, és elkezdtem röhögni.... mert annyira valószerűtlen volt, pedig fiatal voltam, és a film elég erős volt. De azt hiszem a tiszta lélek tudja mik ők valójában: állatkák, akiktől semmi félnivalónk nincs. :)

És arra is emlékszem, amikor egy másik horrorban ellepte egy házat egy csomó mérges pók, és az egész arról szólt, hogy mennyire halálosan félelmetesek ezek a lények.

Na, ezért félünk, alapvetően, és ez ennél nem igazán bonyolultabb. (szerintem)

(Amúgy ez volt kb az össze horror, amit láttam :) )

Namaszte

...hogy mennyire hasonlít a pókháló a mi hálónkra, az életünkre...

És hogy ott van a lehetőség, csak élnünk kell(ene) vele. Hiszen a mi "pók"hálónk az életünk eseményeiből fonódik látszólag kusza, közelebbről szemlélve mégis tökéletes formává.
Pontosan olyan lesz, ahogy kezeljük, ahogy megéljük. De hiszen erről szól az önismeret. :) Gondolom ezt tanítja Sanyi is. Keresd meg magad, ismerd fel az eléd kerülő helyzetet, tapasztald meg, rendszerezd az életed rezdüléseit.

A póknak az a háló, ami nekünk az érzés, érzelem. Figyelmeztet, segít, éltet.
Ha tudjuk, hogy mit kezdjünk az elénk táruló feladatokkal, akkor a hálónk egyre stabilabb, szebb lesz. Ha félünk tőle, nem bízunk a jelzéseiben, akkor ragacsosnak, ellenségesnek érezzük azt.
A póknak nem kell önismeret. Ő tudja, hogy a hálója csakis érte van. Mert ő építette-fonta. És azért tud minden más lénynél biztonságosabban közlekedni rajta.
Ha attól tartana, hogy nem biztonságos az, ami érte van, ami a lételeme, akkor már rég nem lehetne pók a Földön.
Nekünk, embereknek sokkal több adatott ennél. Mi hibázhatunk, és helyretehetjük a hibáinkat, mert nem az Életünk múlik rajta. Talán...:)

Furcsa érzéssel ébredtem. Egyből nekiálltam beskatulyázni, betuszkolni egy olyan történetbe, olyan érzésbe, amit már ismerek -ami nem is igaz- behúzni a hálóba, az ismerős érzések közé, hogy szenvedhessek. De nyakon csíptem: nem lehet AZ, csak tespedni akarok az önsajnálatban. Úgyhogy hagytam önmagában az érzést, nem próbáltam ráhúzni olyat, amit már ismerek, ami már a rendszer (pókháló) része, csak figyeltem. És abban a pillanatban összeért, beért egy teljesen másik életterületen egy hezitálás, hogy nem kell döntenem! EGYÜTT véghezvihető a 2 amit akartam. Nem kell dönteni. Nem kell stresszelnem azon h mi a helyes, az út megmutatkozik amint nem görcsölök rajta :)))

A felismerés egész más életterületen érkezett. Ott, ahol most dolgom van. :)
Érdekes...