Mit jelent számodra a halál?
Mit jelent számodra a halál? Elmúlást, veszteséget, félelmet, átlépést, ismeretlent, változást, megújulást?
Mennyire ismered a halált? Mit érzel felé?
Félsz tőle? Vágysz rá?
Beszélgessünk a halálról! Haláli jó lesz!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Kedves Csongor!
Megosztanám veled a családállítás tapasztalatait ezzel témával kapcsolatban. Különösen a "mosoly" szóra kaptam fel a fejem.
Nem tudom, mennyire ismered a családállítást és annak a tapasztalatait, a lényeg az, hogy az eredendő családunkban történt események lélek szinten nagyon erősen hatnak a következő generációra. Létezik egy láthatatlan kötelék, (a morfogenetikus mezőben) amely mindenkire hatással van, aki a családhoz tartozik. És ez akár hetedíziglen is hatással lehet. (Ez megtapasztalható a családállításon)
Konkrétan a feleséged családjában egészen biztosan volt már olyan, aki öngyilkos lett. Elképzelhető, hogy nem is tud róla "senki", mert ez a cselekedet bizonyos körökben titkolandó lehet. Ha így van, akkor még rosszabb a helyzet, mert első törvény, - az odatartozás törvénye (mindenkinek joga van a családhoz tartozni, aki oda született), amely ha sérül, például valakit kitagadnak, akkor a következő generációban valaki megismétli a sorsát. Ebben a helyzetben valaki a lelkében egy tudattalan fogadalmat tesz: "Ha menned kellett, akkor követlek — a halálba/ a rossz sorsba/ a betegségbe. " És mindezt szeretetből, boldogan teszi. Mosolyogva.
Léteznek másfajta fogadalmak is: "Kedves szülőm (testvérem, nagyszülőm, rokonom), inkább én viszem helyetted ezt a nehéz sorsot, mint Te."
„Átveszem tőled a gyászodat (haragodat, félelmedet) nehéz érzelmeidet, hogy ezzel is segítsek Neked Majd én átélem őket helyetted "
„Ha elkövettél valamit, majd én vezekelek helyetted"
Ezeknek a tudattalan esküknek a következménye, hogy sok olyan boldogtalan, beteg emberrel találkozunk, akik megmagyarázhatatlan okokból szenvednek. (Az előző életeket megnézzük, ha itt nem találunk semmit)
Lefordítva a feleséged valamelyik családtagját követte a halálba. Sajnos az eredeti családunk hatása sokkal erősebb, mint az újé, vagyis senki sem tudja megmenteni férjét/feleségét a sorsától. Ha meg is próbálná, a társ nagyon megharagudna rá.
A feleséged nem előled ment a halálba, hanem valaki után. A rossz hír, hogy nem tudtad volna visszatartani, semennyi szeretettel sem.
Ildikó
www.csaladfelallitas.5mp.eu
és édesapját követte . Az más kérdés ,hogy pont akkor és azért figyeltem fel Rá , amikor és mert félárva lett . Neked jó sok tapasztalatod lehet ilyen szituknál , mert családállításkor gondolom sorjáznak a hasonló esetek . Üdvözlettel : felacsó
Ha jól gondolom, amikor megismerted a feleségedet, volt benned némi megmentői attitűd. Sajnos a legtöbbünk a saját kárán tanulja meg, hogy ez hálátlan, és lehetetlen vállalkozás.
Amíg meg nem ismerkedtem a családállítással, elképzelni sem tudtam, hogy mi, élők, mennyire kötődünk a halottainkhoz. Azokhoz, akik hirtelen hunytak el, tragikusan,vagy korán, esetleg nem tudtunk tőle elbúcsúzni, rendesen meggyászolni. Ha bűntudatunk van vele kapcsolatban, akkor is marad a kötés.
Ha valaki felismeri, - és változtatni szeretne azon, - hogy vonzza a halál, akkor az állításokon lehetőség van a kötődés megszüntetésére. Viszont sokan ezt fel sem ismerik, vagy ha mégis, hát természetesnek veszik. Ez is érthető, a fent említett eskü nagyon erősen köti az embert, és bizonyos fokú hűtlenségérzéssel kell számolnia az első időben, ha ki szeretne lépni ebből. Ezt nem mindenki vállalja fal. Aki mégis, annak több erő áll majd a rendelkezésére.
A családtagok is szoktak jönni állításra, ha szeretnék tudni, hogy nekik volt-e szerepük a szerettük halálában. (Nem tettlegességre gondolok) Ez is nagyon jól megmutatkozik. És segít elgyászolni, elengedni.
önmagát mentené .Másrészt nem lehet mindenki sárkány ,és a királylánykodás is másfajta tehetséget kíván .Köszönettel : felacso
U . i . : Kezd megérni bennem a gondolat ,hogy megpróbáljam családállításon hessegetni a múltat .
Ha tudok segíteni, szólj.
Mit jelent számomra a Halál?
Több mindent.
Valaminek a végét, egy lehetőségnek a tapasztalásra, cselekvésre, érzésre, gondolkodásra.
Valaminek a kezdetét, ami legalább olyan ismeretlen, mint az Élet.
Egy viszonyítási pontot: elképzelem, hogy látnám magam, az életem, amikor onnan visszanézek.
Egy kalandot. :)
Egy feladatot, látva, mások hogyan csinálják, arra inspirál: jól éljek, hogy jól tudjak meghalni, átlépni.
Néha azt gondolom, létezik, néha azt, nem. De tudom, melyik a valóság, és melyiket, melyik énem "gondolja".
Egy kaput, amely legalább annyira elválaszt, mint amennyire nem is létezik (tehát nem választ el semmit semmitől). Szerintem mindkét arca érdekes.
A spirituális arca azért, mert távlatot ad a lélek számára, tudhatjuk is, amit amúgy érzünk, de homályosan: hogy az Élet több, mint a Halál.
A földi arca azért, mert tudhatjuk: jó, ha meg tudjuk becsülni az időt, amit itt töltünk, mert utána "nem lehet tudni, mi lesz". Könnyen lehet, hogy akár semmi. (legalábbis a test számára.) Ezt a testet mát nem kapjuk vissza. Ez az élet megismételhetetlen. Ebből a szempontból nem is annyira fontos, mi lesz "utána". Az viszont nagyon is, MOST MI VAN, és mit kezdünk vele.
A Halál egy klassz figura, akinek nagyon örülök, és szinte kíváncsian várom a találkozást. (Na, még nem, majd egy kicsit később.) A Halál az utolsó lehetőségem a megtisztulásra.
De addig is dolgozom rajta.
A Halál egy fehér ruhás angyal, aki karba vesz, amikor megadom magam neki, és elaltat, hogy többé ne fájjon semmi, és végleg megszabaduljak börtönömből.
Nemrégiben találkoztam egy kicsit vele, csak úgy megközelített néhányszor. Csak arra emlékszem, nagyon akartam látni a valóságot, és nem féltem, mert rosszabb lett volna ott maradni, ahol addig voltam, abban az életben, tudatban. És arra, hogy miután összefutottunk, elaludtam és felébredtem, egy új létre ébredtem fel - de ugyanitt.
Ő a barátom, segít távlatokban látni magam, az életet. Segít látni, milyen jelentéktelenül semmik vagyunk a Mindenség színpadán, és hogy mégis milyen határtalanul fontos, hogy jelentéktelenül semmi szerepünk jól éljük.
Namaszte
hogy nem vagyunk istenek , végtelen teremtő erővel bíró halhatatlan lelkek .
Vagy ha igen , akkor az én szempontomból nézve : eszméletlen perverzek , akik saját pusztulásukat ( a testét ,a mivel addig azonosultak ) , kuncogva nézik végig , esetleg pontozzák is az életutat , és annak eme betetőzését . Magyarázat lehet még a csapdába esés (Mátrix ), vagy a megtapasztalásokhoz önként vállalt tudatbeszűkülés is , (teljességünk újra felfedezéséhez a töredékben és , -ből )bár ez utóbbi a perverz változatra hajaz az én látószögemből nézve .
Szerintem pedig azok vagyunk, csak testben, ami azonban elég szép kihívás elé állít minket. Legalább akkora elé (vagy talán még nagyobb elé), mint amekkora hatalommal bírunk. Különben nem lenne érdekes a játszma.
Szerintem nem perverzió, vagy önbüntetés a születés, habár sokan állítják, hogy valójában senki sem akar megszületni (ezt magam is tapasztaltam lelki visszautazásaim során - valószínűleg igaz). Ezt olyan történetekkel is allegorizálják, miszerint mi, földi lelkek valamiféle univerzális bűnözők volnánk, ide vettetve, a Föld (az elme és az asztráltest) börtönébe tisztulás céljából, ami azonban annyira igazságtalan, hogy csak önmagában ez a fajta létezés magában hordozza az újabb bűnök tudatlan elkövetésének a csapdáját. (Mert csak ennek a megoldása válthat meg minket iszonyú bűneinktől). Elég gáz.
Szerintem még ha igaz is ebből valami (nem akarom a lelki bűneimet eltagadni), én a születés, és a földi létbe érkezés fájdalmát és az ittlét csapdáját inkább annak a természetes jelenségnek tudnám be, hogy a lélek és a test anyaga sokkal sűrűbb, mint a szellemé, természetes, hogy a szellem nem vágyik a lélekbe és a lélek sem a testbe.
De ahogy életünkben a pincébe ugyanúgy "leszállunk" ezért-azért, egy jó borért például, vagy védelemért, vagy limlomok tárolásáért stb., mint a padlásra, szerintem ez az Univerzum életéhez valószínűleg éppily természetesen hozzátartozik a létezésünk "leszálló ága". Az, hogy a mi lelkeink épp ezen a vonaton ülnek, és lefelé tartanak, egyéni szocproblem, hogy ennek bűnösség e az oka, szerintem nem a mi dolgunk, az elménkben amúgy sincs erre válasz. Ha már itt vagyunk, hozzuk ki belőle a legtöbbet - az univerzális áramlásnak, úgysem tudunk ellenállni, és tök felesleges olyasmit találgatni, ami ráadásul nem oldja meg a nehézségeinket.
És ha már így van, hogy megszülettem, én inkább a pozitív nézőpontot választom, és a nehézségeket az itteni létezés természetes "hozzátartozójának" fogom fel, minthogy találgassam, bűnös lélek vagyok-e, vagy nem. Ha sikerül megszabadulnom az elmém börtönéből, akkor úgyis mindegy, az voltam-e. :)
Szóval, szerintem igenis istenek vagyunk, de egy kicsit úgy, mint a palackba zárt szellemek: Kozmikus hatalom egy icipici helyen. :) (Aladdin)
Az, hogy a halál nevű átváltozás az életünk része, az isteni énünk számára teljesen más jelent, mint az elménk és az egónk számára. Ez az igazi csapdája ennek a létnek. Az isteni részünk szerintem nem perverz, egyszerűen nevet rajtunk, mint amikor egy gyermeken már nem állhatjuk meg, hogy megmosolyogjuk a hisztijét, és a különböző gyermeteg próbálkozásait, hogy olyat tegyen, ami sem neki, sem másnak nem jó, de a kíváncsiság nevű ego program nem hagyja békén....
Az elképzelésem szerint, az isteni részünk nem egy áldozat, hanem nagyon is tudja, miért dugott minket ebbe a szépséges de rendkívül korlátozott test-nek nevezett alkotmányba, és együtt-érez velünk, a lelkünkkel és a testünkkel is, valahányszor ismét tévedünk. :)
És a halálban, melynek ő nagy tudója, hiszen egy vele, átsegíti az emberi részünk, ha felismerjük, és képesek vagyunk hagyni neki, átadni az irányítást.
Namaszte
és Aladin szemében is a palack és a szellem és a szellem is viseli a palackot és odavonzza Aladint .Egy kicsit mindenki a másik is ,csak nem azt domborítja , mert attól fél ,hogy egyébként öszetévesztenék az útolérhetetlen egyediségét egy másik útolérhetetlen egyediséggel . Namaszte : felacsó
U . i . : A palackba zárt szellemben , a palackban és Aladinban is, vagyis a nagy illúzió eme kicsiny töredékeiben ott van az őt körülvevő teljesség , ahogy egy hologram feldarabolt kockáiból is a teljes hologram által megőrzött képet vetíti ki az előhívó fény ,csak kisebb méretben és életlenebbül .
A halál egy ideje a barátom lett. :)
Na, nem úgy. :) Az őröm Ő. Emlékezteti az emberi részem arra, hogy valójában ki vagyok, legbelül, akkor is, ha éppen nem azt élem. (Nem azzal azonosulok.) A halál megfuvintott, és én hálás vagyok ezért, mert tudom, hogy segít hálásnak lennem az időért, amit itt tölthetek.
Megmutatta magát, az igazi arcát, nem azt, amit képzelek róla, hanem azt, hogy ő EGY az élettel. Ugyanaz az erő, amely megszületésre, inkarnálódásra hív, amely életben tart, és amely megöl. Az Univerzális erő Ő, amelyet vagy a magunk javára fordíthatunk, vagy magunk és mások ellen. Ő az örök élet, csak mi polárisan látjuk, mert azt hisszük megszületni más, mint meghalni, pedig alapvetően csak Élünk és ezek mind az Élet részei csupán. A belső törvény őre Ő, a törvényé, hogy a tudatosság, az örök értékek a lényeg, csak az, amit magunkkal viszünk, a többi csak eszköz, de egy megbecsülendő eszköz, hogy megszerezhessük ezeket az értékeket.
A halál a bátorítóm, az inspiráló angyalom, hogy jól és jobban tudjak élni. És a kegyelemosztó, a lelkem számára, amikor már elmehetek. A halál az igazság ereje is, mert amit nem tettem meg éltemben, a halálban még megtehetem. Segít, hogy annak láthassam magam újra, szűrők nélkül, aki vagyok. :)
Namaszte
édes a csókja , a valóságon túl repít az ölelése . Minden érintésben ott táncol Ő : az elmúlás . A testnek : félelem ,iszony. A léleknek lépcsőfok :megújulás . Édesanyánk ő ,aki csecséből a feledés tejével táplál . A kettősség hullámzó világában a nullponton megnyíló kapu? Namaszte : felacso
a halál már mást jelent.
A halál számomra az jelenti, a test elpusztul, a lélek dimenziót vált.
A halál figyelmeztet arra, gazdálkodj jól az időddel, amit ebben a testben tölthetsz. Megmutatja hogy vannak hibák, amit egy leszületésben jóvátehetsz és van amit nem.Van amit tönkre teszel és nem lehet kijavítani, van amit képtelen vagy megóvni és megtanulod elfogadni.
A test az egyetlen hely, ahol élhetsz.